Pest Megyei Hírlap, 1987. február (31. évfolyam, 27-50. szám)
1987-02-26 / 48. szám
Hírek Budapesti tavaszi fesztivál Nemzetközi hírneve van IS II« 1987. február 26. Csüliin* törtök. Edina napja. A nap kél 6.32 — nyugszik 17.23 órakor. A hold kél 6.09 — nyugszik 15.15 órakor. Erős felhősödés csak délután várható a Dunántúlon. Délnyugaton esetleg hószál- lingózás is előfordul. Napközben helyenként megélénkül a délnyugati szél. A hőmérséklet éjszaka mínusz 5 és mínusz 10 fokig csökken, napközben 0 és plusz 5 fokig emelkedik. Az MTA Martonvásári Kutatóintézetének búzanemesítési részlegében, a mintegy 800 négyzetméter alapterületű üvegházban, már a második „aratás” előtt állnak. Jelenleg a virágzást ellenőrzik, illetve számlálják a magokat a kalászokban. Az eddigi módszerek mellett az egyik laboratóriumban steril bokszot létesítettek, ahol új biotechnológiai eljárással a búzanemesítés idejét felére, harmadára tudják csökkenteni. KépünkOn a kalászo- ló búzát ellenőrzi Molnár Margit, Kupi Károlyné és Varga Józsefné. — Történelmi kiállítás. A szigetszentmiklósi városi KISZ-bizottság történelmi kiállítást rendez a KISZ zászlóbontásának 30. évfordulója alkalmából, valamint ezzel egyidejűleg a vonzáskörzeti fiatalokról szóló kiadványt is megjelentet. Ehhez mindazoknak a segítségét kéri, akiknek történelmi dokumentumok, fotók, iratok a birtokukban vannak. KOSSUTH RÁDIÓ 4.39: Jó reggelt! 8.09: Hírek. Időjárás 8.20:'Apró lépések 8.30: Nathan Milstein hegedül 9.14: Huszka Jenő daljátékaiból 10.00: Hírek. Időjárás 10.05: Zenei fogalom — zenei élmény 10.35: I.abirintus 10.50: Fúvósátiratok 11.11: Nóták 11.33: Cserebogár, sárga cserebogár ... 12.00: Déli krónika 12.30: Ki nyer ma? 12.45: PAF 13.00: Lortzlng operáiból 13.40: Favágók 14.00: Hírek. Időjárás 14.10: A magyar széppróza századai 14.25: Zenei tükör 15.00: Kedves csirkefogó 16.00: Hírek. Időjárás 16.05: Révkalauz 17.00: Most jelent meg — Világ- irodalmi könyvszemle 17.30: „Régi szokás szerint...” 18.05: A Stúdió 11 játszik 18.12: Hol volt. hol nem volt... 18.25: Könyvújdonságok 18.30: Esti magazin 19.15: Pesti emberek — rádiójáték 21.23: Babos Károly nótáiból 21.30: Amerika — a csúcs? 22.00: Hírek. Időjárás. Sport 22.20: Tíz perc külpolitika 22.30: Julián Bream Dowland- müyeket játszik lanton 22.a0: Áron alul 23.00: Zenekari muzsika 24.00: Hírek. Időjárás PETŐFI RÁDIÓ 4.30: Reggeli zenés műsor 6.05: Reggeli csúcs 7.30: Hírek 7.35: Slágerek mindenkinek Elhunyt Arató Jenő Arató Jenő, a Munkásőrség nyugalmazott ezredese, a Munkásőrség Pest megyei alapító parancsnoka, a Pest Megyei Tőzegkitermelő Vállalat nyugalmazott igazgatója 65 éves korában elhunyt. Ham- vasztás utáni búcsúztatása 1987. március 18-án, szerdán 15 órakor lesz Budapesten a Farkasréti temető ravatalozójában. Pest Megyei Tanács Munkásőrség Pest Megyei Parancsnoksága Pest Megyei Víz- és Csatornamű Vállalat — Szolgálati lakások. Pilis- vörösváron ebben az évben kezdődik meg hat pedagógus szolgálati lakás építése. A tanácsi költségvetésből a helyi költségvetési üzem kivitelezésében az idén csak kettő készül el. Az Állami Biztosító eddigi munkájáról, eredményeiről, idei újdonságairól tartott sajtótájékoztatót szerdán Budapesten, a nemzetközi kereskedelmi központban Deák Andrea vezérigazgató. Elmondta, hogy a tavaly júliusban újjáalakult intézmény jelenleg csaknem nyolcmillió lakossági biztosítási szerződést kezel, ebből több mint hárommillió a lakásbiztosítás, mintegy négymillió a CSÉB, félmillió az életbiztosítás, s 45 ezer a casco. Az ügyfeleket az országban összesen 223 helyen fogadják. Az Állami Biztosító kidolgozott egy újfajta életbiztosítást, amelyet ,,életút" biztosításnak neveztek el, s lényege, hogy a díja — s egyúttal a térítés ösz- szege — az életkörülmények alakulásának megfelelően bármikor megváltoztatható. A biztosítás tehát jogfolytonos marad, ha az ügyfél igényei megváltoznak, nem kell megszüntetni a régi szerződést és másikat kötni, mint eddig. Újdonság az is, hogy az életbiztosításra befizetett díj után az intézet 7 százalékos kamatot fizet, emellett az ügyfelek pénzét vállalkozásba fekteti, s a keletkezett többlethozam egy részét is megkapják a biztosítottak. A vezérigazgató elmondot8.00: Hírek. Időjárás 8.05: A „Kormorán folk and roll” című nagylemezről 8.20: A Szabó család (ism.) 8.50: Tíz perc külpolitika 9.00: Hírek. Időjárás. Útközben 9.05: Napközben. Zenés délelőtt 12.00: Hírek németül, oroszul és angolul 12.10: Palcsó Sándor operettdalokat énekel 12.25: Néhány szó zene közben 12.30: Nemzetiségeink zenéjéből 13.00: Hírek. Időjárás. Útközben 13.05: Nosztalgiahullám 13.45: Időjárás- és vízállásjelentés 14.00: Mühelynapló 14.45: Aki hallja, adja át . . . 15.00: Hírek. Időjárás. Útközben 15.05: Tudományos könyvespolc 15.10: Operaslágerek 15.45: Törvénykönyv 16.00: Találkozás a stúdióban 17.00: Hírek. Időjárás. Útközben 17.08: Bolgár dzsesszfelvételekböl 17.30: Tanakodó 18.30: Slágerlista 19.00: Hírek. Időjárás. Útközben 19.05: Operettkedvelőknek 20.00: A Poptarisznya dalaiból 21.00: Hírek. Időjárás. Útközben 21.10: Kabarécsütörtök 22,20: Ráadás Elvis Presley összes felvételeihez 23.00: Hírek. Időjárás. Sport > 23.20: Verbunkosok, nóták 3. MŰSOR 6.00: Hírek. Időjárás. Útközben 6.05: Muzsikáló reggel , 8.00: Hírek. Időjárás ' 8.07: Időszaki kiállítások 8.12: Elisabeth Schwarzkopf Ho- zart-operaáriákat énekel 8.30: Budapest Ragtime Band játszik 9.00: Magyarán szólva 9.15: Kamarazene 9.54: Händel: Jephta — oratórium VICTOR HUGO SZÄZNYOLCVANÖT ÉVE született Victor Hugo (1802— 1885) francia költő, regény és drámaíró. Élete — miként művészete is — az egész XIX. századot átfogja és kifejezi. Apja sokgyermekes lotharingiai parasztcsaládból származó katonatiszt volt, anyja árvalány. Szellemi formálódására a napóleoni Franciaország diadalmas harcai, anyja királypárti és katolikus meggyőződése, s a család számos utazása szerte Európában, valamint serdülőkori olvasmányai, költői kísérletei gyakoroltak döntő hatást. Pályakezdése 1830-ig terjed, amikor a romantikus dráma diadalravitelével (Hernani) és sikeres történelmi regényével (A párizsi Notre-Dame) a liberális-romantikus ifjúság vezére lett. E diadalmenete az 1840- es évek elejéig tartott; ezt követő közéleti szereplése során (főrendiházi és akadémiai tagsága ellenére) mind liberálisabb elveket vallott, s az 1848-as forradalom idején — Lamartine-nal együtt — már a köztársaság szószólója volt. A Nyomorultak című hatalmas társadalmi regényében a kritikai realizmus jegyei is megfigyelhetők. Művei a francia romantika legnagyobb alkotásai, amelyekben a legnemesebb emberi érzések jutnak kifejezésre. Jelentősek romantikus, közéleti töltésű költeményei, politikai szatírái is. ta, hogy a vártnál lényegesen többen kötöttek cascót az intézetnél. Az autós ügyfelek minél jobb kiszolgálása érdekében bővítik a helyszíni kár- szemléket és kárkifizetéseket; s különféle kedvezményeket adnak. Egyúttal új szolgáltató- hálózat kiépítését szervezik és támogatják anyagilag, úgy módosítják a gépkocsik ablaktörlőit, hogy esős időben is tisztább legyen a szélvédőüveg. A munkát a finn találmány alapján április 15-től tíz helyén végzik el az országban, s e szolgáltatás ára 250—300 forint lesz. Az ÁB-cascóval rendelkezők 50 százalékos kedvezményt kapnak majd. POZSONYI TV 17.00: Hihetetlen tények. Szovjet kisfiún 18.30: URH-kocsival. Magazin 19.30: Tv-híradó 21.40: Halászszindíkátus. Dokumentumfilm 22.20: Találkozás szovjet művészekkel 2. MŰSOR 17.30: Válaszúton. NDK-film 20.00: Fényképész. Musical 22.15: Téli Universiade, összefoglaló az ötödik nap eseményeiről A MOSZKVAI TELEVÍZIÓ MŰSORÁBÓL Magyar idő szerint! 6.05: Hangverseny 13.00; Hírek. Időjárás 13.05: Hírek, érvek, vélemények 13.35: Robert Holl (ének) két Schubert-hangversenye 14.55: Pophullám 15.37: Megtervezett véletlenek 16.00: Balettzene operákból 17.00: Diákfélóra 17.30: Csajkovszkij: Francesca da Rimini — szimfonikus fantázia 17.55: Fúvósfórum 18.30: In iimba matema 19.00: Hírek. Időjárás 19.05: Rádióhangversenyekről 19.35: Vers 19.40: Együttesek muzsikálnak 21.30: Hangszerszólók 22.05: Napjaink zenéje 23.30: Hírek. Időjárás TELEVÍZIÓ 9.05: Tévétorna nyugdíjasoknak 9.10: Teledoktor 9.20: Európa bölcsője: Hellasz 10.15: Farsangi éj 17.05: Noé bárkája 17.30: Toronyóra 13.05: Tévébörze 18.15: Telesport 18.50: Esti mese 19.30: Híradó 1. 20.05: Mentők 21.05: Hírháttér 21.50: Unokáink sem fogják látni 22.30: Híradó 3. 2. MŰSOR 18.00: Pannon krónika 19.00: Tévétorna 19.05: A Wayne Shorter Quartett 19.45: Öt évszázad festészete 20.00: Rácz Aladár-cimbalomverseny 21.05: Híradó 2. 21.25: Hubay Miklós: Római karnevál 22.50: összefoglaló a Téli Univer- siadéról Immár hetedik alkalommal rendezik meg hazánkban a budapesti tavaszi fesztivált, amelyre az idén március 20. és 29. között kerül sor. A nagy seregszemle programjairól tegnap délelőtt tájékoztatták a sajtó képviselőit. A megjelent újságírókat Németh Jenő, a Minisztertanács Tájékoztatási Hivatalának általános elnökhelyettese üdvözölte. Mint mondotta, a fesztivál évről évre növekvő népszerűsége is bizonyítja, hogy a programok gazdagsága vonzó mind a turisták, mind a hazai közönség számára. Nem titkolt célunk, hogy szeretnénk a művészeti seregszemle segítségével jobban megismertetni a világgal hazánkat és kulturális értékeinket is. Ezt követően dr. Meggyes István, az Országos Idegen- forgalmi Hivatal vezetője szólt a fesztivál jelentőségéről és programjairól. Örömmel adott számot arról, hogy ez a rendezvényünk az elmúlt hét esztendő során mind nagyobb nemzetközi hírnévre tett szert. Határainkon belül is egyre több város szeretne bekapcsolódni mint fesztivál- színhely, de a jelenlegieken kívül — Budapest, Kecskemét, Sopron, Szentendre — nincs többre szükség. A tavaszi fesztivál kezdete ma már az idegenforgalom beindulásának ideje is, mely alkalomra igyekeznek mindig a legjobb házai és külföldi művészeket meghívni. Á fesztivállal egy időben, az idén tizedszer rendezik meg az Utazás ’87 kiállítást, amelyen most huszonkét ország 144 kiállítója vesz részt, köztük új vendégként Kína és Ausztrália. A MÁV erre az időszakra ötvenszázalékos utazási kedvezményt ad valamennyi fesztiválvárosba a közönségnek. 6.35: Szóljatok, harsonák! 7.05: Orosz dalok és románcok 7„35: Rajzfilmek 8.15: A szovjet szakszervezetek kongresszusának küldöttel 14.00: Szakszervezeti küldöttek felszólalása 14.15: Dokumentumfilm Nyikolaj Baumanról 14.35: Irodalmi vetélkedő iskolásoknak Puskin műveiből 15.40: Hírek 15.45: Dokumentumfilm az alkoholizmusról 16.00: Rajzfilm 16.10: A szavak mögött tettek 16.40: Világhiradó 16.40: Komszomol-konferencía Kazanyban 17.10: Szakszervezeti küldöttek felszólalásai 17.20: Dokumentumfilm 19.00 : Híradó 19.40: A fekete herceg 21.10: Világhíradó 21.25: Kilenc tangó és Bach. Balettfilm 22.00: Sakkvilágbajnoki jelöltek döntője 22.30: Gazdag ember, szegény ember. 1. rész 23.50: Hírek 23.55: Az orosz múzeum 0.25: A. Szolovjanyenko énekel tottsága hosszú időn keresztül sok gondot okozott a raktárvárosnak. A vízhiány megszüntetésére a depó önálló vízellátó rendszert épített ki az elmúlt években. A munka utolsó szakasza tavaly fejeződött be, s az újabb kutak átadása lehetővé tette, hogy olyan víztöbbletre tegyenek szert, amit a nap bizonyos időszakaiban a település lakóinak juttathatnak. A tervek elkészítése után most pontot tettek annak a megállapodásnak a végére, amit a PVCSV-yel írtak alá, s ami lehetőséget teremt arra, hogy a raktárváros felesleges vízkészletéből naponta mintegy 300—500 köbméter vizet továbbítsanak a település területére. Ez azonSzentendrén most liajdú- Bihar megye mutatkozik be. Ennek keretében föllép majd a debreceni dixieland-együttes és az ütőegyüttes. Rendeznek nemzetiségi néptáncgálát, gyermek- és ifjúsági fúvószenekari találkozót és számos kiállítást. Ezek között nagy érdeklődésre tarthat számot a szerb kulturális és művészeti értékek bemutatása. Ismét lesz királyválasztás Visegrádon, a királyi palotában. A kecskeméti programból ki kell emelnünk Barcsay Jenő tárlatát, amelyet az Erdei Ferenc Művelődési Otthonban tekinthetnek meg az érdeklődők. Könyvértéka elnevezéssel Budapesten, az V. kerületi Honvéd utca 5. szám alatt március 4-én, szerdán megnyílik a könyvtárosok áruháza. A Könyvértékesítő Vállalat a korábban ott működött „könyvtárosok boltja” és az idegen nyelvű könyvesbolt átalakításával hozta létre, s jelentősen növelte alapterületét. Az áruház megnyitásával lehetővé válik, hogy a bibliaiéban még nem végleges megoldás. Ismeretes, hogy a főváros vízellátási rendszeréből, a Duna alatti vezetéken jó minőségű ivóvízhez juttatják Törökbálintot és környékét. A tervek szerint azonban ebből a vízrendszerből csak 1988-ban tudják megoMani a szükségletek teljes kielégítését. Ezért jelent nagy segítséget a raktárvárosból érkező víz, minthogy ennek eljuttatására már megtették a szükséges intézkedéseket. a földmunkákat az időjárástól függően a közeli hetekben megkezdik, s így várhatóan a második negyedévben — a nyári csúcsforgalom idején — már ez a vízszolgáltatás könnyíti a törökbálintiak ellátását. Munkaterv alapján Szakcdibcresere Tudományos, oktatási és kulturális együttműködési munkatervet írt alá Iván László nagykövet és Vu Cstin- te. a kínai kulturális minisztérium nemzetközi főosztályának vezetője. A munkaterv szerint egyetemi hallgatók és szakemberek kölcsönös fogadására, a felsőoktatási intézmények együttműködésére nyílik lehetőség. Az 1987— l990-.es években egy-egy egyetem megfelelő tanszékén kínai, ■ > ill. magyar központot létesítenek. Az együttműködés keretében a művészeti szövetségek is felveszik egymással a kapcsolatot. kákban dolgozók egy helyen válogassanak, illetve vásároljanak magyar és idegén nyelvű köteteket, hanglemezeket, hangkazettákat, valamint műsoros videokazettákat. Az áruház feladata lesz a zenei és a nemzetiségi könyvtárak teljes ellátása is. Az újdonságok mellett a könyvtárak számára fontos, korábban megjelent műveket is igyekeznek beszerezni, s — egyelőre csak a szakkönyvtárak részére — előjegyzési lehetőséget nyújtanak. A Könyvértéka három szintjén több mint százezer könyv és 60 ezer hanglemez kap helyet. Bíróság előtt a lien/iiikiilrablúk A Györ-Sporon Megyei Bíróság úr. Laczó Gábor tanácsa szerdán tárgyalta a gyűri benzinkűtrablök ügyéi. A három fiatalember az eljárás során beismerő vallomást tett, jóllehet megkísérelték egymásra hárítani a bűncselekmény kiterve- lését, s a végrehajtás fontosabb mozzanatait. A bíróság a tanúk, a szakértők meghallgatása, a perbeszédek elhangzása után az első tárgvalásl napon ítéletet hirdetett. Oláh Imrét és IVappel Tamást négy-négy évi, a fiatalkorúak börtönében letöltendő szabadságvesztéssel sújtotta, Molnár Imrét — akinek kisebb szerepe volt az ügyben — félévi. de kétévi próbaidőre felfüggesztett szabadságvesztésre ítélte. Az utóbbi vádlott ítélete jogerős. Oláh Imre és Wappel Tamás védőivel egyetemben enyhítésért fellebbezett. K. Z. ÍA HÁDIÓ~ÉS TV MŰSORÁBÓL r • Az Állami Biztosító tájékoztatója Különféle kedvezmények Pozsoriy—Moszkva Szomszédaink tévéiből Enyhítik a törökbálinti gondokat Vizet ad a raktárváros Törökbálint szűkös vízellá4J, I Kedves Olvasónk! Szeretnénk, ha a Pest Megyei Hírlapban még több önt érdeklő írást találna. Ezért kérjük, segítsen, írja meg hetenként, hogy melyib cihh tetszeti Onne b leyjobb an. A véleményüket beküldők között minden héten 5 darab 100 forintod vásárlási utalványt sorsolunk ki. A véleményüket rendszeresen beküldők közül egyikük havonta nagyobb nyereményt is átvehet. Az a munkatársunk, aki az év során a legtöbb olvasói szavazatot kapta, elnyeri Jz év újságírója címet. v/árjuk tehát szavazataikat, vagyis a héten legjobban tetsző cikk címét. Kérjük, a borítékra mindig ragassza fel az újságban .zerepló: „Adunk a véleményére!” emblémát, és ne felejtse el ráírni nevét és cimét. Beküldési határidő: 1987. február 28. Címünk: Pest Megyei Hírlap 1446 Budapest, Postafiók 311. v Megnyílik március 4-én Könyvtárosok áruháza nrCT HCPVCI UtDl AD A Magyar Szocialista Munkáspárt 'Pest Megyei Bizottsága és a Pest Megyei Tanacs lapja. Megjelenik — vasárnap kivételével. — naponta — Főszerkesztő• Sási 4*nes — fto I MkU I Li nillLHr Főszerkesztő-helyettes: Arkus István és Mészáros János. — Szerkesztőség: Budapest VIII.. Somogyi B. u. s. POSTACÍM: BUDAPEST, PF. :m. IRiNYlTÖSZAM- 144c _ > Hírlapkiadó Vállalat, Budapest, Blaha Lujza tér 3. 1959. Felelős kiadó: Till Imre vezérigazgató. — A szerkesztőség és a kiadóhivatal kóznontJ telefoni». 4, «tíl,,« _* •.".7 szerkesztőségi titkárság: 335-365. FIOKSZEKKESZTÖSEGEINK: CEGLÉDI HIHLAP, Cegléd, Kossuth tér 1., pf. 19. 2701. Telefon: 11-400. - ÉRDI HÍRLAP Ért S • t j -1 Telefon: 45-352. GÖDÖLLŐI hírlap, Gödöllő, Szabadság út 2. Pf. 14. 2100. Telefon: 20-796, MONORI HÍRLAP, Monor, Kossuth u. 71. pf. 51. 2201. Telefon: 157. — NAGYKÖRÖSI HÍRLAP, ’ Nagykőrös Hősök tere S 3750. Telefon :--398. — VÁCI HÍRLAP, Vác, Lenin út 45. Pf. 32. 2601. Telofon: 10-095. — A lapot előállítja a Szikra Lapnyomda, Budapest. Felelős vezető: Csöndes Zoltánvezérigazgató — Terjeszti a Magvar Posta Előfizethető bármely hírlapkézbesítő postahivatalnál, a hírlapkezbesitőknel, a posta hírlapüzleteiben és a Hírlapelőfizetési és Lapellátási Irodánál (HELIR) Budapest v„ József nádor’tér 1 — igno— közvetientti vagy postautalványon, valamint átutalással a HELIR 215—96 162 pénzforgalmi jelzőszámra. A lap ára: 8 oldal 1,80 Ft. 12 oldal 2.20 Ft. Előfizetési díj: egy hónapra 43— Ft. egv negyedévre r;o-1 rí 25*.— Ft, egyéni előfizetőknek éves előfizetés: 516.— Ft, — ISSN 0133—0659 Pest Megyei Hírlap (Index: 23 054 HU), ISSN 0133—2C00 (Ceglédi Hírlap), ISSN 0209—5467 (Érdi Hírlar-i ISSN 0133—1357 ÍGüdöllői Wírlanf* ISSN 0133—2651 (Monori Hírlap), ISSN 0133—2708 (Nagykőrösi Hírlap), ISSN 0133—2750 (Váci Hírlap). (gouoi|oi Hírlap),