Pest Megyei Hírlap, 1987. július (31. évfolyam, 153-179. szám)
1987-07-04 / 156. szám
^Ííügp 1981. JULIUS 4., SZOMBAT Színházi levél Különféle virágok Húszéves a zebegényi szabadiskola Az alkotás vágya bennünk él A húszéves szabadiskola művész tanárai kiállítják alkotásaikat. A képen: Sisa József és Jets György müveit Németh Agnes rendezi a megnyitás előtt. (Vimola Károly felvétele) Néha meghökkentünk, s tán még akadékoskodunk is, ha valamely régi színházi sikert újra előszednek, s színre visznek. Természetesen nem olyankor morgolódunk, ha klasszikusokról van szó. Azt mindenki a világ legtermészetesebb dolgának tartja, hogy b Hamlet akár mindegyik évadban, s akár több színházban is színre kerüljön, különösen ha rendezőnek, színésznek mindig van új, érdekes mondanivalója. Más műfajbe- Ji példát említve: azon sem csodálkozunk, ha a Traviat-a vagy a Higoletto újra meg újra az operaszínpadra kerül, és ha valaki évről évre felújít egy-egy Mozart-operát, még meg is dicsérjük, mondván: ez csak helyeselhető, ha a klasszikusok állandóan műsoron vannak. Ellenben ha olyan művet ásnak elő az esetleg még nem is nagyon vastag porréteg alól. amelyről a nézőnek ugyan jó emlékei vannak, viszont egyáltalán nem sorolható a klasz- szikus művek közé, akkor már hajlamosok vagyunk azt kérdezni : — Mi a csudának keli ezt ismét elővenni? Szóval igazságtalankodunk anélkül, hogy számba vennénk: egy tíz évvel ezelőtti siker már olyan rég volt. hogy mostanára nyugodtan előveheti újra a színház. még ha nem is örökérvényű műről van szó. Mondom mindezeket azért, mert az idei nyár egy egészen kitűnőre sikerült új játszási helyén, a Hild-udvarban — ami gyakorlatilag a régi Lukács fürdő klasszikus épületének csodás öreg hársfák árnyékolta udvara — a Vidám Színpad társulata előszedett egy éppen huszonegy esztendős nagy kasszasikert, Ba- rillet-Crédy A kaktusz virága című komédiáját, melyhez annak idején a nemrég (s nagyon fiatalon) elhunyt Nádas Gábor írt remek zenét, Szenes Iván hasonlóképp remek dalszövegeire. A bemutató — mint bizonyára sokan emlékeznek rá — 1966 májusának végén volt, és a darabot színre vivő József Attila Színháznak. a történetében azóta is az egyik legnagyobb sikerként jegyzik. Több forrásból táplálkozott ez a siker. Az egyik forrás maga a darab volt, amelynek kedvesen könnyed, franciás stílusa, jó sztorija, humora, jól játszható figurái igen jó alapanyagot kínáltak. A másik forrás a zene s a dalszövegek voltak. Szenes Iván ritka jó formában volt ekkor, s a darabot határozottan feldobta az olyan versekkel, mint a Stéphanie, Stépha- nie vagy a slágerré lett Az a jamaikai trombitás. Nádas Gábor zenéje pedig azt valósította meg. ami annak idején szintén nagy újdonságnak számított: nemcsak külön, önálló számokat írt, hanem figyelembe vette a szerepeket játszó színészek karakterét és adottságait, meg azt is, hogy a dalbetéteiknek fontos dramaturgiai funkciójuk van, tehát bele kell őket építeni — zeneileg is — a játék menetébe. Másfajta zenedramaturgia volt ez, mint az úgynevezett zenés vígjátékokban. Nagyobb szerepet kapott a zene, a dalok — szóval ma már látjuk, itt gyakorlatilag egy musical született, az elsők egyike hazai szerzőktől. Volt még egy harmadik forrása is a sikernek: a színészek. A színháznak rendelkezésére állt a fiatal Bodrogi Gyula, akiről tudták, milyen kiválóan táncol és énekel is. Volt két kedvesen mackós színészük is (szintén fiatalok): Horváth Gyula és Láng József. Ott játszott már a csinos és tehetséges, szintén jól éneklő és táncoló Almási Éva, — és akkor volt végzős főiskolás bizonyos Voith Ági, aki Stéphanie, a tüskés modorú, ám csupaszív asszisztensnő szerepében egy csapásra az élvonalba robbant. Nos, ez a kitűnő csapat a szintén igen jó formában lévő rendezővel, Kazán Istvánnal együttműködve, olyan előadást hozott létre, amely azóta színháztörténeti rangra emelkedett. Az élet viszont úgy hozta, hogy a hajdani csapat ma már máshol játszik. Bodrogi és Horváth a Vidám Színpadon, Voith Ági a Tháliában. De azért egy nyári produkcióra újra össze lehet hozni a hajdani társakat, s még a rendezőt is újra fel lehet kérni, sőt, a hajdani karmester. Botba Lajos is rendelkezésre áll. Akkor meg mi az akadálya, hogy A kaktusz virága siker legyen ? És az is. Igaz, az azóta eltelt húsz év alatt a szereplők is átkerülitek egy más életkori, szerepköri kategóriába s ezzel a darab hamvassága kissé nosztalgikussá lett, de a három főszereplő — Bodrogi mint csel csap fogorvos, Voith Ági mint kivirágzó tüskés asz- szisztensnő, Horváth Gyula mint tenyeres-talpas barát és balek — most is igen jó, s hozzájuk üde színfoltként csatlakozik a fiatal Nyertes Zsuzsa mint könnyűvérű, és mégis aggályosán komoly Antonia. Siker ez most is, és alighanem éppoly tartós lesz — ezúttal a Vidám Színpadon —, mint annak idején volt a József Attila Színházban. Régi siker — 1935-ös budapesti bemutatója óta itthon, de korábbi bécsi, berlini és szegedi (!) premierjeit tekintve, még régebbről — Kálmán Imre egyik utolsó munkája, A montmartrei ibolya. Ez a csaknem vígoperai igényessá- gű zenét fel csendítő operett köztudottan hasonlít Puccini: Bohémélet című operája sztorijához, csak éppen vidám kiadásban, sván benne — nem. is kevés — Hervé: Nebáncs- virág című operettjének motívumaiból is. De azért nem kell plágiumra gyanakodni, — s fői eg a zenét illetően nem. Kálmán szinte úi stílust teremtett itt. Korábbi operettjeihez képest modernebb számokat, friss, új ritmusokat alkalmazott, más lett a hang- szerelése, mások a dallamai. Kissé Abrahám Pál stílusához hasonlít már ez az operett, ugyanakkor téveszthetetlenül Kálmán Imréé a rengeteg, bőven áradó dallam, a zenei ötletesség és érzelemgazdagság. A montmartrei ibolya tíz évvel ezelőtt volt utoljára műsoron a Fővárosi Operett Színházban. Most a Budai Parkszínpadon újították fel, Horváth Zoltán operai igényű rendezésében, Osz- vald Marikával (aki egészen re mek Violetta), Berkes Jánossal, Gálvölgyi. Jánossal, Bárdy Györggyel, Straub Dezsővel, Böröndi Tamással és Kovács Zsuzsával a főszerepekben. A hangosítás ugyan csapnivaló, Kovács Zsuzsa Ninonja hangban egyáltalán nem megfelelő megoldás, nem ártott volna egy kis dramaturgiai fazonigazítás sem — de azért ez az előadás is tisztes színvonalú, igényes szórakoztatással vívja ki az elismerést. Ez is olyan régi siker, ami mindig tud új is lenni. Háromezer hallgatója volt a zebegcnyi szabadiskolának az elmúlt húsz év alatt. Mintegy százan sorolhatnak a visszajárok törzs- gárdájába. A számok szinte semmit sem mondanak. Azt sem türözik, hogy kik és mit köszönhetnek a zebegényi együttlétnek? — Amikor megbíztak a Szőnyi István Múzeum igazgatásával, nagy gondot okozott, hogy el kell hagynom a váci képzőművész- kört. Végül megállapodtunk az ott dolgozó alkotókkal. hogy szervezünk egy szabadiskolát az új munkahelyemen, éppen azért, hogy ne váljanak el útjaink. így kezdődött — emlékezik vissza Dániel Kornél, a telep igazgatója. Sikeres start volt — Az ötlet önmagában nagyon kevés lehetett 'már 1967- ben is. — A Pest Megyei Népművelési Tanácstól kértem kölcsön háromezer forintot az induláshoz. Sátrakat is kaptunk a honvédségtől, így azután jól sikerült a start. Mellesleg tizenötezer forint haszonnal zártuk a pénztárkönyvet. Ez azért lényeges, rr.trt ebből a pénzből és némi megyei támogatásból hívtuk életre a Szőnyi István baráti kört. A következő évben, tehát 1963-ban, már négyhetes turnust szerveztünk. A harmadik nyarunkon pedig olyan természeti katasztrófa ért bennünket, ami szerencsét hozott: árvíz mosott ki bennünket sátrainkból! A megyei tanács adott 750 ezer forintot, ami elegendő volt a faházák anya-, gának megvásárlására. Az akkori csoport tagjai fizetés nélküli szabadságot vettek ki, hogy — szovjet és magyar katonák segítségével — felépíthessék ezeket az épületeket — int az ablak félé a szabad- iskola vezetője. Többen is jönnének A telep vizesblokkal, iroda- helyiségekkel, kerámiaműhely - lyel és színházteremmel gyarapodott az idők során. Ami a tartalmi munkát illeti: két osztály indult annak idején. Ma pedig murális és plein air festészettel, szobrászattal, sokszorosító grafikával, kerámiával, tűzzománccal, fémrestaurálással ismerkedhetnek az érdeklődők. Többnyire fiatalok a jelentkezők. Egyesek A kis települések lakóit sem szabad elzárni a kulturális tevékenységek színes folyamától. E tétel igazságát sokhelyütt felismerik Pest megyében is, s ha mindez lelkes buzgalommal párosul, szép eredmények születhetnek. Mint például a nagykátai Bartók Béla Művelődési Központban. Szegedi Pál igazgató jogos büszkeséggel adta hírül, hogy a Tápió- mente Szövetkezeti Együttes meghívást kapott a török- országi Bursában megrendezendő nemzetközi folklórfeszművészi pályára készülnek, mások csupán azzal az igénynyel járnak Zebegénybe, hogy behatóbb, pontosabb ismereteket szerezzenek egy-egy alkotó folyamatról. Mindemellett az ifjúsági művésztelep is megnyitja kapuit — az idén először! (A Magyarok Világ- szövetsége által is meghirdetett kezdeményezés iránt nagy érdeklődés mutatkozik.) Ä zebegényi szabadiskolában 270-en munkálkodnak nyaranta, kettő- és négyhetes turnusokban. Egyre több a külföldi jelentkező: Írországból, Kanadából, Hollandiából, az NSZK-ból utaznak, illetve utaznának ide, a Dunakanyarba. Sajnos, a helyek száma adott. — Sokkal többen jönnének, mint ahány érdeklődőt fogadni tudunk! Rendszeresen utasítunk vissza külföldi jelentkezőket — tárja szét a kezét Dániel Kornél. — Az is nagy gondot jelent, hogy az igényesebb nyugati vendégeink nincsenek megelégedve a komfortunkkal. Sokat segítene a helyzetünkön, ha támogató vállalatokra lelnénk — ha műtermeket. komfortosabb lakóházakat építhetnénk. Almainkban saját konyhánkban főzünk, ahol több, jobb és olcsóbb étel készül! A hallgatók étkeztetése egymillió forintot emészt fel nyaranként a jelenlegi körülmények között... Képtelenség kiszámolni A szabadiskolában folyó oktatás céljai nem változtak az idők során. A művész tanárok r t is vallják, hogy minden emberben ott szunnyad az alkotás vágya. Pontosan tudják, hogy senki sem tanulhat meg néhány hét alatt rajzolni, festeni. Ám az alapfogalmak, és a fogások elsajátíthatók eny- nyi idő alatt is. Jó esetben a táborban tanultakat otthon, év közben hasznosítják a hallgatók. A következő nyáron pedig újból találkoznak mestereikkel. A módszer bevált: bár a szabadiskolának nem áll szándékában művészeket nevelni, nagyon sok kiforrott alkotó köszönheti sikereit a zebegényi módszereknek. — Felmérhető-e egyáltalán, hogy hányán értek hivatásossá az egykor itt kezdők közül? — kérdem Dániel Kornéltól. tiválra. A sorozat július 5-étöl 22-éig tart és a tizennyolc nemzet képviselőiből összeálló mezőny legjobbjai komoly díjakat nyerhetnek. Nagy megtiszteltetés a részvétel, s talán ennek is köszönhető, hogy augusztus 21-22. napján Nagy- káta adhat otthont a megye szövetkezeti együttesei VI. találkozójának. Természetesen egyéb eseményekre is sor kerül. Július 6. és 17. között napközis tábort nyitnak diákok részére. Előadások, beszélgetések, játszóházi, sport- és videoprog- ramok mellett, többek között vetélkedővel, kirándulással, strandolássrl és múzeumlátogatással igyekeznek változatossá és hasznossá tenni a gyerekek szórakozását. Már most érdemes elgondolkozni, ki milyen tanfolyamra kíván beiratkozni az ősszel. A lehetőségek — angol nyelv, karate, gyógytorna, szabásvarrás, számítógép-ismeret, „kis géniuszok”, balett, diszkótánc, társastánc — a test és a szellem pallérozását egyaránt célba veszik. Ezenkívül vendégszereplésre várják a Koreai Művészegyüttest és a Penta-revüt, ismét lesz szüreti és Erzsébet-bál, tárlaton mutatják be Csohány Kálmán és Gerlóczy Sári alkotásait... szóval más helységekből is megéri a nagyközségbe látogatni. — Képtelenség kiszámolni — nevet rám. — Legalább azt mondja meg, hogy az itt tanító tanárok közül hányán kezdték itt? — Látom, hogy nem hiszi el. pedig tényleg nem tudom! Nagyon sok csoportvezető dolgozott nálunk az elmúlt húsz év alatt. Előfordult, hogy némelyikük a legnagyobb meglepetésemre bevallotta zebegényi indíttatását... -Lehetetlen számontartani valameny- nyiüket! A táborvezető még elmondja, hogy éppen most vasárnapra, a huszadik évforduló ünnepére várják a régi törzstagok érkezését. — Itt lesz Dési Elza is, aki ÖTÖDIK SEBESSÉG. Aktuális problémával foglalkozott a műsor; a szünidő kezdetén a diákok építőtáborba való indulásának gondjaival. Természetesen, szó esett másról is, de leginkább ehhez kapcsolódtak a riportok. A diákok bevonása a mezőgazdasági munkákba fontos lenne. Mégis állandóan nehézségekbe ütközik a zökkenőmentes táboroztatás. Vagy munka nincs, mert az időjárási viszonyok miatt például a címerezendő kukorica még csak térdig ér, vagy a szállás, az étkezés megszervezése mutat hiányosságokat. Az ritkán fordul elő — de az idén ez is megesett —, hogy a táborozás elmaradt. Az ember nem is tudja, hogy nevessen-e vagy bosszankodjon annak hallatán; egy tanuló miként járt pórul. Szülei, számítva az építőtáborra, elindultak Svájcba, nem is gondolva arra, hogy azért a lakáskulcsot a gyereknél kellene hagyni. Végül se a lakásba, se a táborba nem tudott eljutni az „árván” maradt tanuló. Lehet, hogy számára a kétségbeesés első pillanatai után a szünidőnek ez lesz a legkalandosabb, legizgalmasabb kát hete, még azoknak a rokonoknak is, akiket így meglátogat. Örömmel hallhattuk a pophírek között, hogy a Szovjetunióban a közeljövőben sor kerül egy olyan rockfesztiválra, ahol egyesült államokbeli és hazai neves énekesek, együttesek adnak koncertet. A kapcsolatteremtés a két nagyhatalom között, ha éppen a könnyűzene területén valósul is meg, azt hiszem, az egész világnak kicsit meglepő. ugyanakkor örömet okozó tény. CSALÄDTERÄPIA ’81 Tuscher Tünde összeállítása pénteken reggel ízelítőt adott a prágai nemzetközi családterápiái kongresszusról. A világ harminckét országából mintegy 1600 tudós, kutató vett részt ezen az egyhetes rendezvényen. Most először szocialista országban rendezték meg a találkozót, de ahogy a kutatók nyilatkoztak, az elkövetkezendő évtizedekben ez így lesz természetes. Az emberek alapvető élettere egyetlen nyarat nem hagyott ki eddig! Jelenleg nyolcvan- három éves! Zinger Anna Mária, aki Amerikából járt hozzánk, sajnos, a télen meghalt, ezért nem lehet itt. Ö alapította a Chicago-díjat is: minden évben felajánlotta maradék zsebpénzét a legtehetségesebb fiatalnak... — Elégedett lehet — szalad ki a számon, bár inkább kérdésnek szánom az állítást. Dániel Kornél is inkább kérdi, mint állítja: — Talán ez az ország egyetlen művelődési intézmény jellegű vállalkozása, amely az első pillanattól önellátó! — attól függetlenül, hogy milyen országban élnek — az a mikroközösség; amit családnak nevezünk. Természetesen a család ma már nem azorio- sitható azzal az ideális csoporttal, amikor két szülő, két gyermekével él harmonikusan együtt. Igaz ugyan, hogy a konferencia emblémájában még egy ilyen família volt látható, azonban mindenki, aki családterápiával foglalkozik, pontosan tudja, hogy egyre gyakoribb napjainkban a csonka család, amikor vagy az anya, vagy az apa neveli egyedül a gyerekeit. Buda Béla mondta el azt, hogy Magyarországon mennyire komoly előrelépések történtek a pszichológiai kezelésben. Ma már nem csupán az egyént, hanem a környezetét is elemzik, hogy közösen találjanak megoldást a harmonikus létezésre. Minden lelki zavar, viselkedésbeli deviancia a környezettel kölcsönhatásban alakul ki, s ezért csak ezzel együtt érthető meg, csak ennek a megváltoztatásával gyógyítható. Virginia Sateer, a szakma egyik leghíresebb tekintélye elmondta, az a legfontosabb, hogy megértessék az emberekkel: szeretni kell önmagukat. Ez azt jelenti, hogy ki kell alakítaniuk egészséges önbecsülésüket és öntudatukat. A XIX. században — és még sokszor napjainkban is — a családi kapcsolatod egyenlőtlenségeken alapulnak. Arra kell azonban felkészülnünk, hogy az ezredforduló után egyre több mik- rokörnyezetben lesznek egyenrangú partnerek. Meg kell tanulnunk, hogyan lehet a családon belül az egyéni függetlenséget, önmegvalósítást megtalálni. Igaz, ’ mondani sokkal egyszerűbb, mint naponta megküzdeni a halmozott problémákkal. Családterápiához folyamodó embereket rávenni arra, hogy merjenek őszintén megnyilatkozni. Talán egyszerűnek tűnik, de a gyakorlatban tipikus probléma, hogy az emberek rejtegetik igazi arcukat, nem mernek megmutatkozni, maszkokat viselnek, s csodálkoznak, ha magányosak, s nem élvezik a családi életet. Ü. I. Takács István Bodrogi Gyula cs Voith Ági, A kaktusz virága főszereplői Jogos a büszkeség Nagykátaiak töröklesen Szilas Zoltán Rádiófigyelő'
