Pest Megyei Hírlap, 1986. december (30. évfolyam, 282-307. szám)
1986-12-04 / 285. szám
1986. DECEMBER 4.. CSÜTÖRTÖK Folytatódik Washingtonban a törvényhozási vizsgáin előkészítése Carlueci az új nemzetbiztonsági tanácsodé Az amerikai kongresszus vezetői megelégedéssel fogadták, hogy Reagan elnök végül is hajlandó volt független ügyészt kinevezni az Iránba történt fegyverszállításokká, kapcsolatos visszaélések feltárására. A demokrata párti vezetők azonban sürgették, hogy Reagan végezze el a tzüksé- ges „nagytakarítást” is a Fehér Házban, és távolítson el tisztéből minden olyan személyt, akinek köze volt az ügyhöz. A kongresszusi vezetők általában megelégedéssel jogadták, hogy Reagan elnök Frank Carluccit nevezte ki új nemzetbiztonsági tanácsadójául. Carlueci Carter elnöksége idején volt egy ideig a CIA helyettes vezetője, Reagan viszont hadügyminiszter-helyettessé nevezte ki, egy ideig Weinberger hadügyminiszter mellett teljesített szolgálatot. Shultz külügyminiszter, aki eredetileg David Abshire NATO-nagykövet jelöltségét támogatta, szóvivője útján haladéktalanul közölte, hogy elégedett Carlueci kinevezésével és kész messzemenően együttműködni vele. Úgyancsak megelégedéssel szólt erről az európai körúton lévő Weinberger hadügyminiszter is. Meese igazságügyi miniszter szerint a függetlenített ügyész kinevezése elsősorban nem azért vált szükségessé, mert az általa vezetett nyomozás pártatlansága nem volt biztosítva, hanem azért, hogy élkerüljék az érdekösszeütközéseket. A valóságban a politikai vezetők zöme a múlt hét óta sürgeti a független vizsgálatot. A központi hírszerző hivatal, a CIA bankszámlájára futottak be az iráni fegyvereladásokból és más forrásokból Frank Carluccit, a CIA volt igazgatóhelyettesét nevezték ki a Fehér Ház nemzetbiztonsági tanácsadójává származó összegek, amelyeket a nicaraguai ellenforradalmárok és más fegyveres csoportok támogatására fordítottak. A The Washington Post szerdai jelentése szerint a CIA számláján 500 millió dolláros letét volt erre a célra. Ennek az összegnek a felét Szaúd- Arábia adományozta, s ebből nemcsak a nicaraguai, hanem az afganisztáni és az angolai ellenforradalmárokat is fegyverekkel, felszerelési tárgyakkal látták el. A iap úgy értesült, hogy a titkos alap tányéré az „iráni kapcsolat” kivizsgálása során derült fény. Közben az amerikai kongresszus vezetői folytatják a törvényhozási vizsgálat előkészítését. Robert Byrd, a szenátus demokrata párti csoportjának vezetője azt mondotta, hogy lehetségesnek tartja az új ülésszak összeülte után egy olyan vegyes bizottság létrehozását, amely — a Határozatokat hozott az ENSZ közgyűlés» Fő helyen a palesztinkérdés A közel-keleti helyzettel foglalkozó nemzetközi tanácskozás összehívásáról hozott határozatot kedden az ENSZ közgyűlése. A szocialista és az el nem kötelezett országok által beterjesztett határozati javaslat a Biztonsági Tanács öt állandó tagjának részvételével előkészítő bizottság létrehozását indítványozza. Az ENSZ-közgyűlés kedden határozatot hozott a palesztinkérdésről is. E szerint a palesztinkérdés rendezetlensége az arab—izraeli viszály egyik fő oka. A közel-keleti helyzetről tartandó nemzetközi tanácskozás nagyban hozzájárulhat a palesztin kérdés igazságos rendezéshez — hangsúlyozza a határozat. A Biztonsági Tanács kedden felhívta az érintett feleket, hogy szüntessék be a palesztin menekülttáborok lakói elleni erőszakot és hozzanak intézkedéseket a táborlakók szenvedéseinek enyhítésére. Az ENSZ közgyűlése kedden befejezte a gyarmati rendszer megszüntetéséről folytatott tanácskozást és határozatban ítélte el a gyarmati függőség minden formáját. Az ■rintett országoknak fel kell '■rámolniuk katonai támaszpontjaikat a fennhatóságuk alá tartozó területeken — hangsúlyozza a határozat. Watergate-ügyhöz hasonlóan — különleges vizsgálati jogokat kapna és a jelenlegi vizsgálatoktól függetlenül saját maga is áttekintené, történtek-e- törvénysértések az iráni fegyvereladások során. Byrd ugyanakkor kijelentette: véleménye szerint szükség van arra, hogy az ügyben legjobban érintettek, mindenekelőtt Donald Regan, a Fehér Ház politikai apparátusának vezetője, távozzanak tisztükből. Az együttműködésről Maróthy László Bukarestben Szerdán délután Bukarestben megkezdődött a magyar— román gazdasági együttműködési vegyes kormánybizottság XIX. ülésszaka. A tanácskozásra szerdán a román fővárosba érkezett Maróthy László, a Minisztertanács elnökhelyettese, a magyar —román gazdasági együttműködési vegyes kormánybizottság magyar tagozatának elnöke. Az ütésén részt vevő román küldöttséget Gheorghe Petrescu miniszterelnök-helyettes, a bizottság román tagozatának elnöke vezeti. Biiiszei Értekezletek sora Többnapos tanácskozássorozat, valóságos év végi ma- raton kezdődött Brüsszelben. A NATO hagyományos decemberi tárgyalásait az úgynevezett Euro-csoport megbeszélése nyitotta meg. Összeültek a tagállamok vezérkari főnökei, majd az Atlanti Szövetség hadügyminiszterei folytatják a sort. Jövő héten, immár a Közös Piac állam- és kormányfőinek időközben lezajlott csúcstalálkozója után pedig a NATO-országok külügyminiszterei zárják a tervek szerint az értekezletek sorát. Japán—szovjet kerekssztal-konfsrencia Tárgy elás vegyes vállalatokról Közös közlemény elfogadásával ért véget szerdán fokiéban az ötödik japán—szovjet kerekasztal-konferencia. A 293 japán és 127 szovjet politikus, tudós és újságíró részvételé- Vei megréndezétt tanácskozás fontosnak minősítette a két ország hosszú távú gazdasági és műszaki együttműködését és vegyes vállalatok létrehozását sürgette. A közlemény egyebek között megállapítja: a két orAfganisztóni helyi választások Nemzetiségek a Az Afganisztáni Népi Demokratikus Párt (ANDP) KB Politikai Bizottsága kedvezőnek tartja a helyi államhatalmi és államigazgatási választások első szakaszának eredményeit — olvasható a testület szerdán közzétett határozatában. A politikai bizottság kiemeli, hogy azon körülmények ellenére, amelyeket az ellenforradalmárok tevékenysége teremt, 85 százalékos volt a részvétel a választásokon. Az eddig megválasztott 14 200 küldött, illetve tisztségviselő 35 százaléka az Afganisztáni Népi Demokratikus Párt tagja. A határozat a párt iránti bizalom jeleként értékeli, hogy a tanácstagi és tisztség- viselői posztok egyharmadára az ANDP tagjait választották. Mint a dokumentumból kiderül, a megválasztottak , 52,3 százaléka paraszt vagy munkás. Az újonnan választott helyi dzsirgák (tanácsok) nemzetiségi összetétele megfelel a lakosság nemzetiségi összetételének; a tanácstagok és a tisztségviselők között egyaránt ott vannak a pastu, a tadzsik, az üzbég, a türk- mén, a beludzs, a hazam és a többi etnikum képviselői. A határozat hangsúlyozza, hogy 1987 májusáig le kell bonyolítani a helyi választásokat az ország minden köz- igazgatási egységében. 'Csak röviden... Tegnap történT Látogatások Aczél György, a Magyar Szocialista Munkáspárt Politikai Bizottságának tagja szerdán a főváros XI. kerületébe látogatott. Tájékozódott a mintegy 200 ezer lakosú városrész életéről, a helyi pártmunka időszerű feladatairól. Felkereste a Budapesti Művelődési Központot, majd a BHG Híradástechnikai Vállalatot. Délután időszerű politikai kérdésekről tartott aktívaértekezletet. ★ Gáspár Sándor, az MSZMP Politikai Bizottságának tagja, a SZOT elnöke tegnap a XII. kerületbe látogatott. A helyi vezetők tájékoztatójának meghallgatása után a Magyar Optikai Művekbe vezetett az útja. A gyárlátogatás végén megtekintette az üzemorvosi rendelőt, a cég márkaboltját és a Szakasits Árpád Művelődési Központot. Ezután a vendég pártalapszerve- zeti taggyűlésen vett részt. A JEMENI NÉPI DEMOKRATIKUS köztársaság legfelsőbb bíróságának épületében megkezdődött azoknak a személyeknek a nyilvános pere, akiket az idei január 13-i események kirobbantásával vádolnak. A 142 vádlott közül 48 fölött távoilétükben ítélkeznek. LEZUHANT gyakorló repülés közben a brit királyi légierő egyik Tornado típusú harci repülőgépe. A kétszemélyes legénység katapultált, sértetlenül megúszta a balesetét.’ BELGRÁDBAN megtartotta harmadik ülését a magyar-— jugoszláv energetikai és bányászati együttműködési munkacsoport. Értékelte a kétor- szág között folyó villamoserief- getikai, szénbányászati, kőolaj- és gázipari együttműködés helyzetét és meghatározta szélesítésének módját, megkülönböztetett figyelmet fordított a Szeged és Szabadka közötti 120 kilovoltos távvezeték bővítésének kérdésére. AZ EGK és Csehszlovákia között tárgyalások folynak egy kereskedelmi egyezményről, amely az ipari fogyasztási cikkek, így ■ üveg- és kerá- miaipari termékek, cipők és bútorok forgalmát ölelné fel. szág vezetőinek látogatásai hozzájárulnának a világbéke stabilitásához. Japán és a Szovjetunió egyetértett Mihail Gorbacsov és Nakaszöné Jász uhiro kölcsönös látogatásában. azonban'az SZKP KB főtitkára méé nem határozta meg. mikor tűd eleget tenni a meghívásnak. A közlemény emlékeztet arra is, hogy Sevardnadze külügyminiszter ez év januári tokiói látogatása alkalmával megállapodás született, amelynek értelmében a Szovjetunió és Japán folytatja a tárgyalásokat egy békeszerződés megkötése érdekében. Kinevezés a Füíöp-szigsioken kimé Ferrer Pimeptel utóda jmíí Corazón Aquinő, a Fiilöp- szigetek elnöke szerdán kinevezte az előző nap leköszönt Pimentel helyi kormányzati miniszter utódát. A miniszter távozását a hadsereg vezetői követelték. Utóda a 69 éves Jaime Ferrer, az állami választási bizottság eddigi. elnöke lett. Pimentelt Aquino asz- szony — miniszteri rangban — a nemzetiségi kérdésekben illetékes elnöki tanácsadónak nevezte ki. A politikus így továbbra' is a kabinet tagja marad. Az elnök asszony szerdai televíziós beszédében, amelyben a személyi döntést bejelentette, dicsérte Pimentelt, aki férje, a néhai Benigno Aquiho ellenzéki vezető közeli műnkalácsa volt.- Ugyancsak kedvező véleményt mondott Ferrer- ről, akit a demokratikus folyamat védelmezőjeként és a diktatúra rettenthetetlen ellenségének minősített. Fidel Ramos, a fegyveres erők vezérkari főnöke koráb bán öt, baloidaü' beállitottságú rnimszfernék aZ eltávolítását követelte Corazón AqutTiótól, ezek egyike volt Pimentel. Áz ugyancsak kedden eltávolított munkaügyi miniszter utódlásáról még nem született döntés Manilában. Elk&szön a NASA-tól Űrhajósbúcsú Joe Engle amerikai űrhajós megválik a NASA-tól, az amerikai Országos űrhajózási és űrkutatási hivataltól. A légierő 54 éves ezredese 1966 óta szolgált a NASA kötelékében, részt vett az űrrepülőgépek kipróbálásában. Parancsnokként két ízben járt á világűrben: 1981-ben a Columbia. 1985- ben a Discovery űrrepülőgépek fedélzetén. A Challenger katasztrófája óta ő a tizedik amerikai űrhajós, aki távozik a NASA- tól. Ellenállók, hadviseltek bécsi találkozója A békés, biztonságos világért A leszerelésre, a békére szólítanak fel közös felhívásukban egykori ellenállók, hadviseltek, a II. világháború áldozatai. Az osztrák fővárosban szerdán ért véget világ- találkozójuk, amelyen 40 országból mintegy 350-en vettek részt, köztük a Magyar Ellenállók, Antifasiszták Szövetségének küldöttsége. Az 1970- es belgrádi és az 1979-es római világtalálkozó'után ezúttal harmadszor gyűltek össze a különböző pártállású, világnézetű veteránok, hogy együtt szánjanak síkra a békés, biztonságos világért. A zárónyilatkozatban, amelyet az ENSZ-hez és valamennyi kormányhoz eljuttatnak, felhívnak a fegyverzetek korlátozására, a viszályok békés megoldására. Franz Vranitzky, szocialista párti osztrák kancellár a bécsi városházán rendezett záró- ünnepségeit felhasználta arra, hogy személyesen köszöntse a találkozó résztvevőit. TF* Az új felsőoktatási reformtörvényekért Tüntet ma a párizsi diákság A francia kormány eltökélte, hogy minden áron megszavaztatja a parlamenttel az új felsőoktatási reformtörvényt és felkészült az egyetemi és középiskolai diákság újabb nagy párizsi tüntetésére. A sztrájkoló egyetemek országos'-'egyeztető tanácskozása kedden késő este olyan határozatot. hozott, hogy a törvényjavaslat semmiféle módosítása nem fogadható el és követelik a.' terv teljes, egyértelmű visszavonását. Ä tanácskozás felhívta az egyetemeket, hogy folytassák a sztrájkot a tervezet visszavonásáig és vegyenek részt a csütörtöki tüntetésen. A középiskolai tanárok legnagyobb szervezete, a FEN felhívta tagságát a csütörtöki tüntetés támogatására, s a CGT szakszervezet szintén cselekvő szolidaritásra szólította fel tagjait. igaz kommunista, igaz hazafi volt OnfeEáidozé hűséggel az eszméért Nyolcvan éve született az illegális Szabad Nép főszerkesztője, Rózsa Ferenc. Életrajzírói önmagához szigorú emberként, megfontolt politikusként ábrázolták, aki hűséggel és becsülettel állt helyt fontos őrhelyén. Akit a magyar történelem legtragikusabb időszakában, a II. világháború idején az önfeláldozó hűség örök példájaként halt mártírhalált. Neves hídépítő mérnök fiaként született 1906. december 4-én, Budapesten. Ott végezte el a középiskolát és 1924- ben Németországban folytatta tovább tanulmányait. Előbb a karlsruhei egyetemre iratkozott be, majd Drezdában szerzett építészmérnöki diplomát. Tehetsége fényes jövővel kecsegtette, de ő már diákéveiben többre becsülte a progresszív politizálást, a közéleti, harcot a biztosnak- látszó polgári karriernél. Drezdában a szocialista diákszövetség tagja, majd egyik vezetője lett. Hamarosan képzett, szívesen hallgatott agitátor hírébe került, aki a tollát is jól forgatta. Újságírói erényei jól kamatoztak a diákszövetség lapjának szerkesztésében. Ahogy politikai ismeretei bővültek, mindinkább érdekelni kezdték a társadalmi kérdések, mind jobban vonzódott a zenéhez és az irodalomhoz is. Budapestre 1931-ben tért ■ vissza és csonka család várta Szeretett bátyja,1 a vegyészmérnök Richard felforgatás vádjával éppen három és fél éves börtönbüntetését töltötte. Richárd egy évvel később szabadult és mindjárt bevonta öccsét a mozgalomba. A német földön végzett munka jó ajánlólevél volt ahhoz, hogy a KMP tagja lehessen. Szer'-esztői tapasztalatainak pedig nagyon nagy hasznát vette a Kommunista című illegális lap szerkesztőbizottságának tagjaként. Ez az időszak az illegális magyar kommunista mozgalom nagy próbatételének szakasza volt. A hitleri fasizmus előretörése felbátorította a magyar reakciós uralkodó köröket is. Egyik támadást a másik után indították a kommunista mozgalom letörésére. Sallai Imre és Fürst Sándor 1932-ben történt kivégzésével Úgy vélték, nemcsak elrettentő példát statuáltak, de le is fejezik a mozgalmat. A párt mégis tovább élt, és egymás után szervezte akcióit. Az elszánt harcosok sorában élvonalban küzdött Rózsa Ferenc is, aki hamarosan az osztályellenséggel szembeni védekezés, a konspiráció valóságos mestere lett. Előrelátása, óvatossággal párosult bátorsága megmutatkozott az 1933 őszén lezajló nagy építőmunkássztrájk szervezése közben. S később Is, amikor az SZDP vezetőivel tárgyalt a munkásegység megteremtéséről, amikor segített létrehozni a KIMSZ és a szociáldemokrata OIB akcióegységét. Egyike volt azoknak a felelős kommunistáknak, akikre 1938-ban a párt újjászervezését bízták. 1939-ben Párizsban találkozott a párt emigrációban élő vezetőivel és az ott kapott tanácsok alapján építette ki a KMP itthoni szerveit 1941- ben tagja lett az itthon működő Központi Bizottságnak, később a titkárságnak is, majd a KB egyik titkárává választották. A párt tehát élt, harcoit. de éberen figyelt a Horthy-rend összes fegyveres erőinek legtapasztaltabb kopóit mozgósító VFK—II. is. Ezek az urak jól sejtették, hogy a sokasodó szervezett megmozdulás, háborúellenes akció mögött hathatós erő működik. Csak azt nem tudták, hogy hol keressék ezt az erőt. Bizonytalanságukra jó példa volt az 1941 májusában megrendezett budapesti nemzetközi árűmintavásár, amelyen részt vett a Szovjetunió is. Az urak bosszankodva látták. hogy amíg a német és az olasz pavilon üresen kong. a szovjetekhez özönlenek a lá- . tosatók. Ezt az imponáló felvonulást a párt Rózsa Ferenc vezette propagandabizottsága irányi-