Pest Megyei Hírlap, 1987. június (31. évfolyam, 127-152. szám)

1987-06-06 / 132. szám

: MAGAZIN 4 1 „ ____1987. JÜN1US 6., SZOMBAT I ffi • •• jj ■ " . ' - • í ---------1 ZIN HÁZI LEVEL Nagytemplom utcai vigalmak Nem csak Fejes Endre és Mándy Iván 'hősei éltek s élnek „az ezer­szer áldott nyol­cadik kerület” határain belül, a Múzeum kör­út—Üllői út—Könyves Kálmán Körút—Hungária körút—Ke­repesi út—Rákóczi út áltál be­zárt területen. Jártak itt vala­ha Krúdy hősei is, a kis ut­cácskákon, a kiskocsmákban, a hónapos szobákban, s a poros tereken. Lakott az Üllői úton Kosztolányi Dezső is. Ez a ke­rület szülte József Attilát. Erre vívták csatáikat a Pál utcai fűik, Csátit Géza a Baross ut­cai és az Üllői úti klinikákon ismerkedett az orvostudomány­nyal és az emberi lélekkel (és sajnos a morfiummal is). Mó­ricz Zsigmond pályája kezde­tén szintén az Üllői út lakója volt, — a modernebb magyar irodalom története megírha- tatlan a VIII. kerület nélkül. De származnak innen kevés­bé előkelő, noha nem érdek­telen hősök is. Kubanek úr például, a lelkes magyar haza­fi sváb hentesmester, a legki­válóbb virsli készítője, a te­kintélyes háziúr. Valamint ne­velt — fogadott lánya, Pün­kösdi Katóka, akiből egy cso­dás, álomba illő délutánon ün­nepelt primadonna lesz a Vá­rosligeti Színkör világot je­lentő kopott deszkáin. Hunya- diné, aki hajdanán szintén állócsillag volt a honi operett megfakult kék horizontvászon egén; míg a sors össze nem sodorta a daliás propellerkapi- tánnyal. Rica — Maca, az or­feumok könnyű szívű, életvi­dám és meglepően józan eszű, aranyosan közönséges, táncos lábú tündére. Ibolya Ede, az éhenkórász riporter és kuplé- író, aki bánatában, hogy nem szerethet egyvalakit, beleszeret minden nőbe. Dorozsmay Pis­ta, a zongorista és komponista és nimolista, aki viszont arról nem tehet, hogy szeretik a lá­nyok —.valamint arról sem, hogy link, bohém és szegény, mint a templom egere. Pontosabban: mint a Nagy­templom utca egere. Merthogy azok az illeték, akikről fen­tebb szó esett, valamennyien a Nagytemplom utcában laknak, s ott is a kiváló hentesmes­ter, Kubanek úr házában, a 48-as szám alatt. Ez a Nagytemplom utca nem jelentéktelen hely. Átvágva a Práter és a Nap utcát, s foly­tatódva a rövid Kistemplom utcában, az Üllői utat köti össze a mai Horváth Mihály, régebben Mária Terézia térrel, s oda fut ki a nagytemplomra (ezért Nagytemplom utca), mely a tér közepén áll, és a Szent József-plébániatemplom nevet viseli, azóta, hogy — 1798-ban — beszentelték. A Nagytemplom utca egyben azt a részét szeli át a VIII. kerü­letnek, amelyet — éppen a Szent József-plébániatemplom- ról! — Józsefvárosnak nevez­nek. Sőt, a régebben itt élt sok sváb lakó nyelvén: Josefstadt nak. Ez a Josefstadt Kubanek úr és lakói, meg a szomszédok szerint is a világ legjobb he­lye. Itt kapható a legjobb virs­li, itt csapolják a legjobb sört, itt a legjobb csókot adni és kapni, itt van a legjobb sram- li és itt a legvidámabbak a nyári esték. Legalábbis abban a" Josefstadtban, amely egy operett színpadán megjelenik. Mert hát végül is arról van szó, hogy ez a nyolcadik kerü­leti és józsefvárosi világ, ez a Nagytemplom utca, amiről ed­dig beszéltem, nem egészen a valóságos, a térképen megta­lálható és bejárható pesti ke­rület. Ezt, így, figuráival, han­gulataival, szerelmeivel, tréfái­val, kesernyés-vidám történe­teivel csak egy szerzőpáros ál­mond ta színre: Szilágyi László, a librettista és dalszövegíró, és Zerkovitz Béla, a zeneszerző. Ami persze egyáltalán nem baj. Miért kellene a Nagy­templom utcának, ha operett- színpadra kerül, valóságosabb- papaj Erika (Katóka) és Kaszás Attila (Dorozsmay Pista) a Vígszíu- nak lennie, mint a „komoly”, ház előadásában) operettben, mondjuk A mosoly országában előforduló Kíná­nak? Az operett, vagy inkább ze­nés játék, melyről czó van, vi­szonylag fiatal alkotás. 1926-ban mutatták be az akkor Városi Színház nevet viselő, ma Er­kel Színháznak nevezett szín­házban (ez is a VIII. kerület­ben van), s Kubanek úr mega többiek ebben a játékban sze­lepeitek. A Csőkos asszony (ez a játék címe) -nem akármi­lyen szereposztású premier volt: a fiatal Honthy Hanna játszotta Pünkösdi Katókát, Kabos Gyula Kubanek urat, és a Vígszínház kitűnősége, He­gedűs Gyula volt báró Tarpa- ;aky a darabban, az egyetlen nem josefstadti illetékességű személy, hiszen neki a Bajza utca sarkán, a legúribb pesti úri negyedben volt egy kis pa­lotája. Hogy ez a könnyed zenés já­ték máig népszerű színpadain­kon, annak két nyomós oka van. Az egyik a témája, a me­séje, a figurái körül keresen­dő. A nagyoperettek puccos, arisztokraták körében játszó­dó álómvilága helyett itt a kis­ember jelenik meg, ő a hős, legyen bár hentesmester vagy orfeumtáncosnő. A történet ró­luk szól, egy másfajta társa­dalmi körről, s egy másfajta közönségnek. Ismerős figurák, itt élnek (éltek) mellettünk. Könnyű azonosulni . velük, könnyű átélni örömüket, bá­natukat. Ez a librettó nagy öt­lete. A másik nyomós ok: a zene. Zerkovitz, aki közel sem volt akkora súlyú komponista- egyéniség, mint a magyar ope­rett nagy mesterei, Huszkától Lehárig, Kálmán Imrétől Szir­mai Albertig, valamit mégis jobbantudötíl'mLntánagyólc: hogyan kell az utca dalait, dal­lamvilágát, zenei motívumait behozni a színre. Hogy a Csó- kos asszony számai — Van a Bajza utca sarkán, Éjjel az omnibusz tetején, Mi muzsi­kus lelkek, mi bohém fiúk, Asszonykám, adj egy kis ki­menőt, s még vagy öt-hat dal — hatvanegy év után is el- nyűhetetlenül népszerűek, az ennek a képességnek köszön­hető. ^ s ennek köszönhető valószínűleg az is, hogy a Vígszínhá, most felújította a Csó­kás asszonyt. Egy prózai tár­sulat egy operettet? — kérdez­hetnék csodálkozva. S miért ne, ha 1. a színházban van ele­gendő tehetséges fiatal (és idő. sebb) színész a szerepek elját­szására, eltáncolására és el- éneklésére (most, itt — van), és ha 2. ráadásul mindezt jól, színvonalasan és ízlésesen is csinálják? (Így csinálják.) Egy kitűnő csapat — Kern András, Igó Éva, Pápai Erika, Kaszás Attila, Méhes László, Szatmári István, Földi Teri, Farkas Antal, no és az elraga­dóan darvasiváni Darvas Iván — játssza most, az invenciózus vendégrendező, Iglódi István szcenírozásában, a hervadha­tatlan Csókás asszonyt. Nem világmegváltás, nem torokszo- lító, mellbevágó dráma — csak szórakozás és szórakoztatás. De annak jó. Takács István E Nem kevesebbről szeretnék — lehetőleg meggyőzően —• szólni, mint hogy a közéletben aktív szerepet vállaló ember, azaz a szó szoros értelmében vett állampolgár nevelésében a történelemtanítás kiemelkedő szerepet játszik. Ezzel korántsem állítom ter­mészetesen, hogy a szocializá­ciós folyamat az iskolával ve­szi kezdetét, hiszen köztudott, hogy7 a gyermek bevezetése a társadalomba megszületésével már a családban megkezdődik. Társadalmi lénnyé válásában a kisebb-nagyobb közösségek (óvoda, osztály, őrs, szakkör, barátok társasága stb), ponto­sabban a bennük kapott és vállalt funkciók, szerepek; to­vábbá az életünket egyre in­kább átfogó és behálózó tö­megkommunikáció direkt vagy indirekt hatásai dominálnak. Politika és történelemtanítás , . j, , — hivatkoz­Azt IKOMilflíOni va negyed- százados . tanári és szakfel­ügyelői tevékenységem tapasz­talataira, meg számos vizsgá­lódáson alapuló tanulmány következtetéseire —, hogy a tanulók politika iránti érdek­lődése, egymás közti politizál- gatásának kezdete nagyjából a 7. osztályra tehető. Jóllehet, történelmet már ötödikes koruk óta tanulnak, de ahhoz, hogy a jelen magya­rázataihoz a múlt példáit hív­ják segítségül, viszonylag nagyszámú, vissza-visszatérő s állandóan bővülő tartalmú fogalomra, ismeretkörre van szükségük. Ezen túlmenően az is segíti ilyen irányú fejlődé­süket, hogy a 7.-es tananyag­nak a zömét kitevő 19. század történelmi objektivációi a má­ba nyúlnak, nemegyszer elő­képei a jelennek, s ennélfog­va analógiául szolgálhatnak az érvelésekben. Igen ám, de az eddig elmon­dottakból, vagyis az általános iskolai történelemtanítás szetnléletformáló hatásának felvázolásából nem lehet köz­vetlenül eljutni a politikáig, a bizonyítási eljárás néhány láncszeme méi hiányzik; . v.r 'Közeléblo ’ jutunk ‘.fplíéyú- sünkhöz, ha megismerkedünk a történelemtantervek ko­rábbi és jelenlegi struktúrájá­val, tartalmával. Azt tapasz­talhatjuk, hogy ennek a tan­tárgynak a politikatörténet mindig szerves része volt. A tanulók először — legalábbis a tudatosítás szintjén — a tör­ténelemórákon találkoznak a politika legmarkánsabb fogal­maival. Volt időszak, amikor a tananyag túlnyomó részét a politika funkcionálásának be­mutatása alkotta, s a történe­tet kiszorította a történelmi materializmus leegyszerűsített változata. Ma ez a tantárgy integráltabb, árnyaltabb a tör­ténelmi valóság bemutatásá­ban, mert a társadalom, a po­litika mellett a gazdaság, a technika, a kultúra s a hét­köznapok története is fel-íel- bukkan néhány leckében. A politika dominanciájának meglétét erősíti, hogy a törté­nelemtanítás magába integrál­ta az állampolgári ismereteket — újabb politikai, közgazda- sági, jogi fogalommal gazda­gítva a tanulók szókészletét, fejlesztve eligazodó képességü­ket. Természetesen ?|tteddL!m™éti jellegű ismeretkörök szellemi feldolgozása mellett nem ke­vésbé jelentősek azok a hatá­sok, melyeket a tanulók az is­kolai közösségekben, ifjúsági szervezetekben közvetlenül is megélnek az önkormányzat gyakorlása, a közéletiség funk­cionálása eredményeként En­nek részletes kifejtése azon­ban nem feladata korreferá­tumomnak. Hogy a történelemoktatás mennyire alkalmas az emberi lélek és akarat formálására, ezt a mindenkori uralkodó osz­tály vezető rétegei korán fel­ismerték. Gondoljunk csak Mária Terézia oktatási törvé­nyére, a R.atióra, amely az is­kolát politikai intézménynek tekintette, s a polgári erények, valamint az alattvalói hűség megvalósulásáért a történe­lemoktatást tette felelőssé. A Horthy-korszakban ez a tan­tárgy ápolta és táplálta a na­cionalista érzelmeket; az 50-es évek elején a történelemtudo­mánynak úgyszólván a napi politikai gyakorlatot kellett igazolnia, legitimálnia. Valamiféle steril, ideológia- mentes történelemtudományra, történelemtanításra ma sincs szükség. Joggal várhatjuk el a tudománytól, hogy „a törté­nelmi folyamatok objektív be­mutatása a munkásosztály, a társadalmi haladás pozíciójá­ból történjék” — ahogyan ez meg is fogalmazódott Szege­den a szocializmuskonferen­cián. Ugyancsak egyetérthe­tünk a Hazafias Népfront fő­titkárának azon megállapí­tásával, hogy „országunkban nincs olyan társadalmi erő, amelynek érdeke lenne a tör­ténelem meghamisítása”. társadalom épí­tésének jelen­legi szakaszában nemhogy csökkenne, de ugrásszerűen megnőtt a történelmi kiadvá­nyok iránti érdeklődés ha­zánkban. Mégis csalóka lenne ebből arra következtetni, hogy ezen a téren minden rendben van. A közvéleménykutatások tucatjai, a' .felvételi vi^gglí riasztó' tapasztalatai olykor el- ‘kéjtesádŐ , tájékozatlanságokról, árulkodnak a politikai, törté­nelmi s egyéb általános mű­veltségbeli ismeretek terén. (Csupán érdekességként em­lítem meg, hogy a történelmi és politikai felmérések ered­ményei nagyfokú párhuzamos­ságot mutatnak. Ha jobbal: az eredmények az egyikben, job­bak a másikban is, és viszont.) Mi a tagadás, a mai iskola (beleértve a középfokot is) nem képes megfelelni a vele szemben jogos — olykor azon­ban eltúlzott — követelmény­támasztásoknak. Ha a szerény eredmények hátterét vizsgál­juk, okait kutatjuk, számos ál­talánosan meglevő, azaz az ok­tatási-nevelési folyamat egé­szére többé-kevésbé érvényes problémát regisztrálhatunk. Néhány ezek közül: zsúfoltság illetve szűkösség a tárgyi és személyi feltételekben; a ta­nulók alapkészségeinek, tanu­lástechnikájának alacsony szintje; a tananyagok túlmére- tezettsége; a pedagógusok fel- készültsége, motiváltsága, túl­terheltsége stb. Még mélyebbre kell ásnunk azonban, ha a fiatalok törté­nelemszemléletének, gondolko­dásmódjának problematikus voltára keressük a magyará­zatot. Nemcsak a társadalmi szükséglet (hogy tudniillik becsületesen munkálkodó, a közügyeket is felvállaló állam­polgárokat neveljünk), hanem a tizenévesek érdeklődési köre is azt kívánná, hogy az iskolai tantárgyakban nagyobb szere­pet kapjon a 20. század, illet­ve annak nemrég megélt évei, évtizedei. A történelemoktatás egyetlenegy iskolafokozatban sem haladja meg a 70-es éve­ket, vagy csak igen elnagyol­tan, egy-két órába zsúfolva a történéseket. A tantervkészítők Ennyire tisztában vannak a minden ol­dalról szorító szükségletekkel, de a nehezen módosítható óra­számok, a tanulók terhelhe­tőségének mértéke, a realitá­sok figyelembevétele már-már áttörhetetien korlátokat jelen­tenek a jobbítási törekvések előtt. Hasonló dilemma elé ke­rülünk, ha eleget akarunk tenni annak a jogos elvárás­nak, hogy tanítványaink töb­bet ismerjenek meg a környe­ző népek történelméből, sok­száz éves kapcsolataink alaku­lásából. Az új történelmi tan­tervek számoltak ezzel a cél­kitűzéssel. Az általános iskola minden évfolyamán több lecke szól szomszédaink korabeli történetéről, de ezek úgyszól­ván kivétel nélkül kiegészítő anyagok, melyek feldolgozásá­tól a tanár akár teljes egészé­ben el is tekinthet, hiszen gya­korta még a törzsanyagra vo­natkozó minimumkövetelmé­nyek teljesítése is nagy erő­feszítésekbe kerül. Ezek után közelítsünk prob­lémánkhoz a tanulók felől. Szinte közhelynek számít az a megállapítás, mely szerint az iskolás korú gyermek minden­féle történetet erkölcsi indí­tékok alapján minősít. Számá­ra a dolgok és a személyek a mesétől kezdve a szépirodalmi műveken keresztül a történel­mi jelenségekig vagy jók vagy rosszak, legfeljebb semlegesek, de akkor meg érdektelenek. Erre vannak beállítódva, úgy is mondhatnánk, így vannak hangszerelve. Fejlett igazság­érzetük következtében érték­ítéletekben gondolkoznak. De lássunk is néhány konkrét példát, hogyan működik ez a tudati mechanizmus egy nyol­cadik osztályos tanuló eseté­ben, ha történelmi ellentmon­dásokkal találja magát szem­ben. Ö az évek során azt ta­nulta, hogy a magasabb rendű társadalom az emberiség szem­pontjából pozitívabb az előző­nél. Ha tehát valamelyik osz­tály harcba indul a kizsákmá­nyolás, a zsarnokság, az el­nyomás ellen, akkor a győze­lem után ezek a meghaladott állapotok nem kelhetnek élet­re újból. De akkor a személyi kultusz jelenségeire, megjele­nésére mi a magyarázat? Diá­kunkat még az a meggyőző­dés sem vigasztalhatja; hogy ebben az esetben véletlen, egyedi jelenségről va5n szó (kivétel erősíti a szabályt ala­pon), hiszen arról sincs meg­győződve, hogy a szocialista országok mindenütt meghalad­tál: már ezt a „gyermekbeteg­séget”. De arra is nehezen ta­lál feleletet, miként lehetséges az. hogy jobb a kapcsolatunk azzal a semleges, ámbár kapi­talista Ausztriával, melynek uralkodóháza századokon ke­resztül korlátozta, függetlensé­günket, mint egyik szocialista szövetségesünkkel, a baráti Romániával. De a hibákra kü­lönösen jó szemű fiataljaink naponta találkozhatnak társa­dalmunk ellentmondásaival, olyanokkal is, amiknek tanul­mányai szerint nem szabadna lenniük. Ha azt akarjuk, hogy értői legyenek a való életnek s vállalói a nehézségeknek, akkor az eddigieknél nyíltab­ban, őszintébben kell válaszol­nunk kérdéseikre; hitelesebb, reálisabb. illúziómentesebb szocializmusképet kell felmu­tatnunk önmagunkról s a környező világról. n u > a jelenlegi tan­Dí Uä Iliar terv nem kínál elegendő nyersanyagot a ma történelmének tanulmányozá­sához, akkor legalább a tanár­nak élnie kellene a kínálkozó aktualitások lehetőségeivel, már ha ezek valamilyen mó­don kapcsolódhatnak az az­napi tananyaghoz. A történe­lemtanár ilyen esetekben szin­te a jó propagandista szerep­körét veszi át, ölti magára, hiszen elősegíti, lehetővé teszi a tanultak alkotó alkalmazá­sát, a kulturált kommunikáció nyelvi magatartásának kiala­kulását. De sok száz Pest me­gyei pedagógus tevékenységé­nek ismeretében kijelenthe­tem, hogy történelemtanáraink zöme nemcsak képletesen szól­va propagandista. Számos esetben ő a telepü­lés helytörténeti kutatója, a honismereti szakkör vezetője, a falu krónikaírója, illetve KISZ-tagként, párttagként ak­tívan dolgozó megbízott, ki­nevezett propagandista. Egy személyben a marxizmus—le- ninizmus elveinek, tanításai­nak meggyőződéses propagá­lója, másrészt mint történe­lemtanár nemzeti öntudatunk anyanyelvének ápolója. Meg­győződésem, hogy nem lehet sikeres az a tanár, aki nem vállal közéleti feladatokat, de nem lehet jó propagandista, aki rendszeresen nem műveli magát történelmi munkák ta­nulmányozásával is. Mert a problémák, a válaszra váró kérdések a jelenben vetődnek fel, de előzményük, genezisük a múltból ered, megoldásuk és magyarázatuk a feilődéstörté- net mellőzésével aligha lehet­séges, aligha hiteles. Dr. Gulyás Sándor a megyei pedagógiai intézet szaktanácsadója Rádiófigyelő' EÁDIÓEXPRESS. Itt a nyár, megszokott módon kez­dődik a turistaidény. Nagy örömmel üdvözölhetjük tehát ezt az új, kéthetenként jelent­kező sorozatot Sillár Emőke és Dám László szerkesztésé­ben és műsorvezetésében. Hiánypótló adás, hiszen ilyen­tájt nagy gond a hova és mennyiért kérdése — utóbbi főként a fiatalok körében. Si­keresnek tűnik az a kezdemé­nyezés, hogy az egymást kö­vető adások mindegyike — sok érdekesség, tudnivaló mellett — kiemel és részlete­sebben bemutat egy-egy le­hetséges úticélt. Elsőként Ju­goszlávia került „terítékre”. Újdonságként hatott, amit dr Nógrádi György, az Exp­ress Ifjúsági és Utazási Iroda képviselője elmondott; mi­szerint olcsóbb egy adriai nya­ralás, mint egy Balaton kör­nyéki. Déii szomszédaink né­hány száz kempingje magyar pénzre átszámítva körülbelül napi 130 forintért fogadja a látogatókat, konvertibilis el­számolású dinárcsekkek for­májában. A főiskolások és gimnazisták a tanintézetükben érvényesített nemzetközi diák- igazolványukkal 30 százalék körüli kedvezménnyel utaz­hatnak vonaton és repülőgé­pen, sőt, esetenként kedvez­ményes vagy ingyenes belé­pésre is jogosít. Viszonylag potom áron lehet jóllakni a majd’ minden nagyobb hely­ségben megtalálható önkiszol­gáló éttermekben. Nagyon íz­letes a tengerben >— akár fürdőzés közben — szedhető fekete kagyló, amely elkészít­ve Isztrától Dubrovnikig igen kedvelt csemege. A NAPKÖZBEN című ze­nés műsor kellemetlenebb té­mát boncolgatott a közlekedés és környezetvédelem össze­függéseiről, hiányosságairól. Évente mintegy kétmilliárd forintra becsülhető az épüle­tekben, növényzetben, emberi egészségben esett kár. Somo- rai Béla, a martonvásári au­tópálya-mérnökség vezetője tá­jékoztatásából kiderült: a parkolókban találtak már el­aggott frizsidert, kidobásra ítélt háromajtós szekrényt, varró­gépet, rekamiét, gumiabron­csokat, építési törmeléket, el­pusztult háziállatok tetemét,.« egyéb elképesztő dolgokat. Járműveikkel általában heti három alkalommal keresik fel az autóspihenőket. Feladatuk a közúti hülladékanyagok el­szállítása, ám az imént emlí­tettek a legnagyobb jóindu­lattal sem nevezhetők azok­nak. Ráadásul a szombat-va­sárnapokon két-három elő­zőleg leláncolt szemétgyűjtő is eltűnik Bírságolásra nincs módjuk. Néha egyes rendőri szerveket felkérnek ugyan az ellenőrzésre, de nem állíthat­nak állandó ügyeleteseket minden kuka mellé, Az Országos Környezetvé­delmi Tanács esztendőnként két alkalommal végeztet nagytakarítást, s emellett rendszeresen járják az utakat. Ez 12-15 millió forintot emészt fel. Miiyen jó is len­ne ezt az összeget a környe­zetvédelemre fordítani! Ehhez azonban nemcsak lakásunk négy fala közt kell kulturál­tan viselkednünk. Az egész ország a mi otthonunk. Vi­gyázzunk rá! Prukner Zoltán

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents