Pest Megyei Hírlap, 1987. április (31. évfolyam, 77-101. szám)

1987-04-24 / 96. szám

ÉLJEN A MAGYAR-SZOVJET BARÁTSÁG! Washington a regionális konfliktusokról Eltorzították a szovjet Néhány washingtoni hiva-1 talos képviselő — George Shultz moszkvai tárgyalásaira hivatkozva — az utóbbi na­pokban olyan kijelentéseket tett, amelyek nem pontosan, esetenként eltorzítva mutat­ják be a regionális konfliktu­sokkal kapcsolatos szovjet ál­láspontot — emlékeztetett csütörtöki moszkvai tájékoz­tatóján Borisz Pjadisev szov­jet külügyi szóvivő, majd a szovjet külügyminisztérium képviselőjeként nyilatkozatot tett. Kijelentette: az Afganisztán körüli helyzet rendezését első­sorban az Egyesült Államok akadályozza. Erre határozot­tan felhívták Moszkvában Shultz külügyminiszter figyel­mét. Az afgán nemzeti meg­békélés programja a belső megbékéléshez, az ENSZ-köz- vetítássel folyó afganisztáni- pakisztáni tárgyalások pedig a külső beavatkozás megszün­tetéséhez szolgáltat szovjet vélemény szerint valós alapot. Shultznak elmondták: Wa­shingtonnak sem a törvényes afganisztáni kormány meg­döntésére, sem a Szovjetunió­nak az afgán konfliktus ré­vén történő kimerítésére nincs esélye. Világosan látni kell: ha az amerikai kormányzat továbbra is a fegyveres konf­liktust szítja, ha ragaszkodik a háborús megoldáshoz, az súlyos következményekkel jár­hat az Egyesült Államok és nz őt vakon követők számára. Ugyanakkor még van lehető­ség arra, hogy Washington fi­gyelembe vegye az Afganisz­tánban és körülötte kialakult valós helyzetet és ennek meg­felelően változtasson maga­tartásán, Közép-Amerikában az Egye­sült Államok gyakorlatilag a széles körű katonai agresszió határán egyensúlyoz. Nicara­gua független, szabadságszere­tő ország, amely az agresszió ellen vívott harcában nem ma­rad egyedül, megkapja a szá­mára szükséges segítséget. A közép-amerikai konfrontáció, sőt a háború nem a sandinis­ták választása és mégkévésbé a Szovjetunióé. Shultz kül­ügyminiszternek Moszkvában javasolták a békés megoldást, amelynek alapját a Contado- ra-csoport erőfeszítései képez­hetik. A kétoldalú tárgyalá­sokon szovjet részről az ame­rikai fél figyelmét mindannyi­szor felhívták arra, hogy egy sor, a nemzetközi helyzet szempontjából veszélyes regio­nális problémáért közvetlenül az Egyesült Államok a felelős — mondotta nyilatkozatában Borisz Pjadisev. A Gemfben csütörtökön megkezdődött, a nukleáris és űrfegyverek kérdéskörét érin­tő szovjet—amerikai tárgya­lásokon részt vevő szovjet küldöttség utasítást kapott, hogy haladéktalanul kezdjék meg a konkrét megállapodá­sok kidolgozását. Ezt Borisz Pjadisev szovjet külügyi szó­vivő, a külügyminisztérium információs főosztályának he­lyettes vezetője csütörtöki tá­jékoztatóján közöl te. E mun­kát — tette hozzá — termé­szetesen az amerikai küldött­séggel közösen kell elvégezni. A tárgyalások első napjaiban Obuhov nagykövet vezeti a szovjet küldöttséget, majd Ju­lii Voroncov első külügymi­niszter-helyettes áll a küldött­ség élére. A külügyi szóvivő ezután a szovjet—izraeli viszonyokról tett bejelentést, szólt a szov­jet konzuli csoport izraeli út­jának kérdéséről, arról, hogy továbbra is érvényben van a megállapodás e csoport izrae­li utazásáról, szovjet részről azonban még nem tetteik lé­péseket e megállapodás meg­valósítása érdekében. Hangsú­lyozta, hogy a csoport egye­düli feladata az Izraelben élő szovjet állampolgárok konzu­li ügyeinek intézése és a szov­jet tulajdonban levő ingatla­nok állapotának felmérése. A szovjet—izraeli viszony­ról szólva a szóvivő emlékez­tetett Karen Brutyenc és Si­mon Peresz megbeszéléseire, amelyekre a szocialista inter- nacionálé római tanácskozá­sának idején került sor. Bru­tyenc, aki az SZKP Központi Bizottságát képviselte, felhív­ta Peresz figyelmét, hogy a Szovjetunió határozottan el­ítéli az izraeli agressziót, a Megnyílt a Bukaresti Nemzetközi Vásár Magyar cégek is bemutatkoznak Tizenegy külkereskedelmi vállalat, csaknem húsz ipar­vállalat legújabb termékeit mutatja be április 23—29. kö­zött a bukaresti nemzetközi vásárvárosban. A Hungexpo mCsAK RÖVIDEN... B MEGNYÍLT GDANSKBAN csütörtökön a lengyel műsza­ki értelmiség XXI. kongresz- szusa. HESSEN TARTOMÁNY- GYŰLÉSE csütörtökön Wal­ter Wallmann keresztényde­mokrata (CDU) politikus sze­mélyében új miniszterelnö­köt választott. PERUI GERILLÁK robban­tások sorozatát hajtották vég­re szerdán Limában. A me­rényletek célpontjai a legfel­sőbb bíróság elnökének la­kása, tucatnyi bankfiók és az amerikai Pepsi Cola-cég vá­rosközpontban álló épületei voltak, LUBOMIR STROUGAL csehszlovák miniszterelnök Csao Ce-jang kínai kormány­fő meghívására csütörtökön hatnapos, hivatalos baráti lá­togatásra Pekingbe utazott. TUNGSRAM—LA TINO- AMERICANA Filiale néven új piaci szervezet alapításáról született megállapodás Buenos Airesben csütörtökön. A lét­rehozandó szervezet fogja ösz- sze a Latin-Amerikában le­bonyolítandó Tungsram-ügy- leteket, és első lépésként Dél- Amerikára kiterjedő hatás­körrel. által szervezett és Romániá­ban első ízben rendezett ön­álló magyar gépipari kiállítást Sós Gyula ipari miniszterhe­lyettes nyitotta meg csütörtö­kön. A megnyitón részt vett Serban Teodorescu gépipari miniszterhelyettes, a magyar— román ipari együttműködési bizottság román vezetője. megszállt területeken elköve­tett cselekményeket. Rámuta­tott a közel-keleti rendezés fontosságára, az ezzel kapcso­latos nemzetközi békekonfe­rencia összehívásának szüksé­gességére. Buenos Aires Katonai kinsvezések Raul Alfonsin argentin ál­lamfő szerdán új parancsno­kokat nevezett ki a hadsereg mind a négy vidéki hadtesté­nek élére. Az új katonai ve­zetők kilétét még nem is­mertették. A korábbi pa­rancsnokokat az elmúlt hé­ten lezajlott katonai zendülé­sek miatt váltották le. Ugyancsak a zendülésekkel kapcsolatosak azok a para­guayi sajtójelentések, ame­lyek szerint Ernesto Barreiro, a lázadások sorozatát elindí­tó katonatiszt szombaton Pa­raguayba szökött. Államfői látogatás Hófez Asszad Moszkvában ‘Moszkvába érkezett csü­törtökön hivatalos, baráti lá­togatásra Háfez Asszad sziriai államfő, az Arab Újjászületés Szocialista Pártjának főtitká­ra. A sziriai vezető az SZKP Központi Bizottsága, a Szov­jetunió Legfelsőbb Tanácsa elnöksége és a szovjet kor­mány meghívásának tett ele­get. A Vnukovói repülőtéren a vendéget Andrej Gromiko, az SZKP KB Politikai Bizottsá­gának tagja, a legfelsőbb ta­nács elnökségének elnöke, Eduard Sevardnadze, az SZKP KB PB tagja, külügyminiszter és más hivatalos személyisé­gek fogadták. Mihail Gorba­csov a Kreml György-termé- ben köszöntötte Ásszadot. Moszkvában nagy jelentősé­get tulajdonítanak a tárgyalá­soknak, amelyek során a nem­zetközi élet kulcskérdéseit, fő­ként a közel-keleti békés ren­dezés lehetőségeit, a nemzet­közi békekonferencia Összehí­vásával kapcsolatos feladato­kat tekintik át. Srí lankában lakókörzetet is bombáztak Tmil-szmgaléz ellenségeskedés A Sri Lanka-i légierő gépei ismét tamil állásokat bombáz­tak csütörtökön a szigetország északi részén. A bevetésekről részleteket nem közöltek. A légitámadások célpontjai annak a két tamil fegyveres csoportnak a bázisai, amelye­ket a kormány a colombói autóbusz-pályaudvaron kedd este végrehajtott pokolgépes merénylettel vádol. Hivatalos közlemény szerint szerdán a támadásokban nyolcvan tamil harcos pusztult el. Tamil forrásokból azonban közölték, hogy a bombák Jaff­na városban lakókörzetekre is hullottak. Értesüléseik alapján megközelítőleg kétszázan hal­tak meg és az áldozatok több­sége polgári személy. A fővárosban reggel — ami­kor néhány órára feloldották a kijárási tilalmat — több he­lyen tüntettek kisebb csopor­tok, buddhista szerzetesek és diákok vezetésével. A kormány lemondását követelték, mert szerintük az nem tudja meg­védeni a szingálézeket a ta­milok támadásaitól. Elkezdődtek a genfi szovjet-amerikai tárgyalások Derűlátóim a megállapodásról Az illetékes szovjet és ame­rikai tárgyalócsoportok veze­tőinek megbeszélésével Genf- ben csütörtökön megkezdődött a közép-hatótávolságú raké­tákkal foglalkozó szovjet— amerikai tanácskozások újabb fordulója. Mint a TASZSZ rá­mutat, a résztvevők előtt az a feladat áll, hogy a reykjaví- ki találkozón elfogadott for­mula alapján kidolgozzák az Európában telepített szovjet és amerikai közép-hatótávolságú rakéták megsemmisítéséről szóló szerződéstervezetet. Alekszej Obuhov nagykövet, a közép-hatótávolságú raké­tákkal foglalkozó szovjet tár­gyalócsoport helyettes vezető­je a csütörtöki megbeszélés előtt derűlátóan szólt a meg­állapodás lehetőségéről. Obu­hov megismételte korábbi nyi­latkozatát, amely szerint a Szovjetunió reméli, hogy még az idén tető alá lehet hozni a megállapodást. Maynard Glitman nagykö­vet, az amerikai tárgyalócso­port vezetője a maga részéről óvatosan nyilatkozott az eset­leges egyezmény időpontjáról, s ehelyett egy jó megállapo­dás kidolgozásának fontossá­gát hangsúlyozta. Bár Wa­shington már az ezt megelő­ző tárgyalási fordulón előter­jesztette saját megállapodás­tervezetét, az amerikai diplo­mata közölte: küldöttsége a mostani fordulón kiegészítő jegyzőkönyvet kíván benyújta­ni, amely az ellenőrzés prob­lémájával foglalkozik. Glil- man optimistának és egyszer­smind realistának mondta ma­gát, azt hangoztatva, hogy az Új törvény alapján, közvetlenül Választások Pekingksn A kínai főváros nyolc ke­rületében és megyei jogú kör­zetében több mint 3,7 millió tizennyolc éven felüli lakos mósox az mmyvmmiismi Vezető amerikai tudósok, fizikusok szerint még legalább tíz­éves mélyreható kutatásra van szükség ahhoz, hogy eldönt- hessék: egyáltalán megvalósítható-e az amerikai űrfegyverke­zési program. Az amerikai fizikusok társaságának csütörtökön közzétett, csaknem félezer oldalas tanulmányát a társaság megbízásából 15 tagú testület készítette el, köztük: több Nobel- díjas tudós, és olyan szakértő is, aki az Egyesült Államok fegyverzetfejlesztési programjában vezető szerepet tölt be. A fizikusok társaságának megbízásából az elemzést 15 veze­tő tudós másfél éves munkával készítette el a lézerkutatási eredményeiért Nobeí-díjjal kitüntetett Nicolaas Bioembergen professzor irányításával. Ezt egy újabb, hattagú testület bí­rálta felül. A bizottságokban még két Nobel-díjas lézerkutató vett részt: Charles Townes -és Arthur Schawlow. Az ürfegy- verkezési program irányító testületé a tudósok rendelkezésére bocsátott számos titkos kutatási eredményt. A munkába két olyan tudós is bekapcsolódott, aki katonai kutatásokat irányít. A jelentést részben megcenzúrázták, hogy titkos* adatok ne kerüljenek napvilágra, de a bizottság tagjai szerint ezek a rö­vidítések nem érintik a fő következtetéseket. Bár az űrfegyverkezési hivatal igen alapos elemzésnek minő­sítette a tanulmányt, vezetői azt mondották, hogy abban elfo­gult és egyoldalú állítások vannak. mi Jegyzet bbw POINDEXTER SZAVÁRA VÁRVA AZ IRÄN-KONTRAGATE­ügyben voltaképpen már majd fél éve vár erre az amerikai közvélemény — és persze az érdeklődő világ is. A két fő­szereplő tanúskodására, azaz inkább vallomására, hiszen abban senki nem kételkedik, hogy az iráni fegyvereladások és a riicaraguai kontráknak juttatott titkos segélyek botrá­nyos ügyében érintett fehér házi emberek törvénytelenül jártak el. Viszont North al­ezredes és Poindexter tenger­nagy mindeddig kihasználták az amerikai alkotmány adta lehetőséget, amely szerint nem kötelezhető vallomásra senki, ha az a vallomás büntetőjo­gi felelősségre vonását ered­ményezhetné, mert vétkessé­gét igazolja. De hát ez a politikai bot­rány a kivizsgálásnak csupán a kezdetén tart, s nyilván nem zárható le, ha az elkövetők, a dolgokról legtöbbet tudók nem szólalnak meg. Megszólaltatni őket viszont egy módon lehet — ez világos már hónapok óta — o mentesség ígéretével. A tisztább vizsgálati kép érdeké­ben teljes büntetlenséget is ad­hatnak a vallomásért a hon­atyák, ezt azonban nem szí­vesen tennék, hiszen hogy nézne ki, hogy a hidegvérrel törvényt sértők büntetlenül megúszhatják? Pláne egy olyan esetben, amikor éppen a kongresszus szigorú tilalmát megszegve csempésztek fegy­vert és pénzt a nicaraguai el­lenforradalmároknak. A kongresszusi meghallgatá­sok a következő hetekben kez­dődnek meg, erre való tekin­tettel szavazott meg most a szenátus, majd a képviselőház illetékes bizottsága részleges mentességet Poindexternek. Részlegeset, amely nem jelent teljes büntetlenséget. A lényeg az, hogy amit az ex tanácsadó vall a honatyák előtt, azt nem lehet ellene felhasználni a bűnvádi vizsgálat során. Az­az a kirendelt különleges vizs­gálóbíró, aki hónapok óta in­tenzív munkával gyűjti az ügyre vonatkozó bizonyítéko­kat, nem használhatja fel Poindexter kongresszusi sza­vait. Pillanatnyilag tehát a nyu­galmazott tengernagy szavára vár az érdeklődő közvéle­mény, hiszen nem kevesebb­ről kellene meggyőződni, mint arról, hogy vajon maga az el­nök tudott-e a kontráknak il­legálisan juttatott pénzekről. Reagan ezt váltig tagadja, vi­szont Poindexter baráti köré­ben többen is olyan füleseket adtak a sajtónak, hogy a ta­nácsadó annak idején leg­alább kétszer tájékoztatta az elnököt az akciókról. A KÉRDÉS az, hogy Rea­gan egyszerűen felületes, nem jól ellenőrző főnök volt, vagy maga is tudatos törvényszegő. Ezért kell Poindexter vallo­mása, s ha az esetleg nem elég, hát sor kerülhet a fő­hős, North alezredes mentes­ségének fontolóra vételére is. A. K. járult a napokban az urnák­hoz. hogy megválassza az új kerületi, megyei és városi né­pi kongresszusokat, azaz a he­lyi tanácsokat. A szavazásban részt vettek a Kínai Kommu­nista Párt és a központi kor­mány vezetői is. köztük Teng Hsziao-ping, hi Hszien-nien és Hu Jao-pang. A mostani választásoknak külön jelentőséget ad az, hogy az új választási törvény alap­ján folynak, azaz a lakosság nem közvetve, hanem közvet­lenül választja meg a helyi képviselőket. A törvény kife­jezetten előírja a többjelöltes rendszert. Tíz állampolgár tá­mogatása elegendő ahhoz, hogy valaki felkerüljön a je­löltek listájára. Peking emlí­tett kerületeiben és megyéiben összesen 3331 jelölt versengett a 2182 képviselői mandátu­mért. Akadt olyan körzet is, ahol a lakosság által javasolt jelöltek száma több »mint öt­venszereseit haladta meg a képviselői helyek számát. általa vezetett delegáció kész a konstruktív munkára. A lehetőség most különösen kedvező a megállapodásra a közepes hatótávolságú rakéták visszavonására Európából és az általános leszerelés meg­kezdésére — közölte csütörtö­kön sajtókonferencián Brüsz- szelben a békemozgalmak nemzetközi koordinációs köz­pontjának vezetősége. Személyesen igyekezett megnyugtatni a NATO-orszá- gok közvéleményét George Shultz amerikai külügyminisz­ter arról, hogy az esetleges megállapodás az európai köze­pes és rövidebb hatótávolságú eszközök felszámolásáról nem veszélyezteti biztonságukat és nem csökkenti az Egyesült Ál­lamok elkötelezettségét a NA­TO mellett. Prága Húsúk—Koivisto tanácskozás Mauno Koivisto finn köz­társasági elnök Gustáv Husák csehszlovák köztársasági elnök meghívására csütörtökön hi­vatalos látogatásra Prágába érkezett. Finnország és Csehszlovákia 1921-ben vette fel a diplomá­ciai kapcsolatokat. Azóta rendszeresek a találkozók a két állam vezetői között. BOMBÁZÓBALESET Tengerbe zuhant szerdán es­te a brit légierő egyik Bucca­neer típusú bombázója Skócia partjainál — jelentette be a légierő szóvivője. Nagy erőkkel folyik a gép kétfónyi legénységének felku­tatása, de a szóvivő szerint cse­kély remény van arra, hogy él­ve rájuk találjanak, mivel a repülőgép közel hétszáz kilo­méteres sebességgel repült. A bombázó rutin jellegű gyakor­lórepülést hajtott végre, ala­csony magasságban, egy másik harci repülőgép kíséretében, amikor — a másik gép legény­ségének beszámolója szerint — lángba borult és az Eszaki- tengerbe zuhant. Elutazott hazánkból Alekszej Antonov Csütörtökön elutazóit ha­zánkból Alekszej Antonov szovjet miniszterelnök-helyet­tes. a magyar—szovjet gazda­sági és műszaki-tudományos együttműködési kormányköz: bizottság szovjet tagozatának elnöke, aki a bizottság 36. ülésszaka alkalmából tartóz­kodott hazánkban. A vendéget a Ferihegyi re­pülőtéren Marjai József, a Mi­nisztertanács elnökhelyettese, a bizottság magyar társelnöke búcsúztatta. m Tegnap történ! Közlemény a látogatásról dott Vagyim Loginov szovjet külügyminiszter-helyettes, akit fogadott dr. Szűrös Mátyás, az MSZMP KB titkára. A ven­déggél Horn Gyula külügyminisztériumi államtitkár folyta­tott hivatalos megbeszéléseket. Megemlékezés Szentendrén “SS 55. évfordulója tiszteletére megemlékezést tartottak teg­nap Szentendrén, a Kossuth Lajos Katonai Főiskola szín­háztermében. Az évforduló alkalmából Kazai Barna vezérőr­nagy, főiskola-parancsnok mondott ünnepi beszédet. Fogadás az évfordulón Maurice L. J. M. Vaisiere, az Európai Gazdasági Közösség soros elnöki tisztét ellátó Belga Királyság budapesti nagykövete tegnap fogadást adott a római szerződés aláírásá­nak 30. évfordulója alkalmából, amelyen ott volt Havasi Ferenc, az MSZMP Politikai Bizottságának tagja, a KB titká­ra, Marjai József, a Minisztertanács elnökhelyettese. Pártvezetők látogatása Az elmúlt két nap során vidéki látogatást tettek az MSZMP KB titkárai. Berecz János Hajdú-Bihar, Óvári Mik­lós Veszprém, Pál Lénárd Győr-Sopron megye politikai gaz­dasági életéről tájékozódott.

Next

/
Thumbnails
Contents