Pest Megyei Hírlap, 1987. március (31. évfolyam, 51-76. szám)

1987-03-09 / 57. szám

így kívánja a vállalat érdeke Pótmöszak a Csepel Autóban (Folytatás az 1. oldalról.) szokásos szombati teendőket: a mosást, a főzést, takarítást. Ahogy ismerem a gyerekeimet, rendre megyek haza. A szerszámgépgyárban sok gép áll üresen, ám mint Kolo- nics József esztergályostól megtudom, ez nem szombati sajátosság. — Sajnos, egyre kevesebben vagyunk. Látszólag a munká­sok fele hiányzik, pedig szin­te mindannyian a ledolgozást választottuk. Nem szívesen vettem volna ki erre a napra Ma este is elmegyünk — mondják szinte kórusban —, pihenésre ott a vasárnap. Látszólag néptelen az anyag- vizsgáló laboratórium, ám a színképelemzőkhöz benyitva kiderül, itt is serény munka folyik. Gáspár Béláné és Rom- hányi Lászlóné anyagvizsgá­lók sorra analizálják a külön' féle lemezeket. — Természetesen nem fo­gadtuk kitörő örömmel, hogy éppen a nőnap tájára esett a ledolgozás, s ezen még az sem szépített sokat, hogy ilyen gyönyörű jácinttal kedvesked­tek nekünk a férfiak — mutat A forgácsolóüzem dolgozóinak többsége ugyancsak ott volt a szombati műszakon. (Vimola Károly felvételei) szabadságot. Családi házban lakom, a pihenőnapok egy ré­szét az aktuális ház körüli munkákra tartogatom. Ügy tu­dom, a karácsony és újév kö­zötti napokat is még az első fél évben ledolgozzuk. Sze­mély szerint örülök neki, hogy erre a nagy kerti munkák előtt kerül sor. Távolabb két álmos szemű fiatalember dolgozik a satu­padnál. örsi Sándor és Hajdú András szerszámkészítők. Kis- kunlacházáról, illetve Majos- házáról járnak be, és úgy mint általában, ezt a péntek estét is a diszkóban töltötték. az asztalon álló cserepes vi­rágra Gáspár Béláné. — De tudomásul kell venni, hogy a vállalat érdeke így kívánja. Egy kis szervezéssel megoldot­tam ezt a napot, előre meg­főztem, csak a palacsintasütés maradt a férjemre. A gyárudvar kihalt, látszó­lag minden csendes, de ez a szombati műszak is olyan, mint a többi. Miközben üzmről üzemre járunk, többször ta­lálkozunk a traktorral, amely az elkészült alvázakat vontat­ja. Móza Katalin Csak lesz még az idén tavasz is (Folytatás az 1. oldalról.) kezdték meg az üzem hagyo­mányai szerint, de kevesen voltak a gépekhez, így más műszakok dolgozói is bejöttek túlórázni, s akcióba lépett a vgmk. Kőhalmi Gyuláné a nyújtó­berendezést hagyta ott pár percre, hogy a művezetői irodán szót váltsunk, s elő­ször cigarettára gyújtott. Nem, sajnos, erről nem tud lemondani, kell á fáradtságot levezetni, megszokta, ö is le­dolgozni jött be szombat dél­után kettőre, aztán este tíz­től a következő műszak gmk- nak számít, vasárnap reggel hatig. jó! jön a pénz — Két műszak összesen ti­zenhat óra. Nagyon fárasztó lehet. — Bizony az. De hát a pénz sohasem elég. Ott a két gyerek. A kisebbik még ta­nul, de már kész fiatalem­ber. Öltöznie kell, szórakoz- rti, élni. És hát az ember meg akarja tartani a szín­vonalat. Már amennyire le­hetséges. — Mióta gmk-zik? — Ha jól számolom, akkor négy éve. Fuferenda Jánosné csoport- vezető is 16 órát vállalt’ va­sárnap reggel hétig, csak aztán utazik haza, szobi ott­honába. ö, akit más szóval előmunkásnak neveznek, az adminisztráció meg olykor előfonó I. címen kisebbíti a jelentőségét annak, hogy ti­zenhárom kolléga munkájára, negyvenöt gép működésére figyel. — Megkaptuk a nőnapi vi­rágot, hogy jobb kedvünk le­gyen dolgozni — tréfálkozott, mintha eszébe sem jutna, hogy másnapra biztos nagyon fáradt lesz. — Ilyenkor jó, mert vasár­nap alhatunk. Az a nehéz, ha hétköznap vállaljuk a dupla műszakot — jegyezte meg, s ő is a cigaretta után nyúlt. — Elmegy az idő — bi­zonygatta. — Igaz, kicsit el­fáradunk, de hát a pénz is nagyon kell, ha a családját Fáznak a lovacskák. Egyelőre kevés utasuk akad a göd-felsől vasútállomás előtt Érrel olvastam Keik nekünk a legfőbb atp? V eres Péter Olvasónaplója. A második kötetet olvasom. Akárcsak az első­ben, ebben sem esik szó a mindennapi valóságról. A naplójegyzetek keltezési Ideje az a néhány esztendő, amit ma öt­venes évekként emlegetnek. A fölszaba­dulás utáni legnehezebb időszak: 1949- től 1956-ig. A második könyv az 1953 és 1956 között papírra vetett gondolatokat tartalmazza. Veres Péter ekkor már nincs a szűkebb politikai életben. Nem minisz­ter és nem pártvezér. Idejét az irodalom­nak szenteli. Arra mégsem gondolhatunk, hogy a cselekvő részvételtől való vissza­vonulást követően nem kíséri figyelem­mel az országban zajló eseményeket, hi­szen tudjuk, őt minden érdekelte. A naplójegyzetek első évében, 1953-ban a legélesebb szeműek kezdik sejteni, mi játszódhatott le előzőleg a politikai szín­falak mögött. Fölvetődik bennük a kér­dés, vajon igaz-e, amit a politikai perek elítéltjeiről állítottak. Majd meghal Sztá­lin. A legfelsőbb vezetői berkekben is erősödik a tisztázást követelők hangja. És Veres Péter, aki olvasmányain kí­vül legföljebb az időjárásról, az átvonu­ló frontokról számol be, amelyek annyi­ra megkínozták szervezetét, a következő sorokat jegyzi naplójába: Sztálin meg­halt. Rendkívüli ember, csodálatos ener­gia, páratlan egyensúlyozó képesség és ugyanakkor merész cselekvő erő: min­den. Szeretném közelebbről megismerni, hogy igazán láthatnám, ki volt. Igaz: lát­tam egyszer. Nagyon kedves egyszerűség, atyáskodás nélkül való atyaiság, az igazi nagyság magától értetődő viselkedése: minden igen szívem szerint való volt. De az írónak ez is kevés: a lélek életét sze­retné ismerni. Megdöbbentő sorok. Ajánlom figyel­mükbe azoknak, akik szeretnék megérte­ni az ötvenes éveket. Akik zordonan te­szik föl kérdésüket szüleiknek, elődeik­nek, hogyan hihettétek. Az a Veres Pé­ter írta e sorokat, akinek kritikus sze­me előtt a legnagyobbak sem állhatnak magabiztos nyugalommal. Észreveszi a hi­bát Tolsztojban, Dickensben, Balzacban. Thomas Mannról nemes egyszerűséggel kijelenti, nem tud írni. Politikai elfo­gultságot sem vethetünk a szemére. Louis Aragon nagy regényciklusáról, a Kom­munistákról jegyzi föl: kordokumentum­nak nem elég hiteles, regénynek nem eléggé stilizált. Amikor ismerősömnek elmondtam a fentieket, azt válaszolta, lehet, hogy , a naplóha nem vették bele a köznapi va­lósággal, politikai történésekkel foglalko­zó részeket. Könnyen cáfolhattam. Nincs semmi gondom-bajom — jegyzi meg egy helyütt az író — az általános és irodal­mi gondokon túl, mégis sokszor rettene­tesek az éjszakáim, és még rosszabbak az ébredéseim. Idegrendszerem afféle szeiz­mográf, amely mindent megérez, nem­csak az időjárás változásait... hanem a lelki tóra suhanó legapróbb szellőfuta­mok rezdüléseit is. \ Micsoda rezdülések voltak 1953-ban! Veres Péter nemcsak ítél, hanem kor­rigál is, ha meggyőződik értékelése hely­telenségéről. Thomas Mann az imént még nem tudott írni, néhány lappal odébb, noha változatlanul bonyolult literáris mű­nyelven ír, a maga problémáival mind nagyobb lesz neki. . R oppant érdekes volna megtudni, mint vélekedett később Sztálinról, mond­juk Hruscsov leleplezései után. Abból ta­lán arról is megsejthetnénk valamit, miért hitt Veres Péter és még oly sokan fenn­tartás nélkül a generalisszimuszban. És egyáltalán: miért szól oly bensőségesen az atyaiságról. Szükségünk van nekünk legfőbb atyára? Kör Pál egyedül tartja fent az ember. Nekünk a gép diktálja a tempót — tette hozzá végül i—, de szerintem nem volna szükségünk erre, ha minden­ki rendesen végezné a dolgát máshol is. Fenntartani a színvonalat, kicserélni az öreg mosógépet, gyűjteni a lakásra, s hasonló indítékok mellett persze van más is. Színes tv vagy kocsi — tisztességes munkából. — De a mi gárdánk külön­ben is lelkes. Nemcsak a pén­zért jön, hanem a terv sike­réért is, ha a helyzet úgy kí­vánja — magyarázta Hor­nyuk Róbert művezető abban az irodában, ahol nem süp­ped a szőnyeg, s neki és Ap- kó Jánosné technikusnak is finom gyapotpihék tapadnak a munkaruhájukra. Metszeni már lehet Egyszer mégis csak tavasz lesz, amire készülni kell — — gondolták a megalakulásuk húszéves évfordulóját idén ünnepló dunakeszi kertbará­tok. A vasárnap reggeli hi­deg ellenére is megtartották azt a metszési bemutatót, amelynek Pete András ker­tészmérnök, a Pest Megyei Növényvédelmi Állomás mun­katársa volt az elsőadója, Tar János kertjében. Álltunk és toporogtunk a hidegben ren­dezett növénytanórán, a szakemberek tanácsait hall­gatva, melyet, ha megfogad­nánk — több termést hozná­nak idővel a fák. A hosszú tél, a hideg miatt egyelőre csak a fák törzsének letisztításához lehet / hozzá­látni, a koronáikat metszeni, de semmiképpen nem a sár­ga- meg az őszibarackkal kezdve, azt csak pirosbimbós állapotban szabad. Most még az alma-, a körtefákat meg a ribizkebokrokat lehet sorra keríteni. A dunakeszi klubház udva­rán már előkészítették a kiül­tetéshez kapható facsemeté­ket, a téli lemosó, fertőtlení­tőként szolgáló mészkénlét. — Érdemes-e kertészkedni? — Nem pénzért csináljuk — jegyezték meg többen is. — A munkán kívüli egyéb költségek megtérülnek. Csak hát Bálint gazda is sok olyan permetszert ajánlott a tv-ben, ami valóban kellene, de hiá­ba keressük. Drágák a sebke­zelő anyagok, nincs nagyobb csomagolásban Nonit, hiány­zik a Zineb, a gombaölő Orto- cid. A tavalyi szárazság miatt minden növénynek csökkent a hideg téllel szembeni ellen­állóképessége, lehet, hogy a termés is kevesebb lesz. A szakember véleménye és a minden idényben megújuló kedvvel, bizakodással nek> Csemeték címkével a kertba­rátklub udvarán. Viheti a tagság kiültetni. Windháger Károly mellett balra; Haran­gozó László, az egyik kitünte­tett klubalapító kezdő kertbarátoké ebben megegyezik. A veszteglő tél ellenére azért sok jele van már a ta­vasznak. Kerékpáros verseny­zők csapata pedálozott a 3-as főúton, a göd-felsől vasútállo­másra, régi törzshelyére kite­lepült a céllövöldével és kör­hintával Károlyi János csö­rögi kisiparos. — Az - SZTK-t otthon Is fi­zetni kellene. Egyszer el kell kezdeni — jegyezte meg » vendégekre várva, s egyelőre minket hívott meg egy lövés­re, ami célba is talált. Kovács T. István Az Idén húszéves dunakeszi kertbarát- és kisállattenyésztek klubja megkapta a Hazafias Népfront Somogyi Imrc- plakettjét. Kakukk Lajos alapító és Windháger Károly kultúr- felelős a vasárnapi bemutatón Pete András a Pest Megyei Növényvédő Állom ás munkatársa megmutatja a metszési pontokat Tar János ringlószilva fáján. (Erdősi Ágnes felvételei) I

Next

/
Thumbnails
Contents