Pest Megyei Hírlap, 1986. december (30. évfolyam, 282-307. szám)
1986-12-06 / 287. szám
8 1986. DECEMBER 6., SZOMBAT Szabad idő - Hobby A cukorba) világszerte ** terjed, és elsősorban a jól táplálkozó közösségekben. Az afrikai négerek között, kik gyakran zsírszegény és kevés kalóriát tartalmazó élelmet esznek, alig van cukorbeteg. Az amerikai négerek ugyanolyan arányban szenvednek cukorbajban, mint a fehérek és az európaiak. Európában a cukorbaj csak a háború idején csökkent. A táplálkozás megszorításának ezt a hatását első Ízben a porosz—francia háború idején ismerték fel, s ezt a második világháború idején szerzett tapasztalatok is megerősítették. E heti összeállításunk elsősorban a cukorbetegségben szenvedők, illetve az azt elkerülni szándékozókhoz szól. Tehát mindenkinek. Életmódunk betegsége Kevés mozgás, sok kalória Dr. Fodor Miklós, a zsámbcki körzeti főorvos vezetésé* vei, aki mellesleg a Pécsett működő Országos Körzetiorvosi Intézet tudományos főmunkatársa is, a megyében harmadik éve folyik diabetes-szűrővizsgálat. — A tüdőszűréshez • kapcsolódóan 1984-ben kezdtük Zsámbékon, tavaly Biatorbá- gyon végeztük el, és az idén Budakeszin folynak a szűrések. Az Országos Korányi Tbc- és Pulmonológiai Intézet; illetve az Országos Körzetiorvosi Intézet modellkísérleteinek részeként végezzük a vizsgálatokat. A három községben több mint tízezer ember kerül diabetes szempontjából is ellenőrzés alá. A pankreász (hasnyálmirigy) ez emberi szervezet második legnagyobb mirigye. A hasnyálmirigy termeli az élet- fontosságú, de csekély meny- nyiségű inzulint olyan mértékben. amennyi szükséges belőle. A pankreász elsősorban a cukorbajjal kapcsolatban vált világhírűvé. A cukorbetegség gyógyításának nevezetes éve 1922 Volt, de ebben az évben Kafogyasztott zsíros étel, a rengeteg szénhidrát mind-mind diabetesre hajlamosító tényező. Pedig pontosan falun lehetne másképp is. A kert megtermi a zöldséget, a főzelék mégis ritkán látott étel a faiusi konyhák asztalán. A cukorbetegség az életmód betegsége, gyógyítani, illetve megelőzni az étkezési szokások változtatásával lehetséges. Es nagyon fontos! Mert már a huszonévesek körében is jelentkeznek a cukorbetegség tünetei. A kevés mozgás, a sok fölösleges kalória, az alkohol, mind oka a betegségnek. Q A már betegeknek áll-e megfelelő diétás készítmény a rendelkezésükre? — Zsámbékon igen, de úgy tudom, máshol nem ilyen jó a helyzet. Nem a narancs- sárga korongos csokoládék és befőttek hiányoznak, hanem az alapvető főznivaló; a diétás szójás tészta, az alacsony szénhidrát tartalmú, viszont rostanyagban gazdag rozs-, illetve korpás készítményekből nincs elegendő. 9 Mi a legfontosabb a cukorbetegség gyógyításában? — Az orvossal való jó együttműködés és az étrendi kezelés, a diéta pontos betartása. A. P. ting C. H. Besttel és J. J. R. Macleoddal együtt felfedezte ez inzulint. A történet valójában több mint három évtizeddel eme óriási felfedezés előtt kezdődött. Két német élettankutató, von Mehring és Minkowski többet akart tudni a hasnyálmirigyről. Egy kutyából eltávoHították ezt a szervet és megfigyelték, hogy ennek a kutyának a vizelete valósággal vonzza a legyeket és a darazsakat. Mások is felfedezték, hogy a cukorbetegek vizeletében cukor van. de nem ismerték fel »z összefüggést. Később felfedezték, hogy a vizeletben azért jelenik meg a cukor, mert túlságosan sok van belőle a vérben, és még később feltételezték, hogy a hasnyálmirigy termel valamit, ami valahogyan szábá- lyozza a vérben lévő cukor mennyiségét, szintjét. Ban- tirignek, Bestnek és Macleod- nak sikerült annyi inzulint kivonniuk egy borjú hasnyálmirigyéből, amennyi elegendő volt egy cukorbeteg kutya vércukorszintjének csökkentéséhez. A borjú és a kutya segített a cukorbeteg emberek megmentésében. Az inzulin — a latin insula =szi get szóból ered — egy kisméretű fehérje, Termelését (vagy befecskendezését a betegbe) pontosan kell szabályozni. Ha kevés van belőle, akkor a vérben túlságosan sok lesz a cukor, a beteg fáradékonnyá válik és lefogy. Ha 1 túlságosan sok van belőle. akkor a vércukor megfogyatkozása ingerlékenységet, izzadást, éhséget és eszméletvesztést okozhat. A túlságosan kevés és a túlságosan sok között elég kicsiny a különbség. A diabétesz elnevezés görög eredetű, a jelentése átmegy valamin, és ezt a betegséget az i. e. II. században Aretaiosz nevezte el így. Cukorbetegek figyelmébe! A diéta kiskátéja A gerinc állapotára vigyázni kell Az ideális fekvőhelyzet Az orvosok a megmondhatói, hogy az emberi szervezet a modern élet körülményei között mennyi ártalomnak van kitéve, és ezeknek az ártalmaknak legnagyobb részét testünk tartóoszlopának. a hátgerincnek kell elviselnie. A sok ülés a munkahelyen. otthon a tévékészülék előtt, valamint a kevés a szája zsibbad, verejtékezik. A GABONAFÉLÉK ÉS LISZT ESAKUK SZÉNHIDRÁT- ÉS ENERGIATARTALMA (Az értékek általában 100 gramm élelmiszerre vonatkoznak, kivéve a darabegységben megbatározott élelmiszert.) Élelmiszer Szénhidrát Energia (R) kJ (Kai) Búzaliszt 70 1470 (35U) Büiékenyér Császárzsemle, 54 1090 (260) 1 db, 44 g Diabo-zseinle, 26 545 (130) 1 db, 54 g 17 590 (140) Fehér kenyér. 54 1030 (260) Félbarna kenyér 54 1030 (260) Graham-kenyér 54 1090 (260) Kifli, 1 db, 44 g 26 545 (130) Levegokenyér 28 1640 (390) Pászka 78 1595 (380) Perec, 1 db, 31 g Pogácsa, 19 505 (120) vajas, 1 db, 47 g Pogácsa, tepertős, 25 840 (200) 1 db, 47 g 22 840 (200) Réteslap, 1 db 23 715 (170) Rizs 78 1470 (350) Rozskenyér Száraztészta 54 1090 (260) (fehér) Szaraztészta 77 1595 (380) (4 tojásos) 73 1395 (380) Zsemle, 1 db, 54 g 30 630 (150) Zsemlekenyér 57 1135 (270) Zsemlemorzsa 71 1430 (340) ammm 1&eresztrejtvémy Mozart, a zoftskölfő Minden idők egyik legnagyobb zencköltöje. Wolfgang Amadeus Mozart hat zeneművének címe rejlik rejtvényünkben. / r 1 r h 5 <2> 7 a 9 iO □ — <2. 13 th — i _____ iü sz ■Wf n m í9 U-1 2o~ 2t ■>, * ■V Z*> 2* 3'jff, 25 Zó I— m 26 r SÍ 29 20 M 3/ 22. mk 5 b ü- rf.y 35 " 30 37 m 59 +79«^ Mi h3 íih H5 uó hS 5h s-o 52 *@É 5b '|jSí — 5* SC r fv* m 0>o :>- i"V; 6/ 62 "fi 3 ü 0.5 ! 'ár.-Vf <2*S £7 M 69 ft m □ E VÍZSZINTES: 1. Mozart 1786 decemberében komponált müve. 14. Levegő, görögül. 15. Diszí'a. 16. Evenként renuezik Budapesten (róv.). 17, Bútorlakó. 18. Szándékában áll. 19. Verdi-opera. 20. igen oroszül. 21. A szavak Jolly Jokeré. 25. Hónap nevenek rövidítésé. 25. Nem szabad túlfeszíteni, ztí. Személyénél. 23. A ládafia. ■ JLi. Taszító. 3D. Szovjet repülőgép Up us. 31. Ha tar* rag. 33. Maskaráoan van! 34. Kicsinyítő képző. 35. Mesefilin. 36. izmos. 38. Üveggyári olvaszto- üzem. 40. Az ottanit. 42. Egyik legismertebb operája. 45. Az angol legierö névoétüi. 47. A íeríiak ruháján több van. 40. Elhallgattál. 50. Felhős ég. 51. Római császár (i. e. 5—i. u. 39.). 53. „Egy... mint száz”. 54. Szooa elkülönített ablaktalan része. 55. ^vngol sör. 56. Bűnhődik. 57. Szappanmárka. 53. Szovjet repülőgéptípus. 59. A Ludolí-fele szám. 60. idegen Anna. 61. Annyi mint. 63. Rangjelző. 64. Nedves helyet kedvelő növény. 66 Termelési ág. 63. Egykor. 70. Tó a Magas Tátrában. 72. Nálunk is gyakran játszott operája. FÜGGŐLEGES: 2. Érvényesül. 3. .Vízmozgás. 4. ... Mayumi, a müncheni olimpián a 4oO hiéteres pillangóúszás bajnoka. 5. Bizony, a régi magyarok nyelvén. 6. Versszak. 7. Me- seiilm (ford.), 8. Okmányok. 9. Az egykori Filmiroda névjele volt. 10. Község Tolna megyében. 11. Nota bene (rövidítve).' 12. Me- netelési zenedarab. 13. Schickane- der szövegére irt operája. 14. Egy- felvonásos énekes játéka. 22. Mértani testek alkotója. 24. Híres, népszerű szerenádzenéje. 25. Csapadék. 27. Bach—Seregi balett. 29. Hajó része. 32. Duna menti üdülőhely. 34. Kossuth-díj as táncművész (Zsuzsa). 36. Attila hun neve. 37. Perui pénz. 38. ... szerep keres egy szerzőt (Pirandello). 39. Sztravinszkij burleszkje. 41. Helyettesíti a redőnyt. 45. Fogd. 44. A nagyszülők kedvence. 46. Illattal párosult zamat. 43. világhírű francia filmszínésznő névbetűi. 50. A „nemzet csalogányá”- nak névjele. 52. Shakespeare-drá- ma. 54. Mindenre kiterjedő. 59. Pula, jugoszláv kikötő régebbi neve. 62. A harc istene a római mitológiában. 64. A növényi élet hordozója. 65. Szép Ernő verse. 66. Mint. az 5. számú sor. 67. Turbán része! 68. Két római szám. az első a másodiknak ötszöröse. 69 Indulatszó (a meglepetés hangja). 70. Régi kettős betű. 71. Az ezüst vegyjele. Beküldendő: a hat Mozartzenemű címe. Beküldési határidő: 1 hét. A NOVEMBER 15-1 REJTVÉNY HELYES MEGFEJTÉSE: Déli pihenő. Menekülő tehén. Három korsó. A város pe/emén. könyvutalványt nyertek: Berenesl Zoltán, Monor, Batthyány út 21., Braun Endre, Budapest, Balassi Bálint u. 9/11.* Bugyi Árpád, Nagykőrös, Tárogató u. 11., Czikora Jánosné, Po- máz, Ilegyalja út 16., Nagy Gábor, Nagykőrös, Szegfű u. 8., Járási Józsefné, Vác Vöröskereszt sor 52., Sauer Lászlóné, Nagyká- ta, Ady E. u. 64., Üjváry Ferenc, Gödöllő, Mátyás kir. u. 25., Vanó Mária, Vác, Mikszáth út 4., Zsolnai József, Dunakeszi, Barátság u. 35. i Gysrmekrejtvény ■ Pajtások! Lotz Károly festő (1833—1904) munkásságának kezdetén a romantikus hanguiatú tájak, alföldi jelenetek festője volt. Később már igazi területe a monumentális falfestészet lett. Festményeiből, freskóiból mutatunk be néhányat alábbi rejtvényünkben. Házikerti tanácsadó Paradicsom- és uborkahaffaffás 4 1 i Ll ö i + V KA IL (1 (6 ti 1T16 «t 50 u XL. 25 iH 25 úo A képen a tisztán fából készülő, ideális ágytípusokat láthatjuk. VÍZSZINTES« 1. Nagy fontosságú focimérkőzés. 7. Fő műve, az Operaház óriási tempera mennyezetképe, amely az ... isteneinek világát mutatja be. 9. Mikszáth Kálmán. 10. Ez a „pásztor” a piros alsó (kártyalap) névadója. IS. Élelmezés. IS. Tahi közepe. 16. Fém, kémiai Jele: St. 17. Japán második legnagyobb városa. 19. Az Odera bal oldali mellékfolyója. 30. Mértani zárt görbe vonal. 21. Tő távirati szóval. 23, A szőlő támasztéka. 24. ... királyfi és Tündér Ilona története jeleneteit ábrázolja a Nemzeti Múzeum lépcsőházában látható freskója. 28. A magyar antifasiszta líra kiemelkedő alakja volt, akit 1944-ben a fasiszták kivégeztek (Miklós). FÜGGŐLEGES« 1. Épületmaradvány. 2. Tisza- menti tájképeinek egyike. 3. Két égtáj rövidítése. 4. Igen öreg bácsika. 5. Európa második leghosszabb folyója. 6. Félig már okos! 8. Mitologikus női aktfestménye. 11. Közép- és hosszútáv- futó volt, aki 9 világrekordot állított fel (Sándor). 12. A mesterséghez nem értő, rossz munkát végző iparos. 13. Semmikor. 14. Pléd. 18. Valamely városrészt iv alakban körülvevő széles útvonal. 22. Időmérő. 23. Gyötrelmes testi szenvedés. 25. Göd határai 1 Gyerekek! A vastag betűkkel szedett sorok megfejtését, a többi decemberi megfejtéssel együtt — egy levelezőlapon — 1987. január 10-ig küldjétek be a szerkesztőséghez. Már egyetlen heti helyes megfejtéssel is lehet nyerni! / O Hogyan csinálják? — Az új módszer lényege, hogy eljöbb kérdőív segítségével próbáljuk meg kiválogatni a cukorbetegség szempontjából veszélyeztetett populációt Az ívek olyan kérdéseket tartalmaznak, mint előző betegségek, gyógyszerszedés, testsúly, vérnyomás, alkoholfogyasztási szokások stb. A rubrikákat a kérdezőbiztosok segítségével töltik ki, miközben a méréseket és a vizsgálatokat az asszisztensek végzik. Az adatok, illetve a vizsgálatokra levett vér a fent nevezett intézmények számítógépeibe, illetve laboratóriumaiba kerülnek. G Eddigi tapasztalatok? — Az eddigi eredmények alapján sajnos már most megállapítható, hogy a cukorbetegek száma az országos átlag felett van, ugyanígy a lakosság több mint 50 százaléka mondható elhízottnak. Okai a rossz táplálkozási szokásokban rejlenek. Sok a zsír, a kenyér és a tésztaféle az étrendben. A luxuskalóriák között pedig az édesség mellett ott az alkohol, legfőképp a sok sör. A nagymértékben 1. A cukorbeteg diétájának fedeznie kell a szervezet tápanyag- és energiaigényét, illetve lehetővé kell tennie a kívánatos testsúly elérését. 2. Az étel formájában felvett energia 40—45 százalékát szénhidrátokból, 20 százalékát fehérjékből, 35—40 százalékát pedig zsírokból fedezze a cukorbeteg. 3. Többször keveset! Napjában legkevesebb ötször, de inkább hat-hét alkalommal étkezzen a cukorbeteg! 4. Az egyes étkezéseknek meghatározott mennyiségű szénhidrátot kell tartalmaznia! 5. A cukor, a cukorral készült ételek fogyasztásának kerülése. Nem mindenki tudja: tilos a Tonik, a Cola, a Traubisoda és a paradicsom-ivólé is! Cukorral a diabeteses csupán mint gyógyszerrel élhet fenyegető hipoglikémia esetén: ha már A folytonnövő paradicsomfajtákat 1110+40X20 (30) cinre, a determináltakat 80+40X 30 cm-re, az uborkát nagyobb térigénye miatt 160X30 ernes térállásba ültetjük. Mindkét növényt támrendszer mellett termesztjük. Az uborka metszéséről Somos András Zöldséghajtatás c. könyvében olvashatunk részletesen. A paradicsom alsó leveleit az első fürt érésekor eltávolítjuk, ezt folyamatosan végezhetjük. A paradicsom jobb termékenyülése érdekében a fürtöket virágzáskor megrázogatjuk, ezt főleg délelőtt 9.00 órától du. 15.00-ig tegyük, ilyenkor legnagyobb mérvű ugyanis a virágporhullás. Az uborka, főleg a kígyótípusok virágai nem termékenyülhetnek meg, mert a termés ebben az esetben torz és kicsi lesz. Emiatt a rovarokat különös gonddal kell irtani, illetve eleve nem szabad beengedni a termesztőhelyiségbe. A hímvirágok (vékonyabb a kocsányuk) kicsípése is jó eredményt ad. Fenyvesi Gábor (Folytatjuk) paprika esetében, a fertőtlenítést 4%-os formalinoldattal végezzük. A tápkocka összetétele a paradicsomnevelésben a paprikánál - leírttal egyezik, az uborka tápkockáit 5 rész tőzegből. 2-3 rész érett istállótrágyából, végül 2-3 rész homokból állítjuk össze, és egy hónapig érlelődni hagyjuk. A paradicsompalántát tűzdelve neveljük, az uborka magját viszont rögtön a táp- kockába vagy 10—12-es cserépbe vetjük: nem bírja az átültetést, ha megsérül a gyökere, a palánta elpusztul. A ki ültetéskor a cserépből óvatosan kiütjük, és az előre elkészített gödröcskébe állítva rányomkodjuk a földet. Tízezer paradicsompalántához kb. 30—40, ugyanennyi uborkapalántához 4-500 g mag szükséges. Bimbós vagy virág- . zó töveket ültetünk. Mindkét növényhez műtrágyákat kell adagolni. Foszforból 2, káliumból 2,5—3 dkg jusson négyzetméterenként, ezt a talajba kell bedolgozni. Az ültetést 1 dkg nitrogén kiszórása előzze meg, amit eredés után meg lehet ismételni. A paradicsom és az uborka hajtatása sokban hasonlít a múlt héten tárgyalt paprika- hajtatáshoz. Ezért az azonos vonásokra csak utalok. A téli vagy korai (február eleji— február közepi) termesztés- kezdethez már novemberben el kell vetni a magot, de talán még most sincsen nagyon későn. Aki viszont csak március elején akarja kezdeni a paradicsomhajtatást, december 10-ig vesse el a kiválasztott (általában folytonnövő) fajták vetőmagját: Gála, Sonatina, Lucy, Kecskeméti üvegházi, vagy a determinált növekedésű K 3, K 262, Soroksári korai és Módi. Az uborka vetési ideje is hasonló, a fűtött fóliába elég januárban vetni, mert csak március 15-én lehet kezdeni a kiültetést. Ajánlott fajták: Kecskeméti hajtató. Kecskeméti saláta. Saladin, Nordischer President, Beiair stb., tehát főleg a salátauborka- fajták. A termesztőberendezés és a palántanevelőágy előkészítése ugyanúgy történik, mint a természetes mozgás erősen igénybe veszi a csigolyák között elhelyezkedő porckorongokat. és előbb vagy utóbb deformálja azokat. A napközbeni ártalmaikat, a deformálódási azután a fekvőhely helytelen megválasztása és beállítása nemhogy enyhítené, de még fokozza is. A fentiekből kiindulva egy nyuagtnémet cég két olyan ágytípust konstruált és hoz forgalomba, amelyek az egészséges alvás és pihenés érdekében úgy állíthatók be, hogy a hátgerincnek, illetve a szervezetnek a legnagyobb pihenést biztosítsák. Az egyik egy olyan „gerendaheverő”, amely hullámos felületű, a váll és a csípő számára megfelelő mélyedés lévén benne kiképezve. Így a heverő a hátgerinc számára éjjel. alvás közben egyenes tartást biztosít. A két mélyedésen klívül a heverő a fej és a láb helyén magasítva készül, azért, hogy a természetes vérkeringésnek éjjel sem legyen akadálya. A másik ágy három beállításra alkalmas. A betét alatti — lécekből álló — faheverő beállítható úgy, hogy a láb alatti rész megemelkedjék, ami a láb érbetegségeinek megelőzését szolgálja. De beállítható akként is, hogy a fejrész megemelése mellett a térdek helyén is kissé hullámos legyen. Így a fej vérellátásának szabályozása mellett a hasnak és a lábnak a felfrissítése is elérhető. S harmad- sorban: a derék táján megemelt ágy a csigolyák közötti porcok tehermentesítését van hivatva szolgálni. A borjú és a kutya segített Egy kis történelem