Pest Megyei Hírlap, 1987. július (31. évfolyam, 153-179. szám)

1987-07-13 / 163. szám

Vezet a Km és az Édes Anna Túrái csokoládégyártók LLOI Csokoládébevonat készül a masszára. (Erdösi Ágnes felvétele) Kánikula idején igazán ideális munkahely Túrán a Galgamenti Magyar—Kubai Barátság Tsz édesipari üzeme, ahol a Csemege Édesipari Vállalat megrendelésére olcsó csokoládékat készítenek. A fondánhoz, a zsírhoz és a tej­porhoz szóját és ízesítő aro­mákat kevernek, attól füg­gően, hogy Szaljut. Express, Édes Anna vagy Mókus-sze­let készül-e a gépsoron. E két utóbbi csoki — ká­vés, illetve pisztáciás — gyors közvélemény-kutatásunk sze­rint a legnépszerűbb a dol­gozók körében, akik — csodák csodája — még nem unták meg e csemegéket. A negy­ven asszony teljesítménybér­ben keni, csomagolja a hűtő- alagútból kikerülő szeletek.t. Naponta 30—35 mázsa finom­ság kerül ki az asszonyok ke­ze alól egy műszak alatt. Ám olyan sok a jelentkező, hogy néhány nap alatt be lehetne állítani egy délutáni műsza­kot is. Erre azonban egyelőre nincs igény. Tény viszont, hogy az előrejelzések szerint mostanság jobban fogynak az itt gyártott, olcsóbb édessé­gek... iár a liarmadik lépcsőn A csúcsidőszakban a mező- gazdaságban nincsenek hét­köznapok és ünnepnapok, csak munkanapok vannak. Gyak­ran hallani ezt az üzemek szakembereitől, munkásaitól. Ezt így is tapasztalni. Az egyik vasárnapi napon a kar- tali Petőfi Termelőszövetkezet vérségi telepén nyitva találtuk a sorompót. A vontatók bor­sószalmát szállítottak a köz­ség főútján. A szomszédban a kallói Vörös Csillag Termelő­szövetkezet majorjában brfrsó- fejtő gépsoron serénykedtek az asszonyok. Ügy tűnik, ez a látvány már nem sokáig lesz szokvá­nyos. Magyarországon egyre Inkább tért hódítanak azok a gépek, melyek a táblákon, me­net közben nemcsak leszedik, hanem ki is fejtik a. zöldbor­sót. Érdekes adalék a kom- bájnháborúhoz: a MÉM Mű­szaki Intézete, a Kukorica és Iparinövény Termelési Együtt­működés, a KITE, angol zöld­borsókombájnok (FMC—379 és SB—8000 Turbo! hazai össze­hasonlító vizsgálatát végezték el. Működés közben párhuza­mos üzemelés során elemezték a jellemzőket két debreceni termelőszövetkezet gépeivel. Óránként 14—27 tonna beada­golás mellett az FMC 879 tí­pusú gépiiéi a mérhető veszte­ség 4—15 százalék volt, a szemszennyezettség 0.5—5,8 százalék, a sérült szemek ará­nya pedig 7.4—26,3 százalék. A másik zöldborsoszem-fésülő kombájnnál a mérhető veszte­ség 8—13 százalék, a szem- szennyezettség 0,3 százalék volt és 6—14,8 százalék ter- ménysérüilés adódott. A KITE szempontjai: a kon­zervgyári feldolgozáshoz iga­zodó, ütemezett betakarítás nagyobb teljesítményű, egyben kisebb veszteséggel dolgozó betakarítógépeket igényel. A nagyobb teljesítmenyt és ugyanakkor a kisebb veszte­séget az egymenetes technoló­gia szolgáltatja. Ez tehát már a harmadik lépcső a bdrsóbe- takaritás. gépesítésében. Az el­ső,' ámít Kallón láthatunk';'sta­bil cséplőgép. A kétmenetes technológiában rendfelszedő­vel ellátott vontatott cséplő­gépek dolgoznak. Ez a máso­dik lépcső. A betakarítási módszerek fejlődése ellenére még sokáig — talán mindig — szükséges lesz a hét végi munka a mezőgazdaságban. Legfeljebb arról besz.élhetünk, hogy rövidebb a csúcs, s abba értelemszerűen kevesebb szom­bat, vasárnap esik bele. —bg A PEST MEGYEI HÍRLAP KÜLÖNKIADÁSA XIV. ÉVFOLYAM, 162. SZÁM 1987. JÜMTJS 13., HÉTFŐ Aszódi tüdőgondozó iág ládákban az új műszerek Állandóan zsúfolt a várakozó Aszódon a tüdőgondozó előtti ápolt kis park testileg és lelkileg is enyhíti azok ba­ját, akik a poros főutcáról be­lépnek az említett gyógyinté­zet kapuján. Sajnos állandóan zsúfolt a várakozó. így volt ez akkor is, amikor felkeres­tük az intézmény vezetőjét, dr. Molnárné dr. Makay Jolán főorvost, hogy érdeklődj ünk az általa vezetett tüdőgondo­zó munkájáról, harmincöt év gyógyászati eredményeiről. Várakozás közben ajánlot­ták, tekintsük meg a hama­rosan elkészülő új épületrészt. A tiszta, friss illatú helyi­ségekben még többnyire ládák­ban álltak az orvosi műszerek. Kísérőink, Bartyik Ferencné védőnő, Valentinyi Mihályné és Strausz Ferencné assziszten­sek külön felhívták figyel­münket a német gyártmányú Modix 150 típusú, korszerű röntgengépre, a minden igényt kielégítő sptétkamrára, vala­mint a légzésfunkciós labora­tórium készülékeire. Sétánk végeztével egyöntetűen megál­lapíthattuk, a teljes átadás után összehasonlíthatatlanul kényelmesebb körülmények kö­zött zajlik majd a gyógyítás. Negyvenezren Időközben a főorvosasszony befejezte a rendelést. Fárad­tan, mégis készségesen vála­szolt kérdéseinkre. — Huszonhetedik éve va­gyok tüdőgyógyász. Aszódra 1971-ben kerültem, mint fiatal orvos. Akkoriban tizennégy község 41 ezer 600 lakosának az ellátását végeztük el. sok­kal rosszabb körülmények kö­zött, mint mostanában. Egy rö­vid ideig a megye vett párt­fogásba bennünket, s akkor si­került néhány alapvető fontos­ságú orvosi segédeszközt be­szereznünk. — 1975-ben újra vissza­kerültünk a járási egészség- ügyi osztály felügyelete alá. Különböző átszervezések foly­tán két községgel kevesebb település lakóit gondoztuk, de nem volt jelentős a csökke­nés, hiszen harminckilencezer- hatszázan marádtak továbbra is. Az ambuláns ellátást hat asszisztens és egy védőnő se­gíti. Sajnos rengeteg munká­juk van. mert a betegfelvétel­től kezdve a különböző la­boratóriumi munkákon keresz­tül, a tényleges gyógyítás fo­lyamatában is részt vesznek. Szűrések — Munkatársaim említették már a modern tüdővizsgáló gépet. Ez a készülék alkalmas lesz rétegfelvételek készítésé­re, így gyorsabban és ponto­sabban állapíthatjuk meg a tüdőmegbetegedések okát és helyét. Nagy reményeket fű­zünk még ehhez a stabil ernyőszűrős állomáshoz, mert ezzel oldjuk meg az elkövet­kező időkben Aszód nagyköz­ség lakosainak az évenként kötelező tüdőszűrését is. — Számokkal tudjuk alá­támasztani. mennyire romlott az állampolgári fegyelem e fontos egészségügyi vizsgálat­tal szemben. Míg 1985-ben a tizenkét, községből 2957-én nem vettek részt a szűrése­kén, 1986-ban mar a37f-eht Az' egészségügyi tájékoztatásokból bizonyára mindenki tudja, hogy sok betegséget maradék­talanul gyógyítani lehet, ha idejében felismerik. Ezek a szűrések ezt is szolgálják. — A tüdőgümőkóri megbe­tegedések országosan stagnál­nak, de az elmúlt évben eny­hén emelkedett Aszódon a krónikus alkoholisták körében. Rendelkezésre állnak az 1952- és statisztikai adatok. Akkori­ban 229 tbc-s beteget kezel­tek nálunk, kik közül harminc­öt gyermek volt. A kötelező szűrővizsgálatok és a haté­kony gyógymód hatására 1974- ben teljesen megszűnt ez a ve­szedelmes gyermekkori beteg­ség. Az országos programhoz kapcsolódva, 1968-69-től végez­zük a krónikus légzőszervi betegségben szenvedők felku­tatását. Füst Köztudott, hoigy a Gal- ga völgyének nedves, párás és ködös időjárása kedvezőtlenül hat a krónikus bronchitisre vagy másképpen az idültté vált légzőszervi megbetegedés­re. — Ehhez szervesen járul hozzá a fokozódó környezet­szennyeződés és a dohányzás. 1971-ben huszonkét ilyen ese­tet regisztráltunk. A felsorolt betegítő okok miatt az elmúlt esztendőben már 545 esetet tartottunk nyilván. Hasonló dolgot tapasztaltunk az aszt­más megbetegedésekben is. Hat éve hátról tudtunk, tavaly már 229 beteget kezeltünk, akik közül hetvenötén voltak gyermekek. — Gondolom, a számok ön­magukért beszélnek. Figyel­meztetnek arra, hogy a kör­nyezetvédelem mindannyiunk közös ügye, s az egészséges életmód mennyisre fontos betegségek rfregelfeésében Kovács I. Csaba Sag ytsziiárcfíték Társadalmi munkában el­készült a szilárd burkolat Ba­gón a Kiskőrös utcában. A köz­ség szívében található kis ut­ca a Szőlő utca egy 'rövid szakaszán át csatlakozik * az országúihoz. Ez a kis terület homokos, eléggé nehezen jár­ható. Ezért itt is megjelennek hamarosan az útépítők. Ér­dekesség a bagi utcakövezés történetében, hogy a néhány évvel ezelőtt elkészült Árpád utcában már a javítás is idő­szerűvé vált. Nem a rossz munkavégzés miatt, hanem azért, mert ez a falu második legmagasabbra vezető utcá­ja. it a földrajzi adottságok miatt mozdult meg a kövezet. Hivő! is szép Télvíz idején — be is szá­moltunk róla — belső átalakí­tást végeznek a Galga Áfész 504-es számú élelmiszerboltjá­ban, amely két község, Bag és Hévizgyörk határán fogadja a vásárlókat a hetvenes évek óta. Az egykori családi ház­ból kialakitott kereskedés el­adótere az év elején a duplá­jára nőtt. A napokban a kő­művesek az épület külső va­kolását végezték el, eltüntet­ték az egykori oldalsó ajtó helyét, s szép fehér színt ad­tak az immár kívül-belül kul­turált üzletnek. Eüelésfedtnolégia A Gödöllői Agrártudományi Egyetem Mezőtúri Főiskolai Karán az állattartás kérdései­vel is foglalkoznak. A külön­böző elletéstechnológiák vizs­gálatánál és értékelésénél megállapították, hogy a halva születések aránya jelentősen csökkenthető az okszerű takar ­mányozás mellett a tartás- technológia és az elletéstechno- lógia összehangolásával. Ennek meg kell felelnie a természetszerű tartás folyama­tosságának. Vagyis a tartás­ban legyenek azonosan szer­vezettek a termelő, szárazon álló, ellető, előváró istállók;. Az emberi tényező szerepéről: sta­tisztikailag bizonyított, hogy éjszaka és ünnepnapon a hal­va születések száma emelkedő tendenciát mutatott. Infravörösben Folyamatos észlelés Az infravörös-technika fej­lődése új lehetőségeket nyitott a tudományos kutatásban, az orvostudományban, az ipar­ban. A szuperérzékeny hősu­Gépkocsik, adásvétele, autósavítás, autóbontás Telephely: Gödöllő, Rigó utca T9. Autószerelőt, autófényezőt, karosszérialakatost, autómentőre gépkocsivezetőt felveszünk. Jó kereseti tehetőség. Telephely: Gödöllő, Rigó utca 19. A kár Budapesten, akár kör­nyékünkön : Gödöllőn, Aszódon, Hévízgyörkön vagy Túrán megyek be a gyógyszer- tárba, mindig sokan várakoz­nak, hogy átvehessék gyógy­szerüket. A hosszú sorok lát­tán többször eszembe jutott az a nagyon bölcs hindu mon­dás, hogy a születéskor mindenkinek kiadatik egy meghatározott sómennyiség, és aki azt előbb fogyasztja el, az előbb is hal meg — s ez a mondás a gyógyszerfogyasz­tásra is vonatkoztatható. Egye­sek ugyan betegségük miatt sokszor egész életükön keresz­tül kénytelenek gyógyszert fogyasztani, mert enélkiil nem tudnának létezni, mint ahogy só nélk’"’ sem lehet meglenni. Nagyon sokan viszont * ezt ma már minden ok nélkül és lá'szatindokck alapján, szinte járványszerűen teszik. A- köz­mondásnál maradva. így sóz­zák el életüket és betegszenek meg attól, amit éppen a beteg­ségek ellen hoztak létre. Ré­gen a gyógyszerszedőt tartot­ták betegnek, ma pedig azt tartják különcnek, aki nem szed tablettákat. Barátom mesélte, hogy a felesége reggel, munkába in­dulás előtt, a feketekávé el­fogyasztása közben bekapja az antineuralgicáját, — Fáj a fe­jed? — kérdezte kezdetben, amire meglepő választ kapott. — Még nem, de úgy ér­zem, fájni fog. — Feleségé­nek ezt a szokását tudomásul vette. Nagyszüleink sokat mondták.' már-már dicseked­ve: — Az én testem orvos nem latta, az én torkomon Fűben, fában orvosság fi fejem majd fájni fog gárzás-ellenőrző műszerek le­hetővé teszik a tanulmányo­zandó tárgy különböző pontjai hőmérsékletének meghatározá­sát kontaktus nélküli távmé­réssel; és ami a legfontosabb; követni tudják a hőelosztási a tárgyak felületén. Az emberi test felületi hő­eloszlásának letapogatására készült termovizor okban az infravörös sugarak láthatóvá alakítása folyamatosan, pont­ról pontra történik az optikai elemek leképzési irányainak változtatásával, tehát forgó vagy billegő tükrökkel, priz­mákkal. A készülékkel kapott hőtérképek — termogramák — alapján következtetni tud­nak az orvosok a szervezet különböző elváltozásaira, be­tegségeire. Az onkológiában alkalmasak a termovizorok a tejelválasztó és a pajzsmirigy daganatainak, a csontszarkó- mának és egyéb daganatos be­tegségeknek a kimutatására, s a pontos diagnózis megállapí­tására. A hőlátás, a törések, a zúzódások, az ízületi gyulladás diagnosztizálásában, továbbá az égések és fagyások hatá­rainak megállapításában is igen jó eredményeket hozott. A termovíziós módszernek a szív- és érrendszeri rendelle­nességek kimutatásában, vala­mint a hasi gyulladások folya­matos észlelésében is jó hasz­nát veszik. A - módszer igen hasznosnak mutatkozik a szü­lészeti és nőgyógyászati gya­korlatban is. Elmenni és visszajönni. Ma­<rvaru> beszélő, színes francia film Főszereplők: Annie Gi- rardot. Jean-Louis Trintig­nant. 6 és 8 órakor. ISSN 0133—1957 (Gödöllőt Hírlap) gyógyszeres szaktana csudája­ként bevonják őket a gyógyí­tómunkába. Nem vagyok egyedül azzal a ta asztalattal, hogy ma sok orvosnak az adja nu? a rang­ját a településeken, hogy fel­írja-e a gyógyszert, amit a be­teg kíván. Sokan találkozhat­tak botjuk segítségével az or­vosi rendelőbe sántikáló öre­gekkel. akik reklámszatyorban vitték magukkal a különböző gyógyszerek címkéit, azzal a szándékkal, hogy megkérjék a doktor urat: — Ezt tessék jelírni, mert ez a szomszéd­nak is segített! Az orvosnak lehetett egyéni véleménye, mutathatott ki a vizsgálat olyan eredményt, hogy betegének más gyógv- szerr lenne szüksége, ha nép­szerűségét m-eg kívánja őriz­ni, teljesítenie kellett a kérést és felírta a kívánt orvosságo­kat. Tehetett volna mást? Bizto­san, mert mint Biró Zsuzsa mondta: — A gyógyszeres ön­gyógyítás hosszú távon ál­landósítja. sőt fokozhatja a panaszokat, ezért a gyógy­szerek kiválasztásában, adago­lásában mindig az orvos taná­csa legyen az irányadó. Ettől az írástól, jó! tu­dom, holnapra nem szűnnek meg. a gyógyszertárakban vá­rához' sorok. De mindezt nem írtam volna le, ha nem hin­nék abban, hogy néhányan lesznek az olvasók között, akik csak akkor mennek a patiká­ba, ha fűben-fában nem talál­ják meg az egészségük megőr­zéséhez szükséges gyógyszere­ket. Fercsik Mihály rok napjainkban válnak egyre gyakoribbakká. Sajnos, nem az életmód megváltoztatásával, inkább nemkívánatos gyógy­szerek folyamatos, tartós sze­désével igyekeznek megszün­tetni. Ez az orvosi vagy ön­gyógyító kezelés csak a tüne­tet és nem az okot szünteti meg. Másik eset, hogy a ma­gas véi-nyomásban megbete­gedettek azonnal erős hatású készítményeket kérnek és kap­nak az orvostól, pedig pusztán sószegény étrenddel a magas vérnyomásúak egyharmada, a szeszes italok megvonásával együtt pedig azok fele minden gyógyszer nélkül meggyógyít­ható. A cukorbetegekről is el­mondható; hog: diétával és a testsúly csökkentésével életük végéig egészségesek maradhat­nak Mit kellene hát tenni? — tettem fel a kérdést a fő­orvosnőnek és a gyógyszerész­nek. A válaszuk egyértelmű: — Helyes életmóddal és táp­lálkozással megelőzni a gyógy­szeres kezelést igénylő meg­betegedéseket. És volt még egy tanács, ami­vel egyet keil érteni: korlátoz­zák a gyógyszerforgalom libe­ralizmusát’ Orvosok vallják, hogy ebben a kérdésben so­ka* segíthetnek a gyógyszeré­szek, ha tudásuknak és rang­juknak megfelelően a beteg orvosság soha le nem csú­szott, mégis elhagytam a het­venet. Biró Zsuzsa gyógyszerész el­mondta, hogy az egyre emel­kedő gyógyszerfogyasztás civi- li T.ációs ártalom, melyben az ipari fejlettség mellett a meg­változott életmód és élet­ritmus, valamint a környezeti ártalmak is szerepet játsza­nak Az utóbbiakból adódó kedvezőtlen testi és lelki meg­nyilvánulásokat az emberek gyógyszerszedéssel akarják és tudják — persze csak átmene­tileg — megváltoztatni. A fej­fájás terjedése a fájdalom- csillapítók, a mozgásszegény életmód, s az ezzel járó szék­rekedés a hashajtók, ideges és stressz-szituációkban bővel­kedő korunk pedig a nyug­tatok és altatók járványos szedését hozta magával — mondta Biró Zsuzsa és mind­járt példákkal • is szolgált. — Megkettőződött a fájdalom- csillapítók között a Quareiin forgalma. Milliókkal lehetne mérni az elfogyasztott nyug­tató tabletták számának emel­kedését. köztük az Andaxint, az Eleniumot, a Seduxent. — Nagyon sok gyógyszer fogyasztása mellőzhető lenne, ha az életmódjukon tudnának az enó rek változtatni — hal­lottam Macskássy Olivia kar­diológustól. — Az alvászava-

Next

/
Thumbnails
Contents