Pest Megyei Hírlap, 1987. október (31. évfolyam, 231-257. szám)

1987-10-10 / 239. szám

mr-t tuti > ti 1987. OKTOBER 10., SZÖMBAT JZI N HÁZI LEVEL Mohács — és még valami Szerda délelőtt, 1526. augusztus 29-én végre ki­sütött a nap Mohács mezővá­ros környékén. Előzőleg napokig szakadt az eső. Szolimán — vagy Szulej- mán — szultán, a török törté­nelem minden bizonnyal leg­nagyobb hódítója, aki épp öt esztendővel korábban, 1521. augusztus 29-én foglalta el hadaival Belgrádot (Nándor­fehérvárt), a magyar déli ha­tárok legfontosabb erődítmé­nyét, most, ezen a szerdai na­pon, arra készült, hogy ha­talmas seregével megütköz­zön II. Lajos magyar király tízszer (vagy még többször) kisebb létszámú seregével. Szolimán és nagyvezére, Ib­rahim, jószerével nincsenek is felkészülve arra, hogy most kell harcba bocsátkozniuk. Amikor a harcias érsek-főve­zér, Tömöri Pál lovasságával rátámad a térdig érő sárban küszködő török seregre, az épp hogy felfejlődött, épp hogy állásba vitte ágyúit. A meg­lepetésszerű lovasroham ala­posan megzavarja őket. De aztán rendbeszedik a hatal­mas sereget, és mire a kora délután lezúduló újabb felhő- szakadás véget ér, a magyar király serege nincs többé. El­esett maga Tömöri is, meg még egy fél országra való ne­mesúr, főrend, főpap. Me­nekülés közben a felhőszaka­dástól megáradt Csele patak­ba fulladt II. Lajos. Véget ért valami, s megkezdődött vala­mi új. Véget ért a középkori magyar állam, s megkezdődött a magyarországi török hódolt­ság kora. És megszületett egy legenda: „Nemzeti nagylétünk nagy temetője: Mdhács” — a „Hős vértől pirosait gyászért’’, ahogyan Kisfaludy Károly 1824-ben „sóhajtva” köszön­tötte. Meglehetősen régóta tudjuk, hogy Mohács ugyan eléggé törvényszerűen következett be, de mégsem volt törvényszerű a nemzeti nagyiét nagy teme­tőjének tekinteni. 1526. szep­tember 11-én ugyanis az a török had, amely ellenállás nélkül vonult be az ország fővárosába, Dudára, október 10-én elhagyta Budát, s ki­vonult az országból. (Szulej- mán már szeptember 26-án eltávozott Budáról). És ezzel Buda 1529-es újabb — rövid — török megszállásáig gya­korlatilag nincs török vesze­delem a magyar fővárosban, mely majd csak 1541-ben ke­rül (M5 évre) török kézre. Ebben az értelemben tehát Mohács csak sarokkő, de nem minden baj és veszedelem kezdete. És Mohács — mint annyi emlékezetes történelmi esemény — nem egy bizonyos napon kezdődött. Előzményei voltak, amelyek szükségsze­rűen vezettek egy Mohács-tí­pusú eseményhez. Hogy azonban 1526. augusz­tus 29-e szinte azóta is iz­gatja a magyar közvéleményt, témája krónikáknak, irodalmi műveknek, emlékiratoknak, költeményeknek, s újabban regényeknek és drámáknak is, az teljességgel érthető. Maga a tény — a csata körülmé­nyei, lefolyása, a valóban ha­talmas vérveszteség, a király sorsa — is érdekes. Még érde­kesebbek a máig meg nem ol­dott rejtélyek az elesettek sír­jai körül (bár sok új adat, ku­tatási tény került napvilágra a legutóbbi években erről is). De a legérdekesebb alighanem az a szituáció, amelyben Mo­hács megtörtént. És ha ez a szituáció drámaírókat is fog­lalkoztat, az annak köszönhe­tő, hogy ebben a történelmi helyzetben valóban példázat- értékűén volt (s van) jelen a magyar história egy Mohács előtt s Mohács óta sem ritka konstellációja. A konstelláció pedig, rövi­den szóivá ez. Egy adott tör­ténelmi pillanatban, a nagy- politika európai erőinek egy bizonyos hatalmi fázisában, az érdekek és ellenérdekek, a szövetségek és ellenszövetsé­gek egy bizonyos szövevényé­ben ez a kis közép kelet­európai ország (mely valaha, Nagy Lajos és Mátyás király alatt ugyan nem volt ki­csiny, de azzá lett, s volt is kicsiny, még a korai Árpád­korban) majdnem hogy ké­nyelmetlen, kellemetlen, fölös­leges és zavaró tényezővé vált. Ahhoz nem volt elég erős, hogy komolyan számolni kell­jen vele, de ahhoz meg nem volt elég kicsi, hogy ne kell­jen vele számolni. Mohács előtt — ezt nagyon pontosan tudjuk a korabeli levelekből, jelentésekből, feljegyzésekből, kortársi emlékezésekből — az európai hatalmi vetélkedés­ben sem a oémet-római csá­szárnak, V. (Habsburg) Ká- rolynak, sem az öccsének, Ferdinánd osztrák főherceg­nek, sem a pápának, VII. Ke­lemennek, sem pedig Szulej- mán szultánnak nem volt ké­nyelmes az ellentétes belső erőktől szétzilált Magyaror­szág. És II. (Jagelló) Lajos, Jagelló Ulászló király fia, ez a húszesztendős, de már meg­őszült fiatalember, akinek a felesége Habsburg Mária, V. Károly és Ferdinánd húga volt (Ferdinánd felesége vi­szont Jagelló Anna, Lajos nővére) olyan országban pró­bált uralkodni, amelynek a főnemessége tehernek érezte az idegen származású királyt, és szívesebben fogadta még Mohácsot is, semmint hogy megbarátkozzék a gondolattal: Lajos és Mária révén minden­képp idegen királyi vér utód­ja viseli majd a magyar ko­ronát. Az a Szapolyai János erdélyi vajda meg, aki nem is oly rég, 1514-ben tüzes trónon égettette meg Dózsa Györgyöt, csak öriilhétett, hogy Lajos és köre eltűnt a mohácsi csa- tahaezőn. mert így' rá várit a magyar korona. (Igaz, nem sokáig volt ő sem János ki­rály, jött, szoros rokoni jo­gon, Ferdinánd osztrák főher­ceg, s vele a Habsburg-kirá- lyok sora a magyar trónon.) z a történelmi drá­ma, melyet az 1957—1960 közti években a börtön­ben írt Háy Gyula (1956-os politikai szereplése miatt kap­ta e büntetést), a Mohács cí­met viseli ugyan, s minden benne is van, amiről eddig szó esett (természetesen a drá­ma eszközeivel, s nem törté- nelemkönyv-szerűen), ám még­sem csak Mohácsról szól, ha­nem még valamiről: nevezete­sen épp a fentebb taglalt szi­tuáció-kérdésről. Arról, hogy egy adott, súlyos pillanatban, amikor az ország belülről is a romlás szakadékénak szélén áll, s kívülről is fenyegetik a létét, senkinek nem érdeke (kívül sem, belül sem), hogy megmentse. Arról, amit Bur- gio, a pápai követ így fogal­mazott meg 1526 márciusában egy jelentésében: „Ha Ma­gyarországot három forint árán ki lehetne menteni a veszélyek örvényéből, nem akadna három ember, ki ezt az áldozatot meghozná.” A drámát most — jó, fe­szült előadásban — a nyári gyulai bemutató után a Ma­dách Színház játssza. Ta&áas István Tsmct státusban Gödöllőn Iskolateremtő tudás birtokában yUK sora A Az ezredév végén nehéz helyzetben van az, aki meg akarja érteni egy természet- tudományos kutató felfedezé­seit, azok jelentőségét. Talán ez is az oka annak, hogy a nagyközönség csak a látvá­nyos, közérthető szenzációkra figyel; mint például S. G. Kaá- li magyar származású ameri­kai orvos találmányára, amely szerint a fogamzásgátlásban elektromos térerősséggel aka­dályozza meg a humán sper­miumok mozgását, meggátolva így a megtermékenyülést. Szeptember végén, a Buda­pest Kongresszusi Központban rendezett nemzetközi orvosi kongresszuson ő is tartott elő­adást és jellemző, hogy itt kellett megismerkednem a közvetlen közelünkben élő, amúgy külföldön jól ismert magyar professzorokkal; kö­zöttük Veres Imrével, aki ko­rábban a Gödöllői Központi Laboratóriumban dolgozott, három évtizeden keresztül — csendben, olyan eredményeket létrehozva, amelyekre a nagy­világ inkább odafigyelt, mint a magyar közvélemény. Egyéb­ként Kaáli doktor is igényt tart — mint azt a kongresz- szuson közölte — Veres pro­fesszor elektronmikroszkópos alapkutatásaira, hogy találmá­nyát tovább fejlessze. Az első hat között A kongresszuson megtud­tam, hogy a svéd Nobel-díj bizottság hároméves periódu­sonként háromezer kutató munkásságát figyeli, hogy az­után döntsön a Nobel-díj oda­ítéléséről. Veres Imre profesz- szor is ezen figyelemmel kí­sért tudósok ‘ között van, ami azért is jelentős, mert a sza­porodásbiológia .területén je­lenleg mindössze., csak,hat, kol­legája jöhet számításba. Ép­pen ezért, nemcsak én, hanem a külföldi kollégák sem értet­ték, miért kell most a nagy­doktori disszertációjának vé­désével foglalkoznia, hiszen a nemzetközi elismeréhez erre az okmányra már nincs szük­sége. — Magyarországon ez ma még elfogadott lépcsőfoka a hivatalos tudományos minősí­tésnek, de azért számomra is hasznos összefoglalni, újra át­gondolni az eddigi eredmé­nyeimet — mondotta dr. Ve­res Imre szerényen mosolyog­va. — Professzor úr, kérem, mondja el, miként indult pá­lyáján, mikor kezdett el a szaporodásbiológiával foglal­kozni. — Nekem szerencsém volt, mert amikor 1948-ban abszol­váltam az ELTE Természet- tudományi Karán mint okle­veles vegyész, akkor egy ideig Buzágh Aladár, a világhírű kolloidikus mellett dolgozhat­tam, Békési, Schulek, Erdei- Grúz, Szent-Györgyi profesz- szorok előadásait hallgathat­tam. A Szemt-Györgyi-féle biokémiai intézetben is kísér­letezhettem. Ügy volt, hogy Szent-Györgyi professzorral fogok kutatni, de nem jött ha­za. A szakmai kapcsolat azon­ban megmaradt. A Budapesti Műszaki Egyetem Elektroké­Márla királyné (Ráckevei Anna), V. Károly (Schnell Adám f. h.) és Ferdinánd főherceg (László Zsolt f. h.) a Mohács előadásában rniai Intézetében az MTA va- r.idiumkutató csoportjának ve­zetőjeként folytattam a mun­kámat, aminek eredménye­képpen 1956-ban kandidáltam. Ez után az MTA Agrokémiai Kutatóintézetében szerveztem meg és vezettem az elektron- mikroszkóp- és röntgenlabora­tóriumot. A vanádium életta­ni szerepének tisztázása után az akkori Földművelésügyi Minisztérium felkérésére a Gödöllői Agrártudományi Egyetemre kerültem, ahol a semmiből kellett megteremte­ni hasonló profilú központi laboratóriumot. Mikroszkópos vizsgálat — Magyarországon ugye ön végzett először elektronmik­roszkópos vizsgálatokat a me­zőgazdasági kutatásokban? , — Igen, Ezen túlmenően vi­lágviszonylatban is először ne­kem sikerült alkalmaznom a kolloidkémiai ismereteimet a mezőgazdasági és bioló- -giai elektronmikroszkópiában. Vizsgálataimról könyvek, il­letve könyvrészletek jelentek meg az Egyesült Államokban, egy nagy hírű orvosbiológiai sorozatban, a hetvenes évek végén. Így tudtam kimutatni az állati és humánspermiumok felületi elektromos töltéselosz­tását és azok szerepét a moz­gásban, valamint a terméke­nyülésben. A töltések válto­zásainak felismerése a mély­hűtés megfelelősségének ellen­őrzésében is hasznos volt. Más vizsgálataink alapján pedig ki tudtuk szűrni a beteg apa­állatokat, s a megtermékenyí­tésben már csak a legkivá­lóbbak spermiumát használ­tuk fel. — A kongresszuson hallot­tam, hogy külföldön gyerme­kek születésében is sokat se­gített — Ez igaz, de ennek hosz- szabb előtörténete van. Elő­ször Salzburgban tanítottam 1973-ban. Akkor még külön­ben 19 pecsétes engedély kel­lett ahhoz, hogy a meghívó kérésére meghosszabbítsam az ott-tartózkodásomat. Később az Egyesült Államokban a minnesotai egyetem is full- professzorává („rendes” pro­fesszor) választott. Itt nem­csak az oktatásban, hanem a kutatásokban is részt vettem. Csak az utóbbi években erő­södött meg az NSZK-beli kiéli kollégákkal a szakmai kapcsolat, amelynek eredmé­nyeképpen segíthettem gyer­mekek születésében. 1984-ben a kiéli egyetem női klinikáján három hónapig dolgoztam és közreműködésemmel harminc gyerek jött a világra. Ott is nagy teamben dolgoztunk, volt ultrahangos, immunoló­gus, andrológus, biológus a csoportban és egy kiválóan felszerelt laboratórium. Ezért maradhatott időm arra is, hogy ezen három hónapon be­lül, meghívásra elmehessek Svédország, Norvégia és Dá­nia témám szempontjából je­lentős kutatóközpontjaiba. A testen kívül megtermékenyí­tett embrió méhbe való he- lyézését követően eddig az esetek 20 százalékában szület­tek gyerekek. Mi. Kiéiben 26 százalékra javítottuk az esélyt Folytatva a kutatásokat — Az Egyesült Államokban önnek milyen szerepe volt a Minnesota-i egyetemen szerve­ződött egyik legnagyobb, közel harminctagú kutatócsoport­ban? — Ha én mondom, úgy tű­nik, nagyképű vagyok, de a csoportban tíz fullprofesszor közül engem bíztak meg a munka koordinálásával. Jobb, ha erről inkább az ottani egye­tem elnökét (nálunk rektor) Keneth Kellert kérdezi meg, aki nemrég járt Magyarorszá­gon és a további kapcsolatok­ról tárgyalt. — A spermiumok töltésének Vizsgálatán kívül foglalkoz­tak-e a női ivarszervek tölté­sének vizsgálatával? — Jelenlegi vizsgálataink már valóban kiterjednek nem­csak a humán és állati sper­miumok, hanem a petesejt és az úgynevezett korai embrió töltésének mérésére is. A mor­fológiai és töltéstopológiai eredményeink, a lokális töl- téssűrűség-változás mérései le­hetővé teszik, hogy jobban megértsük a fajfenntartást, a termékenyítést és biotechnoló­giai úton befolyásoljuk azt. így reméljük, közelebb ju­tunk az élet fennmaradásának titkához. Ámulattal, ugyanakkor né­mi szégyenérzettel hallgattam Veres professzor szenvedélyes gondolatait, hiszen nem ismer­jük vagy csak alig tudunk a környezetünkben élő nagy szellemi teljesítményt létreho­zókról. Nem tőle judom, hogy noha 1982-ben a Gödöllői Köz­ponti Labpratófttüm,-..újraszer­veződött és vezetését másra bízták, továbbra is ott, tudo­mányos tanácsadóként segítő­készen, folytatta a munkáját — mégis: az idén márciusban nyugdíjazták. Szerencsére nemsokára, 1989 tavaszára el­készül a GATE mellett a Me­zőgazdasági Biotechnológiai Kutatóközpont, ahol a negy­ven fiatal kutató mellett már ő is státust kapott. Ez remél­hetőleg biztosíték arra, hogy itthon is tudja folytatni kuta­tásait és több évtizedes ta­pasztalatait iskolateremtőén át tudja adni a fiatalabb nem­zedéknek. Űjj írisz Mű veszeti fesztivál '88 Színes programok Még előttünk áll egy ki tud­ja milyen hideg tél, s így —• ha lehet —, még távolabbinak tűnik a tavasz. Ám mégis elő­re kell gondolkozni, szervezni. Ezt bizonyítja, hogy már el­készült a budapesti tavaszi fesztivál 1988-as, előzetes programja. A március 18-tól 27-ig tartó eseménysorozatban mindenki megtalálhatja majd a kedvérevalót. A komoly zene barátai min­den bizonnyal örülnek majd annak, hogy ismét nálunk ve­zényel Doráti Antal, hogy meghallgathatják Narciso Ve- pes spanyol gitárművész önál­ló estjét, a világhírű Wiener Sángerknabent, vagy a svájci Nikita Magaloff zongorajáté­kát. A muzsika magyar mű­vészei közül találkozhatnak Sass Sylvia operaénekessel, Lehotka Gábor orgonamű­vésszel, Kocsis Zoltán zongo­raművésszel és sok más, mél­tán neves előadóval. Az opera- és balettprogra­mok közül már most felhív­juk a figyelmet Erkel Hunya­di Lászlójára és a Bánk bán­ra, valamint Csajkovszkij Dió- törőjére. Bizonyára nagy ér­deklődést kelt majd a Győri Balett vendégjátéka a Víg­színházban. Egy gyerekeknek és felnőtteknek egyaránt szó­ló musicalt — Az álmok ura címűt — fognak előadná. A színházrajongók számára csemegének ígérkezik a Rad­nóti Miklós Színpad produk­ciója. Arthur Miller Az ér­sek plafonja című darabjának ez lesz a magyarországi ősbe­mutatója. A Pesti Színházban Jozef van den Berg holland színművész egyszemélyes szín­házát láthatja a közönség, s a Thália Színház bemutatja a Dickens művéből készült mu­sicalt, a Pickwick Clubot. Szá­mos előadást láthatnak majd a gyerekek is, s a fiataloknak sem' kell nélkülözniük a már megszokott rockkoncerteket. Szűkebb pátriánk fesztivál- városában, Szentendrén hang­versenyek lesznek a Blago- venszka-templomban és a vá­rosi tanács dísztermében. A jövő esztendőben is sor kerül a nemzetiségi néptánctalálko- zóra. A Szentendrei Képtár­ban 60 éves a szentendrei művésztelep címmel retros­pektív kiállítást rendeznek, míg a művésztelepi galériá­ban a mai szentendrei alkotá­sokat mutatják be. RÁ DIÓFIGYELŐ Jö REGGELT! Hazánkban tartózkodik II. Margit dán királynő. Érkezése adta idő­szerűségét Szilágyi Gabriella szellemes ötletének, amely a csütörtök reggeli összeállítást színesítette. Különböző korú gyerekeket kérdezett meg ar­ról, szerintük hogyan él ma egy király? Egyetlen reálisnak mond­ható válasz hangzott el, amely a hatalom szimbolikus gyakor­lására vonatkozott. A többi feleletből az derült ki, hogy a fiúk-lányok fejében kevered­tek a gondolatok. Számukra elérhetetlennek tűnő kíván­ságaikat, vágyaikat vegyítet­ték mesékből származó, „kor­szerűsített” elképzeléseikkel. Lám, még erre Is jó a fabu­la: kitölti az űrt ott, ahol a valóságos ismeretek hiányoz­nak. De tényleg: hogyan is él va­lójában ma egy király? Jó öreg Európánkban többen viselik a koronát, mint más földrésze­ken. Azt hiszem, nagy érdeklő­dést váltana ki a rádióhall­gatók körében egy erről szóló előadás. NAPKÖZBEN. Az idős ci­pészmester kezébe vette cipő­met. Belenézett és azt mond­ta: nem csodálom, hogy fáj a lába, mert erős harántsüllye­dése van, betétet kell horda­nia. Azt is elmagyarázta, hogy milyen fazonú cipőket ve­gyek, s milyet ne. Hja, jegyez­te meg, a szalagon készülő láb­beliknél sokszor a mennyiség és a divat számít, nem pedig az egészséges, kényelmes vi­selet. Pedig minden láb más formát igényel. Megjegyeztem minden sza­vát, hogy pontosan betartsam. Tudom, hogy kuncsaftjai „láb­professzor” címmel illetik. Leg- hálásabb közülük az, akit úgy „meggyógyított”, hogy a botot is eldobhatta. Azóta tervezgetek egy ri­portot: miért fáj a lábunk? Miért gyakoribbak a haránt- és bokasüllyedések? Hogyan lehetne ezen segíteni? Tisztá­ban vagyok azzal, hogy az or­topédia, mint orvosi tudo­mányág, nem szűkíthető le csupán ilyen jellegű panaszok­ra. A csütörtök délelőtti Nap­közben adás, tovább bővítette eddig megszerzett ismeretei­met. A műsorvezető-szerkesztő, Rózsa Péter, hangsúlyt helye­zett az ortopéd sebészetre. Én­nek lehetőségeihez, technikai feltételeihez hozzákapcsolta a mozgássérültek problémáit. Azt mindenesetre megnyug­tató volt hallani, hogy a ma­gyar ortopéd sebészet munkája világszínvonalú. Meglepett viszont, hogy 1949 óta nem képeznek Magyar- országon ortonéd cioészeket. Il­letve, aki mégis ért e külön mesterséghez, az egy idősebb szakembertől vagy egy kol­legájától tanulta meg Igaz. hogy most már indul ilyen szakoktatás, de annak ..ered­ményén” csak több év múlva járhatunk. Vennes Aranka t

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents