Pest Megyei Hírlap, 1987. március (31. évfolyam, 51-76. szám)
1987-03-12 / 60. szám
Vezetők pályázattal A tantestület hozza a döntést Az általános iskolai igazgatók, eddig ötéves időtartamra kaptak megbízatást, amely összegző vizsgálattal zárult. Ezután a helyi tanács illetékes művelődési osztálya — megfelelő egyeztetések után ~- újabb ciklusra vagy javasolta, vagy nem az addigi vezetőt. Az esetek döntő többségében igen. A tantestületeknek semmilyen szere- pük nem volt » dologban. Úttörő kísérlet Az új oktatási törvényhez kapcsolódva a 27/1986-os Az intézményvezetők pályázati «ton való megválasztása című miniszteri rendelet szabályozza az igazgatók megválasztásának jövőbeni módját. Körzetünkben a doiog többszörösen is érdekes. Szentendrén á’ Felszabadulás lakótelepen, Pilisszentkereszten és Dunabogdányban szeptembertől más igazgató fogja a karmesteri pálcát. Aztán: Pilis- ssentkéreszten és Csabánkén megüresedett a vezető óvónői álláfc Könnyen lehet, hogy ez utóbbi faluban az országban is elsőként járnak el az idézett rendelet szerint. Pest megyében mindenképpen úttörő kísérlet lesz. Az élet ráadásul máris feladta a leckét, mert magasabb képzettségű pedagógus jelentkezett az állásra az előírtnál, s ilyen esetre a rendelet nem ad útmutatást S, hogy a dolog bonyolódjon* az illető kitűnő pályázatot nyújtott be. Lássuk hát, hogyan választ 7 ják ezután az oktatási intézmények igazgatóit! Az állás- üresedés előtti évben december 31-ig a fenntartó tanács közzéteszi a pályázatot. A jelentkezőknek lehetővé kell I tenni, hogy a. lehető legjöb- j oan megismerhessék áhnák az intézménynek a munkáját, ahol később netán első emberek ’esznek. Beletekinthetnek a dokumentumokba, érdeklődhetnek a tanácsnál, beszélhetnek kollégákkal, belátásuk szerint. Ezután elkészítik az át évre szóló'pedagógiai "programjukat. • Nem vonzó Minden egyes pályázatot az illetékes tantestület elé visznek. Ott háromtagú semleges bizottságot jelölnek ki, amelynek az a kötelessége, hogy valamennyi szavazójogú dolgozóval megismertesse ezek tartalmát. Vigyáznak arra, hogy erre a munkára elegendő idő álljon rendelkezésre. Következik a rendkívüli tantestületi értekezlet. Ott szóban is lehet véleményt nyilvánítani. Elképzelhető (a rendelkezés nem tiltja), hogy a pályázók jelen legyenek. A tanárok az eddigi ismeretek birtokában titkosan szavaznak arról, hogy melyik, programra (személyre) bízzák az elkövetkezendő öt esztendőben szakmai munkájukat, iskolai közérzetüket, a tanulók sorsát Minden rendelkezés annyit ér, amennyit megvalósítanak \ belőle. Az esely mindenkeppen megvan arra, hogy a kontraszelekció vistszaszorul- joh, s a vállalkozók legjobbja adja meg a szóban forgó intézmény „profiljátAz ideális az volna, ha az adott munkahelyi közösség véleménye, szakmai megítélése, a jó vezetői képességekkel találkozna a jelentkező kollégában. De vállalkoznak-e ilyen kitűnő pedagógusok? Manapság egyáltalán nem vonzó igazgatónak lenni. Előny vagy hátrány-e, ha valaki a helyi tantestületből próbál élre állni? Miiyen sorsa lesz a vesztesnek? Elengedhetetlen, hogy természetesen kezeljük a hasonló próbálkozásokat, s ne süssük rá a bukott ember bélyegét az esetleg orrhosszal lemaradóra? Szóval az új rendelet is csak potenciálisan hordozza azt a lehetőséget, hogy az abban megfogalmazott módon zajló választáson a legjobb kerüljön az élre. Van meg idő Az egyértelmű, hogy az eddigi gyakorlatnál korszerűbb, demokratikusabb ez a módszer. Mert mennyi gondot okozott-,eddig a megkeresték, rábeszélték, nem felelt meg stb. Most, ha a tantestület választ tetszése szerint, kötelességének érzi minden tagja, hogy a maga főzte kását megegye. S rendjénvaló, hogy a beleszólás jogával együtt a felelősség is sokszorozódjon. Van idő, tessenek alaposan meggondolni a választást. SZENTENDREI ^víwian A PEST MEGYEI HÍRLAP KÜLÖNKIADÁSA Az ügyészség tevékenységéről Törvényességi vizsgálatok A szocialista t örvényesség a társadalom elete szempontjából elengedhetetlen követelmény; Munkánk gyakorlatában ennek érvényesítésére törekszünk. Ügyelünk a jogszabályok és a jogpolitikai elvek maradéktalan betartatására. A helyi bűnüldöző és , igazságügyi szervekkel karöltve közreműködünk a társadalomellenes megnyilvánulások megelőzésében, leleplezésében, következetes üldözésében és az elkövetők felelősségre vonásában. Kiemelt feladatunk a törvénysértések okainak feltárása, az állampolgári és az állami fegyelem megszilárdítása. A Szentendrei Városi Ügyészség három szakági te- tületen tevékenykedik. Fellép a polgári perekben, az elmúlt évben például 11 esetben jelentettünk be fellebbezést, főként a gyermektartási díj megállapítása iránt indult keresetekben, a kiskorú gyerSzenterufre másik arca A betűnél kifejezőbb * kép. Bizonyító ereje is nagyobb. Riportunkban városunk forgalmas helyein található magán-szeméttelepeket" kaptunk lencsevégre. A látvány önmagáért beszél. Sajnos mások is látják ezt: a naponta arra járó városlakók és az a sok tízezer bel- és külföldi turista, aki évente el- özönSi a szépségéről híres Duna-parti települést. Helyszűke miatt most csak ennyi képet tudtunk közreadni. Sajnos vannak még felvételeink. Villanófény A szatírok is köztünk él- $ 1 ... | nek éppen úgy, mint a ^ ^vandálok. Csak ritkábban^ | bukkannak fel, igaz, akkor $ $ nagy a hírük. Megjelené- $ $ sük környékén félnek az $ | emberek, a tetteikről fel-| |röppenő kacsák egyre tol-^ |lasodnak. Ám a fantázia ^ i által hizlalt történeteknek ^ |mindig van valami alapjuk. | 5 Tavaly ősszel például Pócs- $ | megyeren garázdálkodott | | egy hazánkfia, nőket rioga- § | íott váratlan előbukkaná- ^ fsaival. Végül a rendőrségi i lépett közbe, s kiderült, i | hogy egy pesti üdülőtulaj-| ^ donos az illető. | Ez év januárjában | | Leányfalun került elő a i i pócsmegyeri pasas kollégá-^ i ja. Ö nemcsak riogatta a ^ | sötétedés után hazafeléi | igyekvő nőket, hanem meg $ | is támadta. Egyre sokasod- $ |tak a bejelentések az is-| | meretlen ellen, a rendőr- ^ i ség is foglalkozott már az | ügggyel. i i Egyébként ezek a nép-i | nyelven szatírnak nevezett | |némberek egyben-másban| | hasonlítanak fajuk norma-| $lis egyedelhez. Abban pél-^ i dául. hogy hol Szerencsé-i ijfik, hol pcchjük van.i Imint a többi földi lialan-i |dúnak. Az én szatírom| | azonban jelentősen külön- $ | bűzött is mindnyájunktól. | i Neki ugyanis nagyon nagy ^ í pechje volt. | A tél utolján egyik estei i Leányfaluban ismét meg-| | támadott egy asszonyt. | | Nem tudta, hogy jónevű | | evezősünk halad előtte. No, | ^ de ez még csak hagyján. i I Ám azt sem tudta, hogy az i | asszony a közelben lakik. s| |még ez is hagyján, de az | | hogy nehézsúlyú birkózó | | Európa-bajnokunk felesége. | s ugyebár ilven esetben ez | ^ nem mellékes ... | Az asszonv kiáltott, a i | féri meghallotta, s finoman | | szólva kissé feldúltan érke- J |zett...*A szemtanúk sze-| |rint a szat írrak az yolt | szerencséié, hogy csaknem ^ | méteres hótakaró borította | I a küzdőteret, mert így nem i | tudott odaragadni a jó | | anyaföldhöz. Amikor a | | rendőrök megérkeztek ál- | | ltg a hóba dugva dider- s | gett... i $ I ■* s** rr****&*MWifitir*ir***#*r*f*****&&*+. Az ügyészségek munkájáról alig tud valamit a lakosság, pedig igen érdekes és fontos a tevékenységük. Megkértük dr. Németh István városi vezető ügyészt, hogy ismertesse a közelmúltban megtartott vizsgálatok eredményét. Az alábbiakban ezt adjuk közre. \ mekek érdekében. Célunk továbbá a családvédelmi szempontok messzemenő érvényesítése. A másik szakterület a felügyeleti munka. Azt nézzük, hogy minden szerv betartja-e a saját háza táján a törvényességet? Tavaly például 10 vizsgálatra és 5 utóvizsgálatra került sor. Ezek után 1 óvásra, 7 felszólalásra és 15 ügyészi jelzés benyújtására volt szükség. Egyebek között elemeztük az alkoholisták kötelező gyógykezelésével kapcsolatos államigazgatási eljárás törvényességet, azt, hogy a városi egészségügyi szakigazgatási szerv mennyire segíti az alkoholizmus elleni küzdelmet. Hiányosságokat az ügyintézés időtartamával kapcsolatban találtunk. Megnéztük azt is, hogy a magánüzemeltetésű italmérő és szórakozóhelyek létesítéséhez kérik-e a rendőrhatósági hozzájárulást? Örömmel mondhatom. hogy igen. Vizsgáltuk még, hogy a rendőrségi és tanácsi szabálysértési hatóságok törvényes határozatokat hoznak-e. Kiemelten foglalkoztunk a környezetvédelemhez kapcsolódó szabálysértésekkel. Górcső alá vontuk a különböző munkaügyi dömtőbizóttságoTs, a vb- titkárok felügyeleti tevékenységét is. Megnyugtató, hogy törvényességi probléma egyik területen sem merült fel. * A következő számunkban a bűnüldözéssel kapcsolatos vizsgálatokról tájékoztatjuk olvasóinkat. Előbb a malom környékén A Bükköspart 63., a Lévai út sarkán. A pataktól 10 méternyire. A tanácsnál a tulajdonost nem ismerik. A „lera- katot” igen. Intézkedés eddig nem történt. A város pincéinek megerősítésére tavaly 12 millió forintot költött a tanács. Ebben az esztendőben 9 millió forint áll rendelkezésükre. Az előkészítő munkák során ellenőrzik a volt fűrész.malom alatti pince megerősítése utáni mozgását, s általános üregkutatás lesz a Várdomb környékén. Építésföldtani vizsgálatra kerül sor a Ka- da-hegy jelű térképlaphoz tartozó részeken. ezt az öt hetet. Ha gépkocsijukat mindennap használják, szíveskedjen ele az építés területén kívül parkolóhelyet keresni. Tüzelőanyagot a munkálatok befejezéséig ne rendeljenek! Kérik továbbá, hogy a Vasúti villasoron lakók gépkocsijaikkal ne parkoljanak az út- széien, mert akadályozzák a buszok forgalmát. Az oldalt irta: Vicsolka Mihály Fotó: Erdősi Agnes Kisajátítják a Szerb utca 2. | szám alatti pince bejáratához I tartozó területet, megerősítik : az innen induló három üreget, a Munkácsy út 3. szám alatti ház, illetve a Felső-hegy út támfalából induló aiaguta- kat. A munkák 110 méter hosszúságban veszélyes járatot érintenek. Ezenfelül négy pincét fognak betömni. A Szőlő közben, a Szerb utca 2. szám alatti üreg bejárati részénél 110 négyzetméter felületű támfalat emelnek. Azon épületek állagmegóvására, amelyek Összefüggenek a föld alatti labirintus megerősítésével, megszüntetésével, a közben megrongálódott utak helyreállítására összesen 600 ezer forintot köljtanek. A Szőlő közben 90 méter hosszú csatorna létesül, :'közműfelújításokra 1,4 milliót szánnak. Ezeket a munkákat ma már versenytárgyaláson nyerik el a cégek. A kivitelezés során csaknem minden esetben módosítani kell a terveket — feltűnnek ismeretlen üregek — s ez a pénzek átcsoportosításéval jár. A volt fűrészmalom veszélyes környékének megerősítése a hetedik ötéves terv végére várható. Ez a Szamár-hegy területének .egyötöde. S a fennmaradó részek is tele vannak ismert és ismeretlen alagutakkal. Vagyis biztos, hogy Szentendrén a pincék megerősítése az ezredfordulóig feladat marad. Elterelik a forgalmat fel oda? A tulajdonos ismeretlen. Intézkedés nem történt. (Jobb oldaii kép.) Városközpont, Szamárhegy. A Doór Ferenc tulajdonában lévő ház a Dézsma utca 6. Bartók Béla út felőli bejárata. Doór Ferenc kezében nem jogerős, 2000 forint bírságról szóló határozat van. Természetesen megfellebbezte. (Fenti képen.) Az Egressi út 30. A tulajdonos Kovács Miklós Szentendre, Fecske utca 3. szám alatti lakos. Már a tűzrendészet! hatóság is foglalkozik „művével”. Április 15-ig kapott haladékot a rendcsinálásra. (Bal oldaii kép.) A városi tanács értesíti a lakosságot, hogy az időjárás alakulásától függően, lehetőleg még ebben a hónapban megkezdik a Római sánc utca macskaköves szakaszának átépítését. A kivitelezés várhatóan öt hetet vesz igénybe, s ezalatt az útszakaszt teljesen elzárják a forgalomtól. Az autóbuszok a Vasúti villasoron és a Perjéssy Sándor úton át közlekednek a Felszabadulás lakótelepre. Az egyéb forgalmat a Szatmári utcára terelik. A városi tanács kéri a Római sánc utca. érintett szakaszán lakókat, hogy megértéssel viseljék el A Mandula utca 7-, a Dunakanyar körút mellett. Németh Aladárné és Németh István miután tönkretették a Felszabadulás lakótelepen kapott központi íűtéses. hideg-meleg vizes lakásukat, a tanács jóvoltából ide költözhettek. Intézkedés eddig nem történt.., (Fenti képen). K öcsire nos a magasföld- szjnt födémjén az Üstökös útra elején. Vajon, hegy ment