Pest Megyei Hírlap, 1987. január (31. évfolyam, 1-26. szám)
1987-01-26 / 21. szám
1987. JANUÁR 26., HÉTFŐ A szovjet mezőgazdaság feladatait vitatták ,neg Moszkvában Megérettek az előrelépés feltételei Még az eddigieknél is következetesebben, szilárdabban és állhatatosabban kell folytatni az átalakítás politikáját — hangsúlyozta Mihail Gorbacsov azon a tanácskozáson, amelyet pénteken az SZKP KB-ban tartottak a párt-, tanácsi és gazdálkodó szervezetek képviselőinek részvételével a mezőgazdasági munka termelékenységének növelésére vonatkozó, néhány hónapja hozott KB-határozat megvalósításáról. Az SZKP KB főtitkára . megnyitó beszédében — amelyet szombaton hoztak nyilvánosságra a szovjet fővárosban — bejelentette, hogy as SZKP Központi Bizottsága január 27-én összeül, s az átalakítási folyamatról, illetve káderpolitikái kérdésekről tanácskozik majd. Az átalakítás valamennyi szférát átfogja — a gazdaságit, a szociálist, a szellemit, kiterjed a pártra és a politikai rendszerre is. Az átalakítás folyamán vannak elsőbbséget élvező problémák. Javítanunk kell népünk élet- körülményeit, elsősorban a legégetőbb problémákat megoldva. Ezek között van az élelmiszer kérdés, a lakáskérdés, a szociális-egészségügyi hálózat, az áruellátás és a szolgáltatások fejlesztése — mondotta Mihail Gorbacsov Az élelmiszer-gazdaságot alaposan meg kell mozgatnunk — fejtette ki ezután a szónok. — Igen hosszú ideig topogtunk egy helyben, valósággal megrekedtünk. A XI. ötéves tervidőszak egésze helybenjárás volt. Ez 1972- ben kezdődött, de főképp 1975-től — amikor nagymértékben csökkent az állatállomány — és egészen az 1982- es, májusi KB-ü!ésig tartott. Csak ezután indult ismét fejlődésnek az állattenyésztés. Köbben nőtt a lakosság száma és emelkedett vásárlóereje is. Az emberek el akarják költeni azt a pénzt, amelyre fizetésük növekedése révén tettek szert. E kérdés megoldását tehát semmiképpen sem lehet elhalasztani, sok évre széthúzni. Viktor Nyikonov, a KB titkára beszámolójában a négy éve elindított élelmiszerprogram mérlegét megvonva ismertette az elmúlt időszak eredményeit, tapasztalatait és kitért a gondokra is. A tanácskozás vitájában felszólalt Jegpr Ligacsov, az SZKP KB Politikai Bizottságának tagja, KB-titkár is. A vita végén Mihail Gorbacsov mondott zárszót. Mint megállapította, e tanácskozás is azt bizonyítja, hogy a Szovjetunió élelmiszer-gazda^ ságában megérettek a további előrelépés feltételei, előAz uniópártok szavazatvesztése (Folytatás az t. oldalról.) Hans-Dietrich Genscher külügyminiszter pártja, az FDP sikerében — az első hírmagyarázatokkal összhangban — az általa és pártja által képviselt politikai irányvonal, a nemzetközi béke megszilárdítását célzó törekvés megerősítését látja a választók részéről. Johannes Rau, az SPD kancellárjelöltje elismerte, hogy nem érte el célját, az önálló SPD-többség kivívását, de hangsúlyozta: a párt jól verekedett. Az eredmény — mondotta — így is el kell hogy gondolkoztassa a CDU/CSU-t. A Zöldek képviselői következetes környezetvédelmi tevékenységüket, béke- és nővédelmi politikájukat említették további előretörésük okaként. Irán döntő fontosságúnak minősítette az idei évet A háború legvéresebb szakasza Az immár hetedik éve tartó iraki—iráni háború az elmúlt napokban — úgy tűnik — leg- elkeseredettebb, legvéresebb szakaszába lépett —' írja vasárnapi nemzetközi szemléjében a moszkvai Pravda. Irán az idei esztendőt döntő fontosságúnak minősítette: egyes teheráni vezetők szerint már márciusban győzelemmel fejezik be a háborút. A Pravda felhívja a figyelmet, hogy ez a megközelítés változást jelez az eddigi iráni álláspontban. A pálfordulás magyarázata megfigyelők szerint mindenekelőtt az iráni belső helyzet változásában keresendő. Az ország gazdaságilag kimerült. pénzügyi lehetőségei végesek. az ország szellemi vezetője, Khomeini aiatollah pedig komoly betegségben szenved. Vannak persze Teheránban olyanok is. akik a reális lehetőségeket felmérve azt mondják: itt az ideje tárgyalásokat kezdeni. A cikk végezetül a szovjet AMERIKA Az ENSZ „A béke fenntartása — a tények” címmel brosúrát adott ki pénteken, válaszul az ABC amerikai televíziós hálózat már bemutatása előtt sok vitát kavart „Amerika” című filmsorozatára. Az „Amerika” — amelynek műsorideje összesen 14,5 óra — „sztorija”: az Egyesült Államokat elfoglalják a Szovjetunió ellenőrzése alatt álló békefenntartó erők. A filmet február 15-től játszaná az ABC. Joe Sills ENSZ-szóvivő szavai szerint a brosúrával az ENSZ pontos információkkal kíván szolgálni az embereknek arról, mit is tesz a világszervezet a békéért. A filmsorozat bemutatása még az amerikai politikusok körében is tiltakozásokat váltott ki. Moszkvában a szovjet külügyminisztérium szóvivőé bejelentette: szeretnék megvásárolni a rozatot, hogy a szovjet emberek is láthassák, milyen képet igyekeznek festeni róluk az amerikai nézőknek. kormány nemrég tett nyilatkozatát idézi, amely hangsúlyozta: a Szovjetunió kész közreműködni bármilyen, az iraki— iráni konfliktus békés megoldását előmozdító becsületes és építő jellegű erőfeszítésben. térbe került a mezőgazdaság lehetőségeinek lényegesen jobb kiaknázása. Az SZKP KB főtitkára bírálta, hogy a szovjet élelmiszer-gazdaság új típusú szervezeti egységei, a járási agráripari egyesülések számos helyen parancsolgatni akarnak a kolhoz- és szovhozve- zetőknek, noha az a feladatuk, hogy segítsék a mező- gazdasági üzemeket teljesítő- képességük növelésében, termékeik értékesítésében. A járási pártbizottságoknak is teljesen át kell alakítaniuk munkamódszereiket, hogy teljesíthessék a mezőgazdaság fejlesztésében rájuk háruló feladatokat — hangsúlyozta Mihail Gorbacsov. Havasi Ferenc kioioi látogatása Havasi Ferenc, az MSZMP Politikai Bizottságának tagja, a Központi Bizottság titkára és kísérete vasárnap az ősi császárváros, Kioto nevezetességeivel ismerkedett. A magas rangú magyar vendég tiszteletére Konisi Sinbei, a Japán Gyógyszeripari Szövetség és a Takeda vegyipari mamutvállalat elnöke díszvacsorát adott, amelyen részt vett Szarka Károly, hazánk tokiói nagykövete is. Havasi Ferenc és kísérete ezt megelőzően, szombaton Japán legnagyobb akadémiai városába, a Tokiótól 60 kilométerre levő Cukubába látogatott, ahol a 25 évvel ezelőtt alapított, ma 6000 kutatót foglalkoztató 46 állami kutatóintézetet felölelő központ munkájával ismerkedett. Közleményt adtak ki Varsóban (Folytatás az 1. oldalról.) A véleménycsere során megvizsgálták a szocialista államok együttműködésének eszközeit, módszereit és formáit abból a szempontból, miként lehetne maximálisan kihasználni azokat a tartalékokat, amelyekkel az egyes államok rendelkeznek. Az emberiség történelmében új korszakot nyitó nagy októberi szocialista forradalom rendkívüli jelentőségét kiemelve a tanácskozás részvevői tájékoztatták egymást azokról a tervekről, hogyan készítik elő és bonyolítják le országaikban és a nemzetközi porondon e történelmi esemény 70. évfordulójának szentelt rendezvényeket. Az ideológiai és propagandatevékenységgel kapcsolatos kérdésekkel összefüggésben a tanácskozás részvevői tájékoztatták egymást a felhalmozott tapasztalatokról és megvitatták annak útjait, miként lehetne magasabb szintre emelni az ideológiai-politikai, a propaganda-nevelő munka tartalmát és formáit a hazafiasság és az internacionalizmus, a szocializmus és a kommunizmus országainkban való felépítéséért vívott aktív küzdelem, a népek közötti kölcsönös megértés jegyében, a béke, a nemzeti függetlenség, a demokrácia és a társadalmi haladás érdekében. A testvérpártok képviselői véleményt cseréltek a tudományos módszerek társadalmi-nevelő munkában történő széles körű alkalmazásáról, valamint a tömegtájékoztatási eszközök és a kultúra anyagi-műszaki bázisának korszerűsítéséről és fejlesztéséről a szocialista országokbán. Elítélték az imperializmus reakciós erőinek tájékoztatási és propagandaagresszióját', á szocialista országok belA HALÁL ANGYALA ÉLJ Az Izraeli kormány értesülései szerint Josef Mengele, az auschwitzi koncentrációs tábor egykori tömeggyilkos SS-or- vosa életben van, s Paraguayban tartózkodik — közölte az izraeli televízió. A tv-közlemény szerint Samir kormányfő az elmúlt napokban két, „egymástól független” forrásból is olyan információkat kapott, melyek szerint a náci háborús bűnös — a haláláról szóló korábbi hírekkel ellentétben — jelenleg is egy paraguayi farmon él. A hírforrásokat a televízió nem nevezte meg. A család — mint emlékezetes — nemrégiben bejelentette, hogy Mengele még 1979-ben vízi baleset áldozata lett, s több szakértő valószínűsítette, hogy az egyik Sao Pauló-i temetőben exhumált sír az egykori lágerorvos földi maradványait tartalmazza. Mengele, akit annak idején a tábor foglyai csak a „halál angyalaként” emlegettek, többek között 400 ezer zsidó deportált kivégzésének volt közvetlen részese. Samir a hírek hallatán közölte a parlamentben, hogy a Mengele-ügyet Izrael még nem zárta le. ügyeibe való beavatkozási kísérleteket, egyebek között azokat, amelyekkel az emberi jogok, a vallási és a nemzeti szabadságjogok védelme- zésének hazug ürügyén nacionalista, soviniszta hangulatot próbálnák szítani. A háborús fenyegetés elleni küzdelemhez nagymértékben hozzájárult Mihail Gorbacsov- nah, az SZKP KB főtitkárának 1986. január 15-én tett nyilatkozata, amelyben javasolta a nukleáris fegyverzet szakaszos megsemmisítését az évszázad végéig. A .testvérpártól? képviselői hangsúlyozták a Szovjetunió Reykjavíkban tett javaslatainak rendkívüli jelentőségét. Ez bizonyítja az új politikai gondolkodásmód erejét. Ez tette lehetővé emberek milliói számára, hogy meggyőződjenek a nukleáris fegyvertárak gyors és jelentős mértékű csökkentésének lehetőségéről — állapítja meg a dokumentum. A nukleáris leszerelés szovjet programja, az európai haderők és a hagyományos fegyverzet csökkentésének budapesti programja, valamint a szocialista országok más építő jellefű kezdeményezései bizonyítják a világpolitika kulcskérdéseinek valóban újító szellemű megközelítését, azt, hogy a szocializmus komoly felelősséget érez az emberiség sorsa iránt. — Mindazonáltal — állapították meg a tanácskozáson — a világhelyzetben egyelőre nem következett be érzékelhető fordulat. A nemzetközi helyzet változatlanul bonyolult és súlyos. Mindez valamennyi békeszerető államtól és háborúellenes erőtől még nagyobb következetességet, állhatatosságot, céltudatosságot követel az imperializmus agresszív politikája, a nukleáris és a hagyományos fegyverkezési hajsza fokozása, valamint annak a világűrre való kiterjesztésével kapcsolatos tervek ellen irányuló küzdelemben. Az e célokért vívott harcban az együttműködést néni szabad gátolniuk ideológiái, politikai és világnézeti Különbségeknek. A tanácskozás résztvevői újból megerősítették pártjaik és országaik eltökéltségét, hogy a többi szocialista országgal, s társadalmi rendszerüktől függetlenül minden állammal, minden haborúelle- nes erővel együttműködve jelentős mértékben hozzájárulnak a béke, a józan ész és a jó szándék potenóiáljának megsziiartíi tasához. A Közép-Amerikában, Afrika déli részén, Déikelet- Azsiában és a Közel-Keleten kialakult helyzettel kapcsolatos kérdéseket megvitatva a tanácskozás résztvevői szolidaritásukat fejezték ki az imperializmus, a fajüldözés, a neokolonializmus ellen harcoló népekkel. A tanácskozást tárgyszerű légkörben, a szívélyesség és az elvtársi egység jegyében tartották meg. Munkájában részt vettek a testvérpártok központi bizottságainak felelős munkatársai is. India Átszervezték a kormányt Radzsiv Gandhi indiai kormányfő váratlanul ismét átszervezte kabinetjét. Az elnöki palota közleménye szerint a kormány hadügyminisztere lett Visvanath Pratap Szingh, aki áthelyezéséig a pénzügyi tárcát igazgatta. Kinevezése a jelek szerint közvetlen összefüggésben áll az indiai—pakisztáni határon kialakult feszült helyzettel. Visvanath Pratap Szinghet a kormány egyik leghatékonyabb* és legaktívabb tagjának tartják.. Rendőröknek álcázott fegyveresek Újabb bejrúti emberrablások Négy újabb külföldi állampolgárt hurcoltak “el ismeretlen fegyveresek szombaton Bejrútban, ezúttal az egyetem épületéből. Az elraboltak — három amerikai és egy indiai — valamennyien a bejrúti egyetem tanárai: Alan Steen, az újságíró-fakultás professzoKornyejev akadémikus nyilatkozata Őrizzük földünk ff N. A. Kornyejev akadémikus, állami díjas, a Mezőgaz- ^ dasági Radiológiai Kutatóintézet igazgatója nyilatkozott az APN tudósítójának, az amerikai fegyverkezési tervek veszélyeiről, valamint az egyoldalú szovjet moratórium , jelentőségéről. — A Szovjetunió több mint másfél éve tartja magát az egyoldalú atommoratóriumhoz. Az Egyesült Államok válasz- reakciója azonban egyértelmű: Névadóban egymás után került sor a kísérleti robbantásokra, mi több, Washington hivatalosan bejelentette, hogy a kísérleteket a jövőben is folytatják — mondotta az akadémikus. — A kialakult helyzetben a Szovjetunió bejelentette, hogy az Egyesült Államok 1987-ben végrehajtott első atomrobbantása után kénytelen felfüggeszteni a moratóriumot. A nyilatkozat nagy visszhangot keltett az egész világon. Több nyugati politikus is elismeri, hogy a Szovjetunió lépése indokolt, és megfelelő választ jelent Washington kihívó magatartására. Az Egyesült Államokban teljes erővel folytatódik az új fegyverfajták kidolgozása. A szakemberek számításai szerint a nukleáris indítású röntgenlézer megteremtéséhez, amire az SDI megvalósításához van szükség, a külföldi sajtó adatait is figyelembe véve, mintegy 200 nukleáris kísérlet kell. Nyilvánvaló, hogy az atomfegyverkészletek tökéletesítése nagy kárt okoz a nemzetközi légkörnek. Ezt ugyanis csak az atomfegyverek teljes megsemmisítésével lehet egészségesebbé tenni. A jelenlegi nukleáris fegyverkészletek több mint egymilliószor múlják felül a Hirosimára ledobott atombomba robbanó erejét. Ezen eszközök egytizede is elég ahhoz, hogy az egész emberiség megsemmisüljön. Földünk néhány perc alatt élettelen pusztasággá változhat. Erre figyelmeztetnek a különböző országok, így az Egyesült Államok tudósai is, ahol egyébként 57 Nobel-dijas követelte az SDI program abbahagyását. A Fehér Ház ennek ellenére további erőfeszítéseket tesz a program végrehajtása érdekében. Nyugaton nem állnak egyedül azok az esetek, amikor a tudomány képviselői nem hajlandók részt venni katonai programokban. A fegyverek tökéletesítése ennek ellenére tovább folytatódik. Hadd említsek meg egy példát: a Húg es Aircraft aerodinamikai központban 8 ezren dolgoznak. Közülük 7 ezren laboratóriumi kutatásokat végeznek és csupán 300-an vannak a „műhelyben”. A militarista körök mindent megtesznek, hogy a legtehetségesebb szakembereket bevonják és megtartsák a hadiipari komplexumon belül folyó munkákban. Találkoztam nyugati kollégákkal. Magán- beszélgetéseinkben véleményünk a legtöbb külpolitikai problémát illetően közel állt egymáshoz. Ám amikor a konkrét lépésekről esik szó, kiderül, hogy a tudósok teljes mértékben függnek a hadiipari komplexumtól. Az oly nagyhangon reklámozott szabadságjogok ellenére a hadiipari komplexummal szembenállókra nagyfokú gazdasági és politikai nyomást gyakorolnak. Ennek egyik példája a Loksin család, mely kénytelen volt az Egyesült Államokból a Szovjetunióba emigrálni — mondotta Kornyejev akadémikus, majd így folytatta: — Elgondolkoztató néhány nyugat-európai és óceánon túli „kolléga” gondolkodásmódja. Néhány évvel ezelőtt részt vettem egy tudományos konferencia munkájában. Az egyik beszámoló vitája során valaki olyan kifejezést használt, ami — úgy gondolom — nemcsak nekem, hanem másoknak is szokatlan volt: „Milyen bölcs döntés! Csak Brzezinsky lehet ilyen okos!” És ezt egy olyan emberről mondták, aki mint az Egyesült Államok nemzetbiztonsági tanácsadója, a korlátozott nukleáris háború eszméjét propagálta. Talán el sem tudjuk képzelni, milyen következményekkel járna egy ilyen elmélet gyakorlati megvalósítása. Mi is történhet egy korlátozott nukleáris konfliktus esetén? A tudósok véleménye szerint az atmoszférába kerülő több millió tonna por egész földünkön hosszantartó éjszakát idéz elő. A nap sugarai nem jutnak el a föld felszínére. A hőmérséklet mintegy 10 fokkal nulla fok alá süllyed, aminek következtében beáll a nukleáris tél. A párolgás következtében megszűnnek az esők, így az átlátszatlan felhő a légkörben sokáig megmarad. Hihetetlen erejű forgószelek keletkeznek. A folyókat és tavakat jégréteg borítja. Minden élőlény fagyhalálra lesz ítélve. És ez még csak nem is teljes képe egy egész földünkre pusztító következményekkel járó nukleáris katasztrófának. A nagy honvédő háború idején hatalmas véráldozatokat követelő harcokban vettem részt, olyanokban mint például Szevasztopol védelme. Nagyon sok ember esett el a szemem láttára. Egy termonukleáris konfliktus esetén azonban az áldozatok és a bekövetkező rombolás egyszerűen nem látható. Ennek soha nem szabad bekövetkeznie. Az emberiség meg tudja és meg kell, hogy őrizze a békét. Optimista vagyok, ezért meg vagyok arról győződve, hogy a józan ész diadalmaskodik — fejeződik be a nyilatkozat. A. Javdoljuk (APN) ra, Jesse Turner, matematika- tanár, Robert Polhill, gazdaságtan-professzor, az indiai Mitilesvar Szingh pedig a gazdasági tanszék vezetője. Szingh a washingtoni külügyminisztérium szerint amerikai útlevéllel rendelkezik. A szemtanúk beszámolója szerint a kora esti órákban rendőröknek álcázott fegyveresek járőrkocsival behajtottak az egyetem kertjébe; jövetelüket a „külföldi tanárok biztonságának megóvásával” indokolták. Az épületbe belépve felszólították a külföldi tanárokat, hogy gyülekezzenek az egyik irodában, „mert be- szélnivalójuk van velük”. A négy professzorra az irodában fegyvert fogtak, kivezették őket a kocsihoz, majd elrobogtak velük. A szombati akció huszonötre növelte a libanoni fővárosban eddig elrabolt vagy eltűnt külföldiek számát. Közülük tízen amerikai állampolgárok. A Fehér Ház és a külügyminisztérium egyelőre nem adott ismertetést arról, mit tervez az Egyesült Államok a legújabb túszügy kapcsán. VEZEKLES A szovjet külügyminisztérium sajtóközpontjában pénteken este mutatták be a nemzetközi sajtó képviselőinek Tengiz Abuladze rendező Ve- zeklés című filmjét. A groteszk, a szürrealizmus elemeit is bőven alkalmazó két óra húsz perces alkotás a zsarnokság. az egyszemélyes hatalom, a hatalommal való visszaélés témakörét tárja fel őszintén, nagy meggyőző erővel. A bemutatót követő sajtóértekezleten a rendező elmondta, hogy több mint húsz éve foglalkoztatja ez a téma. A mostani film tulajdonképpen trilógiájának része, am elvnek első darabja a Könyörgés (Mólba), a második az óhaj fája (Drevo zsclanyija) és a harmadik a Vezeklés (Poka- janvije). Mint mondotta, filmje nem szól kifejezetten Sztálinról, a tisztogatás időszakáról. Általánosítani akarta a témát.