Pest Megyei Hírlap, 1987. június (31. évfolyam, 127-152. szám)
1987-06-25 / 148. szám
1981 JÜNIUS 25., CSÜTÖRTÖK 3 Szájtátva Olvad? Kétszer annyi vaj fogy el napjainkban a megye egy-egy háztartásában, mint tíz esztendővel ezelőtt. A tény örvendetes, hiszen az egészségesebb táplálkozás lám, ha lassan is, ele utat tör magának . . . Fogjuk vissza a lendületet! Válaszolni kell ugyanis arra a kérdésre, milyen fogyasztói magatartást takar (el) ez a bizonyos átlag? Kiderül, a vaj legfőbb vásárlói nem a kiskeresetű háztartások, nem a kisnyugdíjasok. Na és? Mi baj lelhető ebben? Lelhető bizony, s nem csekély súlyú! A vaj árának ugyanis csupán negyven százalékát fizeti ki a vásárló, hatvan százalékot a költségvetés áll, állami támogatás formájában ...! Egy évtized alatt a megye tejiparában több, mint a háromszorosára emelkedett a vajtermelés mennyisége. Jeleként a megnőtt fogyasztói igényeknek és annak is, hogy a tejipar megyei üzemei fokozódó szerepet vállalnak más területek igényeinek kielégítésében. Ezek az igények önmagukban örvendetesek, csak éppen a tíz forintnyi vajért adott négy forint — plusz a hat forint állami támogatás — a családok egy részének még mindig sok, másik részének viszont semmiség. Az állami támogatás tehát az eredeti szándéknak — a valamikori eredeti szándéknak — a visszájára fordul. Azok zsebébe hullatja be a dotáció forintokat, akik erre nincsenek rászorulva, sőt...! S akiknek ténylegesen kellene a segítség, azok a — nekik — drága vaj helyett döntően zsírt, jobb esetben margarint vásárolnak. Érdemes tehát töprengeni azon, vajon nem lehetne-e ezeknek meg a hasonló dotáció forintoknak a célszerűbb el- és kiosztási útját-módját meglelni? Nehezen olvadnak ugyanis a fejünkön azok a vaj- hegyek, amelyeket a szociálpolitika vélt és valóságos viszonya közötti eltérések halmoztak fel. S e különleges vajjal éppen hogy ki kell állnunk a napsütésbe; olvadjon csak! MOTTÓ Az SZMT a szociálpolitikáról Újraéledő feszültségek Fodor Lászlónak, a testület titkárának elnökletével ülést tartott tegnap a Szakszervezetek Pest Megyei Tanácsa. A napirenden szereplő témához — a megye középtávú szociálpolitikai programja — Balázs Gézáné, a megyei tanács elnökhelyettese tűzött szóbeli kiegészítést. A testület ezt követően megvitatta a program- tervezetet, s azt az állásfoglalást, amelyet az SZMT elnöksége készített a szociálpolitikai programhoz. A hozzászólásokból és az állásfoglalásokból kiderült, hogy a testület tagjai egyetértenek a tervezettel és reálisnak, alaposnak ítélik az abban vázolt helyzetképet, mondván, hogy valóban kiépültek és fejlődtek megyénkben a szociális ellátás alapvető formái, intézményei. Ugyanakkor újabb ellentmondások és feszültségek keletkeztek, újratermelődnek a megélhetést csak minimális szinten biztosító nyugdíjak, súlyosbodtak a fiatalok otthonteremtő gondjai. Az SZMT az idősek, a nagy- családosok és a hátrányos munkavállalási helyzetben levők életkörülményeit ítéli leg- aggasztóbbnak. Alapvető feladat, hogy a szociális otthoni hálózat tervezett fejlesztése megvalósuljon — bár erre nem sok esély van, amint ezt Balázs Gézáné is megfogalmazta, ahogy a segélyek vásárlóértékének megőrzése is meghaladja a pénzügyi lehetőséget. A családalapító fiatalok, a sokgyermekes, alacsony jövedelmű családok lakáshoz jutási terhei jelenleg nem mérséklődnek, ellenkezőleg. A lakásellátás feszültségeinek csökkentése — a helyi tanácsod és a munkáltatók erőfeszítései mellett — a lakáspolitika egészének megváltoztatására irányuló kormányzati intézkedéseket is igényel. A szakszervezetek megkülönböztetett fontosságot tulajdonítanak a foglalkoztatási biztonság minél teljesebb megőrzésének, ezen belül a megváltozott munkaképességűek foglalkoztatásának. A szociális foglalkoztatás, a bedolgozói munka iránti igény jelenleg sem kielégítő, s a jövőben a mostaninál is többen szorulnak ilyen forrásokból származó jövedelemre. Szükséges, hogy a lakosság — különösen az idősek, a támogatásra szorulók — tájékozottabbak legyenek a szociálpolitikai elképzelésekről, a konkrét lehetőségekről. Helyes lenne, ha a tanácsok jobban bevonnák az érintett rétegek képviselőit a helyi szociálpolitikai tervek, programok kialakításába — állapítja meg végezetül az állásfoglalás, amit a testület egyhangúlag elfogadott. M. N. P. A képviselő hétköznapjai A szokások kimennek a házhói Amikor nemrégiben szerkesztőségünk vendége volt dr. Dobi Ferenc, megyénk hatodik választókörzetének (Tápiószele) országgyűlési képviselője, a Mezőgazdasági, Erdészeti és Vízügyi Dolgozók Szakszervezetének főtitkára, a sok-sok téma között felmerült az is: milyen elfoglaltságokkal jár a képviselői megbízatás? Jó volna erről egyszer bővebben is beszélgetni — mondotta, aminek időszerűségéről a következő képviselői csó- portülés is meggyőzött. Ott ugyanis valaki úgy fogalmazott: 'annyi tennivalóval jár a képviselőség, hogy akár főállásnak is beillene... • ön is így gondolja? — Valóban, nehéz egyszerre megfelelni valamennyi elvárásnak, hiszen az ember nem hivatkozhat árra a munkahelyén, hogy képviselő, esetleg más társadalmi elfoglaltságai is vannak, és ugyanez igaz fordítva is. Akkor pedig csak az marad, hogy ésszerűen kell gazdálkodni az idővel. A másik meg az, hogy sok olyan témával foglalkozunk, ami egyaránt összefügg a hivatásunkkal és a társadalmi megbízatással. Az információk egymást erősítik, így mindkét te^ rületen hasznát vehetjük. 0 Mondana erre példát? — Itt van mindjárt a demokrácia dolga. A választó- körzetemben járva megmaradnak bennem az ezzel kapcsolatos tapasztalatok, amelyeket jól hasznosíthatok a szakszervezetben. Az üzemi demokráciából merítve pedig sok lakóterületi kérdést lehet megközelíteni. Vagy például lép- ten-nyomon találkozhatunk a tanácsi munka korszerűsítésével, s ez az igény, azaz a munkamódszerek tökéletesítése a szakszervezetben is feladat, — Igen, de a dolgok nem minden ponton találkoznak, ön például, mint az Országgyűlés mezőgazdasági bizottságának titkára részt vesz az ülések, a napirendek előkészítésében és nyilván egyéb elfoglaltságai, kötelezettségei is vannak, amelyek nem tartoznak össze szorosan választókörzetének mindennapjaival. • Szóval, megint csak az a kérdés: hogyan lehet mindenre időt szakítani? — Ügy, hogy jó kapcsolatot kell kialakítani a helyi szervekkel. Az együttműködéssel, a tapasztalatok kicserélésével sok időt takaríthatunk meg. A minap például a körzet tsz-elnökeivel találkoztam, előtte a tanácsi vezetőket látogattam meg. Első kézből kapom a híreket, ami nélkül nem élhet meg a képviselő. ß Meg anélkül sem, választóitól hall . . . amit a — így van, ez legalább olyan fontos, mint az előbbiek. Erre mindig kell időt szakítani. Gyakran járok a területen, nem egyszer bejelentés nélkül. Ilyenkor előfordul, hogy megkérdezik: hogyan..., ön itt? Pedig úgy gondolom, hogy ez a természetes. S nem csak a gondokra vagyok kiváncsi, hanem az örömökre is. Mert azokból is akad, csak hát ezt valahogy természetesnek vesszük. Nem bánnám, ha azt is leírná: nem vagyok az egyéni beszélgetések, fogadóórák híve. Inkább annak, hogy minél több emberrel találkozhas- sam, hiszen a képviselőnek a sokakat érintő kérdésekkel kell foglalkoznia. Ezért ott vagyok minden közösségi fórumon. O Jó dolog, ha a képviselő mindenről tud, ami a körzetében történik, hiszen információkhoz jut. De mihez kezd ezekkel, mennyire sesíthet a gondok megoldásában? — Először is azzal segíthet, hogy felkarolja a helyi kezdeményezéseket, hozzájárul a településfejlesztéshez. Ehhez módja, alkalma is van, nem beszélve arról az előnyről, hogy státusánál fogva a képviselő előtt hamarabb kitárulnak az ajtók. Magam is igyekszem megfelelni a bizalomnak, szolgálni a települések lakóit, legyen szó iskola, vagy sport- csarnok építéséről, egy művelődési ház rendbehozásáról, az egészségügyi ellátás javításáról. Most éppen azért dolgozunk, hogy Tápióbicskén is egészséges ivóvíz jöjjön a csapokból. Már megalakult a társulás. 0 Ma kezdődik az Ország- gyűlés nyári ülésszaka. Mi a véleménye a napirenden szereplő kérdésekről? — A tavalyi költségvetés végrehajtásáról szóló törvény- javaslat olyan időszakban kerül a Parlament elé, amikor gazdasági gondokkal küszködünk. Ezért most nagyobb is ennek a jelentősége, mint évekkel ezelőtt volt. Ügy gondolom, hogy a vitában szó esik majd a kibontakozásról, s arról; mit kell tennünk, mi várható a jövőben. A napirenden szerepel a környezetvédelem helyzete is. Már régóta időszerű, hogy a Parlament foglalkozzon ezzel. Szükség van a jogi szabályozás továbbfejlesztésére, méghozzá úgy, hogy ne az utólagos bírságolást, hanem a megelőzést erősítse. Erre az adózásnak, a szabályozó- rendszernek és a beruházáspolitikának is figyelemmel kell lennie. Szólni kellene a munkahelyi környezetről, ártalmakról is. Már csak azért is, mert az emberekkel együtt a benti hozzáállás, a szokások is kimennek a gyárkapun a műszak végeztével... Kövess László Kívülről nézve egyszerű a dolgok menete A gazdagító kölcsönösség útja Ismétlődő és ezért figyelmeztető a tapasztalat. Vitáink, fcladatcrtclmczéscink, cselekedeteink telítve vannak fogalomzavarokkal. A fogalmak tisztasága — egyértelműsége — korántsem formai kérdés; a tettek útját szabja meg. A hamis értelmezés a cselekvés téves irányait állíthatja elénk, azt teheti — és gyakran teszi is — követendővé, ami a valóság mérlegen majd hibásnak bizonyul. Tízezrek iskolája Nehéz volt beláttatni, elfogadtatni azt az alapállást, hogy a munkahelyi demokrácia nem cél, hanem eszköz. S ha csupán eszköz, akkor mi az értelme, haszna, célja a fejlesztésének? Tömör és éppen ezért némileg leegyszerűsített választ adva: a cél a másként gondolkodó ember, s az ilyen emberek tömege által egy másként gondolkodó, cselekvő társadalom kiformálása. Ha hiányzik egy rész, nem lehet tökéletes az egész! A munkahelyi demokrácia a szocialista demokrácia része, gyengesége, hiánya egyben a nagy egész gyengesége, hiánya. Ez a hiány azért nem tűrhető, mert sokszorosan és sok oldalról bebizonyosodott, a szocialista demokrácia a társadalmi, gazdasági haladás nélkülözhetetlen része, olyan lendítő erő, amelyet semmi mással pótolni nem lehet. Bontsuk szálaira az előbbi, meglehetősen sommás megállapításokat. Egyén és társadalom között a legerősebb köteléket a munka fonja. A munka azonban — és ez a veszély nem feltételezett, hanem nagyon is létező, mert sorozatosan tapasztalható — nem szűkíthető le szellemi, fizikai feladatsorokra, hiszen -kapcsolatrendszerek sokaságát hozza létre. Ezek egy részének foglalata a munkahelyi demokrácia. Lehetőség arra, hogy tömegek kóstoljanak bele a közéleti tevékenység ízeibe, tapasztalatokat szerezzenek „vezetőként”, hiszen — és ez gyakran elfelejtődik — véleményük, állásfoglalásuk vagy éppen döntésük nemcsak hasonlít a vezetés feladataira, hanem annak szerves része. Ma a megyei és a helyi vezető testületekben seregestől vannak olyanok, akik a közlendőik kifejtésének, álláspontjuk kialakításának első, tagadhatatlanul tétova lépéseit a munkahelyükön tették meg. Az a dolgozó, aki a munkahelyén fokozatosan beletanul a szókimondásba, társai bizalmából az érdekképviseletbe, a feszültségek, az ellentétek fölismerésébe, okaik megkeresésébe, a különböző választási lehetőségek súlyának mérlegelésébe, a döntések következményeinek viselésébe, az a társadalom más terepein is — például a lakóhelyen — elvárja ugyanezt, s ami a döntő, természetesnek ítéli, hogy tesz is érte. Az ilyen ember — és ezt például a megyében szemléiéInterkozmosz. Húsz éve kilenc szocialista ország Interkozmosz elnevezéssel közös űrkutatási programot dolgozott ki. Hazánk több jelentős űrkísérletben vett részt. A Mars Phobos nevű holdjának tanulmányozására 1988-ban űrszondát lőnek fel. A KFKI-ban több berendezést állítanak össze hozzá. A képen: Sziics István cs Szemery István a mérőműszerek egyikét ellenőrzi. tesen lemérhettük az 1985. évi általános választásokat megelőző jelölőgyűléseken — 'könnyebben vállal akár munkahelyén, akár azon kívül, társadalmi megbízatást, s jobban megoldja feladatát, mint aki nem járta — járhatta? — végig a munkahelyi demokrácia iskoláját. Kifejlődik benne a felelősségérzet a közös dolgok iránt, mert gyakorolja, tapasztalja, olykor a saját bőrén érzi — és ilyen értelemben is rendkívül érdekes, tanulságos a vezető testületekbe újonnan bekerült tagok be nyomásainak, tapasztalatainak megismerése —, hogy a dől gok menete csak kívülről nézve egyszerű, valójában a testület és annak minden tagja sokszoros kölcsönhatások, érdekütközések gyújtópontjában áll. A megyében ezrek és tízezrek közéleti gondolkodásra tanító iskolája volt és az ma is a munkahely, s ha gyen gécske, ha rossz a bizonyítvány, ha az elkerülhetetlennél gyakrabb a bukás, akkor arról nem okvetlenül és kizárólagosan a tanuló tehet... Tehet arról az iskola is, mivel nem tartotta, tartja fontosnak a kötelező tantárgyak — a napi termelőmunka — mellett az egyéb, és a kötelező tan tárgyakra nagyon is visszaható ismeretek elsajátíttatását. A hasonlatnál maradva és a mai, sajnálatosan jellemző helyzetet érzékeltetve, csupán a lecke érdekli, a tanuló nem. Elgondolkoztató, de.. eddig rpég kevés figyelmet kapott szélesebb körben az a tapasztalat, hogy a megyében nehéz vagy éppen válságos helyzetbe jutott ipari, építőipari, mező- gazdasági üzemeknél — beleértve a szövetkezeteket is — alapvetően emberi problémák vezettek a gazdálkodási feszültségek és nehézségek elmélyüléséhez, megoldatlanságához! Ezek az emberi problémák azonban észrevétlenekként növekedhettek — holott mindenki beszélt azokról, csali éppen „egymás között” —, egészen addig, míg nem öltötték a gazdálkodási bajok forintokban kifejezhető alakját. Hamis okoskodás Évtizedeken át tartotta makacsul állásait az okoskodás, ami szerint a munkavállaló tulajdonos is egyben, mi szükség tehát demokratikus jogainak. kötelességeinek, lehetőségeinek külön szorgalmazott erősítésére, hiszen tulajdonos?! Az illúzióra alapozott okoskodásból napjainkban keserű a kiábrándulás! Rá kellett jönnünk, semmit sem ér a tulajdonosi tudat puszta hangoztatása, ha ezt a tudatot nem teremti meg, nem mélyíti el, nem gazdagítja a gyakorlat, a mindennapos benyomás. Annak érzékelése, hogy a tulajdonosnak jogai vannak, természetes a beleszólási lehetősége a teendők meghatározásába, igénylik, számon tartják a véleményét és így tovább. A tulajdonosi tudat nyilvánvaló — és sok esetben kirívó — hiányai hatalmas társadalmi veszteségek forrásai, azaz nagyon is általános politikai feladat rangját kapja az, ami látszatra csupán egy-egy műhely, üzem, vállalat, szövetkezet. intézmény belügye, avagy amint anyag- gyűjtésünk során hallottuk, az ott dolgozók magánügye. Azért szükséges ezt a veszedelmesen hamis vélekedést kárhoztatni, mert a tulajdonosi jogok tetemes részét közvetve — azaz nehezebben érzékelve — gyakoroljuk, egyebek között az államhatalmi testületek tagjainak a megválasztásával. az irányító, szervek beszámoltatásával és igy tovább. Alapvetően tehát — és ezt ma a kelleténél sokkal kevésbé veszik figyelembe sok helyen, például a testületi munka folyamán — a tulajdonosi tudatot az formálja, ami helyben van — ami könnyebben érzékelhető, szinte kitapintható —, ami közvetlenül velem, velünk történik, ami általunk ölt új, tökéletesebb alakot. A tulajdonosi tudat elmélyítése viszont azért elengedhetetlen — és korántsem politikai taktikai lépés, mint hangoztatják némelyek előszeretettel —, mert meghatározó eleme a társadalmi közgondolkodás fejlődésének, ez a köz- gondolkodás viszont erkölcsi és anyagi lehetőségeink határait tágítja. Megfogalmazható a kérdés, miért éppen a legutóbbi esztendőkben helyeződött ilyen nagy hangsúly a munkahelyi demokrácia szükségességére, fejlesztésére? Egyszerűen azért, mert a régi, a megszokott módon, úton nem haladhatunk! A végbement lényeges társadalmi, gazdasági változások megkövetelik a különböző intézményrendszerek, szervezetek, irányítási módszerek és eszközök korszerűsítését. Ugyanakkor és nem mellékesen: a munkahelyek élő demokráciája mindany- nyiunkat gazdagító kölcsönösséget teremt. Lehetővé teszi, hogy felszínre kerüljenek, nyílttá váljanak az érdekek, az érdekütközések következtében létrejött feszültségek, ellentmondások. Ez a kölcsönösség ölt testet abban is. hogy bővülnek az információforrások, elősegítve ezzel a döntés- hozatal, a végrehajtás, az irányítás megalapozottságát, a váratlan, a ki nem számítható hatások és következmények viszont a demokrácia ellenőrzése alatt egészséges határok között tarthatók. Logikus út egyébként: mivel közreműködhettünk a remélhetően helyesnek bizonyuló döntések meghozatalában, a kölcsönösség jegyében most már nincsen vitának helye, következzék az egységes és fegyelmezett végrehajtás. Az egy-egy munkahelyhez kötődő feladatok így válnak — válhatnak — társadalmi méretű üggyé, összegeződve így alakítják a társadalom különböző rétegeinek és végső soron az egész társadalomnak az arculatát; a holnapját. Ha eddig a demokrácia fejlesztésének „forintjairól” szóltunk, akkor a fillérekről, a látszatra apróbb pozitívumokról sem feledkezhetünk el. Arról például, hogy a demokráciát kifejező légkörben gyorsan sarjad és növekszik a kezdeményező kedv, az új iránti fogékonyság, a feladatokkal való azonosulás. Csatlakozik ezekhez a lélektani, érzelmi hatás, az a meggyőződés, hogy felnőttként, egyenrangú társként tevékenykedhet az ember; nemcsak a kötelességérzete, hanem a kedve is testet ölt a munkájában. A különbséget a puszta kötelességből — kenyérkereseti kényszerből — kifejtett tevékenység és a kedvvel, alkotókészséggel megtoldott munka között aligha szükséges bizonygatni... Végre van kapcsolat Mindezek tudatában végképp nem szabad szem elől téveszteni azt a nyomatékos tapasztalatot, hogy a jogok csak akkor válnak tényleges — gyakorolható — jogokká, ha kötelezettségeket kapcsolnak azokhoz, mégpedig következmények nélkül nem mellőzhető kötelezettségeket. Ma abban a szakaszban vagyunk, amikor a régóta hirdetett jogokat végre kötelezettségekkel kapcsoljuk össze, azaz belátjuk, a gyakorlati és lényegi lépések még előttünk állnak ezen a területen is. Mészáros Ottó
