Pest Megyei Hírlap, 1987. szeptember (31. évfolyam, 205-230. szám)
1987-09-05 / 209. szám
MAGAZIN mr 1987. SZEPTEMBER 5., SZOMBAT ■ Színházi levél A kezdés árnyai Amatőr ne vegyen festéket A művész, avagy sem? — kérdés A mai napon megkezdődik az '1987/88-as színházi évad. Nem csak úgy általában, hanem nagyon konkrétan: a szegedi Nemzeti Színház tartja az évad első bemutatóját, s mindjárt egy kuriózummal. Görgey Gátőr Komámasszony, hol a stuk- ker? című szatirikus játékát rendezi: Görgey Gábor. A jeles drámaírónak — aki egyébként a szegedi színház irodalmi vezetője — ez az első rendezése. Az érdekességek aztán gyorsan sorakoznak, mert *már a jövő hét végén kőszínházba — a budapesti Vígszínház színpadára — kerül a nyári évad nagy musicalsikere, a Szegeden bemutatott Nyomorultak. a Rock Színház társulatának előadásában, s a József Attila Színházban most már nem előbemutatóként, hanem hivatalos premierként kerül színre Dario Fo olasz író Nem fizetünk. nem fizetünk! című komédiája. A gépezet tehát beindul, már ahogyan az lenni szokott. És szeptember már egész sor bemutatót ígér, a fővárosban is, és szerte az országban is. Közülük mindenképp kiemelkedik majd a Nemzeti ben a 21-i évadnyitó, a felfrissített Az ember tragédiája; 25-én a Vígben a nyár legjelentősebb magyar bemutatójának, Sütő András Alomkommadó című drámájának a színrevitele, gyakorlatilag a nyári, gyulai szereposztással, vidéken pedig a győriek előadásában a nyáron szintén Gyulán eljátszott Sánta Ferenc-dráma, az Éjszaka (17-én). És megkezdődik a külföldi együttesek vendégjátéka is: a Táncfórumon, a Fővárosi Operettszínház ban 18-án lép fel a nagy hírű helsinki Városi Színház tánc- együttese, Jorma Uotinennek. az együttes nemzetközi rangú koreográfusának egészen sajátos hangvételű, nagyon szép, modern Ka ieraia-tánc játékával. Ha mindjárt az első — és még nem is teljes üzemű — ■hónap ennyi érdekességet tartogat, ennyi jó előadást ígér, mi indokolja, hogy — mint a címben tettem — árnyakról beszéljünk? Miféle árnyak fenyegetik az évadikezdést? Kezdhetném a választ azzal is: azok az árnyak, amelyek jelenleg az élet szinte minden területén fenyegetnek bennünket. Pontosabban szólva: ezeknek az országos méretű árnyaknak a nyomán keletkező kisebb árnyak, azok, amelyek egy-egy szűkebb területre. szférára vetülnek. Ha az ország gazdasági, pénzügyi stb. balokkal küzd, e bajok kihatásaitól nem mentesülhet a kultúra, a művelődés, jelesebben: a színházművészet szférája sem. Ez nem feltétlenül azt jelenti, hogy az illetékes művelődéspolitikai és pénzügyi szervek egyszerűen elzárják a pénzforrásokat. Különösen nem mondható ez el a színházakra. Jelenleg is folyik négy nagy vidéki színházunk — a kecskeméti, a kaposvári, a pécsi és a veszprémi — teljes rekonstrukciója. s ez önmagában közel kétmilliárdos összeget jelent. A fővárosi színházak csak a jelen évadkezdés előtt összesen több mint harmincmillió forintot kaptak felújításra, tatarozásra. és épül, újabb harmincmilliós idei beruházási kerettel, a színházak központi műhelyeinek új üzemépülete, mely talán végre megoldja az egyre súlyosabb díszlet- és jelmezkészítési gondokat. A nem a Fővárosi Tanácshoz tartozó — minisztériumi felügyeletű — budapesti színházak is mintegy húszmillió forintos kerettel gazdálkodhattak, hogy a legfontosabb karbantartási, felújítási, korszerűsítési munkákat elvégezhessék, s már tudjuk, hogy a közeljövőben újabb, több tízmilliós nagyságrendű keretet kap mindkét irányító szerv, hogy megkezdődhessenek olyan nagy munkálatok, mint az Arany János Színház vagy a Thália Színház átfogó rekonstrukciója. Akkor' hát hol is vannak azok az árnyak? Nem túlzott aggályoskodás az emlegetésük? Sajnos nem. Mert míg az egyik oldalon az állam nagyon jelentős összegeket áldoz a színházak korszerűsítésére. az előadások minőségéhez elengedhetetlenül szükséges új berendezések beszerzésére, s továbbra is rendkívül nagy összegekkel dotálja a színházak napi működését is (amiben benne foglaltatik természetesen a jegyekre adott pénz is), ezek az összegek mégis szinte napról napra kevesebbet érnek, azaz nem lehet belőlük azt és úgy megvalósítani,. létrehozni, kialakítani, mint amire és ameny- nyire szükség volna. Az egyes területeken jelentkező, néha hihetetlen áremelkedések, az anyag- és munkabér-ráfordítások növekedése sajnos tetemesen leértékelik ezeket a különben igen tekintélyes summákat. És erről sem a pénzeket adó felügyeleti (fenntartó) szerv, sem a színház nem tehet. A különböző elképzelések és kísérletek ezeknek az összegeknek a jobb, kedvezőbb felhasználására ■nem mindig hatékonyak. Több esetben egyenesen a színházak ellenállásán hiúsulnak meg mert a gazdasági vezetők attól tartanak: minden változtatás (különösen a jelenlegi, sok vonatkozásban még teljesen kialakulatlan pénzügyi, adózási szisztémák úgynevezett várakozási időszaké.nak bizonytalanságaira gondolva) esetleg sokkal rosz- szabb helyzetet teremt a mostaninál is. Az mindenesetre tény. hogy a színházak előbb- utóbb kénytelenek lesznek a megnövekedett költségek egy részét.áthárítani a nézőkre — magyarán: emelkedni fognak a jegyárak. Hogy pontosan mikortól, s mennyivel, ezt még nem tudni. Elképzelhető, hogy a színházak nem egységesen emelnek, hanem ki-ki a maga meggondolásai szerint. Vagy hogy esetleg a most is meglevő kategóriákban eltérő lesz az emelések összege: magyar bemutatóknál kisebb, klasszikusoknál nagyobb, devizaigényes külföldi darabok bemutatói esetében még nagyobb. ezzel is kialakítva valamiféle preferenciát vagy hangsúlyt. H ogy aztán ezek az emelések mennyiben hatnak majd ki a nézők számának és rétegződésének alakulására, azaz nem esik-e visz- sza a nézőszám, s nem éppen azok maradnak-e majd el a színházakból, akiknek a leginkább fontos volna a színházművészet megismerése, az még nyitott kérdés, de ha egy kicsit is belegondolunk, bizony tartanunk kell tőle, hogy a várható egyéb pénzügyi megszorításokkal párhuzamosan (s azok következményeként is) visszaeshet a kultúra, a művelődés — és ezen belül a színház — iránti érdeklődés. És ez sajnos elég fenyegető árnyék. Takács István Bécsben 1975 nyarán, a párizsi Magyar Műhely című folyóirat konferenciáján — Pomogáts Béla, Kormos István, Béládi Miklós és a Művelődési Minisztérium képviselője jelenlétében — bejelentetett, hogy Haraszti István szobrásznak ítélték oda az az évi Kassák Lajos-díjat. Az akkor már európai hírű alkotó nem vehette át a kitüntetést. Kassák Lajosné felolvasta azt a táviratot a népes gyülekezetnek, amit a honi hivatal küldött válasz gyanánt: ilyen nevű művész nincs Magyarországon! Alig néhány hónappal ezelőtt történt, hogy az esztergomi illetőségű Erdélyi János festőművész nem vehette át a zsűri által neki ítélt díjat. Az indok: az alkotó nem tagja a Magyar Képző- és Iparművészeti Alapnak. Mindkét történet jól példázza azt az anomáliát, amit a művész vagy nem művész? kérdés megítélésében gyakorolunk. Erről beszélgetett kérésünkre dr. Hann Ferenc művészettörténész és Bereznai Péter festőművész az után a kiállítás után. amelyet — a legkevésbé sem véletlenül — Autodidakta címmel nyitottak meg Szentendrén. (Az eseményről akkor beszámoltunk.) Bereznai: Azt hiszem, hogy a sajátosan magyar hivatali értelmezés adja a probléma lényegét. Szinte kizárólag pejoratív jelentéssel használjuk az amatőr és az autodidakta fogalmakat. Akinek pedig nincs főiskolai végzettsége és ezt bizonyító jogosítványa, azt többnyire nem tekintjük művésznek. Hann: így van, bár szakmai berkekben már kevésbé jelent gondot a főiskolai végzettség hiánya. Bálint Endrét vagy Hencze Tamást senki nem meri amatőrnek nevezni. Az autodidakta Bukta Imrét, mint nemzedékének egyik kiválóságát, főiskolát végzett kollégái választották meg a Fiatal Képzőművészek Stúdiójának elnökévé. Aknay János nagy szavazataránnyal került a Magyar Képző- és Iparművészek Szövetségének szentendrei művészeti titkári posztjára. Ha megkérdeznénk tíz élvonalbeli művészettörténészt, hogy kiket sorolnak a legjobb húsz festő vagy szobrász közé, biztos vagyok benne, hogy legalább tizenöt olyan alkotó is felkerülne a listájukra a közép-nemzedékből, akik nem végeztek főiskolát. Ezt bizonyítja az a tény is, hogy az öt évvel ezelőtt megrendezett párizsi Grand Palais-i kiállításon Samu Géza és Bukta Imre képviselte hazánkat, mégsem merült föl egyikünkben sem, hogy autodidaktákat ért a megtisztelte tés. De vegyünk példát más műfajokból: ki merné azt állítani, hogy Latínovits Zoltán mérnök, Németh László pedig orvos volt? Bereznai: Egyetértek mindazzal, amit mondasz. De az is igaz, hogy aki nem alaptag, az nem vásárolhat a művészellátó boltban. Másutt pedig nem tudja beszerezni a munkájá hoz szükséges festékeket, gipszet, szerszámokat. Az is megtörténhet vele, ami velem is megesett amatőr koromban: külföldi kiállításon vehettem volna részt a munkáimmal, csakhogy nem kaptam szolgálati útlevelet. Nekem az alaptagság a nyugalmat biztosítja; a munkához való jogot. A papír által lettem művész. Hann: Sok országban ismeretlen fogalom az autodidak ta szó, vagy legalábbis nem ilyen pejoratív értelmű. A moderál amerikai művészeti élet jól példázza; hogy senkit sem érdekel, ki járt főiskolára és kinek miről van papírja! Csak és kizárólag a produktumot értékelik. Nem is zsűriznek a kiállítások előtt. A művészek összeállnak és' kibérelnek egy galériát. Ha az anyag jó, a szakma és a műkereskedelem úgyis odafigyel, mert azt diktálják az érdekeik. Bereznai: Ha már a befogadókat említed, beszéljünk a magyar művészetkritikai gyakorlatról is; egyesekről csak jót, másokról csak rosszat, megint másokról egyáltalán semmit nem publikálnak. így azután vannak hivatásos szentjeink és hivatásos eret- nekjeink — a legtöbb esetben függetlenül attól, hogy milyen színvonalat képviselnek. Hann: Tagadhatatlan, hogy a művészek és kritikusok viszonya nem a legszerencsésebben alakult. A magyar művészettörténészek egy része azt hiszi, hogy akkor van rangja, há Hűvös és arisztokratikus. A honi kritikusok a művészet ellenpontjaiként szeretik feltüntetni -magukat.' Nem azon törik a fejüket; hogyan támogathatnák eredményesebben a tehetséges pályakezdőket, hanem azt igyekeznek eldönteni, hogy kit támogassanak és kit támadjanak vagy hallgassanak agyon ... Jelenleg úgy fest a helyzet, hogy kiválasztok segítenek kiválasztottaknak, másokat pedig elnyomnak. Szerencsére, a Pest megyében élő alkotók — különösen a szentendreiek — sokkal jobb helyzetben vannak, mint az országban másutt dolgozók. Számtalan zsűrin veszek részt, így nyugodt szívvel állíthatom, hogy nem fordult elő az említettekhez hasonló visszaélés az utóbbi időben. Ezt bizonyítja az is, hogy az autodidakta kiállításunkon szereplők túlnyomó részét már felvették a hivatásosok soraiba. Szerencsések vagyunk. Itt él Barcsay Jenő, aki évtizedek óta le nem vette a szemét a pályakezdőkről. Itt dolgozott a megyei tanácson Pró- kai Gábor, aki mindvégig támogatta a fiatal művészeket. Az. elmúlt tizenöt évben Deim Pál tett sokat értünk. Az ő feladatait most Aknay János vállalta magára. Nem azt állítom, hogy nincsenek gondjaink, de az egvre szaporodó1 külföldi meghívásaink is bizonyítják, hogy- elismernek bennünket. Lejegyezte' Szilas Zoltán Lois Viktor: Ontartősítás (gépszobor) ef. Zámbó István; Kis kacsa tóval A nyári bemutatók közül a Thália Színház is átviszi a főévadba körszínházi előadását. Képünkön: jelenet A papagáj meséi című darabból. ARANYÁSÓK. Akinek először akadt meg tekintete a csalafinta címen: Magyar aranyásókkal Kubában, annak ugyancsak tarka képzetei támadhattak. Különféle kalandregények és filmek jelenetei elevenedtek meg előtte arról, hogyan is küzdöttek egymással és a természettel a hajdani aranyásók. Ám Palu- gyai István összeállításának már az első részéből kiderült, szó sincs semmiféle ka- landorságról! A mai aranyásók tudatosan, tudományos alapon vallatják a földet. A második, befejező részben két helyszínre látogatott el a riporter. Az egyik Olgin, amely Santiago de Cuba közelében fekszik. A Magyar Állami Földtani Intézet kutatói itt valóban találtak aranyat. A következő bázist Guanta- namóban létesítették, itt most kezdődik a munka, ahová egyelőre még csak háromtagú kis csoport érkezett meg. A kerekre sikerült húszperces összeállításba sok minden belefért. Tudományos eredményektől kezdve egészen az időnként fenyegető veszélyekig, széles témakört taglalt. Egyik érdekesség az, hogy a kutatók munkaterülete például Guantanamóban 2391 négyzetkilométer, s itt az otthoni viszonyokhoz képest hatszor annyi csapadék hull. Rendkívül óvatosan kell kőzetmintát venni, mert egy kő alatt gyakorta tucatnyi skorpió is megbúvik, s nem ritka itt a fekete özvegy nevű, amelynek a csípése halálos lehet. Ami a legmeglepőbb volt a műsorban, azt nem Kubában kell keresni. A kutatók elmondták: igaz ugyan, hogy nagyon kemény az életforma, de itt legalább munkaidejüket fontos és hasznos feladatok megoldásával töltik — eredményesen. Míg ez itthon még az ötven százalékot sem éri el a sok adminisztráció miatt... REGGELI CSÜCS. A tegnapi péntek reggeli adást hallgatva eszembe jutott egy pár hónappal ezelőtti vita. Ez május 8. után érte el a csúcsát. A Belvárosi Ifjúsági Házban rendezett hallgató—rádiós stáb találkozó után az ellentábor ismét — egy-két esetben kritikán aluli — kritikát gyakorolt. A műsor szerkesztői akkor nyári terveikről is beszéltek, jelezve, hogy könnyebb, lazább lesz a téma. Ez valóban sikerült, bár csupán néha állítottam a Petőfi adóra reggelente a keresőt. Mindenesetre örültem az ősznek, az iskolakezdésnek — termé szetesen csakis a tartalom módosulás miatt. Ha lehet, még gyorsabl tempót diktált a műsorvezet Ördögit Csilla, mint a nyara megelőzően. Szó volt többe! között a madarakról, a sár kányeregetésről és -készítésre — melyhez jó ötlettel pályá zatot hirdettek meg —, csillagokról s Morséról is. A témák közül talán ez tef szett a legjobban, mert azt i megtudhattuk belőle: miért j még mindig a készülék. Ner csupán azért, mert rendkívi egyszerű, hanem, mert mé mindig ezzel lehet a legere sebb hangot kibocsátani. Pé dául próbaútja során is íg tudtak kapcsolatot teremter a Szent Jupáttal. E rádió keresztül köttetnek bará ságok, sőt házasságok is. Kit esés Ferenc, a BHG-klub vi zetője szintén így ismerkedő meg a feleségével. REJTVÉNYT is adott fel i amatőröknek. Bár a morzt jelek csupán egyszer hangzó tak el, rövidesen érkeze megfejtés, mégpedig Győrbő „Sok szeretettel köszöntjük Reggeli csúcs hallgatóit!” Ehhez mindössze anny tennék hozzá: a szerkesztő is... V. A.
