Pest Megyei Hírlap, 1987. július (31. évfolyam, 153-179. szám)
1987-07-13 / 163. szám
A főszaliács gondja Íren lel! tartani a lángot A házát hátán cipelő csiga nem mászik, araszol már, zacskóba zárva jut az étterembe szinte konyhakész állapotban. ízesíteni kell csupán az átfutó idegen országbeli kényes vendég szájíze szerint. Üllőn pedig a Napsugár étterem szakácsa különösen ért a küiönleges ízek, zamatok, aromák felejthetetlen „megalkotásához-’. Nem kis büszkeséggel újságolja Szimcsák István, aki már hoszú öt éve vezeti az egyre forgalmasabbá váló üzletet, hogy nyaranta rendszeresen visszatérő vendégeik vannak, akiket az ételkínálat ritkaságainak nyálcsorgató jó íze csábít a fehér terítős asztalaik mellé. (Persze a közétkeztetés étlapján nem szerepel a la Napsugár módra elkészített csigacsemege.) A konyhában dinnyeérlelö kánikulai meleg van, 500 előfizetéses étkezője van az étteremnek, az iskolaév kezdetével az étkezők száma még meg is emelkedik. Az ebédelés után persze „nem kaparják ki” a tűzhely parazsát, ébren kell tartani a lángot, hiszen sok a betérő, autóbuszok éhes utasainak étkezési igényét is — közmegelégedésre — ki kell elégíteni. A havi forgalom jóval meghaladja a félmillió forintot. És ennek az összegnek a legnagyobb része nem szeszfogyasztásból adódik. — Az étkezési szokásainkban sajnos még mindig nagy a hagyománytisztelet. A zsíros Éle! és kozmetikum Olaj csiráiéi, tökmagból A Monori Állami Gazdaság feldolgozó ágazatának egyik legújabb terméke a kukorica- csira-olaj, amelyet a nyugateurópai háziasszonyok már jól ismernek és szívesen használnak a konyhákban, A kukoricacsíra-olaj felhasz. nálható salátaolajként, a hi- degkonyhai készítményekhez, valamint kozmetikai alapanyagként is. Gyártásával olyan technológiai eljárást kellett megvalósítani, amelynek alkalmazása garantálja, hogy a csírában található biológiailag legfontosabb aktív anyagok nem károsodnak. A kukoricacsíra-olaj gyártása a Monori Állami Gazdaságban április végén kezdődött meg és az első szállítmányok már meg is érkeztek a megrendelőkhöz. A Skála, a Natura és a FOTK kereskedelmi partnervállalatok elégedettek voltak, s valószínűleg rendszeres vásárlók lesznek. A Monori Állami Gazdaságban elhatározták, hogy a ku- koricacsíra-olajon kívül tök- magolajat is gyártanak majd, amelynek az emberi egészségre való hatása jobb, mint a többi olajé. rántott húsok, vastagszaftos pörköltek kelendőek, hiába ajánljuk mi a könnyű, köny- nyen emészthető fehérjedús ételeket, amelyekből az étlapunkon bő a kínálat — folytatja az étterem mindig elegánsan öltözött vezetője. — Marad tehát a nehéz marha- és sertéshús. Igaz, ebben lehet legkevésbé csalódni. A hagyományokban gyökerező maradi étkezési szokások nehezen mozdulnak a holtpontról, némi vigaszt nyújt azonban, hogy a gombából készült ételek fogyasztása örvendetesen nő, ugyancsak emelkedik a baromfihúsból készült ételek fogyasztóinak száma is. Kíváncsi vagyok, meg is kérdem: mi érdeke fűződik ahhoz, hogy a vendég milyen ételt fogyaszt? A válasz magától érthetően egyszerű, a beteg gyomrú, szódabikarbónás vendég mindig rosszkedvű, elégedetlen, s ezt érezteti a kiszolgáló személyzettel is. A vendégek egészségére is vigyázó üzletvezető kedvenc étele különben a módjával fogyasztott mákos palacsinta, de ezt csak frissen szabad fogyasztani, mert a cukros, mézes töltelék hamar megkeseredik. Nekem azonban rántott gombafejeket ajánl, persze galóca nélkül... Kiss Sándor Levelesládánkból Közös a felelősségijük Is Rendszeresen járom az országot mint egyszerű ember, és bizony az utak mentén itt is, ott is hiányosságokat tapasztalok. Nem az utak burkolata vagy az út menti füvek elhanyagolása okoz bosszúságot, hanem az útviszonyokra figyelmeztető jelzőtáblák hiányoznak egyes helyeken. Nem Kellemetlen sarck Ufa szövetségesek n/lindegy, hogy lapunk utóbbi számai közül melyiket veszem a kezembe. ügy sem akad közöttük, amelyiknek utolsó oldalán a balesetekről szóló híradások között nem szerepelne vízbe fulladásról szóló tudósítás. Biztos akadnak, akik össze is számolták, hogy hányán lelték halálukat strandon, folyóban, bányatóban a kánikulai napok alatt. Nyilván össze is hasonlították a statisztikákat a korábbi évekével. A számok őszinték, de kegyetlenek. Gyerek, fiatalember, időskorú, férfi vagy nő, a család szeme fénye — a statisztikákban egyetlen adat. A számok csak a befejezett tényeket — a halálesetet — rögzítik. Azzal nem foglalkoznak, hogy mi vezetett odáig: véletlen, vagányság, szülői felelőtlenség, a szükséges feltételek hiánya? Tudtam, nem népszerű feladatra vállalkozom, amikor a nyári vakáció kezdetén ugyanezeken a hasábokon arra próbáltam felhívni az illetékesek — köztük a szülők — figyelmét, hány helyen, s milyen veszélyek leselkednek gyerekekre, felnőttekre szűkebb pátriánkban is. A körzetben két strand található. Igaz a monori- erdei tulajdonképpen csak a hét egyik felében tart nyitva, a gyömrőit pedig nemrégen nyitotta meg — a köjál engedélyével — a helyi tanács. Mindkét helyen belépődíjat is kell fizetni, de ezért úszómesterek felügyelnek a fürdőzők biztonságára. A többi tó közül egyedül a felsőfar- kasdi és az úri őrzése megoldott, igaz, távolabb is esnek a településektől. De panaszkodnak már a halastavak gazdái is, alig-alig bírják megakadályozni az illegális fürdőzést ott, ahol pedig még horgászni is tilos. A Gombai tóról pedig a Tápió—Hajta Vízgazdálkodási Társulat, mint kezelő — miután a vizet alapszintre csökkentette, s némi gátjavítást végzett — egyszerűen kivonult. Gátőr a helyszínen nem található, a mentőcsónak partra vetve, lelakatolva, a többi mentőeszköz a gátőrházba zárva pihen. A halőrnek — aki mellesleg nő — csak a horgászokat van joga ellenőrizni, figyelmeztetni... A viz minőségéről az illegális fürdőzők figyelmébe csak annyit: a tavat tápláló patak végigfolyik a gombai kertek alján, elfolyik egy szeszfőzde s a téesz gépműhelye alatt, s bár szigorú intézkedések születtek az esetleges szennyezés megakadályozására, egy- egy nagyobb eső, felhőszakadás után nem kockázat- mentes a fürdőzés. Nem egyetlen példa bizonyítja, ha valami nagyon elterjedt illegális dolgot nem tudnak az arra hivatottak megakadályozni, a könnyebb megoldást választva, legálissá teszik azt. Ilyen elgondolásokról most is hallani a környéken. Ám — sajnos — a nyári fürdőzők biztonsága nem nő, a balesetek, illetve a fertőzés veszélye nem csökken attól, ha kimondjuk: tiltom vagy engedem. A feltételek megteremtéséhez szükséges körülmények — elsősorban a pénz — ma még hiányoznak. C ez az egyetlen dolog, ^ amit tudomásul lehet venni. A tétlenséget, az elmaradó intézkedéseket, a vízi baleseteket, a haláleseteket nem. Még ha mindeddig a körzetben egy sem fordult elő. A szerencse és a véletlen ugyan lehet hasznos, de sohasem hűséges szövetséges. És csak emlékeztetőül: nem számokról, emberéletekről van szó. Vereszki János tudom, a rendezés kinek a feladata. Lakott terület Vasadon a Szabadság utca a falu széléig. Itt lassú tempóval közlekednek a motoros járművek az egy kilométer hosszú szakaszon, mert hat kanyar szeli át a települést. Vigyázva, hogy egy-egy kerékpározó, játszó gyerek, baromfi, kutya vagy macska ne okozzon balesetet. Meg aztán nem ritka az ittasan haladó gyalogos vagy Ke rékpáros személy sem, aki sok esetben az úttestnek felét is elállja a forgalom elől, mert ezen a szakaszon még kiépített járdára a Vasadi Tanácsnak nem futotta. ők is csak addig tudnak nyújtózkodni, ameddig a takaró ér. A járda megépítéséhez pénzre és társadalmi munkára lenne szükség. A Vasadból kivezető műút azonban már nem lakott terület egészen Csévharaszt községig. Ezen a szakaszon nein egy esetben szemtanúja is vo’- tam az arra haladó járművek összeütközésének. Vadadhoz tartozik három tanyai épület. Ezen a külterületi részen történtek már éveken keresztül balesetek. Ha az út jobb kiépítésére nincs pénz, legalább útjelző táblákat helyeznének el az illetékesek. Talán többe kerül, mint az összeütköző autók javítása? Vagy a sebesültek kórházban való gyógyítása? Kérdem: kik ezért a felelősök? Ehhez hozzá kell fűznöm: jelzőtábla nélkül is legyen körültekintő az a járművezető vagy lófogatos személy, aki a közúton közlekedik. Csak úgy lesz rend és békesség, ha egymás testi épségére vigyázunk és nem adunk különösebb munkát a mentősöknek, kórházaknak, rendőrségnek és a KM-nek, és ha az ezt megkövetelő helyekre jelzőtáblákat helyeznek el. Id. Hajdú Károly 2211 Vasad, Rákóczi u. 6. A PEST MEGYEI HÍRLAP KÜLÖNKIADÁSA XXIX. ÉVFOLYAM, 182. SZÁM 1981. JÚLIUS 13., HÉTFŐ Epui az oj iskolaszansy Sűrűsödnek a terepszemlék Elöljáróban talán érdemes egy korábbi riportból idézni. Tavaly áprilisban írtunk utoljára kellő részletességgel ezeken a hasábokon az új gyomról iskolaszárny építéséről. Zi- ma Gyula építésvezető — aki sajnos mér nincs közöttünk — többek között ezeket mondotta: — Sokkal lelkiismeretesebben kell figyelni az ilyen építkezés minden apró részletere, hiszen már a jövő századnak építjük például ezeket a tantermeket is... Ő sajnos már nem érhette meg az építkezés utolsó fázisát, s nem lehet ott az avatóünnepségen sem. A 12 tantermes iskolaszárny műszaki átadására e hónap végén, avatására pedig az új tanév előtt kerül sor. Jelenleg azonban még úgy néz ki a dolog, hogy elég nehéz lesz tartani a határidőt a kivitelezőnek, az Építőipari Szövetkezeti Közös Vállalatnak. Kétségtelen, hogy sok-sok kisebb-nagyobb buktatóval kellett az építőknek megbirkózniuk. amióta felvonultak a Szabadság téri terepre. Az új iskolaszámy alapozása például nem mindennapi munka volt. Régen — a közeli strand területén — egy téglagyár működött. Itt volt a csilléskocsik le- futópályája. Az alapozást, nagyon körültekintően., kellett elvégezniük. Volt «Van rész*, ahol hat-hét .méter mély .alapot ástak, s az úgynevezett szádlemezdúcolást kellett alkalmazniuk. A mély gödör a vezetékes ivóvízrendszert rejti (Bagóczky Sándorné felvételei) Tavaly a szerkezetépítés, a főfalak felhúzása volt a legnagyobb feladat. Az idén a kemény tél kissé hátráltatta a munkát, de aztán gőzerővel folytatódott kikelet után az építkezés. . A község vezetői sűrűn tartanak mostanában terepszemlét a helyszínen. Várakozásuk érthető, hiszen hatalmas változást jelent ez a csaknem 50 millió forintos beruházás a település életében. Az agglomerációhoz tartozó községben Kulturális programúit Ecseren hétfőn 10 órától a fogyókúrás klub foglalkozása. 18-tól filmvetítés. Gombán az autós kertmoziban 21.15-től: Hair (színes amerikai zenés film). Gyomron a gyermekkönyvtárban csoportok és egyéni érdeklődők részére , vetélkedők, tematikus és alkőtófoglalkozás, játék, diafilmvetítés, helyben olvasás, zenehallgatás naponta a nyitva tartási időben, a művelődési házban filmvetítés 17.30-tól: Távol Afrikától (színes Oscar-díjas amerikai film), a Strand kertmoziban 21-től: Távol Afrikától. Maglódon filmvetítés 18- tól: A nindzsa színre lép (színes amerikai kalandfilm). Monoron a művelődési központban 14-től 21-ig Linómetszet címmel kiállítás a galériában, a filmszínházban 18- tól és 20-tól Árulás és megtorlás (színes kínai kung-fu kalandfilm). Pilisen 18-tól az asszonyklub foglalkozása, 17.30-tól a fúvószenekar próbája a tűzoltószertárban. Deszka deszka hátán az udvaron ... ugyanis még sohasem épült új iskola. Bővítések, toldozások, foltozások voltak, de ilyen nagy építkezés nem. Ezért is várja minden helyi vezető, de a lakosság is az új iskolaszárny átadását. Gellér Nándorral, az ÉSZKV igazgatójával szemrevételeztük mi is, az átadás előtt. Az energikus vezetőn látszik az izgalom, bár próbálja magát nyugodtnak feltüntetni. Kétségtelen, hogy sok-sok munka van az építkezésen, de én bízom a határidő betartásában. Jelenleg hatvan dolgozónk serénykedik az építkezésen, ezzel párhuzamosan tíz al- válíakozó szakemberei is a helyszínen vannak. — Mi jelentheti a legnagyobb gondot? — A szennyvízkezelő — vágja rá határozottan az igazgató. — Bár a Mezépszer határidőre leszállította a berendezést, de a beüzemelés, a technológiai szerelés még hátra van. A műszaki leírás értelmében csak ezután kezdődhet majd a három hónapos próbaüzem ... — Nincs semmiféle lemaradásuk? — Tudom, ez nehezen elhihető, de nincs. Sok munkát kell elvégeznünk, de már van olyan tanterem, ahol oktathatnának is ... Minden erőnkkel azon leszünk a hátralevő napokban, hetekben, hogy idejében átadjuk rendeltetésének az új iskolaszárnyat. Gellér Nándor szavai megnyugtatóak. Az építkezést körbejárva azonban láthattuk, hogy még nagyon sok a tennivaló. Minden eddiginél szervezettebb, összehangolt munkára van szükség a hátralevő szűk hetekben, hogy valóban felavatásra kerüljön — az új tanév előtt — az egyébként gyönyörű iskolaszárny. Gér József IsÉdaríígás 19SS/S7 Üllőn átjáróházhoz hasonlított a labdarúgócsapat háza tája egy évvel ezelőtt. Jöttek- mantek a játékosok, új edzőt szerződtettek a csapathoz. Annak ellenére, hogy az első mérkőzést elvesztették Nagykőrösön, már akkor lehetett látni, hogy különösebb gondjuk nem lesz a bajnokságban. A harmadik fordulóban 1-0-ra legyőzték a Sülysápot — idegenben —, s erre már minden futballszerető felkapta a fejét. — Ez igen, ez már valami! — mondogatták sokan. Az őszi szezon azonban a továbbiakban meglehetősen szürkén telt el, végül a 9. helyen kötöttek ki, 12 pontoz szerezve. Tavasszal viszont javítottak pozíciójukon, hiszen így végeztek a tabellán: 8. Üllő 36 8 10 8 37-33 36 ötvenszázalékos teljesítményt nyújtottak tehát, s ez bőven elég volt a bentmara- dáshoz. Pedig akadtak kritikus napok is a csapat életében Elsősorban a gyenge tavaszi kezdés okozott fejtörést, gondot a csapat körül bábásko- dóknak. Ahogy teltek-múltak a hetek, egyre magabiztosabban játszottak, s ez az eredményekben is megmutatkozott. Össze! hazai pályán is több meglepő vereséget könyvelhettek el. Tavasszal viszont javítottak otthoni mérlegükön. Kétségtelen, hogy a legnagyobb bravúrjukat a Sülysáp ellen aratták. Mind a négy bajnoki pontot bekasszírozták a Tápió menti együttestől. Ha azt vesszük, ezen múlt a bent- maradásuk. A Sülysáp viszont ezzel vesztette el bajnoki címét. Ha Üllő ellen akár csak egy pontot is szereztek volna, most ők örülnének a bugydak helyett... A múlton azonban kár rágódni, előre kell tekinteni. Nyilván így vannak ezzel az üllőiek is. A megyei II. osztályban egyre nehezebb a helytállás, ezért fel kell készülni a megpróbáltatásokra. Üllőn mindig sikerül — ilyenkor az átigazolások idején — a frissítés. Nyilván így lesz ez most is. Azt is szükséges azonban megjegyezni, hogy hosszú távon az idegen toliakkal való ékeskedés nem vezethet eredményre. Bátrabban lehetne (és kellene) támaszkodni a saját nevelésű fiatalokra, akik már eddig is bizonyítottak. Különösen az utolsó néhány fordulóban jutottak szóhoz, s megállták a helyüket. Természetesen az idősebb, tapasztalt játékosokra ezután is szükség lesz. A helyes keverési aránnyal lehet (jó) csapatot építeni. Olyat, amely a következő bajnoki évadban is megállja majd a helyét. Ezen fáradoznak ezekben» a hetekben az üllőd csapat vezetői. G. J. ISSN 0133—2651 (J. mórt Hírlap)