Pest Megyei Hírlap, 1986. december (30. évfolyam, 282-307. szám)

1986-12-29 / 305. szám

8 1986. DECEMBER 29., HÉTFŐ nsT MM, > Hírek RSH 1988. december 29. "*■*’ Hétfő. Tamás napja. A Nap kél 7.32 — nyugszik 16.00 órakor. A Hold kél 5.53 — nyugszik 13.50 órakor. Tinó JAHAsj Többnyire borult lesz az ég, ismétlődő havazás, havas eső, északkeleten helyenként únos eső várható. A szél északnyu­gatira fordul, és hétfőn sok­felé megerősödik. A legala­csonyabb éjszakai hőmérséklet —4 és plusz 1 fok, a legma­gasabb nappali hőmérséklet 0 és plusz 5 fok között alakul. A* Idei évben a tervezettnél lényegesen több Kaskaval tí­pusú — julitejbül és tehéntej­ből gyártott — sajtot értékesí­tett a hajdúböszörményi sajt- tizem. A külpiacokon kelendő 8 kilogrammos sajtkorongok mellett megkezdték az 1 kilo­grammos sajtok gyártását is, az utóbbi már a hazai boltok­ban is kapható. — Korszerűsítés. A jövő év végére fejeződik be az a be­ruházás, amelyre 45 millió fo­rintot fordít a fóti Vörösmarty Termelőszövetkezet. Rákos- palotai egységében ugyanis felújítják a tehenészeti tele­pet, korszerű fejőházat és az ott dolgozók számára szociá­lis létesítményeket alakíta­nak ki. — Hőszigetelő habarcs. Az idén életbe léptetett hőtech­nikai szabványnak is megfe­lel az a tégla, amelyet az Épületkerámia-ipari Vállalat őrbottyáni gyárában készíte­nek. A közelmúltban hőszi­getelő habarcs gyártását is megkezdték. E két anyag fel- használásával épített fal fű­tési energiát takarít meg. — Orvosi rendelő. A dél­utáni ügyeletét és az iskola­orvosi teendőket látja el Ócsán a 2. számú gyermekorvosi kör­zeti rendelő, amelynek létesí­téséről a közelmúltban hatá­rozott a megyei tanács. Az al- sónémediek is jól járnak, Ugyanis a munkába álló gyer­mekorvos délelőttönként ott is tart rendelést. — Lakossági szolgáltatás. Az 1940 lelket számláló Perbál községben négy kőműves és öt szobafestő kisiparos dolgozik. Hiány mutatkozik azonban a ■ fodrász és cipész szakmák­ban. Az épülő szolgáltatóház­ban viszont helyet kaphat egy férfi-, női fodrász és egy koz­metikus is. — Telefonhálózat-bővítés. Hatszázas crossbarközpont te­lepítését tervezik Vereségyhá- zon. A Budapesti Postaigaz­gatóság és a Veresegyházi Nagyközségi Tanács most tár­gyal ennek kialakításáról. A közös beruházásban létesíten­dő központot egyelőre Vácon keresztül kapcsolják be az or­szágos távhívóhálózatba. PABLO CASALS SZÁZTÍZ ÉVE született Paulo Casals (1876— Utä) spanyol gordonkaművész, karmester és zeneszerző. Jose Crarciunai tanult Barce­lonában, a madridi konzerva­tórium növendékeként a ka­marazene osztályban végzett. 18115-tol néhány évig a párizsi opera szólógordonkása volt. Huszonnégy évesen lett a bar­celonai konzervatórium tanára, majd társaival vonósnégyest alapított, s nagy sikerrel debü­tált Párizsban és Londonban. Az 1900-as években hosszabb ideig egy trió tagjaként zenélt, és 1919-ben Barcelonában megalapította ai Orquesta Pau Casalst. A spanyol polgárhábo­rú után a Kelet-Pireneusokban levő Pradesban élt. 1956-ban Puerto Rieóban telepedett le, ahol a következő esztendőben megszervezte a San-Juan-i ün­nepi játékokat, két évvel ké­sőbb a szimfonikus zenekart, 1960-baii pedig a Puerto Rico-i konzervatóriumot. 1967-ben adta búcsúhangver­senyét a San Salvador-i zenei ünnepi játékokon, de 1970-ben egy — száz gordonkaművész közreműködésével — tiszteleté­re adott New York-l hangver­senyen még maga vezényelt. Au'óbuszok és vonalok a havazásban Csak kisebb késések Számottevő havazás kezdő­dött szombat délben, főleg a Dunakanyarban, s az Eszter­gom—Bicske—Székesfehér­vár—Budapest alkotta három­szög alakú területet terítette be, mintegy tizenöt centimé­teres hótakaróval. Vác konyá­kén: öt-tíz centiméternyi eseit. a megye déli részén a hóré­teg nem ért el jelentősebb vastagságot. A Közúti Igazgatóság osz­tályvezetője, Balezer János egész éjszaka a megye útjait járta, tegnap délben tapaszta­latairól kérdeztük. — Reggelig befejeződött az utak sózása, tisztítása — mondja —, s napkeltére már a főbb utak teljesen járhatnak voltak, a mellékútvonalak ugyan kásásak, de szintén jár­hatnak. Gépeink teljes szám­A kutatók további információkat közölnek Növekedési standard Elkészült az első magyar növekedési standard, az ifjú­ság biológiai fejlődésének mércéje. Dr. Eiben Ottó, az Eötvös Loránd Tudomány- egyetem embertani tanszéké­nek vezetője és munkatársai ezekben a napokban közre­adták a fiatalok növekedése és érése kutatásának első eredményeit. Az utóbbi öt évben az or­szág különböző természeti és gazdaságföldrajzi régióiban, 113 kis- és nagytelepülésén, 350 óvodában, általános isko­lában, gimnáziumban, szak- középiskolában és szakmun­kásképző intézetben folytat­tak antropometriai vizsgálato­kat. A magyarországi népes­ség minden rétegét reprezen­táló, mintegy 41 000 egészsé­POZSONYI TV 15.20: Vük. Magyar rajzfilmsoro­zat. 3—4. rész 16.30: Korallsziget. 8. rész 17.45: Séta a világűrben 19.30: Tv-híradó Parcellázás. Veresegyházon elkelt a 250. üdülőzártkert. A parcellázásokat tavasszal foly­tatják. A nagyközségben egyébként az idén 45 családi ház épült. Akadnak betele­pülők is, azonban a tanács a 2».oo: Don rarias. Tévéjáték, helybeliek otthonalapítását szívesebben támogatja. — Mozdulatelemzés. Felére szeretné csökkenteni a Me­chanikai Művek a telefonké­szülékek hallgatójának gyár­tási idejét. A cél érdekében kívánják bevezetni a 3M mozdulatelemzéses módszert, afnelyet most próbálnak ki. Pozsony—Moszkva Szomszédaink tévéiből 0 &7T W W *1 '' 1—2. rész 22.35: Country-koncert Ameriká­ból 2. MŰSOR 15.55: Junior jégkorong-vb: Ka­nada—Csehszlovákia mér­kőzés 18.20: Telesport 18.30: A hét eseményei magyar nyelven A MOSZKVAI TELEVÍZIÓ MŰSORÁBÓL Magvar idő szerint) 6.00: Híradó 7.40: Világutazók klubja 7.40: Nemtudomka az udvarunk­ból. 2. rész Ä.45: Hírek 13.30: Hírek 13.40: Anyák iskolája 14.10: A varjú. Tévéjáték 16.15: Üj gazdasági formált az építőiparban 16.45: Világhíracló 17.00: Jógkorongtorna: Szovjet­unió—Csehszlovákia 19.00: Híradó 19.40: A I. nemzetközi ifjúsági dalfesztivál 20.40: Világhíradó 21.05: Münchausen. Tévéfilm. 1. rész 22.'6: Hírek 22.21: Münchausen. 2. rész 23.12: Zenés interjú At ÁH I Ó~JÉ $ TV MIÍSOKABÓl KOSSUTH RADIO 4.S9: Jó reggelt! a. nit: Hírek. Idő járó. 8.«5: Műsorismertetés ».IS:.Mai kulturális programok 8.20: Hogy tetszik lenni? 3.00: A hét zeneműve. Bizet: Carmen 9.30: Kandúr Kázmér kar(omJ- mester kornyikaórái 9.40; Ki kopog? HMM): Hírek. Időjárás 10.05: Nyitnikék 10.35: A hét költőié: Dante i«.47: Furulyamuzsiika U.00: A cifraködmönök és subák mesterei 11.20: A Magyar Rádió és Tele­23.30: Leopold slmoneau opera­áriákat énekel 24.09: Hírek. Időjáráe 0.10: Himnusz 0.15: Éjfél után PETŐFI RADIO 4.30: Reggeli zenés műsor 8.00: Hírek. Időjárás 8.05: Tíz perc külpolitika (iamj 8.15: Népdalcsokor 8.50: Délelőtti torna 9.00: Hírek. Időjárás. Útközben 12.00: Hírek németül, oroszul és angolul 12.10: Könnyű fúvósmuzsika 12.25: Kis magyar néprajz 12.30: Ifj. Sánta Ferenc népi ze­nekara játszik vízin énekkara Székely End- 12.55: Műsorismertetés re da’aiból énekel 11.31: Valami történt ri.00: Déli krónika 12.30: Ki nyer ma? 12.15: Mi van a köcsögben? • 13.05: Magyar előadóművészek albuma 11.00: Hírek, időjárás 11,05: Műsorismertetés 11.10: Operett,keringők 11.43: Erzsébet színházba megy 11.55: Édes anyanyelvűnk 1T.90: Világablak 15.30: Kóruspódium 16.00: Hírek. Időjárás 16.05: Ringató 1Ö.30: Nyclvemlékezö 17.00: Eco-mix '86 17.30: Hallgassuk együtt 18.15: Hol • volt, hol nem volt... 18.25: Könyv-újdonságok 18.28: Műsorismertetés 1S.30: Esti magazin 19.15: B. Király Györgyi: Cella- ti am 20.37: Archívumok mélyéről 22.00: Hírek. Időjárás. Sport 2° 20: Tíz perc külpolitika 22Í30: Halló, itt vagyok! 13.00: Hírek. Időjárás. Útközben 13.05: Slágermúzeum 13.45: Időjárás- és vízállásjelentés 14.00: Kettőtől ötig 16.58: Műsorismertetés 17.00: Hírek. Időjárás. Kommen­tár. Útközben 17.03: Újdonságainkból 17.30: ötödik sebesség 18.30: Az A-Ha együttes felvé­teleiből 19.00: Hirek. Időjárás. Útközben 13.05: Ferenez Éva népdalokat énekel 19.30: Sportvilág 20.05: Rockúiság 21.05: PAF-műsor 21.33: Nagy nevettetők 22.30: Hernádi Judit énekel 23.00: Hirek. Időjárás. Sport 23.20: A mai dzsessz 21.00: Régi fúvószene 0.13: Éjfél után 3. MŰSOR 9.00: Hírek. Időjárás 9.03: Műsorismertetés 9.05: A kiállítótermek program­iból . , „ . 9.08: A Rádiózenekar fúvósötöse játszik 9.47: Maria Biesu operaár iákat ötekei 10.20: Kamarazene 11.34: Bruckner: VIII. szimfónia 13.00: Hírek. Időjárás 13.03: Műsorismertetés 13.0.3: Saintré lovag története 14.05: Üj lemezeinkből 14.45: Operafinálék 15.30: Zenekari muzsika 17.30: Rodgers zonés játékaiból 17.57: Magyar zeneszerzők 18.3«: A hét zenemüve (ism.) 19.00: Hírek. Idő járás 19.03: Műsorismertetés 19.03: ÜJ lemezeinkből 19.45: Zenekari muzsika 20.30: Verdi operáiból 21.03: Rockstúdió 21.35: Népzene sztereóban 22.05: A lipcsei Tamás-templom kórusa 23.30: Hírek. Időiárá* 23.33: Műsorzárás TELEVÍZIÓ 9.10: Tévétorna 9.15: Szünidei matiné 11.03: Dixieland Drezdában 12.03: Képú jság 15.10: Hirek 15.15: Korcsolyázik a cirkusz 1S.03: Frédi és Béni, a két kö- korszakl szaki 16.30: Betüreklám 16.35: Afrikai mese 18.10: Képújság 18.15: Kilenc ember faluja 18.55: Reklám 13.03: .Tévétoma 19.10: Esti mese 19.20: Reklám 19.30: Híradó 1. 20.00: Szabó István: Isten teremt­ményei 21.03: Száz hires festmény 21.1.5: Hirháttér 22.00: Nevl'le Brothers 22.30: Híradó 2. 22.40: Himnusz ges fiú és leány 18 testmére­tét, így például a különböző korú fiatalok restmagasságát, testtömegét regisztrálták. Részletes információt gyűjtöt­tek ezeknek a gyermekeknek a szociodemográfiai, család­szociológiai viszonyairól is. A mérési adatok elemzésé­nek első szakaszában a ku­tatók táblázatokon és görbé­ken ábrázolták a magyar fia­talok testméreteinek jellemző értékeit. A szakorvosok, a testnevelő tanárok, az edzők, a szülők immár a mi orszá­gunk fiataljainak adataihoz viszonyíthatják a különböző korú fiatalok testmagasságát, testtömegét. A jövőben nem kényszerülnek arra, hogy kül­földi növekedési adatokat te­kintsenek mérceként. Ellen­őrizhetik: megfelelően fejlőd- nek-e fiataljaink és következ­tethetnek a népesség egészségi állapotára. Atí adatok tanúsága szerint a fiúk valamivel magasabbak, mint a leányok. A 11—13 éves fiatalok közül a leányok át­menetileg magasabbak, a ser­dült fiúk viszont „elhagyják” a leányokat, s felnőttként is magasabbak. A 18 éves fiúk testmagassága 175,6, a leányo­ké 162,5 centiméter. A mai gyermekek gyorsabban nőnek, ifjúként csakúgy, mint fel­nőttként magasabbak, mint amilyenek a korábbi nemze­dékek voltak — az évszáza­dos növekedési tendenciának megfelelően. Az adatok további elemzése során azt kutatják, hogy elté­rő-e az elsőként, a második­ként, a harmadikként vagy a sokadikként született gyerme­kek növekedése, testi fejlődé­se vagy sem. Különböznek-e a városi és a falusi, az értel­miségi, a fizikai munkások, valamint az alkalmazottak gyermekeinek testméretei. A szülők iskolai végzettsége, a család kulturáltsága, életmód­ja, táplálkozása milyen mér­tékben határozza meg a gyer­mekek testalkatát, érését, fej­lettségét. Egyes alkati adatok­ból kiszámítják: mennyi a gyermekek aktív, vagyis so­vány és passzív testtömege, azaz felesleges zsírrétege. A kutatók további informá­ciókat közölnek majd a ma­gyar fiatalok növekedéséről, biológiai fejlődéséről. Ezeket az adatokat hasznosíthatják az egészségvédelemben csak­úgy, mint az ifjúságpolitikai döntésekben. ban dolgoztak, meghibásodást csak két esetben jelentettek. — Milyen volt eddig önök számára az idei tél? — Útfenntartás szempontjá­ból jó. mert egyszerre na­gyobb mennyiségű hó esett le. Sokkal többe kerül, ha egy­két naponként kevés esik, mert gyakrabban keU felvonulni. — A hagyományos sózáson kívül alkalmaznak-e más, kör­nyezetkímélő módszert? — A só bekeverésénél dia- term nevű anyaggal kísérlete­zünk a váci üzemegységünk­ben. Ez megakadályozza a só keményedését. Végleges szak véleményt azonban még nem tudok mondani, mert ez csak kísérlet, azonban valószínűleg ugyanolyan jó hatásfokú, mint az eddig megszokott anyag, viszont nem mérgező hatású Érdeklődtünk a Volánbusz­nál és a MÁV-nál is: okozott-e különösebb fennakadást a ha­vazás? A Volánbusz távolsági járatai általában tizenöt per­cet késtek, de a helyi jára­tok a szokott időben indultak és érkeztek. Sehol nem volt komolyabb fennakadás a vo natközlekedésben, néhány haj­nali vonat érkezett kisebb ké­séssel. Megbízólevéllel Orszúgos áüíaá számlálás 1987 januárjának első nap­jaiban országos állatszámlálás lesz. A Központi Statisztikai Hivatal több mint tízezer számlálóbiztosa járja végiga mezőgazdasági üzemeket és a kistermelőket, s összeírják az állatállomány legfontosabb adatait, a haszonállatok kor és ivar szerinti megoszlását. Országos összeírást leg­utóbb három évvel ezelőtt végzett a KSH. Reprezenta­tív felmérést azonban rend­szeresen, negyedévenként ké­szítenek. Az országos össze­írásra azért van szükség, mert az állattenyésztés jövő­beni alakulását az állatállo­mány nagysága alapján lehet megítélni. Az állatszámlálás adatai alapján könnyebb megszervezni a zökkenőmen­tes felvásárlást, a folyamatos takarmány-ellátást is, s így biztonságosabbá tehető a kis­termelők állattartása. A KSH ezúttal is számít a lakosság támogatására, s kéri, hogy a megbízólevéllel ren­delkező számlálóbiztosokat fo­gadják megértéssel, segitsék munkájukat. 1U5-7»! N ÍYÓSZAm) IléÜiin «Vs IO <Vs 10. szerdáit 1!( és 10.00 között A TELEFONNÁL AZ ÜGYELETES RIPORTER l’ÁVEL .MELINDA IIA KOMIJA VAN ÉS SEGÍTSÉGRE S/.OIII I. • HÍVJA FEL VAGY KERESSE FEE! (Budapest V. kerület. Kossuth Lnfo.s utea 2/a., I. emelni Egy helyen, együtt, új üzletben Gíthonimk minden Séaivc D6 ei f.u üts «a aa maki Elektron-Lux néven új üz­letet nyitott a Ravill Keres­kedelmi Vállalat Budapesten, a Rudas László utcában. A bemutatóteremben mustrára kínálják .az összes belföldi és importból származó lakásvilá­gítási cikket. Ha valamelyik megtetszik, a helyszínen azon­nal megvásárolható, a vevő a szomszédos árukiadó raktár­ban kapja meg az árut. A vállalat 27 saját és 24 más kereskedelmi vállalattal közös üzemeltetésű boltjában árusít a lakosság részére, ám a lakásvilágítási cikkek kínála­tának teljes skálájával sehol sem találkozhattak eddig a vevők, hiszen az Elektron-bol­tokban a különböző lámpákon, csillárokon kívül helyet kell biztosítani háztartási és hír­adástechnikai cikkeknek csak­úgy, mint alkatrészeiknek, il­! 4,, Sj jÜ A $ , ÁS f, letve izzóknak, elemeknek, villanyszerelési anyagoknak. Az új szaküzlet szolgáltatá­sai is csábítóak: a fővárosi címekre díjtalanul házhoz szállítják a megvásárolt lám­pákat. Ha a kiválasztott áru elfogyott a raktárból, felveszik az előjegyzést és értesítenek arról, mikor lehet átvenni. A lakásvilágítása kínálatot — amelyhez értelemszerűen hoz­zá tartoznak a külön-külön is megvásárolható burák és er­nyők —, kiegészítették díszí­tő kerámiával, különféle füg­gönytartókkal, kisbútorokkal is. Ha az ajánlatból mégsem sikerül választani, az üzlet a gyártókkal való rendszeres fogyasztói találkozók megszer­vezésével igyekszik biztosítani a kereslet—kínálat találkozá­sát. Hóban, fagyban Siraiadokaá újítanak Havas táj, a hőmérő mí­nuszt mutat, a strandfürdők­ben azonban már folynak a felújítási munkák az idény­kezdetre. A sokoldalú felada­tok ellátásában jelentős sze­rep jut számos Pest megyei építőipari vállalatnak is. Elvetlek a jogosítványát Karambolozó teker au tó A helyszínen meghaltak. Pi­lisszentivánon Sárai János 30 éves gépkocsivezető figyelmet­lenül vezette tehergépkocsiját, és áttért az úttest bal oldalá­ra. Ott összeütközött egy sze­mélyautóval, melyet Walter Wacker osztrák állampolgár vezetett. Az összeütközés kö­vetkeztében az osztrák gépko­csi vezetője és utasa. Szalui Balázs életét vesztette. A má­sik két utas: Doris Lerchner és Nichol Lerchner súlyos sé­rüléseket szenvedett. Sárai Já­nos jogosítványát bevonták. A rendőrség tovább vizsgál­ja a balesetek körülményeit. A Rákos menti Afész építő­ipari részlegének dolgozói a Dagály utcai Szabadság stran­don dolgoznak. Az emeleti női öltöző feletti tetőnapozót újít­ják fel. Feladatuk a szigetelési munkák után a belső burko­latok és az épület külső felü­letének kicsempézése is. Ugyancsak ők végzik el a strandfürdő gazdasági részle­geinek renoválását is. A földszinti női öltözőben a Csepeli Lakásépítő Szövetke­zet szakemberei végzik a fel­újítást. Csempéznek, majd le­vonulnak az alagsori zuhanyo­zóba és a földszinti lépcsőház­ba, ahol az évadkezdetig tet­szetős burkolattal újítják meg az épületet. K. Z. nrflT urovrl llíni in A Magyar Szocialista Munkáspárt Test Megye! Bizottsága és a Pest Megyei Tanács lapja. Megjelenik — vasárnap kivételével — naponta. — Főszerkesztő: Sági Ágnes. — rrh l mth I ti IliElLnl Főszerkesztő-helyettes: Arkuslstván és Mészáros János. — Szerkesztőség: Budapest VIIL, Somogyi B. u. 6. POSTACÍM: BUDAPEST, PF. 311. IRANYlTÖSZAM: 1446. — Kiadja ■ I kW ■ hiwm ■- Hírlapkiadó Vállalat, Budapest. Blaha Lujza tér 3. 1959. Felelős kiadó: Till Imre vezérigazgató. — A szerkesztőség és a kiadóhivatal központi telefonja: 343-100 és 336-130 — ■■■ ■ - - —: szerkesztőségi titkárság: 335-363. FIOKSZEKKESZTOSÉGEINK: CEGLÉDI HÍRLAP, Cegléd, Kossuth tér 1., Pf. 19. 2701. Telefon: 11-400. — ÉRDI HÍRLAP, Érd, Engels u 1—3 2933 ~ 4, ,,, GÖDÖLLŐI HÍRLAP, Gödöllő, szabadság út 2. Pf. 14. 2100. Telefon: 20-796, MONORI HÍRLAP, Monor, Kossuth u. 71. Pf. 51. 2201. Telefon: 157. — (NAGYKŐRÖSI HÍRLAP, Nagykőrös, Hősök tere 5. S750 Teitíon- 398 — VÁCI HÍRLAP, Vác, Lenin út 45. Pf. 32. 2601. Telofon: 10-035. — A lapot előállítja a Szikra Lapnyomda, Budapest. Felelős vezető: Csöndes Zoltán vezérigazgató. — Terjeszti a Magyar Posta. Fiőfizethető b'ármélv hirlapkézbesítő postahivatalnál, a hirlapkézbesltőknél, a posta hírlapüzleteiben és a Hírlapelőfizetési és Lapellátási Irodánál (HELIR) Budapest V., József nádor tér 1. — 1900 —, közvetlenül vacv nostautalvánvon. valamint átutalással a HELIR 215—96 162 pénzforgalmi jelzőszámra. A lap ára: 8 oldal 1,80 Ft, 12 oldal 2,20 Ft. Előfizetési díj: egy hónapra 43,— Ft, egy negyedévre 129,— Ft félévre Í56- Ft egyéni előfizetőknek éves előfizetés: 516,- Ft, — ISSN 0133—0659 Pest Megyei Hírlap (Index: 25 064 HU), ISSN 0133—2600 (Ceglédi Hírlap), ISSN 0209—5467 (Érdi Hírlőjr-í, ISSN 0133—1957 (Gödöllői Hírlap), ISSN 0133—31651 (Monori Hírlap), ISSN 0133—2708 (Nagykőrösi Hírlap), ISSN 0133 2750 (Váci Hírlap),

Next

/
Thumbnails
Contents