Pest Megyei Hírlap, 1987. május (31. évfolyam, 102-126. szám)

1987-05-19 / 116. szám

A PEST MEGYEI HÍRLAP KÜLÖNKIADÁSA XXXI. ÉVFOLYAM. 115. SZÁM 1987. MÁJUS 19., KEDD Sikeres koncert után Ha öt ember képes eljátszani... — Az elmúlt napokban önök nagy sikerű hangversenyt ad­tak a komolyzene úgynevezett slágereiből és a Jézus Krisztus szupersztár című rockoperából. Ez azt jelenti, hogy némiképp műfajt változtatnak? — kér­dezem Dávid Sándort, a váro­si kamarazenekar vezetőjét. — Szó sincs semmiféle műfajváltásról. Szerencsésen jutottunk hozzá jó néhány kottához. A próbák során né­melyikbe belelapozgattunk, és kiderült, hogy az együttes tag­jai óriási kedvvel játsszák eze­ket a darabokat. Valamikor régen a tantestület szinte min­den évben rendezett nemes ve­retű könnyű muzsikából este­ket. Legalább húsz éve adósok voltunk ezzel a közönségnek. Miután összeállt a műsor, úgy gondoltuk, itt az ideje, hogy bemutassuk. Nem bántuk meg. Hosszú évek óta nem emlék­szem ekkora sikerre. A publi­kum a végén kétszer kért rá­adást. Természetesen az elmé­lyülést igénylő, nehezebben érthető műveket továbbra sem hanyagoljuk el, ezeket a ha­gyományos karácsonyi koncer­ten adjuk elő. — A zenekar most második életét éli. Egyszer már abba­hagyták. Miért? — Valóban a második éle­tünket éljük. Az első alaku­lásunk időpontja 1972 szep­tembere. Az ötletet az adta, hogy én -a nyári szünetekben szalonzenekarokkal az NSZK- ban, illetve az NDK-ban mu­zsikáltam. Gondoltam, ha öt ember képes eljátszani az örökzöld darabokat, akkor egy kamarazenekar még jobban megszólaltathatná e műveket. Mért ne szervezhetnék együt­test a tantestületben? Az elképzelést Béres Károly igazgató támogatta. Ebben az időben még a középiskolás nö­vendékek is velünk zenéltek. Éppen az ő kényszerű kiválá­suk miatt — továbbtanultak, elkerültek Ceglédről — egy emlékezetes nagykőrösi hang­verseny után, 1976. december 6-án leálltunk. Hiszen a na­gyobb diákok nélkül átmene­tileg életképtelenné vált a csa­pat, ugyanakkor az anyagi tá­mogatással is gondok voltak. Ám nem szűntünk meg telje­sen, alkalmanként tanári kon­certeken zenéltünk. — Mi inspirálta azt, hogy újra együtt legyenek? — Három évvel ezelőtt a művelődési központ felől ér­kezett felkérés, ök az ifjúsági Meleg hangulatú hangversenyt adott a Kossuth Művelődési Központ emeleti termében a városi kamarazenekar. (Apáti-Tőth Sándor felvétele) vonószenekarra gondoltak. De mivel szinte évente változik a társaság, nem mertem vállal­ni. Annál is inkább, mert a feltétel az volt, hogy legalább tíz koncertet kell adni egy év­ben. Képtelenségnek tartottam, hogy annak eleget tudjunk tenni. Viszont, ha a felnőtt­együttes megfelelne... De még mennyire — mondták. Egyik napról a másikra újjászervez­tük a zenekart. — Annak idején gondjaik voltak az anyagi támogatással. Most mennyivel jobb a hely­zet? — Ez év februárjában sike­rült korrektül elosztani a tá­mogatás összegét az öntevé­keny művészeti csoportok kö­zött. Ennek ellenére megyei szinten nekünk van a legke­vesebb pénzünk a hasonló ze­nekarok közül. Mindenképpen szükség lenne mecénásokra a továbblépéshez, de most, ami­kor a vállalatoknak is egyre nehezebb ...' Sokan talán el sem tudják képzelni, hogy miért kell itt annyi pénz. Van négy húr, amit fillérekért meg lehet venni... Ám egy vala­mirevaló húrkészlet legalább ezer forintba kerül. Idővel el­hangolódnak. legjobb esetben egy évig bírják. Attól is függ, ki mennyit gyakorol és kon­certezik. Eddig a zeneiskola segített a vásárlásban, ám ezt egyre inkább nekünk kell majd megoldani. — Zavartalanul dolgozhat­nak? — Sajnos sok kompromisz- szummaí jár a munkánk. Nem­Vfzüabda Vége a szép sorozatnak MAFC—Ceglédi VSE 10-4 <3-1, 0-2, 4-0, 3-1) Budapest: Komjádi-uszoda. Vezette: Matyó, Szarka. Cegléd: Konyecsni, Beck, Kiss, Pap, Bóbis, Kelemen, Ungvári, Ocsai, Tóth, Bálint, Józsa. Edző: Czigány Károly. Góllövők: Bóbis (2), Kiss, Pap. Súlyos vereséget szenvedett a fővárosban a Vasutas vízi­labda-együttes. A csapat mé­lyen tudása alatt játszott. Bün­tető és emberelőnyös helyze­tek sora maradt kihasználat­lanul. A harmadik negyed elején még nyílt volt a küz­delem de a negyed végére a maga javára tudta fordítani « mérkőzést a jó napot kifo­gó főiskolás együttes. A CVSE csapata 10 pontjával még min­dig az OB II-es bajnokság élén áll. Úttörő IVB Cegléd—Újpesti Dózsa 8-0 (1-0, 4-0, 2-0, 1-0) Cegléd: Tóth, Dengi, Kog­ler, Tábori, Csizmár, Kisfalu- di, Koch, Hajdú, Varga, Bar- tus, Bozár, Tabáni. Góllövők: Koch (4), Kogler (3), Csizmár. Edző: Pákozdi József. A remekül játszó ceglédi csapat még nagyobb arány­ban is győzhetett volna. Az újpestieknek hatszor nyílt le­hetőségük a kapura lövésre, de a jó védő Tóth mindent hárított. Jók: Tóth, Koch, Kogler, Csizmár. Cegléd—Bp. Spartacus 6-4 (1-0, 2-1, 3-1, 0-2). Cegléd: Tóth, Dengi, Kogler, Tábori, Csizmár. Bartus, Koch, Hajdú, Mohos T., Varga, Kis- faludi. Góllövők: Kogler (2), Tábo­ri, Koch, Dengi, Csizmár. Edző: Pákozdi József. Beck Mihály egyszer más programokhoz, próbákhoz kell igazodnunk. Ugyanis a saját zenekarunk mellett jó néhány kolléga a kecskeméti színház együttesé­ben, illetve a szolnoki szim­fonikusoknál is muzsikál. Ko­moly anyagi háttérrel ezt ta­lán elkerülhetnénk. Minden­esetre nem lényegtelen, hogy az előbb említett zenekarok­nál a tiszteletdíj jóval több, mint nálunk. — Vajon országos, pódiumo­kon megállnák-e a helyüket? Egyáltalán mi kellene ahhoz, hogy esetleg erre gondolhassa­nak? — Nagyobb zenekarokkal nem vagyunk képesek rivali­zálni. Jó lenne, ha a kollégák csak itthon játszanának, így növelhetnénk a próbák szá­mát, és néhány taggal gyara­podhatnánk. Akkor azt hi­szem, országos fesztiválokon sem vallanánk szégyent. Mint Dél-Pest megye egyetlen pe­dagógus kamarazenekara, egyelőre városi és vállalati rendezvényeken szeretnénk koncertezni, nemcsak Ceglé­den, a környező községekben is. S ha ezt színvonalasan tudjuk csinálni, talán ez a cél­kitűzés sem lebecsülendő. F. F. dili van a háttérben ? Amikor a mentéket is mentik Egy olyan hivatást kívánunk bemutatni, pontosabban an­nak hátterét, amelynek mun­káját sokan megismerték már belülről — legalábbis részben —, vannak, akik csak jártuk- ban-keltükben találkoznak a szirénázó, villogó, fehér autó­val. Tehát nem elsősorban azok­ról szólunk, akik a mentőautó­ban száguidva igyekeznek a bajba jutott emberek megsegí­tésére, hanem akik az ő mun­kájukat készítik elő: rendsze­resen ellenőrzik, karbantart­ják, javítják, felszerelik a be­tegszállító és rohamkocsikat. A ceglédi mentőállomáson gyűjtöttünk tapasztalatokat, míg Zakar Tivadar megbízott garázsmester megmutatta, ho­gyan dolgozik a javítóbázis. Elmondta a garázsvezető, hogy valamivel több mint fél- százan dolgoznak a mentőállo­máson, e létszámból huszon­hármán gépkocsivezetők, s a szerelőműhelyben három szak munkás gondoskodik a mentő­autók biztonságos üzemmene­téről. Munkájuk kiterjed a Pest megyei mentőszervezet gépkocsijainak javítására is. A ceglédi mentőállomás tíz futógépkocsival rendelkezik. Ezzel a járműállománnyal lát­ják el a vonzáskörzetben adó­dó napi 120 feladatot, ame­lyek teljesítéséhez még négy tartalékautóval bírnak. Ám, hogy mire képesek ezek a jár­művek — a vonzáskörzet is­merten nem túl jó útviszonyai közepette —, az már szinte hihetetlen. Ugyanis négy év egy-egy mentőautó „lefutási” ideje, ami alatt 120 ezer kilo­métert tesznek meg, s hogy ez így is legyen, a szerelőmű­hely dolgozói nagyon precíz karbantartással, öt kettes, és számtalan egyes szemlével gondoskodnak, kétévenként hatósági műszaki vizsgára ké­szítik fel a járműveket. Amikor a műhelyben dolgo­zók munkáját is megmutatta Zakar Tivadar, Móricz Sándor vezető szerelő éppen egy men­tőautóhoz esztergált fékdobot; Gyikó Béni szerelő egy másik, B-szemlés gépkocsi rugógumi- perselyét cserélte. A gondos felkészítés mecha­nizmusába beletartozik az is — mint a garázsmester el­mondta, s bemutatta —, ami a mentőápolóknak, így Molnár Ferenc feladatainak égyike, az egészségügyi felszerelés álla­potvizsgálata. Mód László gép­kocsivezető a mentőautó mo­torikus részét ellenőrizte. S miközben ki-ki tette a dolgát a szerelőműhelyben, ér­dekes dolgokat mondott eJ Zakar Tivadar garázsmester: — Bár jócskán túl vagyunk a téli hóviharokon, azért meg kell említeni, hogy gépkocsi­vezetőink a rendkívüli időjá­rás közepette egyetlen, még koccanásos balesetet sem okoztak vagy szenvedtek. Jár­műveink is bírták a megter­helést, a nagy hó miatt mind­össze kettőt kellett kimenteni. A KM, a honvédség és a Köz­gép nagyon hatékony segítsé­gét élveztük. — Magasak a szakmai köve­telmények a mentőállomáson? — Természetesen magasak a különleges feladatok miatt mind a mentőtisztek, mentő­ápolók, gépkocsivezetők, sze­relők mind az irányítók, ad­minisztratív dolgozók eseté­ben. Például a gépkocsivezető­ket nyolc általános iskolai végzettséggel, kétéves jármű­vezetői gyakorlattal, de első­osztályú PÁV-minősítéssel vesszük fel. Amióta ezt meg­szigorították, azóta a legtöbb vizsgázott gépkocsivezető PÁV III-as minősítést kap, ez nálunk nem elég. Országos szinten a mentők­nél hiány van a gépkocsiveze­tőkből. Ez a hiány azonban nálunk nem mutatkozik a ma­gas szakmai követelmények el­lenére sem. Ez a tény pedig valarhit elárul az itteni mun­kahelyi légkörről is, ami ért­hetően meghatározhatja, meg­határozza az elvégzett munka minőségét valamennyi dolgo­zónkra vonatkozóan — fejez­te be tájékoztatóját Zakar Ti­vadar megbízott garázsmes­ter. Aszódi László Antal Cegléd a hazai lapokban Az MHSZ Élet április 1-jei számában jelent meg Erdős Pál Attila Névváltozás a látha­táron című írása, mely részle­tesen beszámol a Közúti Gép- eilátó Vállalat ceglédi gyára honvédelmi klubjának közgyű­léséről. A korábbi években a Vörös Csillag Érdemrenddel kitüntetett klub nyolcvan ta­got számlál és két szakosztálya van: a tartalékos és a lövész tömegsportszakosztály. A köz­gyűlésen Dobos Mihály javas­latára a klub felvette Reiner Albert nevét. A Népszabadság április 7-1, 8-i és 9-i számában olvastuk Kónya József: Újságíró kato­naruhában című háromrészes képes cikksorozatát, melyben a ceglédi laktanyába február­ban bevonult fiatalok között eltöltött első pár hét tapasz­talatait foglalja össze. A Szövetkezet április 4-i számában közölte a Malaccidri Cegléden című képes riportot, mely a márciusi állatvásár el­adóival és leendő malactulaj­donosaival készült. Eladó központi fűté- ses családi ház ga­rázzsal. ' Érdeklődni egész nap: Cegléd Leh el u. 2/B. 6 éve felújított 3 szo­ba összkomfortos ta­nya víz. villany bent van 800 négyszögöl területtel eladó. Ceg­léd. Tófű dűlő 333 Dobiék. Megközelíthe­tő Körösi út Áfor-te- leptől balra, vasúthoz 3-dik tanya. Eladó MZ nagymotor TS 23-0/1 típus. Érdek­lődni minden páros hét szombat délután­ján. Bogdán Jánosáé, Csemő, ősz u. i. Ta­nácsházzal szemben. Garázs eladó, Cegléd, Dohány utcai garázs­szövetkezet területén. Érdeklődni hétköznap 8—16 óráig. Telefon: 11-82-2, Szabó Sándor. Eladó Csemő I. kér. Monori dűlő 5, sz. lakóépület 775 négy­szögöl szőlővel. Ér­deklődni lehet: Mono­ri Gyula, Csemő, I. kér. 2. d. 4. szám. Úttörő-olimpia Öttusázók eredményei A városi úttörő-olimpia at­létikai számaiban most az öttusaversenyekre került sor A CVSE sporttelepén megren­dezett tavaszi fordulóban a lányok értek el kiemelkedő eredményeket. A serdülő or­szágos bajnok Karsai Eva nagy fölénnyel győzött. Lányok: 1. Mészáros, 2. Vár- konyi, 3. Táncsics, 4. Föld- váry, 5. Külterületi iskola. Egyéni összetettben: 1. Kar­sai Éva (M) 381 pont, 2. Sze- merédi Mária (V) 327 pont, 3 Papp Brigitta (M) 293 pont, 4. Balázs Anikó (M) 284 pont, 5. Vágó Mónika (M) 284 pont, 6. Túri Anita (F) 281 pont. Fiúk: 1. Mészáros, 2. Tán­csics, 3. Várkonyi, 4. Földváry, 5. Külterületi iskola. Egyéni összetettben: 1. Pusztai László (M) 302 pont, 2. Borics Zoltán (T) 281 pont, 3. Petrik Gabor (T) 265 pont, 4. Dubniczky Zsolt (F) 261 pont, 5. Boros István (M) 261 pont, 6. Pusztai László (M) 259 pont. P. I. Felhívás Május 15-én 22 óra körül Cegléd határában, a 441-es számú úton, a 4-es kilométer- szelvény közelében ismeret­len gépkocsi elütötte Csipkő Páíné ceglédi lakost, aki a helyszínen meghalt. A rendőrség kéri annak a két személynek a jelentkezé­sét, akik a balesetet megelő­zően Csipkő Pálnéval együtt voltak, valamint azokét, akik a balesetről bármit tudnak. KÖSZÖNETNYILVÁNÍTÁS. Há­lás szívvel mondunk köszönetét mindazoknak a rokonoknak, is­merősöknek, akik szeretett fele­ségem, édesanyánk, anyósunk, nagymamánk, dédmamánk, test­vérünk, nagynénink SZILAGYI FERENCNÉ, szül.; Csurgai Mar­git temetésén részt vettek, fáj­dalmunkban osztoztak és sírjára koszorút és csokrot helyeztek. SZILAGYI FERENC és családja. köszönetnyilvánítás. Fá­jó szívvel mondunk köszönetét mindazoknak a rokonoknak, szomszédoknak, jó ismerősöknek, jó barátoknak, munkatársaknak, akik drága jó férjem, édesapánk KÖKÉNY JÓZSEF MIHÁLY te­metésén részt vettek, utolsó útjá­ra elkísérték, sírjára virágot, ko­szorút helyeztek vagy táviratot küldtek, és ezzel gyászunkban osztoztak. Külön köszönetét mon­dunk a ceglédi Közgép Vállalat vezetőinek. Élelmiszer Kisker, raktár dolgozóinak, a küldött vi­rágokért, megjelenésükért. A GYÁSZOLÓ CSALÁD. Eladó KLU 34 ezer kaióriás kazán és i db. 4 személyes la- kósátor. Cegléd. Ne­felejcs ú. 49. (Tégla­gyár dűlő). Érdeklőd­ni: 17 óra után. PENOMAH Ceglédi Gyára Cegléd. Dohány u. 14. 1987-ben induló beryházásra keres. HÚSIPARI TECHNOLÓGUST gyakorlattal (élelmiszer-ipari főiskolai végzettség legalább 3 éves gyakorlat a húsiparon belül) Eladó 1000 négyszögöl szőlő a Matusz dűlő­ben lakható épülettel, gazdasági felszere­léssel, 3 kút Mia mo­torral. Érdeklődni: Cegléd, tJjvárosszél 26, szám. ____________ isä fld-as Lada Combi új műszakival és be­költözhető ház is el­adó. Érdeklődni: Cegléd, Külső-Kátai út 34. szám. F estósegedet és-kö­zépiskolát végzett fiút tanulónak felve­szek. Cegléd, Vörös- marty tér 12. szám. Simson piros tán kos SB 51-es eladó. Ceg­léd, Tömörkény u. 54. Fizetés szerint. megegyezés Ezenkívül belső ellenőrt (főiskolai végzettséggel vagy mérlegképes könyvelői szakvizsgával a belső ellenőri gyakorlattal rendelkezők előnyben). Érdeklődni lehet a gyár személyzeti vezetőjénél a helyszínen Cegléd, Dohány u. 14. 8—16 óra között Telefon: 10-088 82 mellék. Dohány utcánál épült garázsnegyedben ga­rázs eladó. Érdeklőd­ni : Pomozi László Cegléd. Ső u. 1. sz. Háromszobás, gázfű­téses kertes családi ház eladó. Érdeklődni bármikor. Cegléd. Perc u. 3. szá m. Cegléd, V. kett Bat­thyány u. 35. sz. ház sürgősen eladó. Ér­deklődni: a helyszí­nen egész nap. Elcserélném 2 és fél szobás, gázos, telefo­nos tanácsi lakáso­mat és Tiszakécskei nyaralómat komfor­tos családi házra. Cím: Nagy Imre. Cegléd, Rákóczi u. B. lház. II. em. 5. Te­lefon: 11-791, este 18 óra után. Kétszobás szövetke­zeti lakás eladó kp. plusz OTP-átvállalás- sal. Érdeklődni 16 órá­tól. Cegléd, Kossuth F. u. 33. tsz, r. ■ Porta eladó. Cegléd, Thököly, u. 23. szám. Tanya eladó 800 négy­szögöl földdel. Víz, villany van. Érdeklőd­ni : Cegléd, Bercsényi u. 32. szám. ______ E ladó j db vizsgáz­tatott 50-eS' MTZ, 1 db 80-as MTZ. Érdek­lődni: szabó Dénes, Nyársapát, Iskola dű­lő 14. szám. Cegléden a XT. kerü­let Közép utcában 200 négyszögöl telek el­adó. (Közel a Hor­gász büféhez). Érdek­lődni lehet: Tihanyi József. Cegléd. Kos­suth F. u. 35. I. em 4. Telefon: 10-743. Albérletbe kiadó 1 szobás. összkomfor­tos lakás. Érdeklődni Cegléd, Árok u, 7. Építkezők, eladó Cég léd, Sajtó u. 18. alatt levő sarokingatlan (volt bútorraktán. Ér- deklődnl 17 órától Cegléd. Bocskai u. 3. 6 éves telepítésű, 500 négyszögöl termő meggyes megosztva is, eladó. Érdeklődni Cegléd. Várkonyi I. u 21. szám. Ház eladó a szűcs- telepen, Cegléd. Szú­nyog u. 9. sz. alatt. Érdeklődni vasárna' ponként 17—19 óra között. Lakható tanya, gazda­sági épületekkel (jó­szágtartásra alkal­mas) 800 négyszögöl területtel a városhoz 4 km-re, kőút mel­lett, a Jászberényi úton eladó. Érdeklőd­ni lettet: Cegléd, Má­tyás kir. u. 27/A. Szlo- vák Károly. Ház eladó Cegléd. Zöldfa u. 10/A. Er- deklődni: 15 óra után. Azonnali belépéssel felvesznük 1 fő mér­legképes könyvelőt, 2 fő virágáru-diszpo- nenst, l fő adminiszt­rátort, 1 fő villany- szerelőt. Lenin Mgtsz, kertészeti szakcso­portja, Cegléd, Külső- Kátai út Növényház. Telefon: 10-814. Dél-Pest Megyei Sü­tőipari Vállalat fel­vesz bérelszámolót, és a technológiai osz­tályra sütőipari kö­zépfokú végzettség­gel minőségellenőrt (technikus előnyben). Jelentkezni lehet: Cegléd. Kossuth F. u. 6. sz. alatt a személy­zeti és munkaügyi osztályon. Cegléd, Batthyány ú. 29. sz. ház nagy por­tával eladó. Érdeklőd­ni _lcheri_ 17 óra után. Cegléd, Nefelejcs u. 45. szám alatt eladó 238 négyszögöl építé­si terület 11x8 méte­res pince, lábazattal, villany, viz van. Ér­deklődni : Almos u. 8. szám. 2 család részére kü­lön bejárattal kom­fortos ház eladó egy kisebb komfortos há­zat beszámítok. Ugyanitt 200 négy­szögöl zártkert eladó. Cegléd, Wesselényi u. 30. szám. ___________ P iros, mély gyermek­kocsi eladó. Cegléd, Wesselényi u. 30, sz. Jó állapotban lévő 250-es ETZ olcsón el­adó. Érdeklődni csak délután: Cegléd, Tü­kör u. 35. szám. Törteién 800 négy- szögöl telken tanya eladó, villany, kút van. Érdeklődni lehet: Szabó Józsefné, Tör­tei, Ernyő dűlő 39. szám. Női kerékpár eladó. Cegléd, Kossuth Lajos u. 48. szám alatt. Skoda s 100 gk.~eT- adó. érvényes műsza­kival. Cegléd, Földvá- ry K, u. 2. szám. Bútorozott szoba, ~íó- zésl lehetőséggel ki­adó. Cegléd, Vécsei u. 13. szám. Bedolgozást vállalna állami vállalattól, kisiparostól, laká­sunkon. Cegléd. Moi- nár u. 30, szám. Tetőtér-beépítésre ki­alakított. még befeje­zetlen, de lakható új családi ház eladó. Ér­deklődni lehet: a hely­színen Cegléd, Görbe u. 22. szám. Nagykőrösi, Vági-la­kótelepi, 2 plusz fél­szobás lakásomat el­cserélném ceglédi másfél szobásra vagy tanácsi lakásra is. Ér­deklődni lehet 16 őrá után. Cegléd, Kozma S. u. 1. 3. lépcsőház. ni 14- Farkas A Ceglédi Tejipari Kö­zös Vállalat felvesz közgazdasági érett­ségivel rendelkező, gépírni tudó nő dol­gozót.. Fizetés meg­egyezés szerint. Je­lentkezni lehet: Ceg­léd. Ipartelepi út 5. vagy a 10-327-es tele­fonon. ISSN 0133—2600 (Ceglédi Hírlap)

Next

/
Thumbnails
Contents