Pest Megyei Hírlap, 1987. január (31. évfolyam, 1-26. szám)
1987-01-24 / 20. szám
mr .mit; 1987. JANUÄR 24., SZOMBAT Oláh János: Férfi modellt felveszünk A Központi Sajtószolgálat 198«. évi r novella- és tárcapályázatának különdíjas alkotása. M int általában minden emberben, Gusztiban is többféle én lakozott. Csakhogy ő az átlaggal ellentétben nem arra törekedett, hogy összemossa, kibékítse, hanem, hogy mind jobban elszigetelje egymástól ezeket az éneket. Sokszor úgy érezte, eltéved közöttük. Visszatérő álmában birkózódresszben ült a lecsukott fedelű WC-n, és egymás után szippantotta ki héjukból a nyers tojásokat, valaki váratlanul rányitotta az ajtót, de ekkor már meztelen volt, aktmodell egy rajziskolában, művésznövendékek helyett azonban födetlen fejű, zsíros hajú vén parasztok állták körül, és arra vártak, hogy elkezdje nekik a misét celebrálni, ő azonban ima helyett hangos káromkodásban tört ki... Ennél a mozzanatnál azonban szerencsére sohase jutott tovább, mindig sikerült fölébrednie. Szegény szülők, valami távoli tanyavilág bocsáthatta útjára, de erről sose beszélt. A jelennek élt minden porcikájával, a múltról nem akart tudni, a jövő nem érdekelte. A legnagyobb készséggel szórta Ki emlékezetéből akár a tegnap történteket, tette kockára a közvetlen holnapot. ha a pillanatnyi érdeke úgy kívánta. Menekült minden olyan helyzet elől, amelyben életkörülményei úgy- ahogy elrendeződhettek, azaz megszilárdulhattak volna. Nem fogadta el a sportállást se, amit birkózóként fölajánlottak neki. Már azoknak a feladatoknak a gondolatától is rosszul lett, amelyek fizetett sportolóként hárultak volna rá. Nem a fizikai képességeivel volt baj. Nem fogtak rajta a csonttörő megpóbáltatások. Mintha nem is izmok, sötétre cserzett nadrágszíjak, bakancsfűzők tartották volna össze a csontjait. A szerep ellen lázadt. Ügy döntött, tovább tanul inkább. A teológiát választotta. Vallásos környezetben nőtt fel, de nem ezért. Itt nem alkalmazták a másutt szokásos megalázó felvételi procedúrát, tehát protekcióra se volt szükség. A teológia különben is szabad világ volt, némileg sikerült elkülönülnie a többi felsőoktatási intézmény bürokratikus rendszerétől. Guszti pedig mindennél többre becsülte a szabadságot. Igyekezett is, amennyire csak tehette, elnyújtani a tanulmányok idejét. Évhalasztás évhalasztást követett. Nem voltak különleges anyagi igényei, beérte annyival, amennyiből a mindennapi kiadásait fedezni tudta. Ezt a pénzt azonban akár a föld alól is előkerítette. Ha az ördöggel kellett volna érte cimborál- nia, akkor az ördöggel cimborái. Egyelőre azonban elég volt, eljátszania a vásárcsarnoki rakodófiú szerepét. A fizetés, négyórás munka lévén alacsony volt, de legalább az étkezésre nem volt gondja. Tizenkét tojást fogyasztott el naponta. Nemrég kezdte el különleges erősítő edzéseit. Ennek alaposságáról csak annyit: külön a lábujjak erősítésére ezres gyakorlatsorokat dolgozott ki. Kellett tehát a fehérje. A tojásokat két részletben fogyasztotta el, hatot délben, a munnehéz. A kolleginák, az intézet női modellből hármat is alkalmazott, rajongtak érte. Mindenhova magukkal vitték, édes likőrökkel' itatták. Különösen Juli, a legfiatalabb élvezte a helyzetet, a legcsiklandósabb titkait is kiteregette ... Bori és Ica nem volt ilyen közönséges. ök távolabbra néztek. Ha már nem sikerült egy megfelelően bamba festőnövendékhez hozzámenniük, Gusztival is beérték volna. Komoly ábrázattal latolgatták a lehetőséget, és megpróbáltak a művészetről beszélgetni vele. Guszti azonban Éva után vetette magát. Éva volt abban a megszégyenítő tréfában a-fő provokátor. Ez kelthette föl Guszti figyelmét, alti végül egészen belelovalta magát e dühödt szenvedélybe. A lány lelki- ismeretlenül játszott vele, úton-út- félen kinevettette, mindhiába. A teológián befejeződtek a nyú- zott-húzott tanulmányok. Guszti le- törten készülődött a püspök úrhoz a búcsúvacsorára. Hibátlan kölcsön- eleganciábán álldogált egy sorban a többiekkel a fogádószobában, és várta, hogy a püspök úr bemutassa a családjának. Elakadt a lélegzete, amikor a püspök úr lányaként Éva állt előtte, de azért kezet csókolt neki, mintha mi sem történt volna. Átfáradtak az ebédlőbe, és helyet foglaltak a terített asztal körül. Már mindenki az étel fölé hajolt, amikor Guszti váratlanul hátra tolta a székét és fölemelkedett. — A toalett... — nyögte elvörösödve, s szemlátomást csak megjátszotta a zavarát. Éva nézett föl először a tányérjából, s az előszoba felé biccentett. Találkozott a tekintetük. Mindketten érezték, valószínű, utoljára. Guszti kilépett a díszes társaság látóköréből. alán, úgymond, visszasüly- lyedt a roskadó tanyavilágba disznót hizlalni, libát tömni, mivelhogy manapság ennek van itt a legfőbb ideje. A sportbarátok szerint valami nyugati nyomornegyed tájékán szédült bele egy török vendégmunkás kiábrándító szerepkörébe, ami a külsőségeket tekintve, kun bajusz, villogó, fekete szemek, nem is eshetett nehezére. E néhány ványadt találgatás volt minden, amit hollétének felderítése érdekében a hajdani cimborák megkockáztattak. Nem, a rendőri nyomozás kierőszakolására senki se gondolt. Mindnyájan biztosak voltai: benne, Gusztinak előbb-utóbb úgyis fel kell bukkannia valahol, hiszen annyi, de annyi el nem játszott szerep várja még. T Faluvége Erdőszéli táj László Lilla alkotása Mátyás B. Ferenc: Beprogramozott élet I Fecskék villantak el az ablak ________ előtt; mint erzelmes é s illetlen gondolatok, hátrahagyták megfoghatatlanságuk izgalmát. A felhőcsíkos ég teleírt kérvénypapírként terült a házakra. Autó melegített a közelben, burrogása összekuszálta a környéken alvók álmait. Néhány gerle tollászkodott egy televi- zióantennán, akár a tegnap. Ba- loghnénak nem kellett órájára néznie ahhoz, hogy megállapítsa, nemsokára fel kell kelni. A nap úgy siklott ablaka elé az éjszakából, ahogyan indulást jelző fénysorompó vált pirosról zöldre az állomáson. Munkaruhás férfi baktatott át az úton. Baloghné a hajnal csendjében követni tudta fáradt, csoszoghat csöppen tő lépteit. Soruk az ajtójánál szakadt meg, kisvártatva Balogh dugta be fejét a szobába. — Szia. Reggel van! Baloghné tudta. Behunyta szemét, és áliáig húzott papfana védelmében elérhetetlennek és biztonságban érezte magát, mint születni késlekedő pillangó a bábban. Balogh a konyhába ment és vizet csurgatott a teáskannába, majd visz- szatért a szobába, és megállt az ágy mellett. — Mire vársz? — kérdezte. — Dög fáradt vagyok, és le akarok feküdni. Hallod? — Gyere mellém — mondta Baloghné, és szárazát nyelt. — Ne bomolj — mormolta a férfi. — Még elkésel! — Gyere csak — biztatta Baloghné —, ne törődj vele. — Mondom, elkésel — sóhajtott Balogh, és visszatért a konyhába. Jól berántotta az ajtót, de aztán idejekorán visszafogta, hogy be ne csapódjon. A rojtos asztalterítőn légy mászott. Időnként megállt, és elégedetten összedörzsölte'mellső lábait; a széken világoskék női fehérneműnyaláb virított: Baloghnénak nem volt ereje az este beáztatni. Estére mindig annyira fáradt, hogy el sem tudja képzelni, honnan és miből merít energiát reggelre ... Kinyújtotta a lábát, és végigsimította lányosán horpadt hasát. Nedves lett a tenyere. Balogh reggelizett. Csámcsogása behallatszott a szobába. A szaftos hangok fokozták áz asszony sóvárgását. Amióta ellentétes váltásban dolgoznak, csak a szombat éjszaka maradéktalanul az övék, és annyira elszoktak egymás testi közelségétől, hogy Balogh elpirul, ha az asszony előtte öltözködik ... Lerúgta magáról a paplant, és nyújtózkodni kezdett. Nyakába gyűrött hálóinge fojtogatta. — Mit fekszel így?! Felébred és meglát a gyerek — dörrent rá Balogh. — Azt akarod?! — Alszik, mint a bunda, ne törődj vele — biztatta a férjét Baloghné. Érezte feszülő bőrét, izzadt testének savanykás szagát. A teáskanna sípolni kezdett; Baloghné összerán- dult. — Türtőztesd maead — mondta mentében a férfi. — Szombatig kibírhatod, a fenébe is! — Igen — sóhajtott Baloghné és felkelt. Nyakából úgy hullott térdéig hálóinge, mint színpad elé a füg- •göny. Megszégyenülten oldalgott a fürdőszobába, s hogy szipogását leplezze, lehúzta a vizet. Nem időzött, letusolt, meg^-örölközött, magára kapta „celebulának” becézett zsák- ruháját, melyet kimondottan autóbuszon tolongani varratott, homlokára gereblyézte haját, és némi kéket kent szemhéjára. Közbén utálkozva figyelte arcát. „Csóró csaj — szapul- ta magát —, nincs benned annyi csáberő, mint egy cirokseprűben .. Ismét sírás környékezte. Szeretett volna panaszt tenni magányos éjszakáiért, férje reggeli fáradtságáért, másodpercekre kiszámított és beprogramozott életéért. Toporzékolás lüktetett lábában, de türtőztette magát. egyfelől mert már tudta, másfelől, mert félt az alattuk lakó örökösen perre éhes, nyugdíjas jogtanácsostól. Táskájába seperte szépítke- zőszereit, és máris érezte ujjhegyeiben az írógépbiilentyűk monoton rúgásait. Mentében nem tudta megállni, hogy az ágy felé ne sziszegje; — Ronda ágyra járó! Csak lenne időm, hogy megcsaljalak! I De Balogh nem hallhatta. Há-----—------- tán feküdt s az ig azak álmát aludta. Teste teljes terjedelmével uralta az ágyat, mely délig már csak az övé. Alonos József festménye Köd száll pipára gyűjt a tél faggyal szikrázó ég alatt bukdácsolva a levegőben kerengő károgó csapat komor madarak kerge varjak napszámban ordító pofák tucat habók bolond szalajtó a kocsma melegére gondol csatárláncban a tucat hajtó kerepelnek és hujjogatnak szállong a tél mennyezetéről lábnyomaikra porka hó üres mezőkben megriadt i nyulak futnak a durrogó puskák föltarthatatlan hóval teli téli árok mélyén ha egy is meglapulna ml várna rá Néhány nap aztán újabb hajtők újabb vadászok másik golyó a puskacsőben 5ein Csathó Ferenc: Egy téli délután mennyi laienium, mennyi eime, mennyi hűlt máglya, mennyi pernye, mennyi nagy eszme krumpliverme — s egy sincs ki merne. * Mennyi giliszta, mennyi féreg, mennyi szakadt szív, mennyi kéreg, mennyi szelíd szó: menny! méreg — alját nem éred. Mennyi titán, és mennyi dúvad, mennyi mosolytól-olvadó fagy, s mennyi mosoly, mely föl nem olvad — nem tudni, hol vagy. Molnár Imre: Pályatársak kaidő kezdetekor, hatot estefelé, záráskor, zsebre vágta a zsákmányt, és bevonult vele a WC-re. Lecsukta az ülőke fedelét, kényelmesen elhelyezkedett, a bicskája hegyével két lyukat ütött a kiszemelt áldozaton, egyet fölül, egyet alul, és kiszippantotta az élvezhető részt. A héjakat összeroppantotta és lehúzta a WC- be. S ose bukott volna le talán, hiszen á lopás bele volt kalkulálva a munkabérébe, és mindenki élt vele, ha nem szegül ellent más területeken olyan látványosán a munkahelyi erkölcsöknek, ha nem nézi le a munkatársait, nem beszél olyan magas lóról velük. Eleinte megpróbálták kiutálni, de ez nem sikerült. Guszti jól tűrte a legotrombább tréfákat is, fapofával tért napirendre a hangos röhögések fölött, az obszcén tréfákat meg se hallotta. Már-már ügy nézett ki képtelenek lesznek megszabadulni tőle. Ezt a lopásügyet végképp nem akarták szellőztetni, féltek, eljár a szája a gyereknek és bemártja mindannyiójukat. Csak megfelelő puhatolózás után szánták rá magukat a cselekvésre. Kiderült, Guszti olyannyira magányos farkas, hog> mit se tud a kollektíva üzelmeiről A tárgyaláson a bírónő alig bírta leküzdeni a nevethetnékjét, amikoi a lopás körülményeit firtató kérdéseire Guszti túlontúl részletekbe bocsátkozó válaszait előadta. A peres felek még az okozott kár nagyságában sem tudtak megegyezni. A sértett ötszáz tojást emlegetett. Guszti szerint hatszázhetvenkettő lett volna a pontos adat. A munkahelyéről mennie kellett, de nem volt kétségbeesve. Jó előre kinézte magának a következő állást. Nem kellett sokat keresgélnie. Mindennap elment a városi rajziskola előtt, amelynek kapuján öles betűkkel díszelgett a csábító kiírás: FÉRFI MODELLT FELVESZÜNK! Az irodában egy apró termetű, tüskebajszos ember fogadta. Guszti könnyedén rándította rá a Vállát, levetkőzik ő minden további nélkül, akár itt azonnal is, ha megfizetik. A túlfűtött rajzterem paravánja mögött mégis zavarba jött. Csupa lúdbőr volt a háta, a jeges veríték is kiütött rajta, de már nem volt visszaút. Se látott, se hallott, úgy botorkált föl szinte vakon a pódiumra. Csoda, hogy hasra nem esett közben. A teremben jóval több volt a lány, mint a fiú. Valószínű azért, mert lánycsemetéiket különös előszeretettel dugták be a főiskola akváriumába, legalább a megfelelő férj felbukkanásának idejéig, a túlontúl elfoglalt, befolyásos szülők. Mind csupa tejeskávé illatú, elkényeztetett „úrilány” volt. Az első sort teljesen ők foglalták el. Eszük ágában sem volt rajzolni, csak a modellt nézték. Egyikük még a rajzbakot is megfordította, hátát a támlának döntve olyan hanyagul vetétte keresztbe a lábát, hogy a szoknyája combközépig csúszott, és kilátszott alóla pasztellszínű bugyija. Guszti nem bírta tovább. Leugrott a dobogóról, és be a paraván mögé. Odakint fölcsattant a lányok elégedett vihogása. Gyorsan hozzászokott az itteni légkörhöz, ami nem volt egyébként
