Pest Megyei Hírlap, 1987. május (31. évfolyam, 102-126. szám)
1987-05-12 / 110. szám
Lakóterületi párfntunRa Oyämron A helyi politikai élet alakítói A lakóterületi körzeti pártalapszervezetek egészen speciális helyzetben végzik nem könnyű munkájukat. Megítélésüknél alapvetően két vélemény erősödött meg. Egyrészt a területi alapszervezetek a nyugdíjasok összefogására alakultak. (Ezért sokan tévesen nyugdíjasalapszervként emlegetik, s lebecsülik az olt végzett munkát.) Nagyobb hatáskört kérnek és törekednek is ennek kiterjesztésére — főleg községpolitikai vonatkozásban. „A lakóterületi pártalapszervezetek munkájáról, a további feladatokról a Politikai Bizottság 1981. szeptember 1-jei határozata alapján” címmel hangzott el jelentés az MSZMP Gyomrai Nagyközségi Bizottsága legutóbbi ülésén. A Politikai Bizottság határozata egyértelműen világított rá a helyes álláspontra, hogy a területi alapszervezetek a szervezeti szabályzatban előírtak szerint egyenlőek a többi alapszervezettel, következésképp joguk és kötelességük azonos. Gyomron három területi alapszervezet működik. A legnagyobb létszámú az I. alapszervezet. A községi II. alapszervezet az Er- zséhet-telep gondjaival küszködik. Valamennyi közösségre jellemző, hogy a körzet területén élő párttagok nyugdíjasok, kisiparosok és háztartásbeliek. Mind a három területi alapszervezetet öt-öt tagú vezetőség irányítja. A tagság zöme nyugdíjas, elvétve akad csak közöttük ma is aktív dolgozó. Férumiaggyűiések A vezetőségi tagok politikai felkészültsége megfelelő, mert valamennyien rendelkeznek a közép-, illetve alapfokú végzettséggel. A kommunisták felkészültségéről már nem mondható el mindez, mert a zömnek alapfokú politikai végzettsége sincs. Taggyűléseiket általában kéthavonta tartják. A napirendek változatosak, kevesebb a termelőmunkával kapcsolatos, több a község életével, a községpolitikával foglalkozó előterjesztés. Évente többször tartanak fórumszerű taggyűlést, amelyeken időszerű bélés külpolitikai kérdések, valamint a községet érintő témák szerepelnek. Érdeklődnek az egészségügy gondjai, eredményei iránt — az életkorukból is adódik —, ezért rendszeres a beszámoltatás, illetve a tájékoztatáskérés. Az utóbbi években növelték az alapszervezetek hatáskörét. A községi I-es hatáskörébe tartozik a KIOSZ- alapszervezet, az OTP, a posta.. a Papírárukészítő Ipari Szövetkezet és a Müfémszer G. T. A községi II-eshez tartozik a vasutas-szakszervezet és a vasútállomás. A III-as- hoz a Hazafias Népfront nyugdíjasklubja. Minden aiapszervezet hatáskörébe vonta a területén lévő kereskedelmi egységeket és azok vezetőit. A nagyközségi pártbizottság — szögezte le a jelentés — kiemelten kezeli a területi alapszervezetek tájékoztatását, erre minden lehetséges fórumot felhasználnak. Jól szolgálják ezt a titkári értekezletek. a tanácstagi beszámolók, a falugyűlések stb. Mégis gyakori a panasz, hogy kevés az információ részükre, főleg a községpolitikai dolgokról szeretnének többet tudni. A jövőben a tanácsülésekre minden területi pártalapszervezeti titkárt meghívnak — s az ott napirenden lévő témákat írásban is kézhez kapják, akárcsak a tanácstagok. Gondot jelent az is, hogy jelenleg nincs területi KISZ- alapszervezet a községben. Az utánpótlás biztosítása így nehézségekbe ütközik. Azért így is hárman kerültek a kommunisták soraiba az utóbbi években. A területi pártalapszervezetek munkáját nehezíti a munkahelyekről átjelentkezett személyekkel való kapcsolat- felvétel. A határozatnak nem tesznek eleget a munkahelyi pártalapszervezetek, nem készítik fel a nyugdíjba készülőket az átjelentkezésekre. Mindez felveti, hogy rendezni szükséges ezeket a problémákat. Sok a felmentett Az alapszervezetek tagsága betegség vagy idős kora miatt nem tud eleget tenni pártmunkájának. Gyomron a tagság 26 százaléka élvez felmentést a pártmunka alól. Ehhez még olyan kommunisták kapcsolódnak, akik nem állandó felmentettek, de időszakos betegségük megakadályozza őket a rendszeres pártmunkában. A legtöbb munka a pártcsoportok vezetőire hárul, akik a tagdíjak beszedésén túl tájékoztatják a kommunistákat, s a vezetőséghez továbbítják kérdéseiket, felvetéseiket. Az alapszervezetek tagsága részt vett a teho bevezetéséért agitáló, érvelő politikai munkában. Soraikban megtalálhatók Vöröskereszttagok, MHSZ-, szakszervezeti tagok is. Többen aktív közéleti munkát fejtenek ki, mint pártbizottsági vagy tanácstagok. Kiemelt szerepe van Gyomron a HNF nyugdijasklubjá- nak, amely igen nagy létszámú és eredményesen működő közösség. A területi pártalapszervezetek tagjainak igényeit is kielégítik különböző szolgáltatásaik (színházlátogatás, üdültetés, kirándulás). A klubnak igen fontos szerepe van a magányosság érzésének leküzdésében is. A vezetőségek — a párt- csoportvezetők jelzései alapján ■— gondoskodnak az idős, elhagyatott sorsú kommunista társakról. Többen kerültek szociális otthonba, esetenként segélyben részesülnek a rászorulók. Indokolt esetben nyugdíjkiegészítést is kezdeményeznek. Jó feltételek örvendetes — állapította meg a testület elé került jelentés —, hogy a pártmunkához a feltételek biztosítottak. Két területi alapszervezet a pártbizottság székházában önálló helyiséggel rendelkezik, egy alapszervezet — a III-as — az Erzsébet-telepi iskolában tartja taggyűléseit, A lakóterületi pártalapszervezetek jelentős szerepet töltenek be a község életében, A helyi politika alakításában kiemelkedő részt vállalnak. Ezért arra törekszenek, hogy kapjanak még nagyobb lehetőséget területükön. Gér József Búcsú az iskciáfó! most” — mondta többek között beszédében Szentgyörgy- vári István igazgató. A balla- gókat szokás szerint elkísérték a fontos eseményre, a szülők, barátok, ismerősök is. Tegnap viszont, amikor megkezdődtek az érettségik, egyedül maradtak a tételekkel, az üres feladatlapokkal. Képeink: Várszegi Csaba a ballagok nevében átadja az iskola zászlaját Kovács Ákos harmadikos diáknak. A másik felvételen a búcsúzó IV. C néhány tagja és Ambrózi A PEST MEGYEI HÍRLAP KÜLÖNKIADÁSA XXIX. ÉVFOLYAM, 109. SZÁM 1987. MÁJUS 12., KEDD Az ÉSZKV hétköznapjai Amikor az igazgató ellenőriz Szabó Attila és Szántai István üvegezés és vasalás előtt ajtólapot csiszolnak az asztalosműhely ben. (A szerző felvétele) Hosszú, kemény tél van mö göttünk. Akár fel is sóhajt hatnánk, ha nem emlékeznénk a tavaszi esőzések keserveire, a sárra, a meglepő hidegre. Bár kétségtelenül hasznot is hozott — legalábbis eleinte — a csapadékos tél és tavasz a száraz esztendők után, s a mezőgazdák nyilván felsóhajtottak, vannak, akiknek nyakára átokként nehezedtek az esős hetek. Az építőiparra gondolunk, azokra a kőművesekre, festő- mázolókra, burkolókra, víz- és villanyszerelőkre és sok más szakma művelőire, akik kénytelenek voltak munkájukat félbehagyni előbb a kemény hideg, majd a szakadatlanul hulló égi áldás miatt. A gyömrői székhelyű Építőipari Szövetkezeti Közös Vállalatot sem kímélte az elmúlt majdnem fél év nehéz időjárása. Először a januárifebruári fagyok akadályozták az építőipari munkát, például a helyi iskolaépítésnél, de még március első hetében is megtorpant a kivitelezés néhány különösen hideg nap miatt. Aztán akkora esőzés szakadt az építők nyakába, hogy nemcsak a külső, de a belső munkálatok is leálltak időről időre. A zord időjárás okozta lemaradást azonban igyekeznek minden erővel behozni az építők. Mint Geller' Nándor, az ÉSZKV igazgatója elmondta, jelenleg nyolcvanszázalékosra értékeli az átadási állapothoz viszonyítva a tizenkét tantermes új iskola készültségi fokát. Az időjárás miatti le- Pálné ár. osztályfőnök. (Pé-' maradást szombati és vásártér László felvételei.) napi műszakokkal, az embeAkárcsak szerte az országban, a hét végén megtartották a ballagási ünnepséget a monori József Attila Gimnázium és Szakközépiskolában is. öt nappali és egy levelező tagozatos osztály végzős diákjai járták végig — a hagyományok szerint — az iskola tantermeit. „Az életre, a felnőttéletre ébrednek Kulturális programok Gombán, az autóskertmo- ziban kedden 20 órától: Elmenni és visszajönni (országos bemutató előtt, színes, szinkronizált francia film) Gyomron 15.30-tól gyermektorna a Pázmány utcai óvodában, 17-től karate. Maglódon a nagyközségi pártbizottság székházában 10-től 18-ig Frank Tamás amatőr festő kiállítása. Pilisen 8-tól zongoraoktatás. Vecsésen 17- től művészi torna, 18-tól német nyelvtanfolyam, a Jaguár együttes próbája és a breakklub foglalkozása, 17- től az ifjúsági bélyeggyűjtőkör összejövetele. Monoron a filmszínházban 20-tól: Silverado (színes, szinkronizált amerikai western). Meglepetések a Forrás Áruházban május 12-étől 16-áig 30%-os árengedmény a divatáru- osztályon mindennap más cikkből, a méteráru- osztályon □ Bétex-napok keretében, különféle textíliákból. Várjuk kedves vásárlóinkat! f rek túlóráztatásával igyekszik behozni a vállalat. Az átadási határidő betartására minden esély megvan az említett gondok ellenére is, amellett, hogy még további közel tucatnyi élőmunkája van a vállalatnak a megyében és a főváros területén. A gyömrői iskolaépítés természetesen az első helyen szerepel, hiszen kötelezettséget vállalt az ÉSZKV arra, hogy az idén kezdődő új tanévben már az új iskolában tanulhat közel négyszáz diák. Egyébként az ÉSZKV munkái közül most a legnagyobb a gyömrői iskolaépítés, amelynek bekerülési költsége 47 és fél millió forint. Mindezt akkor, azon a napon tudtuk meg Gellér Nándor igazgatótól, amikor az iskola építési munkálatait ment személyesen ellenőrizni. Az építési terület után a vállalat gyömrői telepére kísértük el, ahol az asztalosműhelyben a pilisi és egyéb építkezések mellett a gyömrői iskola olyan nyílászáróit készítik, amelyek eltérnek a nagykereskedelem által forgalmazott szabványtól. Ezeket a saját gyártású nyílászárókat főleg az emeleti részen építik majd be. például az aula falába. Húsz ilyen külső nyílászárót gyártanak le az ÉSZKV épületasztalosai. S miközben bejártuk az épülő iskola szintjeit, elbeszélgettünk a dolgozókkal, kiderült, hogy többüknek jár majd gyermekük abba az intézménybe, amelyet ők, a szülők hoznak tető alá. Lehetetlen nem eljátszani a gondolattal, hogy vajon megtudják-e majd a gyerekek, hogy apukájuk hol, mit végzett. mit csinált az iskolában, s büszkék lesznek-e az édesapa keze munkájára? Mi bízunk abban, hogy » gyerekek büszkesége megalapozott lesz... Aszódi László Antal Gólzápor Sülysápon Következik a véghajrá Labdarúgás, megyei II. osztály, Déli csoport: Üllő—Szigetújfalu 1-1 (0-1) Üllő, 300 néző, vezette: Toldi (jól). Az erős szél az első félidőben a vendégeket támogatta. Ezt kihasználva a 20. percben vezetést szereztek a sziget- újíaluiak. A jobbára mezőnyfölényben játszó hazaiak komoly veszélyt nem jelentettek az ellenfél kapujára. Fordulás után szinte végigtámadták a félidőt a hazaiak, de a jobbnál jobb helyzetek is kimaradtak. A 85. percben sikerült csak az egyenlítés. Sípos szöglete érintés nélkül — a szél segítségével — jutott a hálóba. A jó iramú, küzdelmes mérkőzésen igazságos döntetlen született. Jó: Bírta, Tóth B., Sipos. Ifi: Üllő—Szigetújfalu 0-1. B. T. Sülysáp—Kiskunlacháza 6-2 (3-1) Sülysáp, 400 néző, vezette: Lovász. A vendégek léptek fel támadólag, s a 2. percben 11- eshez jutottak. A kecsegtető lehetőséggel azonban nem tudtak élni, mert kimaradt a büntető. A 7. percben Győri remek egyéni alakítás után juttatta vezetéshez a hazaiakat. A 23. percben még egyenlítettek a vendégek, de a 26. percben Béres, majd a 40. percben Fedeles zörgette meg a lacháziak hálóját. Az 55. percben szépítettek a vendégek, de ezzel ellőtték puskaporukat. A 62. percben Győri fejesgóllal növelte az előnyt. Az utolsó két hazai találat 11-esek- ből született Béres és Merczel révén. A hazaiak ilyen arányban is megérdemelték a győzelmet. Jó: Győri (a mezőny legjobbja). Ifi: Sülysáp—Kis- kunlacháza 4-0 (!). Cs. J. Monor—Tápiószele 2-2 (1-2) Monor, 500 néző, vezette: Maiina. Csapkodó, alacsony színvonalú játékot Láthattak a nézők. A kiállítás miatt tíz főre fogyatkozott vendégek lelkes játékkal szereztek értékes pontot. Góllövő: Pokor- nyik (2). Ifi: Monor—Tápiö- szale 5-0 (3-0). Bugyi—Gyömrő 4-0 (1-0) Bugyi, 400 néző, vezette: Olajos. Az éllovas otthonában a sereghajtó gyömrőiek eléggé bátortalanul kezdtek, de védelmük hősiesen álilta az első fél óra helyi rohamait. A 36. percben a hazai csatár rúgása nyomán Csató kapus keze megsérült, de feldagadt kézzel is a kapuban maradt — lévén nem volt helyettese ... A 40. percben jutott vezetéshez a listavezető. A második félidőben már többet kezdeményeztek a vendégek is, de a támadások befejezése nem sikerült. Ezzel szemben a túloldalon a bajnokságra törő helyiek — kihasználva a széleket — az 51., a 61. és a 69. percben újabb gólokkal terhelték meg a gyömrőiek hálóját. Érdekesség, hogy ebben a játékrészben ugyan három gólt kaptak a gyömrőiek, de jobban játszottak, mint az első 45 percben. Végeredményben a Bugyi győzelme teljesen megérdemelt, de a gólarány túlzott. Ennyi különbség nem volt a két csapat között. Jó: Csató, Bakos, Varró. Ifi: Bugyi—Gyömrő 2-i, gól: Nagy L. G. J. MAI FOCI Országos Serdülő Kupa: Gyömrő—Bag (17 óra), Űri— Dány (17), Vecsés—Cegléd (15.30), Abony—Monor (15.30), Isaszeg—Üllő (15.30). Országos Ifjúsági Kupa: Vecsés—Ceglédi VSE. Abony— Monor, Isaszeg—Üllő, Pátid— Sülysáp, Ecser—Halásztelek (mind 17 órakor). Az elöl állók a pályaválasztók. ISSN 8m~2631 (Monori Hírlap)