Pest Megyei Hírlap, 1987. július (31. évfolyam, 153-179. szám)
1987-07-27 / 175. szám
A PEST MEGYEI HÍRLAP KÜLÖNKIADÁSA XXIX. ÉVFOLYAM, 174. SZÁM 1987. JÚLIUS 27.. HÉTFŐ Mélynierülés SSL Gyógyítani keserves küzdelem A vecsési motorosok találkozóhelyén csak „falfirkákat” találtunk Akcióegységünk egyik tagja volt Petrik. Sándor monori pedagógus, aki ez év eleje óta á hivatásos pártfogó tisztét is betölti. Neki sem kellett külön bemutatni egyetlen gyereket, fiatalt sem, akivel az ellenőrzés során elkerülhetetlen találkozásunk volt. Beszélgettünk, mi is a dolga a pártfogónak, mit is tehet, hol kell gyakrabban látogatnia a megszokottnál. Ahogy a dolgok sűrűjében gázoltunk — túl voltunk már a Szöszi- féle családlátogatáson, a Det- rich-tanyai ellenőrzésen, a „Napfény óvodán” — valahogy egyre reménytelenebbnek, ki- látástalanabbnak tűnt számomra egy olyan út létezésének lehetősége, amely lentről felfelé biztos léptekkel járható, amely kifelé vezet. Pedig mutattak példákat is: H. a Pikoló kocsma előtt üldögélt kopott bőrkabátjában, homályos szemmel ürítgette a sörös üveget, Fantom védőszárnyai alatt. H.-ról tulajdonképpen már azt lehetett mondani, hogy jó útra tért, hiszen abbahagyta a szipózást, keményen dolgozik — és Fantommal közös gyermeküket várják éppen. Csakhogy ugyanabban a házban, amelyben Szöszt csecsemőit eszik a legyek, és erre a menedékhelynek sem nevezhető szállásra mondja H. nagy lelki nyugalommal: otthon. Egyébként — az igazsághoz tartozik az is — rózsaszínebb képeket is láthattam. A cigánytelep legsötétebb reménytelenségében is akadt olyan viskó, aminek belsejét büszkén mutatta a gazdája. Csupa illatos tisztaság, friss ágynemű, vasalt csipke. A telep környékén pedig új házak — és az új házak tulajdonosai szemlátomást lenézik azokat, akik benne ragadnak a putriban. Csakhogy ettől a putrik, a generációról generációra éltetett tücsökéletmód nem tűnik el. Egyik napról a másikra végképp nem. Tartok tőle, hogy Szöszin például már aligha változtathat a törvény szigora — de a gyerekeiből mégiscsak ember kellene hogy legyen. Szinte üdítő volt, amit később Vecsésen láttunk, bár alighanem — a korai időpontnak köszönhetően — véletlenül. Ott a motoros fiúk, lányok megszokott találkozóhelyét kerestük fel, de a piactéren csak sétáIgátokkal találkoztunk, és nagy-nagy nyugalommal, meg a falfirkákkal. A ki tudja hányadszor lemeszelt falakon újra meg újra megjelennek a festékkel szórt feliratok, a máskor előforduló motoros randalírozásnak, va- dulásnak ezúttal nyoma sem volt. Gyömrőn — ahonnan újabban egyre több a hír rombolókról, garázdákról — aznap ugyancsak békés volt az este. Jól előkészített akció zárta körül a strand, a park területét, de még középen — a kertmoziban — elkezdődött az ellenőrzés, a körgyűrűnek nem akadt dolga. A szotyola- és tökmagárus vígan köpködte portékájának héját a bokrok közé, s roppant megsértődött, amikor megkérték, hogy este fél tízt kor már ne 12 éves lánykája legyen társa az árusításban. Mások is bosszankodtak: ugyan minek avatkozik be a rendőrség abba, hogy tíz évep aluliak is ott üldögélnek a Szamurájok és banditákat lesve. és éjjel fél tizenkettőkor ballagjanak hazafelé a kihalt utcákon? Nahát, tényleg, mért is?! Ibolya, a kis ifjúgárdista is fáradt volt már este tízre. Talán benne is lepergett a hazafelé tartó úton mindaz, aminek részesei voltunk, előre el- határozottan vagy épp véletlenül: a családi botrány, az utcai porban sápadozó részegek, mosdatlan, gazdátlan kicsik, nagyszájú vagy megille- tődötten topogó nagyobbak filmje — élőben. Ez a film kórkép. Látlelet. Megmutatni nem nehéz — gyógyítani keserves és hosszú küzdelem. Koblenc Zsuzsa — Nem tudtam, hogy utcán nem lehet sörözni... Kulturális Ecseren hétfőn délelőtt 10 órakor a fogyókúrás klub foglalkozása. IS Órától filmvetítés a művelődési házban. Gombán az autós kertmoziban 21 óra 15 perckor: 48 óra (színes amerikai krimi, főszereplő: Eddie Murphy, Nick Nolte). Gyömrőn filmvetítés a művelődési házban 17.30-kor Vad banda (magyarul beszélő színes amerikai kalandfilm). A Strand kertmoziban 21 óra 15 perckor A nyolcadik utas: a Kellemetlen sarok Itt a cigi, hol a cigi? 7udom jól, ilyenkor, a kánikula kellős közepén arról kellene hozsan- názni, hogy milyen erőfeszítéseket tesznek a kereskedelemben, vendéglátásban dolgozók, milyen serényen dolgoznak a pult túlsó oldalán. Ez a túlnyomó többségre igaz is, de van egy szűk réteg, amely éppen mással hívja, hívta fel magára a figyelmet az utóbbi napokban. Éppen egy héttel ezelőtt lépett életbe a legutóbbi áremelés, amely mindnyájunk pénztárcáját érzékenyen érintette. Már napokkal előtte lehetett tudni — ilyenkor a kiszivárogtatás mindig megtörténik —, hogy mi lesz drágább július 20-tól, hétfőtől kezdődően. Ebbe a csoportba tartozott — többek között — a cigaretta is, amely ugyan káros az egészségre, de amiről lemondani oly nehezen tudunk. Még az ilyen drasztikus — 20 százalékos — áremelés sem riasztja vissza a „bagósokat”, hogy abbahagyják a dohányzást . ■. Szóval sokan tudtak a cigaretták áremeléséről, így néhány szerződéses vendéglátó egység vezetője is. Eredeti módon oldották meg a nikotinmentes mozgalmat az áremelés előtt néhány nappal. Egyszerűen elsüllyesztették a raktár mélyébe a meglévő készleteket, csak hétfőtől kezdve vették elő újra, s árusították a vendégeknek. Július 18-án és 19-én tehát kijelentették. hogy nincs semmiféle dohányárujuk. Mit tehetett a kedves (dohányzó) vásárló, odébb- állt, s másutt próbált kedvenc cigarettájához hozzájutni. Hétfőn aztán kellemes (kellemetlen) meglepetésére, láthatta, tapasztalhatta, hogy ugyanazon a helyen milyen sok cigaretta sorakozik a polcon. Arra gondolt, csak nem éjszaka szállított a dohányipar. Nem kellett sokáig törnie a fejét, hamar rájöhetett az időszakos hiány okára. Dobozonként 2—3 forint (munka nélküli) nyereséget könyvelhettek el az élelmes üzletvezetők. A tisztességtelen haszon **■ fogalmát igencsak kimerítették ezek az esetek. De vajon hol voltak a vállalati ellenőrök? Mert ilyenkor nem ártana, ha tetten érnék a szabálytalankodókat, a vásárlók, vendégek vámszedőit. G. J. Meglepő, de hasznos döntés Lesz munka, tisztességes kereset ^ A rossz hír gyors szárnyakon jár, főleg ott, ahol ^ már megfordult egyszer. Ráadásul furcsa természete ^ révén egyre duzzad, dagad. Vasadon az utóbbi évek^ ben meglehetősen gyakori vendég ... Körülbelül három \ esztendeje az okozott nagy riadalmat és vihart, hogy ^ fel kellett számolni az Irodagép-ipari és Finommecha\ nikai Vállalat ottani telepét. Azután mégis jónak látszó ^ megoldás született, az embereket nem kellett szélnek $ ereszteni: az új gazda az ikladi Ipari Műszergyár lett. >; Ezzel a megoldással egyébként nemcsak az emberek ^ jártak jól, hanem a műhelyül szolgáló épületeket bér^ be adó helyi Kossuth Szakszövetkezet is. A négy ha% talmas csarnokért kapott bérleti díj kiesése ugyanis \ rendkívül érzékenyen érintette volna a gazdaság mér^ legét... Elsősorban ezért tűnt furcsának a pár hónapja fölröppent hír, miszerint a vasadi Kossuth Szakszövetkezet felmondja a vélhetően számára jövedelmező albérletet. De még meglepőbb volt azért, mert a szövetkezet, a tanács és nem utolsósorban a körzet vezetői mindig azt hangsúlyozták, hogy a környékbeliek foglalkoztatásáról történő gondoskodást különösen szívügyüknek tekintik. S erre az IMI vezetői külön pár hete többen is úgy nyilatkoztak, mintha elsősorban a vasadiak miatt kellene felszámolniuk az egyébként veszteséges telepet. Természetes, hogy amikor ez kiderült, a dolgozók közül sokan kiléptek, mert elegük volt a három év előtti huzavonából, bizonytalanságból. Akik maradtak — az eredendően optimisták vagy a kényszerhelyzetben levők —, sűrű, feszültségektől terhes légkörben dolgoztak tovább, és várták, mi lesz a sorsuk? Hogyan jutottak idáig, és miért mérgesedett el ennyire a viszonyuk az IMI-vel? — többek között ezekkel a kérdésekkel kerestem meg Pirót Sándort, a vasadi Kossuth Szakszövetkezet elnökét. A gazdaság központja kívülről úgy fest, mint egy nagyobb családi ház. (Az is volt valamikor.) A kerítés mögött pázsittal és örökzöld fákkal, cserjékkel sűrűn beültetett park kellemes hűvöset lehel az épületre. Bent az irodában az elnök az aratás legfrissebb adataival ismerkedik, váltunk is néhány szót a nagy kampánymunkáról. Azután fölteszem az IMI-vel kapcsolatos első két kérdésem ... Pirót Sándor nem látszik sem derűsnek, sem bosszúsnak, de azért nagyot sóhajt... — Az IMI-vel egyáltalán nem mérgesedett el a viszonyunk, bár nagyon sokat vitatkoztunk és vitatkozunk még ma is. Korrekt üzleti kapcsolatban álltunk, s természetesen mindketten véd- tük saját pozíciónkat, érdekeinket. Keményebb idők járnak, ezt ők is megérezték, mi is. Keményítettünk, de nem durváskodtunk. — Az 1GV felszámolása után önöknek is jókor érkezett az IMI ajánlata, hiszen a csarnokok bére milliós kiesés lett volna. — Az IMI ajánlata elsősorban azért jött jól, mert nem maradtak munka nélkül az itt dolgozók. Tőlük ugyanis kevesebb bérleti díjat kapunk, mint előtte az IGV-től. Ráadásul mindjárt az elején visszamondták egy szolgáltatást, a takarítást, számunkra ez is kiesést jelentett. Azután jöttek az energiafelhasználás körüli viták, meg egyéb apróságok. Csak hát sok kicsi sokra megy... És a pénz nekünk is pénz. Mivel a bérbe adott csarnokoknak nincs külön energiaellátó rendszerük, eleinte naponta igazolták az IMI fogyasztását. Azután mégis vettek egy fogyasztásleválasztót. Később albérlő és főbérlő megegyezett, hogy közösen készíttetnek fázisjavítót, amit programok halál (színes angol fantasztikus film, csak 18 éven felülieknek!). Maglódon a művelődési házban filmvetítés 18 órakor, Becéző szavak (színes szinkronizált amerikai film, főszereplők: Shirley MacLaine, Jack Nicholson). Monoron a művelődési központ galériájában 14-től 21 óráig Linómetszet címmel képzőművészeti kiállítás látható, a filmszínházban 18-kor és 20- kor A lovakat lelövik, ugye? (színes amerikai film). a vasadiak le is gyártattak, de a műszergyáriak — a fizetést illetően — meggondolták magukat. Később azon is vitatkoztak, kinek a kötelessége a keletkezett szemét elszállítása. Az ikladiak szerint annak költsége is bennefog- laltatik a bérleti díjban... A vagyonőrzés vitán felül a vasadiak dolga volt. Igen ám, de a műszergyáriak busza rendszeresen bent parkolt a műhely előtt, s gondolták a helyiek, az alkalom nagy csábító, jobb, ha a kapun kívül várakozik a jármű. A körülbelül kétszáz méteres séta sem tetszett mindenkinek ... Persze ezek az apró összezördülések aligha befolyásolták a gyáregység működését. Ezt az IMI vezetői sem állították. A nagyobb baj az volt, hogy nem tudták valóra váltani eredeti elképzeléseiket. Szerettek volna létszámot emelni — legalább 300—400 embernek tudtak volna munkát adni —, de egy több hónapos toborzóakció után is csupán néhány új belépő akadt — tudom ' meg Győri Tibor gyáregységvezető-he- lyettestől. Véleménye összecseng azzal, amit néhány hete az IMI általános vezérigazgató-helyettese mondott. Vagyis, hogy nem bírták a versenyt, s egyre csak gyűltek a keserű cseppek a pohárban. A vasadiak bérleti- dij-emelése volt az a bizonyos utolsó... — Mi egy frissen megjelent jogszabály alapján határoztuk el az emelést, ami gyakorlatilag a többi bérbe adott épületünk díjához való felzárkózást jelentette volna — mondja Pirót Sándor. — Szándékunkat 1986 elején jelentettük be az IMI vezetőinek, akik azt kérték, várjuk meg az év végét. Jó, mondtuk, és felkerestük őket decemberben. Keményen alkudoztunk, mert azt mondták, nem tudnak fizetni. Felajánlották viszont, hogy a bérleti díj összegének változatlanul hagyása mellett visszaadják az egyik általuk használt ötszáz negyzetméter alapterületű raktárt. Mi belementünk, mert úgy gondoltuk, azt kiadhatjuk másnak, s így végül mi is megtaláljuk a számításunkat. Másnap viszont ők jelentek meg nálunk, és meglepetésünkre bejelentették, hogy felbontják az általuk költségesnek tartott szerződést, és felszámolják a gyáregységet. Erre a vasadiak sem számítottak. Most ők kértek egy kis haladékot: mivel úgyis egy év a felmondási idő, térjenek vissza a dologra a zárszámadás után. Közben is azon törték a fejüket, hogyan lehetne ebből a patthelyzetből kijutni? A legkönnyebb megoldás természetesen az lett volna, ha tudomásul veszik a dolgok alakulását, a majd megüresedő csarnokokat kiadják másnak. Közben azonban, amikor a dolgozók megtudták, mi a helyzet, megkezdődött az elvándorlás. Szakmunkások és főleg azok, akik távolabbról jártak Vasadra, könnyen mozdultak, mert mindegy volt számukra, hogy melyik irányban ingáznak. Maradt 98 ember, akiknek körülbelül a 70 százaléka vasadi vagy csévharaszti. Velük vajon mi lesz? Többségük nő, családanya, aki nem tudja vállalni a bejárást, helyben pedig nem találnak hasonló munkát. Számukra az ipart ez az 1968-ban létesült üzem jelentette. Mindezt már akkor mondja el hosszú monológként Pirót Sándor, amikor Gál Sándornak, a pártvezetőség titkárának társaságában az üde udvari parkon át a megszűnőben lévő gyáregység felé tartunk. Végül is úgy jártak a vasadiak. hogy haraptak egyik ujjúkba, fájt, haraptak a másik ujjúkba, az is saj- gott. Azt azonban elhatározták, hogy a kitartó dolgozókról gondoskodnak. És így született meg a sokak számára talán meglepő döntés: ők maguk veszik át az üzemet. (Pontosabban annak egy részét, a présműhelyt és a szellőzőszerelést.) Az emberek így gyakorlatilag azt csinálják továbbra is, amit eddig. Ismét kemény, de korrekt alkudozás kezdődött, hiszen a gépek egyelőre a műszergyár tulajdonában maradnak, tehát most a vasadiak lesznek a bérlők. Végül létrejött a megegyezés, az ikladiak évente 55 ezer munkaóra kapacitásának lekötését garantálják. A vasadiak persze ezen felül még bárkitől elfogadhatnak — erejükhöz mértek — megrendelést, sőt már akadtak is megrendelők. — Ez nem annyira gazdasági, mint politikai jelentőségű döntés volt — morfondírozik Gál Sándor. — Ha ugyanis bármelyik csarnokot raktárnak adná bérbe a gazdaság, kevesebb gonddal több haszonra tenne szert. De hát a szakszövetkezet a legnagyobb gazdasági egység itt, az erkölcsi felelőssége is a legnagyobb. Ezek az emberek, ha munka nélkül is, itt maradtak volna, hangulatuk az egész település közhangulatát befolyásolta volna. — Es van-e arra valami garancia, hogy a szövetkezetnek sikerül az, ami az ezen a terepen jártasabb IMI-nek nem: gazdaságosan termelni? — tamáskodom. — Rajtunk múlik — mondja Pirót Sándor. — Kiszámítottuk, hogy csak a munkás- szálláson megtakarítunk 1,8 millió forintot, azzal, hogy a meglevő járatainkat átszervezzük, s azokon a buszokon hozzuk be a volt IMI-seket is. A kiszolgálást, a karbantartást sem kell most már elválasztani a szövetkezetétől, lényegesen rugalmasabban tudunk gazdálkodni a létszámmal, a gépekkel. A béreik a mi régebbi dolgozóinkéhoz hasonlóak, annyi lesz csak a változás, hogy itt is bevezetjük a teljesítménybérezést, tehát a jobbak átlagkeresete még nőhet is. Persze azt nem garantáljuk, hogy mindenki azon a helyen, poszton marad, ahol eddig is volt. Itt körülbelül 55—60 emberre van szükség, a többieknek a régi ágazatainkban — lakatosipar, asztalosipar, tűzoltó- készülék-javítás, csokoládécsomagoló — tudunk felajánlani munkát. Ám ez nem jelenti, hogy aki itt adminisztrátor volt, ott is az lesz. De lesz munkája és tisztességes keresete. Persze a nevesítésre, az egyenkénti elbeszélgetésre sürgősen sort kerítünk. — Jó lesz ez a szövetkezetnek? — Mi hisszük, hogy erkölcsi és anyagi hasznunk is származik belőle. Egyébként a négy csarnokból egyben működik majd a műhely, a másik, amiben korszerű szociális létesítmények vannak, most már a régi dolgozóinknak is rendelkezésére áll, nem kell a mellette lévő, istállókülsejű épülettel szégyenkeznünk. A megüresedő másik két csarnokot pedig kiadjuk bérbe — mondja az elnök. — És vajon az emberek is ilyen bizakodóak ? , — A gyáregység vezetői úgy _ tájékoztattak, hogy amióta a dolgozóknak elmondtuk ezt az elképzelésünket, megszűnt az elvándorlás. Egy vagy két ember lépett ki csupán ... Vereszki János A Filmtechnikai Vállalat monori gyáregységébe felvesz: — esztergályos — köszörűs — szerkezeti lakatos — géplakatos és — villanyszerelő szakmunkásokat. Jelentkezni lehet a gyáregységvezetőnét, cím: Monor, Ipar u. 10. tsscf «33—2631 (Monori Hírlap)
