Pest Megyei Hírlap, 1987. március (31. évfolyam, 51-76. szám)
1987-03-21 / 68. szám
1987. MÁRCIUS 21., SZOMBAT PEST ME1. Y MAGAZIN ■H''.■$&', vtyrr . Vagyonom és fegyvertáram Kedves tárgyaim az asztal üveglapján. Nagyon szegényes az összbenyomás. Különböző világtájakról érkezett festéktubusok barátaim küldték akik feloldani kívánják magányomat és megértik képeimet melyek az egyszerűség és tisztaság nyelvén beszélnek. Néhány megfakult fénykép összekuszált múltamat idézik. Fehér papírlapok szétfolyt vércseppek nyomaival. A költő elvetélt magzatairól vallanak. És levelek levelek amiket nem válaszoltam meg s ezért állandóan nyugtalanítanak. Ecsetek tollak ceruzák. íme az én vérrel be nem mocskolt fegyvereim. Költeményeim Ügy fogamzanak meg bennem mint nők méhében a magzat. Ügy sokasodnak tízével százával mint jól gondozott kertemben a virágok. Nincs tüskéjük és szerényen illatoznak. Némelyik mintha lángolna mások elfordulnak a napvilágtól megint mások csak esőben nyitják ki szirmaikat. A föld és az ég egyszerre táplálják őket. így szaporodik gazdagságom. Még mindig ifjú vagyok gondolom olykor és enyém a világ minden kincse. Csak rossz szokásból mondom hogy ismerem a boldogtalanságot. Jól bírom a terhesség nehéz állapotát költeményeimmel vagyok viselős állandóan és szétosztom a világnak ha megszültem az én különös gyermekeimet. , .......................................... ■ Amikor először zötyögött velem a lomha mozgású villamos a Bécsi úton Óbudára, Kassák Lajos otthona fele, bizonytalan érzés fogott el. Sok mindent tudtam róla, életéről, műveiről, gondolkodásáról, mesébe illő szegénységgel övezett életútjá- ról, ám a személyes találkozás közelsége megdobogtatta a szívemet. Valóban olyan, mint amilyennek az Egy ember élete című önéletrajzi regényéből megismertem? Póztalan közvetlensége, mellyel fogadott, egyszeriben eloszlatott bennem minden kétséget. A nemes egyszerűséggel berendezett tágas szobájában éppen egy montázson dolgozott az akkor hetvenedik évében iáró Mester. A dohányzóasztal mellé telepedve, több csésze fekete után. erre a munkájára terelődvén a szó. jegyezte meg, hogy a vers mellett a maga művészi kereteibe szabva a képalkotás öröme nélkül ma sem tudna élni. Nem mondok ezzel újat — fűzte hozzá —;, de mindig a szó, a szín, a hang szintézisére törekedtem. Arra. hogy egyszerre fejezzem ki a látható és a láthatatlan világot. Vagyis, ami az emberben és ami körötte van. A vers nekem sem volt soha cifra szolga, mindig úgy nyúltam és nyúlok a szavakhoz, mint ahogy annak idején a vashoz es az acélhoz nyúltam. Velük pedig nemcsak a meglevőt akarom kifejezni, hanem a bennem dobogó nyugtalanságot is közvetíteni szándékoztam. Beszélgetés közben a szemem időnként a szemközti falra tévedt, azon egy képre. A síkot kitöltő mértani formák, az ultramarinkék, az égövörös, a bágyadtszürke, az éjfekete sajátos harmóniája egyszerre idézte a Mesteremberek, az Aratók vagy éppen a Menetelés közben Sajátos hangulatát. Azt a költészetet, amely nem téveszthet meg látszólagos hűvös józanságával. A sorokon átlobognak a szenvedély füzei; nyugtalanító lázítással, sok- szólamúan, a kassáki költészet modern hangszerelésében. Az Eposz Wagner maszkjában című kötetéről írta Kosztolányi Dezső, hogy a versek végtelen, forradalmas, kaotikusán vajúdó, tűzben és füstben tekergő sorai a mai lelket zengetik meg, és a szavak, amelyeket mintha felrobbantott volna a világ katasztrófája, új pályákon keringenek. Egy- egy szó világít a sorok végtelenjében, mint a tűzmag, az előzőekre és a következőkre. Az Éposz Wagner maszkjában az első verskötete volt. Közel sem fogadta az irodalmi közvélemény oly melegen, mint Kosztolányi. A minden korábbi formát felrobbantó művészetét sanda tekintettel méricskélték. Műveit később is sokáig — Gt/érgyái Altiért szavaival szóivá — nem jegyezték be a magyar irodalom telekkönyvébe. Kassákét azonban kemény fából faragfák, kedvét ez sem szegte. A tizenhét éves fejjel Érsekújvárról Pestre érkező lakatos- legénykét, aki legtöbbször állás nélkül kódorgóit, miután megérintette a költészet varázsló szelleme, iszonyatos akaraterővel és konok kitartással megszerezte mindazt a tudást, mely képessé tette, hogy hadat üzenjen minden régi költői gyakorlatnak, és a magyar avantgárd avatott szellemi főpapja legyen. Végigbukdácsolt az izmusok sokszor kanyargós útvesztőin, hogy azután kialakítsa a maga öntörvényű világát. Nem ismert lehetetlent. Nyolcvanhárom krajfcárral a zsebében, jószerivel gyalog, bekóborolja tél Európát, végül eljut Párizsba, ahol — mint írja — észrevétlen gazdagodtam lelkemben, csavargásom alatt, ami látszatra nem volt egyéb léha munkakerülésnél, észrevétlenül megedződtem, kifejlődött a látásom, megtisztultak a gondolataim és érzéseim. A Tanácsköztársaság leverését követően, miután a börtönből szabadult, hatéves emigrációja alatt, melyet elsősorban Bécsben tölt, de eljut Berlinbe és Párizsba is, látóköre tovább szélesedik, megismerkedik az avantgárd külföldi alkotásaival, legjobb művelőivel melyek gazdagítják művészi és nagy jelentőségű folyóirat-szerkesztői munkáját egyaránt. Ami a bécsi időszakot illeti, egy kalandos dunai hajóút végén — a gőzös kéménye mögötti lyukban kucorogva — megérkezéskor az ósdi. az állandóan dohogó tulajdonossal súlyosbított Hotel zur Höllében kapott szállást, majd — egy visszaemlékezés szerint — Bécs külvárosában volt szegényes albérleti szobája. Ott élt feleségével, Simon Jolánnal és annak három gyerekével, nyomasztó nélkülözésben. Munkahelye akkor is a konyha egyik sarka volt, akárcsak Pesten, Angyalföld különféle tanyáin; megannyi rosszul világított furcsa lyuk, a különbség csak annyi, hogy a pesti kék zománcernyős, sodort zsinóron lógó egyetlen huszon- ötös körtét Bécsben füstölgő petróleumlámpa helyettesítette. Ám Kassáknak elég volt a konyhaasztal csücske is, hogy a reá jellemző makacs megszállottsággal folytassa azt. amit a hazai tereken elkezdett. így pénz és emberséges otthon nélkül is hamarosan megjelent a Magyarországon megindított Ma című folyóiratának első bécsi száma is. Az emigrációból hazatérve újult erővel látott munkához. A Dokumentum után a Munka című folyó- ' irätolf szérkeskti. Egymás után jelennek meg verskötetei, de főleg regényéi, köztük az Angyalföld és az Egy ember élete. A korábban veiéit magvak is szárba szökkentek, gazdag termést gyűjtött csűrbe a harmincas években. Alkotókedve később sem csappant meg, ám az ötvehes évek szellemi perzekútorai őt sem kímélték; művészetét és tehetségét szobafogságra vetették. Ezt az itthoni emigrációt, a bécsivel szemben, naplója tanúsága szerint nehezen viselte el. Mint írta: Hiszen akkor gyilkos ellenség elől mentettem életemet, most elég kíméletes gesztussal kiütötték kezemből a tollal. Mégis bízott abban, hogy újra földereng a hajnal, s kisüt a nap is. Mikor azután az ötvenes évek végén az előítéletek kalodájából kiszabadult, naplójába azt jegyezte be, hogy úgy érzi, a partraszállás sikerült. Tiszta felette az ég, s a széles, fákkal szegélyezett utak se tétovázásra kényszerítő kanyarokat, se el- veszejtő szakadékokat nem sejtetnek. Valóban Kassák Lajos élete utolsó évtizedeiben végleg révbe ért. Olvasótábora gyarapodott, Kossuth- díjjal tüntették ki, műveit pedig kitörölhetetlenül bejegyezték a magyar irodalom telekkönyvébe. SZOMBATHELYI ERVIN Képarckitektára Franz Marc Napkelte előtt Te vagy az a jövevény aki kék lovon érkezett Münchenből 1911 májusában. Micsoda vihar szült kérdeztem akkor milyen boszorka nyitotta fel a szemed hogy kék lovakat fehér bikákat zöld tigriseket látsz ott ahol mi vakon tévelygőnk. Ó te ismeretlen fajtájú gyümölcs egy száradó fa ágán a bádogból készült német ég szégyenében elborult miattad. A kosfejű Goethe csakúgy hiányzik belőled mint sárgaréz harsonáival Wagner. De látni kellett hódítani indultál s a kapuk máris kitárták szárnyaikat. Fiatal lányok és fiúk bámulják hogy kék lovaid szárnyak nélkül emelkednek a magasba vagy mozdulatlan hevernek szanaszét a csönd dunnáiba burkoltan. Végül is máglyára vetették a lovat és lovasát ahogyan hajdan a szenteket de újjászülték magukat s most darab vásznon vagy papíron halhatatlanságuk jegyével ragyognak át a kék azúr hullámain. Nyitott könyv Kergetőzik a szél és tölcsérformába szorultan kering. Ez a vad őszi szél szerelmeimre, csalódásaimra emlékeztet és megsebez engem. Hová lett a vörös lámpasor és a sarki rendőr? A tiszta ablaküveg és a bőszájú korsó? Kérdezeti, de nem várok feleletet. Megkeményedtem, mint a felhevített acél, ha jeges vízbe, mártják. Azt a szerepet játszom, hogy haragban vagyok az éggel és a földdel. De ez nem igaz. Szembenézek a világgal, saját tükörképemtől sem fordulok el szégyenkezőn. Fölhasítom a homályt, széttépem a csöndet s mindig van nálam valami papír, ami megvéd az útonállók vadsága és a bírák ostobasága ellen. A műhely ajtaja nyitva, öreg barátom, a kovács, szaporán dolgozik. Üllője harangoz és csenget a kalapácsütések alatt s a közeli hegyek visszaverik a hangokat. Félig mezítelen és izzad. Ilyen az 5 hajnala. Ha valaki egy bögre vizet nyújtana felé, tiszta ronggyal megtörölné homlokát. De a falu még alszik. Csak a tűz lobog mögötte és szikrák röpködnek a feje körül. Elsőnek a kakas szólal meg a házban. Éles, nyers rikoltásokat harsog az ég felé. Aztán hosszú ingben, mezítláb a gyerek is megjelenik. Álmos még. Pillanatnyilag azt sem tudja, hol van és miért van itt s nem a fenyvesben, ahol egy nyúlgödörre bukkant tegnap. Majd odaáll közel az üllőtökéhez és csodálkozóan nézi az apját, aki nem csikorgatja a fogát, nem káromkodik és mégis agyonveri a tüzes vasat. A mélység jelei Nem a tél hidege bánt engem és nem is az a rozsdás vaskakas, ami a szomszéd háztetőn csikorog. Anélkül, hogy valaki tudná, egy lány emléke kínoz, valahonnan a szivem mélyéről lobog fel és elrontja étvágyamat, feldúlja éjszakáimat. Két szőke hajfonata, amikbe szalag volt, két sötét szeme, ha beléjük néztem, megszámlálhattam bennük kamaszsorsom minden görcseit, vágyaim hasadó bimbóit. Régen volt. Szerettük egymást, aztán egy kerítés épült közénk, s az ajtó kulcsa elveszett. Azó'a egyedül bolyongok, gyakran megszólítom az embereket, nem látták-e kedvesem — senki sem emlékszik rá. Lehet, egyszer majd találkozunk s akkor én megbocsájtom, hogy szó nélkül elvágta az aranyfonalat, ami összekötött bennünket.
