Pest Megyei Hírlap, 1987. szeptember (31. évfolyam, 205-230. szám)
1987-09-12 / 215. szám
Együttműködési megállapodás A néphagyományok ápolása és a kézműves tevékenységek fejlesztése érdekében együttműködési megállapodást kötött a Kisiparosok Országos Szövetsége és a Magyar Úttörők Szövetsége. A megállapodás célja a kézműves hagyományok és a szakmák tárgyi-szellemi örökségének ápolása, ismeretek átadásával a pályaválasztási lehetőségek bővítése, értékek alkotása, bemutatása, s a kézműves ipari tevékenység továbbfejlesztése, propagálása. A KIOSZ az Országos Kisipari Kézművestanács közreműködésével kézművesmestereket kér fel, hogy vezessenek szakköröket a gyermekeknek, és közülük a legjobbaknak folyamatosan szakmai tanácsokat adjanak. Az úttörőszövetség képző- és népművészeti alkotótáborait támogatja költségvetéséből az OKKT, így bővítik a művészeti szakkörök és szaktáborok felszerelését, és alkotó- műhelyeket alakítanak ki. A KIOSZ a saját rendezvényein bemutatja majd a gyerekek készítette termékeket, a kézműipari kiállításon és vásárokon pedig forgalmazza azokat. A KIOSZ és az úttörőszövetség kezdeményezi a Népi Iparművészeti Tanácsnál az Úttörő népművész és az Úttörő népi iparművész kitüntető címek alapítását. Már ebben a tanévben megkezdik munkájukat az első csoportok, szakkörök, s ezeket e megállapodás alapján mesterek irányítják. Átalakítás után Megtört a hallgatás a Puskás Tivadar utca sarkán. A bolt előtt tábla adja hírül, hogy szeptember 30-ig tarló átalakítás után, október 1-jétöl fogadják a vásárlókat. Annyi a különbség, hogy új cégtábla kerül az ajtó fölé: Opál helyett áf ész-emblémával. Szombaton a nagyteremben: A legyőzhetetlen Vu- tang. Színes, szinkronizált kínai kalandfilm. Előadás 8 órakor. A stúdióteremben: Ví- zipók-csodapók. Színes magyar rajzfilm, fél 4-kor. Zuhanás közben. Színes magyar film, fél 6-kor. A kertmoziban: A pokol katonái. Színes, szinkronizált amerikai film, előadás kezdete 20.30- kor. Vasárnap a nagyteremben: Krokodil Dundee. Ausztrál film. Előadás 4, 6 és 8 órakor. A stúdióteremben: Vizi- pók-esodapók, fél 4-kor. Zuhanás közben, fél 6-kor. A kertmoziban: A pokol katonái, 20.30-kor. Lakótelepi ijesztgetős ff épülnék az ablakon kifelé ■**- a sörösüvegek, aztán egy kivénhedt barna bőrtáska, aztán ruhák és megint üvegek, mindenféle. Fentröl üvöltés is hallatszik, mert a kis jelenet a harmadikon játszódik le. Egy zöld színű üveg irtózatos csattanással zuhan a Trabant tetejére. Egy ilyen jelenettel sok mindent lehet csinálni. A színfalak mögé lehet például kukkantanunk, oda, ahol egy középkorú nö áll, s dühében éppen megragadja férje kopott farmernadrágját és egy határozott mozdulattal sutty, kiröpíti az ablakon. A férj szemben áll, ő is ordít, de az ő ordítása ban már a bor játssza a főszerepet. Meglepődik azért, mégiscsak furcsa, hogy most ruhástul, üvegestül kiteszik az utcára. A jelenet persze a sopán- kodásra is igen alkalmas. Ahogy ott állunk néma járókelőként, elmondhatjuk azt, hogy lám, miféle népek élnek itt együtt a lakótelepen. Hogy ezek még egymás gatyáit is kidobálják az utcára, nincs ezekben már semmi tapintat a család belső életét illetően, meg, hogy nem fognak vissza az indulataikon, nem nézik azt sem, hogy gyerekek is látják. mi folyik itt. De sopánkodhatnánk a A PEST MEGYE! HÍRLAP KÜLÖNKIADÁSA XXXI. ÉVFOLYAM. 214. SZÁM 1987. SZEPTEMBER 12., SZOMBAT Görbe Ferenc tájékoztatója Hogyan szavazzon a képviselőnk? Elismerés a jeleseknek Évnyitó az esti egyetemen '/ Nehéz lenne egyetlen mondatba sűríteni az embe- '/ rek véleményét Görbe Ferenc országgyűlési képviselő j minapi, Parlamenti előzetes címmel megtartott beava- tó tájékoztatója után. Tetszett az eddigieknél világo- ^ sabb beszéd, hasznos volt az első kézből származó in- 'j formáció, ám sok kérdésben még az eddiginél is na- gyobb bizonytalanság alakult ki. Nem véletlen tehát. ^ hogy a másfél órás találkozó után az emberek csopor- ^ tokba verődve, élénk gesztikulációval kommentálták a £ hallottakat: a kormány stabilizációs programját, illetve ^ az ennek egyik eszközéül szolgáló adóreform-terveze- ? tét. (Lapunk más helyén is foglalkozunk az adóreform- í tervezettel.) — Tisztelt választópolgárok! Napjaink legégetőbb kérdése a jövő heti országgyűlés témája. Erről beszél most országgyűlési képviselőnk — adta át a szót Görbe Ferencnek Csípő Balázs, a Hazafias Népfront városi bizottságának titkára. A képviselő 48 perces beszédében ismertette a stabilizációs programot, tehát vázolta azokat a teendőket, amelyek most országunkra várnak. Ezt követően az adóreformról beszélt. Nehéz lenne felidézni minden gondolatot, úgy véljük, ez nem is szükséges, hiszen az utóbbi időben a központi sajtó nagy részletességgel ismertette a célokat. Sokkal többet árul el a fórumról, ha a látszólag mellékes gondolatokkal, majd a kérdésekkel foglalkozunk. Meggyőződésünk, a részvevőkben felmerült az a kérdés, vajon tud-e majd felelősséggel dönteni képviselőnk, hű e döntéshez szükséges információja szinte hiányzik, vagy az teljesen egyoldalú? A szociálpolitikai kérdések ugyanis az előadás elhangzásakor szinte teljesen fehér foltnak számítottak. Az előző napi rádióadás információjára lehetett csak hivatkozni. Görbe Ferenc úgy fogalmazott, ,.még időben, azaz bizonyára kedden” megkapják a teljes programot. Az ülésszak majd szerdán kezdődik ... Másik, hasonló gond. Mindenki tudja, sok az ország adóssága. Talán nem tekinthető mértéktelen kíváncsiságnak. vajon mennyi, s mekkora összeg az, amit majd szörnyű alkohol támadásai miatt. Ehhez különben is nagyon értünk, különösen, ha más issza le magát. Olyankor mindig elmondhatjuk, hogy az összes baj forrása a szesz, csak akkor hallgatunk bölcsen, amikor mi magunk he- verészünk sörösüvegek között. De szoktunk mi jajgatni akkor is. ha végigsétálunk mindenféle kisvárosi korzókon és nem tudunk lépni a szeméttől. No, akkor mindig dühösek vagyunk, hogy így pusztul a lakókörnyezet meg úgy, de jobb híján a csikket nagy ívben röptetjük. És az érdéin- két is féltjük szörnyen, de azért, ha úgy adódik, mi magunk csavarjuk ki a fákat tövestül. Ezt csináljuk akkor is, ha gyűlésekre, meg ankétokra. meg előadásokra járunk, ahol szép, nagy és felelős szájjal elhadarjuk, hogy mit kéne tenni, de hazafelé menet már eszünk ágában sincs komolyan venni azt, amit ott mondtunk. De lehetnénk szociológusok is, akik éppen készülő család- szociológiai vizsgálatunk kellős közepén járnánk, s pont kapóra jönne nekünk az ominózus perpatvar. Vágtatnánk fel a harmadikra, s kérdőíveket dugdosnánk a feldühödött asszonyka orra alá. Válaszolnának nekünk szépen, illedelvissza kell fizetnünk? Különös volt hallani, hogy a képviselő a Heti Világgazdaság egyik korábban közölt adatát idézte, mondván, talán az most a legpontosabb. A részvevők egy része furcsának tartotta, hogy választott képviselőjét nem tájékoztatják hivatalosan... Ezek után nézzük a véleményeket, illetve a kérdéseket. Pintérné dr. Torma Mária kétségeit hangoztatta, megszavazza-e a parlament a javasolt terveket. Ebből azonnal adódik a kérdés: s mi történik akkor, ha nem? Végeredményben másik alternatívát eddig nem említettek; egyáltalán létezik-e, s annak milyen következményei vannak? A program rendkívül kemény lépések megtételét követeli meg. De van-e garancia arra, hogy megéri az áldozatvállalást az ügy? Milyen eszközök vannak á kornlánv kezében,' amelyekkel valóban végre tudja hajtani, hajtatni a szükséges intézkedéseket. Hogyan lehet tervezni a jövő esztendőre, ha csak most, jószerivel az év végén készülnek el a különféle jogszabályok? Ez a gyakorlat nyelvére lefordítva azt is jelenti — s egyúttal máris szinte válasz az egyik kérdésre —, hogy a különféle választott testületeket kész helyzet elé állítják, igazából egyszerűen nem tudnak változtatni, választani. Ide sorolható Matuska István véleménye is. Csak bólogatni lehet, ha a napi nyolc óra munka teljes kidolgozásáról van szó. De mit tehet a mesen ebben a családban, hogy hát a Jóskával már nem lehet ezt tovább csinálni, pedig most próbálják negyedszer. „Negyedszer” — írnánk be tesztelőfüzetünkbe, s rohannánk, hogy időben elkészüljünk modellértékű és emelkedett felmérésünkkel. Ahol aztán az üvegdobálós család már csak egy lenne a többi közt. Ha pedagógusok lennénk, azonnal következtethetnénk, lám az ilyen családokból érkezik a kezünk alá a gyerek, és ugyan mi várható tőle. ha otthon „ez” megy állandóan. És azonnal bevésnénk naplóinkba: „Hátrányos helyzetű”. De lehetnénk mitesszeres gimnazisták is, akik éppen Marit vagy Zsuzsát nyomor- gatnánk a kapu alatt, amikor repülne a zokni. S lenne rá poénunk rögvest: „Látod, szitu. ezért nem veszlek én téged feleségül. Te is így dobálnád a cuccaimat két-három éven belül.” Mari vagy Zsú jót kuncogna karunkban, s már vihetnénk is őket kólázni vagy házibuliba. iúzóval sok mindent tehet- nénk mi ezzel a kis történettel. Ha: — ne adj’ isten — írógép lenne előttünk, akkor befűznénk egy üres papírt, s ilyen történetekkel ijesztgetnénk az olvasót. A végén még a vállait is megszorítanánk, s ennyit mondanánk neki: „Bakk’T Rab László munkás, ha nincs anyag, amiből készítsen valamit? Azt sem lenne érdektelen megtudni, hogy végül is ki a felelős a hosszú évek alatt kialakult súlyos helyzetért — erről ugyanis egyetlen dokumentum sem szól. Bognár István a személyi jövedelemadó hatását úgy kommentálta, mint annak az autósnak az erőlködését, aki behúzott kézifékkel akar gázt adni. Elterjedtek a szakcsoportok, a vgmk-k. most a több munkáért a jövedelem-összevonások miatt kevesebb kerül majd a borítékba. (Még kevesebb, jegyezte meg Görbe Ferenc, hiszen e munkaszervezetek tagjai még vállalkozói adót is fizetnek majd.) Ide tartozó kérdés az is, amelv azt firtatta, vajon kik a túlfogyasztók. Az ország- gyűlési képviselő szerint nemcsak a lakosság, hanem a különféle szervezetek, intézmények, vállalatok. S nemcsak a íőmunkaidő keresetét kell figyelembe venni, hanem a különféle — például kis- kerti termelésből vagy az említett vgmk-ból származó — egyéb jövedelmeket is. önkritikusan elismerte, hogy például az élelmiszeripar exportár-támogatási , rendszere is lehet adott esetben pazarló termelésre ösztönző.. Berecz Lajos munkatársainak véleményé^ is tplmácsol- ta, amikor megfogalmazta: nem mindegy, mekkora nyugdíj vásárlóértékét védik. Pontosabban, mintha a magas nyugdíjat kapók érdekeit jobban védené a tervezett reform. A képviselő válaszában rámutatott, a magasabb nyugdíjak mögött is munka s magasabb, progresszív nyugdíjjárulék van. Ezek után idézzünk a feltett kérdésekre adott válaszokból. Más, igazi alternatíva lényegében nemigen van az ország előtt, mint a mostani kormányprogram. Leszavazása esetén csak a jelenlegi eszközrendszer marad a kormány kezében, azaz. igazából nincs akkor eszköze. Ez . is egyik oka a mai helyzetnek, ami egyúttal magyarázza a felelősség kérdéskörét is. A késedelmes jogszabályalkotásról Görbe Ferenc nem nyilvánított véleményt. A garanciáról szólva azt mondta, éppen a program elemei alkotják azt. Szélesedő demokratikusabb gondolkodásmód mutatkozott meg tehát a fórum tényében. Szükség van az ilyen találkozásokra. Máris folytatódik azonban, hiszen Görbe Ferenc megígérte, a parlament ülésszaka után újra találkozik választóival, s beszámol az ülésszak eseményeiről. B. O. A pártoktatás különböző formáiban a napokban kezdődött meg az új tanév. Egyúttal a régi szokás szerint ez alkalommal nyújtották át a nyáron végzett hallgatóknak is a bizonyítványokat. A Marxizmus^— Leninizmus Esti Egyetemen tizenheten. a speciális kollégiumokon huszonegyen, az esti középiskolában tizenhatan végeztek. Heten, köztük Kiss Imre, minden vizsgájukat jeles * li eredménnyel tették le. Pásztor István, az MSZMP városi bizottság első titkára az erről szóló elismerést nyújtotta át a Toldi Miklós Szakközépiskola igazgatóhelyettesének. Az esti egyetemen jelenleg huszonnyolc első osztályos tanul, húszán a politikai vezetés kollégiumán kezdték meg a tanulmányaikat. (Varga Irén felvétele) Sporthírek A harmadik helyért játszanak Nem jutottak a döntőbe Gyáli serdülők—Nagykőrösi Kgy. Kinizsi serdülők 3-1 (0-1) A múlt bajnoki évben a Kinizsi serdülő labdarúgó-csapata az OSK-ban a megye legjobb négy csapata közé jutott. A döntőbe jutásért Gyálon kellett játszani. Ezen a mérkőzésen a múlt évi csapat játszhatott, tehát az 1971. augusztus 1-je után születettek. így a Kinizsi összeállítása a következő volt: Petrik — Kiss, Aszódi B\, Dér, Balogh — Pécsi, Tóth, Karsai — Forgács, Boz- lék, Zsiga (Potróczki, Varga). A rossz talajú pályán — amint az várható volt — az erősebb felépítésű hazaiak támadtak többet. Petriknek volt több jó védése, és Aszódi hárított biztosan, sokszor jó fejesekkel a veszélyes beíveléseket. Pécsi szabadrúgása szögletre pattant, Bozlék lövését védte a kapus. A 20. percben Pécsi lövése a kapufa tövénél szállt el. A 27. percben Aszódi szabadrúgása után Tóth biztosan lőtt a hálóba. 0-1. Zsiga lövése kapu mellé szállt, majd Petrik védett két ízben is jó érzékkel. Rosszul indult a második félidő, az 5. percben kapukirúgásnál — a rossz talaj miatt — Aszódi nem jól találta el a labdát, az a hazai csatár elé került, így a gyáliak egyenlíteni tudtak. 1-1. A Kinizsi játéka kedvetlenebbé, a gyáliaké lendületesebbé vált, tíz perc múlva, gyors támadás után a vezetést is megszerezték. 2-1. A körösi támadásnál Bozlék lövése kapu fölé, Tóthé mellé szállt. A 70. percben egy gyenge szabadrúgás után a labda Petrik kezéből a gólvonalon túlra perdült. 3-1. Jó lett volna döntőbe kerülni. de értékmérő, hogy a gyáli csapat a megyei 2. helyezett Ceglédi Vasutas csapatát is kiverte az OSK-ban. A védelemben Aszódi igen jól játszott és a középpályás sor nyújtott valamennyire megfelelőt. így Tűzvédelmi felhívás csak a 3.'helyért játszhat a körösi csapat a Dunavarsány— Budaörs mérkőzés vesztesével. Nagykőrösi Kgy. Kinizsi— Szabadszállási H. Radnóti SE 2-4 (1-2) A szerdai edzőmérkőzésen a Kinizsi teljes kerete játszott: Barabás — Farkas. Virágh (Adami), Szabó B., Parti (Kovács) — Nyári (Pavelkó), Petrezselyem (Dankó), Soós (Sal- lai) — Benkó (Toricska), Vigh (Pörge). Mari (Gonda). A. célnak, mindkét csapat részére megfelelő mérkőzésen, a második félidőben a vendégcsapat jobban kihasználta helyzeteit. Góllövő: Mari (11- esből) és Nyári. NEHÉZ ERŐPRÓBA ELŐTT Nagykőrösi Konzervgyár Kinizsi—Pécel. A 3. forduló után a két csapat állása: 4. Nagykörös 3 2 1-6-3 5 11. Pécel 3 — 1 2 1-3 1 A tabellán mutatottak ellenére is igazi erőpróba vár a Kinizsi labdarúgó-csapatára. Pécel ez évi eredményei: hazai pályán Örkénnyel 0-0-ás döntetlen, Dabason 1-0-ás, Mono- ron 2-1-es vereség. Pécel labdarúgócsapatával négy évvel ezelőtt volt egy csoportban a Kinizsi. Akkor itthon 1-1-es döntetlen, Pécelen 5-0-ás vereség volt az eredmény. A Kinizsi akkor kiesett a II. osztályból, Pécel bentmaradt, de az északi cssoportba került. Most a déli csoportban az a tájékoztatás, hogy igen kemény védelemmel rendelkeznek. Sok múlik a Kinizsi támadóin, küzdelmes, jó mérkőzés várható. A körösi ifikre ez évi legnehezebb mérkőzés vár, a tabella is ezt mutatja: 1. Nagykőrös 3 3--------12-t 6 3. Pécel 3 2 1 — 22-4 5 Péceli ifik eredményei: ha- zai pályán Örkény ellen 13-0-ás, Dabason 5-0-ás győzelem, Monoron 4-4-es döntetlen. A számokból, az eredményekből nagyon nehéz mérkőzésre lehet következtetni. P. S. A tűzoltóparancsnokság felhívja a lakosság figyelmét, hogy fokozott gondot fordítsanak a megelőző tűzvédelmi előírások betartására. A lakóházak kéményeibe beépített faszerkezeteket ki kell váltani, mert ebből könnyen födém-, illetve tetőtűz keletkezhet. A megrepedezett kéményeket ki kell javítani, a kiesett vagy hibás kéménytisztító ajtót ki kell cserélni. Állandóan gondoskodni kell a kémények sepréséről, mert az elszurkosodott kémény kigyulladhat. Milyen általános szabályokat kell megtartani a szabadban való tűzgyújtáskor és tűzrakáskor? E kérdésre a legtömörebben a hatályos belügyminiszteri rendelet adja meg a választ. „Szabadban tüzet gyújtani, tüzelőberendezést használni csak úgy szabad, hogy az a környezetre tűz- vagy robbanásveszélyt ne jelentsen. A szabadban tüzet és üzemeltetett tüzelő- berendezést őrizetlenül hagyni nem szabad, veszély esetén vagy ha már nincs rá szükség, a tüzet azonnal el kell oltani.” Olyan eszközöket, felszereléseket kell készenlétben tartani a helyszínen, amelyek alkalmasak a tűz terjedésének megakadályozására, illetve a tűz oltására. SZOMBATON Sportlövészet. MHSZ-lőtér, 9 óra: a honvédelmi kupa lövészverseny körzeti fordulója VASÁRNAP Labdarúgás. Kinizsi-sporttelep, 14.30: Nagykőrösi Konzervgyár Kinizsi ifi—Péceli KSK ifi; 16.30: Nagykőrösi Konzervgyár Kinizsi—Péceli KSK, megyei II. osztályú bajnoki mérkőzés. Természetjárás. Nagyerdő, 10 órától: Ajtony Vilmos-em- léktúra. ISSN 0133—2708 (Nagykőrösi Hírlap*