Pest Megyei Hírlap, 1986. december (30. évfolyam, 282-307. szám)
1986-12-22 / 300. szám
Felmentés, választás Új tanácselnök Megtartotta idei utolsó ülését a Gomba Községi Közös Tanács. A fontos napirendek iránt megnyilvánult érdeklődést bizonyítja, hogy a székhelyközség és Bénye, Káva harmincegy tanácstagja közül huszonkilencen megjelentek a kezdésre. A tanács meghallgatta és elfogadta Benyó Pál tanácselnök beszámolóját a legutóbbi ülés óta lejárt határidejű határozatok teljesítéséről, megvitatta a tanács és szervei idei munkájáról szóló jelentést, elfogadta a különböző testületek jövő évi munkatervét. A tanácsülés ezek után személyi kérdésekben döntött. Benyó Pál — aki tizenkét évig volt tanácsi dolgozó, s abból tíz és fél évet töltött a testület élén — felmentését kérte, mivel más munkaterületen kíván tovább dolgozni. A közös tanács Benyó Pál lemondását — munkáját megköszönve, érdemeit jegyzőkönyvben megörökítve — elfogadta. Ezután került sor az új tanácselnök megválasztására. (Ennek hangulatáról, fordulatairól, riportban számolunk be!) A gyakorlatilag májusjúnius óta tartó előkészítő munka során több név 6zóba került, végül azonban csak ketten vállalták a jelöltséget. Ezzel együtt a HNF helyi koordinációs bizottsága csupán egy jelöltet állított. A tanácsülésen bejelentett újabb javaslat alapján azonban végül mégis csak két jelölt neve került föl a szavazócédulára. Végül csak a harmadszor megismételt szavazás hozott döntést. A Gomba Községi Közös Tanács új elnöke — három szavazattöbbséggel Kis József lett, aki eddig a helyi Gamesz vezetője, a tanács társadalmi elnökhelyettese volt. A PEST MEGYEI HÍRLAP KÜLÖNKIADÁSA XXVIII. ÉVFOLYAM, 300. SZÁM 1986. DECEMBER 22., HÉTFŐ Igent mondtak a tebcra Tanulságos volt ez a falujárás Két fő napirendje volt a Hazafias Népfront monori bizottsága legutóbbi ülésének. Hadd kezdjem ezúttal a másodikkal, amely.— a jelző rossz ugyan, de talán érzékelteti a várakozó hangulatot — az izgalmasabbnak ígérkezett: a körzetközpont teho-szervezési tapasztalatainak értékelésével. Kovács Benő megbízott tanácselnök és dr. Erdélyi Lajos, a Monori Nagyközségi Tanács titkárságának vezetője volt a napirend előadója. Meggyőző többség A számok így beszélnek: negyvenhárom tanácstagi választókörzetben járták a portákat az aláírandó ívekkel a szervezőik, 5 ezer 154 aláírásra jogosult állampolgár neve szerepelt a listákon. Közülük négyszázki lene ven név mellé került az út során a fizetési kötelezettség alól való mentességet jelző M-betű, nyugdíjszelvénnyel igazolták ugyanis, hogy jövedelmük a 3 ezer 500 forintot nem éri el, többnyire meg sem közelíti. A 4 ezer 664 fizetésre kötelezett Kulturális programok Ecseren hétfőn 18 órától filmvetítés. Gyomron 15-től a kerámiaszakkör foglalkozása. Az úttörőházban 10-től cso- csóbajnokság. nevezés a helyszínen, 14.30-tól a horgász szakkör foglalkozása. Filmvetítés a művelődési házban 16.30-tól és 18.30-tól: Balfácán (szinkronizált francia film víg játék). Maglódon 16.30-tól és 18.30tól filmvetítés: Break II. (zenés amerikai táncfilm). Mendén 15-től röplabdaedzés, 18-tól a népi együttes próbája. Monoron a filmszínházban 18-tól és 20-tól: Sárga haj és az arany erőd (országos bemutató előtt, színes, szinkronizált amerikai kalandfilm). Vecsésen 18-tól a kertbarátkor összejövetele és ismeret- terjesztő előadáson a közgazdasági egyetem épületének bemutatása diaképeken. Jegyzet Kutya kötelességünk Al em tudni miért, de ilyenkor, a tél beköszöntései elszaporodnak a kóbor kutyák az utcákon. Régebben arra gyanakodtunk, hogy azért engedik világgá az ebeket, mert közeledik az összeírás, s tulajdonosaik nem akarnak fizetni. Ám jövőre már ösz- szeírás sem lesz, következésképp az ember jóindulatára bízzák, bevallja-e vagy se, van-e kutyája. Engem mindenesetre nyugtalanít a kóbor ebek látványa. Nem azért, mert veszélyeztetik a járókelőket, sokkal inkább értük aggódom. Lapunk szerdai számában rendszeres monori levelezőnk hívta fel az illetékesek figyelmét egy veszélyes kóbor ebre, amely a Liszt Ferenc utcában okoz riadalmat — különösen a gyerekek körében. Sőt több kisiskolást már megmart a kutya. A szülők ilyen körülmények között érthetően félve engedik csemetéiket az iskolába vagy az óvodába. De nemcsak Monoron, hanem Gyomron is találkozhat a gyanútlanul sétáló kóbor, kicsapott ebekkel. A Táncsics Mihály utca 18. számú ház tulajdonosai nem kevés pénz- és munkabefektetéssel gyönyörű kertet építettek portájuk köré. A kutyák — általában az éjszakai órákban — szívesen bújnak át a kapualj alatt, s kárt tesznek a növényekben. Már azon gondolkodnak, hogy mérget helyeznek ki, de ezzel még várnak. Arra kérik a kutyák gazdáit, kössék meg az ebeket, ne engedjék szabadon őket. Akkor talán nem kerül sor gyors ptisztulásukra még az ünnepek előtt. A tanácsoknak — mint sok minden másban — ezen a téren is nehéz a helyzetük. Mert pénzbírságot kiróhatnának ugyan a kutyájukat szabadon hagyókra, de kideríteni igen nehéz, kié a kutya? Inkább a józan észre, a humánumra appeílálnék. Mindenki tartsa kutya kötelességének a házőrző gondozását, etetését, itatását a téli hónapokban is. Mozgásigényüket is ki lehet elégíteni, ha pórázon sétáltatják az ebeket. A kutyával jól bánni minden ebtulajdonos kötelessége. Meghálálják a szívességet, állítom, ragasz- kodóbbak, éberebbek lesznek ezáltal. Törődjünk velük többet az elkövetkezendő zimankós hetekben, hónapokban is. Megérdemlik! —ér lakó közül kétezer-nyolcszáz- hatvanhárman szavaztak igennel, ami azt jelenti: Monor lakosságának többsége, 61,38 százaléka igent mondott, a mai tanácsülés tehát megalkothatja a településfejlesztési hozzájárulással kapcsolatos rendeletét. A munkáról, a szervezésről, a találkozásokról, beszélgetésekről mindenkinek vannak „történetei", és ezek egyike sem tanulság nélkül való. Korábban, amikor társadalmi fórumok tárgyalták a célkitűzéseket, nem ok nélkül hangzott el a hozzászólásokban a „megmérettetés”, s nem alaptalanul az sem, hogy a nagyközség presztízséről is szó van. Jómagam a legélénkebben arra a mondatra emlékszem a számtalan mérlegelő „hangosan gondolkodásból”: becsület és tisztesség kérdése is, hogyan indulnak a szervezőik és milyen fogadtatásra találnak majd Monoron. Hiszen a célokat, a járdák, utak, a segélykérő telefonok, a szemét- szállítás korszerűsítésének szükségességét nem is vitatta egyik fórumon, gyűlésen egyetlen állampolgár sem, a kérdés csupán az volt: hajlandó-e tanácsának jobbító igyekezetét támogatni a lakosság? Mint most már nyilvánosságra került: igen. A tanácstagok, az őket segítő aktívák — annak ellenére, hogy egyre sűrűbben beszélünk a „felértékelődött szabadidőről”, amelyet mindenki a saját hasznára igyekszik eltölteni — dicséretes módon helytálltak, többségükben. A népfroratüilé- sen el is hangzottak a konkrét példák: a népfrontaktíváé, aki szabadságot vett ki, hogy tisztességgel láthassa el a rábízott szervezési feladatát, s kis híján százszázalékos eredményt ért el körzetében, a tanácstagé, aki hosszú órákat szánt baráti magánbeszélgetésre, mert úgy gondolta, páratlan alkalom ez a közelebbi kapcsolatok építgetésére is, amelynek nyilvánvalóan lehet még közösségi haszna, a tehetős porta gazdájáról, aki csak vaskerítésének rácsain át volt hajlandó tanácskozni, s alig pár házzal arrébb a cigánycsaládról, ahol kávéval várták a kopogtatókat... Beszélgetések Novák János, Fekete János, Szalai István, Szabó Bertalanná, id. Haness László — hosz- szan lehetne sorolni, ki-ki milyen tapasztalatokat szerzett és adott tovább a népfrontülésen, e ad majd bizonyára a tanácsülésen is. Mert tanulságos voilt a „falujárás”. Mert ha a párbeszédnek, az együttgondolkodásnak, a közös cselekvés kapujának egyre szélesebbre nyílnak is a szárnyai, vannak még megbicsakló lépések, mindkét oldalon. Van te&sék-lássék módon dolgozó tanácstag — és van olyan lakó is, aki húszéves, vélt sérelemre hivatkozva utasít el minden kezdeményezést. Akadt, aki a teho-szervezőt azzal fogadta: — Én nem mondok igent, de ha az lesz az eredmény, hogy a többség igennel szavaz, készséggel fizetek. Csakhogy később nem látom-e ennek kárát? Ha dolgom lesz a tanácsnál, nem vetik-e a szememre, hogy először nemet mondtam? Kovács Benő megbízott tanácselnök azzal zárta a H‘ ülésének a településfejlesztési hozzájárulással kapcsolatos napirendjét: szó sincs arról, hogy a tanács az igennek és a nemnek alapján kívánna dolgozni a jövőben. Az igenért természetesen elhangzott, s el is hangzik majd a köszönet mindazoknak, akik közreműködői voltak a sikernek, a lakosságnak, amely a jobbító változás szándéka mellé állt. A cél most már: megvalósítani a feladatokat, amelyekre a monoriak többsége igennel és támogatásával szavazott Hogy sikerült? A n épf ro ntb: zo ttság i ülés második napirendjére, a HNF Monori Nagyközségi Bizottsága ez évi munkájának értékelésére — amelyet Járadi László népfronttitkár terjesztett elő — visszatérünk. K. Zs. Pilisen Országos vásár A helyi nagyközségi közös tanácstól kapott tájékoztatás szerint Pilisen 1987. január 4-én (vasárnap) országos állat- és kirakodóvásárt tartanak, amelyre a szokásos feltételekkel várnak minden vevőt és eladót. Tömött pultok és polcok Zajlik a karácsonyi csúcsforgalom a Pest Megyei Ruházati Kereskedelmi Vállalat gyömrői Táncsics utcai boltjában. Az év végéig 1,5 millió forintos árukészlettel várják az üzlet dolgozói a vásárlókat. Ebben a készletben valameny- nyi gyermek-, női és férfiruházati cikkbőd nagy választék van. Kertész Gyuláné boltvezető elmondta — és képeink is bizonyítják —, a tömött pultokon, polcokon minden korosztály megtalálja a méretéhez illő meleg ingeket, pizsamákat, fehérneműket, kötöttárut. Különösen jó a választék gyermek kötöttáruból, dzsekiből is van több fazonban és színben. A hagyományos portékának számító paplanokból már 450 forintos ártól lelhet válogatni. A vállalat központja Kőbányán, a sörgyár mellett a napokban kezdte meg új raktárbázisa áruval való feltöltését. A jövő év elejétől az új raktár már észrevehetően segíteni fogja a vállalat boltjaiban a jobb választék, a nagyobb kínálat kialakítását. A. L. A. Nagy Sándorné eladó éppen a kínálatból tesz ki néhány portékát a vásárló elé a pultra Szabó Jánosné nemcsak eladó, hanem tanácsokkal is szolgál a vevőknek (A szerző felvételei) A szükségeshez képest kevés Emlékek fonalába kapaszkodva A FEKETE RUHÄS, bekecses, fejkendős asszony úgy ült egmagában a kongó terem egyik asztalánál, mint a fe- leltetésre váró. szorongó kisdiák. Kintről, az iskola folyosójáról, udvaráról jól behallatszott a napközisek ricsaja. — Korán elindultam otthonról ebben a rossz útban, mert még tejet is altar lám venni — mondta szinte szabadkozva. — Már nem kaptam, elfogyott. Az egyszerű kijelentés valamitől olyan hangsúlyt kapott, hogy nem illett megkérdezni, az aznapi vacsora, vagy a másnapi reggeli lett volna-e az a fél liter tej. Szerencsére közben egyre többen érkeztek hasonlóan idős asszonyok, kevesebben férfiak. Együtt már kicsit könnyebben oldódtak, de azért a meleg kabátokat csak unszolásra engedték lesegíteni, sokáig feszengtek a kényelmetlen székeken. Aztán az egyikük elsóhajtotta magát: — Hajh, amikor még mi jártunk ide iskolába! Többen fölkapták a fejüket: — Akkor nem is itt volt még az iskola, hanem a szomszéd telken. Ezen csak a tanítólakás állt. — Az bizony, itt laktak a Petruszék is, de elvert egyszer ... — az egyik, ablak melletti asztalnál valaki már elkuncogta magát, de mindjárt szájához is kapta a kezét. Folytatta más: — Meghalt már 5 is. nemrégen meg — majdnem százéves korában — az édesanyja is. Ott voltam a temetésén. — Én tavalyelőtt Pesten a Göndör tanító úrral találkoztam. Megismert, csak a nevem nem jutott eszébe... Hatvanon, hetvenen, sőt nyolcvanon túli idős bényei nyugdíjasok, járadékosok indultak vissza az emlékek fonalába kapaszkodva egészen a gyerekkorukig. S arra a néhány perces, órás útra szinte a valóságban is megfiatalodtak. Talán komolyan úgy gondolták — feledve a fájó lábakat, derekakat, a székekhez támasztott botokat —, hogy a büntetés elől újból be tudnának bújni az egykori hatalmas fapadok aló. „Most a sots büntet bennünket a sok betegséggel, bajjal” szontyolodott el a leghallgatagabb asszony. „Ez már a korral jár” — vigasztalták a még idősebbek. „Mindent meg lehet szokni.” Persze a jót mindig köny- nyebb. Pedig — sorolták — valaha elképzelni sem volt bátorságuk, hogy nem ők szolgálnak másokat, hanem olyan „cselédjeik” lesznek, mint a vízvezeték, „aki” egy mozdulatra beviszi a vizet a konyhába, fürdőszobába, vagy a mosógép, a centrifuga, a porszívó. Hogy a kaszát öreg korukra jószerivel már csak azért kell elővenni, hogy el ne felejtsék a talán milliószor ismételt mozdulatot, a derék- csavaró lendületet. S nem is felejtenek, de róluk sokan, sokszor megfeledkeznek — panaszolták. Talán azért voltak többen is olyan bizonytalanok, amikor a bényei elöljáróság és a helyi tömegszervezetek idősek napjára szóló meghívóját be- tűzgették. De azért a jeges, havas utakon is elóvatoskodott az iskolába mindenki, akit nem tartott kórházi, vagy otthoni ágyban a betegség. A falu legidősebb férfi emberének, a 89 esztendős Árvái István bácsinak az erős szemüvegen, a hallókészüléken túl a már szintén nyugdíjas veje támogatására is szükség volt, hogy ott lehessen a szerény kis ünnepen. Hogy együtt tapsolhasson az alig fiatalabbak- kal, a még nagyon fiatalok, az iskolások hangulatos műsorának. — Engem hívtak, vittek mind a két háborúba, ingyen napszámba, de olyan helyre, ahol nem tőlem kértek, hanem nekem adtak, soha. Ezért mondtam, hogy én itt akarok lenni. Adni. Sajnos a szükségeshez, az igényekhez képest még mindig kevés az, amit a társadalom, a helyi tanácsok az időseknek adni tudnak. S akkor sem biztos, hogy jut mindenkinek, hogy valakiről nem feledkeznek-e meg vallóban? A szendvicsek, az üdítők, az édesség mellé Bényén most huszonnyolc embernek jutott egv-egy ezerforintossal bélelt boríték. Egyszeri támogatás, biztos jól is jött az ünnepek előtt. Nem gesztusnak, hanem segítségnek szánták, akik a pénz sorsáról így döntöttek. Zavargó lelkiismerettel, mert talán még jobban, még igazságosabban is tehették volna. Hiszen mindaz, ami egy emberöltő alatt valamelyik faluban, városban megépült, kialakult, közös kincs, amiből kell, hogy jusson mindenkinek, aki valamikor a maga ereje, lehetősége szerint tett hozzá. Akkor is, ha az az erő mára már elszállt, s a lehetőségeket egy kis szoba falai határolják be. A KIS ÜNNEPSÉG idős résztvevői búcsúzás előtt még végigjárták a szemükben új. de valójában már szintén koros iskolaépületet. Meg- megálltak a tablók előtt, amelyeken már az unokák, dédunokák képei sorakoztak. „Bizony nekünk nem voltak ilyen lehetőségeink, mint a mai gyerekeknek. De így van ez jól.” S a végén már csak egy dolgot sajnáltak. Áramszünet miatt ugyanis nem láthatták működ’és közben az iskola új szerzeményeit: a számítógépeket. Vereszki János ISSN 0W3—2Ű51 (Monori Hírlap)
