Pest Megyei Hírlap, 1987. szeptember (31. évfolyam, 205-230. szám)

1987-09-23 / 224. szám

Kiegyenesítik az utat Nagymaroson a vízlépcsővel kapcsolatos építkezés váltó- £ zatían ütemben halad. Befe­jezéséhez közeledik az új út­szakasz . kiépítése, amely ki- | egyenesíti az eddig kanyargó Í6 közlekedési útvonalat. 3? A Pest megyei közútépítűk váci dolgozói a járdákat asz­falttal burkolják (oldalt) Ha az ember végez, a gép veszi át a terepet (Vimola Károly felvételei) Tíz gondos tanulmány A Váci Könyvek új kötete A Váci Múzeumi Egyesület kiadásában megjelent soroza­tok legnépszerűbb kötetei a Váci Könyvek címmel kiadott helytörténeti munkák voltak. 1906-ban jelent meg Tragor Ignác Vác vára és képei cí­mű műve, 1941-ben az utol­só, 29. kötet: Presziy Elemér ősz című lírai gondolatsora. A kék borítású régi Váci Könyvek kapósak az antikvá­riumokban, árukat háromje­gyű számokkal jegyzik. ★ Ezt a szép hagyományt ele­venítették fel 1.982-ben, ami­kor is, a Váci Könyvek új so­rozatát indították útnak „A Vak Bottyán Múzeum közle­ményei” címmel. A munka nagyobbik része a váci mú­zeum történetével és a köréje csoportosuló, lelkes társadal­mi segítőkkel foglalkozott. Két év múlva megjelent az új so­rozat második kötete, Temes- váry Ferenc: A váci Vak Bottyán Múzetím fegyver­gyűjteménye. A következőre újabb három évet vártunk. A borító Vác látképét mutatja a XIX. szá­zad közepén (Jakob Alt litog­ráfiája). A hamar népszerűvé vált sorozat eddig legteste­sebb, 212 oldalas kötete tíz tanulmányt tartalmaz. Az első dr. Horváth Károly munkája: Tőkés Lajos flóraművét is­merteti, s az elmúlt 85 év vál­tozásait Vác és környéke nö­vényzetében. Színes és olvas­mányos Ilon Gábor írása, melyben Bartalos Gyula Vác vidéki Csörsz-árok kutatásait, a Tompa Mihály által is meg­énekelt „órjás ekétől szántott barázdaút” krónikáját követi nyomon. Horváth Lajos egy oldalon ír a váci püspöki bir­tokok ,1671-es név szerinti összeírásáról, majd a püspök­ség falvait bemutató térkép után 12 oldalnyi adatot közöl a 216 évvel ezelőtti adatfel­vételről. Jakus Lajos, akinek nevét több önálló kötet tette is­mertté, most remek portrét tesz közzé Kép Jánosról, akit 1760-ban a város főbírójának választottak, de másfél évti­zeddel később jelentős szere­pe volt a helyi polgárok moz­galmában. a függetlenségük kivívásáért folytatott küzde­lemben. Dr. Rusvay Tibor, több helytörténeti munka szerzője pontos képest fest Vácról, a XVIII. század első negyedében. Kétoldalnyi jegy­zete külön kis tanulmány. Almást Gertrud Vác 1828. évi összeírását követi nyomon. Horváth Lajos Vác környé­ki témát választott, bemutat­va a Börzsöny hegység . bá­nyászatát. Rei singer János írása igazolja, hogy a század- forduló magyar gondolkodás- történetében miért illeti meg előkelő hely Katona Lajost, akiről utcát és könyvtárt ne­veztek el szülővárosában. Er­délyi Sándor Vác művelődés- történetéből szakít ki több év­századot, s' eljut napjainkig, a Vox Humana kórus és a Mu­sics Humana kamarazenekar működéséig. Bakonyvári M. Ágnes zárja a tanulmányok sorát a váci képzőművészeti csoport bemutatásával. A Váci Könyvek új soroza­tának harmadik kötetét Sz. Zomborka Márta szerkesztet­te. A gondos tdpografizálás a Pest Megyei Nyomda munká­ját, Brozsek Béla műszaki szerkesztő értő nyomdai el­gondolását. dicséri. Az ezer példány a 120 forintos ár el­lenére biztosan hamar gazdá­ra talál a helytörténeti mun­kák iránt érdeklődők táborá­ban. Papp Rezső Szolidaritási nap A KISZ Vác Városi Bizott­sága ez évben is' megrendezi szolidaritásnapi rendezvény- sorozatát. Rendezvényünk a társadalmi haladásért küzdő népek harcának erkölcsi és anyagi támogatását szolgálja. A szolidaritási nap szeptem­ber 26-án (szombaton) min­déin helyszínen 9 órakor sport- programmal kezdődik. Deák­váron a Ságvári klub pályá­ján kispályás labdarúgás, a Tungsram Bt Frankel Leó úti sporttelepen kézilabda, a Du- na-parton az „ATTI” Kenéz Tenisz Center pályán tenisz, a mezőgazdasági szakközépis­kola tornatermében asztali­tenisz, valamint a Tungsram •Rt. kultúrtermében a sakk sze­relmesei mérhetik össze tudá­sukat. A versenyeken részt vehet —• korra, nemre való tekintet nélkül — mindenki, aki egyet­ért a verseny céljával, vala­mint szívesen sportol önmaga egészségének megóvása érde­kében. A műsoros délután 14 óra­kor a Tungsram kultúrtermé­ben (Vác, Sebes I. u. 21—23.) videofilm-vetítéssel indul. Ezt követően 15 órakor a fonó­gyárban dolgozó kubai fiata­lok folklórműsora kezdődik. 15 óra 30-kor Lábai László, a Vác városi pártbizottság tit­kára mond ünnepi beszédet. 16 órakor lesz a délelőtti verse­nyek eredményhirdetése. 16 óra 30-kor a Másnap című videofilm vetítése, majd 18 órától 24 óráig szolidaritási bál lesz, amelyen fellép a Flo­rida együttes. (Belépődíjat a szolidaritási nap résztvevőinek nem kell fizetniük, a KISZ Vác Városi Bizottsága, vala­mint a Tungsram Rt. KISZ- bizottsága vendégei.) Másnap, szeptember 27-én (vasárnap) a „Maradj köz­tünk” akció keretében kerül megrendezésre a városi stadi­onban a Szolidaritási Kupa rendezvénysorozatát záró ün­nepség. Itt 14.40-től 15 óráig a szobi fúvószenekar játszik tér­zenét, majd 15 órakor kezdő­dik a Vác—Békéscsaba NB X-es labdarúgó-mérkőzés. A szünetben kerül sor a Szoli­daritási Kupa vándorserleg átadására, valamint az előző ri api sportversenyek ered­ményhirdetésére. Ezt követi a tombolasorsolás, amelyen ér­tékes nyeremények várnak gazdára, a fődíj a Volánbusz váci üzemigazgatóság 2 sze­mélyes ungvári társasutazása. Tájékoztat a képviselő A kormányprogramról szó­ló tájékoztató beszámolók folytatódnak. A város or­szággyűlési képviselője, Kol- tay Imre, ma, szerdán 17 órai kezdettel a DCM Ságvári Klubjában, és másnap 24-én, csütörtökön ugyancsak 17 óra­kor a Pest Megyei Nyomda kultúrtermében várja válasz­tóit. * ' 'W,:-$/■.]' A PEST MEGYEI HÍRLAP KÜLÖNKIADÁSA XXXI. ÉVFOLYAM. 230. SÜÍM 1087. SZEPTEMBER ZZ., SZERDA Az OTP-fiókvezeiő válaszol Hogyan jut lakáshoz a fiatal? Kincs, ami nincs. Nem, nem Búd Spencer egyik filmjéről szeretnék írni, hanem ... a lakásokról. Ez az a kincs, ami van is, nincs is, aminek meg­szerzéséhez néha öt Piedone kevés lenne. Főleg, ha mind az öt mostanában alapított családot. Egyébként sem ké­nyeztetik el felénk a fiata­lokat, ám az igazi megpró­báltatások a saját otthon megteremtésével kezdődnek. Helyesebben a megteremtés megtervezésével, mert idea és valóság között ezúttal való­ban mérföldnyi a szakadék. 35 év alatt — Sajnos nem nyújthatunk túl sok kedvezményt a fiata­loknak — mondja E ndrödi Imre, az OTP váci fiókveze­tője. — Mielőtt azonban eze­ket felsorolnám, meg kell ha­tároznunk, ki tekinthető ilyen szempontból — tehát a támo­gatásra való jogosultság szem­pontjából — fiatalnak. Min­den 35. életévét még be nem töltött házaspár ebbe a kate­góriába tartozik, az élettársi kapcsolatokat viszont nem vesszük figyelembe. Rögtön az első, az összes fiatalt — de csak őket — érintő kedvezmény, hogy a felvett kölcsönt automatiku­san 35 év alatt kell visszafi­zetni. További segítség, hogy első három évre az OTP ked­vező törlesztőrészletet állapít­hat meg. Erre külön kérés alapján kerülhet sor, ilyenkor természetesen a hátralevő 32 évben nőni fog a törlesztés összege. — Milyen célokra kaphat­nak az OTP-től kölcsönt a fiatalok? — Mivel az ingatlanszerzés­ről beszélünk, csak az idevá­gó lehetőségeket • ismertetném. Mind a lakásvásárlásra, mind családi ház építéséhez adha­tunk kölcsönöket, amelyek — ahogy az előbbiekből már ki­derült — hosszú lejáratúak, kamatozásuk pedig kedvez­Az úgy kezdődött, hogy véget ért a vakáció. Négy és fél éves lányom szemtelenül megnyúlt a felhőtlen három hónap alatt s mint az már lenni szokott, rakétagyorsa­sággal nőtte ki a nyár ele­jén még használható holmi­kat. Az óvodai évkezdés egyébként is nehézkes napjai naponta szolgálnak ehhez ha­sonló meglepetésekkel, me­lyek tréfás módon mindig reggel, a rohanás röpke má­sodpercei alatt derülnek ki. Felkerekedtem tehát, hogy nem túl igényes, de a szép dolgokat máris női szemmel figyelő lányomnak szobacipőt vegyek. Többszöri reményte­len próbálkozás után talál­tam is megfelelőt, takarosát az áruházban. De, ó jaj, em­beri gyarlóság! Vajon hány számmal lett nagyobb a lába? Rövid töprengés után úgy döntöttem, hogy csak egy szá­mot engedélyezek, mert a számok növekedésével egye­nesen arányosan haladnak az árak a csillagos ég felé. Vet­tem tehát egy bűbájos topán­kát, ■ szívszorongva vittem ha­za. Természetesen nagy lett, s be kellett látnom, hogy gyer­mekem nyári fejlődése igenis arányos és csöppet sem bor­zasztó. de most már mi le­gyen a cipővel? — Egy ál­matlan éjszaka után úgy dön­töttem, hogy visszaviszem, s kiteszem magam a clpővá- lasztás tortúrájának. Csalód­tam ! Még annál is borzasz­tóbb volt, mint ahogy azt rémálmaimban megálmodtam. Olvasóink írják A vevővel mindig baj van A pénztáros a szeme sarká­ból felmérte a helyzetet, s mivel nagyon fontos megbe­szélnivalója akadt éppen két kolléganőjével, hát adott ne­kem egy-két perces gondol­kodási időt, hátha meggondo­lom magam. Nem gondoltam meg. Igaz ugyan, hogy egy év múlva éppen megfelelő lett volna a lábbeli, s akkor a pénztárost sem kellett volna ilyen kényelmetlenséggel zak­latni törvényes munkaidejé­ben, viszont gyáva ember az, aki az ellenség elől elfut! Fa,rkasszemet néztünk, s ki­jelentettem, hogy ebből egy számmal kisebb kell. Nem titkolt Ingerültséggel, de még félig-meddig titkolt rossz­kedvvel közölte, hogy ebből'a fajtából már nincs, viszont pénzt nem adnak vissza, s kihívóan nézett rám. Mivel nem volt más választásom, és a vásárlás sem tűrt ha­lasztást. hát nekivágtam a ci- pődzsungelnek. Nem a meg­felelőt ugyan, de valamilyet mégis találtam. A pénztárnál fizetek annak rendje és mód­ja szerint, s már csak a blok­kolás után. vétkes könnyel­műséggel, utólag rebegtem félve, hogy de hiszen cseré­ről van szó! Nem részletezem. Sokan át­éltek már ehhez hasonlót. Ki­csinek és bűnösnek érez­tem magam a heves dorgá­lás súlya alatt. Megkockáz­tattam ugyan némi ellen­állást, de egy pillanat alatt megsemmisültem. Pedig többször is eszembe jutott az emberi méltóság, a vá­sárlói jog, a kereskedelmi etika, hogy végül is a bolt él belőlünk, vásárlókból és nem fordítva, de ezeket a lázító gondolatokat hamarosan el­hessegettem magamtól... Fi­zetni készültem, amikor új­donsült haragosomhoz isme­rős érkezett, köszöntötte, s szemtelenül jókedvűen érdek­lődött. hogy mi újság van. A válasz lakonikus rövidség­gel így hangzott: „Bolondok­háza van”. Tessék mondani: én va­gyok a bolond, az. áruházi al­kalmazott, vagy mindenki, aki, más választása nem lé­vén, az áruházban akar cipőt vásárolni? Már az is baj, ha vevő van a boltban? Egyet biztosan tudok. Nekem való­színűleg az állásomba kerül­ne, ha csak egyszer is ilyen hangon beszélnék a hozzánk betérő vendéggel, és szerin­tem ez így is van rendjén. Végül is annyi elégtétel ne­kem is jutott, hogy előbb- utóbb mindenki valakinek az ügyfelévé válhat. Sz. M. Kösd i ményes, évi 3 százalék. A fo­lyósítható összeg felső határát az egy háztartásban élők szá­ma határozza meg. Ez például egy kétgyermekes család ese­tében a lakásra 380 ezer fo­rint, házra 320 ezer forint, há­rom-négy gyereknél 440 ezer, illetve 380 ezer forint lesz. És ha már a gyerekeknél tartunk, szólni kell az idevágó szociálpolitikai kedvezmé­nyekről. Attól függően, hány gyermek él a családban, emel­kedik a támogatás mértéke, mely esetünkben vissza nem fizetendő kölcsönt jelent. En­nek megállapításakor a taka­rékpénztár a tervezett gyere­ketet is figyelembe veszi. „Ne rám támaszkodj, ha­nem az OTP-re”. Hányszor szóltunk így hátra iskolás ko­runkban,' amikor a sorban áll­tba valaki a válluwknak dőlt. Persze nem tudtuk, mit jelent ez igazán, de mivel annyit hallottuk mindenhol. hát mondtuk mi is. Azóta felnőt­tünk, a szavakhoz immár ér­telem társult. Hogy kell-e ma­napság az OTP-re támaszkod­ni? Biztosan. De vajon le­het-e? Nézzük csak meg! Az átlagkereset Azt hiszem, egy négytagú családnak nem túl nagy fény­űzés egy 59 négyzetméteres lakás. Egy nagyobb szóba, két kisebb, úgynevezett félszoba pillanatnyilag S60 ezer forint­ba kerül. A két gyerekre az OTP 105 ezer forint szociál­politikai kedvezményt ad. A megmaradt összeg 30 százaléi- kát a szabályok szerint saját erőből kell állni. Ez körül­belül 227 ezer forint. Hogy honnan vesz két fiatal ennyi pénzt, szintén megérne egy „misét", de ne feszegessük. A többihez, tehát mintegy 530 ezer forinthoz hitel útján jut­hatnak. A kedvezményes ka­matozású kölcsön felső ha­tára itt (4 fő!) 380 ezer forint lesz, mely 35 év alatt törleszt- hető. A még hiányzó 148 ez­ret 10 éves törlesztésre, 10 százalékos kamatozású bank­kölcsönből lehetséges fedezni. És most jön a „csapda”. Az állami és a bankkölcsön havi törlesztése összesen 3100 fo­rintot tesz ki.j Ám az eladó­sodás nem haladhatja meg a jövedelem egyharmadát. Könnyű kiszámolni, hogy je­len esetben ez 9 ezer 300 fo­rintos átlagkeresetet jelente­ne. Ja igen, ugye mindenki emlékszik a gondolat elejére, vagyis, hogy fiatalokról van szó. Játék a számokkal... Va­lóban, lehet az is. De ez a játék, néha véresen komoly. —- Hogyan juthatunk akkor lakáshoz? 30 százalék önerő — Ügy érzem, önerőből ret­tentő nehezen, hacsak nem örököl valaki — válaszol End- rődi Imre. — Az egyetlen se­gítséget talán a tanácsi és a munkahelyi támogatások je­lenthetik, ezeknek hiányában gyakorlatilag kilátástalan a helyzet. Az OTP részéről vi­szont további jelentős előnyt élveznek az ifjúsági betétesek. Betétkönyvük éveinek ará­nyában kölcsönként felvehető a betétösszeg bizonyos hánya­da, melyet — bár természete­sen vissza kell fizetni —> mégis úgy kezeljük, mintha a takarékbetétes saját pénze lenne. Ennyivel is könnyebb előteremteni azt a bizonyos önerős 30 százalékot. Az új lakások 15—20 százalékát if­júsági betétes igénylőiknek biztositjuk. Ilyenkor az álta­lában szokásos licit nélkül nyerhető el a tulajdonjog. Évek óta minden betétest la­káshoz juttatunk így. — Ha jól tudom, nemcsak új lakásokat értékesít az OTP. Milyen elbírálás alá es­nek ezeknél a fiatalok? — A visszavásárolt és új­ból értékesített lakások nagy­részt „licitre” kelnek el. Ez a2t jelenti, az költözhet be, aki a vételár legnagyobb ré­szét tudja készpénzben kifi­zetni, vagyis az OTP szem­pontjából az, akinek kevesebb hitéit kell adni. Azonos aján­lat esetén különböző osztá­lyozó elvek alapján döntünk, melyek között bár szerepel az, hogy a leendő tulajdonos fia­tal házas, de nem a legelsők között. A tapasztalatok azt mutatják, hogy az ilyen in­gatlanoknál a fiataloknak ke­vés az esélyük. La Fontaine mindezek után talán a hangyát állítaná pél­dául, hogy lám, lám, szorgal­ommal, takarékossággal össze lehet hozni egy lakásra valót. Én mégis inkább a csigával szimpatizálok, talán mert az egyetlen élőlény, akinek kez­dettől fogva nincsenek lakás­gondjai. „Hátamon a házam” — vallja, és ha eszébe jut alszik egy nagyot. A sajátjá­ban. De jó is neki... Falusy Zsigmond Nyugdíjasok Torökmezőn Nyomdászok találkozója „Vállalatunk szakszervezeti bizottsága, társadalmi és gaz­dasági vezetősége nyugdíjas- találkozót rendez, melyre önt, mint régi, megbecsült dolgo­zónkat meghívjuk.” Az aranybetűs meghívó ezekkel a szavakkal invitálta a Pest Megyei Nyomda Vál­lalat nyugdíjasait a múlt heti találkozóra. Eljöttek a ceglédi telephely nyomdászai is, Gu­bái Róbert mostani telepve­zetővel. Mintegy félszázan fog­laltak helyet a Dózsa György úti központ kultúrtermében, ahol először Nagy Sándor igazgató adott tájékoztatót. Az üzemi demokrácia ki­szélesítését jelenti, hogy két év óta héttagú vállalatvezetőség irányítja a munkát. A legfon­tosabb ügyekben menetközben döntenek, a legfőbb fórum — a vállalati közgyűlés — időn­ként tartja üléseit — mondta. Beszélt a vállalat igazgatója az üzem dinamikus fejlődéséről. Idén az árbevétel eléri a 40 millió forintot, s nyolcmilliós nyereséggel számolnak. Kor­szerű géptermi és kötészeti gé­peket vásároltak. Bevált sz ofszettechnika, népszerű a bé­lyegzőkészítés. Sándor Albertné megbízott szb-titkár anyagi kiegészítés­ben részesített hat nyugdíjast A nyomda megtekintése után autóbusz vitte a vendégeket a kommunális üzem törökmezei szabadidőközpontjába, ahol jóízű társasebéd, séta követke­zett. A találkozó résztvevői a délutáni órákban tértek vissza Vácra egy kellemesen eltöltött, szép nap emlékével. P. R. ISSN 0IS3—i759 (Váci HirUtp)

Next

/
Thumbnails
Contents