Pest Megyei Hírlap, 1987. május (31. évfolyam, 102-126. szám)

1987-05-23 / 120. szám

BUSZÍNHÁZI LEVÉL Más tájakról való l .. Létezett (s tán még most is lé­tezik) egy angol jelmondat: Splendid isola­tion. A nagysze- geteltség. Több is volt ez jelmondatnál; életel­vet, politikát, magatartást, vi­lágnézetet sűrített magába. Nagy-Britannia, a szigetor­szág, akkoron elég hatalmas, elég gazdag és elég gőgös volt ahhoz, hogy a nagyszerű el­szigeteltségből hasznot húz­zon. Hogy lenézzen mindent, ami kívülről jött. Ami nem a brit szigeten született. Vagy (mert azért ezt nem zárta ki a splendid isolation) úgy néz­ze le a kívülről jövőt, hogy belőle' azt, ami a számára kedvező, felhasználja, a maga, javára fordítsa. Valaha, ha nem is olyan hatalommal és nem akkora gazdasággal a háttérben, mint a britéit, mi is hangoztattunk hasonló elveket. Az Extra Hungáriám non est vita, a Magyarországon kívül nincs élet (sőt, megtoldva a si est vita, non est ita, a ha van is élet, az nem olyan még ön- hittebb gondolatával) élő jel­szó, magatartás, gondolkodás- mód volt. Volt? Attól tartok, valami hasonló ma is megvan ben­nünk. Nem a jó értelemben vett nemzeti öntudat szüli ezt. Nem is a saját értékek isme­retében mondjuk, azt óhajtva, hogy ezeket mások, máshol' is elismerjék. Még ma is hajla­mosak vagyunk rá, hogy va­lami* pusztán azért, mert ma­gyar eleve jobbnak, különb­nek tartsunk minden másnál. S ettől csak egy lépés, hogy mert mi ilyen nagyszerűek va­gyunk, hát nincs is szüksé­günk mások eredményeire, ele­gek vagyunk mi magunknak;' senki nem különb nálunk, sen* ki nem tud semmit jobban,« mint mi. Veszélyes gondolkodásmód ez. Külösöen ha arra gondo­lunk, manapság mennyire nél­külözhetetlen a mások megis­merése. az élet, a művészetek, a politika, az emberi kapcso­latok minden területén. Tudom, hogy ez az eszme- futtatás nem kifejezetten a Színházi levélbe illő. Mégis kö­ze van a színházhoz is. Ép­pen ahhoz a művészethez, amely nemzeti volta mellett mindig meglehetősen nemzet­közi is volt, s amelyben a honi állapotok ismerete rpel- lett mindig elengedhetetlen volt a kitekintés, a más tá­jakról érkező indíttatások, eredmények, újdonságok, a követendő vagy éppen elve­tendő törekvések ismerete. Nincs ez másként ma sem. És roppant szomorú állapot az, ha a színház csak befelé for­dul, ha köldöknézővé, a má­sok horizontját nem ismerő, s az után nem is érdeklődő pro­vinciális intézménnyé válik. Az utóbbi hetekben alkal­mam nyílott egy kis kitekin­tésre. Itthon is, határokon kí­vül is. És nem volt tanulság nélküli ez a kórbepillantás. Először egy Finnországból érkezett színházzal ismerked­hettünk meg. itthon, a Kato­na József Színházban. Ez a Helsinkiben, működő színház a KOM, ami nem rövidítés, hűl­ném svéd szó, azt jelenti; Jöjj. Ez a társulat, amely igen ke­vés állami támogatást kap, te­hát maga tartja el magát, ám mégsem magánvállalkozás, ha­nem valamiféle .színházi kol­lektív munkaegyüttes, eredeti­leg a helsinki svéd, színházból vált ki. Haladó gondolkodású művészek alkotják .. — de ta­lán ennél is. fontosabb, hogy éppen mert anyagilag és szel­lemileg szinte teljesen függet­lenek, nyugodtan kísérletez­hetnek, s készíthetnek olyan előadásokat, amelyekre sem az állami, sem a magánszín­házak (azok, amelyek profit- termelő vállalkozások) nem. gondolhatnának.. A darab, amelyet játszottak — Állva eltemetve a címe — nem is témájával lepett „meg (ez egy sajátos krimitörtánet, ha a lé­nyegét nézzük), hanem a szí­nészi munka nálunk szokat­lan vonásaival. Amit a KOM színészei a színpadon csinál­nak — az úgynevezett fizikai cselekvések —, az olyan hihe­tetlen intenzitású, a színész testének olyan mértékű igény­bevétele, színész és tárgy, színész és cselekvés, színész és mozgás olyan felfokozott együtthasználata, amit nálunk egyszerűen nem lehet elkép­zelni, mert a mi színészeink (a legjobb fizikumúak sem!) nincsenek ilyen akrobatikus, atlétikus kondícióban. És rá­adásul ez az elképesztő mun­ka sem fárasztja agyon őket, sem nem öncélú. Ez egy ki­fejezési forrna, a színház vég­telen lehetőségei közül egy, azonban azzal a kétségtelen előnnyel, hogy hatása lenyű­göző; egyszerűen nem lehe­tünk közömbös nézők. A külföldi élmények pedig egy kaukázusi szovjet köztár­sasághoz. Grúziához kötődnek. Tbilisziben, a fővárosban ren­dezték a szovjet Fiatal Nézők Színháza (ez tulajdonképpen az ifjúsági színházakat takar­ja) országos találkozóját. A balti köztársaságoktól Irkutsz- kig vagy Taskentig hosszú so­ra lépett fel a fiatalok szín­házának. S a vendég azt vár­ta volna: ezek a tagjaikat te­kintve valóban többnyire na­gyon fiatal társulatok elsősor­ban arról beszélnek, ami a je­lenben a szovjet fiatalokat foglalkoztatja. Azt vártam, tő­lük még erősebb hangnemben hallom azt, amit a fenött szín­házakban pár hónapja hallot­tam: a gyorsításnak, a demok­ratizmus kiterjesztésének, a hibákkal és fogyatékosságok­kal való szembenézésnek a hangját. Meglepő módon: ez nem egészen így volt. Alig néhány társulat tudta a munkájában érvényesít»)! ■azt. atnií a leg­jobb- moszkvai és lep-ingrádi «akiházak:'a kőzáletiséget, az egyén és a társadalom konf­liktusainak megmutatását. Vagy azt láttuk, ami akár tíz évvel ezelőtti előadás is lehe­tett volna, vagy azt, ami meg torzít, általánossá nagyít egye­di tényeket, s ezért nem hite­les. Nagyon kevés színház — egy rigai, egy tbiliszi, egy moszkvai, a Komszomol Színház (az egyik legkiemelkedőbb szovjet színház) támogatásával működő együttes páídául — mutatta azt a reményt' keltő képet, aminek alapján várha­tó: a fiatalok színháza is lé­pést tud tartani a mai szov­jet politikával. A miből viszont le kellett vonni, a kö­vetkeztetést: iszo­nyatosan nehéz helyzetben van a művészet ál­talában, s a színház konkrétan (a fiataloké meg különösen), ha a viharos tempóban előre­haladó politika támasztotta kihívásokra (nem előírásokra vagy követelésekre!) a maga eszközeivel és igazán művészi szinten válaszolni akar. De mégsincs más lehetősége, ha művészetnek akarja tartani magát. Takács István , A KÖZÉPKOR MESTERSÉGEI Kőíaragás csontesztergálást, a fazekassá­got és az ó}omlierete_s üpeg- képkészítést. Teszik ézt május hónap mindéh péntekén reg­geltől délután négy óráig. Mi­vel láthattam, milyen forga­lom volt ezen a pénteken, meg tudom ítélni, mennyire élvezték a diákok az ismer­kedést a ritkaságszámba me­nő szerszámokkal. (Sem kő- szobrászatot, sem csonteszter­gálást nem láthattunk eddig az immár divatos, alkalmi gyermekfoglalkoztatásokon.) A váratlan lehetőség üdítően ha­tott a kirándulások begyako­rolt — néha igencsak unt — programjai között. A visegrádi programsorozat egyik erénye a szervezésben rejlik. A foglalkoztatás kiötlői — a múzeum dolgozói — már hónapokkal ezelőtt felhívták a Pest megyei pedagógusok és az idegenforgalmi szakem­berek figyelmét erre a vállal­kozásra. Mivel a programok szeptemberben folytatódnak, összesen nyolc pénteken gya­korolhatják a látogatók a kö­zépkori mesterségeket. Ez pe­dig azt jelenti, hogy tíz-tizen­kétezer fiatal ismerkedhet az ősi szakmákkal. A manuális foglalkozások részben kötődnek a múzeum egyik kiállításához: a Csont- , művesség című tárlat egész nyáron látható. ' • Igazságtalanok lennénk, ha nem említenénk L. Kecskés Andrást és együttesét, akik Zsigmond király, koronázásá­nak hatszázadik évfordulója alkalmából korabeli, kosztü­mös játékkal várják az ér­deklődőket, ugyancsak pénte­kenként délelőtt tíz órakor. A mű anyagát Marosi Ernő mű­vészettörténész gyűjtötte és Gyárfás Endre írta színpadra. Ily módon a vállalkozás ki­egészül: nem csupán közép­kori foglalkozásokkal ismer­kedhetünk, hanem bizonyos korabeli, történelmi adalékok­kal is gazdagodhatunk. A pedagógusok felelőssége nagy a programok sikerét il­letően. Tanúja voltam annak, amikor egy tanárnő megkér­dezte az osztályát, hogy ms- radjanak-e hosszabb ideig a sátraknál? Amikor pedig ki­derült, hogy a diákoknak bi­zony nem akaródzik elmenni, átalakította a kirándulás ere­deti tervezett programját. Ak­kor is ott voltam, amikor egy másik csoportot vezető peda­gógus nem engedte a tanuló­kat a munkapadok közelébe, mondván, hogy bepiszkítják a ruhájukat! És arra is emlék­szem, . amikor egy tanító nem volt hajlandó hozzájárulni álíhóz, hogy a gyerekek meg­váltsák ötforintos belépőiket, mert hogy ez valóságos rab­lás! Érdekes, hogy ugyanezen tanítónak eszébe sem jutott figyelmeztetni nebulóit a pénz megbecsülésére, amikor nagyban vásárolták a hot- dogot, a hamburgert. Pedig a gyerekek csak azért vásárol­ják ezeket, mert mások ke­zében is ott van! (Magam láttam egy félig rágott ham­burgerekkel teli kukát.) Mindemellett a Visegrádon és környékén lakó diákok nagy része tudja, hogy pén­tekenként ellátogathat a Má­tyás Király Múzeumba, és fa­raghat, agyagozhat, esztergál­hat, üvegezhet kedvére. Szilas Zoltán Agyagművesség. A cím feletti képen: Készül az üvegkép (Erdősi Ágnes' felvételei) Jelenet a helsinki KOM Színház előadásából Szájtátva Sértés Levelet ad kezembe a városi partbizottság titkára. Elolva-1 som. Mit szó ok hozzá? Ha így történt, akkor disznóság tör­tént. Így történt. Csak éppen; ami a disznoságot illeti... A levél írója panaszt tett, vizsgá­latot kér, elmarasztalást köve­tel. A város országosan ismeri intézménye megrendezte volt es jelenlegi munkatársak bará­ti találkozóját. Szíves szóval hívtak mindenkit. Kivéve azt, aki tollat fogott. Amint állítja, „az intézmény éveken át volt helyettes vezetőjéről elfeled­kezni aligha lehet.” így igaz. Micsoda sértő felületesség! Mi­csoda fegyelem, milyen légkör lehet ott, ahol ilyesmi megtör­ténhet?! A fegyelem erős, a légkör jó. a meghívás nem felületesség­ből maradt el, hanem szándé-: kosán Szájtátva állok ilyen el-; vetemültség előtt. Sértés, előre' megfontolt szándékkal, nahát ez ... A valóságnak soha nin­csen egyetlen arca. A meghí* vás azért maradt el, mert a volt helyettes vezető koránt-1 sem lett volna barát a baráti1 találkozón, ö úgy volt vezető, hogy uralkodott. Az ő okossá-, ga volt a legnagyobb, az ő, in­tézkedése a legjobb. Amit má­soknak tiltott, azt magának já-. randóságként engedte meg. Em­berek seregét sértette meg em­beri , méltóságukban. Először csak csendes közutálat övezt'\ Azután hangos. Majd köz­felháborodás Kisvárosban las­súbb a tempó. Ami olykor az; igazság malmainak a köveire, is érvényes. Végül azért feke- tén-fehéren látszott, az Illető helyzete tarthatatlan. Felmentették. „Munkáját megköszönve”. A hibás tapin­tatból ő (ön)igazolást csinált.; Na, ugye...! S most, hogy megsértették, tollat ragadott. Vele ezt nem lehet tenni. Elég-' tételt! igazságot! Igen, igen, ez kellene. Megmondani neki az igazságot. Félő azonban, nem egészen az került be a válasz­levélbe .., MOTTÓ Hangszertanulís, táncház Népzenei alkotótábor Az idén Is táborozásra hív­ja a népzenét kedvelő fiatalo­kat. kezdő muzsikusokat a debreceni Kölcsey Ferenc Mű­velődési Központ. A 10. orszá­gos népzenei alkotótábort jú­nius 26. és július 5. között rendezik meg a püspökladányi zeneiskolában és kempingben. A táborozáson lehetőség van hangszertanulásra: hegedűt, bőgőt, tamburát, cimbalmot, tekerőt, furulyát, citerát és dudát szólaltathatnak még á népi hangszerek kedv.elői. A tábori táncházban népi táncra oktatnak, s néprajzi elő­adásokat is tartanak a részt­vevőknek. A teljes ellátást biztosító tábor részvételi díja 1800 forint, jelentkezni levél­ben lehet a debreceni Kölcsey Ferenc Művelődési Központ címén (4026 Debrecen, Hunya- di utca 1—3.). Rádiófigyelő SZÉPPRÓZA. A magyar széppróza századai című so­rozat adásában Sőtér István ajánló szavaival Szabó Dezső: Egyenes úton című írását mutatták be. Valószínűleg ter­jedelmi okok miatt esett erre a választás, mert valójában a bevezető értékelését nem il­lusztrálta. Szabó Dezsőről hosszú ideig hallgattunk, a vele kapcsolatos megítélés végleteinek megfelelően. Írói munkásságát az indulat fűtöt­te át, amely mint tudjuk, „rossz tanácsadó”. Kortársai szerint egyszerre lángelme és szörnyeteg. Az expresszioniz- mushoz közeli stílusa, szóké­peinek látomásossága, gondo­latainak hatása a harmincas evek szellemi közéletére fi­gyelemre méltó. Persze, vég­letes volt ő is a véleményfor­málásban, s ugyanígy az utó­kor személyiségének megíté­lésében. Nehéz egy-egy ska­tulyába beszorítani, mert egyénisége áttöri azok falait. Az Elsodort falu és a Segít­ség! című regényeiben kifej­tett eszmék, álláspontok ne­hezen hozhatók közös neve­zőre különösen a merev ra­cionalitással gondolkodók szá­mára. Ennek ellenére valószí­nű, hogy Szabó Dezső hibái­nak, tévedéseinek ellenére is. helyet kap az irodalomtörté­netben. KÉZFOGÁSOK. Lengyel Nagy Anna műsora legutóbb a válás gyermeknyomorító hatásával, komputeres társke­reső szolgálattal, a férfi-nő kapcsolat érthetetlen kesze- kusza kötelékeivel és ismét a kölcsönös konzultációval, lelki tisztaságra törekvő ön­gyógyítással foglalkozott. A hallgatók leveleinek alapján családi és egyéni tragédiák feloldásán gondolkodhattunk közösen. Legfontosabb emberi problémája mindannyiunknak, hogy a nem kellő feltételeket kínáló társadalmi környezet ellenére hogyan vezessük éle­tünket, hogyan oldjuk meg konfliktusainkat és mentsük a legfontosabbat, az életet. Egy kamaszlány, aki már másod­szor követett el öngyilkossági kísérletet, korához képest meglepően tisztán látta át azokat á családi okokat, a válást, majd a harcot a gye­rekekért, a bírósági végzés és fellebbezés hercehurcáját, amelyekből egyenesen levezet- ‘hető élettagadása. Azt gon­dolná az ember, hogy éppen ez a bölcsesség, az ok-okozati viszonyok pontos felmérésé segít az öngyilkosság elkerü­lésében. Segíthet, de ez ön­magában sajnos, nem elég. Racionális úton, higgadtan is el lehet jutni az utolsó lépés végkövetkeztetéséig. Egy má­sik családi tragédiából az de­rült ki, hogy már megint az alkohol a főbűnös és a fiatal édesanya ésszel fel nem fog­ható meg-megújuló hite és bizalma. Rácsodálkozunk er­re az esetre, de hányszor — akár saját magunkra is. Nem értjük meg, hogy bár a té­nyeket ismerjük, mégis a hit az erősebb; bíznak a vissza­visszaeső alkoholistában. Egy agyrázkódás, egy orresonttö- rés után is! Ez az eset is mu­tatta, hogy sokszor meg tud­juk magyarázni a minket be­burkoló világ jelenségeit, de ennek ellenére nem értjük azokat. Cjj írisz r Csinálok egy tízperces fe­jet! — mondta Kiss Mihály kőszobrász, és nekilátott, hogy csak úgy pattogott a kő. Nem hittem neki. Odaálltam mellé' és megvártam az eredményt. Negyedóra sem telt el, és egy rusztikus, vonásaival ható portré nézett szembe velem az állványról. Akkor láttam be, hogy azok a gyerekek is sikerélménnyel távozhattak a visegrádi Mátyás Király Mú­zeumból. akiknek csupán né­hány percük volt arra, hogy kezükbe foghassák a vésőt, a fakalapácsot. Ha mást nem, hát orrot, szájat szemeket ennyi idő alatt is ki lehet vésni a kődarabból, örült is Kiss Mihály, hogyne örült volna, hiszen ő már tudta, hogy akár ezer kisdiákot is megigéz'net a faragás látvá­nya, próbálgatása. Ám ezúttal jóval többről van szó, mint egyszeri, ünne­pi demonstrációról. Négy sá­tor áll a múzeum udvarán. Kiss Mihály, Zeller József, Tímár Zsuzsa és Köblitz Bir­git tanítja á középkori mes­terségeket: a kőfaragást, a

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents