Pest Megyei Hírlap, 1987. január (31. évfolyam, 1-26. szám)

1987-01-24 / 20. szám

mr .mit; 1987. JANUÄR 24., SZOMBAT Oláh János: Férfi modellt felveszünk A Központi Sajtószolgálat 198«. évi r novella- és tárcapályázatának külön­díjas alkotása. M int általában minden emberben, Gusztiban is többféle én lakozott. Csakhogy ő az átlaggal ellentétben nem arra tö­rekedett, hogy összemossa, kibékít­se, hanem, hogy mind jobban elszi­getelje egymástól ezeket az éneket. Sokszor úgy érezte, eltéved közöt­tük. Visszatérő álmában birkózó­dresszben ült a lecsukott fedelű WC-n, és egymás után szippantotta ki héjukból a nyers tojásokat, vala­ki váratlanul rányitotta az ajtót, de ekkor már meztelen volt, aktmodell egy rajziskolában, művésznövendé­kek helyett azonban födetlen fejű, zsíros hajú vén parasztok állták körül, és arra vártak, hogy elkezdje nekik a misét celebrálni, ő azonban ima helyett hangos káromkodásban tört ki... Ennél a mozzanatnál azonban szerencsére sohase jutott tovább, mindig sikerült fölébrednie. Szegény szülők, valami távoli ta­nyavilág bocsáthatta útjára, de erről sose beszélt. A jelennek élt minden porcikájával, a múltról nem akart tudni, a jövő nem érdekelte. A leg­nagyobb készséggel szórta Ki emlé­kezetéből akár a tegnap történte­ket, tette kockára a közvetlen hol­napot. ha a pillanatnyi érdeke úgy kívánta. Menekült minden olyan helyzet elől, amelyben életkörülményei úgy- ahogy elrendeződhettek, azaz meg­szilárdulhattak volna. Nem fogadta el a sportállást se, amit birkózóként fölajánlottak neki. Már azoknak a feladatoknak a gon­dolatától is rosszul lett, amelyek fi­zetett sportolóként hárultak volna rá. Nem a fizikai képességeivel volt baj. Nem fogtak rajta a csonttörő megpóbáltatások. Mintha nem is iz­mok, sötétre cserzett nadrágszíjak, bakancsfűzők tartották volna össze a csontjait. A szerep ellen lázadt. Ügy döntött, tovább tanul inkább. A teológiát választotta. Vallásos kör­nyezetben nőtt fel, de nem ezért. Itt nem alkalmazták a másutt szo­kásos megalázó felvételi procedú­rát, tehát protekcióra se volt szük­ség. A teológia különben is szabad világ volt, némileg sikerült elkülö­nülnie a többi felsőoktatási intéz­mény bürokratikus rendszerétől. Guszti pedig mindennél többre be­csülte a szabadságot. Igyekezett is, amennyire csak tehette, elnyújtani a tanulmányok idejét. Évhalasztás év­halasztást követett. Nem voltak különleges anyagi igényei, beérte annyival, amennyi­ből a mindennapi kiadásait fedezni tudta. Ezt a pénzt azonban akár a föld alól is előkerítette. Ha az ör­döggel kellett volna érte cimborál- nia, akkor az ördöggel cimborái. Egyelőre azonban elég volt, elját­szania a vásárcsarnoki rakodófiú szerepét. A fizetés, négyórás munka lévén alacsony volt, de legalább az étkezésre nem volt gondja. Tizenkét tojást fogyasztott el naponta. Nem­rég kezdte el különleges erősítő edzéseit. Ennek alaposságáról csak annyit: külön a lábujjak erősítésére ezres gyakorlatsorokat dolgozott ki. Kellett tehát a fehérje. A tojásokat két részletben fo­gyasztotta el, hatot délben, a mun­nehéz. A kolleginák, az intézet női modellből hármat is alkalmazott, ra­jongtak érte. Mindenhova magukkal vitték, édes likőrökkel' itatták. Külö­nösen Juli, a legfiatalabb élvezte a helyzetet, a legcsiklandósabb titkait is kiteregette ... Bori és Ica nem volt ilyen közön­séges. ök távolabbra néztek. Ha már nem sikerült egy megfelelően bamba festőnövendékhez hozzámen­niük, Gusztival is beérték volna. Ko­moly ábrázattal latolgatták a lehető­séget, és megpróbáltak a művészet­ről beszélgetni vele. Guszti azonban Éva után vetette magát. Éva volt abban a megszé­gyenítő tréfában a-fő provokátor. Ez kelthette föl Guszti figyelmét, alti végül egészen belelovalta magát e dühödt szenvedélybe. A lány lelki- ismeretlenül játszott vele, úton-út- félen kinevettette, mindhiába. A teológián befejeződtek a nyú- zott-húzott tanulmányok. Guszti le- törten készülődött a püspök úrhoz a búcsúvacsorára. Hibátlan kölcsön- eleganciábán álldogált egy sorban a többiekkel a fogádószobában, és várta, hogy a püspök úr bemutassa a családjának. Elakadt a lélegzete, amikor a püspök úr lányaként Éva állt előtte, de azért kezet csókolt neki, mintha mi sem történt volna. Átfáradtak az ebédlőbe, és helyet foglaltak a terített asztal körül. Már mindenki az étel fölé hajolt, amikor Guszti váratlanul hátra tolta a székét és fölemelkedett. — A toalett... — nyögte elvörö­södve, s szemlátomást csak megját­szotta a zavarát. Éva nézett föl elő­ször a tányérjából, s az előszoba felé biccentett. Találkozott a tekintetük. Mindketten érezték, valószínű, utol­jára. Guszti kilépett a díszes társaság látóköréből. alán, úgymond, visszasüly- lyedt a roskadó tanyavilág­ba disznót hizlalni, libát tömni, mivelhogy manap­ság ennek van itt a legfőbb ideje. A sportbarátok szerint vala­mi nyugati nyomornegyed tájékán szédült bele egy török vendégmun­kás kiábrándító szerepkörébe, ami a külsőségeket tekintve, kun bajusz, villogó, fekete szemek, nem is eshe­tett nehezére. E néhány ványadt találgatás volt minden, amit hollétének felderítése érdekében a hajdani cimborák meg­kockáztattak. Nem, a rendőri nyo­mozás kierőszakolására senki se gondolt. Mindnyájan biztosak voltai: benne, Gusztinak előbb-utóbb úgyis fel kell bukkannia valahol, hiszen annyi, de annyi el nem játszott sze­rep várja még. T Faluvége Erdőszéli táj László Lilla alkotása Mátyás B. Ferenc: Beprogramozott élet I Fecskék villantak el az ablak ________ előtt; mint erzelmes é s illetlen gondolatok, hátrahagyták megfoghatatlanságuk izgalmát. A felhőcsíkos ég teleírt kérvénypapír­ként terült a házakra. Autó melegí­tett a közelben, burrogása összeku­szálta a környéken alvók álmait. Né­hány gerle tollászkodott egy televi- zióantennán, akár a tegnap. Ba- loghnénak nem kellett órájára néz­nie ahhoz, hogy megállapítsa, nem­sokára fel kell kelni. A nap úgy siklott ablaka elé az éjszakából, ahogyan indulást jelző fénysorompó vált pirosról zöldre az állomáson. Munkaruhás férfi baktatott át az úton. Baloghné a hajnal csendjé­ben követni tudta fáradt, csoszoghat csöppen tő lépteit. Soruk az ajtójá­nál szakadt meg, kisvártatva Balogh dugta be fejét a szobába. — Szia. Reggel van! Baloghné tudta. Behunyta szemét, és áliáig húzott papfana védelmében elérhetetlennek és biztonságban érezte magát, mint születni késleke­dő pillangó a bábban. Balogh a konyhába ment és vizet csurgatott a teáskannába, majd visz- szatért a szobába, és megállt az ágy mellett. — Mire vársz? — kérdezte. — Dög fáradt vagyok, és le akarok fe­küdni. Hallod? — Gyere mellém — mondta Ba­loghné, és szárazát nyelt. — Ne bomolj — mormolta a férfi. — Még elkésel! — Gyere csak — biztatta Balogh­né —, ne törődj vele. — Mondom, elkésel — sóhajtott Balogh, és visszatért a konyhába. Jól berántotta az ajtót, de aztán ide­jekorán visszafogta, hogy be ne csa­pódjon. A rojtos asztalterítőn légy mászott. Időnként megállt, és elégedetten összedörzsölte'mellső lábait; a szé­ken világoskék női fehérneműnyaláb virított: Baloghnénak nem volt ere­je az este beáztatni. Estére min­dig annyira fáradt, hogy el sem tudja képzelni, honnan és miből merít energiát reggelre ... Kinyúj­totta a lábát, és végigsimította lá­nyosán horpadt hasát. Nedves lett a tenyere. Balogh reggelizett. Csámcsogása behallatszott a szobába. A szaftos hangok fokozták áz asszony sóvár­gását. Amióta ellentétes váltásban dolgoznak, csak a szombat éjszaka maradéktalanul az övék, és annyira elszoktak egymás testi közelségétől, hogy Balogh elpirul, ha az asszony előtte öltözködik ... Lerúgta magáról a paplant, és nyújtózkodni kezdett. Nyakába gyű­rött hálóinge fojtogatta. — Mit fekszel így?! Felébred és meglát a gyerek — dörrent rá Ba­logh. — Azt akarod?! — Alszik, mint a bunda, ne tö­rődj vele — biztatta a férjét Ba­loghné. Érezte feszülő bőrét, izzadt testé­nek savanykás szagát. A teáskanna sípolni kezdett; Baloghné összerán- dult. — Türtőztesd maead — mondta mentében a férfi. — Szombatig ki­bírhatod, a fenébe is! — Igen — sóhajtott Baloghné és felkelt. Nyakából úgy hullott térdéig hálóinge, mint színpad elé a füg- •göny. Megszégyenülten oldalgott a fürdőszobába, s hogy szipogását lep­lezze, lehúzta a vizet. Nem időzött, letusolt, meg^-örölközött, magára kapta „celebulának” becézett zsák- ruháját, melyet kimondottan autóbu­szon tolongani varratott, homlokára gereblyézte haját, és némi kéket kent szemhéjára. Közbén utálkozva figyelte arcát. „Csóró csaj — szapul- ta magát —, nincs benned annyi csáberő, mint egy cirokseprűben .. Ismét sírás környékezte. Szeretett volna panaszt tenni magányos éj­szakáiért, férje reggeli fáradtságáért, másodpercekre kiszámított és be­programozott életéért. Toporzékolás lüktetett lábában, de türtőztette ma­gát. egyfelől mert már tudta, más­felől, mert félt az alattuk lakó örö­kösen perre éhes, nyugdíjas jogtaná­csostól. Táskájába seperte szépítke- zőszereit, és máris érezte ujjhegyei­ben az írógépbiilentyűk monoton rúgásait. Mentében nem tudta megállni, hogy az ágy felé ne sziszegje; — Ronda ágyra járó! Csak lenne időm, hogy megcsaljalak! I De Balogh nem hallhatta. Há­-----—------- tán feküdt s az ig azak álmát aludta. Teste teljes terjedelmével uralta az ágyat, mely délig már csak az övé. Alonos József festménye Köd száll pipára gyűjt a tél faggyal szikrázó ég alatt bukdácsolva a levegőben kerengő károgó csapat komor madarak kerge varjak napszámban ordító pofák tucat habók bolond szalajtó a kocsma melegére gondol csatárláncban a tucat hajtó kerepelnek és hujjogatnak szállong a tél mennyezetéről lábnyomaikra porka hó üres mezőkben megriadt i nyulak futnak a durrogó puskák föltarthatatlan hóval teli téli árok mélyén ha egy is meglapulna ml várna rá Néhány nap aztán újabb hajtők újabb vadászok másik golyó a puskacsőben 5ein Csathó Ferenc: Egy téli délután mennyi laienium, mennyi eime, mennyi hűlt máglya, mennyi pernye, mennyi nagy eszme krumpli­verme — s egy sincs ki merne. * Mennyi giliszta, mennyi féreg, mennyi szakadt szív, mennyi kéreg, mennyi szelíd szó: menny! méreg — alját nem éred. Mennyi titán, és mennyi dúvad, mennyi mosolytól-olvadó fagy, s mennyi mosoly, mely föl nem olvad — nem tudni, hol vagy. Molnár Imre: Pályatársak kaidő kezdetekor, hatot estefelé, zá­ráskor, zsebre vágta a zsákmányt, és bevonult vele a WC-re. Lecsukta az ülőke fedelét, kényelmesen elhelyez­kedett, a bicskája hegyével két lyu­kat ütött a kiszemelt áldozaton, egyet fölül, egyet alul, és kiszippan­totta az élvezhető részt. A héjakat összeroppantotta és lehúzta a WC- be. S ose bukott volna le talán, hiszen á lopás bele volt kalkulálva a munkabérébe, és mindenki élt vele, ha nem szegül ellent más te­rületeken olyan látványosán a mun­kahelyi erkölcsöknek, ha nem nézi le a munkatársait, nem beszél olyan magas lóról velük. Eleinte megpróbálták kiutálni, de ez nem sikerült. Guszti jól tűrte a legotrombább tréfákat is, fapofával tért napirendre a hangos röhögések fölött, az obszcén tréfákat meg se hallotta. Már-már ügy nézett ki képtelenek lesznek megszabadulni tőle. Ezt a lopásügyet végképp nem akarták szellőztetni, féltek, eljár a szája a gyereknek és bemártja mindannyiójukat. Csak megfelelő puhatolózás után szánták rá magu­kat a cselekvésre. Kiderült, Guszti olyannyira magányos farkas, hog> mit se tud a kollektíva üzelmeiről A tárgyaláson a bírónő alig bírta leküzdeni a nevethetnékjét, amikoi a lopás körülményeit firtató kérdé­seire Guszti túlontúl részletekbe bo­csátkozó válaszait előadta. A peres felek még az okozott kár nagyságá­ban sem tudtak megegyezni. A sér­tett ötszáz tojást emlegetett. Guszti szerint hatszázhetvenkettő lett volna a pontos adat. A munkahelyéről mennie kellett, de nem volt kétségbeesve. Jó előre kinézte magának a következő ál­lást. Nem kellett sokat keresgélnie. Mindennap elment a városi rajzis­kola előtt, amelynek kapuján öles betűkkel díszelgett a csábító kiírás: FÉRFI MODELLT FELVESZÜNK! Az irodában egy apró termetű, tüs­kebajszos ember fogadta. Guszti könnyedén rándította rá a Vállát, le­vetkőzik ő minden további nélkül, akár itt azonnal is, ha megfizetik. A túlfűtött rajzterem paravánja mögött mégis zavarba jött. Csupa lúdbőr volt a háta, a jeges veríték is kiütött rajta, de már nem volt visszaút. Se látott, se hallott, úgy botorkált föl szinte vakon a pódium­ra. Csoda, hogy hasra nem esett közben. A teremben jóval több volt a lány, mint a fiú. Valószínű azért, mert lánycsemetéiket különös előszeretet­tel dugták be a főiskola akváriumá­ba, legalább a megfelelő férj felbuk­kanásának idejéig, a túlontúl elfog­lalt, befolyásos szülők. Mind csupa tejeskávé illatú, elkényeztetett „úri­lány” volt. Az első sort teljesen ők foglalták el. Eszük ágában sem volt rajzolni, csak a modellt nézték. Egyikük még a rajzbakot is megfor­dította, hátát a támlának döntve olyan hanyagul vetétte keresztbe a lábát, hogy a szoknyája combközé­pig csúszott, és kilátszott alóla pasz­tellszínű bugyija. Guszti nem bírta tovább. Leugrott a dobogóról, és be a paraván mögé. Odakint fölcsattant a lányok elégedett vihogása. Gyorsan hozzászokott az itteni légkörhöz, ami nem volt egyébként

Next

/
Thumbnails
Contents