Pest Megyei Hírlap, 1987. május (31. évfolyam, 102-126. szám)
1987-05-08 / 107. szám
:cíve 1987. MÄJUS 8., PÉNTEK Ceraszimov tájékoztatója a fegyvmstcsökkentés kérdésköréről Reykjavik: alap a megegyezéshez 5 A Szovjetunió továbbra is a reykjavíki feltételes ^ megállapodások alapján tartja lehetségesnek a fegyver- ^ zetek jelentős csökkentését. Ezt annak kapcsán szö- ^ gezte le csütörtöki moszkvai tájékoztatóján Gennagyij ^ Geraszimov külügyi szóvivő, hogy Genfben május 5-én ^ megkezdődött a nukleáris és űrfegyverzetek kérdéskö- | révei foglalkozó szovjet—amerikai tárgyalások 8. for- dulóia. A szovjet külügyminisztérium tájékoztatási főosztályának vezetője emlékeztetett arra, hogy a szovjet küldöttség már korábban beterjesztette az Európában telepített szovjet és amerikai közepes hatótávolságú nukleáris fegyverek, továbbá a hadműveletiharcászati rakéták felszámolását célzó javaslatokat, elképzeléseket, melyek elfogadása esetén Európát mentesíteni lehetne ezektől a fegyverektől. Ezenkívül a küldöttség javaslatokat tett a jövőbeni szovjet—amerikai fegyverzetkorlátozást megállapodások kulcsfontosságú tételeinek kidolgozására. Ezek lehetnek majd egy esetleges szovjet—amerikai csúcstalálkozó fő témái és legfontosabb politikai dokumentumai — mondotta Geraszimov. Hangsúlyozta: a szovjet vélemény szerint a rakétaelhárító rendszerekre és a hadászati támadófegyverekre vonatkozó kérdések csak egymással szoros összefüggésben oldhatók meg. A Szovjetunió továbbra is az úgynevezett reykjavíki formulát tartja a megállapodás alapjának: öt év alatt a felére kellene csökkenteni a hadászati támadófegyverek számát úgy, hogy egyik fél birtokában se legyen több összesen 1600 foldrészközi ballisztikus rakétánál, tengeralattjáróra telepített rakétánál és hadászati bombázónál, s ezeken ne maradjon 6000-nél több robbanótöltet. A rakétaelhárító rendszerekről kötött szerződést tíz éven át be kell tartani. nem szabad például létrehozni átfogó tengeri rakétaelhárító rendszereket, s az MERÉNYLET LUBBERS ELLEN Merényletet követtek el szerda este Ruud Lubbers holland miniszterelnök ellen. Lubbei*9 sértetlen maradt és csekély anyagi kár keletkezett — közölte csütörtök reggel a rotterdami rendőrkapitányság szóvivője. Szerda késő este a miniszterelnök rotterdami lakásának ablakán ismeretlen tettes gyújtóbombát dobott be abba a helyiségbe, ahol a kormányfő és a felesége tartózkodott. Kisebb tűz keletkezett, amelyet a háziak maguk eloltottak. Sérülés nem történt. úgynevezett hadászati védelmi kezdeményezéssel kapcsolatos munkálatok sem léphetik túl a laboratóriumi kísérletek kereteit. Az Egyesült Államok hétéves határidőt javasol, egyidejűleg újra be kívánja vezetni az úgynevezett alszin- teket, s éppen ez a határidő kitolásának az oka. Szovjet részről hangsúlyozták: ez ellentmond a reykjavíki feltételes megállapodásoknak. A szóvivő bejelentette, hogy az illetékes szovjet szervek február 20-a és 25-e között az Egyesült Államok területének közelében vett minták elemzése alapján ellenHelmut Kohl nyugatnémet» kancellár a bonni parlamentben csütörtökön felolvasott kormánynyilatkozatban kijelentette, hogy kabinetje akkor dönt majd véglegesen az 500 és 1000 kilométer közötti, rövid hatótávolságú atomeszközök felszámolására is vonatkozó szovjet javaslatról, ha Moszkva írásban előterjeszti a szerződéstervezetet. Ezt azzal indokolta, hogy szerinte eltérés tapasztalható a javaslattal kapcsolatos moszkvai és genfi szovjet magyarázatok, .illetőleg Julij Voroncov, a Szovjetunió első külügyminiszter-helyettese által szerdán a nyugatnémet fővárosban adott tájékoztatás között A kormányfő mindazonáltal üdvözölte és az NSZK támogatásáról biztosította a leszerelési tárgyalások történetében most először feltáruló nagy lehetőséget, hogy az Egyesült Államok és a Szovjetunió még ebben az évben megállapodhat az európai közép-hatótávolságú eszközök eltávolításának tárgyában. Az NSZK hivatalos álláspontjának megfelelően Kohl ismét szükségesnek tartotta kifejteni, hogy a nyugati szövetség belátható időn belül nem mondhat le teljesen az atomfegyverekről és egyelőre nincs más választás, mint a NATO rugalmas elrettentési stratégiájának fenntartása. őrizték a légréteg állapotát. A mintákban olyan radioaktív izotópokat találtak, amelyek csak nukleáris robbantás következtében kerülhettek a levegőbe. A légmozgások elemzése és az összetétel egyértelműen bizonyította azt is, hogy a szennyezés a február 3-án és 11-én Nevadában végrehajtott nukleáris robbantások következtében került a levegőbe. Március végén hasonló eredményre vezettek a megismételt mérések. Ez a Moszkvában aláírt részleges atom- csendegyezmény I. cikkelyének — az 1/B pontnak — az egyértelmű megsértését jelenti. A Szovjetuniót nyugtalanítja, hogy a szerződést mind gyakrabban sértik meg amerikai részről, ezért többször felhívták az amerikai fél figyelmét az említett tényekre és felszólították a szerződés betartására. Ugyanakkor Kohl ismét előtérbe állította a Szovjetunióval és szövetségeseivel az általános területeken valamint leszerelési és fegyverkorlátozási kérdésekben való együttműködés fontosságát, a „szavatolt nyugati védelmi képesség alapján”. Nagy többséggel szavazta meg, az amerikai képviselőház, hogy a katonai költség- vetésben tiltsák le az olyan kiadásokat, amelyekkel az Egyesült Államok túllépné a hadászati fegyverek számáról a SALT—II. szerződésben meghatározott korlátozásokat. A képviselők korábban már azt is beiktatták a törvény- tervezetbe, hogy tilos kifejleszteni, kipróbálni, vagy telepíteni olyan új rakétaelhárító rendszereket, amelyeket a tengerre, a levegőbe, a világűrbe, vagy — változtatható indítóállással — a szárazföldre telepítenének. Lisszabon Horváth István megbeszélései Csütörtökön Lisszabonban, a Portugál Kommunista Párt Központi Bizottságának székházában megbeszélést tartott a Magyar Szocialista Munkáspárt és a PKP delegációja. Az MSZMP küldöttségét Horváth István, a KB titkára, a PKP küldöttségét Alvaro Cunhal, a párt főtitkára vezette. A felek tájékoztatták egymást a két ország helyzetéről, a két testvérpárt előtt álló feladatokról és a nemzetközi helyzettel kapcsolatos álláspontjaikról. Dél-afrikai választások A nemzeti párt abszolút többsége Pieter Botha elnök nemzeti pártja fölényes győzelmet aratva megőrizte abszolút többségét a szerdai, előrehozott dél-afrikai választáson, amelyen a parlament fehér kamarájának 166 mandátumáról döntöttek a 31 millió lakosú ország ötmilliós fehér kisebbségének szavazópolgárai. A 26 milliót számláló fekete többségnek pedig nincs szavazati joga és parlamenti képviselete. Az apartheidellenes szervezetek felhívására a szavazás napján másfél millió fekete maradt távol munkahelyétől, tiltakozva a feketék j ogfosztottsága és a rendkívüli állapotok miatt. Az amerikai szenátus illetékes bizottságai már elfogadtak hasonló értelmű javaslatokat, s azokat a katonai költségvetés részletes vitájában. terjesztik a szenátus egésze elé. Reagan elnök mindkét korlátozást ellenzi, arra hivatkozva, hogy azok „megkötik ja* kormányzat kezét” a leszerelési tárgyalásokon. Reagan a múlt héten egy beszédében élesen támadta a kongresszus demokrata többségét a tervezetekért és kilátásba helyezte, hogy megvétózza az egész katonai költségvetést, ha az magába foglalja a korlátozásokat. A közös munka öröme és haszna Minden esztendőben Bonn támogatja a leszerelési tárgyalásokat Kohl kormánynyilatkozata Képviselőházi döntés Reagan vétóval fenyegetőzik Tegnap történT Németh Károly Hevesben aMt: káspárt főtitkárhelyettese csütörtökön Heves megyébe látogatott. Egerben részt vett és felszólalt a megyei pártbizottság kibővített ülésén, amelyen tájékoztató hangzott el a Központi Bizottság 1987. április 28-i üléséről, továbbá a megye gazdasági fejlődésének első negyedévi tapasztalatairól és a további feladatokról, különös tekintettel a KB 1986. november 20-i határozatára. A párt főtitkárhelyettese délután a Mátraaljai Szénbányák Vállalat visontai Thorez bányaüzemét kereste fel. A látogatás befejezéseként időszerű politikai kérdésekről tájékoztatta a Mátraaljai Szénbányák Vállalat pártaktivistáit. KfiSZÜHÍéS Miklós Imre államtitkár, az Állami Egyház- nvoiiVlllCd ügyi Hivatal elnöke csütörtökön Paskai László esztergomi prímásérseket 60. születésnapja alkalmából a kormány nevében köszöntötte és tiszteletére ebédet adott. A szívélyes hangulatú találkozón részt vettek a magyar katolikus püspöki kar tagjai, valamint Francesco Colasuonno címzetes érsek, pápai nuncius és Tóth Károly református püspök, a magyarországi egyházak ökumenikus tanácsának ügyvezető alelnöke. Találkozó Györke József, az MSZMP KB külügyi osz- I UIUMtUtv tályának helyettes vezetője csütörtökön Budapesten — az Izraeli Egyesült Munkáspárt (Map Am) kérésére — találkozott Heini Bornsteinnel, a Map Am-pártok világszövetségének főtitkárával, a párt külügyi osztályának vezetőjével. Az őszinte, nyílt légkörű megbeszélésen egyetértettek aoöan, hogy a közel-keleti helyzet és a palesztin kérdés megoldására a legalkalmasabb fórum egy nemzetközi békekonferencia, amelyen képviselteti magát a Szovjetunió és biztosított a palesztinok egyenjogú részvétele. Az MSZMP képviselője hangsúlyozta, hogy pártja a palesztin nép egyedüli jogos képviselőjének a Palesztin Felszabadítási Szervezetet tekinti. Újsághír: 22 település — község, város, . fővárosi kerület — nemzeti zászlót kapott a Hazafias Népfront Országos Tanácsától és ugyanennyi elismerő oklevelet, mert élen jártak az elmúlt évben a településfejlesztő társadalmi munkában. Településeket, lakóhelyeket tüntettek ki és ezeknek az elismeréseknek más a hangulatuk, mint az egyénieknek. A zászló, az oklevél közösségek büszkesége. Több év előzménye A negyvennégy lakóhely között találni Nagytarcsát, a kisközséget és Veresegyházat, a nagyközséget. Az előző 2320 lelket számlál, az utóbbi 6100- at. Eltérőek az adottságaik, az egyik Budapest peremén található, a másik regionális központ a Gödöllői-dombságban. Két jellegzetességben azonosak, Nagytarcsa is, Veresegyház is a tavalyi településfejlesztő társadalmi munkában elért eredménye alapján részesült az elismerésben, dé a sikert folyamatos, több éve tartó munka előzte meg. Hogyan szervezték a társadalmi munkát Nagytarcsán? Csimáné Pócs Anna 1983 óta elnöke a tanácsnak. Ez idő alatt megismerhette a település körülményeit. — Egyre több lakost tudunk megnyerni a településfejlesztés önzetlen mozgalmának. Ä célok kitűzésében és megvalósításában, a mozgósításban lelkes partnerek a tanácstestület tagjai, valamint a Hazafias Népfront községi aktivistái Tóth Imréné népfronttitkár vezetésével. Ismerjük annyira a falut, hogy a megfelelő munkákhoz megfelelő szakmunkásokat .sikerül szerveznünk. Honvédségi segítség — Olyanok is vannak, akik külön felhívás nélkül az utcákon haladó autóra felszerelt hangosbemondó szavára is /jönnek segíteni. Így volt ez tavaly, amikor a régi iskolát bontottuk, az óvoda udvarát rendeztük. A legeredményesebb próbálkozás természetesen az, ha személyesen hívunk a társadalmi munkára. Nagytarcsán 1983-ban 2116, 1984-bén 4721, 1985-ben 6030, 1986-ban 8855 forint jutott egy főre az önzetlen településfejlesztésben. Az Utóbbi két év magas adataihoz hozzájárult á vezetékes gázhálózat építése. Négyszázharrninc ingatlan lakói a részesei a beruházásnak. Már megszokott a faluban az is, hogy minden évben építenek egy utat. Pénzt csak az aszfaltra kell kiadni. A többit megoldják ' i utcabeliek. Az oklevélhez — úgy tudni ■— háromszázezer forint jutalom jár. Mire költik? Ezer Szervezeti — működési szabályzat Munkahelyen kívüli érdekek „A Szakszervezetek Pest Megyei Tanácsa részese a politikai intézményrendszernek, a megye társadalmi életének. Képviseli a megyében élő dolgozókat, a megye állami, társadalmi szervei, vezetői előtt. Segíti és összehangolja a megyében működő szakszervezeti szervek, szervezők tevékenységét. Az iparági-ágazati szakszervezetek központi vezetőségeivel és középszerveivel együttműködve ellenőrzi a SZOT határozatainak végrehajtását és a szakszervezeti szervek alapszabály szerinti működését. Irányítja a megyében működő szak- szervezeti szervek közreműködését a területpolitikai munkában.” Az utóbbit illetően feladata, hogy: „aktív részese legyen a megyei politika alakításának, mozgósít annak eredményes megvalósítására. Képviseli, védi a területen élő tagság munkahelyen kívüli érdekeit...” Az iménti idézetek abból a fel kérdéseket, mondtak véhosszú időre szóló dokumentumból valók, melyet tegnap fogadott el a Szakszervezetek Pest Megyei Tanácsa. Mint olvasóink előtt bizonyára ismeretes. a SZOT plénuma ez év februárjában — régóta először önálló napirendként — tárgyalta meg a szakszervezetek területpolitikával foglalkozó testületéinek — így az SZMT-knek — tevékenységét. S határozatot hozott a többi között arról, hogy a szakmaközi bizottságok alakuljanak át a szak- szervezetek városi, nagyközségi, községi bizottságaivá. E döntés szellemében dolgozták ki s bocsátották vitára tegnap az SZMT Amerikai úti oktatási központjában tartott ülésén a Szakszervezetek Pest Megyei Tanácsának új szervezeti és működési szabályzatát. A testület munkájában részt vett Sólyom Ferenc, a SZOT titkára, dr. Balogh Pál, az MSZMP Pest Megyei Bizottságának titkára és dr. Barta Miklós, a Pest Megyei Tanács vb- titkára. A téma előterjesztője. Fodor László SZMT-títkár hangsúlyozta, hogy a megye szakszervezeti mozgalma hosszú idő óta a területpolitikai munkában újat próbálók, kísérletezők közé tartozik, itt vezették be például, hogy öt városi szakmaközi bizottság élére az SZMT függetlenített munkatársait állítottak. ' Ä'1 'friöStáhi' Válttfcásők lényege, hogy a kor követelményeihez igazítsák a szak- szervezetek tevékenységét. Mint mondotta, a munkakörülményeket érintő kérdések mellett a tagság hangulatára, közérzetére, munkájára is mind nagyobb hatással vannak a lakóterületi — foglalkoztatási, lakás-, ellátási, közlekedési, egészségügyi, oktatási — körülmények, s a szakszervezetnek vállalnia és képviselnie kell az érdekeknek ezt a körét is. A több mint háromórásra nyúlt vitában 16-an tettek egy új út helye van! A településfejlesztési versenyben az évek során elnyert összegeket például az általános iskola építéséhez használták fel. A mostani nyereményt telekkialakításhoz szeretnék elkölteni. . Nagytarcsán ugyanis 1974-ben történt utoljára, pedig sokan kívánnak építkezni. Ez a munka az előkészítés szakaszában tart, s a remélt 30—40 telekkel a községben élők igényeit kívánják majd kielégíteni. A község életében hasznos szerepet játszik a honvédségi segítség. A polgári alkalmazottak, a hivatásos állomány szocialista brigádjai, valamint KISZ-esek vesznek részt a társadalmi munkában. Jórészt az ő munkájuk eredménye az új ABC, ami a nagytarcsaiak ellátását is jelentősen javította. Fontos a lakóhely Veresegyház környékét jókedvében teremtette a természet, s az itt lakók a kedvező adottságok valamennyiét igyekeznek kihasználni. A Rákospatakra tavak sóra fűződött fel, ennek köszönhetik a környéken egyedülálló tóslrandot, amelynek partján nemcsak a napozók élvezik a kedvező mikroklímát, hanem a közeli kertek gyümölcsösei, szőlőlugasai is. A tónál maradva, most egy újabb kialakításán dolgoznak. Es nem elégednek meg anyleményt, bővítették javaslatokkal a szervezeti- és működésiszabály zat-tervezetet. Érthető, hogy legtöbben a lakóterületi és vállalati érdekek egyeztetésével, a területi feladatok megoldásával foglalkoztak. Dr. Balogh Pál azt hangsúlyozta, hogy a szakszervezetek helyi öntevékenységének, kezdeményezőkészségének a dolgozók életkörülményei jobbítását szolgáló alapok előteremtésében is meg kell nyilvánulnia. Többen kérdezték, említették: az idős nyugdíjasok egy része nem tud kapcsolatot tartani munkahelyi szakszervezetével, hogyan gondoskodjon róluk a mozgalom? Sólyom Ferenc, a SZOT titkára válaszolt erre, mondván: még idén szervezett megoldást keresnek. Ugyanő említette hozzászólásában, hogy a februári SZOT-határozatot az is indokolta: a mozgalomban a döntés mindinkább helyi jellegű. Az előterjesztéssel ellentétben javasolta, hogy ne a városok, nagyközségek szakszervezeti bizottsága, hanem az SZMT dolgozza ki a városi és nagyközségi bizottságok hasonló — általános — dokumentumát, s helyben ezt csak a sajátosságoknak megfelelően egészítsék ki. Dr. Barta Miklós példákkal bizonyítva emelte ki: a tanácsoknak is messzemenő érdeke a szakszervezetekkel való mind jobb helyi együtt- Tifmiíkálkódás.' A szervezeti és működési szabályzatot a Sólyom Ferenc által javasolt módosítással — e módosítás elleni egy ellen- szavazattal — a testület egyhangúlag elfogadta. A Szakszervezetek Pest Megyei Tanácsa ezután Hor- tolányi Elemér SZMT-titkár előterjesztésében tájékoztatót hallgatott meg a gazdasági- év-indítás tapasztalatairól, a termelést, gazdálkodást segítő szakszervezeti tevékenységről, valamint a két ülés közötti munkáról s az időszerű mozgalmi feladatokról. nyival, hogy hét hektáros medret készítenek, majd jövőre beduzzasztják, hanem már vállalatokat, szövetkezeteket is hívogatnak a partjára, azzal a nem titkolt reménnyel, hogy ha közük lesz Veresegyházhoz, akkor majd azok is segítik a településpolitikai célok megvalósítását. Azok pedig vannak bőven. Épült már itt agyagbányából sportközpont, a főút mellett a jövő század postája és még sorolhatnánk a látványosságokat, melyeket városok is megirigyelhetnének, s melyekben kivétel nélkül ott találni a helybeliek kétkezi munkáját, anyagi hozzájárulását. Veresegyházon á kör bezárult. A tanácsvezetés gondoskodik arról, hogy sok helybeli munkahely várja a lakosokat, akik számára így különösen fontossá válik a lakóhely, az ittmaradás. Áldoznak is szépen a körülmények javítására. 1986-ban 7700 forint értékű társadalmi munkát végeztek fejenként, vagyis a csecsemőktől az aggastyánokig. — A nemneti zászlóhoz mellékeit másfél millió forint jelentősen segíti az általános iskola 14 tanteremmel történő bővítését. A beruházás a berendezéssel együtt 14 millió forintba kerül. Ehhez képest látszólag kicsiny a másfél millió, de ezzel az összeggel javíthatjuk az oktatás minőségét. A korszerűbb, a tanítást jobban szolgáló berendezések a felnövekvő nemzedékek számára igen fontosak — mondta Pásztor Béla tanácselnök. Balázs Gusztáv