Pest Megyei Hírlap, 1987. május (31. évfolyam, 102-126. szám)

1987-05-12 / 110. szám

Évbiícsiiziatók Bolondbaíiagas Amikor Mecsker József, az örökké jókedvű szaktanár újra osztályfőnök lett a Toldi­ban, alighanem nem vette fe­jébe azt, amit úgysem lehet on­nan kiverni: közösséggé kell kovácsolni a társaságot! Nem, nem mondta ezt fennhangon, tuxxn állt fel értekezleteken, nem kevert idegen szavakat beszédébe. Nem. Csak — csak! —- igyekezett Önmaga lenni. Derűs, kiegyensúlyozott ember lévén, talán nem is okozott ez akkora nehézséget, mintsem egy avatatlannak tűnne. Ám közelebbről szemlélve sem le­hetett izzadságszagú erőlkö­dést felfedezni az osztályfőnök munkálkodásában. Így érkezett el a negyedik esztendő. S így érkezett el a ballagás. A tréfásabbik évbúcsúztatót újabban bolondballagásnak nevezik, ki tudja, miért. Miért bolond az, aki nem sír az el­töltött esztendők után, hanem mer örülni is, éppen az együtt lehúzott dolgoknak!? De ne ezen morfondírozzunk, hanem kövessük hősünk ötletét! A vakmerő tanárember elő­ször is, ballagás előtt néhány nappal gyászjelentéssel jelent meg a tanáriban, s tanítványai­tól is keretes szöveget vitt ha­za a posta. Mindenki kapott egy, csak rá jellemző strófát, s ezzel örök emlékét is nagykő­rösi éveinek. Ám az igazi attrakció csak ezután következett! Mindenféle maskarákat cibáltak elő ládák mélyéből, szendvicsemberek reklámfeliratait gyártották éj­szakánként a kollégiumban, s szerveztek, szerveztek, csak szerveztek, hogy szerezzenek világháborús repülőssapkát, tó­ga kinézetű hálóinget, meg még olyat is. amiről itt nem lesz szó. Más hasonló alkalmak­kor főpróba van: Mecskerék- nek nem adatott meg ennek lehetősége. Nem okozhatott gondot az sem, hogy a gázve­zeték-építők munkáját még nem fedi áldásos halom: sze­keret emeltek árkon-bokron, de így járt a kistraktor is. Vé­gül összejött minden kellék, együtt volt a csapat, s a többi osztály is kedvet kapott. Induljon hát a menet! Indult is... 1 Nézzünk bele a szendvicsem­berek szlogenjébe. „Nem érem fel ép ésszel, mi történt a gé­pésszel!” „Üde fogsor, friss le­helet, szopogasson csirkebe­let!” „Répa-retek-mogyoró — a konzervgyárban jaj, de jó!” „Jöjjön az osztályunkba! Egész évben mirelitborsót hányhat a falra!” S a szenzációs menet — cí­merrel! — végigballagott a Ceglédi úton. A járókelők megütközve találgatták, mit jelenthet a törött sütőlapátra celluxozott négy kifli meg négy zsömle. Eláruljuk: a számuk a negyedik osztályt, a kifli haj­lata a c. osztályjelzést szimbo­lizálta. Egy Wolksvagent kati­cabogárnak álcáztak — egyszer kis híján összecsapta szárnyait, s elrepült —, de volt a menet­ben jegyespár, bohóc, fiúnak öltözött lány, lánynak öltözött fiú. Az ifjak nem átallották, s még tanáraikat is belekeverték a mulatságba. Rettegett mate­matikatanárjukból. dr. Szeke­res Istvánból például egyene­sen gyököt vontak — hja, ké­szülni kell a matek-érettségi­re. Toldi a város szélén — skandálták a Kossuth-szobor előtt, mintegy hangpróbát tart­va a szent esküvésre. Ennek értelmében megfogadták, el nem felejtik diákéletüket, akár érettek lesznek, akár nem. Hozzátették — zöldben köny- nyebb — majd újra a TM 83- 87 rendszámú kistraktor mö­gé sorakoztak, s elbandukol­tak elkölteni vacsorájukat. Az utolsó előttit érettségijük előtt, s az utolsót igazi ballagásuk előtt. Nem tudni, melyikre em­lékeznek jobban. Arra azon­ban mérget lehet venni, a maj­dani osztálytalálkozókon úgy kezdik a beszélgetést, emlék­szel, amikor a Mecsker tanár úr bolondballagásra biztatott bennünket.,. ? C erre éppúgy mindenki i~' emlékezni fog, mint a ma­tekra, az első csókra, a grízva­csorára, meg az első csalódás­ra. Amíg világ a világ, akarom mondani, amíg diák a diák, amíg tanár a tanár ... B. O. Tudnivalók Óvodai befrafás A gyermekük óvodai felvé­telét kérő szülők Nagykőrösön június 1 és 5 között jelent­kezhetnek a lakóhelyük sze­rint illetékes óvodában délelőtt 8—12 óráig, délután 13—17 óráig. A beíratáshoz szükséges a szülő személyi igazolványa és a gyermek személyi száma. Az óvodákba azokat a gye­rekeket lehet felvenni, akik 1987. augusztus 31-ig betöltik harmadik életévüket, illetve 1987, december 31-ig lesznek háromévesek, s felvételüket a férőhelyek száma lehetővé te­szi. A gyermekeket szeptem­ber 1-jétől fogadják a gyer­mekintézmények. A gyermekgondozási segélyt igénybe vevő édesanyák gyer­mekeit az óvodák előjegyzésbe veszik, ha a gyermek a tanév során tölti be harmadik élet­évét, és az anya munkába kí­ván állni. Városunkban minden óvo­dás korú gyermeket el tudnak helyezni. Ha az egyes óvodákban a jelentkezők száma meghaladja a felvehetőkét, akkor felvételi bizottságot hívnak össze és a gyerek számára másik óvodá­ban keresnek helyet. Áramszünet A Démász nagykőrösi üzemigazgatósága értesíti a lakosságot, hogy május 13-án reggel 7 órától 12 óráig áram­szünet lesz a Kecskeméti úton a Kálvin tértől a Zöldfa utcá­ig, a Sallai Imre, a Puskás Tivadar, a Fürj, a Kalocsa Balázs, a Zátony és a Pacsirta utcákban. Ugyancsak május 13-án délelőtt 10 órától 15 órá­ig áramszünet lesz a Bánomi iskola környékén. Mozi, színház A nagyteremben: Szerep­csere. Színes, szinkronizált amerikai filmvígjáték. Előadás 6 és 8 órakor. A stúdióterem­ben: Vad banda. Színes, szink­ronizált amerikai kafendfiim. (Csak 18 éven felülieknek!) Fél 6-kor. ★ A szolnoki Szigligeti Szín­házban délután 3-kor és este 7 órakor: Csárdáskirálynö. n ■ A PEST MEGYE! HÍRLAP KÜLÖNKIADÁSA XXXI. ÉVFOLYAM, 109. SZÁM 1987. MÁJUS 12., KEDD Megépítik a központi bázist Nagypapa nyomdokában az unoka Külső és belső kényszer egyaránt motiválja a Munkás­őrségnek azon törekvését, hogy az egy-egy esztendőre szóló kiképzési feladatokat a minimálisra redukálja. A tennivalók ésszerű szelekciójá­val, a gyakorlatok tartalma­sabbá tételével évek során számokkal is jól kifejezhetően sikerült csökkenteni az igény- bevételt, s e nyereség a nép­gazdaságban és az egyéni élet­ben kristályosodott ki. Természetesen ez a folya­mat sem hághatja át' az ész­szerűség határait, jól körülír­ható az a követelményszint, amiből már nem lehet enged­ni tovább. Ám körültekintőbb, rugalmasabb szervezéssel, ha­tékonyabb pararícsnoklási szisztémával az így megma­radt feladatokat is lehet oly­képpen rendszerezni, hogy minél kevesebb időveszteség érje a munkahelyet, s kevés­bé szenvedje meg a család a férj, fiú vagy feleség távollé­sét. A Mészáros János munkás- őregységnél az elsők közt ve­zették be az úgynevezett egy­ségszintű összevont gyakorla­tokat. Az eddig elaprózott képzésből, amit csak lehetett, 3—4 napba koncentráltak. Ez­zel a felkészülések, ki- és be­vonulások sok-sok részidejét és az ezzel együtt járó anyagi kiadásokat takarítottak meg. De a dolognak ez csak az egyik oldala. Idővel bizonyos­sá vált, amit előbb csak sej­A XIX. SZÁZAD második felében változás következett be az építkezés technikájá­ban. A lakóházakat, istállókat sorra nagyméretű vályogból kezdték építeni, általában 60— 70 centiméter vastagságú fa­lat emelve. A falakra he­lyezték a sárgerendát, amely tartotta a fűrészelt szarufákat, illetve a tetőszerkezetet. A vastag fal lehetővé tette na­gyobb szobák, helyiségek ki­alakítását, s ennek megfele­lően bonyolultabb tetőszerke­zetek kialakítása volt szüksé­ges, amelyben a mezővárosi mesteremberek, ácsok reme­keltek. A nád- és zsúptető rend­kívül praktikus volt, jó hőszi­getelő tulajdonsága révén, azonban előnye megmutatko­zott abban is, hogy viszony­lag kicsi volt a súlya, nem terhelte túlságosan a falaza­tot. Természetesen a XIX. század második felélői kibon­takozó nagyobb arányú vá­lyogépítkezés során is fontos szerepet töltött be a könnyű héjazat, azonban fokozatos háttérbe szorulását a tűzbiz­tonság kívánalma idézte elő, s a polgáriasodó közízlés. A tehetős parasztpolgárok tekin­télyes méretű házaikat cserép­pel fedték, s így vált a hód­farkú vagy szegedi cserép meghatározó tényezővé a há­rom város képében. A fából és egyéb anyagok­ból készített épületek — mint említettük — a három vá­rosban is kisebb arányban voltak jelen századunk első felében. Elsősorban is az ideiglenes hajlékok említhe­tők meg közöttük, a pusztá­kon élő pásztorok építményei, s a jószág védelmét szolgáló enyhelyak. A három város kiterjedt legelőin s a pusz­tákon — mint Bugacon is — jellegzetes építmény volt a szárnyék és cserény, a nád­kunyhó. A szárnyékot három­ágúra készítették, s mozgatni is lehetett, ily módon védve a jószágot az irányát változtató hideg széltől, verő esőtől. Kecskemét városa például 1856-ban készíttetett új szár- nyakat & leégett régi helyébe Mezővárosi építészet az Alföldén II. A ház középpontjában a konyha A késő középkori kemencék kör alapraj zúak, s lehettek karóvázas, tapasztott, búbos alakúak padkával, vagy a módnak megfelelően épített, cserép kályhaszömekből ra­kott, úgynevezett banyake­mencék. Ezek a XIX. század elején tűntek el a három vá­rosból. A késő középkori falu­ásatások során változatos, gazdag cserépanyag bukkant elő, mázatlan bögre, vagy ku­pa formájú, hagyma- vagy ka- baktök alakú kályhaszemek mellett (pl. Agasegyháza) a mázas, díszes kályhaszemek is előkerültek Kecskemét kör­nyékéről. A nyársapáti ud­varházból származó zöld má­zas, háromszög alakú s oroszlánnal díszített, vala­mint a mázatlan, téglalap ala­kú, geometrikus díszekkel el­látott kályhaszem a XV. szá­zadi reneszánsz becses emlé­kei. A CSERÉPKÁLYHÁK újabb virágkora a XIX. század vé­gére esik. Míg az egyszerűbb lakóházakban a fehérre me­szelt, padkás kemence ural­kodott, a módosabb cívishá­zakban a tágas szobákba állí­tották a szecessziós stílusú, nyurga, barna, zöld, vajsárga színű cserépkályhákat. E há­zakban is elfért még a búbos kemence: vagy a hátsó szo­bába rakták, padka nélkül, továbbra is fűtési alkalmatos­ságnak, vagy a kamrában, félreeső helyre a konyha mel­lett, sütés-főzés céljaira hasz­nálva kizárólagosan. A középmagyar típusú la­kóház jellegzetes helyisége a pitvar és konyha. A konyhá­ban állt a jellegzetes közép­padka, amelyen az ott elhe­lyezett vas háromlábra tett fa­zékban főztek vagy sütöttek. Oldalt, így a kemence szájá­nál is katlanokat alakítottak ki. A füstöt a nyitott kémé­nyen át vezették eL A XIX. század elejéig rend­szerint vesszőből font, sárral tapasztott kéményeket építet­tek a három városban is. En­nek rendkívül tűzveszélyes volta miatt szorgalmazta a felsőbb és városi hatóság ezek elpusztítását, illetve tilalmaz­ták építésüket. Kívánatos volt a téglakémény, s ennek megfelelően a konyha fölé bolthajtást építettek, ahonnan a füst a bő torkú téglakémé­nyen át távozhatott el. A XIX. század végétől már nem építettek ilyen szabadkémé­nyeket, boltozatos konyhát sem. A konyhát lepadlásol- ták, s a kemence szájánál építették fel a tágas kéményt, ahová a kemence szája tor­kollott, a mennyezet alatt pedig a sparhelt füstelvezető csövét kötötték be. Mezővárosaink arculata an­nak ellenére, hogy tükrözi az építkezés évszázados változá­sait, a hagyományos építkezés és stílusos építészet keveredé­sét, szerves egységbe való öt­vözését, megkapó látkép. A mezővárosi fejlődés, az agrár jelleg sajátosságainak megfe­lelően meghatározó a hagyo­mányos, falusias kép, fehérre meszelt, ágasfás vagy szaru­fás tetőszerkezetű, nádfödeles vagy cserepes lakóházakkal, gazdasági melléképületekkel, viszonylag tágas portákkal, el­sősorban is a belsőség perem­területein. A KÖZPONT, illetve a főbb útvonalak már városiasabb képet mutatnak: itt állnak a városi szerepköröknek, funk­cióknak megfelelő középüle­tek, s a vagyonos parasztpol­gárság, ki snemesség a külön­böző építészeti törekvéseket kifejező s egyben tekintélyü­ket is reprezentáló lakóépüle­tei. Dr. Novák László (Folytatjuk) Felső-Pusztaszeren, amelyhez 350 kéve nádat és 450 öl „gyi- kény”-kötelet használtak fel, a szárnyék „sarkantyújához” és korcolásához. A Duna-Tisza köze jellegzetes építménye a cserény, _ csörény, amely a pásztorok hajlékául és az igáslovaik enyhelyéül szol­gált. KÉT RÉSZBŐL állt. Az egyik, a tulajdonképpeni cse­rény szolgált a pásztor szál­lásául, annak sarkában ala­kították ki a fedett sátrat, s a négyzet alakú térség szaba­don álló részén állt a szolga­fa, a bográcsfőzés fő kelléke. A cserénykarókra s a nádfal korcába akasztották az ele­mózsiát, a különböző pász­torkészségeket. A cserényajtó mellett, kívül volt a pad, amelyen subába burkolózva pihenhettek a pásztorok. A cserény másik része volt a szárnyékcserény — jászollal és szénatartóval. Ide kötötték be a lovakat éjszakánként. A cserény legfontosabb anyaga a vessző, de deszkából is készítették. A juhászok nádfalú esztrendát is építettek, ahová juhaikat hajtották be fejés céljából, s mellé építették a nyeregtetős nádkunyhót. A három város lakóházai az úgynevezett középmagyar ház­típusba sorolhatók. Soros el- rendeződésűek, több helyiség­ből állnak. Rendszerint szoba- konyha-kamra, szoba-konyha- szoba-kamra osztottságúak. A szoba-konyha, illetve a szoba- konyha-szoba elrendeződés már a XVI—XVII. században elpusztult Kecskemét kör­nyéki házak jellegzetes for­mája. A ház központi helyi­sége a konyha volt, s innen lehetett a szobába jutni. A régészeti kutatásokból tudjuk, hogy a szobában álló kemen­cét a konyhából, valamint kí­vülről, az udvarról is lehetett fűteni. teni lehetett, hogy a „bentla­kásos” gyakorlatoknak morá­lis értéke is van, elősegíti, erősíti a kollektív, fegyvertár­si, baráti kapcsolatokat. Az 1987-es kiképzési ciklus első félidejére teszi a koronát a rövidesen sorra kerülő ösz- szevonás is, ami hagyományo­san és stílusosan tábori körül­mények között zajlik majd. Az egységtörzs munkatársai már hetekkel előtte lázasan készülnek az eseményre, s ami rájuk vár, igazán nem kevés, hiszen az igencsak fo­gósnak tűnő, gyakorlati fel­adatok mellett a három szá­zad és a törzs szabadidős, kulturális, sporttevékenységét is meg kell szervezniük. A négy napra meglehetősen tar­talmas programokat tervez­nek, s közöttük aligha találni akár egy üres percet is pir­kadattól késő estig. Kása Sándor egységparancs­nok elmondta, hogy éppen az éves igénybevétel csökkentése érdekében az összevont gya­korlatok közé a lövészetet is beépítették most, amelyet lépcsőzetesen hajt végre a ceglédi, nagykőrösi és abonyi századok állománya. Az év további részében még egy soros lövészeten vesznek részt munkásőreink, ősszel a zárógyakorlat következik, ami vizsgaszerű számadás lesz a 87-es kiképzési évről, melynek végére a késő őszi ünnepélyes alegységgyűlések tesznek pon­tot. Pendítsünk meg egy-két gondolatot az utánpótlás hely­zetével kapcsolatosan is, ez mindenek közt talán a legiz­galmasabb kérdés. Pár éve még a folytonosság látszott megszakadni ennél az egység­nél, már-már több volt a le­szerelő, mint az újonnan jövő. Most megnyugtató a kép; a parancsnok szavaival élve: könnyedén sikerült teljesíteni az éves állományépítési ter­vet, s e munkához kiemelke­dő segítséget nyújtott a nagy­kőrösi pártbizottság apparátu­sa. Örvendetes az is. hogy nem­csak a szép szónak, agitáció- nak köszönhető a szervezésben elért eredmény, hanem a meggyőződésből fakadó önel­határozásnak is. Nem kell bi­zonygatnunk, elég, ha arra gondolunk, hogy az egység tagjai közül sokaknak felnőt­tek a gyerekeik, a veteránok unokái, s e családok többsé­gében természetes az, hogy az apa, nagyapa nyomdokaiba lép a fiú, unoka, nem egy esetben a nagylány is. Vannak persze családon kí­vüli tényezők, minden bi­zonnyal az igénybevétel csök­kenése is közrejátszik abban, hogy az eddigi szkeptikusok is komolyan fontolóra vegyék: felcsapjanak-e a szürke ruhás fegyveresek közé. Ez a motí­vum akkor lesz majd igazán erős, ha sor kerül a központi bázis felépítésére. Az objek­tum révén — sok más előnye mellett harmadára, negye­dére csökken majd egy-egy személyre vetítve az egyik legnagyobb terhet jelentő ügyeleti szolgálatok száma, ideje. A komplexum Cegléd város kebelében épül fel. A feltéte­lek adottak, s a munkálato­kat az idén nyáron elkezdhe­tik, számítva a bázisüzemek, valamint a munkásörök sze­mélyes közreműködésére is. A segítség — miként ezelőtt — bizonyosan most sem ma­rad el. Ez lesz ugyanis a fel­tétele annak, hogy a feladat nagyságához mérten megles pően hamar, már a jövő esz­tendőben birtokba vehesse az egység a régen megálmodott körletet. My. J. Középiskolás labdarúgás A középiskolások tavaszi sokoldalú, zsúfolt programja miatt némi időpontváltozás­sal játszották a körösiek újabb mérkőzéseiket a II. korcsoportos labdarúgó-baj­nokság déli csoportjában. Az Ifjúsági sporttelepen: Ceglédi Mezőgazdasági Szak­középiskola—Nk. Gimnázium 3-0 (3-0). Az úttörő-mérkőzé­sekkel való ütközés miatt rö- videbb volt e találkozó, ame­lyen a vendégek jobbak vol­tak. Idegenben: Monori Szak­munkásképző—Nk. Toldi 3-0 (1-0). Kissé gyámoltalanok voltak az élelmiszeripariak, de balszerencsések is. Ceglédi Szakmunkásképző—Nk. Szak­munkásképző 3-1 (0-0); a jó képességű és már csoport- győztes szomszédoknál a kö­rösiek jól helytálltak; gőliö- vő: Eszes. S. Z. !BSN 01«—*708 (Nagyköröst Hírlap;

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents