Pest Megyei Hírlap, 1986. december (30. évfolyam, 282-307. szám)
1986-12-29 / 305. szám
A PEST MEGYEI HÍRLAP KÜLÖNKIADÁSA XXX. ÉVFOLYAM, 305. SZÁM 1986. DECEMBER 29., HÉTFŐ Ki mondta, hogy fel kell? Kétszer veregetett vállon a ceglédi Kossuth Művelődési Központ igazgatója. Első ízben a helybéli pedagógusklub alakuló összejövetelének végeztével. Másodszor pedig a „Kinek kell felzárkózni?’’ című válaszcikkében (Ceglédi Hírlap, december 23.), amelyben arra biztat, kezdjem már meg azt a felzárkózást. Kezdeném én, kezdeném, de az írásában emelt magaslatokat megmászni... Nekem? Nekem, aki „sasszemeimmel” ma is hallom (!) az igazgató klubsarkalló beszédének egyetlen „blickfangos” mondatát: „A pedagógusok évek óta fel akarnak zárkózni, a városi elit mellé." De hát — szerinte — ez a mondat „el sem hangzott”. Így csakis a véletlen műve lehet, meg a sas közismert ragadozó rosszindulatáé, hogy hazatérőben, oldalamon a friss klub egyik alapító tagjával, rafinált módon éppen erről az el sem. hangzott kijelentésről cseréltünk eszmét. S társam, a sasfiók, egy véleményen volt velem, a „feltűnést keltő, bátor szókimondóval, az elvtelennel”. Hogy én sürgettem volna a pedagógusok felzárkózását? Másképpen emlékszem, s másképpen olvasom ma is december 2-án megjelent cikkemet (Kezdjük a felzárkózást!). Ügy látszik, nem csak az újságíró „tévedhet”. A hozzászóló is. Rab László ISSN 0133-238» (Ceglédi Hlrla, A tanyaviiágban laknak Kicsi a kollektíva, de erős Az Új Világ nyugdíjasai „Ha fáradt vagy, ide ülj le!” A Tszker néhány évvel ezelőtt alakított ki Csernő és Nyársapát között egy kisüzemet, azzal a céllal, hogy a környező tanyavilág lakóinak megélhetését segítse. Igaz, a Tszker saját érdeke is volt az új munkahely kialakítása, ahol viszonylag kis létszámmal számottevő eredményeket kívántak elérni. A Csemő bekötőéi tról dűlőn megközelíthető rónamajori egykori iskola épületében kialakított kisüzemben összesen három Juszku Zoltánná az év utolsó munkanapján az utolsó üzemi ebéd nyomait tünteti el. férfi- és hat nődolgozó keresi kenyerét. Bérmunkában vegyszercsomagolást végeznek a Tanértnek, valamint oktatási célra műanyag emberi csontvázak alkotóelemeit fröccsöntés után sorjázzák, csiszolják. Az idén a kisüzem dolgozói által csomagolt vegyszerek bérmunkadíja 325 ezer forintnál is több volt, s e munka utáni jutalék meghaladta a 299 ezer forintot. A műanyagból készült emberi csontok bérmunkadíja 801 ezer 780 forint volt ebben az évben. Ez a jó eredmény, megfelelő bérezést is lehetővé tett. Az itt dolgozók átlagos munkabére 4 ezer 800 és 5 ezer 200 forint között volt. A teljesítménybérért dolgozók átlaga elérte a 6 ezer forintot, de volt olyan asszony is, aki jobb hónapjában megkereste a hétezret is. Mindez pedig csak fegyelmezett, jó munkával vált lehetővé, ami soha nem okozott gondot a jól összeszokott kis kollektívának. Hiszen az évente belépő egykét dolgozó általában a nyugdíjba menőket pótolja a munkaasztalok mellett. Amikor azonban legutóbb fölkerestük a kisüzemet, már csak három dolgozót találtunk ott, mégpedig azért, mert teljesítették éves bérmunkatervüket. Juszku Zoltánná kémiai vegyszer-raktáros aznap köszörülte meg az utolsó műFénykép őrzi a ballépést Tilosban parkoló gépkocsik nemcsak a nagyvárosokban, Cegléden is szép számmal akadnak. A közterület-felügyelők. ha ilyet látnak, bírságot szabnak ki. A gépkocsi-tulajdonos távoilétében is eljárhatnak, hiszen a rendszám alapján megállapítható, ki a gazdája. A későbbi viták elkerülése érdekében minden esetben fényképfelvételt készítenek a tilosban hagyott autóról, amelyet a későbbiekben, esetleg a szabálysértési eljárás lefolytatásakor mellékelhetnek az aktához. A megalapozott, jogszerű intézkedés hatékonyabbá teheti a felügyelők munkáját, és a nevelő szándékú büntetés remélhetőleg elveszi a szabály- szegők kedvét. Mészáros Dezső bemutatja, hogy a fogorvosi fúróba fogott kis köszörűvel, hogyan sorjázzák a „cupákot”, azaz a műanyagból készült emberi csontot. anyag csontokat, s alig tette le az ipari szerszámként használt fogorvosi fúrót, elmosogatta az esztendő utolsó üzemi ebédje után az étkészletet. Közben munkatársai, Mészáros Dezső és Kubinyi Zoltán néhány iskola megkésett vegyszer-rendelése alapján válogatták ki a raktár polcairól a szükséges anyagot. Aztán ők hárman, is áttelepültek a Tszker nyársapáti telepére, azokkal együtt, akik nem mentek szabadságra. Legközelebb január 5-én kezdik újra a munkát a rónamajori kisüzemben, mégpedig nagy bizakodással, mert a kis kollektíva teljesítőképessége túlnőtte az addigi megrendelések által támasztott igényeket. Az új esztendőt már csak azért is izgalommal várják, mert ha a Tszker vezetői és a Compack Nagykereskedelmi Vállalat vezetőinek tárgyalásai megegyezéssel végződnek, akkor újabb bérmunkára kapnak megrendelést. Kép és szöveg: Aszódi László Antal Decemberben megduplázódik a forgalom a ceglédi postahivatalokban. Egy évvel ezelőtt decemberben 275 ezer darab levél érkezett városunkba s köze! 150 ezer darab levelet vettek fel. s továbbítottak a ceglédi postahivatalok. Most hasonló lcvél- özönnel kellett megbirkózniuk a ceglédi postásoknak. (Apáti-Tóth Sándor felvétele) A nyugdíjasokkal való hagyományos törődésnek több formája van az abonyi Üj Világ Tsz-ben: kedvezményeket kapnak a háztáji föld megműveléséhez, pénzbeli juttatásokban részesülnek, a rokkant-nyugdíjasok is megkapják az úgynevezett karácsonyi utalványokat és a tényleges dolgozókihoz hasonlóan igénybe vehetik a téesz által megteremtett üdülési Lehetőséget. Ilyenkor év végén találkozót szerveznek számukra, amelyen fővárosi vendégművészek szórakoztatják az egybegyűlteket, ebéddel és ajándékkal, valamint egy kellemes délutánnal kedveskednek nekik. Az esedékes találkozót a napokban rendezték meg, amelyre ezúttal is sokan eljöttek, a tágas étterem teljesen megtelt. Mészáros Gyula elnök köszöntője után műsor következett.. Nem maradt el az ajándékosztás, mindnyájan 4000 forint Összegű egyszeri segélyt, fenyőfát és édességet kaptak. Egy ilyen alkalom megfelelő arra, hogy a kíváncsi megismerje a nyugdíjasok hétköznapjait, megtudja, milyen emlékeket dédelgetnek. Gyigor Istvánná és Komáromi György is jó meséiének bizonyult. A még ma is mozgékony asszony 1959-ben lett a .termelőszövetkezet tagja, másfél évtizede tartozik a nyugdíjasok népes csoportjához. — Amikor a közösbe jöttem, úgy éreztem, még a fák is bólogatnak a Tószegi úton — mondta kicsit tréfálkozva, de látszott rajta, komolyan gondolja. — öt esztendeig a kertészetben dolgoztam, aztán csirke-, majd borjúneveléssel foglalkoztam. A csirkék mellett éjjeliőr-beosztásom is volt. Egyik munka sem pihentetett, de a legkeményebben az első beosztásomban kellett dolgozná. Kapáltunk, szedtük a paprikát, a paradicsomot, a karfiolt, a karalábét, vagy éppen, ami következett. Emlékszem, egy nap 6 kamionra valót gyűjtöttünk össze. Nehéz munka volt, ennek ellenére szívesen gondolok vissza az itt eltöltött évékre. — Manapság hogy telnek napjai? — Nem unatkozom. Lányommal, vejemmel és a ki- lencesztendős unokámmal együtt. S mivel kiterjedtebb családom ugyancsak a közelemben él, a házak egymás mellett állnak, így én vagyok a mindenes, s a „lakat”. Tá- vollétükben, míg ők dolgoznak, tőlem telhetőén mindent elintézek helyettük, hozzám érkezik a postájuk, ha valakinek a tanáccsal van dolga, engem keresnék. Békességben élünk, jól megértjük egymást. Naponta öt személyre főzök, bevásárlók, az unokám reggelente elindítom az iskolába, délben szintén ellátom. — Két hízó van, rendszerint minden esztendőben száz csirkét nevelek, a kertben megterem a zöldség, gyümölcs, sőt az utóbbiból eladásra is jut. Csak így lehet spórolni. Ha mindez nem lenne, jövedelmünk jelentős részét felélnénk. — Kikapcsolódásra, pihenésre mikor jut idő? — Rendszerint este, amikor mindenki hazatér. Megtisztálkodnak, közösen megvacsorázunk és következik a tévézés. Aztán, ha többször nem, de egy évben legalább egyszer részt veszek a tsz által rendezett kiránduláson. Legutóbb két napon voltam távol, Sopronban jártunk. Ha egy életre szóló betegség nem kényszeríti visszavonulásra Komáromi Györgyöt, még napjainkban is aktív dolgozója lenne a mezőgazdasági nagyüzemnek. Huszonhárom esztendőt töltött a gépek társaságában, most pedig jószerével kertjében a szőlőtőkék között, vagy néhány sertéssel foglalatoskodva telnek-múlnak a napok. Többször hívták, menjen vissza, valamilyen köny- nyű munka mindig akadna a konyhán. Először kacérkodott a lehetőséggel, aztán letett róla, mert napközben gyakran éles fájdalom hasít gerincébe, és bizony ilyenkor le kell pihenni. — A munka örömét otthon, a háztájiban ízlelgetem — mondta. — Termőre fordult a szőlő, s még. eddig szépen fizetett, viszonozta a gondoskodást. Tavaly, amikor mindenki azt panaszolta, hogy a januári hidegben elfagytak a hajtások, bőséges termést takarítottam be. Az idén eladtam két hektó mustot, 3 mázsa szőlőt, nekem pedig 6 hektó borom lett — Es ha elfárad? — A ház mellett van egy kis gyepes rész, a'hová fenyőt, bukszust és aranyesőt ültettünk. A feleségem a tavasszal vett egy padot, ami a fák s bokrok közé került, majd azt mondta: „Apu, amikor fáradt vagy, ide ülj le.” Megfogadtam a tanácsát. Gy. F. Szakmaközi évzáró gyárlátogatással A Penomah helybeli gyárában tartotta meg idei utolsó ülését a ceglédi szakmaközi bizottság. A testület tájékoztatót hallgatott meg a hú&gyár szakmai és szakszervezeti munkájáról. Ezután kitüntetések, elismerések átadására került sor. A találkozó gyárlátogatással ért véget. Még tart a levélözön mondja: — Harminc hó- hogy a díjat beszedje, ez a napja, kedves uram, har- fődoktor olyannyira feldü- minc hónapja tartozik ne- hödött, hogy gatyáját letol- kem a nyugdíjintézet. Mi- ván, kiérdemesült hátsó helyst megjön a pénz, én is fertályát mutatta a hivatal kifizetem a lakbért. így be- emberének, szél az egyfogú ember, és Idejében szólok: rossz előzékenyen kíséri egy da- úton jár, aki azt képzeli, rabig a díjbeszedőt. hogy a nyugdíjasok hasonHa most valaki azt hiszi, lóan nagy spílerek lenné- hogy az egyfogú díjügyek- nek, s úgy gondolnák, hogy ben nagy spilernek számít, hátulsó felük helyettesítheÉs megjön a díjbeszedő a dehogyis, a díjbeszeA dőnek nem lehet újat mondani. Még ha valami jámbor lélek azzal hozakodna elő, hogy ő bizony — szégyen ide, szégyen oda — él-hal a díjfizetésért, éppen ezért egész álló hónapon át kizárólag arra a csöngetésre vár, ami után végre-valahára kiszedheti a vitrinből a napokkal előbb odakészített százforintosokat —, no erre már fölkapná a fejét a díjbeszedő, és valószínűleg él is csodálkozna. De egy szó nem sok, annyit se hinne belőle. Trükk ez, kérem szépen, trükk, mint a többi. Különben az egyfogú ember is azért van most borzasztóan nehéz helyzetben, mert a díjbeszedőnek nem lehet újat mondani. Az egyfogú emberről leri a nehéz helyzet, képét sűrű sörte fedi, koszlott sapkát visel. A díjbeszedő látja ezt, villámgyorsan következtet, és már fordulna is a soron következő ajtó felé, amikor az egyfogú váratlanul megállítja. Igen, egészen biztosan fölébredt benne a részvét a díjbeszedő iránt. Csak nem engedheti el így, minden nélkül. Magyarázatot, reménykeltő szavakat, szép ígéretet, ennyit mindenképpen megérdemel. Es tett követi a gondolatot. Közelebb lép, s hát jókorát téved. Az első ötben sincs benne. Akkor már inkább az esőálló asz- szonyság — mondja a díjbeszedő —, ő képes volt a zuhogó esőben álldigálni a saját lakása előtt, mikor észrevette a motoromat. A lépcsőházból figyeltem. Gondoltam, csak tán megunja, bejön és kifizeti. Ott ázott kinn az esőben. Vagy vegyük inkább a nyugdíjas fődoktor esetét, aki minden bizonnyal nagy tisztelője a hajdani kiváltságos magyar labdarúgónak, a nagy pénz, nagy foci stb. kiötlőjének, de egy fontos alapszabályról, tudniillik, hogy nem kell annak olyan nagy feneket keríteni, valahogy elfeledkezett, mert hiszen amikor a díjbeszedő megérkezett, ti az elülsőt. Nem, nem, a nyugdíjasok és a díjbeszedő kapcsolata felhőtlen. Van közöttük, aki borítékba szortírozza a havi illetményt, s egyiket a díjbeszedőnek szánja. Figyelem: ez nem azonos a csúszópénzzel, már csak azért sem, mert erre a borítékra azt is ráírják, hogy lakbér (avagy kódszáma szerint 01), esetleg távfűtési díj (05), netán melegvízdíj (09). A nyugdíjasok pontosan fizetnek. Ha pedig valamelyik hivatal áremelésre ragadtatja magát, akkor ösz- szekeverednek a borítékok, s úrrá lesz a tanácstalanság. De a díjbeszedő akkor sem távozik üres kézzel. Szombat van, és megyünk a díjbeszedővel a városszéli háztelepre lakbért gyűjteni: lássam már én is, hogy s mint van ez a gyakorlatban. A díjbeszedés, állítom, kedélyes dolog, leszámítva a pocsék időt, a járdán gyors ütemben keményedő havat, amin hasra (sőt!) lehet esni. A díjbeszedő jó erősen megkocogtatja a zöld ajtót és hangosat köszön. Erre vagy kijön valaki, vagy nem. Ha kijön, egészen megnyerő hangsúllyal azt mondja a díjbeszedő: „A lakbér miatt jöttünk.” Mire a kuncsaft kapásból: „Hát bizony egy kis pénz nekem is jól jönne”, vagy: „Lakbér, lakbér, nincs nekem egy vasam se”, vagy: „Nézzen be a jövő héten”, vagy: „Majd beviszem a jövő héten”, vagy: „Kedden kifizetem az egész évit” stb. Akkor aztán a díjbeszedő illő módon elköszön. és már lépdelünk is tovább a következő zöld ajtóig, ahol ismétlődnek az előzőek. e ne legyünk igazságtalanok n háztelepiekkel Szemben. Jó néhányon szó nélkül egyenlítik ki a számlát. Mondja is a díjbeszedő, hogy szerencsét hoztam neki: e helyen még egyetlen alkalommal sem tudptt ilyen tetemes összeget összegyűltem. Varga Sándor
