Pest Megyei Hírlap, 1986. december (30. évfolyam, 282-307. szám)
1986-12-20 / 299. szám
6 »Bf . ,H>X Yh! 1986. DECEMBER 20.. SZOMBAT gaSzÍNHÁZI LEVÉT.—B Mesterkurzus Kétszáz könyvtáros küldötteként Háttérben dolgozó közkatonák A színész, aki a színpadon színészt játszik, nem új találmány a dráma- irodalomban. Érdekes feladat ez írónak és színésznek egyaránt, s érdekes téma a nézőnek is, aki mindig szívesen kulikant be a kulisszák mögé, mindig érdekli az a különös, vagy legalábbis annak képzelt világ, s azok az emberek, akik a rivaldán túl, a függöny másik oldalán találhatók. A színész, aki hajdan a tisztes polgároktól lenézett, másod-, sőt harmadrangú embernek számított, és még az újkor kezdetén sem mindig tehette be a lábát egy jobb városi fogadóba, éjszakára meg a városkapun kívül volt a helye, minden megve- tettségével együtt is (bár titkon) irigyelt személy volt. Olyasmit képviselt, amit a nyárs polgár, s a nyárspolgári erkölcs finnyásan elutasított ugyan, de mégis kívánatos volt, mint a tiltott gyümölcs. Ez a valami nem más volt, mint egyfajta szabadság és kötetlenség, egyfajta természetesebb és közvetlenebb életmód, életvitel és emberi kapcsolat — gyakorlatilag csupa olyasmi, amit a minden porcikájában szabályozott városlakó polgári lét nem engedett. Hogy a színészek szabadosak, gátlástalanok,. erkölcstelenek, iszákosak, köny- nyelműek és megbízhatatlanok voltak, amiként a régi krónikák mondják? A kérdés az: mihez képest? Egy rideg vallásosságé s merev szabályok között megőszült tisztes családapa céhmesterhez képest bizonyára. De mondjuk az arisztokráciához képest aligha. ' A színészekről, a színházról szóló darabok persze ezt a pikantériát, a színésziét jól el- szörnyülködtető pletykavetü- letét is bőven taglalták, taglalják. Az ilyenfajta darabok variációi igen sokfélék. Gondoljunk csak bele: még a Hamletben is előhozza Shakespeare a színészeket, s nem is éppen hangsúlytalan szituációkban, sőt, még a korabeli londoni színházi állapotokról is beszámoltat velük. Mi más ez, mint színház a színházban? Aztán például, ho,gy a magunk háza táján maradjunk: nem színháziszínészi téma-e Szigligeti Liliomai című vígjátéka, a színésznek álló nemes ifjúval s az öreg ripacs Szellemfivel? S ha szétnézünk az újabb drámatermésben, nem ott találjuk-e a színházi témák között Bulgakov Álszentek összeesküvését s a Bíbor szigetet, Molnár Ferencnél a Játék a kastélybant, Annie-val, a színésznővel, s Almádyval, a hiú és öregedő jellemszínésszel, — vagy A testőr színészét és színésznőjét? S a közelmúlt nagy hazai sikere. Az impösztor? Főhősének nem a lengyel színház klasszikus alakját, Bogus- lawskit választotta-e Spiró? És nem Sarah Bernhard, a nagy francia tragika-e a Sarah, avagy a languszta sikolya hősnője a Várszínházban? Vagy nem színészekről, színházról szól-e a Vígszínházban a fergeteges komédia, az Ugyanaz hátulról? S nem a színházi világba vezetett-e bennünket nemrég a Madách- ban Harwood darabja. Az öl- ' töztető, Mensárossal, Háu- mann-nal? A felsorolás itt abba is hagyható, a bizonyításhoz eny- nyi is elég. S mégis folytatni kell, mégpedig éppen Hau- mann Péter s a Madách Színház miatt. A színház ugyanis folytatja a színész—színház tematikát. Friss bemutatója egy hajdanvolt nagy, híres és hírhedt színészről szól, bizonyos angol teátristárói, aki az Edmund Kean névre hallgatott, és 1787—1833 között élt Angliában. A darab címe is ez: Kean, a színész. És a címszerepet Haumann Péter játssza. Ki volt ez a Kean? A kortársak szerint — s a színház- történet ebben megegyezik velük — zseniális színész volt, «ki az úgynevezett romantikus iskola talán legnagyobb alakjaként vonult be az angol, s az európai színház történetébe. Nem volt daliás termet, nem volt csinos férfi, nem volt jó modorú és elegáns, nem volt mértékletes és szerény, — ellenkezőleg: sosem tudta — de nem is akarta — levetkőzni származása jegyeit (zabi- gyereknek született London egyik szegények lakta külvárosában), agresszív volt, önhitt, iszákos, nőbolond, kártyás, adósságokba keveredő, modortalan, neveletlen és pimasz. Viszont imádta a közönség, és valóban nagyszerűen és megrázóan élte át szerepeit. főleg Shakespeare nagy figuráit: III. Richárdot, Shy- lockot, a velencei kalmárt, Leart, Jágót. A szélsőséges érzelmek színésze volt, aki azonban sosem kifelé, a közönségnek játszott, hanem a partnereknek, s akiben megvolt a képesség az összjátókra, a dráma egészének a kibontására a színpadon. Erről a fenegyerek zseniről az idősebb Dumas írt darabot, hat évvel Kean halála után, s nem is csak azért, mert a téma hálásnak ígérkezett, hanem mert erre kérte fel a kor egyik nagy francia színésze. Frédéric Lemaitre. Igazi ziccerszerep volt ez. A színészt mindig izgatja, ha színészt alakíthat. Kissé meglepő módon lett aztán a Kean ismét sikerdarab: 1953-ban Jean- Paul Sartre dolgozta át mai színpadra. Nos, ez a változat megy most a Madáchhan. A mit látunk, az tulajdonképpen egy ragyogó mester- kurzus. Híres zongora- vagy hegedűművészek szoktak amolyan művé&ztovábbképző mesterkurzusokat tartani a szakma javának; a zongora- vagy hegedűjátók mesterfokú rejtelmeibe avatják be tanítványaikat. Haumann Péter most ilyen mesterfokú színészmes- terség-kurzust tart nekünk, s a szakmának, ö az a színészi alkat, aki rendkívül mozgékony, flexibilis, és hihetetlenül gyorsan hihetetlenül nagy váltásokra képes. Ha muzsikus lenne, a virtuózok közé sorolnánk, mert valóban virtuóza a szakmának. Mozgás, mimika, gesztus, hanghordozás, nevetés és sírás, nyüszítő fájdalom és lezser fölényesség, pökhendi gő,g és szerelmes alázat, ravasz fondorlat és gyermeki kitárulkozás, ripa- cséria és megszenvedett művészet, kirobbanó indulatok és leheletfinom érzelmek pillanatonként váltják egymást a játékában, vagy vannak jelen egyazon percben. Elkápráztató bemutató ez a színészi mesterség (igen, mesterség!) eszköztárából, a briliáns technika csillogtatása. Szakmai bemutató a legfelsőbb fokon. S hogy emellett ez a Kean még emberi karakter is tud lenni a színen, — az Haumann külön mesterségbeli bravúrja. A darab felületes, gyönge, felejthető, közhelygyűjtemény, — de Haumann magasan fölébe nő. Amit csinál, jobb és több, mint az írott mű. Közművelődési feladataink megoldásában nagy szükségünk van a könyvtárosok munkájára. Mostanában sokat olvasunk, hallunk kulturális életünk gondjairól, kevesebbet a bibliotékák nem látványos munkát végző, háttérbe vonuló közkatonáinak sajátos helyzetéről, problémáiról. A Magyar Könyvtárosok Egyesületének Pest Megyei Szervezete megtartotta tisztújító közgyűlését, meghatározta a következő négy év programját. Az MKE 50 éves történetében előbb a szakmai csoportosulások, a szekciók alakultak meg és csak később jöttek létre a területi szervezetek. A Pest megyei 1981-ben, szinte utolsóként szerveződött meg, de a legnagyobb a taglétszáma. A területi szervezet egy- egy közigazgatási terület könyvtárosainak összefogója. Megyei sajátosságok Kányi Andrásnét, a Pest megyei szervezet elnökét, aki a ceglédi városi könyvtár igazgatója, öt társával együtt — így Benda Lajosnét, Mándli Gyulát, dr. Bartos Évát, dr. Somogyiné Simon Ágnest és Jakab Bélánét -r- választott tisztségükben a következő négy évre megújították. A titkár személye változott, jelenleg Biczák Péter, a Pest Megyei Művelődési Központ és Könyvtár módszertani osztályának munkatársa. Heten vannak a vezetőségben. Képviselik a ceglédi, a monori, a szobi, a budakeszi, a szentendrei körzet — és Pest megye más területén dolgozó — könyvtárosainak érdekeit. — Az elmúlt időszakban milyen tapasztalatok adódtak az egyesület munkájából? Pest megye sajátos helyzete mennyiben befolyásolta a feladatok meghatározását? — kérdeztük Kányi Andrásnét. — Egyesületünk szervezeti életét megnehezíti a megye nagy területe, az intézmények magas száma, a tagság heterogen összetétele, a közlekedési nehézségek és még tovább is sorolhatnám ... Pest megye . lakosságának több mint kétharmada él kis településeken, ahol a könyvtáros egyedül, kicsit magárahagyot- tan végzi munkáját. Bizony nem könnyű az egész tagság számára megfelelő témájú összejöveteleket tartani. A megnövekedett taglétszám ma már a rendezvények helyének megválasztásában is gondot okoz. Törekvésünk mindenkor az volt, hogy úgy válasszuk meg a helyszínt, hogy ne csak a népes könyvtáros társaságot tudja befogadni, hanem a szakmai program mellett egyéb kulturális rendezvénnyel gazdagíthassuk egyesületi napunkat. Az 1982- es közgyűlésünkön azt kérték például a kollégák, hogy a nagy rendezvények mellett tájegységi programokat is szervezzünk. Elhangzott olyan kívánság, hogy ne legyenek területi programok, a találkozókat Budapesten tartsuk, mert a főváros mindenki számára megközelíthető. Hogyan tegyünk hát igazságot? Az elmúlt négy esztendőben megpróbáltunk mindkét kívánságnak megfelelni: egyesületi napot tartottunk Szobon, Mo- noron, Gödöllőn, Vácott, Da- bason, Százhalombattán, Cegléden és Öcsán. de volt rendezvényünk Budapesten a Kossuth Klubban és a Budapesti Művelődési Központban is. Szakmai találkozók — Melyek voltak azok a rendezvények, amelyekre a legbüszkébbek? — Legelőször azt emelném ki, hogy 1985-ben Százhalombattán a Barátság Művelődési Központ és Könyvtárban megszerveztük a nyugdíjas könyvtárosok találkozóját. Komoly gondot jelent a mi szakmánkban, hogy a pár évtizeddel ezelőtt nyugdíjba ment könyvtárosaink jövedelme rendkívül alacsony, mondhatni szégyenletes. Az anyagiakban mutatkozó hiányosságok párhuzamosan jelentkeznek a szakma presztízsének csökkenésével. Egy olyan idős könyvtáros, aki egy kisközség intézményében töltötte munkás éveit, ma már magányos. Kevesen tudják, hogy valaha milyen szerepet játszott lakóhelyének kulturális életében. Fontosnak tartjuk, hogy megbecsüljük és — ahogy tudjuk — patronáljuk a már nem aktív kollégáinkat. Az idén novemberben Budakeszin, a községi könyvtár adott helyet ennek a rendezvénynek. Szakmai találkozóinkon igyekeztünk a legidőszerűbb problémákat megvitatni a meghívott előadóinkkal. így szó esett korunk társadalmi igényeiről, az olvasószolgálat, a tájékoztató munka szerepéről, a falusi lakosság olvasáskultúrájáról, a jövő információhordozóiról, információs rendszerekről és arról, hogy miként kapcsolódhatnak be a könyvtárak a VII. ötéves terv célkitűzéseinek megvalósításába. Visszhangra találnak? — Az elkövetkezendő négyéves ciklusban milyen feladatok megvalósítására teszik a hangsúlyt? — Mivel a tagság visszajelzése alapján az elmúlt négy esztendő kezdeményezései, programjai tetszést arattak, ezeket szeretnénk folytatni. Megerősödött az az igény, hogy egyesületünk kapcsolódjék be a könyvtárosok szakmai érdekképviseletébe. Igaz, erre elsősorban a Közalkalmazottak Szakszervezete hivatott, mégis úgy gondoljuk, hogy az eddigiekben háttérbe szorult a könyvtárosok élet- és munkakörülményeinek vizsgálata, és a javítás érdekében tett erőfeszítés. Ezért mindenképpen szeretnénk felvenni és szorosabbra fűzni velük a kapcsolatot, hogy közösen kigondoljuk, miként lehet a kicsit perifériára szorult könyvtárosok szakmai tekintélyén, anyagi megbecsülésén javítani. Más szervezetek felé is nyitni szeretnénk. Feladataink megoldásában fontos, hogy kapcsolatot teremtsünk, illetve a későbbiekben szorosan együttműködjünk a Magyar Pedagógiai Társaság Pest megyei tagozatával és a Népművelők Egyesületével. A | népművelők — a könyvtáro- * Imago címmel új sorozatot indított útjára a Corvina Kiadó. Ebben olyan külföldi művészetelméleti munkák magyar nyelvű publikálására vállalkozik, amelyek egy-egy korszakot, műalkotást vagy életművet új tudományos módszerek — az ikonológia, a szociológia, a művészetpszichológia — alkalmazásával elemeznek. sokhoz hasonlóan — főleg este és hétvégeken dolgoznak, kevés idejük jut a családjukra. Nem tudnak jövedelemkiegészítő mellékállást vállalni. A komoly időbeni lekötöttség mellett ugyanakkor elvárjuk tőlük, hogy naprakész, új ismeretekkel rendelkezzenek. Az önképzésre azonban ilyen időbeosztás mellett nemigen van lehetőség. Ezzel a problémával függnek össze azok a kérdéseink is, amelyekre választ szeretnénk kapni az elkövetkezendő négy évben. Az hifibb említett intézményekkel karöltve meg szeretnénk vizsgálni, hogy mi a pálya- és állásváltoztatók nagy számának oka. Azt már ma is tapasztaljuk, hogy szívesen mennek a kollégák iskolai könyvtárba, hiszen ott pedagógusstátust kapva, kedvezőbb a munkaidő-beosztásuk és így a nyár számukra is szabad. A szakképzett kollégákat nehezen lehet egy-egy kiskönyvtárba csábítani, mert sok esetben nem tudnak a tanácsok szolgálati lakást biztosítani. Szeretnénk tudományos munkára ösztönözni a könyvtárosokat. Pályázatok kiírásával igyekszünk cikkek írására késztetni őket. Az MKE országos nagygyűlésén Pest megye, a legnagyobb területi szervezet, mintegy kétszáz küldöttel képviseltette magát. A Kányi And- rásné szavaiban körvonalazódott elképzelések, az általa felvetett problémák visszhangra találtak országos szinten is. Pályaválasztók Iránytű Már hasadozik körülöttük az általános iskola védőburka, övék még a hely a pádban, s övék az osztályterem a felirattal: 8/a, 8/*b., de egyre többet tekingetnek kifelé, hiszen tudják, hogy az itt lezáruló szakasz után új út várja őket. Ott vergődik bennük a kérdés: vajon sikerül-e kiválasztani majd azt az irányt — pá- lyát —, amin egy életen át biztonsággal, elégedetten haladhatnak? Igen — ha megfelelő iránytűt kapnak az eligazodáshoz. Ha az általános iskola nyolc éve alatt nemcsak jegyeket ad a pedagógus, hanem reális visszajelzést is arról, hogy mihez van tehetsége a gyereknek, merre várja majd siker, s hol fenyegeti esetleg kudarc. Ha a pályaválasztási tanácsadó széles körű, mélyreható tájékoztatást nyújt a különböző helyeken rájuk váró lehetőségekről. ^Természetesen az irányok feltérképezése mellett nagy szerepe van a pálya- orientációnak is. Mert míg egyes divatszakmákban rengeteg a túljelentkező (s így sokan kényszerpályákra futnak), addig más foglalkozási ágakban évek óta égető goind az utánpótlás. Nagy tehát azok felelőssége. akik a tizennégy évesek pályaválasztását segítik. Segítik — hangsúlyozom —, és nem erőszakkal befolyásolják. Mert a döntés, az iránytű okos használata az életbe indulók joga. Nem térítheti el e műszert semmiféle mágnes' — például a szülők akarata. Ha igazán szeretik gyereküket, engedik, sőt arra ösztönzik, hogy az ő álmaik helyett a sajátját valósítsa meg. — mv — kis községi tanácsot fönntartani, mert elaprózódik a pénz, szakszerűtlen az apparátus, jó, de egyoldalú, nem veszi figyelembe, hogy így a kistelepülés vezető, összetartó erő nélkül marad. Hiba tehát csak államigazgatási érdekeket figyelembe venni. Ezek a települések ugyanis gyakran kiszolgáltatottnak érezték magukat, ettől fölerősödtek a régi ellentétek. Természetes, hogy a demokratikus lehetőségek bővülésével ismét fölvetődik az önállósulás igénye. a különválása kritika — mondta a riportban Barkóczi Tamás, a Miniszter- tanács Tanácsi Hivatalának osztályvezetője —, ami azt jelenti, hogy annak idején nem volt megalapozott a döntés, Zsámbok önállóan is életképes község volt. Ennek ellenére ez egyedi példa és nem annak bizonyítéka, hogy rossz a közös tanácsok rendszere, legfeljebb azt jelzi, hogy jó dolgot is lehet rosszul csinálni. Mint minden rossz döntést, ezt is korrigálni kell, ez történt meg Zsámbok önálló státusának visszaállításával. Hozzátette még az osztályvezető, hogy a jövőben sem fogják gátolni az esetleges hasonló törekvéseket, de nem is kívánják ösztönözni. A rendszer életképességét ugyanis alátámasztja, hogy a tanácsok többsége az országban közös tanács. A cél tehát az, hogy ezek működését javítsuk éppen a sokat emlegetett demokrácia segítségével. A szakemberek álláspontjával mindenképpen egyet kell értenünk: egyetlen esetből általánosítani nem szabad. Zsámbok példája nem arra kell ösztönözzön, hogy nosza, rajta, váljunk szét, itt a lehetőség! Sokkal inkább figyelmeztetésnek, intő jelnek lehetne tekinteni: vigyázzunk, keressük a lehetőséget a problémák megoldására, nehogy olyan helyzetbe kerüljünk mint Zsámbok. Mert az senki előtt sem lehet kétséges, hogy a zsámbokiak még korántsem értek célba. Az önállóság visszaállítása csupán az út első állomása, a neheze ezután következik: élni ezzel az önállósággal az egész falu megelégedésére, boldogulására. M. n. r. Takács István Haumann Péter, a Kean, a színész címszereplője (Kiss Árpád felvétele) A Corvina kiadásában Imago-sorozat Üjj Írisz BRAD IÓ FIGYELÉS BOLDOGÍTÓ NEM. Az adás utáni napon Zsámbokon jártam jelölőgyűlésen. Kérdéseimre minden »válasz így kezdődött: hallotta a rádióműsort Igen, ’hallottam. S feltehetően hallgatták minden zsámboki házban is. Annak ellenére, hogy mindaz, ami a műsorban még kérdésként vetődött föl, az az adás napján már bizonyosság volt, hiszen már javában folytak a jelölőgyűlések az önálló tanács megalakításának előkészítéseként. Talán szándékos is volt a riport időzítése? Ismert tényeket, véleményeket adott közre a műsor a szeptemberi népszavazásról és az azt megelőző és kiváltó 12 esztendőről. Józanul, higgadtan keresték a riport készi- tői azokat az okokat, amelyek a boldogító nem kimondásához vezettek. De ennél is nagyobb erénye volt a műsornak, hogy nem ragadt le ennél, hogy mondandóját szélesebb háttérbe ágyazta azzal, hogy a megyei illetékeseken kívül a kérdéskör más szakembereit is megszólaltatta. Ezáltal a riport nem a zsámboki „ügy” újabb feldolgozása, hanem egy közigazgatási kérdés megvitatása lett. Mert bár a hivatalos álláspont szerint Zsámbok esete egyedi, azt ma már senki sem tagadja, hogy a települések összevonása, a közös tanácsok létrehozása sok vitát váltott ki az érintettek, de még a szakemberek körében is. S ma már az is tudott, hogy a végrehajtás — ez a műsorban is elhangzott néhányszor — nem mindig volt körültekintő. Schmidt Péter államjogász véleménye szerint az az érv. miszerint értelmetlen több A Millet Angelusának tragikus mítosza című könyvben Salvador Dali elméleti jellegű írásai közül az Angelus-tanui- mány olvasható. Erwin Pa- nofsky, a modern művészet- történeti gondolkodás egyik alapművét alkotta meg A gótikus építészet és skolasztikus gondolkodás című tanulmányában.
