Pest Megyei Hírlap, 1986. december (30. évfolyam, 282-307. szám)

1986-12-19 / 298. szám

A PEST MEGYEI HÍRLAP KÜLÖNKIADÁSA XXVIII. ÉVFOLYAM, 298. SZÁM 1986. DECEMBER 19., PÉNTEK Az új tanácsi gazdálkodás prédáévá Bevételek, kiadások egyensúlya ^ Karnyújtásnyira a jövő esztendő, ezt jelzi egyebek % között az is, hogy a tanácsok lassan mérlegre teszik az $ idei esztendő tapasztalatait. Különösen az új pénzügyi £ tevékenység' számbavételét várhatják érdeklődéssel az £ érintettek. Mint ismeretes, 19S6. január 1-jén került be- £ vezetésre általánosan a tanácsoknál az új gazdálkodási 4 forma. Az úgynevezett, egységes pénzalap nem „terü- $ letorientált”, mint a korábbi években volt, amennyi­ig ben az ágazatok (igazgatási, gazdasági, egészségügyi $ stb.) megszűntek, s mint ahogy a nevéből is adódik, ^ egységes pénzalapot képezett az az összeg, amely az ^ idén költségvetés- és fejlesztési előirányzatokat tartal- « mázott. Üzletházat építenek Sikeres első találkozás Az egységes pénzalap sza­badabb pénzáramlást biztosí­tott a korábbiaknál. Nem volt merev elhatározás, amely szerint x forintot csak az y ágazatban lehetett elkölteni. A bevételek forrásai is vál­toztak, amennyiben az úgyne­vezett felsőbb tanácsi támo­gatások kategóriája megszűnt, helyébe léptek a városi, köz­ségi hozzájárulások, a válla­lati béradók. Tovább funk­cionáltak az ár- és díjbevéte­lek, a lakossági adók s az át­vett pénzeszközök. Mindez, érvényes volt a Cyömrői Nagyközségi Tanács­ra is. Természetesen némi ál­lami támogatást is kaptak, közvetlenül a felettes állam- igazgatási szervtől, a Pest Megyei Tanácstól. Az idei költségvetés bevé­teli előirányzata Gyömrőn 70 millió 400 ezer forint, amely­ből 10,8 millió hitel formájá­ban jelentkezett. Tízmillió fo­rintot az épülő új 12 tanter­mes iskolaszárny folyamatos finanszírozására vett fel hi­telként a Gyömrői Nagyköz­ségi Tanács. A további 800 ezer forintot lakásépítési tá­mogatásra. A bevételi elő­irányzat — amint a legutóbbi végrehajtó bizottsági, ülés elé került tájékoztatóból kiderült — november 30-ig időarányo­san teljesült, a teljesítés 90 százalékos volt. Adó, teho Ezen belül a működési ár- és díjbevételt 96 százalékra teljesítette a tanács november 30-ig. A városi, községi hoz­zájárulást és béradót 83 szá­zalékra sikerült teljesíteniük. A lakossági adók ugyanilyen arányban futottak be a ta­nács számlájára. A település- fejlesztési hozzájárulást eddig — a becsült adatok szerint — a lakosság túlnyomó zöme be­fizette, 77 százalékos a telje­sítés. Mint ismeretes, 8 gyöm- rőiek a tehót az iskolaépítés céljaira szavazták meg. Nos, a lakosság elégedett lehet ed­dig a kivitelező munkájával. Az Építőipari Szövetkezeti Közös Vállalat az ütemterv­nek megfelelően halad az építkezéssel. Minden előjel ar­ra mutat, hogy nem lesz aka­dálya az új iskolaszárny át­adásának a következő tanév előtti napokban. Készül a terv Készülőben a tornaterem terve is, amelyet az elképze­lések szerint a régi és a most épülő iskolaszárny mellett hoznak tető,alá még ebben az ötéves tervben. Az úgyneve­zett átvett pénzeszközök és a káptalanfüredi úttörőtábor tá­mogatására szánt összegek 100 százalékban felhasználásra ke­rültek. S ugyancsak elköltöt­ték teljes egészében az útja­vításra szánt összegeket. A kiadási előirányzat egye­ző a bevételi előirányzattal, ehhez viszonyítottan a teljesí­tés 57.3 millió forint, s ez 81 százaléknak felel meg. Mind­ez arra enged következtetni, hogy a Gyömrői Nagyközségi Tanács idei gazdálkodására a kiegyensúlyozottság volt a jel­lemző. A kiadási előirányzatból a fejlesztési kiadás mértéke 24,9 millió forint volt novem­ber 30-ig, amelyből 22,1 mil­lió teljesült. Nem sikerült a gazdasági-műszaki ellátó szer­vezet részére a gépkocsit megvásárolni, mert a Merkur a megrendelésüket szállítási határidő feltüntetése nélkül igazolta vissza. A Mendei úti telkek kialakítására terve­zett előirányzat sem teljesült 100 százalékosan, miután még néhány — már elkészült — munkáról a számlát a kivite­lező nem küldte meg. Az is­kolára — pontosabban a 12 új tanteremre — az előirány­zott összeget kifizették az ÉSZKV-nak. A végrehajtó bizottság elé került tájékoztató jelentés így fogalmazott: „Gazdálko­dásunk az 1986. év folyamán a kezdeti nehézségek ellenére is kiegyensúlyozottnak volt mondható. Az új gazdálkodá­si rendszerre való áttérés sza­bályainak megfelelően elsőd­legességet élveztek a műkö­dési kiadások, ezt követte a fejlesztés és felújítás elő­irányzatainak felhasználása." Az I. félévben az állami bevételkiesés egyensúlyozásá­ra 2 millió forint gazdálko­dási előleget vettek fel ka­matmentesen, de miután a bevételek rövid időn belül rendeződtek, az előleget idő­közben visszafizették. Hátrány nélkül A gazdálkodási rendszer működésének sajátosságait megismerték, Gyömrőre nézve az új forma nem jelentett hátrányt. A szemléletválto­zásban azonban komoly ne­hézséget jelent az önállóság túlhangsúlyozása, hiszen a központi hatáskörökből helyi végrehajtásra leadott felada­tok teljesítéséhez központi keret nem áll a rendelkezé­sükre. G. J. Tanfolyam Belföldi országjárás-vehetői tanfolyam indítását tervezik januárban, a Tudományos Is­meretterjesztő Társulat Pest Megyei Szervezete rendezésé­ben, a gyömrői Petőfi Sándor Művelődési Házban. A jelent­kezés feltétele: érettségi bizo­nyítvány. Az érdeklődők Sza­bó Tibor előadónál, a műve­lődési ház irodájában kapnak tájékoztatást a tanfolyam egyéb feltételeiről. Ecseren pénteken 17 órától autóvezetői tanfolyam, 18-tól néptánc. Gyömrőn 15.30-tól gyer­mektorna a Pázmány utcai óvodában, 15-től a batik szak­kör foglalkozása az alkotó­házban, 17-től karate a mű­velődési házban, fenyőünnep a 4. számú általános iskola rendezésében, 18-tól ifjúsági klubfoglalkozás. Az úttörő- házban 14.30-tól a bélyeg- és az ügyes kezek szakkör; 15- től a kézilabda- és fotószak­kör foglalkozása a fenyőünne­pély az 1. számú iskola úttö­rői rendezésében. Maglódon 16.30-tól és 18.30- tól: Folyóparti tangó (szink­ronizált szovjet film). Mendén 15-től gitársuli, 16-tól karate, 17-től pingpong­edzés és Mafak-összejövetel. Gombán, Bényén és Káván: dr. Pénzes János (Gomba, Bajcsy-Zs. u. 3.), Gyömrőn, Ecseren és Maglódon: köz­ponti ügyelet (Gyömrő, Stein­metz kapitány u. 62., telefon: 70.), Monoron, Monori-erdőn, Csévharaszton, Vasadon és Péteriben: központi ügyelet (Monoron a rendelőintézet­ben), Pilisen és Nyáregyhá­zán: központi ügyelet (Pilis, Rákóczi u. 40.), Sülysápon, Üriban és Mendén: központi ügyelet (Sülysáp, Losonci u. 1., telefon: Sülysáp 20.), Ül­lőn: dr. Kókay József, Vecsé- sen: központi ügyelet (a szak­orvosi rendelőben, Bajcsy-Zs. u. 68.). Ügyeletes gyógyszertár: Mo­noron a főtéri, Vecsésen a Különböző méretű varró- és egyéb tűk mellett a rövid- és kötöttárukon át a cifra motívumokkal díszített ele- fántcsont-faragványokig és háromszázezer forintos bun­dákig 35 ezer árucikket for­galmaz az egész országot át­fogó üzlehálózattal rendelkező Röltex Kereskedelmi Vállalat. — Persze nem az utolsónak említett két cikk a vállalat fő terméke — mondja Zsé- dely Ferencné igazgatóhelyet­tes. — Üllőn azonban a száz­milliókban számolt készletnek csupán kis hányadát mutat­tuk be és árusítottuk az el­múlt hét három napján. Nem a forgalom hajhászása volt a cél, inkább a tisztelgő bemu­tatkozás, találkozás a község lakosságával, hiszen a jövő májusában új üzletházat nyi­tunk itt, és reméljük, mint vásárlókkal találkozhatunk majd velük az új üzletben. — Az első találkozásunk, most örömmel mondhatom, jól sikerült . — folytatja az igazgatóhelyettes. — A mo­dern és hagyományos mintás Talajregeneráló szer kísér­leti gyártását kezdték meg a Badacsonyi Állami Gazdaság­ban. Az új termék a lerom­lott talajok gyógyszere lesz, helyreállítja ugyanis a mikro­organizmusok szükséges egyen­súlyát, ezáltal nagymértékben növeli a műtrágyák haszno­sulását is. ötéves kutatómunka gyü­mölcse érett be a Balaton- parti gazdaságban, ahol 1981- ben alakult meg a biotech­nológiai kutatócsoport. Mun­kájuk során a talkjban föl­lelhető mikroorganizmusokból mintegy kilencven fajtát izo­láltak — különítettek el —, ezek hatását sokoldalúan meg­vizsgálták. Döntő szempont volt, hogy velük a talaj életerejét úgy növeljék, hogy a környezetet a legkisebb mértékben se szennyezzék. A célnak 80 faj meg is felelt, ezekből állítot­ták össze az oltóanyagot, amely ezután mezőgazdasági hulladékokba juttatva fejti ki hatását. A kutatómunkában együtt­működtek a Biogál gyógyszer- gyárral, a Vízépítő-ipari Tröszttel. E két vállalat a tu­Monoron a filmszínházban 18-tól és 20-tól: Sárga haj és az arany erőd (országos be­mutató előtt, színes, szinkro­nizált amerikai kalandfilm). Úriban 15-től fenyőünnep, 16-tól angol nyelvtanfolyam kezdőknek. Vecsésen 13-tól a Napsu­gár bábcsoport próbája, 17-től a galambászkör, 19-től az ifi­vezetők klubjának összejöve­tele. Elmarad a kiállítás Technikai okok miatt elma­rad a december 21-re — va­sárnapra —, a gyömrői Pető­fi Sándor Művelődési Házban meghirdetett Ballon József- emlékkiállítás. Kun Béla téri, az üllői és a gyömrői. Fogorvosi ügyelet: szomba­ton reggel 7 órától 12 óráig Monoron a szakorvosi rende­lőben, a vecsési és üllői be­tegeket 8-tól 13 óráig a vecsé­si szakrendelő fogászatán lát­ják el. Egyéb időpontban, te­hát szombaton 13-tól hétfő reggel 7 óráig Budapesten, a VIII. kerületben, a Szentkirá­lyi utcai szakrendelőben. Ügyeletes állatorvos: dr. Laczkó Pál Maglód, Dózsa Gy. u. 7. Beteg állatok bejelentése: Monoron a főtéri gyógyszer- tárban, szombaton reggel 8- tól 13 óráig, egyéb időpontban az ügyeletes állatorvos címén. függönyöknél, szőnyegekül mindig sok volt a nézelődő, akiknek legtöbbje rövid tájé­kozódás, családi tanácskozás után vásárlóként hagyta el a művelődési ház nagytermét. Az ágynemű-garnitúrákat is alig győzték csomagolni. A művelődési ház tágas különhelyiségében halmozták fel, valósággal a plafonig magasodott a finom pasztell­színekben pompázó fonalren­geteg. Amikor Zsédely Fe- rencnével beszélgettünk, már a záráshoz készülődött a sze­mélyzet. a kiváló minőségű­nek elismert sokféle fonalból már mutatóban is alig akadt. Örömmel újságolta Zsédely- né, hogy a vállalat vezetői az üzlethálózat bővítését hatá­rozták el, s néhány nagyobb községben is korszerű, nagy választási lehetőséget nyújtó, új üzletet nyitnak. Ennek a koncepciónak jegyében kezdik meg Üllőn, a , Gyömrői úti buszfordulónál egy 350—400 négyzetméter alapterületű üz- .letház építését. K. S. dományos munka költségeihez is hozzájárult. A laboratóriumi, üvegházi kipróbálás eredményeit köve­tő kísérleti gyártás során mintegy 25 ezer tonna talaj­regeneráló anyag készül. Éz bőségesen elegendő nagyüze­mi méretű vizsgáztatáshoz is, amiben kulcsszerepet vállalt a kertészeti egyetem. Monoron rendezték a Jó­zsef Attila Gimnázium és Szakközépiskolában a Dél- Pest megyei „C” kategóriás leány tornaverseny második fordulóját. A középiskolákból kilenc csapat 54 tanulója sorakozott fel a megnyitóhoz. Zátrok Károly megyei testnevelési szaktanácsadó méltatta e ne­mes és szép versenyt, a lá­nyok hiúságérzetét fokozta, hogy ezzel a sportággal még esinosabbak és karcsúbbak lesznek. A tornához nagyfokú ügyes­ség, testi erő és szellemi kon­centráció szükséges. Ebből adódott, hogy egy-egy elvétett gyakorlat után a sarokban összeborulva sírtak a lányok. At egyik monori anyúka in­kább kiment a teremből, mi­kor lánya következett, hogy izgalmát így leplezze. A lám­paláz a verseny után elmú­lik, de megmarad a sportból származó igazi haszon: a fi­zikai erő, az erős akarat és jellem, ami elkíséri ezeket a tanulókat egész életünkön át. Talajon, gerendán, felemás korláton és ugrószekrényen mutatták be tudásukat a szi­gorú pontozóbírók előtt, akik nagyon szívesen faragták le a monori lányok pontjait, hi­szen az első fordulót ők nyer­ték. Kár, hogy'a felnőttek így keserű érzéseket keltettek az igazságérzetükben megsértett hazai csapatban. A verseny hangulatát mégis az jellemez­te, hogy egy-egy sikeresebb gyakorlat közben vagy után felcsattant az elismerő taps. Idc$:küek Fenyliinnep Közös fenyőünnepet rendez 3 nagyközségben élő idősko­rúak számára az üllői tanács és a Vöröskereszt helyi szer­vezete ma, pénteken 14 óra­kor a művelődési házban. Sze­mélyre szóló meghívókat nem küldtek ki, de minden koro­sabb üllői lakost szeretettel hívnak és várnak. Az első hóban, a gyömrői Halász-patak felé suhanva. Még a bekötött kéz sem szá­mít, annyira hiányzott már a gyerekeknek a hó, a szánkó­zás, az egészséges téli mozgás, a játék! (Aszódi L. Antal felvétele) A monori csapat legered­ményesebb tagja Szabó Ilona volt, aki egyéniben második helyezést ért el. A gimnázium „A” csapata is a második he­lyen végzett. A lányokat fel­készítő dr. Borsai Józsefné testnevelő tanárnőt az ered­ményekért, a verseny szerve­zéséért és lebonyolításáért csak dicséret és elismerés il­leti. A következő fordulóra februárban kerül sor. Addig még van idő felkészülni a nagy viadalra. Péter László Nyuli Szilvia a felemás korlát legtetején. SSN *133—255.1 (Monori HMan) Csupa csipke, csupa fodor Az idén körülbelül 88 ezer divatos szép blúzt varrtak a ve­csési Ruházati Szövetkezetben exportra. A megrendelő egy müncheni cég volt, amelynél jó munkájukkal nagy megbe­csülést szereztek maguknak a szövetkezetiek. Marti Józsefné gőzvasalóval dolgozik a Mozart fantázianevű csupa csipke, csupa fodor blúzokon. (Hancsovszki János felvétele) Kulturális programok Ügyelet rbbi Gyógyítja a rossz talajt Tornaverseny a gimnáziumán Csinos lányok a szereken A boldog monori lányok és edzőjük. Balról: Petró Csilla, Petrányi Aranka, Szabó Ilona, dr. Borsai Józsefné, Nyuii Szilvia, Sólyom Szilvia, Szentkuti Edina. (A szerző felvételei.)

Next

/
Thumbnails
Contents