Pest Megyei Hírlap, 1987. szeptember (31. évfolyam, 205-230. szám)
1987-09-26 / 227. szám
8 1987. SZEPTEMBER 26., SZOMBAT Hajdanvolt őszi versenyek Az áporkaiak jól jártak Egy társközség hétköznapjai Mit ígér a jövő az itt lakóknak? 1 Krúdy Gyulának az egyik 5 legjellegzetesebb, az író í stílusmúvcszetét legjobban ^ tükröző kisregénye az Őszi versenyek. Aki olvasta, an- ^ nak aligha kell magyaráz- ^ ni, hogy egy kis zsoké meg ^ egy telivér asszony nagy és í furcsa szerelmét vetette pa2 pírra ebben az író, aki vi- ^ szont csak a történet tele- ^ víziós változatát látta, nos, ^ annak is elég Garas Dezső 2 és Szegedi Erika kettősére v , . . - «■ ^ gondolni, és máris a szá- zadl'ordulő sajátságosán í fülledt, krüdysan szere- í lemszagú világában érezhe- i ti magát. Hely, tét, befutó Az őszi versenyek kötete a könyvespolcokról könnyűszerrel leemelhető, hosszabb utánajárásba kerül azonban azt kideríteni, hogy valójában hol is koptatta a nyerget, s hajszolta a lovakat az a kis zsoké. A jelzett időben, tehát az 1900-as évek előtt és után ugyanis nem ott terült el a lóversenypálya, ahöl manapság van. Ekkoriban bizony még sem a Kerepesi úti intézmény, sem a Kincsem-park, Dobi István úti arénája nem létezett. Helyettük egy időközben szintén köddé vált — azaz nagy pompával felépített és aztán sebbel-lobbal lebontott — másik futtató csalogatta a közönséget és adott alkalmat a bűvös szóhármas elismételge- tésére: hely, tét, befutó... Ez a bizonyos lóversenypálya az egykori Aréna, a Csömöri, a -Kerepesi és a Hermina út keretében terült el, vagyis a mai Népstadion helyén. Építeni 1878 tavaszán kezdték, és alig harminc év múlva, 1908-ban bontották le. A korabeli ábrák tanúsága szerint barbár dolog volt csákányt emelni erre az építészeti remeklésre, de hát a főváros, mint gazda, egyszerűen feladta a terület bérletét, és így Feszty Adolf építőművész jeles alkotása halálra ítéltetett. Igen, ez az új jelzővel megkülönböztetett — mert az 1827-ben Széchenyi lstvánék kezdeményezésére megnyitott futtató helyén felépült — lóversenypálya szintén egy Feszíy-származék nevéhez fűződik. 1846-ban a felvidéki Ógyallán (ma: Hurbanovo), született ő is, mint a tehetséges Fesztyek legtöbbje. Legalább olyan ügyesen rajzolt, mint a festőművésszé lettöcs- cse, Árpád, ám neki az építészpálya tetszett, s ezért komáromi, majd pozsonyi tanulmányai után Bécs műegyetemére iratkozott be. Kiváló eredménnyel diplomázott, és amikor 1871-ben Pesten irodát nyitott, alig győzte teljesíteni a megrendeléseket. S nemcsak azért kapták fel, mert akkor, fővárosunk szinte tobzódó fejlődésének idején, minden valamirevaló inzsenérre szükség volt, hanem mert tényleg remek fantáziájú és a kor színvonalán gondolkodó tervezőnek bizonyult. Hogy mást ne mondjunk, az egykori Sugár útra (ma: Népköztársaság útja) tizennégy palotát sorakoztatott fel, s ugyancsak az ő kézjegyét viseli máig az itáliai galériákra emlékeztető Haris-köz bazársora. ; Háttal a napnak Feszty Adolf mielőtt hozzáfogott volna az új lóversenypálya megtervezéséhez, előbb tanulmányútra indult, s Bécs- ben is, másutt is szemügyre vette a hasonló építményeket. A futótér kialakítására pedig egy Európa-szerte elismert szakembert, H. Wackerout kérte fel. ő szabta meg a pálya hosszát 1070 méterben, kereszttengelyét 313 méterben; a 2503 méternyi hosszú futtató pedig egy 28 méter széles oválist írt le. A dísztribün és más épületek azonban Feszty Adolf tehetségét dicsérik. Ö jelölte ki ennek a két csonka toronnyal ékes, palotaszerű épületnek a helyét a versenytér északnyugati részén, tehát úgy, hogy háttal legyen a délutáni napnak, s szintén ő határozta el, hogy a nézőtéri lelátót könnyű vasszerkezetből építi meg. Ez akkoriban még nagy újdonságnak számított. Á főépületben pedig királyi — mert valóban király és császár fogadásához méltó — helyiségrendszert alakított ki. A díszes hármas ajtó tágas előcsarnokba vezetett, ahonnan egy vörös bársonnyal bontott lépcsősor vitt fel az uralkodó páholyába. Ez két részből állt: az előszobából meg a társalgóból. Dicséretére Fesztynek, nemcsak a koronás fők kényelmére gondolt, hanem arra is, hogy akik az I. vagy a II. osztályú tribünökön foglalnak helyet, azok is kényelmesen érezzék magukat; az előbbi traktusban nyolcszáz, az utóbbiban ezernégyszáz ülést alakított ki. Manapság szinte elképzelhetetlenül gyors ütemben, alig két év alatt készült el az új lóversenypálya, s amikor 1880. október 17-én a királyné és más előkelőségek jelenlétében felavatták, a legkisebb dísz, a legutolsó drapéria is ott pompázott a helyén. Bérleti gondok Mint föntebb már sző volt róla, ezt az építészeti remeklést sajnos igen gyorsan elérte a végzet: bizonyos bérleti gondok miatt Budapest elöljárósága lemondott róla és — el- pusztíttatta. Egy ideig dudva, gyom nőtt a lelátók, a paták döngölte salak helyén, aztán különféle sportlétesítmények kezdtek ott feltünedezni. De ez már egy újabb korszak újabb fejezete, a kis zsokék és a nagy szerelmek nélkül. És természetesen Krúdy nélkül is, aki az 1933-ban bekövetkezett haláláig jobbára Óbudán élt, s egyre kevésbé érezte otthon magát abban a gépesedő, a régi ízét-zamatát egyre elvesztő világban ... A. L. A 70-es években a község önállóságának megszüntetésekor még némi vitát váltott ki a Kiskunlacházához való csatlakozás, ma azonban már aligha találni valakit is a faluban, aki ne azt vallaná, hogy az áporkaiak jól jártak a körzetesítéssel. Az 1970-ben Kiskunlacházához csatolt szép kis falu, amelynek egyik oldalát a ráckevei Duna mossa, most elöljárósága révén képviselteti magát a közügyekben. Az elöljáróság a kisközség 5 tanácstagjából áll, élén Tóth Vilmos elöljáróval, aki mellesleg agrárközgazdász és mérnök is egy személyben. kék a Ráckeve és Vidéke Áfész gondoskodásával kiválóan működő iskolaszövetkezetét üzemeltetnek. Szó szerint kiválóan, mert az idén 14. alkalommal tüntették ki őket ezzel a címmel. Jó munkájukért a pajtások ebben az évben jutalmul három hétig az NDK-ban üdülhettek. Tavaly pedig a kiskunlacházai Fáy András takarékszövetkezet segítségével, irányításával megalakult az iskola-takarékszövetkezet is. Segítettek a lakók A társközség édestestvérként érezheti a lacházai tanács gondoskodását. Már az odacsato- iás első éveiben megindult a falu fejlődése: 1972-ben teljes 1 elektromos rekonstrukciót haj- _ tottak végre a községben, a zárolt transzformátorkörzeteket megszüntették és a falu egész területén higanygőz köz- világítási lámpákat állítottak fel. Áporkának ma már nincs olyan utcája, amely ne lenne megvilágítva. Sorrendben haladva a falu fejlődésének állomásain, elöljáróban a 60 személyes napközi otthonos óvoda építéséről kell beszélnünk. A község vezetői időben felismerték, hogy megállíthatják a fiatal családosok elvándorlását, ha gyermekeik számára megfelelő elhelyezést biztosítanak. De gondoltak a nagyobbakra is, az iskolás korúakra. A következő lépés volt 1981-ben, hogy a régi elavult iskola helyére egy újat és nagyobbat építtettek. A 8 tantermes, tornaszobás új általános iskola létrehozására sok-sok óra társadalmi munkát áldozott a falu lakossága. — Nagyon szorgalmasak az áporkaiak — mondja kísérőm, Berényi János tanácselnök a szép, ízléses iskolaépület bejárata előtt. — Annak idején, amikor szükség volt munkájukra, a legnagyobb dologidőben is odahagyták fóliasátraikat, hogy Feit János iskola- igazgató hívására — aki egyébként lelkes mozgatója volt az építkezésnek — eljöjjenek segíteni a betonozáskor. Később aztán felépült a sportudvar is, amely bitumenes talajával különböző labdajátékok oktatására alkalmas, s itt szervezik az iskolások délutáni sportköri foglalkozásúit is. A tanulás mellett a gyereKözben a tanács a lakosság jobb ellátásán törte a fejét, mert a régi vegyesboltot kinőtte már a falu. így került sor az áfész és a tanács összefogásával a mini-ABC megnyitására. A vásárlók ez év elejétől nem mindennapi árucikkel is találkozhatnak az üzletben; Kiskunlacházáról és Áporkáról készült szép, színes képeslapokat is kínálnak az eladók. Képeslap a faluról — Nagy szó ez — mondom Berényi Jánosnak —, hiszen a legnagyobb dunakanyari üdülőhelyeken is gondot okoz a képeslapellátás megoldatlansága. Még a maszek trafikosok sem szívesen foglalkoznak a kis haszonkulccsal értékesíthető üdvözlőlapok árusításával. maims Nos, Áporkán és Kiskunlac- házán ezt is a tanács szorgalmazta, s az igények alapján úgy tűnik, nem volt hiábavaló a kezdeményezés. — Az eddigiekben szóltunk a község elmúlt években elért fejlődéséről. Mit ígér a jövő az ittlakóknak, egyáltalán akad-e még tennivaló — kérdem Berényi János tanácselnököt. — Szeretnénk elérni, hogy a fiatalok — többségük ugyan eljár hazulról dolgozni — végleg megtelepedjenek a faluban. Tulajdonképpen még azok is könnyen elérik munkahelyüket, akik a fővárosba járnak dolgozni, mert húsz- percenként indulnak az autóbuszok. Egy öt évvel ezelőtt megfogalmazódott igényt igyekszünk kielégíteni, amikor most építési telkeket parcellázunk. Az új lakótelkeket — szám szerint nagyven kettőt —, amelyeket tanácsi közművesítéssel tettünk építkezésre alkalmassá, önköltségi — 420 forint/négyszögöl — áron kívánjuk értékesíteni. A Kertész utcai telkeken már minden közmű rendelkezésre áll, a vásárlás után akár azonnal hozzáfoghatnak a tulajdonosok az építkezéshez. Az OTP előnyös feltételekkel — 30 százalék előleg lefizetése mellett, 8 évi visszafizetésre — ad kölcsönt a telekvásárlásra. Szabad strand épül — A lakosság jobb körérzetéhez kívánunk azzal is hozzájárulni — vázolja tovább az elképzeléseket Berényi János —, hogy az idén kikotor- tattuk a Csepel-szigeti Kis- Duna-ágat. A munkát a Közép- Duna-vidéki Intézőbizottság anyagi támogatásával tudtuk elvégezni, s a vadregényes Duna-parton jövőre elkészítjük az áporkai szabad strandot. Egyébként ennek létrehozására adta össze a lakosság a teho-forintokat is, — És még egy beruházás, amely közvetlenül a lakosságot érinti, s nemsokára, december 31-ére átadásra is kerül. A régi tanácsháza és a posta épületének felújításával egy., új körzeti orvosi és fogorvosi rendelőt, létesítünk, valamint létrehozunk egy anya- és csecsemővédő állomást. Természetesen egyúttal bővítjük a postát is. Jövőre pedig — megyei céltámogatásból — a Petőfi Sándor utca és a Béke utca tanácsi gondozásban lévő szakaszát szélesítjük, illetve záróburkolattal látjuk el. Nos, hát ennyit Áporkó- ról, erről a szépen rendezett, kellemes környezetben fekvő faluról, amelytől bármelyik társközség elirigyelhetné anyaközségét, Kiskunlacházát. Antal Piroska A harOffl települést — Budapest, Budakalász, Üröm — érintő, gellértnyi magasban domborodó hegy, dél felé hirtelen ereszkedve, a főváros északi csücskének támaszkodik. Nincs hát messze Pesttől, sőt jó darabja a városhoz tartozik. Eddig mégis isten háta mögötti helynek számított. Nem szelték át megbízható utak, az idevetődött vándor — ha hazulról innivalót nem hozott — itt akár szomjan is halhatott. A lemenő nap után, az est sűrű sötétjében legfeljebb a szentjánosbogarak meg a helyenként megbúvó tanyák petróleumlámpáinak sápadt fényei jelentettek némi világosságot. El is kerülték az emberek ezt a környéket sokáig, aminek viszont az lett a következménye, hogy szinte az egész hegy elvadult, rideg, kopár, amolyan holdbéli tájjá vált. Több volt itt az elhanyagolt és elvadult terület, mint a valamennyire is gondozott kert. Csupán néhány vidéki család akadt, akik az 1950-es években az alakuló tsz-től menekülve, távoli falvakból ideszakadtak és itt vertek tanyát. Ezek úgy éltek, mint a száműzöttek. Nappal gürcöltek a sajátként megszerzett köves parcellákon, meg az azokhoz ' csapott, bérelt, sovány földeken. Este megetették a jószágot, s talán gyönyörködtek a közeli főváros idáig sugárzó fényeiben, majd lefeküdtek korán és pity- mallatkor keltek. A kultúra és a szórakozás lehetőségei szinte karnyújtásnyira voltak, de mégis elérhetetlen távolság választotta el az itt lakóktól. Az 1960-as évek végétől a világ mozgása itt is felgyorsult. A nagyváros fárasztó zajából és rohanásából megpihenni, cselekvő energiával újra feltöltődni. a szabadba vágyó emberek csoportjai ide is eljutottak. Ha az elhanyagolt vadon nem is, de a gyógyító csend és a friss levegő, meg az ide- fentről előtárulkozó táj szépsége egyre 'Jénij a h elljen több embert vonzott ide. Gazdára találtak a munkából kiöregedett, egykori parasztemberek keskeny telkei és a gazdátlan területeken parcellázott a tanács is. A városból hétvégenként ide özönlők szorgalma varázslatként alakította át és tette egyre embert marasztalóbbá a hegyet. A régi kőbánya meredek gödrei, a háború ütötte bombatölcsérek és a kopár sziklák helyén ma már gyümölcsösök és szőlők díszlenek. Ha a vezetékes víz el is kerüli ezt a környéket, de már egymást érik a telektulajdonosok és bérlők által fúratott vagy ásatott kutak. A vándor jó szóért csillapíthatja a szomját a 30 méternyi mélységből felszínre segített kristály- tiszta karsztvízzel. A jó szándéknál alig több tanácsi segítséget összefogással megtoldva valamelyest sikerült javítani a hegytető megközelíthetőségén is. A mai, motorizált világ követelményeinek megfelelő utak megteremtéséhez viszont még sokat kell tenni. A legfontosabb és egyben a legnehezebb feladat azonban a hegy villamosítása volt és részben marad még továbbra is. Ha valahol fényre vágyik az ember, akkor a főváros tőszomszédságában ez a vágy talán még nagyobb. A villamosítás azonban évek hosszú kínlódása volt és az emberi türelem szakítószilárdságát is alaposan próbára tette. Állami segítség hiányában a költséget az utolsó fillérig a telekbérlők és -tulajdonosok összefogásával kellett előteremteni, s az összeg nagyságát csak nagy értékű társadalmi munkával sikerült mérsékelni. A kertbarátkörbe tömörült hegyiek egy ötéves tervnyi idő alatt — bár kínkeservesen — elérték, hogy ha az egész hegyen még nem is, de a terület felén már kigyulladtak az elektromos lámpák várva várt fényei. Akadtak idős emberek, akiknek a szeméből a látványtól az öröm könnyei is előgyöngyöztek. Vannak talán, akik nem is értik, milyen nagy dolog a petróleumlámpa félhomálya után először villanyfényben meglátni a családi otthont. Amikor a sápadt szoba hirtelen kivirul, a tárgyak szinte megváltoznak, a sötét sarkok eltűnnek, s az egész ott« hon melegebbé válik. A villany nyomán betalál a házba a kultúra, a tegnap még oly távoli világ közel jön és összetömörödik, a tv képernyőjén befér a legkisebb szobába is. A könyvekből az eddig félhomályba bújt betűk előtárulkoznak és olvasni kínálják magukat. Ahol a villany utoléri a tayára szakadt embert, onnan szökik a kínzó magány, mert a fény és az elektromosság az ember köré társakat varázsol. Az áram révén a tárgyak egész sora értelmet kap, s az ember szolgálatába szegődik. Nem is csoda, hogy a hegyen, a villanyhoz jutott emberek arcán is felragyogott a fény. Szegény Jani bácsi, milyen kár. hogy ezt már nem élhette meg. Ő volt a hegy egyik őslakója, de maga csinálta házában az ő életében nem gyulladhatott ki a villanyfény, pedig nála jobban senki sem várta. A pesti embereket „a nagy füstös házakban” egyedül a villanyért irigyelte. Ha most élne, örömében felöntene a garatra, mert a bort, „a hegy drága kincsét” mindhalálig szerette. Most ameddig a fények útja elér, öröm járja be a hegyet, de a feladatnak még csak a fele van készen. Holnaptól újra tenni kell, hogy az éltető fény az egész hegyet mielőbb bevilágítsa. Hajdú Sándor
