Pest Megyei Hírlap, 1987. január (31. évfolyam, 1-26. szám)

1987-01-03 / 2. szám

4 SST>,$ r>jr m 1987. JANUÁR'3., SZOMBAT Vietnami keszíylk A Taurus gumiipari válla­lat háztartási gumikesztyűk készítésére alkalmas gyártó­sort adott el Vietnamba. A be­rendezéseket már útnak in­dították Ho Si Minh-városba. A gépeket az ottani gumi­gyárban állítják munkába. A tervek szerint az év első negyedében, a termelés kor­szerűsítéséhez vásárolt gyártó­sor üzembe helyezését és a technológia elsajátítását ma- líyur szakemberek segítik majd A gépek eladását követően a partner-vállalatok tárgyalá­sokat kezdtek arról, hogy a magyar berendezéseken a későbbiekben a Taurus részé­re is készítenének háztartási gumikesztyűket. Ez az együtt­működés igen előnyös lenne mindkét vállalatnak. A viet­nami gyár számára ez ked­vező értékesítési lehetősége­ket jelentene, a Taurus pe­dig így készen jutna hozzá a hazai piac ellátásához szük­séges háztartási gumikesztyűk egy részéhez, amelyeknek az előállításához egyébként tá­voli országokból — főként a Távol-Keletről —1 szerzi be az alapanyagot, a nyers kaucsu- kot. Húsevő harmatfű. säS^* szövetkezet pünkösdfür­dői növénykórtani- és szövettenyésztő laboratóriumában éven­te 120 ezer gerbera és 8 ezer szuperelit (szaporításra alkal­mas) szegfűdugványt állítanak elő. A kutatók a mikr»szapo­rítás segítségével nemcsak virágokat, hanem érdekes növénye­ket, jelenleg húsevő harmatfiivet is szaporítanak. Két vizsgálat után a he'yzet változott Kialakult a belső ellenőrzés öt község térségében élő, mintegy ötvenezer ember alap­ellátására kell vállalkoznia az Öcsa és Vidéke Általános Fo­gyasztási Szövetkezetnek, amelyhez hatvankét élelmiszer-, négy vas-műszaki és huszonkét vendéglátóipari üzlet tarto­zik. Megyeszerte ismert, hogy ez az áfész az utóbbi időben egyre nehezebb anyagi helyzetbe került, s gondjai csak rész­ben enyhültek azután Is, hogy szerződéses üzleteinek és szak­csoportjainak egy részétől per útján több mint tizenegymil­lió forintot sikerült visszaszereznie. Be nem vált remények Mindez szóba került ugyan a Pest Megyei Népi Ellenőr­zési Bizottság közeknúltlsan megtartott ülésén, de annak, hogy itt Sípos Péter áfész-el- noknek beszámolót kellett tar­tania, egészen más oka volt. Nevezetesen az. hogy a me­gyei NEB-nek az Ócsai Áfész- nél 1980-ban végzett alapvizs­gálata, majd a négy évvel ké­sőbb lefolytatott utóvizsgálata ia azt állapította meg, hogy a belső ellenőrzés színvonala el­fogadhatatlan. Most az elnöki beszámoló is meg az annak hitelét erősítő népi ellenőri jelentés is ar­ról adott számot, hogy az Öcsai Áfész-nél kialakították az ellenőrzési osztály szervezetét, s megteremtették annak mű­ködéséhez a szükséges szemé­lyi és tárgyi feltételeket. A NEB utóvizsgálata óta az áfész felügyelőbizottsága ja­vította munkastílusát és együttműködik a függetlení­tett ellenőrzési apparátussal. Az ellenőrzés szigorodására utaló tényként említette Sípos Péter, hogy boltvezetők és be­osztott dolgozók olyan vétsé­geire derített fényt, amelye­kért elbocsátás fegyelmi bün­tetéseket is adnia kellett. A jogos vásárlói panaszok miatt például négy boltvezetőt kel­lett elmarasztalnia. Elgondolkoztató beismerése volt viszont az elnöknek az, hogy a szakcsoportjaik haté­kony ellenőrzését nem tudják megoldani. Pedig a szövetke­zet rossz likviditását éppen a szakcsoportok idézték elő. Vagyis azok a szövetkezeten belül alakított kisvállalkozási közösségek — négy mezőgaz­dasági. hat ipari szolgáltató és egy szállítási szakcsoport —, amelyek megalakításához ab­ban a reményben járultak .hozzá, hogy a szövetkezet jö- vedelmezőségének növelését, s ezáltal közvetve a lakosság jobb áruellátását fogják előse­gíteni. Vitatott jogok Csakhogy a szakcsoportok meghatározó egyéniségei közié megbízhatatlan emberek is bekerültek. Ezek hangoskodva hirdették a szakcsoport önál­lóságát, miközben az anyagi felelősség viselésének terheit és kockázatát hanyag elegan­ciával áthárították a szövet­kezetre. Előfordult például, hogy olyan munkát vállaltak — ’ Budapesten iskolaépítést —, amelyhez a szükséges fel­tételekkel nem rendelkeztek, s arra a munkára felvett anyagokat máshová építették be. A szakcsoportok megszünte­tését javasolta a szövetkezet ellenőrzési osztálya, s mint egyedül logikus megoldást, azt a szövetkezet vezetősége el is határozta. Annál is inkább, mivel a szakcsoportok műkö­désének közgazdasági feltéte­lei ebben az évben úgy ala­kultak, hogy még ha csupa talpig becsületes ember lenne is minden résztvevőjük, akkor is kétséges maradna, hajthat­nak-e bármiféle hasznot a szövetkezetnek. A megyei NEB ülésén ez a döntés nem talált helyeslésre. Nem a szakcsoportokat kell megszüntetni,. hímem a gaz­dálkodásuk eredménytelensé­gét kiváltó okokat — hang­zott el többször is a jó ta­nács. Ez az év mutatja majd meg, hogy e jó tanácsok hasz­nosításának az áfész vezetősé­ge megtalálja-e a módját. Az, hogy a nyereségérde­keltség és az ellenőrzés tudo­másulvétele nem egyeztethető össze konfliktusok nélkül, jól mutatta a szerződéses boltok vezetői egy részének az állás­pontja is. ők úgy vélekedtek, hogy náluk a szövetkezetnek nincs joga ellenőrizni. For­mailag talán — ha a szövet­kezettel szemben vállalt köte­lezettségüket rendben teljesí­tették — magyarázni is lehet­ne vélekedésüket, ámde mint­hogy esetleges csődbe jutásuk­nak a szövetkezet is igencsak kárát látná, ezért az áfész jól teszi, ha ellenőre csatlakozik a tanács kétségbevonhatatlan jogokkal felruházott munka­társához, s részt vesz az ilyen boltok mindennapi működésé­nek szemrevételezésében. Messze még a végcél A megyei NEB végezetül úgy foglalt állást, hogy az Ócsai Áfész-nél jó úton indul­tak el a törvényes belső rend és fegyelem megszilárdítása felé, ezen az úton azonban még nagy távolságot kell meg­tenniük a végső célig Cseri Sándor Övék volt a tágas határ A puszták népének késes unokái Az egymás mellett sorakozó konyhaajtók mind a vég­telen szabad pusztába nyíltak. A ház előtt kitárult a messzeség, a látóhatár peremén távoli falutornyok fe­hérlettek. Az alföldi puszta emberei szerettek itt élni a tág határban, s magam is sok szép nyári napot töltöt­tem közöttük az egykori cselédházakban. Ez a világ el­tűnt a szemünk elől, s lassan kitöri! az idő emlékeze­tünkben is — gondolhatnánk. Itt sokkal nehezebb Főt párt- és tömegszervezeti székházában beszéltük meg a találkozót Fehér Sándorral, a nagyközségi pártbizottság munkatársával. Sikátorpusztá- ról mesél a fiatal pártmun­kás, ahol született, ma is él, s legkedvesebb emlékeit gyer­mekkorában szerezte ott. — Miénk volt a tágas ha­tár — mondja —, bekalandoz­tuk a környékét. Nagyon sze­retem ezt a helyet, mint ahogy az ott élők többsége is. Hol is található ez a Siká­torpuszta? Néha még azok is ezt kérdezik, akik Foton lak­nak. Vesszük a kabátot, indu­lunk Budapest irányába. A község határában félúton Rá­kospalota előtt balra kanya­rodunk. Vagy másfél kilomé­ter után híd ível át az M3-as autópálya fölött, s mire lefu­tunk arról, már ott is va­gyunk a Károlyi grófok egy­kori tanyaközpontjában, ahol most vagy hetven család, há­romszáz ember éi. Nagyszü­lők, szülők és gyerekek. A régi istállók, magtárak, most a fóti Vörösmarty Termelő- szövetkezet ipari üzemeinek adnak helyet. Az egykori cse­lédek, béresek utódai jobbá­ra már az unokák, déduno­kák, akik közül csak kevesen dolgoznak itt. A többség Pa­lotára jár, ipari munkások. Az öreg házak többnyire be­lülről változtak, modernizá­lódtak, amennyire lehetséges volt. Mert ha például tiszta vizet akartak inni az embe­rek, külön kutat fúrattak ma­guknak, bár ezt sem ellen­őrizte a Köjál. " Hosszú, sátortetős épületek, eléjük húzott kerítések, sza­bálytalan utcasorok. Olyan új kis házak, amilyeneket más tájakon a víkendtelkekre építenék. Ezek a családos fia­talok otthonai, akik már nem fértek el a régi egy-két szo­bás Lakásban. Persze, ezek r.em szabá'yos engedélyekkel épültek. A felszabadulás utáni évek­ben az Alagi Állami Gazda­ságé volt ez a tanyaközpont, amely később került a tsz birtokába. A szövetkezet be­kötő utat épített a pesti főút­vonal irányába, s ezen szál- htja dolgozóit az üzemekbe. A lakásokat megváltási áron szerezhették meg a családok. Kapecska Antal, a Rákos- palotai Növényolajgyár gép­szállító csoportvezetője, szoba- konyhás lakásában arról vall, hogy szeret itt élni, jók a szomszédok, perpatvarról, ki­csinyes vitákról nem nagyon hahani, jó a levegő is. Van egy tizennégy éves Zsigulija, amivel egykettőre beér Pa­lotára, s az ő korában már nem gondol arra, hogy valaha is elköltözzék innét, ahol fel­nőtt, ahol a szülei éltek és itt telepedett mag a családot alapító fia is. Orbán Jánosné szerencséjé­re helyben, a tsz raktárveze- tőjeként keresi meg a havi 5900 forintot. Nem panasz­kodhat a férje keresetére sem, aki mint kőműves, a fő­városba jár dolgozni. Elége­dett a telep boltjával, ahol megkaphatják a legfontosabb háztartási cikkeket, s mint később kiderült, még a telep közkönyvtára is itt működik. Szép számmal kölcsönzik a köteteket az emberek. Orbá­néi* lakásának első szobájá­ból a szabadba nyílik az aj­tó, a fürdőszoba pedig a te­rasz előtt épült fel. Gyctog a tanyárcl — Bármennyire is szeretjük ezt a helyeit, a gyerekek miatt bent építünk a faluban — mondja gyerekei, a heted,:k osztályos János és a tizenöt éves Mónika egészségügyi szakközépiskolai tanuló tár­saságában a háziasszony. Másfél kilométer, csaknem 20 perces gyaloglás naponta oda és vissza jó időben és hófúvásban az autóbuszig. A telepen lakó több mint 30 gyerek sorsa ez, mert a tsz nem teheti, a Volán nem vál­lalja, hogy beforduljon az au­tóbusz a telfeplgf. Nski- ugyan-’, is keskeny az a műút, ame­lyen a szövetkezet gépkocsijai járnak teljes biztonsággal. — Ha Jancsinak nulladik órája van, azaz reggel nyolc előtt is tartanak foglalkozást, o’yankor hajnali ötkor kel, hogy beérjen az iskolába — sóhajtja az édesanyja. — Ez volt a régi iskolánk — mutat egy hosszú épületre Fehér Sándor. — Megszűnt 1966-ban, mert „bekövzetesít tették”. Noha ezt sok szülő ellenezte, abból a szempont­ból érthető, hogy a korszerű oktatásnak itt már nem volt meg a feltétele, hiszen a két teremben négy-négy osztály, az alsó és felső tagozatosok együtt tanultak. Ám senki sem gondoskodott a közleke­dési feltételekről. Bxradiamé Dobi Julianna óvónő ebben a régi iskola- épületben kapott szoba-kony­hás szolgálati lakást a csa­ládjával. Ö is gyalog teszi meg az utat naponta kétszer, kar­ján a két óvodás kisgyerek­kel. — Nem szabályos — mond­ja —, de bizony egy órácskára mindig lefektetjük az innen bejáró, nagyon korán kelő ovisokat, akik néha már az ebédnél is álmosak, étvágy­talanok. — Mi hosszú távon iparte­lepként kezeljük ezt a terü­letet — mondta Templom Jó­zsef, a tsz elnökhelyettese. A lakók többsége nem a mi dol­gozónk. nem vállalhatjuk át a közlekedési gondjaikat, ezt a tanácsnak kellene rendez­nie a Volán Vállalattal. — Régen más volt — em­lékezik ismét Fehér Sándor. — Volt egy jól működő KliZ- szervezetünk, ifjúsági klu­bunk, nagy focicsatákat ren­deztünk. Most gazdátlannak tűnik a telep. És mióta az eszemet tudom, velünk kap­csolatban mindig az volt a terv, hogy fokozatosan meg­szüntessék Sikátorpusztát. Ma már - viszont, ha telekigény érkezik a tanácshoz, azt fel­tétlenül ki kell elégíteni. Én is a községben építek. C k- hogy a telekre ház is kel' a házihoz anyag, az anya; a pénz. Ezért úgy gondo' m, hogy a többség ragaszkod a, mag az anyagi korlátok m tt még sokáig, talán évtized' lg is lakott hely lesz majd e.: a régi major. Fehér Sándor, Magyari Mi- hályné, a nagyközségi párt- bizottság titkárai, Szalai Mi- hályné, a tanács végrehajtó bizottságának titkára lényegé­ben ugyanazt válaszolják v a kérdéseimre, a tennivalókról. Sikátorpusztának jó ivóvíz­re, a gyermekeknek iskola­buszra van szükségük. Jogi­lag tisztázandók a telekügyek, s mindenféle olyan kérdés, amely a körülmények viszony­lagos modernizálást akadá­lyozza ezen a munkások lak- 1a tobSszáiádoB településen. Mozdító erő — Igaz — gondolom, mert különben fokozódnak a kö­rülmények okozta hátrányok. Az embernek olyan érzése támad, mintha a mostaninál több lehetőséget kínáló ko­rábbi évtizedekben valakik nagyon megfeledkeztek volna erről a területről. Bár, mint mondják is, a nagyközségben is volt behoznivaló hátrány éippen elég. De hát ez már a múlt. A jelenben kellene, ám mintha hiányozna az a feltá­ró, szervező, mozgósító erő, amely kimozdíthatja a közös­ség megrekedt ügyeit. Csak­hogy Kapecska Antal is, mint tanácstag a lemondás szándé­kát fontolgatja. Pedig most nagy szükség van arra, aki szót emel a közös érdek miatt. Kovács T. Isván LATSZIK RAJTA: nem az a fajta, akinek egykönnyen felmegy a pumpája, ha konf­liktusviharba kerül. Kék sze­mében biztonságot nyújtó, de­rűs nyugalom, mozdulatai fe­gyelmezettek, barátságos arca közvetlenségről árulkodik. Időnként megereszt egy mo­solyt, ha a faggatózás számá­ra túl szokatlan vágányra siklik. De válaszol a kérdé­sekre. mert most ez a dolga, s teszi ezt éppoly alapossággal, mint mikor a gépeket ápolja, szereli, vagy otthon kertjét ássa. Elegáns kezeslábasán névkártya tudatja országgal- világgal: Kelemen József, a Sancella Hungary KFT alkal­mazottja. Aránylag — ez a kedvenc szava, belecsempészi szinte minden mondatába. Neki még aránylag minden összejött. El­kerülték a nagy kudarcok, ta­lán mert természete távol­tartja azokat. Életében egyszer engedett a véletlennek, amikor hivatását választotta. Kíváncsiság adta bátorsággal settenkedett még kölyökként villanyszerelők kö­zé, s a látvány többé nem eresztette. S most, 18 év után tudja már, hogy ennek a szakmának is megvannak a rossz oldalai, mégsem pörget­Király birodalom nélkül Ne váljék a munka robottá né vissza az éveket, nem dön­tene másként. Minden bajjal együtt mégis ez az a munka, amit igazán szívből csinál. Egész jó szakmunkás lett belőle, hivatkozik főnökeire, ők mondták így. Ám belső igényessége nem hagyja, hogy megnyugodjék ítéletükben. Ügy érzi, ráférne még a ta­nulás. Rutinja, gyakorlata van elég, hiszen több helyen dol­gozott már, sokat látott, ta­pasztalt, kipróbált. De annyi minden van a villamos- és elektromosszakmán belül, amit még el kellene sajátíta­nia. Nem lenne rossz például mestervizsgát tenni. Meg aztán itt, a Sancellánál egy csomó új dologgal találkozott. Mások a gépek, s mások a követelmények. Mindenki na­gyon igényes és jóval na­gyobb a fegyelem. De ha a jó fizetség találkozik az öröm­mel végzett munkával, akkor ott már komoly gond nem lehet. ÉVEKIG ingázott Nagykátá- ról Budapestre. Minél inkább megismerte a fővárost, úgy vált egyre erősebbé a szülő­hely vonzása. Sosem akarta elszakítani a gyermekkori szá­lakat, pedig vezetői a Ganz- MAVAG-ban még lakást is ígértek neki. Ö azonban nem vágyott Budapestre, nem fért bele az elképzeléseibe — mondja. Hogyan éljen egy ötven négyzetméteres panel­ban, hisz az olyan, mint mi­kor a kutyát bezárják az ólba és nem tud onnan kijönni. Nem, neki tér kell, kert meg műhely, hogy kedvére büty­kölhessen otthon is. Ezért épí­tette meg házát Nagykátán a két kezével, baráti és rokoni segítséggel. Többféle vállalat telephelye volt már ott, ahol most a Sancella áll. Kezdetben zöld­ség-gyümölcs feldolgozóként jegyezték. Ez volt a fővárosi évek után Kelemen József el­ső munkahelye Nagykátán, de amikor az konzervgyárrá ala­kút, nem bízott jövőjében, is­mét Budapesten keresett ál­lást. Aztán úgy tíz éve, hív­ták vissza, akkor már meg­volt Tímea lánya. Időszerű­nek látta hát, hogy végleg letelepedjék itthon. Jó vá­lasztás volt, utólag igy látja, mert az időközben Vörös Ok­tóber Tsz-hez került területet a Sancella vette meg. S eb­ben az új svéd—magyar cég­ben eddig még nem csalódott. Sőt, szép élményt kapott tő­lük. Elmehetett Norvégiába és Hollandiába, hogy ott tanulja meg a gépek elektromos kar­bantartását, javítását. Milyen jó lenne, ha a családnak — mely azóta egy kisfiúval, Ta­mással gyarapodott — is megmutathatná azokat a cso­dálatos tájakat, ahol ő már járt. Talán az élet egyszer módot ad erre is. AKI SOHA nem lóg ki a sorból — így jellemzi magát. Nincsenek kirívó dolgai, irtó­zik is a feltűnősködéstől. Nem jó az a nagy népszerű­ség, rátelepszik az ember éle­tére. Lehet, hogy akik rival­dafényben állnak, színesebben pergetik napjaikat. Neki azon­ban egy a fontos, hogy mun­kájával mutassa meg, meny­nyit ér. Milyennek láthatják őt mások, a munkatársak? Nem tudja eldönteni, bár so­kat gondolkodott már ezen. Ha észrevenné, megérezné, hogy rossz kép alakult ki ró­la, akkor annak a megváltoz­tatásán igyekezne. S ő, aki mindig csöndben szerette tenni a dolgát, a sors úgy hozta, hogy főnök lett. A műszakvezető helyettese, húsz ember munkájának felelőse. És szakszervezeti titkár. Ez valami egészen új, azelőtt nem volt itt ilyen, csak a Sancella megalakulása után nem sokkal három jelölt kö­zül éppen őt választották meg erre a posztra. Tanulniuk kell a szakszervezetet, még nem látják világosan szerepét egy ilyen közös vállalatnál. De rajtuk is múlik majd, mi­vé alakítják. Így most még inkább olyan királyféle, bi­rodalom nélkül. VÁGYAI nem az álmok világából valók. Egy jó könyv, beszélgetés a gyermekkori ba­ráttal, utazás és nyelvtanulás. És vigyázni arra, hogy a munka sose váljék robottá, legyen az mindig kedvtelés, örömforrás. Tóth Andrea

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents