Pest Megyei Hírlap, 1987. január (31. évfolyam, 1-26. szám)

1987-01-31 / 26. szám

1987. JANUÁR 31., SZOMBAT Kapocs a város és az üzemek között Aki hivatásból lokálpatrióta — A börtönbe? Nem, most nem jó, nem érek rá csak 11 után — mondja a telefonba Ladányi Sándor, a szi- getszentmiklósi szakmaközi bizottság titkára, amikor belépünk hozzá. — A Vöröskereszt egészségnevelőjével beszéltem ... — fog a magyarázatba. — Mégis, mit keres az egészség név elő és a szakszer­vezeti tisztségviselő a börtön­ben? — Éppen most volt egy nar­kós ügyünk, a városban nem az első. Több fiatalról is tud­juk, hogy hódító pótszereket fogyaszt, szerencsére még a kezdeti stádiumban vannak. Mi pedig szeretnénk leülni ve­lük, no nem hivatalosan, in­kább csak kötetlen beszélge­tésre, hátha sikerül valami módon hatni rájuk. Ezért is indulunk Tökölre, a fiatalko­rúak börtönébe, hogy meg­nyerjük az ügynek az ott dol­gozó, s nálunk többet tenni tudó pszichológust. Ami pedig a dolog lényegét érinti, ezek a fiatalok a mi településün­kön élnek, s ha nem is a szó legszorosabb értelmében, de a veiük való foglalkozás is tele­püléspolitikai tennivaló. Es mint ilyen, a szakmaközi bi­zottságnak is dolga. Ladányi Sándort alig öt hó­napja választották a szakma­közi bizottság titkárává, mind­össze 31 éves. Szerelő volt a Pestvidéki Gépgyárban, majd a vállalati KISZ-bizottság tit­kára 3 évig. Szigetszentmikló- si, s jól ismeri a települést, így beszél: — Durván 20 ezer ember él Itt, a pontos szám — mivel agglomerációs település a miénk — szinte naponta válto­zik, tavasztól őszig pedig át­lagosan 5—8 ezer üdülő lepi el a Duna-partot. A szakma­közi bizottság fő feladata te­rületpolitikai. Ez a testület afféle összekötő kapocs a vá­ros és a környező üzemek, a Csepel Autógyár, a Pestvidéki Gépgyár, a Terminál, a Duna Tsz, a Szigetfő Tsz, a Szimfi és néhány kisebb termelőegy­ség. között. Több mint 15 ezer szervezett dolgozó, ez nem cse­kélység, ha arról van szó, hogy társadalmi munkát szervez­zünk a település fejlesztésére, vagy megszerezzük a válla­latok' anyagi támogatását. Per­sze ők is érdekeltek a dolog­ban, hiszen a dolgozóik jó ré­sze Szigetszentmiklóson lakik, s nem mindegy, hogy milyen körülmények között. *. Miként védik az érdé- keiket? — Először is: az üzemekből, a szakszervezeti alapszervek­től, a bizottságoktól kapott jelzések alapján próbáljuk a különféle helyi fórumokon — partnernek tekint minket a városi pártbizottság, a tanács, s a többi társadalmi szervezet — a dolgozói igényekhez iga- zíttatni a településfejlesztés terveit. Ellátjuk a fogyasztói érdekvédelem teendőit is, jól felkészült társadalmi ellenőri hálózatúul áll emögött. S rendre letesszük a tanács asz­talára a kritizáló észrevétele­ket: mi a hiánycikk, hol döcög az ellátás, hol kifogásolják ggy_egy üzlet nyitva tartását. Végül az érdekvédelmi mun­kánknak lényeges eleme a jog­segély is. — Azt említette: a helyi ve­zetésnek partnere a szakma­közi bizottság... — Ez nem üres szólam. Ak­kor járunk el helyesen, ha az igények mellé azt is odatesz- szük: mi mit segítünk. Tavaly például a Pest Megyei Hírlap is megírta, hogy az év elejen a város vezetésével együtt ta­nácskozásra hívtuk a vállala- tok élén állókat, az üzemek, szövetkezetek párt- és szak- szervezeti tisztségviselőit. Ezen az értekezleten született a fel­hívás: anyagiakkal és társa­dalmi munkával is segítsek a környék üzemei a középiskola építését, az új szeméttelep ki­alakítását, s a gyártelepi szak­orvosi rendelőintézet bővítését. Már ott a helyszínen is szület­tek felajánlások, s a mai napig beérkezett csaknem 529 ezer forint, a tudomásom szerint még újabb 100 ezret utaltak át a vállalatok. A települést fej­lesztő társadalmi munka ér­téke pedig tavaly, a kísérleti évben, körülbelül 1 millió fo­rint volt. Egy esztendeje ot évre szóló támogatást kéitünk, ígértünk, s a célok kiválasztá­sakor meghallgatták a véle­ményünket. Azt hiszem a kö­vetkező négy év ezért sem le­het eredménytelen. Ami pedig a tényeket illeti: a szakközép- iskola és kollégium építése idén kezdődik, a szeméttelep már üzemel, de még készül a kerítés, a rendelőintézet bőví­tése pedig — bár nem eléggé gyors — folyamatos. — Voltak-e újabb kezdemé­nyezéseik? — Igen. A Hazafias Nép­fronttal együtt megbeszélésre hívtuk a társasházak közös képviselőit és a tanácstagokat, hogy a város szépítésére, a környezet rendezésére a lakos­sági körben szervezzünk társa­dalmi munkát. Nem hiányzik az emberek szándéka, csak éppen az kell, hogy valaki összefogja az eddig szétforgá­csolt törekvéseket. Mi vállal­hatjuk, Ez is a településpoli­tika része. És bár a szórakoz­tató műsorok szervezése sem éppen a szakszervezet profil­jába vágó teendő, azért mi vállaltuk, hogy az alkoholiz­mus elleni bizottsággal és a KISZ-bizottsággal együtt elő­adói estet hozzunk össze. Hu­morral az egészségért — ez volt a címe, s a bevételt, 11 ezer 600 forintot az idősek napközi otthonának ajánlot­tuk fel. Hasonlót tervezünk most, a városi úttörőelnökség­gel, hogy segíthessük a hátrá­nyos helyzetű gyermekek tá­boroztatását. Egyébként egy ilyen, ingázók lakta városban magától értetődő, hogy a kul- turálódással is foglalkoznunk kell. A legközelebbi művelődé­si ház gyártelepen van, s nem biztos, hogy a Pestre bejáró dolgozó, miután hazaért, elin­dul oda egy érdekes program kedvéért. Ezért próbálkozunk most azzal, hogy a helyi film­színházban előadói esteket szervezzünk. Az ember az iméntiek halla­tán úgy vélhetné, nem is szak- szervezeti tisztségviselővel, in­kább afféle hivatásos lokál- patriótával beszélget. S ezt megerősíti még néhány újabb terv ismerete is: a szakmakö­zi bizottság a bölcsődék, az óvodák, az iskolák patronálá- sát is szeretné jobbá tenni, úgy, hogy minden brigádnak lehessen ebben is vállalása, a 15 tagú testület egyik szerve­zője az idén kezdődő építke­zésnek : mintalakótelep készül a városban. A kétszintes, nagy alapterületű sorház arra lenne példa, hogyan lehet legfeljebb OTP-áron, szép és emberi lép­tékű lakótelepet emelni. Ezt segíti majd — mert a KISZ KB is a kezdeményezés párt­jára állt — a szakmunkások építőtábora, ahol a fiatalok kapnak munkabért, s az itt töltött időt elismerik nyári szakmai gyakorlatuk gyanánt. Ami pedig az érdekvédelmet illeti, olyan jogsegélyszolgála­tot kívánnak létrehozni, amelyhez nemcsak a tájék ki­sebb üzemeinek dolgozói for­dulhatnak tanácsért, hanem minden Szigetszentmiklóson élő ember. S, hogy miért eny- nyire nyitottak? Ladányi Sán­dor széttárja a kezét: — Mert ez is területpolitika ... V. G. P. Csobánc, a jéj A jó öreg Csobánc, a balatoni flotta egyik legszebb hajója, új szerepet kapott az idei télen: a siófoki kikötőben jégtörőként vé­delmezi vízijármű társait. Az 1927- ben vízre bocsátott — tehát éppen hatvanéves — hajómatuzsálem példásan helytáll a rendkívüli kö­rülmények között, ha kell, na­ponta többször is fellazítja a téli kikötő vizén feltorlódott hetven­nyolcvan centiméter vastag jég­réteget. A szakemberek szerint még mindig motorereje teljében van, s hajócsavarját megirigyel­hetnék a nála fiatalabb hajók is. Lemezborítása ugyan kisebb sé­rüléseket szenvedett, de ezeket a szezon kezdetére begyógyítják, így zavartalanul az utasforgalom szolgálatába állhat, ősszel viszont a Balatonfüredi Hajógyárba kül­dik, ahol küllemének megőrzése mellett teljes felújítás vár rá. Együtt fogad a két doktor Ha mindenki tenné a dolgát.. Pomázon, a tanácsházán egymással szemben ül a két doktor. A képviselő és a jo­gász. Dr. Juhár János körzeti főorvos és dr. Czink József vb-titkár. Így szokták. Épp eleget vártak Dr. Juhár János, a 24. szá­mú körzet országgyűlési kép­viselője, fogadóórát tart. Ké­nyelmesen elhelyezkedik a ka­napé sarkában, kezében no­tesz és toll, maga a megtes­tesült nyugalom. Odakinn többen várakoznak, van, aki másod- harmadmagával érke­zett: szomszéddal, rokonnal. Közös ügyüket jöttek orvo- soltatni, de most nem az or­voshoz, hanem a képviselőhöz. A vb-titkár beszólítja az első­nek érkezőt. A jól öltözött, nyugdíjas ta­nárnő kissé megilletődötten kezd hozzá, nem panaszkodós fajta. — Cseretelek ügyében kér­ném a képviselő úr segítségét. A rokonaimmal megosztva örököltünk egy telket, amely­re a patakszabályozás miatt hosszú idő óta építési tilalmat rendeltek el. Hat éve próbál­kozunk értékesíteni az ingat­lant, de haszontalan, a tila­lom miatt ez nem megy. Pe­dig szükségünk volna a pénz­re, a gyerekek építkezni sze­retnének. Felajánlottak ugyan cseretelket, de az egyik távol esett a község központjától, a másik pedig nem volt köz- művesítve. Mi szeretnénk egy értékben ugyanilyet, mint ez a mostani. A képviselő kérdőn néz a tanács vezetőjére, most rajta a sor. Magyarázza ő meg a tanácsi bizonyítványt. A pa­tak mederszabályozási mun­kálataira a tanulmánytervek elkészültek, de a megvalósí­táshoz fogalmam sincs, mikor­ra lesz elegendő pénzünk. Há­rom dolgot tehetünk: meg­vizsgálhatjuk újra a patak­szabályozás nyomvonalát, ki­sajátíthatjuk a telket, vagy cseretelket ajánlunk fel. A ki­sajátításhoz nincsen pénzünk, és cseretelekben sem bővelke­dünk. Nos, hát egyszer-kétszer bizony be kell jönni ide ér­deklődni. Az asszony csendesen meg­jegyzi: hát mi az elmúlt hat év alatt nem csak egyszer-két- szer jártunk már önöknél. Az­tán szerényen, szinte restel­kedve hozzáteszi, de ezt már a képviselőhöz fordulva mondja: — Harminckét évig tanítot­tam ebben a községben. Épí­tésén, szépítésén sokat fára­doztunk társadalmi munkában is. Én most nem protekciót akarok kérni, de szeretném, ha ezt is méltányolnák. Mire végigmondja, teljesen belepi­rul, szégyenli, hogy ezzel kel­lett előhozakodnia. A képvise­lő jegyzetei, nyugtatja a pana­szost, rövid időn belül értesí­ti a megoldásról. A patak a gond Sportos alakú, tettrekész fiatalember volt a következő panaszos, a Kuruc utcából. Nagy levegőt vesz, és egy- szuszra mondja el gondját. — Megint a patakkal van a baj. Ha olvadni kezd a hó, úszik a telkünk és a ház is; A Ta­vasz utcai tanácsi területről odahordott szemét szinültig megtöltötte a medret. Én már jó előre szóltam, hogy baj lesz, három hónapja jártam itt. Mióta ott lakom — pedig annak már jó néhány éve — a medret tisztítani én még sohasem láttam. A nyáron még egy döglött kisborjút is kihalásztak onnan a gamesz emberei. Jó lenne, ha végre csinálnának valamit! A fiatalember nem haragos, mindezt mosolyogva mondja. Föl nem foghatom, hogy nem lehet évek óta megtalál­ni annak a partszakasznak a gazdáját? Kis rögtönzött ta­nácskozás képviselő és titkár között, kinek lehet a feladata a medertisztítás ... Talán a KDVT-é? A képviselő kissé erélyesen rákérdez a vb-tit­Az elmúlt évben már fog­lalkoztunk a Floracoop Vál­lalat narancssárga raktárépü­letei előtti tarthatatlan közle­kedési helyzettel. Hogy most ismét visszatérünk rá, annak oka, hogy az elmúlt hét kedd­jén kialakult minden eddigi­nél nagyobb közlekedési tu­multus a még mindig megol­datlan helyzetre irányította a figyelmet. Zsebünkre megy Ezen a napon a felvásárló virágkereskedők autókaraván­jai olyan közlekedési dugót idéztek elő, hogy a tömegköz­lekedést lebonyolító kék autó­buszok több mint egy tucat­ja sem tudta feladatát ellát­ni, reménytelenül vesztegeltek a személyautók közé szorulva. Ezalatt pedig a budaörsi Bé­ke téren munkába indulók óriási tömege várakozott órá­kig, hiába. Telefonálóink, akik részesei voltak ennek a kora reggeli megpróbáltatásnak, azt kérdezték tőlünk, vajon med­dig tűrik el a munkahelyi ve­zetők, hogy dolgozóik — ám­bár tőlük független okok mi­att — késve érkezzenek. A több ezer ingázó miatt — mondják — végre rendezni kellene ezt a gyakran ismét­lődő közlekedés: problémát, hiszen az időrablás mindany- nyiunk zsebére megy. Nos, az utasok akkor is és most utólag is — vérmérsék­letük szerinti hevességgel — a Floracoop felé rázzák öklüket, de akadnak, akik nem egye­dül őket tartják „bűnösnek". hanem a közlekedésért felelős személyeket, illetve intézmé­nyeket is hibáztatják. — Hogy alakulhatott ki ez az eddigieknél is súlyosabb helyzet? — kérdeztük előbb Vida Józsefet, a Floracoop igazgatóját. — Az év eleji rendkívüli időjárás miatt a virágkertésze­tek, hogy úgy mondjam „be voltak havazva”. Országosan gyengébb volt a felhozatal, a magán-kiskereskedők is több­nyire zárva tartották üzletei­Gyalog mentek Budapestre • A virágosok lopják az időnket. két. Az időjárás enyhülésével azután, azon az ominózus kedden lökésszerűen indult be a felvásárlás. Mi a telephe­lyen belüli parkolóterületein­ket emberfeletti munkával igyekeztünk megtisztítani. A közterület-fenntartók ugyan hóekével letakarították az utat, de így is mindössze két szűk sáv vált járhatóvá, az út­padkára pedig majd egyméte­res hó torlódott össze. A fe­lelőtlen autósok fogták magu­kat, lezárták autójukat, és otthagyták az út közepén, az­tán utánam az özönvíz ... Mire a közlekedési járőrök megérkeztek, itt már olyan óriási dugó keletkezett, ami­lyenre még a legidősebbek sem emlékeznek. Nos, magam is — Budapesten lévén dolgom — csak hatalmas kerülővel, a kertek alatt vezetve jutottam el úticélomhoz. Tizenkilenc 40- es jelzésű autóbuszt számol­tam meg, amely az úton vesz­tegelt. Az emberek pedig megunván a várakozást, mint amikor a Népstadionban vé­get ér egy focimeccs, végelát­hatatlan sorokban gyalog in­dultak el Budapest felé. Parkolóbővítés — Mondjon valami biztatót a jövőre nézve! — A Floracoop tavaly ok­tóberben hozzáfogott a telep­helyen belüli parkolóhelyek bővítéséhez, amellyel a je­lenlegi befogadókapacitást há- romszoosára tudjuk növelni. A beruházás körülbelül júliusra készül el. Persze tudjuk, hogy addig is lesznek jelentősebb névnapok, nőnap és anyák napja, amikor ismét nagyobb számban érkeznek a virágfel­vásárlók. Hogy ezúttal milyen közlekedési problémák merül­nek majd fel — most jó elő­re megmondom — nem első­sorban rajtunk múlik. A Flo­racoop ugyanis egymagában a közúti rendfenntartást a par­kolóbővítés után sem fogja tudni megoldani. Ehhez a köz­lekedési főigazgatóság, a Fő­városi Tanács és a közleke­désrendészet együttes erőfeszí­tésére, illetve az autósmorál normalizálódására van szük­ség. Egyébként az említett szervekkel a mostani „fekete keddet” követően is szoro­sabbra fontuk az együttműkö­dést, és szükség esetén forró drótot tudunk létesíteni a BKV diszpécserszolgálatával is. A ‘sors iróniája, hogy azon a kedden Fehérváry Jánosnak, Budaörs tanácselnökének is Budapesten akadt dolga. Ö is saját bőrén tapasztalta a hely­zet tarthatatlanságát. Hogyan lehetne változtatni? — kérdez­tük őt. is. Még szigorúbban! — Közigazgatásilag az út a Xi. Kerületi Tanácshoz tarto­zik^ bár szinte összenőttünk a fővárossal. Mindenesetre mindkét tanács közös felada­tának tartja, hogy megoldód­jon ez a probléma. Dr. Pollenstein István, a XI. Kerületi Tanács elnöke szerint két dolgot kell sürgő­sen tenni. Egyrészt a hatósá­godnak be kell tartatniok a gépkocsivezetőkkel a közleke­dési szabályokat, azon az út­szakaszon még szigorúbban, mint másutt. Másrészt a Flo- racőopnak minél előbb meg kell oldania a fiarkolási gon­dokat, kerítésen belül. Ehhez a tanács műszaki osztálya min­den segítséget megad. Mind­ezeken túl a Floracoop bel­ső szervezési módosításokkal is segíthetne az — időnként kialakuló — áldatlan helyzet megelőzésében. Talán más­képp kellene szabályozniok a termelők és a kereskedők pia­cát. Itt gondolok elsősorban a nyitva tartási időre, illetve a kapun való beengedés sor­rendjére. Bővítéssel javul A Fővárosi Tanács közleke­dési főigazgatóságának cso­portvezető főmérnöke — Gyu­lai Gábor — csak felháboro­dással tudott nyilatkozni ar­ról a bizonyos keddről. Döb­benetes — mondja — az az emberi fegyelmezetlenség, amely előidézője volt ennek a hatalmas közúti torlódásnak. Két és fél órára megbénult a forgalom. A következő pia­ci napra a Floracoop mindent megtett, és zavartalanul folyt a virágvásár. Egy biztos, egy ilyen országos méretű virág­piachoz képest alulméretezett volt az eredeti beruházás. A bővítéssel javul a helyzet,, de ha alapvetően nem változik meg a vásározók közlekedési morálja, és nem büntetik meg a szabálytalankodókat, megis­métlődhet a múltkori eset. Egyetértünk minden''felejő$ ember véleményével, de a vá­laszokat végső soron nem érez­zük elég megnyugtatónak. Egy ilyen nagy kiterjedésű, orszá­gos jelentőségű vú’ágpiacot,. ha már a főút mentén fekszik, tá­lán átgondoltabban kelleti volna megtervezni és meg­szervezni a felvásárlás rend­jét. De ha már ez van, most sürgősen meg kell oldani, hogy az autósok ne kényszerüljenek az út mellett parkolni 1 S ha ezek után mégis tiltott helyen állítják le autójukat, kímélet­lenül rá kell tűzni az ablak­törlőre a büntetőcédulát. Antal Piroska (cárra: ha három hónappal ez­előtt már járt itt ez az ember, azóta miért nem lehetett meg­nézni, kinek lenne a dolga? Jegyzetel, nyugtatja a pana­szost, megkeresik az illetékest, mire a fagy enged, megoldást találnak. Hatvan év körüli, nyugdíjas házaspár foglal most helyet a két doktor között. A férfi pa­kolja ki a táskából az irat­halmazokat, az asszony meg mondja, mondja, mondja a magáét. Telekhatár, kerítés, kéményépítés. Rágalmazás, becsületsértés, perek, határo­zatok, fizetési nyugták. Hogy melyik szomszéd kezdte ... Talán már senki sem tudja. Évek óta él egymás mellett két család, összeférhetetlenül. A házaspár úgy érzi, sehol sem adnak igazat nekik. Az asszony most is kifakad, a vb- titkárhoz fordul: — Doktor úr, legyen egy kicsit igazságosabb velünk, látom, most is unja már, amit mondunk. A doktor űr vitába száll, olaj a tűzre, idegesíti az asz- szonyt. A képviselő közben figyelmesen végighallgatja a férfit, lapozgatja az irgalmat­lan tömegű irathalmazt, kér­dez, jegyzetel, bólint. Talán már egy órája is van, hogy bent ül az a két ember, de nekem fogalmam sincs, mit várnak a képviselőtől, ugyan­is lezárt ügyek aktáit hozták. Ezért aztán — mint utólag kiderült, a képviselővel egy­azon gondolatunk támadt — én kérdezem meg az asszonyt: mit tenne ön, ha a képviselő úr helyében lenne? Az idős hölgy nem lepődik meg, szé­pen fogalmazva válaszol: — Én megmondanám (már­mint a perestársnak, a szerk.) vedd emberszámba a szomszé­dodat, hagyd élni őt is, bárki vagy te! Volt engedélyük — Ezt, mint ember szívesen fölvállalom — szól a képvise­lő —> de attól félek, ezzel nem jutnak előbbre. A házas­pár, úgy látszik, mégis meg­nyugszik, mentegetőznek, hogy ennyi időt elraboltak a fon­tos emberektől és elbúcsúz­nak. Hétréra elmúlt. A hivatalos fogadóóra lejárt, de még két asszony várakozik odakint, a Tanácsköztársaság utcából. A képviselő udvariasan invitálja őket. Egyikük — utalva az el­szaladt időre — rögtön a kö­zepébe vág mondanivalójá­nak. Azt az utcát én építettem a szántóföldből, az első lakó voltam. A Tüzép meg sajnos, tízen-valahány éve szomszé­dom. Más bajom nem volna velük, ha nem épp a kapunk előtt tárolnák azokat a fránya vasgerendákat. Most már nemcsak, hogy bejárni nem tudunk a saját telkünkre, de nem tud bejönni a kocsi sem, hogy a szennyvizet kiszivaty- tyúzza. Ismét a tanács embe­rén a magyarázkodás sora. A vállalatnak természetesen van területfoglalási engedélye, több tízezer forint vándorolt ezért a tanácsi kasszába. Ar­ra persze nincs joga, hogy a lakókat akadályozza. Rövide­sen megoldódik azonban a probléma, mert a Tüzép terü­letet bővített, s már csak né­hány engedély hiányzik, s ak­kor sor kerülhet a betonge­rendák átpakolására. Hogy er­re miért kellett ennyi ideig várni (a panaszos szerint több, mint tíz évet), arra sem a panaszosok, sem e sorok írója nem kapott választ. Háromnegyed nyolckor ért véget a fogadóóra. Nem volt szívem tartóztatni a képvise- főt. Az emberektől hallottam, otthon is megkeresik,, ha gondjuk van; vagy elmennek a szentendrei fogadóórára, ;vagy elmondják, amikor be­teghez megy, mint körzeti or­vos. Sajnos, — ez már a mi vé­leményünk úgy tűnik, azok az ügyek jutnak el a képvise­lői fogadóórára, amelyekkel annak előtte már sokan fog­lalkoztak, s amelyeket valaki­nek, vagy valakiknek a ma­guk posztján már régen meg kellett volna oldaniok. Antal Piroska

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents