Pest Megyei Hírlap, 1987. június (31. évfolyam, 127-152. szám)

1987-06-24 / 147. szám

2 1987. JÚNIUS 24., SZERDA Gorbacsov beszéde a nők világkongresszusán Közös erővel megóvható a béke ? A moszkvai Kreml kongresszusi palotájában kedden ^ ünnepélyes keretek között megnyílt a nők világkong- ^ resszusa. Magyarországot a Magyar Nők Országos Taná- í, csának 16 tagú küldöttsége képviseli. Az elnöklő Freda £ Brown, a Nemzetközi Demokratikus Nőszövetség £ (NDNSZ) elnöke megnyitó beszédében üdvözölte a < kongresszus elnökségében helyet foglaló Mihail Gorba- 5 csovot, az SZKP KB főtitkárát, valamint Raisza Gorba- | csóvát, aki meghívott vendégként vesz részt a nemzet- í közi fórum munkájában. A moszkvai világkongresz- szust számos államfő, politi­kus üdvözölte, köztük Javier Pérez De Cuellar, az ENSZ főtitkára is, aki a közeli na­pokban érkezik a Szovjetunió­ba. A szerdai ülésen szót ka­pott számos nőszervezet veze­tője is. A küldötteket üdvö­zölték a világ gyermekeinek képviselői, akik jelképesen kristályglóbusszal ajándékoz­ták meg Mihail Gorbacsovot és Freda Brownt. A plenáris ülést követően a nökongresszus résztvevői bi­zottságokban és szekciókban folytatták a munkát. Az ötnapos világkongresszus után a jövő hét elején rende­zik meg Moszkvában az NDNSZ kétnapos kongresszu­sát, amelyen újjáválasztják a szövetség vezető szerveit. A realista politikára nem­csak a Szovjetuniónak van szüksége, hanem a világ min­den államának, minden népé­nek — hangoztatta Mihail ' Gorbacsov a nők világkong­resszusán elhangzott beszédé­ben. Az SZKP KB főtitkára ki­fejtette: a harmadik évezred­hez közeledve az emberiség­nek bátran és józanul kell ér­tékelnie számos bonyolult problémát, kezdve az energia- források kimerülésétől, milliók éhezésén és szegénységén át a gyakorlatilag minden orszá­got érintő ökológiai kérdése­kig. Ezek és más problémák így vagy úgy összefüggnek az atomháború veszélyének elhá- '‘Htásáyql. A, nőszervezetek és -mozgalmak határozott, szen­vedélyes háborúellénes kezde­ményezései és megmozdulásai a társadalmi-politikai légkör A kínai országos népi gyűlés állandó bizottsága kedden befejeződött üléssza­kán Jao Ji-lin miniszterelnök­helyettest nevezte ki az álla­mi tervbizottság vezetőjévé. Szung Ping, az állami tervbi­zottság eddigi vezetője a Kí­nai Kommunista Párt Köz­ponti Bizottsága szervezési osztályának vezetője lett. Az állandó bizottság Vej Csien-hszinget nevezte ki az ellenőrzési minisztérium, il­letve Kao Tö-csant az erdő- gazdasági minisztérium élére. Az ellenőrzési minisztériumot, amely felügyeletet gyakorol elválaszthatatlan sajátossá­gaivá váltak. A nemzetközi nőmozgalom érzékelhetően szilárdította a béke, a jóakarat erőit. E mozgalom valódi po­litikai tényezőt jelent — mon­dotta a főtitkár. Mihail Gorbacsov szólt az átalakítás céljairól és módsze­reiről, s hangsúlyozta, hogy a szovjet vezetés számít a nők­nek e folyamatban való tevé­keny és kezdeményező részvé­telére. A Szovjetunió — jelentette ki a szónok — az új politikai gondolkodásmódot követi, s külpolitikájának célja a fegy­verkezési hajsza megakadályo­zása, a nukleáris veszély fel­számolása, a nemzetközi lég­kör javítása. Az Egyesült Ál­lamok eközben továbbra is a fegyverek erejére épít. a kato­nai versengés különböző szín­tereinek — beleértve a világ­űrt is — bővítésére törekszik. Ezután a szónok a Szovjet­unió leszerelési kezdeménye­zéseiről és az ezekre adott vá­laszokról beszélt, majd a je­lenlegi tárgyalásokra utalva azt mondta: mint korábban A dél-koreai kormánypárt szóvivője kedden bejelentette, hogy Csőn Tu Hvan elnök ma találkozik az ország ellenzéki pártjainak vezetőivel. A talál­kozókat többek között Ro Te Vu, az elnök kijelölt utóda ja­vasolta. Szöulba érkezett kedden az állami hivatalok, alkalma' zottak és gyárigazgatók fe­lett, tavaly novemberben hozták létre. Az erdőgazdasági minisztert nemrég váltották le a Hejlungcsiang tartomá­nyi erdőtűz miatt. Vej Csien-hszing 56 éves. Az ötvenes években a Szovjet­unióban végzett egyetemet. Később Harbin város polgár- mestere, majd a KKP KB szervezési osztályának veze­tője volt. Kao Tö-csan 55 éves. Korábban az északkelet-kínai Csilin tartomány kormányzója annyiszor, a NATO most ismét arra törekszik, hogy vissza­lépjen Moszkva és Washing­ton politikai szinten létrejött megái lapodásá t ót. Végezetül hangsúlyozta: a nők világkongresszusán részt vevő küldöttek széles köre és nagy száma azt bizonyítja, hogy az asszonyok komolyan veszik a béke ügyét. Ez egy­ben megerősíti azt a hitet, hogy a béke nem utópia, s ha a férfiak és nők világszerte összefognak és együtt cselek­szenek e célért, akkor sikerül is megőrizni a békét — mon­dotta az SZKP KB főtitkára, és sikert kívánt a találkozó és a nőmozgalom munkájához. A genfi szovjet—amerikai leszerelési tárgyalásokon az elmúlt napokban több talál­kozó zajlott le Julij Voroncov, a szovjet küldöttség vezetője, a szovjet külügyminiszter első helyettese és Max Kampel- man, az amerikai delegáció vezetője, amerikai külügymi­niszteri tanácsadó között. Hasonlóképpen számos meg­beszélést tartott Voroncov a közepes hatótávolságú raké­tákkal, valamint a hadászati támadófegyverekkel foglalko­zó csoportokban Maynard Glitman, illetve Ronald Le­Gaston Sigur, távol-keleti és csendes-óceáni ügyekért fele­lős amerikai külügyi állam­titkár, hogy tájékozódjon a két hete tartó zavargások nyo­mán a félszigeten kialakult helyzetről. Sigur a tervek szerint ma találkozik Csőn Tu Hvan el­nökkel, holnap pedig Kim Jung Számmal, a legnagyobb ellenzéki párt vezetőjével. Az AFP jelentése szerint valószí­nű, hogy az amerikai politikus — Washington szöuli nagykö­vete társaságában — még ma találkozik a két hónapja házi őrizetben levő Kim De Dzsunggal, a legismertebb dél­koreai ellenzéki vezetővel. A találkozót a francia hírügy­nökség szerint maga Sigur kérte. Időközben tovább folytatód­nak a nagyszabású diktatúra­ellenes tüntetések. Tegnap mintegy húszezer diák gyűlt össze a szöuli Jonszei egyete­men, követelve Csőn Tu Hvan kormányának távozását. UCSÄK RÖVIDEN... M OLASZORSZÁG gazdasági helyzete és a yilágpolátikai eseményekben való részvétel szempontja egy ütőképes kor­mánykoalíció mielőbbi meg­alakítását teszi szükségessé — vallják az olasz politikai és gazdasági körökben. Tovább­ra is nyitott kérdés azonban, hogy milyen lesz a nemrég lezajlott parlamenti választá­sok utáni koalíció összetétele. MOSZKVÁBAN a Szovjet­unió és az Egyesült Arab Emírségek kedden kormánykö­zi megállapodást kötöttek a két ország közötti légi forga­lomról. Az okmányt Alek- szandr Volkov szovjet polgári repülésügyi miniszter és Mu­hammad Szaid Al-Mulla, az emírségek közlekedési minisz­tere látta el kézjegyével. FIDEL CASTRO államfő el­nökletével munkatanácskozást tartottak hétfőn Havannában a kubai belügyminisztériumban. Az értekezleten részt vettek a Kubai KP KB Politikai Bi­zottságának és titkárságának, valamint a kormánynak a tagjai is. Az ülés résztvevői megvizsgálták a rendőrség te­vékenységét, s megállapították, hogy az utóbbi időben mind Havannában, mind az ország más részein jelentősen csök­kent bizonyos különösen ve­szélyes bűncselekmények szá­ma. Szovjet—NDK tárgyalások A moszkvai Kremlben ked­den megkezdődtek az NDK Szovjetunióban tartózkodó part- és kormányküldöttségé­nek megbeszélései, A tanácskozáson szovjet részről Nyikolaj Rizskov, az SZKP KB PB tagja, a Mi­nisztertanács elnöke és más vezető szovjet személyiségek vesznek részt. Az NDK tár­gyalóküldöttségének tagja Günter Mittag, az NSZEP KB PB tagja, a KB titkára és Wil­li Stoph, az NSZEP KB PB tagja, az NDK Minisztertaná­csának elnöke. Az NDK párt- és kormány- küldöttsége moszkvai látogatá­sát befejezve kedden hazauta­zott Berlinbe. man amerikai küldöttségveze­tőkkel. A találkozók során figye­lemre méltó volt a haladás a közepes hatótávolságú raké­tákról kötendő egyezményter­vezet kidolgozásában. Egyide­jűleg a szovjet fél rámutatott: az amerikaiaknak az a törek­vése, hogy megőrizzék nuk­leáris robbanófejeiket a Per­shing—1A típusú rakétákon, ahogyan az NSZK javasolta, teljesen ellentmond annak, hogy az Egyesült Államok egyetért a harcászati-hadmű­veleti rakéták teljes megsem­misítésével. Ez a megközelítés azt mu­tatja, hogy az Egyesült Álla­mok egyoldalú fölényre tö­rekszik. Így ez nem szolgálhat kölcsönösen előnyös megálla­podások alapjául és felül kell azt vizsgálni. Szovjet részről ismét rámu­tattak, hogy meg kell egyezni a ABM-egyezmény erősítésére szolgáló intézkedésekben és abban, hogy útját állják a fegyverkezési hajszának a vi­lágűrben. Ez új távlatot nyit­na a legfontosabb kérdés, a felek stratégiai támadófegyve­reinek 50 százalékos csökken­tése felé. ENSZ-alkahnazottak Jogtalan amerikai követelés Az amerikai külügyminisz­térium felszólította az ENSZ titkárságának ötezer alkalma­zottját, hogy június 30-ig kö­telező jelleggel töltsenek ki egy „kiegészítő adatlapot” ön­magukról és családtagjaikról. Ebben — nemzetiségi hovatar­tozástól, az alkalmazott állásá­tól és rangjától függetlenül — részletes válaszokat kell adni a felsorolt kérdésekre. Az ENSZ-titkárság alkalma­zottai — köztük az amerikai állampolgárok — körében nyugtalanságot keltett a kül- ügyminisztériumi kérés. Az ENSZ-alkalmazottak szövetsé­gének tanácsa tiltakozott az eljárás ellen, és felszólította az érintetteket, hogy ne te­gyenek eleget a kérésnek, amíg be nem fejeződik „a jogilag és politikailag kétes” követelés jogosságának kivizsgálása. Közös Piac Viták a csúcs előtt Leo Tindemans belga kül­ügyminiszter, az EGK minisz­teri tanácsának soros elnöke a külügyminiszterek egynapos tanácskozása után reményét fejezte ki, hogy a jövő hé­ten Brüsszelben tartandó csúcsértekezleten a kormány­fők megoldást találnak majd a közösség középtávú problé­máira, és nem fulladnak med­dő vitába a mezőgazdasági árak kérdésében. A külügy­miniszterek a június 29-én kezdődő kormányfői tanács­kozás előkészítése céljából ülé­seztek. Miután alig történt kö­zeledés köztük a leginkább vi­tatott kérdésekben (mezőgaz­dasági árak, költségvetési hoz­zájárulások). újabb ülést tűz­tek ki szombatra és vasárnap­ra Brüsszelbe. volt. PERUI KA8INETVÁLSÁG K ormányválság robbant ki keddre virradóan Peruban. A mintegy húszmillió lakosú, hatalmas területű dél-amerikai ország elnöke, Alan Garcia két évvel ezelőtti beiktatása óta most találja magát szemben első ízben kabinetválsággal. A spanyol alkirályok egykori városából, Limából tudósító hír­ügynökségek véleménye megoszlik arról, hogy mi húzódik meg a válság hátterében. Luis Alva Castro miniszterelnök és gazdasági miniszter mondott le hétfő este, a kabinet többi tag­ja formálisan ugyancsak benyújtotta lemondását, hogy szabad kezet adjon az elnöknek a kormány átalakítására. A rendkívül népszerű, fiatal Alim Garcia és kormányfője közti nézeteltérésekről már hosszabb ideje cikkeztek a limai lapok. Mégsem lehet kizárni azt a lehetőséget, hogy taktikai döntésről van szó. A kormányon levő szociáldemokrata színe­zetű Apra Párt már az 1990-ben esedékes elnökválasztásra gon­dol: olyan időszakban kívánja tehermentesíteni az államfői je­lölés érdekében Alva Castrót, amikor a kormányzás „mézeshe­tei” tovatűnnek, s Peru mind erőteljesebb gazdasági és szociá­lis gondokkal küszködik. Alan Garcia súlyos örökséget vett át 1985 nyarán az or­szág élén. A munkanélküliség, a hivatalos statisztikák szerint is majd 30 százaléknyi a hatmillió lélekszámra duzzadt fő­városban, Limában csaanem negyven százalékra teszik azok arányát, akik nem rendelkeznek állandó megélhetéssel. Ebben a közegben tevékenykedik a szé’sőséges terrorszervezet, a pol- potista eszméket követő Fényes ösvény. Az elnök gazdaságpolitikája kezdetben jelentős eredménye­ket hozott. Béremelésekre került sor, miközben az árakat be­fagyasztották. Növelte Garcia népszerűségét, hogy hadat üzent a hitelezőknek. Bejelentette, hogy Peru 15 milliárd dollárnyi adósságának törlesztését az ország fizetőképességéhez igazít­ják, így csupán az exportbevételek 10 százalékát fordítják a kamatok visszafizetésére. Időközben a tartalékok Sgy is kime­rültek — ez év elejétől a kormány már a béreket is vissza­fogta. Fokozódik a tömegek elégedetlensége, amit a májusi egynapos általános sztrájk is jelzett. Elkerülhetetlennek látszik a további nadrágszfj-megszorítás, ami várhatóan az elnök nép­szerűségének megkopását hozhatja magával. Ezt a pillanatot választotta a lemondásra Alva Castro. A felelősség igy egyedül A'an Garciát terheli, s a volt kormány­fő abban reménykedhetlk, hogy három év múlva „tiszta lap­pal” indulhat az elnökválasztáson. Csakhogy Peru gazdasági és szociális gondjai megmaradnak. Kínai változások Személycserék a vezetésben Csőn Tu Hvan ma fogadja Gaston Siguri Nagyszabású szöuli tüntetés Voroncov és Kampslman ta.alkozói Genf: figyelemre kskéás Fürdeni még nem ajánlatos! (Folytatás az 1 oldalról.) Igazgatóság vezetője cáfolta ezt a tényt, mondván, hogy a kezében levő mérések mást mutatnak. Mivel nagyon fon­tos, hogy az említett csurga- lékvíz ne kerüljön az Omszk- tóba, tovább folytatják az el­vezetésével kapcsolatos vizs­gálatokat. A költségeket az Óbuda Tsz és az Omszk parki intézőbizottság fedezi. Megroppantak a csövek A következő témakör a toa­lettek építésének helyzete volt. „Miért feneklett meg az ügy” — kérdezte dr. Berdar Béla, a bizottság elnöke. A válaszból kiderült, azért, mert az áraján­latok kedvezőtlenek voltak. A különböző cégek két illemhely elkészítéséért csaknem 6, egyért 2 millión felüli össze­geket kértek! Végül a Tüzelés­technikai és Építőipari Kisszö­vetkezet azonnali kezdéssel 1 millió 920 ezer forintos ár­ajánlatot tett egy blokkra. Ve­lük rövidesen megkötjük a szerződést, s ha a tapasztala­tok kedvezőek lesznek, tavasz- szal folytathatják a többi toa­lett építését. Az elmúlt időszakban ko­moly gondokat okozott az, hogy a park területén nem működött a locsolóhálózat. A csöveket nem tették le elég mélyre a földbe, s nem azokat a szivattyúkat szerelték be a rendszerbe, amiket a tervek elő­írtak! Ráadásul az idő múltá­val egyre növekedett a jármű- forgalom a parkban, s a ne­héz gépjárművek helyenként megroppantották a csöveket. A szivattyúk pedig csak nagyon rövid ideig képesek tartani a három atmoszférás nyomást. A bizottsági ülésen utasították az Omszk park gondnokát: gondoskodjon arról, hogy ne­héz járművek ne járkáljanak keresztül-kasul a locsolóháló. zat fölött. A kivitelező vállal­ta, hogy hibásodás esetén meg­javítja a szivattyúkat. Ezer facsemete A réSZvévők'mfegegyeztek ab­ban is, hogy ősszel mintegy ezer csemetét ültetnek el az emlékhelyen. A szaporítóanya. got a Pilisi Állami Parkerdő Gazdaság adja, a gödröket társadalmi munkában a Bu- vizig gépei ássák ki, a növé­nyek elültetéséről pedig a Bu­dakalászi Nagyközségi Tanács gondoskodik. Békásmegyer és Szentendre között rövidesen befejezik a kerékpárút építését. Szüksé­ges lenne Budakalász belte­rületén a József Attila úton figyelemfelkeltő KRESZ-táb- lák elhelyezése, hogy a gépjár­művezetők tudják: a biciklisek rövid szakaszon ezen az úton haladnak. Másutt a kerékpáro­sok sávján láthatók a jogsza­bályok által előírt utasítások. Mintegy 8 évvel a létesítése után beázik az a helyiség, amelyet Ligeti Károly szobrá­nak kiemelésére épített domb fed be. Mégpedig azéin, mert az emlékmű talapzatát és a héjszerkezetet külön-külön csinálták, s az alkotórészek anyagai elmozdultak egymás­tól. A távlati tervekben a mű­vészi alkotás alatti boltozatos szoba emlékmúzeumként sze­repel. Most az Omszk park karbantartásához szükséges gépeket és szerszámokat tárol­ják benne. Dr. Csonka Tibor, a Pest Megyei Tanács elnök- helyettesének véleménye sze­rint a beázást meg kell szün­tetni azért, hogy a helyiség a távlati céloknak később meg­feleljen. Azok a hibák, amelyek az emlékmű födémjén kialakul­tak, indokolttá teszik, hogy a bizottság megvizsgáltassa: nincsenek-e garanciális köte­lezettségei az emlékművet épí­tő vállalatnak? Amennyiben ez a követelés már elavult, lé­péseket kell tenni a hibák ki­javítására. Szörfözni, csónakázni szabad Végezetül az olvasókat, a békásmegyerieket és Szent­endre körzetének lakóit leg­jobban érdeklő kérdés került terítékre: lehet-e fürödni az Omszk-tóban? A Köjál havon­ta vizsgálja a víz minőségét. Bár a júniusi eredmény né­mileg jobb az előző időszaké­nál, mégis biológiailag má­sod-, kémiailag negyedosztá­lyú a tó vize. Ezért a fürdés nem ajánlatos! Vízisízni, ször­fözni, csónakázni természete­sen lehet. Ezzel a témakörrel függ össze, hogy a jövőben szi­gorúan büntetni fogják azokat, akik kutyájukat a tóban fü- rösztik. Yicsotka Mihály Leszereléssel a fejlődésért Budapesten a Magyar Tu­dományos Akadémia nagyter­mében kedden befejeződött a Leszereléssel a fejlődésért cí­mű tudományos tanácskozás, amelyet az Országos Béketa­nács rendezett. A konferen­cián huszonhármán szólaltak fel, köztük öt külföldi kuta­tó, kifejtve véleményüket a fejlődő világot sújtó globális problémákról. Balogh András, az MSZMP KB Politikai Fő­iskolájának tanszékvezető egyetemi tanára, az Országos Béketanács elnökhelyettese zárszavában megállapította: a tanácskozás hasznosan járult hozzá hazánk és a külföld kö­zötti eszmecseréhez, a hazai közgondolkodás fejlesztéséhez. A konferenciáról az OBT angol nyelven kötetet jelentet meg, amelyet a magyar béke­mozgalom elküld az ENSZ augusztusi New York-i fejlő- • dési világkonferenciájára. Tegnap történ! Magyar—nicaraguai eszmecsere Nicaraguái Köztársaság belügyminisztere Kamara János bel­ügyminiszter meghívására — június 18. és 23. között — bel­ügyi delegáció élén hivatalos baráti látogatáson Magyaror­szágon tartózkodott. A tárgyalások során a miniszterek ve­zette delegációk áttekintették a két minisztérium közötti kapcsolatok alakulását, és véleményt cseréltek az egymást kölcsönösen érdeklő kérdésekről. A nicaraguai belügyminisz­tert fogadta Németh Károly, az MSZMP főtitkárhelyettese, to­vábbá Miklós Imre államtitkár, az Állami Egyházügyi Hiva­tal elnöke és Borbély Sándor, a Munkásőrség országos pa­rancsnoka. A nicaraguai delegáció kedden elutazott Buda­pestről. Világgazdasági forum 2* zaérkezett Géniből, ahol részt vett a világgazdasági fórum­nak a magyar gazdaság és a világgazdaság kapcsolatairól rendezett találkozóján. Hazautazása előtt megbeszélést foly­tatott Gerald Hintereggerrel, az Európai Gazdasági Bizottság főtitkárával és helyettesével, Gennagyij Birjukovval, vala­mint az UNCTAD főtitkárával, Kenneth S. Dadzie-val. Új népfront-szakbizottság * iőmunka színvonalának javítását tekinti feladatának a Haza­fias Népfront Országos Elnöksége környezetvédelmi bizott­ságának nevelési és propaganda-szakbizottsága, amely ked­den a népfront székházában tartotta alakuló ülését. Az új szakbizottság egyebek között célul tűzi ki a fiatalok környe­zetvédelmi ismereteinek elmélyítését, tanácskozások és to­vábbképzések szervezését; klubok és egyesületek munkájá­nak támogatását; környezetvédelmi táborok rendezését; pá­lyázatok kiírását. \

Next

/
Thumbnails
Contents