Pest Megyei Hírlap, 1987. április (31. évfolyam, 77-101. szám)
1987-04-24 / 96. szám
I I Ma: 12 oldal I VILÁG PROLETÁRJAI, EGYESÜLJETEK! PEST MEGYEI AZ MSZMP PEST MEGYEI BIZOTTSÁGA ÉS A MEGYEI TAHACS LAPJA XXXI. ÉVFOLYAM, 9«. szAm Ára: 1,80 forint 1987. ÁPRILIS 24., PÉNTEK MA: MSénBí „A Hungarorlng-pálya megmg • közelíthető az M3-as autó0 nsUnC/Cir03'lI3§p pályán gépkocsival vagy az Örs vezér térről menetrendszerűen induló HÉV-jára- tokkal. A vonalra járatsűrítést ígér a BKV. (3. OLDAL) MBS keafansti „A divat változásának megfele- * ■ lően tervezték meg az új női egyeJUruVS&BS egyenruhákat, amelyekre egyaránt jellemző a nőies forma és a katonás jelleg. A tervek szerint a hetedik ötéves tervidőszakban a hadihajós alakulatnál szolgálók ruházatát kék színűre cserélik”. (12. OLDAL) Befejeződtek Kádár János svédországi tárgyalásai Látogatás a Volvo-konszernné! A kormány szóvivőjének tájékoztatója illést tartott a Minisztertanács A Minisztertanács csütörtöki üléséről a Tájékoztatási Hivatal elnöke, a kormány szóvivője a következő tájékoztatást adta: A Minisztertanács jóváhagyólag tudomásul vette Lázár György tájékoztatóját Poul Schftterrcl, a Dán Királyság miniszterelnökével folytatott tárgyalásairól. A Minisztertanács megtárgyalta és jóváhagyta a magyar —szovjet gazdasági és műszaki-tudományos együttműködési kormányközi bizottság Budapesten tartott üléséről szóló jelentést. A kormány megvitatta a közlekedés helyzetét, és megerősítette a hosszú távú fejlesztési koncepció irányelveit. A mezőgazdasági és élelmezésügyi miniszter tájékoztatást adott az időszerű mezőgazdasági munkák állásáról. A Minisztertanács jelentést hallgatott meg a bányászat biztonsági helyzetéről és a bányahatóság 1986. évi tevékenységéről. A kormányszóvivői értekezleten Bányász Rezső bevezetőben külön szólt a mezőgazdasági munkák helyzetéről. A kormány elé került jelentést ismertetve a többi között elmondotta, hogy az őszi kalászosok állapota a március végi felmérés szerint gyengébb volt, mint az 1980-as években bármikor. A hűvös, csapadékos időjárás hatására a vetések állapota kedvezően változott; a Dunántúlon jó, de az Alföldön és másutt gyengébb a növények fejlettsége. Különösen mintegy 300 ezer hektár búza állapota okoz gondot. Emellett április 21-ig 96 ezer hektáron pusztult ki az őszi vetésű kalászos gabona, ez 40 ezer hektárral több, mint az előző évek átlaga. Az erőfeszítések ellenére még mindig 2—3 hetes a lemaradás az időszerű munkákban. A két legnagyobb. területű tavaszi növény, a kukorica és a napraforgó vetése azonban még az optimálishoz közeli időben befejezhető. A gyümölcstermesztésben elsősorban az őszi- és a kajszibarack termőrügyei károsodtak, a szőlő termőterületének pedig 40 százalékán észleltek súlyos rügypusztulást. Megkéstek a zöldségtermesztés időszerű munkái is. Az állattenyésztésben tovább (Folytatás a 3. oldalon) Jegor Ligacsov tegnap nagygyűlésen vett részt Élénk érdeklődést váltott ki Kádár János stockholmi találkozója a svéd üzleti élet vezetőivel. A képen az MSZMP főtitkára cs Ingvar Kampard, az IKEA cég vezetője (balról). 8 Göteborggal ismerkedett svédországi látogatásának v, utolsó napján Kádár János. Az MSZMP főtitkára a £ déli órákban érkezett a svéd nagyváros központi pá- ^ lyaudvarárá, ahol a vendéget és a kíséretében lévő ^ személyiségeket Akc Norling, Göteborg és Bohus me- ^ gye kormányzója, valamint Jörgen Linder, Göteborg £ városi tanácsának einöke fogadta. A vendégeket elkí- í sérte Göteborgba Sven Hultcrstrocm közlekedési és 4 szállítási miniszter, valamint Ragnar Drombcrg, a í Svéd Királyság budapesti nagykövete. A szót mindjárt követi a tett Az MSZMP Központi Bizottságának meghívására hazánkban tartózkodik Jcgor Ligacsov. A képen: megbeszélésük előtt Németh Károly, az MSZMP főtitkárhelyettese üdvözli a szovjet párt központi bizottságának titkárát, a politikai bizottság tagját A városi tanács Kádár János tiszteletére adott ebédjével kezdődött a göteborgi program, majd az MSZMP főtitkára kötetlen beszélgetést folytatott a tartomány és a város vezetőivel. A vendégek rövid városnézésen ismerkedtek a nagyipari központtal, Svédország hagyományosan legnagyobb áruforgalmat lebonyolító tengeri kikötőjével. Kádár János és kísérete délután az egyik legnagyobb svéd iparvállalat, a Volvo- konszern központjába látogatott. A vendégeket a cég vezetői fogadták, majd üzemlátogatás következett, amelyen bemutatták a személygépkocsi-gyártó gépsorokat. A nyitott, panorámás mikrobusz- ban helyet foglaló Kádár János megtekintette a végeláthatatlan szerelőszalagokat, amelyeken emberi kéz érintése nélkül jut el a fémlemez a végszereidéig: a Volvo- gyár világszerte ismert és kedvelt 700-as járműsorozatának legújabb típusa készül. Az üzemrészek megtekintése után o konszern vezetői a vállalat központjában adtak tájékoztatást a gyár tevékenységéről. Az idén 60 éves a Volvo- konszern, Svédország vezető vállalatcsoportja. Műhelyeiből elsősorban szállítási eszközök — személy- és tehergépkocsik, autóbuszok — kerülnek ki. de érdekelt a cég a repülőgép- és hajómotor, az építőgép, az élelmiszer- és a gyógyszeriparban is. A mintegy 70 000 dolgozót foglalkoztató nagyvállalat forgalma csaknem 10 százaléka Svédország brutto nemzeti termékének. Nyeresége legnagyobb részét az 1986-ban már 415 000 autót gyártó'sze- mélvgépkocsi-üzemeknek köszönheti. Termékeinek 85 százalékát külföldi piacokon értékesíti. A Volvónak régi, kiterjedt kapcsolatai vannak magyar vállalatokkal. Az együttes a Nikexszel csaknem 20 évvel ezelőtt kötött megállapodással kezdődött. Az egyezmény alapján a Metalimpex a múlt évben már mintegy 2 millió dollár értékben jármű- tengelyeket, a Nikex pedig 1 millió dollárért földmunkagépekhez használatos alkatrészeket szállított a Volvónak. A skandináv országból teher- és személygépkocsik, járműalkatrészek és munkagépek érkeznek hazánkba. A Volvo kis terepjárókat előállító vegyes vállalatot üzemeltet a Csepel Autógyárral és a Mogürttel. Hagyományosnak tekinthető a svéd cég és a Mogürt harmadik piaci együttműködése. Eladásaik Irakban, Angolában, Etiópiában, Malaysiában és Dubaiban a legjelentősebbek. A vállalati központban te‘t látogatás után Ake Norling Kádár János tiszteletére adott fogadásával ért véget a háromnapos svédországi program. Az MSZMP főtitkára és kísérete az esti órákban indult haza a Malév különgépén. A repülőtéri búcsúztatáson jelen volt Sven Hulterstroem, Ragnar Dromberg, Ake Norling és Jörgen Linde. A három napon át folytatott eredményes tárgyalások várhatóan Budapesten folytatódnak. Kádár János hivatalos magyarországi látogatásra hívta meg Ingvar Carlssont, Svédország miniszterelnökét, aki a meghívást elfogadta. ★ Svédországban rendkívül nagy érdeklődést és nagy visszhangot váltott ki Kádár János szerdán Stockholmban megtartott sajtóértekezlete. amelyről röviddel megtörténte után beszámolt a svéd rádió, a svéd televízió egyes csatornája pedig esti hírösszefoglalójában közölt részleteket belőle. A tudósítás kiemelte az MSZMP főtitkárának Raoul Wallenbergről mondott szavait, s megállapította, hogy Magyarországon nagyra értékelik a svéd diplomata tevékenységét. A Dagens Nyheter című, nagy példányszámú reggeli lapban Disa Hastad. a lap kelet-európai tudósítója a sajtókonferencián elhangzottakból kiindulva számolt be arról, hogy Magyarországon nagyra értékelik a Szovjetunió új politikai irányvonalát és a Szovjetunióban zajló változások teljes összhangban vannak a magyar törekvésekkel. A Svenska Bagbladet, a svéd főváros második legnagyobb reggeli lapja a magyar vendég szavait idézve azt emelte ki a látogatás eseményéiből, hogy Kádár János tárgyalásai Ingvar Carlsson miniszterelnökkel nagyon jó. mondhatni baráti légkörben zajlottak le. Kádár János és kísérete a késő esti órákban hazaérkezett Budapestre. Németh Károly, az MSZMP főtitkárhelyettese csütörtökön délelőtt a Központi Bizottság székházában megbeszélést folytatott Jegor Ligacsovval, az SZKP KB Politikai Bizottsága tagjával, a központi bizottság titkárával, aki az MSZMP Központi Bizottságának meghívására tartózkodik hazánkban. Jegor Ligacsov tájékoztatást adott az SZKP XXVII. kongresszusa határozatainak végrehajtásáról, a szovjet társadalomban folyó átalakításról. Németh Károly hangsúlyozta, hogy a magyar kommunisták őszinte érdeklődést tanúsítanak a Szovjetunióban végbemenő forradalmi megújulás iránt, támogatják az SZKP elvi politikáját. Tájékoztatást adott az MSZMP XIII. kongresszusa határozatainak végrehajtásáról, az ország gazdasági fejlődésének meggyorsítására irányuló erőfeszítésekről. Véleményt cseréltek az MSZMP és az SZKP együttműködéséről, a két ország dinamikusan fejlődő, sokoldalú kapcsolatairól. Hangsúlyozták, hogy a jövőben is megkülönböztetett figyelmet szentelnek az együttműködés elmélyítésének, korszerű formái elterjesztésének. Aláhúzták, hogy az MSZMP és az SZKP megkülönböztetett jelentőséget tulajdonít a szocialista országok saját és közös tapasztalatai figyelmes tanulmányozásának. A szívélyes, elvtársi légkörben lezajlott megbeszélésen rés 't vett Petrovszki István, a KB párt- és tömegszervezetek osztályának vezetője és őszi István, a KB külügyi osztályának helyettes vezetője. Jelen volt Borisz Sztukalin, a Szovjetunió magyarországi nagykövete. Jegor Ligacsov programja délután tiszteletadással folytatódott. A szovjet vezető a Hősök terén megkoszorúzta a magyar hősök emlékművét, elhelyezte a megemlékezés koszorúját a Lenin-szobor talapzatánál és lerótta kegyeletét a Szabadság téren, a szovjet hősi emlékműnél. Délután a SZIM budapesti szerszámgépgyárába látogatott az SZKP Központi Bizottságának titkára, akit az üzem bejáratánál Németh Károly fogadott. A magas rangú vendég a X. kerület és a vállalat vezetőinek kalauzolásával ismerkedett a nagyüzem tevékenységével, eredményeivel. Jegor Ligacsov találkozott a gyár munkásaival. Fekete Istvánnak, a vállalati pártbizottság titkárának megnyitó szavai után Németh Dezső gépszerelő, a Zalka Máté szocialista brigád vezetője a vállalat háromszáz brigádja és csaknem négyezer brigádtagja nevében köszöntötte a vendéget. Szólt arról, hogy hazánkban mindenütt nagy várakozással, rokonszenvvel figyelik a Szovjetunió külpolitikai javaslatait, kezdeményezéseit, valamint a szovjet vezetők törekvéseit a társadalmi és a gazdasági folyamatok átalakítására, a fejlődés meggyorsítására. Ezt követően Jegor Ligacsov mondott beszédet. Utalva Németh Dezső szavaira, elmondta: azt tapasztalja, hogy Magyarországon őszinte érdeklődést kelt mindaz, ami most a Szovjetunióban történik. — Az ország új fejlődési szakaszba lépett. Az átalakulás széles fronton folyik, a gazdaságban, a politikai és a szellemi életben, az erkölcs területén egyaránt. E változások lényege nem minden korábbi tapasztalat tagadása, hanem az alkotás, a fejlődő szocializmus tökéletesítése, a nagy október ügyének folytatása — hangsúlyozta. (Folytatás a 3. oldalon) Tiltakozás, aláírásgyűjtés DiVSZ-akciónap I fjúság és szolidaritás. Ifjúság és béke. Ifjúság és haladás. Szorosan összekapcsolódó, szorosan összefüggő fogalmak, ezek. hiszen hagyományosan a fiatal nemzedékek képviselői azok, akik a fejlődés, a haladó eszmék, a népek összefogásának gondolata iránt a legfogékonyabbak, legelkötelezet- tebbek. Aligha véletlen tehát, hogy az 1945 végén, nem sokkal a vérzivataros második világháború befejezése után létrejött Demokratikus Ifjúsági Világszövetség is jó néhány szolidaritási akciót, világméretű kampányt hirdetett meg — és hirdet napjainkban is. Legyen szó a szabadságért, függetlenségükért küzdő nemzetek ügyéről, vagy „csupán” a gazdasági elmaradottság terhei elleni, küzdelemről, a DÍVSZ tagszervezeteibe tömörült körülbelül 150 millió fiatal egységes fellépése, közös törekvése komoly szerepet játszhat. Április 24., a nemzetközi ifjúsági szolidaritási nap jó példa erre a felelősségtudatra. A DÍVSZ megalakulása után, alig két hónappal már konferenciát hívott össze a spanyolországi Franco-rendszerrel szembenálló hazafiak támogatására. A soron következő években (az akkori világhelyzet sajátosságának megfelelően) elsősorban a koloniadista uralom elleni harc került a középpontba. Az 1957-es IV. DlVSZ-kongresszus határozata még így <s nevezte el a mai akciónapot: a gyarmati ifjúság szolidaritási napja, s ennek jegyében szervezték a megmozdulásokat, legyen szó akár az arab világban, Ázsiában vagy Latin-Ame- rikában zajló antiimperialista folyamatokról. Ám a világ — s benne természetesen a helyét kereső ifjúság is — változik. A gyarmati rendszer összeomlását, a módosult feladatok felismerését tükrözte, amikor a hetvenes évek elején a DÍVSZ vezetői április 24-ét immár általánosabban, a mai formában, mint nemzetközi ifjúsági szolidaritási napot hirdették meg esztendőről esztendőre. Vagyis jobban előtérbe került a békéért és a biztonságért, a leszerelésért, a munkanélküliség és írástudatlanság ellen folyó következetes küzdelem. (Jól ismert tény például, hogy az állásta- lanság mindenekelőtt a fiatal generációkat sújtja.) Ez nem jelenti ugyanakkor, hogy meg lehetne feledkezni a gyarmatosítás és fajüldözés utolsó „végváráról”, Dél-Afri- káról, a mai akciónap egyik központi témája éppen az apartheidrendszer elítélése, ehhez csatlakozva május elsején egy nagyszabású ifjúsági rendezvényt szerveznek a francia fővárosban. A nemzetközi szolidaritási napnak szomorú aktualitást adó másik tényező, a latin-amerikai politikai foglyok sorsa. Kiszabadításuk követelése évek óta fontos jelszó a DÍVSZ számára, amely maga is érintett a kérdésben, hiszen korábbi alelnökét, a hosszabb ideig Budapesten tevékenykedő Manuel Hernandezt, aki időközben visszatért hazájába. azóta is fogságban tartják. Az aláírásgyűjtő kampányok, s a tiltakozó kiadványok persze nemcsak az ő, hanem kórós sorstársai tízezreinek szabadon bocsátását követelik.