Pest Megyei Hírlap, 1987. február (31. évfolyam, 27-50. szám)

1987-02-26 / 48. szám

A PEST MEGYEI HÍRLAP KÜLÖNKIADÁSA XXXI. ÉVFOLYAM, 48. SZáM 1981. FEBRUAR 21., PÉNTEK Van okuk az örömre A jobbak közé küzdött ék magukat A Szabadság filmszínházban nem mindennapos| valamint a kocsimosó — a egy luvószenekai- reggeli hangversenye. Az abonyi ze j tervezett, szintig. JSlőkészítet- neiskola kitűnő együttese remek hangultot teremteti ■ ték az idei legnagyobb beru- a ceglédi Kossuth Tsí zárszámadó közgyűléséhez. E fél j házást, a terményszárítót, s óra alatt a mit sem sejtő vendég azon meditálhatott, j megkezdték a kovácsüzem- hogy vajon van-e oka mulatni a termelőszövetkezel! csarnok építését, kollektívájának, vagy búfeledteíö szerepet szántak aj nemzetközi fesztiválokon is sikeresen 4zerepeit ifjú j A vezetés maradt muzsikusoknak. Egy-két óra múlva aztán kiderült, hogy a 12 millió százezer forintos nyereség örömre ad­hat okot. (Lapunk más helyén is közlünk zárszámadási tudósítást.) Az összejövetelen megjelent tír. Gyovai Pál, a Pest Me­gyei Teszöv titkára, Laczkó Lászlóné. a megyei tanács mezőgazdasági osztályának munkatársa, Fritzné Tóth Anikó, az MSZMP városi bi­zottságának politikai munka­társa és Fekete Antal tanács­elnök. Öreg masinák Sáfrán József elnök beszá­molójában többek között el­mondta, hogy a növényterme­lés munkáit sikerült időben elvégezni, de a technológia betartásánál voltak hiányos­ságok. Á gépesítésnél előrelé­pést jelentett egy Rába és Zetor traktor beállítása. A gépek elöregedettek, sok volt a meghibásodás — ez zökke­nőket okozott —, ezért a munkafolyamatokat gyakran átcsoportosították. A növénytermelés fizikai állománya 1984-hez viszonyít­va 60 százalékkal csökkent, az életkor átlagosan 7 évvel, nőtt. Még mindig gond vart az italozással, a munkaidő kihasználásával és a munka minőségével. A gépcsoport a gyakori anyag- és alkatrészhiány el­lenére kielégítően oldotta meg feladatát. A saját mun­kák mellett még 1,6 millió forintos bérmunkára is vál­lalkoztak. A juhászaiban a veszteségcsökkenés hatszáza­lékos volt. Jelentősen változ­tattak a tartástechnológiákon. Az állatok selejtezésének elő­készítése megtörtént — jerke toklyókat vásároltak —, az elöregedett, gyengén termelő juhokat fokozatosan kivonják a termelésből Az ipari főágazatban ez előző években megkezdett piackutatás kedvezően érez­tette hatását. Az eredmények­ben szerepet játszott a dolgo­zók es vezetők anyagi, erköl­csi megbecsülése és a több esztendőre előretekintő irá­nyítás. A kovácsolóüzemben az év vége felé a legnagyobb teljesítményű masina fel­mondta a szolgálatot, a mun­kát gyorsan át kellett szer- yezni. Megváltozott a hagyo­mányos termék és a bilincs aránya, utóbbira az igény csökkent Felszámoijak-e' Az öntödében a gázbeveze­téssel javultak az olvasztás feltételei. A rendelésállomány nem volt elegendő, egyes ter­mékek gyártása megszűnt. A tervezett profilváltást a keres­let hiánya miatt nem bírták végrehajtani. A forgácsoló­üzem viszonylag gyenge gép­parkkal is elérte a tervezett árbevételt. A Percent főágazat 1985- ben és 1986-ban dolgozott Budapesten a ruházati és konfekcióiparban. Az elmúlt évben nem hozott a tsz-nek megfelelő eredményt, jelentős az eladatlan készterméke is. A„ második félévtől új vezető került az ágazat élére, de a korábban elrontottakat már nem tudta teljesen helyrehoz­ni. 1987-ben dől el véglegesen, hogy a főágazat életképes lesz-e vagy fel kell számolni. A beruházások közül a legje­lentősebb a gázbevezetés volt. Ugyanakkor egy-egy vasvázas gépszínt, átalakított magtárat, hídmérleget és darabolóüze­met adtak át. Elkészült az 1-es üzemegység vízhálózata, Az lnterszolg Gazdasági Társaság 1980-as alapítása óta biztos pontja a tsz-nek. El sősorban a fővárosban végzett építőipari tevékenységgel ví­vott ki magának elismerést. Egyébként a szakcsoportok többsége megfelelően műkö­dött, például a Technoszer komoly összeggel járult hozzá a termelőszövetkezet nyeresé­géhez. Ám akadtak olyanok is, ahol a vezetőket leváltot­ták és el kellett rendelni a kényszerfelszámolást, így az Aurora és a Földgép eseté­ben.-Sáfrán József — akit újra megválasztott a tagság elnök­nek, míg Varga Pált közgaz­dasági elnökhelyettesnek — befejezésül említette, hogy bár a Kossuth Tsz a 12 mil­lió százezer forintos nyeresé­gével a jobb termelőszövetke­zetek közé került, ez nem le­het ok az elbizakodottságra. Annál is inkább nem, mivel ahhoz, hogy ezt az eredményt tartani tudják, mindenképpen fejlesztésre lenne szükség. S arról valószínű, hogy nem ál­modhatnak. F. F. Bemutató a színházteremben A diáknapok főpróbája Ä ki mit tud?-ok hangulatát éreztük Az országos diáknapok ve- \ télkedői már valamennyi kö­zépiskolában lezajlottak. A városi KISZ-bizottság szerve­zésében a napokban tártják meg a Kossuth Művelődési Központ színháztermében a ceglédi bemutatót, amelyet egyben a megyei seregszemle főpróbájának szántak. A maratoni hosszúságú, három­órás műsorban verset, prózát, dalt, diszkótáncot, paródiát láthatott és hallhatott a pub­likum, A produkciók egy része nem érte el a jó értelemben ven amatőr színvonalat. Ter­mészetesen akadtak, akik ma­gasabbra tették a mércét, s ezekben a percekben a kö­zönség kicsit a korábbi Ki mii tud?-ok hangulatát érez­hette a színpadon, illetve a nézőtéren. A műsorszerkesz­tés nem volt a’ legszerencsé­sebb, hiszen az utolsó 30—40 percben egymás után öten mondtak verset. A hallgató­ság ekkorára már elfáradt, kevésbé . bírta türelemmel, s ez a közreműködőket is érez­hetően zavarta. A versmondók népes mező­nyéből talán Mácz Ákos, Ba­kó Mariann (gimnázium), Fényes Gizella — ő prózát adott elő — és Csutát Andrea (közgazdasági szakközépisko­la) tudta visszaadni a kivá­lasztott mű hangulatát, ök jutottak legközelebb a sorok mögötti gondolatokhoz. A si­kerültebb műsorszámok közt lehet még említeni a Bem József Szakmunkásképző In­tézet vegyes karát, a mező- gazdasági és egészségügyi szakközépiskolások A mi su­link című paródiáját. Igen összeszokott csapat be­nyomását keltette a Deminek diák-tanár együttes (közgaz­dasági szakközépiskola), fő­leg a saját maguk által írt dal volt az erősségük, a pa­ródiák szövegei néhol erőlte- tettnek tűntek. Egyetlen hangszeres előadó lépett fel, Bónácz Judit (gimnázium), aki Chopin-darabot zóngorá­Bándi mindenkit legyőzött Pingpongos mozaikok Utánpótlás kerestetik A Ceglédi VSE torna (sportakrobatika) szakosztálya utánpótlása folyamatosságá­nak biztosítása érdekében to- borzót hirdet önköltséges sportcsoportjaiba. A jelentke­zőket az alábbi helyeken és időpontokban várják, s egy­ben kérik, hogy a gyerekek tornafelszerelést vigyenek ma­gukkal : Óvodáscsoport: Mészáros Lőrinc Általános Iskola, hét­főn délután Öt és hat óra között (vezető: Decsi Éva). Előkészítő csoportok: tor­nacsarnok, szerdán délután öt és hét óra között (vezető: Kecskés Lenke). A Várkonvi István Általános Iskola régi, Széchenyi úti épületében, szer­dán délután fél öt és fel hat Mozi óra között (vezető: Cseh Bor­bála), ugyanitt szerdán dél­után öt és hat óra között (ve­zető: Szőke Tünde). Tömegsport csoport: a köz- gazdasági szakközépiskolában hetente három alkalommal, délután fél négy és fél hat között (vezető: Sajgál Tamás- né). Az óvodás és előkészítő cso­portok tagjai hetente két fog­lalkozáson vesznek majd részt. A férfi asztalitenisz NB IX. tavaszi idényének első fordu­lójában biztos győzelmet ara­tott a Ceglédi VSE fiatalo­kat felvonultató együttese. Ceglédi VSE II—Hajdúszo­boszló 15-10. Kezdetben a hazaiak jól tartották magukat, de 6-6 után kidomborodott a ceglé­diek nagyobb felkészültsége; jobb játéka. Érdekesség, hogy az ifjúsági ranglistán husza­dik helyen álló Bándi maga­biztos játékkal valamennyi el­lenfelét legyőzte, ugyanakkor a fiatalok ranglistáján előtte álló Orosz és Halmai kétszer is vereséget szenvedett. Győztek: Bándi (5), Orosz, Halmai (3—3), Nagy, Rátfai (2-2). Óriási mezőny állt asztalhoz Budapest ifjúsági, serdülő és újonc egyéni bajnokságán. Az ifjúságiak között például 184 (!) volt az indulók száma. A korcsoportok legjobbjai kivé­tel nélkül szerepeltek. Az ifjúsági fiúk küzdelme Szombaton A téli spartakiád döntője A körzeti versenyek legjobbjaival zott, az ő nevéhez fűződik az est egyik legszebb alakítása. A táncosok — diszkó, aero­bic, jazzbalett — kellemes látványt nyújtottak, de pro­dukciójuk nem volt elég csi­szolt és ötletes. F. F. nagy meglepetéssel végződött, a elöntőben a BVSC-s Tóth le­győzte a felnőtt világbajnok­ság egyéni szántóiban induló Némethei (Bp. Postás). A CVSE játékosai közül Orosz és Bándi a legjobb tizenhatig ju­tott el, Halmai pedig a fő­táblán kikapott az első for­dulóban. A ceglédiek párosban sze­rezték egyik érmüket, Orosz a KSI-s Hollóval az oldalán az elődöntőig jutott, s végül har­madik lett. Az újonc fiú egyesben Plat­zer ügyesen, végig fegyelme­zetten játszott. Nem is maradt el ennek eredménye, a leg­jobb négyig sikerrel vette az akadályokat, s ha szerencsé­sebb, a döntőbe is bekerülhe­tett volna. Elért, bronzérméért dicséret illeti. Ugyanebben a számban Gergye a legjobb harminckettő között volt. Annak érdekében, hogy Orosz a magyar ifjúsági baj­nokság idejére minél jobban összeszokjon a párjával. Hol­lóval, rajthoz állt a „Korá­nyi Tihamér” II. osztályú em­lékversenyen Is, ahol egyéni­ben és párosban is harmadik helyen végzett. ü. L. Cegléd, Szabadság Filmszín­ház, szombaton és vasárnap, délután: Tündér Lala (ma­gyar mesefilm). Este: Tüzes angyal (lengyel történelmi film). Szombaton éjszakai elő­adás: Az istenek a fejükre estek (botswanai filmvígjá­ték)., A kamaramoziban: A birsalma illata (jugoszláv film). A mesemoziban, szom­baton és vasárnap, délelőtt és délután: Eltévedt nyuszi (szov­jet mesefilmsorozat). Immár hagyományosan Cegleden rendezik meg a téli spartakiád megyei döntőjét, amelyen a körzeti versenyek legjobbjai vehetnek részt. A községek lakói s a termelő- szövetkezetek dolgozói öt sportágban vetélkednek. Az összetett pontversenyben a ceglédi körzetet, képviselők az előző években rendre kitettek magukért. A városi tornacsarnokban szombaton 9 órakor tartják az ünnepélyes megnyitót, majd délután egy órakor ugyanitt kerül sor az ered­ményhirdetésre. A versenyek helyszínei: Tollaslabda: városi torna- csarnok, asztalitenisz: CVSE- sportcsarnok, teke: Közgép Teleki utcai pályája, sakk és lövészet: Várkonyi István Ál­talános Iskola Rákóczi úti épülete. U. L. KÖSZÖNETNYILVÁNÍTÁS. Mély fájdalommal mondunk hálás kö­szönetét testvéreknek, rokonok­nak, • ismerősöknek, szomszédok­énak, a Török J. Mezőgazdasági Tech. dolgozóinak, tanácstitkár­ság dolgozóinak, édességholt dol­gozóinak és mindazoknak, akik drága jó férjem, édesapánk, nagyapám, FEHÉR BÉLA teme­tésén megjelentek, mély gyá­szunkban osztoztak, sírjára ko­szorút, virágot helyeztek. FEHÉR BÉLÁNÉ és családja. ORVOSI HÍR. Dr Kiss Ferenc ideg- elmegyógyász főorvos, ma­gánrendelését 1987. március 1-jé- től megkezdi Rendel. Cegléd, Ka­zinczy utca 18. szám alatt Ked­den. szerdán csütörtökön, délután 1—6-ig. Telefon, lakás: 11-337 Rendelő: 10-702, Új ügyfélfogadás A városi tanács szakigazga­tási szerveinél az ügyfélfoga­dás rendje megváltozott. Hét­főn 8-tól 18 óra 30 percig, szerdán 14-től 18 óra 30 percig és pénteken 8-tól 12 óráig van félfogadás. Szomba­ton a hatósági és pénzügyi osztály 8-tól 12 óráig végez érdemi ügyintézést. ★ Március 4-én (szerdán) délután 2-től 7 óráig Fekete Antal, a városi tanács elnöke fogadóórákat tart a városhá­zán, hivatali helyiségében. ■ \r .1 ■: ;f C ECl E D I AP R OHI R DETES E K Fiatalok, fiatal házas­párok részére társas­tánc-, tíívattánctan- í'olyaxn indul március ó-éri. Érdeklődni, je­lentkezni lehet, a Vasutas Kiiiökönyv- tárban, Cegléd, Tele­ki utca 10/a. Telefon: 11-433. ________ S zűcs Ferenc villanyszerelő* mester. VALLAL, epület­vülan y sz er eiest, átalakítást, villanybojler, hőtároló kályha szerelését, cirkogejzir es egyéb gazkazán bekötését, érintésvédelmi felülvizsgálatot, atb. CEGLÉD, Széchenyi üt ál. IV. etu. 92. Cégieden, Diófa koz 14. szám alatt 184 négyszögöl építési te­lek eladó. Érdeklődni lehet: Cegléd* Nagy­kátai üt 14. _________ T anya, laünató epü- lettei, kerteszkedés- re.. jószágtartásra 'al­kalmas, 8üű négyszög­öl területtel, mellék- épülettel eladó. Víz, villany, fúr ott kút van. Érdeklődni le­het: Cegled XI. kér.. Ugyér, XII. dűlő vé- gén, Máté Jánosnál. Jászkarajenőn új ház, 80%-os készültséggel, n agy telekkel eladó, irányár: 550 ezer Ft. +• OTP-átvállalás. — Érdeklődni lehet: Ki­szel István, Jászkara- jenő; József A. u. 48. sz^ 2746. _________________ Á ron alul, sürgősen eladó háromszobás családi ház* Cegléd X. kér., Sátor-köz 7/~ Tapiószőlősön, Kos­suth L. u,e v6& • 'szí "2 szobás családi ház, 1473 négyszögöl terü­lettel, beköltözhető­en eladó. Érdeklődni tehet: öcsai József­nél, Cegléd, Pesti u. t>9. sz._______________ E ladó 304 négyszögöl porta, építési enge­déllyel. a Bedében. — Érdeklődni lehet : Cegléd, Beloiannisz ü. 13. 5. em. 27. ajtói Vett úton, a 2-es km- nél 800 négyszögöl föld. lakható épület­tel + melléképülettel eladó Víz, villany van. Érdeklődni le­het: Cegléd. Béresé* nyi q. 32. ___________ A Ceglédi Parképítő és Kertészeti Vállalat felvételre keres elő- és utókalkulátor! munkakör betöltésé­re, megfelelő vég­zettséggel %rendelke- ző személyt. Jelent­kezés, a vállalat köz­pontjában: Cegléd, Külső Törtei! út 1. sz. Felveszünk ceglédi te­lephelyre: autódaru­kezelőt (F—3-as kát.) AD—20. tip.), eszter­gályost, motorszere­lőt, változó munka­helyre: fúrási szak-, betanított- és segéd­munkást. fúrási gép­kezelőt (motorszere­lőt) exportmunkára mélyfúró szakmun­kást. Jelentkezni le­het: VIKUV Ceglédi Üv. Munkaügy. Ceg­léd. Rákóczi üt 72. 2700.__________________ A Bp. Főv. Tanácsa V. B. Visegrádi Gyógyintézete (Vi- segrád. CÉizeíla-telep, 2026) felvételre keres dietetikus munkatár­sakat. Fizetés meg­egyezés szerint, szük­ség esetén lakást biztosítunk. Jelent­kezni lehet « mun­kaügyi csoportnál, a (26)-28-022 telefonon vagy személyesen. Nagy mennyiségű is­tállót rágva eladó. — Cegléd IX., Vasvári u. 22. Csengeri közép dűlő­ben 280 négyszögöl szőlő ; eladó. Érdek­lődni : Cegléd, Nagy­kátai u. 43. __________ K örösi út mellett, a Szúhyogh dűlőben 865 négyszögöl föld eladó. Érdeklődni le­het: Cegléd. Újváros­szél 57._______________ Joksir süldők eladók. Cegléd. Tükör u. 17/A. Szoba, konyha albér­letbe kiadó. Cegléd. Nyárfa u. 9/B. Eladó 300 négyszögöl szőlő a Közép útban. — Érdeklődni lehet: Cegléd, Szarvas u. 15. szám.________________ T avalyi oltottmész kapható. Cegléd, Bes­nyó u. 17.____________ C egléd, Kadar és Ne­felejcs utca sarkán porta eladó. Érdek­lődni lehet: Diófa­köz 2. sz., ugyanott a ház is eladó. Szoba, konyha albér­letbe kiadó. Cegléd, Szalag u. 4._________ 4 szoba összkomfor­tos, új ház (garázs, pince van), 200 négy­szögöl termő gyümöl­csössel eladó. Érdek­lődni mindennap, 17 óra után, Csemő, Tán- csics Mihály u. 17. Éladó Cégied VII. kér., Szálkái I. u. 56. sz. alatti, azonnal be­költözhető házrész. — Érdeklődni lehet, Abony, Kun Béla u. 5. sz. 2740. Tauber Sándornál. _______. C eglédi otthonában, általános- és középis­kolások korrepetálá­sát vállalom. Sebes­tyén Géza, Cegléd, Rákóczi út 50—56. Elcserélném három- szcíbás családi háza­mat tanácsi 2 vagy 2 és fél szobás laká­sért, 2. vagy 3. eme­letig. Érdeklődni le­het délután 3 órától, Cegléd, Rét u. 1. szám alatt. Telek eladó Nyárfa u. 7. - Érdeklődni: Cegled, Bem u., C ép. LI. em. 11. Telefon: 10-821. ____________ L akást vennék 1 szo­ba összkomfortosat, 100 ezer Ft kp.-vei -f- OTP-átvállalással. — Csak levélre válaszo­lok; Megkereső leve­let , Otthon 189 140” Jeligére kérem, a Hír­lapkiadó válh kirend. Cegléd, Teleki u. 30. szám. Hatvan négyzetméte­res épület raktárnak, műhelynek kiadó. — Cegléd, Csutak Kál­mán u. 29. Háromszázhetvenhat négyszögöl zártkert, sürgősen eladó, a Bu­dai úton. Érdeklődés, 8—17 óráig, Gyurkó- nénál, Cegléd, Müv. Központ. — Telefon : 10-199. Nyársapáton 2878 nm zártkertű tanyaingat­lanom eladó. Két la­kóépület, ólak. Ivó­víz, villany, locsoló­berendezés van. Cím: Sajó Gyula, Nyárs­apát, Ugyerl út 37. 2712. Karosszérialakatost felveszek. Göbölyös Mátyás, Cegléd, öreg­hegyi u 15. (Benzin­kút mellett). _______ 80 0 négyszögöl szőlő eladó a Fiser dűlő­ben. — Érdeklődni: Cegléd, Béke u. 4. Magányos, 30—35 éves nőnek, gondozásért, egész évi munkáért, bútorozott szobát adók. Cím: Cegléd, Béke u. 4. sz. Felveszünk ceglédi telephelyre raktár kiadót. Jelentkezni lehet: VIKUV Ceglé­di Üv., munkaügy. Cegléd, Rákóczi út 72. 2700. Dáma Ruházati Ipari Szövetkezet ceglédi üzeme, üzemi admi­nisztrátort azonnal felvesz. Jelentkezni lehet telefonon, Ba- logné Rózsikénál. — Telefon: Budapest 1. 422-954. Értesítjük tisztelt ügyfeleinket, hogy a HUNGÁRIA BIZTOSÍTÓ PEST MEGYEI IGAZGATÓSÁGA MEGNYITJA CEGLÉDT FIÓKJÁT, a Bercsényi út 37. szám alatt, ahol várjuk, kedves ügyfeleinket. Gondoskodunk, tehát vagyunk. HUNGÁRIA BIZTOSÍTÓ. Gyermekfelügyeletet az esti órákban vál­lalok. Cegléd, tele­fon : 10-069. Eladó 3 db, 7 hóna­pos vemhes tehén, 2 db fiastenen, 1 db 15-ös MTZ. Érdeklőd­ni lehet: Balász Im­re, Cegléd, Etelka u. 1. sz. ________________ E ladó 8 hónapos vem­hes üsző. Cegléd, Kép u. 11. szám._________ E ladó Cegléd, Sajtó u. 18. szám alatt levő sarok ingatlan (volt bútorraktár). Érdek­lődni lehet 1? órától, Cegléd, Bocskai u. 3. szá m.____________ E ladó 2 szobás, erké­ly es szövetkezeti jla- kás. Érdeklődni le­het : 16—18 óráig. — Cegléd, Kossuth F. u. 50. IV. lház, I. 6. Közület vagy magán- személy részére rak­tál vagy garázs épí­tésére alkalmas, 143 nm nagyságú telek, betonúitól kb. 30 ra­re, Cegléd, Folyó u. 38. sz. alatt, olcsón eladó. Érdeklődni le­het, 17 óra után. Te­lefon: 10-034, Lebontásra való ház eladó, Cegléd, Várko­nyi I. u. 27. Értekez­ni lehet: XII. kér.. Értem dűlő 134. szám. Eladó Nyárs-apáton, az V. dűlőben (volt Daru dűlő), lakható, tanyás ingatlan, 800 négyszögöl területtel. Fúrott kút és villany van. Érdeklődni le­het egész nap. Módra József, Nyársapát V„ V. dűlő 3/A, vagy Cegléd, Etelka u. l. Tanya eladó, víz vil­lany van. Érdeklődni mindennap, Kovács Gyula, Törtei, Kákás- tó dűlő 59. ___________. S zéna eladó. Érdek­lődni lehet egész nap, Cegléd XIL kér., Csengeri út 74. Sátor u. 15.. szám alatt 210 négyszögöles telken, kertes családi ház van eladó. Ér­deklődni lehet: Ceg­léd. Sátor u. 12. és Kjss Ernő u. 8. szám alatti ______^_______ ’ E ladó kis gumikere­kű lovaskocsi, gáz­palack, bútorozott szo­ba. konyha, józan életű' férfi részére ki­adó. Cegléd, Thököly u. 13.________________ E ladó háromrészes, tűdőszínű, műbőr ülő- garnitúra, valamint emeletes gyermekágy. Megtekinthető, este 5- től 7 óráig, Cegléd. Táncsics M. u. 1. szám, III. em. 10. Eladó UF rendszámú 1200 Lada. Megtekint­hető, Cegléd, Táncsics M. u. 2. szám előtt. Érdeklődni, III. em. 10., este 5-től 7 óráig. Aisó-erdöben, Tálas dűlő 12. szám alatt 400 négyszögöl gyü­mölcsös (alma és körte, 100 négyszög öl­nyi csemegeszőlő». sürgősen és olcsón el ­adó. Betontól kb. 300 méter. — Érdeklődni mindennap reggeltő} estig. Horváth József. Cegléd, Csapó u. 4.. Vörösmarty tértől, a Bemse pálya felé, II. utca. ________________ T örtei központjában báromszobás családi ház eladó, nagy mű­hellyel, kertészke­désre alkalmas, 60Q négyszögöl telekkel. Érdeklődni lehet min­den szombaton 8—14 óra között, Törtei, Bercsényi u. S. —— . '-------—--------------z. L enin Mgtsz, Cegléd (XIII.. Jászberényi u. 408.) felvételre keres, gyakorlattal rendel­kező gyors-gépírót, gépíró-a dminisztrátori munkakörbe. Bérezés, besorolás szerint tör­ténik. Jelentkezni le­het. a 10-144-es tele­fonon. vagy személye­sen a termelőszövet­kezet személyzeti ve­zetőjénél.____________ G aranciális 125-ös ETZ-t cserélnék Sim­sonra vagy Babettára -f kp. ráfizetés. Ér­deklődni du. 16 órától, Varsa Zsolt, Cegléd, Madár u. 19. Minden típusú kis­motor műszaki ás elektromos javítását, festését vállalom. — Cím: ifj. Patkós Gyu­la műszerész, Ceg­léd. Csutak Kálmán u. 20., Petőfi u. foly­tatása. ISSN 0133—2000 (Ceglédi Hírlap)

Next

/
Thumbnails
Contents