Pest Megyei Hírlap, 1987. február (31. évfolyam, 27-50. szám)

1987-02-04 / 29. szám

1987. FEBRUÁR 4., SZERDA 3 Ülés a megyei elnökségen Új úttörőelnök A Magyar Úttörők Szövet­ségének Pest Megyei Elnöksé­ge tegnap ülést tartott, melyen a testület tagjain kívül részt vett Friss Péter, a Magyar Út­törők Szövetsége Országos Ta­nácsának titkára, Kiss Jenő, a KISZ Pest Megyei Bizottságá­nak első titkára, valamint Si­mon János, az MSZMP megyei bizottságának osztályvezetője. Az ülés első napirendi pont­jaként személyi kérdésekről döntöttek. A testület felmen­tette tisztségéből Tóth Józsefet, az Űttörőszövetség Pest Megyei Elnökségének elnökét,. akit, mint ismeretes, a IX. országos úttörővezetői konferencián az országos tanács titkárává vá­lasztottak. . Helyére az elnökség megyei . úttörőelnökké választotta Bár­dos Istvánt. Bárdos István hosszú ideje dolgozik már az úttörőmozgalomban, az utóbbi 12 esztendőben Gödöllő város úttörőelnöke volt. A HM-ben Vezetői értekezlet A Magyar Néphadsereg ve­zető állományának részvételé­vel kedden értekezletet tartot­tak a Honvédelmi Miniszté- riumbah. A tanácskozáson részt vett és felszólalt Horváth István, az MSZMP Központi Bizott­ságának titkára, megjelent Czinege Lajos, a Miniszterta­nács elnökhelyettese, Szombat- . helyi Ferenc, az MSZMP KB osztályvezető-helyettese, va­lamint. Nyikolaj Szilcsenko vezérezredes, a Varsói Szerző­dés tagállamai egyesített fegy­veres erői főparancsnokának magyarországi képviselője. Kárpáti Ferenc vezérezredes, honvédelmi miniszter az érte- kézléten részt vevő parancsno­kok, pártaktivisták és politi­kai munkatársak előtt értékel­te a Magyar Néphadsereg 1986. évi tevékenységét. Megszüntetni az ellenérdekeltséget Itt életmentésről van szó A munkaidőalap védelme például megnehezítette a vér­adások szervezését... Egyedül tavaly majdnem hatszázzal lett kevesebb a véradó, s 277 literrel kevesebb életmentő nedűt kaptak a vértranszfúzi­ós állomások, mint 1985-ben. S hogy csak ennyivel keve­sebbet, az annak köszönhető: a plazmaferezises véradás — ebből kétezernél több volt — duplán számít. Az iméntieket Aranyosi László, a Vöröskereszt Pest megyei vezetőségének titkára mondta, amikor a lapunkban február 3-án megjelent inter­jút készítettük. Most Kosa Győzőnétől, a megyei vezetőség főelőadójától azt kérdeztük: mi történt? Válságba került a véradó­mozgalom? — Válságot emlegetni még korai lenne, de az tény, hogy 1985-ben 14 ezer 897 liter vért adtak a megyében, most ez a szám 14 ezer 620. Valóban csökkent a vérvételek száma is, 37 ezer 235-ről 36 ezer 640- re. S az is igaz, hogy levon­hatunk további 800 litert, hi­szen a plazmaferézis duplán számít. Ugyanis 8 deciliter vért vesznek le, de. ennek a felét, ami nem plazma, visz- szajuttatják a véradó ereibe. — Mi a visszaesés oka? — Több is van. Egyrészt ke­vesebben vállalkoznak a vér­adásra, s kevesebb is az em­berek ideje a túlmunka mi­att. Másrészt a munkahelye­ken teremtődtek rosszabb fel­tételek. Nem ritka, hogy a vállalat első számú vezetője engedélyezi a véradást, de a gyáregységvezető vagy a mű­vezető megakadályozza, mond­ván, hogy a dolgozó távolléte hátráltatja a termelést, vagy éppen lehetetlenné teszi, így munkaidő-kiesést okoz. És az utóbbi időben döntöttek úgy, például a gyáli Szabadság Tsz-ben, hogy évi három vér­adónap helyett csak kettő le­het, a Csepeli Autógyárban négy helyett kettő, s az is csak szombaton. Az MGM di­ósát gyárában is csak délután 14 órától, vagy szombaton en­gedélyezik a véradónap szer­vezését. — És nincs mód ésszerű kompromisszumok kötésére? — A vértranszfúziós állo­mások igyekeznek alkalmaz­kodni, de nem mindig tehe­tik. A plazmaferezises vérvé­telre például csak az állomá­sokon kerülhet sor, művelő­dési házakban, tantermekben, munkahelyi ebédlőkben nem. Ehhez viszont többnyire Bu­dapesten át kell a donorokat a helyszínre szállítani, majd vissza... S ha nyolc-tíz órán át távol maradtak a munkától, mert térítésmentesen adtak vért, anyagilag károsodnak; csupán négyórai átlagbért kapnak. Tehát ellenérdekelt­ségről van szó. — Hogyan lehet feloldani az ellentmondást? — Részben a már említett és az érdekeket figyelembe vevő kompromisszumokkal, egyeztetéssel. Részben pedig azzal, hogy tisztázzuk: a vér­adás nem olyan társadalmi munka,, mint a környezetszé­pítés, a műhely-takarítás, a játszótéri eszközök készítése vagy a fásítás. Itt életmen­tésről van szó! Nem is akár­milyenről, hiszen a vért ka­pó dolgozó egészsége is a vér­adás sikerén múlhat. Így az is, hogy az illető mihamarább ismét munkaképes legyen. A plazmaferezises vérvételek számának növelése is társa­dalmi érdek — a korszerű gyógyítás egyik előfeltétele —, s azt hiszem, mielőbb meg kell szüntetni az anyagi el­lenérdekeltséget. A véradót, aki nem kap térítést, nem ér­heti e nemes cselekedetéért pénzbeni kár. Vasvári G. Pál Olcsóbbak a kontároknál Szerencsét hoznak vagy meleget? — Nálunk a leggyakoribb üzemi baleset a kutyaharapás. — Ezt a meglepő kijelentést Kardhordó Endrétől hallottam azon a beszélgetésen, amelyen a Pest Megyei Kéményseprő, Cserépkáiyha-építő és Tüzeléstechnikai Vállalat munkájáról és á kemény tél okozta problémákról volt szó. Az igazgató magyarázatként elmondta, hogy egyre több lakástulajdonos nehezíti a dolgukat, s nemegyszer előfordul, hogy a kutyá­val kergettelik el a kéményseprőt. Ennek aztán természetes következménye a feljelentés, illetve a pénzbírság. — A lakosságtól sok bírálat érkezik az önök munkájával kapcsolatban. Többek szerint akkor is díjat szednek, ha nem tettek a pénzért semmit. — A díjat valóban rendsze­resen szedjük, de nem hiszem, hogy az évi 24 forint bárkit is a csőd szélére sodorna — mondta Kardhordó £ndre. — Ezért a minimális összegért négyévenként elvégezzük a kémények műszaki felülvizs­gálatát, illetve a rendszeres tisztítást, és egyben felelős­séget vállalunk a biztonságos üzemeltetésért. — Amennyiben ezt meg is teszik, akkor a 24 forint nem sok, de ellenkező esetben fe­lesleges kiadás. A másik „üt­közet” a tisztítási időpontok körül zajlik... — Erre azt tudom monda­ni, hogy a különböző helysé­gekben kialakult rend szerint dolgoznak szakembereink, te­hát a lakók pontosan tudják, mikor várható a kéményseprő megjelenése. Ha mégis zárt ajtók fogadják dolgozóinkat, akkor a legközelebbi időpont­ról értesítést hagynak. — Ennyire fontos a díjbe­szedés? — Nemcsak a díjbeszedés, hanem a rendszeres vizsgálat is fontos, mert egyébként nem vállalhatjuk a felelőssé­get a következményekért. — Hogy tartják a közvetlen kapcsolatot a lakossággal, ho­gyan lehet önöket kihívni? — A megyében tizenegy te­lephelyünk és kirendeltségünk van, de már jó néhány ta­nácsházán is megtalálható az ügyeletesünk. Az ő segítsé­gükkel bárki elérhet bennün­— Ahogy a nevében is ol­vasható, a vállalat foglalko­zik cserépkályha-építéssel is. Mennyire jövedelmező ez a tevékenység a gázfűtés fény­korában? — A cserépkályha-építés most hullámvölgyben van, de bízunk benne, hogy hamaro­san túl lesz ezen, hiszen az olajfűtés elterjedésekor is voltak átmeneti gondjaink. Néhány emberünk foglalkozik csak a kályhákkal, úgyhogy a bevételnek mindössze 15 százaléka származik ebből a forrásból. — Mi a legkifizetődőbb te­vékenység a vállalatnál? — Fő bevételi forrásunk a gázprogrammal függ össze, a megye megközelítőleg fél­millió kéményének rendben tartása ennél jóval kevesebbet hoz a konyhára. A gázzal kapcsolatos feladatok, például a béléscsövezés vagy a mű­szeres vizsgálat múlt évben is kifizetődött. Talán azért, mert mi olcsóbban dolgozunk, mint a kontárok. — Ezek szerint konkurencia is van? — Van, de csak botcsinálta „szakemberek”. — Ez a rhonopolhelyzet visszaélésekre is adhat okot... — Igen, de ilyen szerencsé­re nagyon ritkán fordul elő. Most már válogathatunk a jelentkezők között. — Evezzünk más vizekre! 'Az elmúlt napokban, gondo­lom, a megszokottnál is ke­ményebben meg kellett küz­deni a korommal. Önöknél milyen hatást váltott ki a zord időjárás? — Nálunk nem okozott gon­dot, ugyanis azt a tizenöt esetet kivéve, amikor sürgősen hív­tak, szinte semmi dolgunk nem akadt. Az előrelátó lakók ugyanis még ősszel elvégezte­tik a kémény tisztítását. Ne­künk az a dömpingidöszak. Aki pedig elhanyagolta, hát előfordulhat, hogy ilyenkor didereg, mert befagy a ké­mén}’- és nem lehet befűteni. Elgondolkodtató, hogy jő néhányan fogvacogásra van­nak kárhoztatva, ugyanakkor eszükbe sem jut, hogy nem a tüzelőjük fűtőértékében vagy kályhájuk korszerűtlenségében kellene keresni a hibát, ha­nem abban, hogy csaknem hét hónapig nem látták, vagy nem akarták látni a kéményseprőt. Hogy miért? Talán nem volt szerencséjük, vagy a ház­őrző erősebbnek bizonyult... Bánsági György Igaz képet ad a változás értékéről A sokszor megírt diagnózisok Sorozatban készítenek a megyében olyan, programvezér­lésű, automatikus adagoló- és ellenőrző-rendszereket, ame­lyek 770 ezer forintos árában — a gyártók szerint — harminc százalék az anyag-, bér- és más költség, azaz az előállítás tényleges folyamatában szükséges ráfordítás. A hetven szá­zaléka az árnak nem más. mint annak a szellemi munkának — tőkének — a megfizetése, amely a rendszer megalkotását, szabadalommal védett szellemes vezérlési programjának ki­dolgozását eredményezte, S ilyen értelemben semmi jelentő­sége nincsen a gyártó ágazati besorolásának. A gyártó ugyan­is a nagy hírű termelőszövetkezet elektronikai üzeme. Nem valósulnak meg Meglehetősen régen készült, de érvényét máig megőrzött diagnózisból idézünk. A rész­let így hangzik: „A munka hatékonyságának rendszeres emelése útján biztosítani kell, hogy a termelés szélesebb te­rületein csökkenjen a termé­kek önköltsége, főként a kor­szerűség és a nagy sorozat­ban való gyártás fokozásával. Intézkedni kell az irányítás és a végrehajtás minden szint­jén a munka termelékenységé­nek további javítására, a kor­szerű termelőkapacitások fo­kozottabb kihasználására, az előállított termékek minőségé­nek javítására, valamint a termelés önköltségének, a re­zsi és az általános költségek­nek a csökkentésére.” A diag­nózis majdnem másfél évtize­de, a Magyar Szocialista Munkáspárt Központi Bizott­sága 1972. november 14-15-i ülésén készült. Az erre ala­pozott gyógyulás megkezdő­dött és megállt, folytatódott és megrekedt, ismét nekilen­dült, majd vészesen lelassult. Egyre nyilvánvalóbbá vált: a műszaki fejlesztés bonyolult teendőit bár valóban nem le­het rövid idő alatt megolda­ni, sokkal hátrább vagyunk, mint ahol állhatnánk, hosszú esztendők telnek el néhány hónap alatt megvalósítható fejlesztésekkel. Lényegében apró, de nagyon jellemző mozzanatot kiragadva: a Köz­ponti Bizottság határozata után több, mint két év eltélté- véf, ;197’S.' január - 30-i- ülésén a Minisztertanács azt volt kény­telen megállapítani, hogy viszonylag nagy összegek maradnak a központi és a vállalati fejlesztési alapokban felhasználatlanul, a gyárt­mányfejlesztésnél. is lassúbb, vontatottabb a gyártás kor­szerűsítése. Ami csak erősíti máig meglevő kételyeinket: valóban mindenkor és minden­ben kizárólag a pénzhiány — a forráshiány — lenne az oka a műszaki fejlesztés sze­rény eredményeinek? Kritika és önkritika egy­aránt sűrűsödik tehát abban a megállapításban, amelyet a párt Központi Bizottsága 1986. december 28-i üléséről szóló közleményben így olvas­hatunk: „Az utóbbi időszak­ban fokozódott a gazdasági­lag fejlett országoktól való technológiai elmaradás. A mű­szaki haladást szorgalmazó központi bizottsági határoza­tok és kormányzati döntések nem valósulnak meg kielégítő mértékben.” A miért nem kérdésre sok­féle válasz adható. Talajjavítás - télen A téli hideg időjárás ellenére sem szünetelhet a mezőgazdasá­gi munka országszerte, így Pest megyében sem. A gyümölcsö­sökben metszéssel alakítják a fák koronáit, gépekkel szórják a mű-, illetve szerves trágyát, ezzel is növelve a talaj termő­képességét. Képünkön műtrágyáznak a hernádi Március 15. Tsz-ben Gyakori eset például a me­gye iparában, hogy a gyárt­mány valójában műszakilag korszerű, előállításában gazda­ságos lehetne, de éppen csak kifizetődővé — nem ritkán azonban veszteségessé! — te­szik a gyártási folyamatok közbeni technológiai hibák, a munkafegyelmi lazaságok — ami nem csak a munkásokra értendő! —. a felhasznált anyagok, alkatrészek, részegy­ségek minőségi jellemzői. Mi történt? „Csupán” annyi, hogy a gyártás feltételei nem igazodnak a termékben rejlő műszaki, értékesítési lehető­ségekhez. Az áruban megtes­tesülő szellemi értéket alapo­san devalválja a silány ki­vitelezés .. .! Az áru elvben jó, versenyképes, tényleges el­adásakor csak tetemesen csök­kentett áron veszi meg a kül­földi partner, akinek van vá­lasztási lehetősége. A belföldi felhasználó, vevő ritkán vá­laszthat, azaz fizet, beletörő­dik, amit kap, az nem az, ami kellene, s .maga. is — ha ter­melő — ehhez igazodva hasz­nálja fel a terméket. A gyat­ra megy tovább ... Bűvös körben járva S itt kapcsolódnak be erő­teljes hatásmechanizmusként a szubjektív, azaz az emberi magatartásból következő okok. Az előbb vázolt, kedvezőtlen tapasztalatok birtokában ugyanis sokan gondolkoznak •úgy, hogy nem érdemes a változások terhét viselni, mi­vel rengeteg nz 7 akadály. — vállalaton kívül és belül egy­aránt —, s mire az újdon­ság átbukdácsol azokon, gyak­ran már fölösleges megcsinál­ni'! S ha mégis megcsinál­ják, csekély a haszon, semmi­képpen nincsen arányban a szellemi, anyagi ráfordítások­kal. A sakkban ezt nevezik patthelyzetnek. A gazdaság­ban azonban az érintett felek nem tudnak barátságos kéz­fogás közben megegyezni döntetlenekben; itt nincsenek döntetlenek, annál inkább vannak győztesek és veszte­sek. Termékeink nemzet közi megmérettetésekor egyre gyakrabban szorultunk a vesztesek helyére a legutóbbi egy évtizedben ... Kellemesen egyszerű okos­kodás lenne — és az ilyen természetű okosságnak gyanú­san sok ma is a híve! — úgy vélekedni, a megye nagyüze­meiben jelentős a szellemi erő a műszaki fejlesztéshez, ám nem hagyja érvényesülni a nehézkes, sokszorosan idejét múlt belső szervezet. Ugyan­akkor a kis cégeknél — ame­lyek gondolkodásmódunkban azonnal a rugalmas ítélet­panellel kapcsolódnak össze — nincsen kellő szellemi háttér a tényleges kiugráshoz... Egyik sem igaz, mert példá­kat lelni valóban az előbbiek­re, de az ellenkezőjükre úgy­szintén! A legtöbbször még mindig szervezeti körben mozogva próbálunk nyomára, jutni okoknak és okozatok­nak, holott a hatékonyság ja­vítása, annak legfőbb forrása, a műszaki fejlesztés nem a kis vagya nagy méretek függ­vénye. A másik, úgyszintén tipiku­san téves okoskodás: a mű­szaki haladásnak a jobb — a korszerűbb — áruk nagy mennyiségét kell adnia, s hogy adhassa, ehhez új termelési kapacitások, azaz beruházá­sok kellenek. Nem okvetlenül, sőt az esetek kisebb részében van csak szükség jelentős összegeket követelő beruházá­sokra. A műszaki fejlesztést veszedelmes hiba annak alap­ján minősíteni, mennyi forin­tot költöttek rá, milyen esz­közöket használtak fel hozzá. Ma mégis ebben a bűvös kör­ben toporog — már hosszú ideje ott toporog — szinte mindenfajta minősítés, _ meg­ítélés, értékelés gazdaságpoli­tikai, gazdasági értelemben egyaránt. A számolást a fo­lyamat másik végén kell kez­deni, A változás — a fejlesz­tés — értékéről az ad igaz, torzítatlan képet, ha a társa­dalmi jövedelmezőség tükré­ben elemzik a nyert — a biz­tonsággal nyerhető — hasz­not. Itt a vízválasztó a lát­szatok és a tényleges hala­dás között. Utalással élve: a megyében fontos szerepet ját­szó termék, a járműipari rész­egységek bizonyos típusainak nagy mennyiségben történő gyártása, . egy bizonyos határ után sem vállalati, sem nép- gazdasági értelemben nem javítja, úgy a jövedelmező­séget, . mint a folyamatos továbbfejlesztés, egyes rész­egységek — például kormány­művek, sebességváltó — jelen­tős szellemi értéket magába foglaló korszerűsítése. Hivatkozásunk szándékkal a gépipar fő területeinek egyi­kéről, a járműiparból válasz­tott, ugyanis a gépiparnak meghatározó a szerepe a mű­szaki fejlesztésben, hiszen lé­nyegében minden más ipar­terület innét vásárolja a hol­nap termelőberendezéseit, gé­peit. Egy évtized alatt a gép­ipar képes volt növelni — a bruttó termelés, alapján számított — súlyát az ipar ágazati szerkezetében, s most már minden egymillió forint értékű áruból negyedmillió­nyi innét kerül ki. A növeke­dés azonban magával hozta — és ez, áttételesen ugyan, de érzékelteti a műszaki fej­lesztés tempóját — a létszám szerinti részesedés emelkedé­sét is az iparszerkezeten be­lül, azaz ma a foglalkozta­tottaknak majdnem az egy- harmada keresi á kenyerét a gépiparban, s állítja elő a bruttó termelés egynegye­dét. .. Ez az: arány is érzékel­tet ‘valamit’ gondjainkból, arhint az szintén, hogy a gép­ipar az ipar összes termelő állóeszközeinek — bruttó ér­ték alapján — a tizennyolc százalékát birtokolja, tehát innét nézve, kedvező a bruttó termelésből való egynegyed­nyi részesedés. Amíg tehát a foglalkoztatottság és a bruttó termelés viszonya alapján azt a következtetést vonhatjuk le, hogy a gépipar értékalkotó képessége — nemzetközi ösz- szehasonlításban — jócskán elmarad az iparilag fejlett országokban kialakult ará­nyoktól, a termelés és az esz­közök összevetéséből viszont arra következtethetünk, hogy ezen a területen a ráfordítá­sok és a hozamok aránya von­zóbb, mint másutt. Csak ép­pen, furcsa módon, a legutób­bi évtizedben a megyében a gépipari vállalatok juthattak hozzá a legkevésbé a fejlesz­tési forrásokhoz, az ezekhez kapcsolódó hitel stb. kedvez- ményekhez. Ami azt mutat­ja, a sokszor megírt diagnózi­sok ellenére — vagy éppen azok ellenében — szinte változatlanul érvényesült a gazdaság ún. tehetetlenségi ereje, a kitermelő iparágak vitássá nem tehető, de na­gyon is vitatható mindenkori elsőbbsége a beruházási forrá­sok fel- és elosztásakor. A döntés súlya Napjainkban már nyíltan kell szőírii róla: a műszaki fejlesztés irányainak értő ki­választása, eredményesnek bi­zonyult területein a fejlődés meggyorsítása nem fontos fel­adataink egyike, hanem a leg­fontosabb feladat. Olyan lét­kérdés, amelyre az adandó válaszunk — és a késedelmes­kedés szintén válasz! — egy­ben felelet' arra is, véglegesít­jük-e súlyos elmaradottságun­kat a gazdaságilag fejlett országokkal szemben — és vállaljuk ennek társadalmi, gazdasági, életszínvonalbeli következményeit! —, vagy megkezdjük a lépésváltást és vele a felzárkózást. A döntés történelmi horderejű. Felelős­sége is ehhez igazítható; igazítandó! Mészáros Ottó

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents