Pest Megyei Hírlap, 1987. szeptember (31. évfolyam, 205-230. szám)

1987-09-23 / 224. szám

1987. SZEPTEMBER 38., SZERDA Nyelvet vagy nyelven tanítsunk? Nem lehet mindent a múltra fogni Csaknem száztíz évve! ez­előtt, 1879-ben hoztak törvényt arról, hogy magyar nyelven kell oktatni az iskolákban. Et­től a pillanattól a nyakában dobbal járó kisbíró csakis magyarul hirdethette a köz­akaratot azokban a nemzeti­ségi falvakban is, ahol senki nem beszélte ezt a nyelvet. — Anyám sírt, amikor magyarul válaszoltam németül feltett kérdésére. Hatéves vol­tam akkor... — emlékezet t vissza Fogarasy Mihály nyu­galmazott tanár. — Tény, hogy a „sváb” szót kizárólag pe­joratív értelemben használták annak idején. Jómagam is ide­gen nyelvként tanultam a sa­ját anyanyelvemet később, a polgári iskolában. A tanító­képzőben pedig olyan sovi­niszta nevelést kaptunk, amely következtében majdhogynem szégyelltük származásunkat. Nagyon sok időnek kellett el­telnie, mire elérkeztünk a nemzetiségiek jogainak elisme­réséhez. Mégis örömmel tölt el a tudat, hogy mindenki tudo­másul vette: egy népcsoportot nem lehet örökké bizalmat­lanul kezelni, A szülők döntenek Fogarasy Mihály ma köny­vesbolti eladóként segíti a né­met nyelv ápolását és terjesz­tését Pilisvörösváron. Taná­csára kerestem fel néhány helybéli pedagógust, hogy az említett jogok egyik legfonto- sabbjáról, az anyanyelv okta­tásának gyakorlatáról és ered­ményeiről tudakozódjam. Rupffné Krupp Katalin az általános iskola legfiatalabb- jait tanítja, ám véleménye a nyelvoktatás egészére jellemző lehet: — A gyerekek óvodában szerzett német nyelvi isme­retei nem egyenlő színvonalú­ak. Ebből következik, hogy néc melyik elsősntek komoly gon­dot okoz a megtanulandó anyag. Ennek ellenére szeretik a tantárgyat, legalábbis a kez­detekben Á problémák a második évtől gyülekeznek, ugyanis amint tantárgyszerű- vé válik egy nyelv oktatása, rögvest kiderül, hogy ki és miért bírja, vagy nem bír­ja... A kisgyerekek nyelvtanulá­sáról a szülők döntenek. Ez nem is történhet másként, hi­szen nem kérdezhetünk egy hatéves nebulót arról, hogy akar-e idegen nyelvet tanul­ni? Ilyenformán nem a diák nyelvérzékétől, képességétől, s főként nem a teherbírásától, szorgalmától függ, hogy vál- laija-e a plusztantárgy elsajá­tításával járó terheket. Majnek Éva, a pilisvörösvárt általános iskola felső tagozatos tanára is hasonlóképpen véle­kedett: — Sok diákról elmondható, nem a legnagyobb odaadással ismerkedik a német nyelvvel. Ugyanakkor nem mindegyikük tanul németet egy-egy osztály­ban, ám a mentességet élve­zők is ott ülnek — olvasnak, játszanak, pihennek — a szor- goskodók mellett, mivel nincs lehetőség negyvenöt perces el­különítésükre ... — Mi adná a megoldásit — Elsősorban az, ha a gyerekek nem „ömlesztve” ke­rülnének az óvodából az is­kolába, hanem az előbbi intéz­mény módszerét átvéve, az elsősök, másodikosok számára is egyfajta anyanyelvi kör­nyezetet teremtenének! — vé­lekedett Oláh Imre, aki a nagyközség gimnáziumában oktatja a német nyelvet. — Nem szabadna bonyolult nyel­vi jelenségeket magoltatni a kisdiákokkal, hanem ugyanab­ban a játékos formában meg­teremtett, imitált anyanyelvi környezetet kellene köréjük szervezni, amit már megszok­tak az oviban! Az lenne a leg­szerencsésebb, ha a tárgyat észrevétlenül sajátítanák el! Egyébként sok helyütt beve­zették már azt a gyakorlatot, hogy az arra alkalmas gyere­keket összeválogatva külön osztályokat indítanak. Megint lemaradtunk — Gondolom, hangoztatja esi a véleményét különböző fórumokon. Mi az akadálya a megvalósításnak ? — A legnagyobb gond — az anyagi problémák mellett — az erre alkalmas pedagógusok hiánya. Szinte lehetetlen több olyan nevelőt találni, akik ma­gas szinten beszélik a nyel­vet, ugyanakkor járatosak a számtanban, földrajzban, tör­ténelemben és egyéb tantár­gyakban is. Attól tartok, ki­csit későn jutott eszünkbe, hogy mi lesz a nemzetiségi községek fiataljainak oktatá­sával. Ugyanis a kisebbségi népcsoportok óvodai nevelői­nek képzése jóval korábban megindult, mint az ugyan­ilyen településekre helyezhető többi pedagógus oktatása. Mindemellett szó van arról, hogy épül majd egy kollé­giummal ellátott, német nyel­ven oktató iskola Pilisvörös­váron. Tudomásom szerint a helyszíne már kijelöltetett, de a terv önmagában csak biza­kodásra serkenthet bennün­ket — Akkor így kérdezem: mennyire fejleszthető a nyelv- oktatás a jelenlegi körül­ményeik között? — Arra törekszem, hogy az órák egészét német nyelven vezessem, és megkövetelem, hogy a diákok is németül beszéljenek. Persze, megenge­dem, hogy a helyi nyelvjárás szavait használják, hiszen a szókincsük ezáltal is gazda­godik. Majnek Éva hozzáfűzte: — Aki kedveli a néme­tet, annak igyekszem segíteni, hogy szinten tartsa tudását. Aki pedig igazán szereti, azt meggyötrőm egy kicsit, hogy még többet tudjon. Ez a mód-, szer különösen a nyolcadiko­soknál vezet eredményre, hi­szen közöttük mér olyanok is ülnek, akik pontosan tudják, hogy hová és miért készül­nek. Profit és presztízs — Hogyan méri az oktatás hatásfokát? Hány tizennyolc éves fiatalról mondhatja el évenként, hogy megtanultak németül? — kérdeztem a gim­názium tanárától. — Az erőfeszítéseim hatvan százaléka megtérül. Ez nem olyan rossz arány a körül­ményekhez mérten. Azért jók az eredmények, mert a diá­kok ma már tudatosan — a szó jó értelmében — profitál­nak rokoni, baráti kapcsola­taikból. Nem beszélve a mű­velődési ház tánccsoportjának lehetőségeiről: ez a közösség olykor évente többször is turnézik nyugaton. Szoros kap­csolatban vannak az NDK-beli Suhl megyével is. Ottani kol­légáinkkal közösen csere- nyaraltatásokat szervezünk. Mindent egybevetve, nagyon sok diákunk sikerrel célozza meg a középfokú nyelvvizsgát. A két pedagógus beszélt ar­ról is, hogy nem annyira a nyelvtanítás módszereivel és az azt segítő háttérrel vannak gondjaik. Sokkal inkább hiány­zik a tanulás presztízse. Min­denekelőtt a társadalmi meg­becsülés hiányát hangsúlyoz­ták. Végül megkérdeztem tő­lük, hogy any any elvként,, vagy idegen nyelvként oktatják a németet? — Idegen nyelvként — vála­szolták szinte egyszerre. — Természetesen örülünk azoknak a nagymamáknak nagypapáknak, akik meglehe­tős tájnyelvi szókinccsel egé­szítik ki unokáik ismereteit. Ha ez a tény kimerítené az anyanyelvi oktatás forgalmát, akkor jó lenne... — így Maj­nek Éva. — Szeretném, ha a leendő felnőttek újra beszélnék a nyelvet az utcán is — jelen­tette ki Oláh Imre. — A szü­lőkben már ébredezik a lelki­ismeret. Saját magukat szid­ják, amiért nem tanultak meg németül beszélni eifogadható szinten. „Pedig milyen jól tanított bennünket a Miska bácsi 1” — mondogatják ... Bizony, Fogarasy Mihály most sem tétlenkedik. — Hogy miért nem olvasnak német könyveket a pilisvörös- vári emberek? — dohogott, amikor meglátogattam ismét. — Mert évtizedekig nem tanul­hattak németül! Az új ge­neráció már annál inkább próbálkozik ... Akik újra tanulják őseik nyelvét, azért teszik ezt, mert rádöbbentek az idegen nyelv értékére. Nem beszélve arról, hogy ma már senki sem szégyenli nemzeti­ségi mivoltát. Azok pedig bűnt követnek el, akik a ko­rábbi rossz nemzetiségi poli­tikára hivatkozva késleltetik az öntudatra ébredést... Min­dent nem lehet a múltra ken­ni! A nyugdíjas tanár kicsit gondolkodott, azután szomor­kásán megjegyezte: — Nekem az fáj a legjob­ban, hogy ha egy idős néni­nek Guten Tag!-gal köszö­nök, jó napot !-tal válaszol. Ezt érezhette édesanyám is annak idején, amikor sírva fakadt... Szitás Zoltán IALLITOTERMEKB O L Alkotássá érett festői üzenet £ Vecsési Sándor Munkácsy- ^ díjas érdemes művész önálló ^ bemutatkozása a ráckevei Sa- z voyai-kastélyban és Platthy Z György festőművész gyűjte- ^ ményes tárlata szeptember J 27-ig látható a soproni Fcstő- 6 teremben. Dum-parti meditáció Vecsési Sándornak e hazá­ban több festőotthona van. Mindenekelőtt Nyergesújfalu, ahol született, a Tolna megyei Kurd és Gyulaj környéke, ahon­nan felesége, Bazsonyi Arany származik. De megörökít min­dent, amit megfigyelt, ami megragadta: az ordasi öreg fát, a tatai és félegyházi kál­váriát, a kistormási házat és Dömsöd környékét, ahol im­már évtizedek óta él és al­kot — szenvedéllyel, csönd­ben. ö a mai magyar festő- középnemzgdék egyik vezető mestere, akinek érdemeit ma­gas hazai és nemzetközi mű­vészeti díjak is fémjelzik. Festészete szelleméhez, szemléletéhez sokan igazod­nak. Vecsési kivívta magának ezt a rangot; alkotássá érett sok-sok munkával, őrzött fe­lelősségérzettel, növekvő rajzi és gondolati műveltséggel. Számára Dömsöd, a Duna-part a meditáció színhelye, ahol az évszakonként változó tájat, az emberek ezernyi arcát pergeti le képeiben valami hamisítat­lan bájjal. Minden alkotásán érezni a megrendülést és az áhítatot, még akkor is, ha sze­mérmesen rejti ezt az ősi,' gyermeki állapotot. Ezzel a magatartással érinti a fák, há­zak, sorsok világát; ered nyo­mába festészettel Petőfi döm- södi fájának, a téü pusztának, a tejeskannás kiálány nosz­talgiájának. Jelenléte fontos, hiszen a rajzi készenlét be­csületességével érinti, értel­mezi a Kiskunságot, annak apaji—dömsődi,. kiskunlacházi szakaszát, s elég számára egy vasúti töltés vagy egy özvegy­asszony háza. hogy motívum­ból a kép közreműködésével eszrriét fakasszon. Egyik festményének az a címe: Jó napot, Sándor bácsi! Lovasok köszöntik őt így a Duna-parton, s ő művészettel, a festészet örömteli üzenetével válaszol e megbecsülésre, amelv'últalános, hiszen rácke­vei kiállítására is az ország minden részéből zarándokol­tak képeihez: Nyergesújfalu­ról, Budapestről, Kiskőrösről, Kölesdről Ráckevére, az Ernst Múzeumban és a vásárhelyi Tornyai János Múzeumban Rádiófigyelő! A HÉT EMBERE. A hiva­tástudat szóból és egy foglal­kozásból gyúrtam össze vala­mikor egy jelzős szerkezetet: hivatásos szerkesztőségi gép­író. Ügy adódott akkor, hogy találkoztam eggyel — s saj­nos, azóta is csak néhánnyal —, aki a feladatát szívvel- hittel látja el. Szinte együtt lélegzik az újságíróval, együtt él az „anyaggal”. Igencsak ne­héz, de így jó dolgozná. Ha tehetném, meg is adnám a fent említett címet tiszteletem jeleként egyik-másik gépíró­nak. Ám emberi dolgaink közé tartozik, hogy legközvetlenebb munkatársaink a legritkább esetben jutnak eszünkbe. S még a néhány rangjelzett gép- irónő nevét sem jegvezték föl sehol. Csupán egyet ismer­tem, aki szinte legendává lé­nyegült: Mahrer Klárit, de róla is mintha csak egyszer olvastam volna cikket valahol, pedig évtizedekig szolgálta a sajtó ügyét. Mindez a műsorral kapcso­latban vetődött föl bennem. Hiszen Fodor Csilla is egy olyan hivatás művelőjét vá­lasztotta beszélgetőpartneréül a Kossuth adón, szombaton, aki igencsak háttérben él. Négy napig a Parlamentre fi­gyel az ország, de az ötletes riporteren kívül aligha jutott eszébe bárkinek, hogy ott, a képviselők mellett dolgoznak még nélkülözhetetlen embe­rek: a parlamenti gyorsírók. Kérdezhetnénk: ugyan mi­ért van szükség rájuk a tech­nika korában? Fenyvesi Má­ria — aki 1949-ben tette le a vizsgát — emlékezéseiből ez is kiderült. Próbálkoztak mag­nóval, de a nagy távolságok miatt a szalag egyes részein csak hangfoszlányokat lehetett hallani. S amikor közbekiabál­tak, ketten egyszerre beszél­tek. semmit sem lehetett érte­ni. Talán már ennyiből is sej­lik: mi minden múlik a par­lamenti gyorsírón! Vannak olyan megnyilvánulások, ame­lyeket csupán az arcokról le­het leolvasni: derültséget, elé­gedetlenséget. Nekik erre szin­tén figyelni kell, hiszen a jegyzőkönyv akkor tökéletes, ha egy-egy szóval ilyen té­nyekre is utalnak. Hivatás hát ez a javából, mert minden rezzenésre ügyel­ni kell. A parlamenti gyors­író diagnosztizál, akár az or­vos — csakhogy ő egy ország közérzetét rögzíti. GYŰJTŐK. A Bartók rá­dió vasárnap esti adása a Ba­kony kapujához vitt el ben­nünket. Bodajk gazdag mon­davilágát nem a vadregényes hegységben megbúvó betyárok történetei alapozták meg: Ist­ván király idejéből származ­nak az első legendák. írásos nyoma is van annak, hogy a honalapító szeretett errefelé csónakázni, s az általa épít­tetett kis kápolnába betérni. Babiczky Klára olyan ri­portalanyra talált Fellegi Imre helybéli nyugdíjas személyé­ben, akinek tudása akár élő honismereti gyűjtemény is le­hetne. 1948-ban került oda lakni; Barinkabányán dolgo­zott. Csak úgy, saját kedvte­lésből kezdett fényképezni, s reprókat készíteni a környé­ken hajdani családi fotókról. Akkor még maga sem gondol­ta, hogy ebből mostanra 140 kilónyi dokumentum lesz. Különös hasonlattal élt: „Ez egy hólabda volt, amiből la­vina lett, s amíg élek, meg nem áll”. És valóban. Aligha fog megállni, mert szó szerint gyűjtővé vált már az egész falu. Szinte mindig megszólít­ják az utcán, mert egyre- másra kerülnek elő használha­tó emlékek. Kár, hogy a riport a végére „leült’’, úgy fejeződött be — szó szerint —, mintha elvág­ták volna. Pedig lehetett volna nagyon szép zárógondolatot ta­lálni. Fellegi Imre ugyanis bölcsen így fogalmazott: kis falujuk csupán a legendák ál­tal válik érdekessé az egész ország számára. De ez min­den településre egyaránt ér­vényes. Vennes Aranka vés művésztanár, Platthy György Monoron is oktatott, később hosszú ideig a Pécsi Tanárképző Főiskola tanszék- vezetőjeként működött, és im­már hat évtizede szüntelenül, szakadatlanul fest. Elsősorban tájakat ábrázol — Pécs kör­nyékét, Szigligetet — a kép­zelet bőségével, a színek höm­pölygő áradásával, ahol a fe­kete mindig kiiktatódik és a piros veszi át a hegemóniát. Két pompás sorozatot festett a Pécsi Sörgyár mindennapi életéről és a mecseki bányá­szokról. Az Adria térsége, Velence, Egyiptom is megihlette — az utazásból festészet lett, élmé­nyei ezúttal ismét művekké fo­kozódtak. Derűs világszemléle­te sziporkázó felületein is megnyilvánul. Művészetének egyedi elágazása több montá­zsa Budapestről, Pécsről. Sop­ronról, Salzburgról, Veronáról, Helsinkiről, Moszkváról, Kai­róról, Rómáról, Párizsról, Lon­donról. Világmontázs Platthy György: A modell történt sikeres bemutatkozás után, ahol a megnyitókon szintén „telt ház” volt annak bizonyságául, hogy festészete tisztázóan örömkeltő üzenetét elfogadták az emberek. Az Vngváron született ne­Ezen alkotásain nemcsak áz összegezett festői tér jelenti az újdonságot, hanem az is, hogy minden idegszálával az adott hely karakterét fejezi ki a szerkesztett színes tér össze­fogásával. Legújabb képe a műtermében várja az utolsó ecsetvonásokat, a címe: Vi­lágmontázs. New York, Moszk­va és Budapest, Párizs, Lon­don tájai válnak egységgé a gondolat látomásos kohéziójá­ban, Michelangelo Utolsó íté­letének kiemelt részleteivel. Losonci Miklós Forduljon honánk tilalommal! Az újjáalakult Fogyasztási Szövetkezeti Bank Rt. várja Rövid lejáratú forgóeszközhitelek nyújtása. Váltóügyletek. Követelések eladása és vétele. Lízingügyletek. Gyorsított ügyintézés. Munkatársaink az önök rendelkezésére állnak. Konzumbank Rt. Budapest VI., Bajcsy-Zsilinszky út 3. 1065. GYŰJTSE VADGESZTENYET MI MEGVESSZÜK ÖNTŐL W Vetv/' Felvilágosítás: az ERDEI TERMÉK VÁLLALAT begyííjtőhelyén Vác, Rődl u. 2-8. Telefon: (27)-11-122.

Next

/
Thumbnails
Contents