Pest Megyei Hírlap, 1987. október (31. évfolyam, 231-257. szám)

1987-10-24 / 251. szám

1987. OKTOBER 24., SZOMBAT Színházi levél Vendégek Moszkvából Akár a színhá­zak terének is nevezhetnénk a Moszkva szívé­ben fekvő Szverdlov teret, hiszen három oldalát is szín­házépület foglalja el. Északon a híres Bolsoj, a világ egyik legpatinásabb opera- és ba­lettszínháza, a keleti oldalon a nem kevésbé tradíciódús Mali], a Kis Színház, a nyu­gatin meg a Gyetszkij Tyea.tr, a Központi Gyermekksziaház. A Szverdlov tér egyébként Moszkva történelmének egy részét őrzi — s nemcsak szín­háztörténeti vonatkozásokban. A tér régen a Petrovszkája ne­vet viselte, talán mert a Pet- Tovka utca torkollt belé. Szo­rosan a kínai városrész, a Ki- tajgorod északra néző városfa­lához, s e fal bástyáihoz ta­padt a tér; a városfal.egy ré­sze, s egy szép kapubástya ma .is áll a Malijjal szembeni Metropol szálló mellett. A tér akor alakult ki, amikor a Na­póleont verő orosz hadak visz- szatértek Oroszországba, s egy gazdag moszkvai kereskedő, a háború veteránja, bizonyos Vargin, azt javasolta — s ja­vaslatát, lévén elég befolyása és elég pénze, keresztül is vit­te —. hogy az ősi Moszkva közepén alakítsanak a párizsi híres Concorde-hoz hasonló te­ret. Így is lett. A tér északi oldalára ekkor — 1821—24 kö- .zött — épült meg a Bolsoj. a Nagy Színház, a keleti oldal­ra Vargin palotája (ez.ma a Malij. a Kis Színház), szintén ..1821-ben, s a nyugatira. Var­gin házához hasonló stílusban, az úgynevezett Poltorackij- ház (ami ma a Gyermekszín­háznak ad otthont). A Vargin-házban már 1824- ben színház lett; itt kezdett ■működni a korábban" megala­kult, de állandó épület nélkü­li állami színház. 1830-ban a cári udvar megvette a házat, s benne a színházat; ettől fogva udvari színházként működött a nem is olyan kicsi — 900 főt befogadó nézőterű — szín­ház. Az orosz színmuirodalom nagy alakjaj egész sorának itt volt az ősbemutatója: Gribo- jedov, Osztrovszkij,' Gogol, Lev és Alekszej Tolsztoj, Gor­kij, Trenyov, s később, már a forradalom után Leonov, Kor- nyejcsuk. Pogogyin drámáit játszották. Cári, udvari szín­ház volt, de haladó szellemű. Ma a teljes és pontos neve: Állami Akadémiai Kis Szín­ház, jelezvén: hasonló szere­pet tölt be a szovjet színház- művészetben, s Moszkva szín­házi életében, mint más or­szágokban a nemzeti színhá­zak. A Bolsojt talán kevésbé kell bemutatni a hazai közönség­nek, hiszen nemegyszer ven­dégszerepeltek már nálunk, s nem egy előadásuk — operák, balettek — került már a tévé képernyőjére. Mindenesetre, ez a hatalmas színház — 2200 néző fór .25 méter hosszú, 26 méter széles,. 21 méter magas, négy páholysorps, karzatos né­zőterére — az orosz és szovjet opera- és balettirodalom ki­emelkedő műveinek olyan bá­zisára épít, ami ,a maga nemé­ben páratlanná teszi a vilá­gon. szovjet kultúra napjai során ez a két moszkvai színház jött ven­dégségbe hozzánk. Érthető módon; orosz, illetve szovjet művekkel. A Bolsoj Mu­szorgszkij : Borisz Godunov című operáját hozta, .valamint Rimszkij-Korszakov: Mozart és Salieri, s Csajkovszkij: Jo- lantha című zenedrámáit. A Malij, a Kis Színház a múlt század derekán élt, igei nép­szerű drámaíró, Alekszej Konsztantyinovics Tolsztoj (1817—1875) Fjodor Ivanovics cár című történelmi drámáját, Jurij Bondarev (1924—), a mai szovjet irodalom egyik ki­emelkedő alakja regényének, a Választásnak színpadi válto­zatát, s Szergej Najgyonov (1868—1922) Vanyusin gyerme­kei című drámáját hozta el. Az előadások láttán a ma­gyar nézőkben is kialakulha­tott az a benyomás, amelyet az ezt a két színházat isme­rők már korábban kialakíthat­tak: a Bolsoj s a Malij, annak dacára, hogy az egyik opera- és balettszínház, a másik pró­zai, valamiképp mégis egybe­tartozik, a szovjet színházmű­vészet hatalmas színképében is egymás mellett helyezkednek el, nemcsak a Szverdlov téren. ^ gy értendő az egy­U betartozás, hogy a színpadi művé­szetről vallott fel­fogás, a játékkullúrát és a stí­lust meghatározó elvek tűn­nek azonosnak a két színház­ban. Úgy is mondhatnánk: mindkét patinás társulat erő­sen tradicionális, és ezen be­lül még a díszletek, a színészi gssztusrendszer, az alakformá- lás mikéntje is hasonlatos. A Borisz Godunov színpadképei akár a Fjodor Ivanovics cár díszletei is lehettek volna, s megfordítva. Nem csupán azért, mert a két drámában egyaránt főszerepet kap a IV. Rettegett Iván utáni időszak meghatározó orosz politikus- személyisége, Borisz Godunov, vagy mert a Muszorgszkij- zonedráma, s a Tolsztoj-drá- ma gondolatmenetében, végkö­vetkeztetéseiben sok a hason­latosság, hanem azért is, mert ezeknek az orosz történelmi műveknek van egyfajta tradi­cionális megjelenítési formá­juk. Ami nem azt jelenti, hogy másképp, modernebb elképze­lések szerint, kevesebb súlyos méltósággal, kevesebb pompá­val, az opera- és a drámaját­szás frissebb stiláris megoldá­saival nem lehetne épp ezt a két művét színre vinni, ha­nem csupán annyit jelent, hogy a Bolsojban és a Malij- ban zenedrámet-és-dráma így jelennek meg, ilyen szinten sehol máshol nem látható ke­retben, módon. Azt is mond­hatjuk: ezeknek a színházak­nak ez a stílusuk. E stílus mellett persze létezhet szám­talan más stílus is. Ok ehhez ragaszkodnak, ehhez tartják magukat. Hogy az ilyen elkép­zelések szerint működő szín­házak mennyire korszerűek, azon nem nagyon érdemes vi­tatkozni. összehasonlításokat tenni sem igen célszerű. A végtelenül széles színskálán a Bolsoj és a Malij elfoglal egy bizonyos helyet, s más színhá­zak, más társulatok más he­lyet foglalnak el. Egy olyan zínművészetbsn, mint a szov­jet is, ahol színházak százai léteznek és dolgoznak, aligha volna értelmes dolog ilyen vagy olyan kizárólagosságokat követelni. Magam láttam ope­rajátszásban is alapvetően más elképzelésű előadásokat (a novoszibirszki opera pél­dául sokkal frissebb), s'jártak itt egészen másfajta szovjet színházak (tavaly a Komszo- mol Színház pé'dául). Ám egy­ben a Bólsöjá és a Ma'Iijé a pálma: általuk egy hatalmas és meghatározó színházművé­szeti tradíció él. szemlélhető, szinte tanulmányozható. Ilyen nefnigen található máshol. Ze­neművészeti vonatkozásokban oedig semmiféle vita nem le­het: a Bolsojban ma is világ­sztár hangok szólnak, a minő­ség egyszerűen lenyűgöző, s ez feledtet minden fenntartást. Takács István Elhunyt Hajdú Júlia Hosszú szenvedés után, 62 esztendős korában elhunyt Hajdú Júlia zeneszerző, zon­goraművész. A szórakoztató műfaj egyik legismertebb és legnépszerűbb alkotója, Hajdú Júlia 1925 szeptemberében született Bu­dapesten. Zenei tanulmányait a Liszt Ferenc Zeneművészeti Főiskolán végezte, többek kö­zött Kodály Zoltán és Ránki György tanítványaként. Azóta alkotással töltötte életét: 14 operettet — Füredi komédiá­sok, Doktorkisasszony, Pest megér egy estet, Fedezzük fel Pestet —, több száz táncdalt, rádióoperettet és televíziós re- vüt, dalokat, táncszviteket, áriákat, szerenádokat, film- kísérőzenét írt. A Magyar Te­levízió könnyűzenei műsorai­nak egyik nélkülözhetetlen munkatársa volt. Zeneszerzői pályáját végig­kísérte a legkiemelkedőbb magyar előadóművészekkel való közös munka. Nemcsak magas színvonalú zenei felké­szültsége, technikai tudása, ha­nem embersége, munkabírása, a művészet tisztelete is hoz­zájárult ahhoz, hogy rend­szeres zongorakísérője volt Székely Mihály, Gyurkovics Mária, Márkus László, Psota Irén, Dajka Margit, Ruttkai Éva fellépéseinek, előadóest­jeinek. Ugyanígy együtt dol­gozott a magyar könnyűzenei élet legnépszerűbb előadóival is. A Radar együttes városainkban Immár több mint tíz esz­tendeje, 1976-ban alakult meg a Szovjetunió egyik legnép­szerűbb dzsesszformációja, a Radar együttes, a rádió és a televízió fiatal profi zené­szeiből. Az észt együttes há­romszor {s elny^je:.,^,|artiíi fesztivál nagydíjat. 1983 óta instrumentális zenét játsza­nak, de esetenként énekes­szólistákkal is fellépnek. Hí­resek a Grúz Szimfonikus Ze­nekar közreműködésével ké­szült számaik, lemezük és filmzenéjük. A Radar dzsessz-rock együt­tes a szovjet kultúra napjai rendezvénysorozat keretében Pest megye három városában is föllép. Október 27-én a ceg­lédi, 31-én a százhalombattai és november 4-én pedig a váci művelődési központban. Országos pedagógiai tanácskozás Százhalombattán A tanterv csak keret legyen Az országos pedagógiai tanácskozás megnyi­tójaként Szekeres József százhalombattai ta­nácselnök üdvözölte a jelenlévőket, majd né­hány mondatban bemutatta a vendéglátó te­lepülést. Külön kiemelte, hogy az általános iskolai fakultációs oktatási kísérlet az or­szágban elsőként, az 1975 7ö-os tanévben Százhalombattán indult. Immár tizenkét esz­tendeje folyik a város általános iskoláiban a fakultatív tantárgyak oktatása. — Alapvető célunk az volt — mondotta a tanácselnök —, hogy a termelőmunkához szük­séges eszközök és anyagok megismertetése mellett lát­hassák a diákok a termelés folyamatát, a nagyüzemi mun­kakörülményeket. Ehhez fo­lyamatosan és hatékony se­gítséget adnak a nagyüzemek, vállalatok, gazdálkodó egysé­gek. Szekeres József szólt ar­ról is, hogy elsődleges szem­pontnak tartották a tanulók egyéni képességének fejleszté­sét, az érdeklődésüknek meg­felelő tantárgyi anyag elmé­lyítését, az önképzésre neve­lést, a továbbtanulásra, a pá­lyaválasztásra való tervszerű előkészítést, a szakmunkás- képzés felé való orientálást, és a középiskolára való felkészí­tést. Kockázatos dolog Dr. Gazsó Ferenc művelődé­si miniszterhelyettes az isko­la belső megújulásáról, neve­lési rendszeréről szólva hang­súlyozta, hogy milyen rend­kívül fontos oktatáspolitikai és pedagógiai kérdés az álta­lános iskolái fakultáció lehet­séges módozatainak föltárása. Az új oktatási törvény szel­lemében az iskolák sokkal nagyobb önállóságot kapnak mind szervezeti, mind mód­szertani területen. Ha ezek­kel kellően élnek, kiderül, mi­lyen mértékben képes az ál­talános iskola a tartalmas, ha­tékony működésre, hogy a szakmai önállóság, önfejlesztő képesség pút képes felmutat­ni. ,. ., A,z, ő.nfej;lesütő képesség . ki­alakításának aktuális felada­tait elemezve a miniszterhe­lyettes kitért arra a tényre, hogy sokáig rendeleti úton irányították az iskolákat, s ezáltal azok tevékenysége el­sősorban a külső és felső aka­rat végrehajtására redukáló­dott. Ez a módszer egy dara­big jól bevált, de aztán — ahogy az már lenni szokott és ahogy a gazdaságban is bebi­zonyosodott — a rendszer ki­merült. Más módszert kell te­hát találni a megfelelő ha­tékonyság eléréséhez. Ez a módszer lehet az önfejlesztő erő, amely a helyi nevelési rendszer kibontakozásából származhat. Erre az uniformi- zálttá tevő központi irányítás idején nem volt lehetőség. Ma már bebizonyosodott, hogy kockázatos dolog kívülről, fe­lülről dönteni arról, hogy egy-egy intézmény milyen pe­dagógiai eljárásokkal és ho­gyan tanítson, hiszen azok, akik az utasításokat hozzák, nem ismerhetik az iskola te­herbírását, a tanulók értelmi szintjét, az ott dolgozók kva­litásait. Ugyan új tantervek jelentek meg, ám a gyakorla­ti megvalósulás szempontjai ma sincsenek meg. Ezért vált szükségessé a korrekció, de kiderült, hogy az sem képes megoldani a gondokat. Az egyetlen kivezető út, ha az elképzelt pedagógiai rendsze­reket adaptálják az adott is­kola világára. Ma már egyértelmű, hogy csak akkor tudunk továbblép­ni, ha az iskolai valóságból kiindulva hajtják végre a köz­ponti célkitűzéseket, hiszen önállóság, önfejlesztő képesség nélkül semmiféle tanterv nem lehet hatékony. Képessé kell tehát tenni a pedagógusokat az önálló szakmai tevékeny­ségre. Azon dől el minden, mire alkalmas az egyes iskola és mire az ottani tanári kar, illetve a gyerekek. Az irányí­tók feladata pedig az, hogy a szakmai öntevékenységhez szükséges tárgyi, személyi és szakmai feltételeket megte­remtsék. Alapvető hiányok Dr. Gazsó Ferenc hangsú­lyozta, hogy a mai oktatási rendszer még nem készült föl arra, hogy a tőle elvárt meg­újulást magas színvonalon valósítsa meg. Meg kell te­remteni hozzá a pedagógiai feltételeket, ám ennek az anyagi eszközök hiányán túl más akadályai is vannak. A pedagógus nem tudja a tan­terveket, tankönyveket meg­felelően kezelni. A mennyisé­gi teljesítményt tartják el­sődlegesnek, és ez a legna­gyobb probléma, mert nem ADIOFIGYEL MR 10-14. A tizenévesek­nek szóló magazin szerdán is­mét egy általános iskolába lá­togatott. Gyöngyösön a diá­kok és tanárok falakon be­lüli életével ismerkedhettünk meg. A beszélgetéseket rejt­vények, mini mérkőzásközve- títés a tornateremből, fejtö­rőkkel megtűzdelt honismereti szakköri játék színesítette. A sorozat ezen része azon­ban meglepetéssel szolgált. Az ásványgyűjtő gyerekek beszá­moltak szakköri tevékenysé­gükről, s nagy érdeklődést és hozzáértést árultak el, a kü­lönböző ércekkel, kövekkel, kapcsolatban. Felnőttek kö­zött is ritka ez a kedvtelés, mindössze egyszer láthattunk Jevgcnyij Nyesztcrenko a Borisz Godunov címszerepében. egy filmet a televízióban cso­dálatosan pompázó darabok­ból válogatott kiállításról. Ungváry Ildikó szerkesztő­műsorvezető nagy stábbal dol­gozott. Lehet, hogy ez is hoz­zájárult a színesre kereke­dett összeállításhoz, amelyen csak időnként volt érezhető az erőltetettség. A többieké­nél hosszabb idő jutott az ásványgyűjtő fiúkat-lányokat kérdező Pór Vilmosnak, aki­nek őszinte érdeklődése, köz­vetlen hangja változatossá tet­te a párbeszédeket. Tudom a gyakorlatból: nem könftyű mikrofonba fogalmaz­ni.. Az igazgató iskolájukat be­mutató rövid előadása mégis gördülékeny volt. Amikor elő­ször használta helytelenül a nemcsak-hanem szópár má­sodik tagját — a hanem he­lyett de-t —, még elsiklottam fölötte. Ez azonban mégsem volt véletlen, mert a fülbán­tó tévedés megismétlődött. (Lehetne ebből messzemenő következtetéseket levonni, de nem teszem.) Csupán még egy apró észrevétel: a szépen sza­való kislány volt az egyedü­li, akinek nyilatkozatába, mondatonként négy „ö” is be­került. Emiatt a korábbi pro­dukciót kevesebbnek éreztem. SZIBÉRIA ÉS A TUDO­MÁNY. A Bartók rádió Kül­földi tudósoké a szó című so­rozatát mindig érdemes meg­hallgatni. Legutóbb V. A. Koptyug akadémikus számolt be a Szovjetunió Tudomá­nyos Akadémiájának szibériai munkájáról. A kihelyezett ta­gozat elnöke sok érdekesség­gel szolgált. A mintegy tízmillió négy­zetkilométeres területen az or­szág lakosságának nem egé­szen tíz százaléka él. Az észa­ki rész a fagy világa, a dél­keleti viszont földrengésveszé­lyes — mindez nehezíti mun­kájukat. Fedig Nyugat-Szibé- ria a Szovjetunió fő olajkiter­melő helye, naponta egymillió tonnát hoznak föl a föld fel­színére. A távlati tervek sze­rint mind a kőolaj-, mind a földgáztermelés hetven száza­lékát innen szeretnék biztosí­tani. Azonban sem az ipar, sem a tudomány nem fejlődhet jó szakemberek nélkül. Belőlük viszont nagyon nagy hiány volt korábban. Ezért alapítot­ták mag az SZTA szibériai ta­gozatát, az Akagycmgorodo- kot. A . zord időjárás miatt hi­hetetlenül kemény körülmé­nyek között folynak a kuta­tások és a feltárások. Az em­berek mégis vállalják a re- pülőutakat, azt, hogy két-há- rom hétig távol élnek család­juktól. Ám. mint a tudós sza­vaiból kiderült, fordult a koc­ka: míg korábban a Szovjet­unió európai részéről hoztak munkatársakat a városba, ad­dig ma innen csalják el a jól képzett szakembereket. Igazán kár, hogy a jól megszerkesztett riport készí­tőjének nevét sehol sem kö­zölték. Vennes Aranka szabad a diákokat homogén tömegként kezelni. Ha így teszünk, nem lehet eredmé­nyes a tanítás. Nem véletlen, hogy alapvető készségekben mutatkozik hiány. Miközben komoly bajok vannak a meg­értő olvasással, az elementá­ris számolással, mind na­gyobb mennyiséget kívánnak megtanítani a gyerekeknek, akiknek ütvén százaléka egy­szerűen alkalmatlan a közép­fokú oktatásban való részvé­telre. Ha az iskolák nem dif­ferenciálnak, akkor lehet akármilyen tanterv és tan­könyv, nem lépnek előre. A tanítás menete, módszere és a gyerekek megismerése a pedagógus dolga. A differen­ciálás pedig nem átmeneti jelenség, hanem az oktatóte- vékenység konstans kísérője, amelyre a képességfejlesztés­hez, a személyiség kibonta­koztatásához szükség van. Ehhez természetesen sokszí­nű módszerekre van szükség. Az ebbéli gazdagságot pedig az egyes iskolákban alapvető feladatként kell tekinteni. A tanterviéi való kisebb-na- gyobb eltérés tehát szükség- szerű. A pedagógus nem vég­rehajtja a tantervet, hanem alkotja, alakítja, hiszen az csupán keret, amelyen belül az iskola egy saját külön tan­tervét hoz létre; a követel­ményeket hozzáigazítja a sa­ját lehetőségeihez. Ezt kell irányítania az igazgatónak és ehhez kell segítséget kapnia a megyei pedagógiai intézettől. A továbbiakban dr. Gazsó Ferenc szólt az iskola szerve­zeti korszerűsítésének néhány kérdéséről, többek között ar­ról is, hogy Oldani kellene a jelenlegi iskolai időbeosztás egyoldalúságát. A monotónia, a mozgásszegény életmód kö­vetkezményeként jelenleg olyan fiziológiai elváltozáso­kat lehet tapasztalni a gyere­kek 30 százalékánál (már 10 éves korban), amelyekből idővel bizonyosan betegség lesz.. Változtatni kell a jelen­legi napközis és egész napos nevelési rendszeren. Most a gyerekek vergődnek az iskola falai között. A szervezeti korszerűsítésben a maitól tel­jesen elütő megoldások is helyet kaphatnak a jövőben. A későbbiekben kitért az átlágosnál lassabban, illetve gyorsabban fejleszthető gyere­kek tanítására. Mindkettő megoldására óriási ráfordítá­sok voltak, ám egyik sem bi­zonyult eredményesnek. Meg­említette, hogy bővíteni kell az iskolák önállóságát, gaz­dálkodási lehetőségeit és bér­rendszerét. Utóbbival kapcso­latban még az első lépések megtétele is nagy nehézsé­gekbe ütközik a konzervati­vizmus miatt. Az előrelépés záloga Befejezésül külön kiemelte hogy az iskolai képzés leg fontosabb feladata hozzásegí­teni a társadalmat ahhoz, bogy a munkaerő fejlődése meghaladhassa azt a szintet, amelyet a gazdaság már eléri Ez nemcsak az oktatásügy, hanem az egész ország előre­lépésének is záloga. A művelődési miniszterhe­lyettes beszédét követően dr Ballér Endre egyetemi tanár, az Országos Tantervi és Tan­könyvfejlesztési Tanács elnö­ke beszélt a tanterv fejleszté­séről és a helyi programok­ról, majd dr. Csorna Gyula. az OPI főigazgató-helyettese a fakultáció fejlesztésének általános kérdéseiről. Az üze­mek által nyújtott lehetősé­gekről, valamint a fakultáció jelentőségéről az üzemek szempontjából dr. Rátosi Er­nő, a DKV, illetve dr. Tóth István, a DHV vezérigazgató­ja szólt. Szombaton szekcióüléseken folytatja munkáját az orszá­gos tanácskozás. Körmendi Zsuzsa v

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents