Pest Megyei Hírlap, 1986. december (30. évfolyam, 282-307. szám)

1986-12-20 / 299. szám

8 1986. DECEMBER 20., SZOMBAT IDŐ­JJnnepnapok közelednek, melyeket szeretnénk minél kellemesebben eltöl­teni. Ehhez persze nagyon fontosak a jól megszerve­zett előkészületek. E heti összeállításunkban megszó­laltatjuk Pelle Józsefnét, sok népszerű szakácskönyv szerzőjét, aki a háziasz- szonyoknak ad tanácsokat ahhoz, hogy úgy lássák el családjukat és vendégei­ket, hogy közben nekik is legyen idejük és kedvük ünnepelni. Közöljük egy fekete kisestélyi ruha ké­szítésének leírását, és né­hány kozmetikai ötlettel is szolgálunk. Ugyanakkor a szokásos házikerti tanács­adóban az időszerű felada­tokkal foglalkozunk. Pelle Jezsefné tanácsai A háziasszony is ünnepeljen A karácsony és a szilvesz­ter a háziasszonyok nagy erő­próbája. A kezdők alaposan megdolgoznak érte, hogy min­den jól sikerüljön, de a gya­korlottak, az ügyes szervezőik pihenten, nyugodtan ünnepel­nek. Hogyan csinálják? Ahány ház, annyi szokás, de érde­mes átvenni a jó tapasztala­tokat. Pelle Józsefnét, a ke- repestarcsai Szilasmenti Ter­melőszövetkezet szaktanács- adóját kértük meg, hogy ad­jon a számunkra néhány jő ötletet. Szilveszterig elkészül Fekete kisestélyi Mindig divatos az egyszerű szabású kis fekete ruha, amely a teltebb alakot is kar­csúsítja. Anyagául nem gyúró­dó, jó minőségű kelmét vá­lasszunk. Ne sajnáljuk drá­gább anyagra a pénzt, gon­doljunk arra,: ha egyszer egy bizonyos összeget rááldozunk, több évig nem lesz gondunk. A megadott szabásmintán 1 kocka=5 cm2. Modellünk elkészítéséhez 140 cm széles anyagból 2,50 m szükséges. Nagyon szép hatású például selyemzsorzsettből. Ha áttet­sző az anyag, szükség szerint szatén alsószoknyát viselhe­tünk alatta. A bemutatott ruha kirnonó- ujjal, csónakkivágással ké­szült. Derékban gumírozott, és a kiegészítőkkel harmonizáló különféle öv díszítheti. Ha horgolt csipkegallérral, kötött csipkesállal, stólával vagy kendővel, díszzsebkendővel vi« seljük, romantikus jellegű; Ha aranyszínű kiegészítőkkel „dobjuk fel”, kicsit feltűnő, elegáns, egyúttal most nagyon divatos. Szűk szaténnadrág­gal a kis fekete ruha tunika­ként is viselhető. Egy másik — Beszélgessünk először az előkészületekről. Szép külsőségek ez az ünnepekre is vonatko­zik. Ne akarjuk az epebajos nagymamát, vagy a kalóriá­kat számláló kislányt minden­áron disznótorossal traktálni Egy kis rágcsálni való azon­ban feltétlenül legyen a ház­nál, azért is, mert akkor ke­vésbé árt meg az ital. — Sokan gépkocsival jön­nek látogatóba, és nem akar­nak alkoholt fogyasztani. Mi­vel kínáljuk őket? — A rostos gyümölcslevek mellett ajánlom azt a szilvesz­teri puncsot is, ami a hagyo­mányoktól eltérően alkohol nélkül készül. Én úgy csiná­lom, hogy a finom teát na­gyon töményre forrázom és reszelt citromhéjjal, narancs­héjjal ízesítem. Tojássárgájá­kat (két személyre egy dara­bot) cukorral kikeverek. Ráön­töm a forró teát, miközben habverővel jól fölverem. Ami­kor kész, narancs- vagy cit­romlevet is adok hozzá. Rum­vagy puncsaromával is lehet ízesíteni. A gyerekek szúrná ra is javaslom éppúgy, mint a paradicsomturmixot. Ez konzervből vagy paradicsom- italból készül, amihez ételíze­sítőt, esetleg zellert, vagy re­szelt citromhéjat is teszek. Szódavízzel hígítom vagy tej­jel, de akkor már turmixban kell készíteni. Több sscikácsSíLÖEsyv — Végül engedjen meg egy személyes kérdést Hogyan lett a hazai szakácsművészet és vendéglátás nagyon ismert személyisége? — Véletlenül, Nem erre a pályára készültem, fiatal ko­romban eszembe sém jutott, hogy valamikor ezt fogom csi­nálni. Kereskedelmiben érett­ségiztem, azután a kiváló ven­déglátóipari szakembernek: Vennesz Józsefnek, a Magyar Szakácsszövetség elnökének lettem a titkárnője, ö min­dig arra is figyelt, hogy azok, akik körülötte dolgoznak, mit hoznak magukkal uzsonnára, hogyan csomagolják. Megkós­tolta a tízóraimat és nagyop ízlett neki. Később rábeszélt, hogy különböző szakmai tan­folyamokat, iskolákat végez­zék. így kerültem a pályára, de ennek már 30 esztendeje. Az első sikeremet egy londo­ni szakácsversenyen arattam ahol nagyon ízlett a főztöm Az első szakácskönyvemet a diétásoknak írtam, majd utá­na meghívtak a rádióba, hogy receptekkel könnyítsem a há­ziasszonyok munkáját. Azóta több szakácskönyvet adtam közre, és nagyon örülök, ha azt hallom, hogy sikere van a receptjeimnek. Gál Judit — Kezdjük azzal, hogy ne akarjunk mindent egyedül, csi­nálni. Vonjuk be a családta­gokat is a vásárlás, cipekedés megkönnyítésére. Egy cédulá­ra felírhatjuk, hogy mit kell beszerezni, es így már az ál­talános iskolás gyerekek is so­kat segíthetnék. Vegyünk meg mindent előre, úgy, hogy az utolsó napra már legfeljebb a kenyér és a tej beszerzése maradjon. Ami a továbbiakat illeti, mindenkinek azt taná­csolom, hogy újdonságokkal ünnepi alkalomkor ne kísérle­tezzünk. Maradjunk a jól be­vált receptjeinknél. Az ünnep fényét nemcsak és nem is el­sősorban ételkülönlegességek­kel lehet emelni, hanem az íz­léses, szép külsőségekkel. Ilyenkor vegyük elő a da- masztabroszt (idővel úgyis megsárgul) és ne féltsük at­tól, hogy valaki leönti vörös­borral, vagy feketekávéval. Adjuk meg a módját a terí­tésnek, a tálalásnak. Az öt­letes apróságok is nagyon fon­tosak. így például karácsony­kor helyezzünk gyertyát az asztalra. Gyertyatartó helyett nagyon szép a megfelelően erre a célra kipreparált alma vagy narancs. A vékony gyer­tya végét ilyenkor alufóliába burkoljuk. Az asztalra te­gyünk fenyőágat is. • — Sok család él, különösen a fiatal házasok rossz lakás- körülmények között. Hogyan tálalják az ünnepi vacsorát? — Már a menüvel is iga­zodni kell a tálalás lehetősé­geihez. így például, ha csak egy kis alacsony dohányzóasz­tal van a szobánkban, semmi esetre sem adjunk levest. Ilyenkor legcélszerűbb a hi­deg vacsora, amit egy kis fan­táziával nagyon változatossá lehet tenni. Ajánlom például a húsgombócokat, a franciasa­látákat, a majonézes étele­ket és a krumplis pogácsát Ez utóbbi nagyon könnyen el­készíthető, sokan szeretik és a tésztáját napokig tárolhatjuk a hűtőszekrényben. Nagyobb mennyiséget elkészítve mindig frissen süthetjük és melegen tálaljuk. Váratlan vendégek — Váratlan vendégekre is fel kell készülni. Hogyan csi­náljuk? — Az ..én álláspontom, hogy a háziasszony is ünnepel, tehát ne legyen a konyha rabja. Tart­sunk otthon olyan alapanyago­kat, melyekből percek alatt íz­letes falatokat készíthetünk. Ajánlom például a sós kek­szet, melyre tehetünk sajt­vagy húskrémet. Ez utóbbi ügy készül, hogy darált húst, vagy felvágottat margarinnal, tejföllel összekeverünk és íz­lés szerint fűszerezzük. A kek­szeket pűoosra rakjuk a ke­verékkel és a tetejére díszítő­nek uborka szeleteket teszünk. A kínálással sohasem szabad erőszakoskodni, hiszen sokan diétáznak, fogyókúráznak és Keresztrejtvény NAGY MAGYAR UTAZÓK Rejtvényünk Öt nagy magyar utazó nevét tartalmazza VÍZSZINTES 1. Világhírű nyelvész és utazó (1784—1842), Tibet első kutatóinak egyike, az első tibeti szótár szer­kesztője. 14. Ütközetre felkészült harcosok vonala. 15. Felindulás. 16. Xerózis kezdete és vége! 17. ... és holdvilág, Szerb Antal re­génye. 18. .. .-retour. 19. Idegen címzésrövidítés. 20. Két névelő. 22. Üdülőhely Lovran' és Opatija között. 24. Az argon vegyjele. 25. Részére. 27. Szigligeti Ede vígjáté­ka. 28. Hibáztat. 30. Kendert tör. 32. Mátka. 33. Kényszerűen meg- megálló. 34. Svájci kanton. 35. Tojás, németül. 37. USA-állam. 39. Ételízesítő. 40. Természetbú­vár (1856—1931), Üj-Guinea ál­lat- és növényvilágának első tu­dományos feldolgozója és ismer­tetője. 42. Mesefilm. 43. Kossuth- díjas karmester (András). 44. Te- lerekording rövidítése. 45. Nagy költőnk. 46. Modern könyvelés. 48. Iraki hírügynökség. 50. A té­vé rendező-riporter konferanszié­ba. 52. Egyfajta ing. 53. Tartós. 54. Dal. 55. Óvoda, ahogy az oda­járók hívják. 57. Mint a 22. szá­mú sor. 59. Egészséges ital.. 60. Tiltás. 61. Mesterséges gumi. '63. Egyenlő férték... 66. Mint a 39. számú ror, 67. Rendszerint ve­szélyt jelez. 69. Sárga potrohú szárnyas rovar. 71. Kalandos vi­lágjáró (1741—1786), Madagaszkár kormányzója és első gyarmatosí­tója. FÜGGŐLEGES 1. Kilociklus rövidítése. 2. Jegy­zékbe foglaló. 3. Helyrag. 4. UUUUU! 5. Tárgy tartó szerszám. 6. Bizony, a régi magyarok nyel­vén. 7. Liszt Ferenc lánya. 8. A stroncium vegyjele. 9. Minőség- ellenőrzés. 10. Növényevő hal. 11. Gléda. 12. Pácban van! 13. A kró­nika szerint Hunor és Magor ap­ja. 16. Tengerészeti mérnök, kö­zel 90 eddig ismeretlen sziget felfedezője és az USA nyugati részének első térképezője (1825— 1894). A budapesti Állatkert igaz­gatója is volt. 18. Szoprán szerep Rubinstein: A démon című ope­rájában. 21. Mikszáth Kálmán re­gényalakja (Miklós). 23. Spanyol óceáni szigetcsoport. 24. Apaállat, névelővel. 28. A Jupiter egyik holdja. 28. Eszes. 29. Geológus, földrajztudós (1849—1920), 1878— 1830-ban Hátsó-India addig isme­retlen hegyláncait fedezte fel. 31. Veszteségként elkönyvelő. 33. Klasszikus görög piactér. 36. A vajgyártás mellékterméke. 33. Es­ni enged. 40. Hideg, száraz adriai szél. 41. Női főszerep A hattyúk tava című táncjátékban. 42. A kijelölt helyre rakja. 43. Repül­Készítsünk krampampulit Lángoló puncs ni nem tudó madár tJj-Zéland­ban. 45. ___atyafiak, Mikszáth­re gény. 47. Az ókorban Tiberis volt a neve. 49. Fundamentumok. 51. Az ismeretlen névjele. 55. Cselgáncs. 58. Tempó. 61. Ismert vlvómester, szövetségi kapitány (Béla). 62. Hónap nevének rövi­dítése. 64. Mint a vízsz. 45. számó sor. 65. A toll művésze. 68. Izom­kötő. 69. Lázi egynemű betűi; 70. Vízmozgás. Beküldési határidő: 1 hét. A november 29-1 rejtvény he­lyes megfejtése: Nem tudom, hány éves vagy, de nem nézel ki any- nyinak. 50,— Ft-os könyvutalványt nyer­tek: Fekete Mihály, Ráckeve, Fecske u. 12. 2300 — Gecse Fri­gyes, Budaörs, Árpád u. 15. 2040 — Horgos Dezsőné, Újszilvás, Rá­kóczi 27. 2768 — Huszárik Mihály, Ácsa, Mogyorós u. 10. 2683 — Ke- nyó Kálmán. Farmos, Szelei út 50. 2765 — Baranyai Istvánné, Sós­kút, Gárdonyi ú. 13. 2083 — lfj. Keserű Sándor, Nógrád. Vasútsor 5. 2642 — Almás! Gyuláné, Makád, Dózsa. Gy. 37. 2322 js, Morva! Andí-.isné, Túra. Dobó u. 7. 219« — Méri Lajos, Szigetbecse, Petőfi u. 37. 2321. ÍCYERMEMREJTVÍNY ■ PAJTÁSOK) Eötvös József <1813— 71) író, politikus, a magyar rea­lista regény megteremtője volt. Három nagy regényének címe szerepel mai, rejtvényünkben. 4 2. 3 4 é Q> —■ E * V B 9 40 44 »2 <b 15 (fa iq ao %k 22 2b 2H 55 36 M­Jó X\ VÍZSZINTES 1. Legértékesebb regénye, nagy realista alkotás, 1845-ból való. Ennek tévéváltozatát a közel­múltban láthattuk. 7. Szomorkod- va gyötrődik. 8. Etiópiái város, 1896-ban Itt verték meg az etió- plaiak az olaszokat. 10. Fogbús. 11. I,egelő. 12. Norvég és svéd autók betűjelzése. 14. Kedves erdei állat. 15. Üres tál! 16. Mér­tani eszköz, tréfás neve cirkli. 18. öntelt, beképzelt. 20. Ne menj még el, ... türelemmel. 21. Érte­kezlet. 23. Fél cent! 24. Felszán­tott, de bevetetlen földterület. 25. Megszünteti az aszályt. 27. Na­gyon gyorsan. 28. Ázsiai ország, fővárosa: Bagdad. 29. Sírfelira­ton olvasható. FÜGGŐLEGES 1. Első nagy műve, egy napló- és levélalakban írt szentimentális regény. 2. Az épület tetőzete. 3. Kuckó, névelővel. 4. A mélybe. 5. Svájci kanton, Pest megyei község, utca a budai Várban. 6. Fiúnév. 9. 1857-ben megjelent re­génye, a kritikusok pedagógiai műnek tartották, 13. Partner, itt fordítva. 16. Kutatni kezdi 17. Hangtalanul zár! 19. Külső ha­tás. amelyre - az élő test bizo­nyos tevékenységgel válaszol. 22. Község Hajdúszoboszló és Nád­udvar között. 23. Fortély. 25. S. É„ ahogy kimondjuk. 26. Ürgét .., ürgére vadászik. Gyerekek! A megfejtett három mű elmét, a többi decemberi megfejtéssel együtt — egy leve­lezőlapon — 1987. január 10-ig küldjétek be a szerkesztőséghez. Már egyetlen heti helyes megfej­téssel is lehet nyerni I teni a kellemes és érdekes dolgok közé tartozik. Amikor közeledik az éjfél, jókora, öblös tűzálló tálat he­lyezünk az asztal közepére. Az edény aljára rakunk cuk­rozott narancshéjat, mazsolát, darabos diót. aszalt szilvát. A tál tetejére helyezett rostélyt megrakjuk kockacukorral, majd meglocsoljuk fél liter rummal (ennek egy része szilva- vagy barackpálinka is lehet.) A szeszt meggyújtjuk (ilyenkor a lámpákat eloltjuk) és figyeljük, amíg a lángoló szesz kiég, s a felolvadt cukor a tálba csepeg. Mikor ez befejeződött, hoz­záöntünk két liter forralt, fű­szeres (fahéj, citromhéj, szeg­fűszeg) fehér bort, egy liter forró teát. két citrom és két narancs levét. Pár percig áll­ni hagyjuk, de vigyázzunk, hogy ki ne hűljön. Ezután po­harakba töltjük az italt, mely­be a gyümölcsökből is jut mindenkinek egy-két darabka. szerint másfél-két dl szódavíz­zel és 1 kocka jéggel tálal­juk. VANlUAFAGYLALT Hozzávalók: 2 pohár tejszín (2,5 dl), 2 db tojás, 15 dkg cu­kor, 1 rúd vanília. A két to­jást habosra keverjük, hozzá­adjuk a tejszínt, a cukrot és a feldarabolt vaníliarudat. Ál­landó keverés mellett felfőz­zük, majd a tűzről levéve to­vább keverjük, míg teljesen lehűl. Szitán átpasszírozzuk. fágylaltos poharakban fa­gyasztjuk. SZILVALÉ. Hozzávalók egy személyre: 20 dkg szilva, 1 szem szegfűszeg, 1 kávéskanál vaníliáscukor, 2 szelet citrom, 1 jégkocka és szódavíz. A folyóvízben alaposan le­mosott gyümölcsöt kimagoz­zuk és a turmixgépben egy- egy evőkanálnyi víz hozzáadá­sával folyékony sima péppé keverjük. Ezután ízesítjük a citrom tevével, a reszelt héjá­val. a vaníliáscukorral és a szegfűszeggel. Hűtőszekrény­ben legalább egy óra hosszat állni hagyjuk. Fogyasztáskor a szegfűszeget kiemelve, ízlék Finom faiatok Már a neve is varázsos hangulatot ígér. hát még az illata és az íze. Hagyományos, jellegzetes szilveszteri ital a krampampuli a puncs egyik fajtája. Kékes lángjába tekin­ja és ezzel tovább gyomosít- son. A bokrok tövét is gondo­san takarítsuk ki, sekélyen ás­suk fel, kivéve, ha árnyéki gyeppótló növény (például ap­ró meténg, borostyán stb.) nő ott, ami ezt megakadályozza. A fagyérzékeny növényeket takarjuk be szalmával, kuko­ricaszárral vagy más növé­nyek lombjával. Saját lombot a fertőzési veszély miatt ne használjunk takarásra. Ilyen érzékeny cserje például a fü­ge, a gránátalma, a babér­meggy, s néhány érzékenyebb fenyőféle. A citrom- és na­rancsfákat, a kint nyaralta­tott nem télálló kaktuszokat, pálmákat vigyük be melegebb, de nem túl meleg helyre. Mű­anyag fóliát növénytakarásra ne használjunk semmiképpen, mert alatta megfullad, sőt megfagy a bokor. A nem fagyérzékeny fa tör­zsét is célszerű betakarni pa­pírral, egyrészt azért, hogy főleg a bekerítetten kertekben a nyulak, őzek ne bántsák, ne rágják, másrészt a kártevők ide bújnak el a tél hidege elöl, ezért ha kora tavasszal el­égetjük ezeket a papírokat, sok rovart el tudunk így pusz­títani. A magasművelésű sző­lők közül azoknak, amelyeket a tél jobban megsanyargat, cél­szerű a törzsüket is és lehe­tőség szerint a karokat is pa­pírral becsavarni, hogy a na­gyobb fagyoktól megvédjük. Nemsokára be kell fejezni a facsemeték ültetését is. A faj­taválasztásnál kérjük ki szak­emberek véleményét, és ne ve­gyük meg mindjárt az első facsemetét, ami az' utunkba kerül. Csak olyan fajtákat ve­gyünk meg, amikkel várható­an meg leszünk elégedve, amik azt nyújtják, amit elvá­runk tőlük. Fenyvesi Gábor Miután gyakorlatilag befe­jeződött a lombhullás, elkezd­hetjük a kertben a téli elő­készületeket. A falevelek kö­zül csak a dió lombját éges­sük el, mert sok kórokozó te­lel át rajta és bomlástermé­kei növekedésgátló hatású anyagokat tartalmaznak. A többi fa lombját permetezzük le tömény sárgaméreggel (No- venda) vagy ássuk te 20 cm mélyen, miután megszórtuk nitrogénműtrágyával. Az ásá­sokat ne gereblyézzük el, mert az egyenetlen talajfelszín több téli csapadékot képes elnyelni. A fiatal és a tőkés műve­lésű szőlőket fedjük be, ez különösen homokon fontos, ahol a fagyveszély mindig na­gyobb. Sokan úgy végzik ezt el, hogy a karókat előzőleg összeszedik, és nagy rakatok­ban tárolják a tél folyamán. Ennek előnye, hogy megnő a karó élettartama, könnyebb a fedés, nyitás és a tavaszi met­szés, hátránya, hogy munka­igényes, és az egerek befész­kelnek alája. A födés előtt vé­gezzük a szálvesszőlehúzást: tőkénként egy, maximum két cseres vesszőt lehajtunk, egy­két kapa földdel (homokkal) lefogatjuk, és ezután födjük a tőkéket. Csak érett, nyolcvan- centisnél hosszabb vesszőt húzzunk te. Jövőre ezek tesz­nek a szálvesszők, amelyek a termés zömét biztosítják. A fedés után, fagyos időben kiszórjuk a káli- és foszfor­műtrágyákat, utána terítjük meg a sorközöket trágyával. A sort tőzeggel fejezzük be, amit a trágya fölé rétegzünk seké­lyen, hogy az ne száradhas­son ki nyitásig. Díszgyepünket gerebélyéz- zük ki, az elszáradt gyomok kóróját óvatosan húzzuk ki, majd vigyázva hordjuk rá_ a tűzre, nehogy a magját elszór­Házikerti tanácsadó variáció az ízléses művirág­gal való díszítés. Nemcsak a kivágásban mutat Jól,'-' hanem a hajban, övre tűzve is. A merészebbek úgy is variálhat­ják a szoknyarészt, hogy az elől vagy oldalt magasan fel­hasított.

Next

/
Thumbnails
Contents