Pest Megyei Hírlap, 1987. január (31. évfolyam, 1-26. szám)
1987-01-24 / 20. szám
4 *rvr * JWHY KI si an 1987. JANUÄR 24., SZOMBAT A vad nem megy házhoz A reklámban reménykednek Fél éve már, hogy a budapesti Garay utcában kinyitott a Mavad és a Szobi Áfész közös boltja, de még mindig kevesen ismerik a környéken. Pedig kapni ott őz-, szarvas- és muflonhúst, meg a vaddisznót is megkóstolhatja az, akinek arra támad gusztusa. Fácánhoz, nyúlhoz és vadkacsához egyaránt hozzájuthatnak a vásárlók, ha tudják, hogy hol keressék. De még fölfedezni is nehéz a pincehelyiségből átalakított üzletet: bejáratánál mindössze egy szerény tabla hirdeti, hogy ez a 45. számú Nimród Vadhúsbolt. Reklám kellene, hogy jöjjön a vevő — mondják az eladók, s nagyon bíznak abban, hogy ha a tévében tavasszal elkezdődik a hírverés, többen meglátogatják majd őket. Mert nagyon változó a bevételük, a tavaly júniusi nyitás óta van, hogv egv hónapban 40 ezer forint is bejön, máskor meg csak 10 ezer. A kö- zületek inkább rendelnek tőlük, 30—40 ezer forint értékű húst is elvisznek egy-egy alkalommal. De az egyszerű vevő, még ha véletlenül erre is vezet az útja, gyakran üres szatyorral hagyja el az üzletet. Merthogy a vadhúsok közül egyedül az őzlapocka kapható félkilós csomagolásban. Ennél jóval nagyobb súlyban küldi áruját a Mavad. Az áfész által rendbehozott és üzemeltetett mintegy 120 négyzetméteres bolt egyébként nagyon tetszetős, a két eladótérrel, a nagy hűtőkamrával és a két, egyenként hárómszázliteres mélyhűtőpulttal. Tavaly júniusban körülbelül 300 ezer forint értékű árukészlettel indultak és nagyjából ennyi bevételük volt decemberben. Az évet ismét 300 ezer forintos készlettel nyitották, de bármikor értékesítenének ennél többet is, ha volna kinek. Persze, csak ha fél vagy egy kilót is lehetne vásárolni. Mert igencsak nagynak kell lennie annak a családnak, amelyik egy egész vagy fél vaddisznót egy- ültében elfogyaszt. T. A. Favágók télen Fűrész visít a Pilisben Érintetlen, szlkrázóan fehér hólepel és valószínűtlenül nagy csend. Tél a Pilisben. Csak az erdőjáró talpa alatt recs- csen, csikorog a hó. Hirtelen szokatlan zajokkal telik meg az erdő. Fűrész visít, motor berreg, erőlködik. A nádas-tói réten dolgoznak a Pilisi Állami Parkerdőgazdaság favágói. Az öreg tölgyest irtják, naponta harmincöt köbméternyi fát vágnak, osztályoznak. Más kerül a papírgyári alapanyagok közé, s más exportra. Kerül a fából az erdőgazdaság feldolgozó telepére is, ahol például a rendkívül népszerű szabadtéri játékok készülnek. Hogy mit csináltunk a nagy hidegben, hóesésben? — kérdeznek vissza a favágók. — Természetesen dolgoztunk. Lánctalpas erőgép törte az utat az erdei csapásokon, hogy a munkások és gépeik elérhessék az éppen aktuális munkahelyet. Mióta ló helyett traktor vontatja a fát a gyűjtőhelyig, gondosan szórt, takarított erdei csapásokon járnak. Nem állt le a hatalmas Kamaz teherautó sem, havazásban, rekordhidegben is leszállította a Tahi fölötti erdőkből az anyagot. A szabadban dolgozó embereknek volt idejük hozzászokni a hideghez, bár a múlt héten ők is gyakrabban gyűltek az állandóan égő tűz köré melegedni, s a forró teából is több fogyott, mint máskor. Nekünk nem volt olyan rendkí-’ vüli ez az időjárás, mondják a favágók nevetve, de a gépek, mintha kevésbé bírták volna azokban a napokban... Képeinken: Lánctalpas erőgép tört utat a munkásoknak az erdőn (a cím fölött). Már vágáskor osztályozzák a fát. Más méretre szabják az exportra és másra a papírgyárba kerülő anyagot (jobbra fent). Az emberek jobban tűrik a hideget, mint a gépek, amelyek a csikorgó hidegben több törődést igényelnek (jobbra lent). Napjainkban már sok „okos” gép könnyíti a favágók munkáját a motoros fűrésztől a fát markoló, vontató masinákig, ám, a fakitermelés még ma is a legnehezebb, embert próbáló mesterségek közé tartozik (középen és lent). Szöveg: Móza Katalin Képek: Erdősi Ágnes Kis lottótörténet Hatmilliós rekordnyeremény időt vesz igénybe. Jóllehet 1986, szeptember 1., a lottó- szelvények árának százszázalékos emelése után némi visz- szaesés volt a lottózásban, mostanában is 7 millió körül jár a beérkező szelvények száma. Fontosabban: ennyi fut be a hónapok első hetében, amikor a havi előfizetéses szelvényeket is beküldik. Érdekes, hogy az eddigi legnagyobb lottónyereményt éppen a legutóbbi szelvényáremelés utáni, hetekben fizették ki: a múlt évi ^8. játékhéten, amikor — természetesen ugyancsak az adó levonása után — 6 millió 381 547 forint ütötte az öttalálatos szelvény boldog tulajdonosának markát. Ám a lottószelvények útjának túlsó végén is vannak gondok. Az egyik a játék megindulása óta mindig abból eredt, hogy a szelvények feladásakor a fogadó nem kap semmiféle igazolást. Ezért fordult elő, hogy némelyik — nem egyszerűen játékos, hanem szerencsevadász — utólag töltötte ki szelvényét, s mutogatva rajta az öt találatot. reklamációval fordult a Sportfogadási és Lottóigazgatósághoz. S ezért történt meg olyan eset is, hogy egykét szelvény fennakadt a postaládában, vagy késett a szállítás. s így nem vett részt a sorsoláson a fogadó. A postán a beküldési idő után maradt szelvényeket pecsételik le, s ezt teszik az igazgatóságon is a későn érkező lottócédulákkal, mégpedig közjegyző jelenlétében. S a másik gond: a kézi munka. Hétezer ember dolgozza fel a szelvényeket, s köztük is — mint oly sok más helyen — nagy a fluktuáció. PÉNZ VOLNA a gépesítésre — de egyelőre megfelelő gép nincs. Gyártanak ugyan szelvén'yfeldolgozó gépet svéd, angol és nyugatnémet cégek — de ehhez devizát kellene adni. Egy horvát cég is jelentkezett, májusra ígérte működésképes gép bemutatását. De mozdul már a hazai ipar ist Egy géemká, amely most van átalakulóban kisszövetkezetté, 2 millió forintot kért a prototípus elkészítéséhez. Itt még vannak műszaki problémák — nem az elektronikai, hanem a mechanikai résszel —, de remélhető, hogy ezeket is sikerül megoldani, s akkor magyar gyártmányú gépekkel dolgozzák fel (talán jövőre) a lottószelvényeket. Mi lottózók pedig reménykedjünk tovább: hátha az meghozza a szerencsénket. S talán nem is kell újabb harminc évet várni... tárkony i Endre KI TÖBBNEK, ki kevesebbnek gondolná (aszerint, hogy mennyi szerencséje volt vele), az egykorú közlemények azonban azt bizonyítják, hogy most januárban harmincesztendős a lottó. Mármint a jelenlegi, magyarországi, amelyen oly sokan próbálgatjuk megnyerni Fortuna istenasz- szony kegyeit. A genovaiak a XVI. században öt személyre fogadtak. Ennyit választottak ki kilencven közöl évente a köztársaság nagy tanácsába. Később már nagytanácsi választás sem kellett hozzá, egyszerűen a játék öröme miatt zajlott a fogadás. No meg — s ezért honosították meg a lottójátékot Franciaországban, Németalföldön, s később Angliában, Ausztriában és Poroszországban Is — jó bevételi forrásnak bizonyult az államnak. Kissé később megérkezett Magyarországra Is. Mária Terézia — akinek nemcsak az uralkodáshoz, hanem az üzlethez is volt érzéke — 1762- öen engedélyezte ezt a játékot „életüket és vérüket” érte adni hajlandó magyar alattvalói számára. Akkor még lutrinak nevezték, s első húzását a budai Bomba téren (ma Batthyány tér) tartották meg 1770 szeptember 2-án. A maitól lényegesen eltérő szabályok szerint rendezték a lutrihúzásokat (egy találattal is lehetett nyerni), s ,a számok kihúzási sorrendjének is volt jelentősége. A múlt század végén győzött a lóversenyfogadás rendszere, a lósport mögött számos arisztokrata és más nagy- birtokos állt. így hát a lutri megszűnt, s hatvan év telt el, amíg újjászületett — lottó néven. Az erről szóló rendelkezés I9g7,. MMj meg, az első lötfohuzast pedig két hónappal később, március 7-én rendezték. Az első nyerőszámok: 16, 61, 71, 77 és 89. öttalálatos szelvény nem volt, négytalálatos is mindössze hét, nyereményük egyenként — a nyereményadó levonása után — 128 600 forint, míg a hármasokra 660. és a kettesekre 17,60 forintot fizetett az új játék. Másfél millió szelvény vett részt az első heti sorsolásban. CSÜTÖRTÖKÖN tartották az első lottósorsolást, később péntekre tették át a húzás napját, s most van szó arról, hogy ismét visszaállnak a csütörtöki szexencsenapra. Elsősorban technikai okokból, mert a beérkezett szelvények sorba állítása, majd értékelése kézzel zajlik, s ez tetemes Kakukktojás A szokatlan helyzetekben kiderül, kiben mi lakozik. Mostanában volt részünk szokatlan helyzetekben. Környékünk parkolóiba is — mint mindenütt — beszorultak a gépkocsik. Általában beletörődéssel vettük ezt- tudomásul. Néhány autó mellett persze lábnyomok mutatták: a gazda lement, szétnézett, aztán, mint aki jól végezte dolgát, visszaballagott a fűtött lakásba. Egyik napon azonban a PI-s Wartburg tulajdonosa megunta kocsija kényszerű pihenőjét. Hólapátot kerített, jó két- órai munkával kiásta autóiát a hóból. A fiatalember a mellette álló márkatárs előtt is eltakarítóttá a negyvencentis havat, ám arra már nem volt ereje, hogy a másik oldalon is megtegye ugyanezt. Ezt csak a tények rögzítése okán írom, nem szemrehányásként. A hosszú művelet után hősünk kocsiba pattant, járt egyet a városban. így tehát két autó számára már megvolt a feltámadás lehetősége. A parkolóban azonban nem két kocsi áll. Az egyikük Trabant, afféle tartalék jármű. Tulajdonosai az időjárás kegyeire bízták kiszabadítását a hó fogságából. Magát a kocsit letisztították, de mivel nem járnak vele. Itt abba is hagyták a műveletet. Pénteken már magam sem tudtam tovább halogatni a kocsikiásást, s bizony másfél órai munkámba telt, amíg megszabadítottam a gépet a rajta lévő. időközben jégpáncéllá változott hótól, s úgy- ahogy még ki is lehetett állni vele. Közben félszemmel figyeltem, jön-e valaki a saját kocsiját kiásni, de csak a házmesterrel beszélgethettem, aki a bejárót tisztogatta. Minekutána kocsim újra hadra fogható lett, körbejártam a várost autóval is. Következett a szombat. Két jeles eseménnyel is. Az elsőnek lapátot fogóénaher parkolószomszédja is elérkezettnek látta az időt, hogy autóba pattanjon. Kiment, szétnézett, látta, hogy kocsija előtt lapátolni kellene. Segítségkérőén pislogott körbe, egész addig, míg valaki adott neki egy lapátot. Azzal küszködött vagy fél órát, sikerült is a hőmennyiség jelentős részét eltakarítania. No éppenasak hogy ld lehetett férni a nyíláson, de aki tud vezetni, annak ez nem okoz problémát. Nagy nehezen elindult, kisvártatva vissza Is érkezett. Igaz, hogy alig bírt visszaállni, de nem keresett lapátot. Közben a PI-s, az elsőként lapátot fogó ember hosszabb időre távozott. Látta ezt a szemfüles autós, a ZJ-s Trabant kombi lapátot ugyancsak nem túlzottan szerető tulajdonosa. Nosza van egy hely! Biztosan nekem csinálták! — gondolta magában, s azonnal befurakodott a megtisztított helyre. Amikor a PI-s Wartburg visszajött, a tulajdonosa nem hitt a szemének. Odament a saját elfoglalt helyére, nézte, csak nézte a ZJ-s Trabantot, azután Öklét rázva, dühöngve elment valahova. A kakukktojás Trabant estefelé távozott. Persze tudom én azt, hogy most a műfaj szabályai szerint a tanulság levonása lenne a feladatom. De az elmélkedést másokra hagyom. De ha valaki tud olyan parkolóról, ahol a kocsitulajdonosok együtt ásták ki járgányaikat, keresse meg szerkesztőségünket. Csak annyit mondjon: kakukk.' Ballal Ottó A leghosszabb A naptár szerint ez így persze nem igaz. A január legfeljebb a hosszabb hónapok közé tartozik a maga 31 napjával, de nem a „leghosszabb hónap”, mivelhogy ilyen nincs is a naptárban. Érzésünk szerint mégiscsak az. Főleg akkor az, ha a háztartási pénzt számoljuk, hiszen a legtöbben még szilveszter előtt felvettük a januári fizetésünket, s persze hogy költöttünk is belőle. Mire lenne hát jó a január? Talán egy kicsit többet olvashatnánk, felszámolhatnánk valamit az egy- bégyűlt tennivalókból. Ugyan hol nincsenek rendrakásra váró fiókok? Fel- gombozásra váró ingek, javításra szoruló ágynemű? A gyerek tavaszi ruhatárát sem ártana időben megnézni . Egyszóval: nézzünk a szokottnál is jobban körbe az otthoni tennivalók táján, s ha csak a felét elvégezzük annak, amire szükség van, bizonyos, hogy cszre sem vesszük, és már el is futott a január. (sm)
