Pest Megyei Hírlap, 1987. május (31. évfolyam, 102-126. szám)

1987-05-11 / 109. szám

1987. MÁJUS 11., HÉTFŐ 3 A Békém (izgalomért kitüntető jelvényt Ribánszki Róbert adta át Vámos Zoltánnak (a képen jobbra) — A X. országos békekonferencia idején, amikor megfiatalodott az egész békemozgalom, kerültem az OBT tagjainak sorába — mondja Vámos Zoltán, a Bé­kemozgalomért kitüntető jelvény újdonsült tulajdonosa. — Bizonyára a többesztendős MHSZ-es. múltam miatt gondoltak rám négy évvel ezelőtt. A béketanács tagjai közé hamar beilleszkedtem és úgy érzem, sikerült han­got találnom mindenkivel a békemozgalom kérdéseivel kapcsolatban. Nekem is naponta fölteszik a kérdést: mit tehetünk mi, kis emberek a békért? Ügy gondo­lom, magunk körül kel} , először megteremteni azt, most éppen úgy, hogy minden erőnkkel azon legyünk: kilábaljunk a gazdasági nehézségekből, mindegy milyen poszton dolgozunk. A gyerekekkel még könnyebb, más légkörben nőnek fel, mint mi, fantáziájuk is frissebb, elevenebb. A világra nyitottan élnek. Őket abban kell se­gíteni, hogy az élet kérdéseire megtalálják a legjobb vúlciszt A Váci Hámán Kató Általános Iskola diákjait a béke utazó nagyköveteinek nevezte dr. Jávor Gyuláné, a Váci Tanács művelődési, ifjúsági és sportosztályának vezetője, s ebben nincs semmi túlzás. Negyedszázada tartanak fenn kapcsolatot a váci gyerekek egy vietnami iskolá­val, ezért tavaly például magas vietnami kormánykitün­tetésben részesültek. A zeneiskolások Európa számos or­szágában megfordultak már — a napokban tértek haza franciaországi turnéról —, hírnevet szerezve hazánk­nak s a magyar népzenének. Ezek a látogatások, s a viszontmegh ívások igen alkalmasak arra, hogy a gyere­kek baráti kapcsolatókat létesítsenek idegen országok­ban élő korlársaikkal, s a befogadó családokban hű ké­pet kapjanak és adjanak életükről. Huszonötödszer találkoztak Törökmezőn Vidám majális a béke jegyében A barátság utazó nagykövetei Rendel tenni körülöttünk Erről olvastam Brandt meg az ostoba kérdés Hányszor letorkolnak már a kérdéseink miatt is. S a fensőbbség, a kíméletlen maga- biztosság, ahogyan rendreutasítanak. Hogy lehet ilyent kérdezni, maga szerencsétlen! Elintézett, nyilvánvalóan lezárt ügyeket boly­gatni. Azt is éreztetik ilyenkor, hogy sület- len kérdéseinkkel raboljuk az idejüket, ami újabban már nálunk is egyre drágább. Pár napja egy falusi tanácselnökhöz igye­keztem volna. Nem ám csak úgy, meggondo­latlanul. Félfogadási időben. Előszobájában kardos menyecske fogad: hová, minek? Én balga, megmondom. Mire ő: ó, azért nem kell zavarni az elnököt, el van az már intéz­ve. De föltaláltam magam. Akkor megkérde­zem tőle, hogyan szolgál az egészsége. Be­mentem. Hamar kiderült, az ügy egyáltalán nincs elintézve. (Nem tudom, megfigyelték-e már, az elnökök, igazgatók, más fontosabb főnökök előszobájában mindig lebzselnek né- hányan, akiknek nem az a munkahelye. Rendszeresítve vannak ezek, hogy nehezeb­ben juthasson keresztül az ember az előszo­bán?) Más alkalommal meghívtak vállalati meg­beszélésre. A város párttitkára, tanácselnöke, népfronttitkára, ilyen emberek társaságában vackoltam magam a párnázott székre. Kelle­mesen folydogált az eszmecsere. Mit tehet a vállalat a városért, mit kívánnak ezért cse­rébe. Üldögéltem, jegyezgettem, nyilván ezért hívtak. A párttitkár egy elakadási szünetben rám néz, s szóira sajtónak nincs kérdése? Ami esetleg nekünk nem jutott eszünkbe. Ha már itt a nagy alkalom, ráadásul fölszólíta­nak, akkor kérdezek. Nem tartozik szorosan a témakörbe, kezd­tem magyarázó’.ag, de mégis megkérdezem az igazgató elvtárstól, valóban meghagyta a gyáregységek vezetőinek, hogy csak az ő elő­zetes engedélyével nyilatkozhatnak a sajtó­nak? Elkomorult az igazgató, nagyon sötét fellegek gyülekeztek a homloka körül. Még jó, hogy sosem fogadok el italfélét, talán ki is fizettette volna a kávét. Ezt nem vártam volna, szólalt meg végül, ez nagyon udva­riatlan, rosszhiszemű kérdés volt. De azért ebben a körben elmondom... És elmondta. De hát nemcsak falusi tanácsi ügyintézők, középvállalati vezetők veszik rossz néven a kérdéseket. Oly jelentős személyiségek is be­leesnek ebbe a hibába, mint Willy Brandt, aki egy élet tapasztalataival a háta megett válaszolt hasonlóképpen a Der Spiegel mun­katársának kérdésére* mint a Nemzetközi Szemlében olvastam. Az a munkatárs is finoman kérdezett Brandt úr, ön jövőre le akar köszönni a pártelnökségről. Milyenek az esélyei Johan­nes Raunak a választások után, ha számítás­ba vesszük, hogy saját tartományában, Eszak-Rajna-Vesztfáliában 6 százalékkal több szavazatot kapott, mint az SPD országos át­lagban? A válaszból csak a leköszönésre vo­natkozó részt idézem: Ami a pártelnökséget illeti, ez most egyáltalán nem aktuális. Ezt Johannes Rauval egyetértésben jelenthetem ki. Roppant ostoba dolog volna most, 1987 februárjában, amikor annyi a teendőnk, olyan kérdésekre válaszolni, amelyek majd valamikor 1988 közepén, nem is annyira az elején, mint inkább a közepén lesznek ak­tuálisak. Amikor e sorokat írom, még nincs meg az újabb Nemzetközi Szemle, amelynek ese­ménynaptárában jelzik, mikor köszönt le Brandt úr. Mert már leköszönt. Kör Pál Kettős jubileum adott külö­nös ünnepélyességet a vasár­nap Törökmezőn megrendezett békenapnak. Éppen huszonöt esztendeje, hogy a nagymarosi fiatalok először ünnepelték a győzelem napját a törökmezei turistaháznál. Az évek során e tisztelgés a természetben ha­gyománnyá vált s terebélye­sedett megyei eseménnyé. Oly­annyira, hogy öt éve a török­mezei béketalálkozó egyben a Pest megyei békehónap nyitá­nyát is jelenti. Erről beszélt a 10 órakor kezdődött békenagygyűlés résztvevőinek köszöntőjében Niedermüller Ferenc, a Nagy­marosi Tanács elnöke, aki kö­szöntötte a környékről és az egész megyéből érkezett ven­dégeket. a megjelent politikai, társadalmi vezetőket, közöttük Nagy Sándornét, az MSZMP Pest Megyei Bizottsága titká­rát. Kovács Antalnét, a HNF megyei bizottságának elnökét és Kiss Jenőt, a KISZ Pest Megyei Bizottsága titkárát, majd átadta a szót Ribánszki ínycsiklandozó illatok felesel­tek egymásnak a bográcsok : környéken (Erdős! Ágnes felvételei) Tudás, erő, akarat, S AíiO-C Kéri György vezérőrnagy, az MHSZ főtitkára a csúszókorong- pályán is bemutatja tudását. Tőle balra a pályán dr. Balogh Pál, a Pest megyei pártbizottság titkára. Vimola Károly felvételei (Folytatás az 1. oldalról.) kintve ismerkedhettek az MHSZ életével. A rádiós szak­ág eszközeinek, a repülő- modelleknek, a fegyvereknek a megszemlélése után ér­tünk a könnyűbúvárok sátrá­hoz, ahol Bozóki Zoltán, Soó- ky Lajos és Friedrich Sándor ráckevei fiatalok tájékoztat­ták a látogatókat ennek a ná­lunk ritka sportágnak a szép­ségeiről. A polgári védelem megyei törzsparancsnokságá­nak sátránál Erdős István al­ezredes és Mógor László fő­hadnagy azokra az eszközökre hívták fel a figyelmet, ame­lyek kiállításuk címéhez mél­tóan — Nyugalmunk érdeké­ben — akkor lehetnek az em­ber segítségére, ha kataszt­rófák fenyegetik életét és anyagi javait. A Pemü új sportcsarnoká­nak folyosóján találtuk a ver­senyző csapatok által készített tablókat és pályamunkákat. Ezek a szövetség múltjának és jelenének azokat az ese­ményeit mutatták be képek­ben és elbeszélésekben, ame­lyek a csapatok lakóhelyén történtek. Az emlékezésnek ezt a dokumentumkötetét a dömsödi úttörők olyan elmé­lyült munkára vallóan állítot­ták össze, hogy a zsűri a maximális öt helyett hat ponttal jutalmazta. Sishlfean táfcaroznak Közben már elkezdődött odakint a csapatok versen­gése. Csúszókorong- és gránát­dobás, járőrverseny, közleke­désbiztonsági feladatok tették próbára erejüket, ügyesaégü- ket. elméleti felkészültségüket. A szabadtéren nyújtott pro­dukció után Gödöllő állt az első helyen, őt követte Ceg­léd, Szentendre, Budaörs az élmezőnyben. Következett a sportcsarnok­beli feladatsorozat. Itt Nagy György, a televízió szerkesztő­riportere látta el a játékveze­tő - tisztét, ■ 5 a zsűriben Kéri György, dr. Balogh Pál, Szőke András ezredes, a Pest me­gyei hadkiegészítési és te­rületvédelmi parancsnokság vezetője és Bárdos István, az úttörőszövetség Pest megyei elnöke is helyet foglalt. Itt azt kellett bebizonyí­taniuk az általános iskolás versenyzőknek, hogy értenek a térkép és a tájoló haszná­latához. tudják a válaszokat a tesztkérdésekre, videofilmeken felismerik hazánk műemlé­keit, járatosak a fegyverisme­retben, jól lőnek célba, gázál­arccal a fejükön is fürgén fut­nak labdavezetés közben, s a mintarajz szerint itt elkészített papírrepülőt messzire tudják hajítani. A remek hangulatú versen­gésben végül Szentendre csa­pata került az élre. Beregnyei Józsefné csapatvezető tanárnő készítette fel a Burka Edina, Kiss László, Sárai György, Szántó Dénes. Szeibold Krisz­tina és Sztankits Nándor ösz- szetételű csapatot, amelynek tagjai Jant László őrnagytól, az MHSZ Pest megyei vezető­ségének titkárától vették át az elismerő oklevelet. Első helye­zésük jutalma: június 15-től 21-ig az NDK-beli Suhlban táborozáson vesznek részt és két motorkerékpárt is kaptak. Mindenkinek ajándék A második helyezett száz­halombattai csapat nemcsak -öt 'légfegyvert kapott Kéri György vezérőrnagytól, hanem a Pest megyei hadkiegészítő parancsnokság díszes serlegét is megkapta és dr. Balogh Pál pedig fényképezőgépekkel kedveskedett a csapattagok­nak. A ráckevei MHSZ-vezető- séghez tartozó dömsödi csapat harmadik helyezése a fő­titkártól három légfegyvert, Balázs Gézánétól tollaslabda- ütőket, a solymári pártbizott­ságtól díszes serleget, érde­melt ki. A további helyezések fel­sorolásától eltekintünk, hiszen ebben a versenyben csak nyertesek voltak: ajándék nél­kül senki sem távozott a résztvevők közül. A szülőföld ismerete Annyira jól sikerült ez 8 vetélkedő, hogy még az is a javára írható, amit bírálat­ként említhetnénk. Ráirányít­hatta a figyelmet például ar­ra. hogy szülőföldismeretből még van pótolnivaló. Aligha­nem erre gondolhattak azok a pedagógusok is, akik itt ta­núi lehettek: még a Cegléd színeiben versenyző abonyí gyerekek sem tudták, hogy Dózsa György melyik Pest megyei városban intézett buz­dító beszédet a parasztfel­kelőkhöz; vagy még a Rác­keve színeiben itt lévő döm­södi gyerekek sem tudták, hogy ki volt az a törökverő hős, akinek a nevét ma is vi­seli a híres ráckevei kastély; vagy csak a nagykőrösi gyere­kek tudták, hogy melyik Pest megyei városban van az or­szág legnagyobb , konzerv­gyára; vagy a százhalombattai gyerekek sem tudták, hogy hol van a megyében az egyet­len B típusú lövészklub stb. Mindennek és még számos ismeretnek a hiányáról —« a vetélkedőben részt vett gyere­kek esetében legalábbis — már csak múlt időben beszél­hetünk. De az itt nem lévő tíz- és tízezrek fontos isme­reteinek hiányát is sejteni engedte ez a viadal, s ezért • gondoljuk, hogy az MHSZ-nek ez a tudáspróbája tanul­ságaival messze túlmutatott önmagán. Már csak ezért is nagyon jó, hogy megrendezték. A vetélkedőt záró ünnepségen az MHSZ főtitkára a lakosság, s külö­nösen az ifjúság hazafias, honvédel­mi, internacionalista nevelésében, a honvédelmi rendezvények szer­vezésében hosszú idő óta végzett kiemelkedő tevékenységének el­ismeréséül az MHSZ'Kiváló Mun­káért érem arany fokozatával tün­tette ki a Pest Megyei Műanyag­ipar! Vállalat KISZ-bizottságát. Továbbá kitüntetésben és elisme­résben részesítette Pogonyi Ti­bort, Solymár község pártbizott­ságának titkárát, Bogdán István- nét, Solymár tanácselnökét, Fet­ter Gyula országgyűlési képvise­lőt, a PEMÜ KISZ-titkárát, Ba­rátit Károlyné nyugdíjas iskola- igazgatót, Hauzinger Imrét, az MHSZ budaörsi területi titkárát. Kovács Istvánnét, a solymári ál­talános iskola párttitkárát, Botár Margitot, a solymári iskola taná­rát, Dankó Andrást, a PEMÜ KISZ-bizottságának szervező titká­rát és Tóth Ferenc munkásőrt. Cseri Sándor Bálint Gábor monori-erdei általános iskolás a rádiótávirá­nyítású repülőgépekkel ismer­kedik A nagygyűlés részvevőinek egy csoportja Róbertnek, a Hazafias Nép­front Országos Tanácsa titká­rának, aki bevezetőjében ar­ról beszélt, hogy az emberi­ség számára szép adomány az emlékezés. S most, amikor a fasizmus felett aratott győze­lemre emlékezünk, kötelesség is. Gondolnunk kell mind­azoknak a népeknek a fiaira, akik életüket áldozták hazánk szabadságáért, akiknek örök nyugvóhelye lett ez a föld. És emlékezni kell azért, mert negyvenkét esztendővel a leg­nagyobb világégés után is a bizalmatlanság légköre jellem­zi a két világrendszer kapcso­latát, s mindennek következ­ményeképpen napjainkra hat­ezer második világháború megvívásához elegendő pusz­tító erő veszélyezteti az em­beriséget. Ribánszki Róbert személyes tapasztalatát említette; be­szélgetést egy kanadai parla­menti delegáció tagjaival, akik elmondták: gyermekkoruktól olyan szellemben nevelkedtek, amely szerint a kommuniz­mus fenyegeti létüket. S ma­guk is félve jöttek egy szo­cialista országba. Megismerve viszonyainkat, céljainkat, már könnyebb elhinniük, hogy ez a világrendszer nem pusztít és nem fenyeget, sőt újabb és újabb leszerelési kezdeménye­zésekkel igyekszik csökkente­ni a háborús veszélxjt. Min­den ember tehet sokat; népek, más világnézetű, de ugyan­csak békét óhajtó emberek megismerésével, a barátkozás- sal. Beszéde végeztével Ri­bánszki Róbert az Országos Béketanács kitüntető jelvé­nyét adta át Vámos Zoltán­nak, a Mechanikai Művek szakmunkásának, az OBT tag­jának és a Béketanács emlék­lapját a váci Hámán Kató Ál­talános Iskola nevelőtestüle­tének és diákjainak. A ragyogó napsütésben iga­zi majálisi hangulat uralko­dott a hatalmas lankás me­zőn. A. környékbeli .tisztáso­kon még szombat reggel va­lóságos kis sátorvárosokat épí­tettek a legbátrabbak, akik a szeles időjárással dacolva s a meteorológusok előrejelzé­sében bízva földközelben töl­tötték az éjszakát. Munkába fogtak a környéken minden tüzrakóhelyet, s bár főzőver­senyt nem rendeztek, déltáj­ban a bográcsok környékén már egymásnak felesegettek a legfinomabb illatok. M. K.

Next

/
Thumbnails
Contents