Pest Megyei Hírlap, 1987. január (31. évfolyam, 1-26. szám)
1987-01-06 / 4. szám
2 ^íirfop 1987. JANÜÄR 6., KEDD Nyikolaj Rizskov interjúja a TASISl-nak Program a csillagbéke megteremtéséért A nemzetközi együttműködés fejlesztését célzó szovjet program, a csillagbéke programja kivétel nélkül minden államhoz szól — hangsúlyozta a TASZSZ hír- ügynökségének adott interjújában Nyikolaj Rizskov, az SZKP KB PB tagja, a Szovjetunió Minisztertanácsának elnöke. Nyikolaj Rizskov hangsúlyozta: a program alapját a Szovjetuniónak az a meggyőződése képezi, hogy a széles körű, békés célú nemzetközi űrkutatási együttműködés építő jellegű alternatívát kínál az űrfegyverkezési tervekkel szemben. A csillagbéke-programban remélhetőleg minél több ország vesz majd részt, az országok egyenjogú alapon csatlakozhatnak a programhoz, amely figyelembe veszi az űrtechnika fejlődését, a résztvevők igényeit és szükségleteit. Ezt a célt hangsúlyozta Mihail Gorbacsov, amikor az indiai parlamentben javasolta: a vezető űrhatalmak részvételével hozzanak létre nemzetközi űrkutatási központot, amely a fejlődő országok megrendelései alapján végezne közös kutatásokat és dolgozná ki az ehhez szükséges eszközöket. Ennek keretében képzési központ működne a fejlődő országok szakemberei — köztük űrhajósai — számára és a berendezések felbocsátásához megfelelő űrrepülőtérrel is rendelkeznének. A Szovjetunió azt várja, hogy az érdekelt országok figyelmesen megvizsgálják ezt a javaslatot, amelynek megvalósítása fontos szaicasz lehet a csillagbéke alapjainak lerakásában — emlékeztetett a szovjet kormányfő. Nyikolaj Rizskov az Űrkutatási Világszervezet létrehozásának jelentőségéről is szólt. A szervezet irányításával nagyszabású nemzetközi programok lennének megvalósíthatók az űrtudomány és az alkalmazott űrkutatás terén. A Szovjetunió ezért javasolta, hogy az ENSZ keretében hozzanak létre ilyen szervezetet. A kormányfő emlékeztetett arra, hogy országa tevékenyen részt kíván venni a csillag- béke programjának megvalósításában, annak miiiden szakaszában. A Szovjetunió többfajta hordozórakétával rendelkezik a legkülönbözőbb berendezéseket képes feljuttatni a világűrbe. Többször bebizonyosodott, hogy ezek a hordozó- eszközök korszerűek. A szakemberek véleménye szerint a legtöbb célra a „Proton” rakéta használható. Ezzel boADÓCSALÁS ES MÁS JÖVEDELMEK Adolf Hitler, aki azt hirdette magáról, hogy nem anyagias, valójában a német birodalom egyik leggazdagabb embere volt — írja legutóbbi számában a Quick című nyugatnémet képes hetilap. Sőt, a dúsgazdag Hitler még adócsalást is elkövetett. A Quick értesüléseit egy „Hitler pénzei” című könyvre alapozza. A könyv ‘szerzője, Wulf G. SchwarzwaUer, alapos kutatásokat végzett ebben a tárgykörben. SchwarzwaUer emlékeztet arra, hogy 1933-ban, amikor Hitler kanceUár lett, nyilvánosan bejelentette, hogy lemond évi 29 200 márkás fizetéséről és 18 000 márkát kitevő reprezentációs költségéről, (összehasonlításul: abban az időben egy német szakmunkás évi 1200 márkát keresett.) Egy évvel később, 1934- ben a Führer megváltoztatta korábbi elhatározását és fizetését, valamint reprezentációs költségeit bankszámlájára utaltatta át. Ugyanabban az évben utasította Fritz Reinhardot. a pénzügyminisztérium államtitkárát, hogy „írja le” több mint 403 000 márkát kitevő adótartozását és mentse fel minden további adó fizetése alól. Hitler vagyonának egyik fő forrása hírhedt könyvének, a Mein Kampfnak kiadásából származott. 1929-ben, a könyv megjelenése évében mindössze 3015 példányt adtak el belőle. Amikor azonban kancellár lett, gyakorlatilag mindenkinek meg kellett vennie a könyvet. Az új házasoknak ajándékul nyújtották át — persze az állam költségére. 1937-ben már másfélkét millió márkát tett ki a Mein Kampf jogdíja. Ez az ö|sz- szeg akkor 750 000—1 000 000 dollárnak felelt meg. A nácik nagy Führerje azonban más jövedelmi forrásokra •is szert tett. ötvenmillió márkát kapott a postától, mert megengedte, hogy arcképével díszítsék a bélyegeket. Az aszkétának kikiáltott Hitler óriási összegeket kapott ajándékba nagyiparosoktól is annak ellenére, hogy vagyona dollármilliókat tett ki. Arra kényszerítette a telektulajdonosokat, hogy potom pénzért adják el neki földtulajdonukat azon a hegycsúcson, amelyen — Berchtesgaden felett — felépítette a híres salsfészket. Egy Hans Jäger nevű birtokos, aki vonakodott olcsón eladni telkét, a dachaui koncentrációs táborba került, és a „Zum Türken” nevű szálloda tulajdonosa ugyancsak Dachauban halt meg — írja a Quick. csátották fel a „Venyera”, a „Marsz” bolygóközi űrállomásokat, az „Ekran”, a „Raduga” és a „Gorizont” távközlési műholdakat, valamint a „Mir” űrállomást. Ugyancsak több célra használható a háromfokozatú „Szojuz” és a kisebb, egyfokozatú „Vertyikal" rakéta, amely a műszerek számára visszatérő konténerrel van ellátva — mondotta a miniszter- elnök.. Szó lehet arról is, hogy szovjet műholdakon vagy űrállomásokon külföldi műszereket helyezzenek el. Nyikolaj Rizskov hangsúlyozta, hogy a Szovjetunió nem akar hasznot húzni mások tévedéseiből vagy sikertelenségeiből, tehát nem a nyugati programokban mutatkozó nehézségek indították arra, hogy felajánlja hordozóeszközeit, hanem az űrkutatás előmozdításának célja. Természetesen, az űrtechnika és -szolgáltatások nemzetközi piacán a Szovjetunió is számít bizonyos bevételekre. Ugyanakkor arra törekszik, hogy a pályára juttatás árai és feltételei előnyösek legyenek. A fejlődő országok számára készek jelentős kedvezményeket adni. A világ már többször jnég- győződhetett arról, hogy a szovjet tudósok képesek a legkiválóbb technika létrehozására, a szovjet termékek színvonala nem marad el a legjobb külföldi berendezések színvonalától. A Szovjetuniónak tehát nem célja az, hogy a külföldi űrberendezések tanulmányozása révén jusson a fejlett technika birtokába — mondotta Nyikolaj Rizskov, majd kijelentette: a megrendelők érdekei sem pénzügyi értelemben, sem a műszaki vagy egyéb titkok megőrzése szempontjából nem szenvedhetnek kárt — hangsúlyozta a szovjet kormányfő. Sevaránaéze és Dabrinyln Kabulban Az Afganisztáni Népi Demokratikus Párt KB és az afgán kormány meghívására hétfőn Kabulba érkezett Eduard Sevardnadze, az SZKP KB PB tagja, szovjet külügyminiszter és Anatolij Dobrinyin, a KB titkára. A két politikus munkalátogatást tesz Afganisztánban — jelentette a TASZSZ szovjet hír- ügynökség. Nadzsib, az Afganisztáni Népi Demokratikus Párt (ANDP) KB főtitkára hétfőn az afgán párt és kormány nevében fogadást adott Eduard Sevardnadze és Anatolij Dobrinyin, valamint az őket kísérő személyiségek tiszteletére. A fogadáson afgán részről jelen voltak az ANDP Politikai Bizottságának tagjai, a központi bizottság titkárai és más hivatalos személyiségek. A szívélyes és baráti légkörű fogadáson Nadzsib és Eduard Sevardnadze mondott beszédet. m EMÍLIÁN TEMETÉSE A Sussex megyei Horsted Kynes faluban, a családi sírhelyen hétfőn eltemették az egy hete, 92 éves korában elhunyt Harold MacMillan volt brit miniszterelnököt. A húszas évektől napjainkig — 1957 és 1963 között konzervatív kormányfőként, 1984 óta Lord Stockton néven a felsőház tagjaként — aktívan politizált. Kora kiemelkedő személyiségének tekintették Nagy-Britan- niában és a nemzetközi életben egyaránt. Jelentős szerepet játszott a kelet—nj'ugati párbeszéd megindításában, amikor 1959-ben „jégtörő” látogatást tett Moszkvában. Négy évvel később a szovjet- brit—amerikai atomcsendegyezmény egyik aláírója volt. Kívánságának megfelelően szűk családi és baráti kör jelenlétében helyezték Örök nyugalomra. A szertartáson jelen volt három hivatali utóda: Lord Douglas-Home, Edward Heath volt és Margaret Thatcher jelenlegi konzervatív párti kormányfő. A francia kormány nem hajlik engedményekre Folytatódnak a sztrájkok Január első teljes hete Franciaországban sorsdöntő jelentőségű időszaknak ígérkezik az évek óta legnagyobb társadalmi feszültség alakulása szempontjából. Ezen a héten a vasutasok sztrájkjához újabb bérmozgalommal csatlakoznak a párizsi metró dolgozói, a villamos- és gázművek munkásai és esetleg néhány más iparág is. Csupán a Jegyzet ÚJ SZAKASZ A GAZDASÁGBAN A SZOVJET NÉPGAZDA. SÄG átalakításában új szakaszt nyitó év lesz az idei. .Ami eddig „széles körű gaz- : dasági kísérletként” volt is mert, 1987. január 1-jétől gazdálkodási normává vált az iparvállalatok számára. Növekszik az üzemek gazdasági önállósága, kevesebb lesz a központi tervmutató s a szerződéses szállítási kötelezettségek határidőre való teljesítése mostantól a legfontosabb mérce. Üj, hogy ezentúl minden vállalatnak nyereségre kell törekednie: ezt jelenti a bevezetett „önmegtérülés” fogalma. A vállalatok 13 százaléka veszteséges volt tavaly, s csak állami dotációval lehetett azokat fenntartani. A : gazdasági átalakítás első lépése: a veszteséges üzemek szanálása. Ugyanakkor a kormány megtiltotta, hogy a minisztériumok ez évben is elvonják a jól dolgozó vállalatok nyereségét s ebből tartsák fenn a veszteségeseket. Az „önmegtérülés” — magyarul a nyereségesség — azonban nem egyenlő az „önfinanszírozással”, a teljes gazdasági önállósággal. Ilyen feltételek mellett eddig csak a Szúrni Gépgyártási Egyesülés és a Volgái Autógyár dolgozott. Az állammal köminisztérium 1500 nagyvállalatánál. A vállalattól és a minisztériumtól független termékátvevők feladata azon őrködni, hogy a gyártott termékek megfeleljenek a szabványoknak. Ettől általános minőségjavulást várnak. Ugyancsak az év elejétől léptek életbe a bérezés új szabályai a termelővállalatoknál. Ezek — a létszámgazdálkodás eredményeitől és a hatékonyság javulásától függően — jelentős béremelést tesznek lehetővé, különösen a műszaki szakemberek és a magasan képzett szakmunkások számára. Az idén lépett életbe a külgazdasági tevékenységet korszerűsítő intézkedések rendszere, amely húsz miniszté- ] riumnak és főhatóságnak, továbbá ötven nagyvállalatnak adja meg az önálló külkereskedelmi jogot és lehetővé teszi külkereskedelmi szervezetek létrehozását. Megnövekedtek a belkereskedelem jogai is, hiszen ezentúl a forgalom alapján kapják fizetésüket a dolgozók. A kereskedelmi vállalatoknak joguk lesz csökkenteni a gyengébb minőségű, nem keresett termékek árát, s a termékeket bizományba is átvehetik, ha nem bíznak az értékesítésben. MEGNÖVEKSZIK a termelővállalatok felelőssége abban is, hogy keresett, jó minőségű fogyasztási cikkeket gyártsanak és hozzájáruljanak ahhoz, hogy a megfelelő köz- igazgatási területen javuljon az ellátottság. M. L. L. megválasztja a parlamenti vezetőket. A képviselőház új elnököt kap: a politikai életből visszavonult Thomas O’Neill helyére Jim Wright texasi politikus kerül. A szenátus — amelynek elnöke hivatalból az Egyesült Államok alelnöike — új, demokrata párti ideiglenes elnököt választ. A demokrata pártcsoport vezetője, vagyis a szenátus munkájának gyakorlati irányítója Robert Byrd szenátor lesz. Byrd és Wright eddig már számos nyilatkozatban jelentette be, hogy a demokrata párt a többség birtokában kezdeményező szerepet kíván játszani a törvényalkotásban és az ország politikájának irányításában. Sikeres prosztatamütétet hajtottak véjre héttön reggel Reagan elnökön. A csaknem kétórás műtét után Larry Speakes, a Fehér Ház szóvivője közölte: Reagan várhatóan még további három-négy napot marad a kórházban. S a Fehér Házba visszatérve Is a szokottnál több időt kell még pihenéssel töltenie. A műtétet helyi érzéstelenítéssel hajtották végre. Így Rea- gannek nem kellett akár ideiglenesen is átruháznia az elnöki hatalom gyakorlását Bush alel nőkre. A műtétet nem a Haditengerészeti Kórház személyzete, hanem egy polgárt orvoscsoport végezte el az elnök feleségének külön kérésére. Kohl vádaskodása tSDK-élíúsfoghíés Az NDK hétfőn határozottan visszautasította Kohl nyugatnémet kancellárnak azt az előző napi kijelentését, hogy „az NDK több mint .2000 honfitársunkat politikai fogolyként börtöneiben és koncentrációs táborban tartja”. Az NDK külügyminisztériuma nyilatkozatában leszögezi, hogy az NDK-ban nincsenek koncentrációs táborok, amelyekben politikai foglyokat tartanának fogva. Az ország börtöneiben csak olyan politikai foglyok vannak, akiket háborús és náci bűncselekményekért,■ zsidó ' állampolgárok meggyilkolásáért, emberiség elleni bűncselekményekért ítéltek el. A bármilyen okból elítélt NDK-állampoI- gárok nem honfitársai Kohlnak. Azok az NSZK-állampolgá- rok, akiket a nyugatnémet hírszerző szolgálatok számára végzett kémtevékenység miatt ítéltek el, az NDK-ban is, csakúgy, mint minden civilizációs államban, nem politikai foglyoknak, hanem bűnözőknek számítanak — mutat rá az NDK külügyminisztériuma által kiadott nyilatkozat. Kínai reformintézkedések Minősítik a vezetőket Azok az állami és pártkáderek, akik nem felelnek meg tisztségeik követelményeinek, insszaminösíthetők vagy leválthatok — olvasható abban a körlevélben, amelyet a' Kínai Kommunista Párt KözNyugatnémet v Az NSZK-ban végső szakaszába jutott a választási harc. A képen: Joliannes Raut, a Szociáldemokrata Párt kancellárjelöltjét párthívei üdvözlik a kasseli választási gyűlésen ponti Bizottságának szervezési osztálya hozott nyilvánosságra hétfőn. A körlevél szerint a követelményeknek nem megfelelő vezetők visszaminősítése, leváltása, vagy más beosztásba helyezése része a vezetés megreformálásának és az életfogytig tartó tisztségviselés gyakorlata felszámolásának. A pártdöntést tartalmazó körlevél szerint mostantól kezdve évente egyszer értékelik a megyei, vagy annál magasabb szintű párt- és állami szervek kádereinek munkáját és a beosztottak, vagy az alárendeltek titkos szavazással döntenek arról, hogy a megvizsgált vezetők megfelelnek-e beosztásuk követelményeinek. J Azokat a vezetőket, akik a „bizalmi szavazáson” nem kapják meg a szükséges többséget, a felsőbb szervek jóváhagyása után visszaminősítik, alacsonyabb beosztásba helyezik, vagy eltávolítják tisztségükből. A Zsenmin Zsipao hétfői kommentárjában rámutat, hogy az arra alkalmas emberek előléptetése, magasabb tisztségbe helyezése, illetve a vezetésre alkalmatlan káderek visszaminősítése és eltávolítása a vezetésből fontos lépés a vezetési rendszer megreformálásának útján. kikötőkben van kilátás arra, hogy négy hétig tartó sztrájk után meginduljon a személy- és teherhajó-forgalom. A vasutasok sztrájkja a harmadik hetébe lépett. Pierre Mehaignerie lakásügyi, területrendezési és közlekedési miniszter a tv-ben leszögezte, hogy a kormány a bérkérdést lezártnak tekinti, a december 23-i megállapodással — amit csak kisebb szakszervezetek írtak alá a vasútigazgatóság- gal —, így a vasutasok hiába sztrájkolnak tovább, semmit sem nyerhetnek. Jacques Chirac miniszter- elnök vasárnap tárgyalt Edmond Maíre-rel és André Ber- geronnal, két mérsékeltebbnek számító szakszervezeti központ főtitkáraival, kiknek véleményét annak idején, a diákmozgalom döntő szakaszában is kikérte, ök mindketten engedményekre kérték a kormányfőt, ám a jelek szerint hiába. tött szerződésben öt évr meghatározták termékei1 árait. Az ilyen feltételei mellett képződő nyereségbő az állam bizonyos, ugyancsal előre meghatározott százalék ban részesül. A fennmarad' pénzből a vállalat maga fede zi a műszaki fejlesztést, • , szociális és kulturális kiadá sait, a szanatóriumok, klu bök, stadionok fenntartásál s ebből juttat az anyagi ősz tönzésre, a dolgozók bérére is Az „önmegtérüléses” csoport ba tartozó vállalatok megma radó nyeresége általában neb elegendő minderre. De az „önfinanszírozók köre is bővül: ezentúl má nemcsak két nagyvállala működik így, hanem öt ipar minisztérium — a könnyű ipari, a vegyipari és olajipar gépgyártási, a kőolajfeldolgo zási, a műszer- es a gépko csiipari — továbbá a belke reskedelem és a tengerhajó zás vállalatai is az önfinan szírozás feltételei alapján dől gozók csoportjába kerülne! A belorussziai szolgáltatóipar vállalatok a munkabérelosz fásban még a többi érintet vállalatnál is nagyobb sza badságot kaptak. EZ ÉV ELEJÉVEL kezdt meg működését az állami mi nőségellenőrzési és termékát vételi szolgálat is 23 ipar