Pest Megyei Hírlap, 1986. november (30. évfolyam, 258-281. szám)

1986-11-10 / 264. szám

8 1986. NOVEMBER 10., HÉTFŐ H írek KEDDEN TEMETIK KOMÁROMI MAGDÁT MI.. 1986. november 10. MÄH.. Hétfő. Réka napja. A Nap kék6.41 — nyugszik _ , 16.16 órakor. Szakos Jánosne Komaromi A Hold kél 14.06 — nyugszik MWda- a Pest Megyei Hírlap volt munkatársa végső bú­csúztatására november 11-én órakor, BVA’íi ii \Vo ii> i> j a n A s ■ Hétfő estig az országban ál­talában kevés lesz a felhő. Túlnyomóan napos idő várha­tó, eső nem valószínű. Az eleinte még gyakran erős északnyugati szél az esti óráktól mérséklődik. Hajnal-13 órakor a Farkasréti temető ravatalozójában kerül sor. FOGADÓÓRA Csonka Tibor, a Pest Me­gyei Tanács elnökhelyettese ______ __________________ november 10-én, hétfőn dói­ban helyenként pára, illetve 1.2. délután ködfoltok képződnek. A vár­­wIV?.ta.1 helyisegé­ható legalacsonyabb éjszakai ®en í°gkdoorat tart. hőmérséklet 0, mínusz 5, leg- Fetter Gyula országgyűlési magasabb nappali hőmérsék- képviselő (Pest megye 23. vk.) lét' hétfőn 9, 14 fok között és Kovács Gyula megyei ta­taiakul. nácstag együttes fogadóórát tarta.nak november 11-én, kedden, 14 és 15 óra között a zsámbéki tanácsházán. — Felújított szaküzlet. Új­jávarázsolva várja a vásárló­kat november 11-től a Pest Megyei Iparcikk Kereskedelmi Vállalat villamossági szaküz­lete Vácott, a Március 15. té­ren. A kibővített eladóterű üzletben tízmillió, forintos árukészletből válogathatnak a betérők. — Fióktakarékok. A fo­gyasztási szövetkezetek X. kongresszusa tiszteletére újabb egységeket nyitnak meg a ta­karékszövetkezetek. November 12-én a Nagykáta és Vidéke Takarékszövetkezet adja át kirendeltségét Budapesten, a XVII. kerületben lévő Pesti úton. Egy nappal később Bu­daörsön, a Szabadság úton kezdi meg működését a Bia­­torbágy és Vidéke Takarék­­szövetkezet fióküzlete. Rövid-néhány napos zárva tar­tás után újra megnyitott a Fé­szek Aruház mellett üzemelő volt Bciita-udvar. Immárön Clutf'Tt'esfeo néven. Az eddig is Igényes kávézó tovább bőví­tette választékát. Most már szendvicsek, sütemények, és a jövőben pizza is várja a ven­dégeket a virággal is otthono­sabbá tett asztaloknál. (Hancsovszki János felvétele} Lotló tájékoztató Arin volt öttalálatos A Sportfogadási1 és ^Ldttó Igazgatóság közlése szerint a Budapesten megrtartcltt 43-Tte­­ti lottósorsoláson a következő nyerőszámokat húzták ki: 1, 18, 35,54,58 A 45. játékhéten 5 találatos szelvény nem volt. A lottó­­nyeremények — a nyeremény­­illeték levonása után — a kő vétkezők: 4 találatos szelvénye 28 fó­__ _ gadónak vb.lt, nyereményük járt öt magyar turista. Pintér egyenként 438 056 forint; Sándor ZA 52—86-os rend- 3 találatot 3979 fogadó ért számú Skoda személyautója- el, nyereményük egyenként val 'karambolozott, a gépkocsi 1541 forint; kigyulladt, vezetője és négy a 2 találatos szelvények szá­ntasa bennégett és életét vesz- ma 135 436 db, ezekre egyen­tette. ként 45 forintot fizetnek. Csefisz lovákiá ba n Magyar (nrislák balesete Szlovákiában Ziar határá­ban pénteken Szerencsétlenül ARTHUR RIMBAUD KILENCVENÖT ÉVE halt meg Arthur Rimbaud (1854—1891) francia költő, min­den idők költészetének egye­dülálló alakja, aki szinte egész életművét 15-töl 19 éves korá­ig, tehát mindössze négy év alatt alkotta meg. 1870-ben lépett színre az iro­dalmi életben, ekkor jelent meg először verse egy folyó­iratban ; ekkor járt először Pá­rizsban, s ebben az évben írta meg szonettjeinek jelentős ré­szét, Az 1871 őszétől 1873 nya­ráig terjedő időszak a Vcr­­laine-nel való zűrzavaros ba­rátság jegyében telt, amelynek színtere váltakozva Párizs, Brüsszel, London, s amelynek egy pisztolylövés vetett véget: Rimbaud megsebesült, Verlai­­ne-t pedig kétévi börtönre ítél­ték. 1871-ben jelentkezett A ré­szeg hajó című költeményével, s ez az év a költő világszem­léletének, költészet-felfogásá­nak alakulásában is jelentős volt. Nagy hatást tett rá a pá­rizsi kommün, a francia szo­cialisták műveit olvasta. Néhány radikális antikleriká­­lis vers után a A részeg haló­val lézárult költészetének első nagy , szakasza, s rövid átme­net után. melyet a kötött for­mák tudatos lebontása jelle­mez, a Színvázlatok prózaköl­teményeinek időszaka, majd 1874-ben a költő haláláig tartó kalandozásainak sora követke­zett. Végül 37 éves korában egy marseilleri kórházban fejezte be életét. A Ladákhoz Elektronika« gyajtáselosztó A Bakony Művek keszthelyi gyárában megkezdték az elektronikus gyújtáselosztók sorozatgyártását.' Az új típusú Lada gépkocsik számára ké­szülő berendezés a gyújtáshoz szükséges nagyfeszültséget elektronikus úton állítja elő. Nem tartalmaz mechanikus megszakítót,"igy meghibásodá­sára sokkal kisebb a lehető­ség. Az év végéig 23 ezer da­rabot szállítanak ebből a Szovjetunióba. Révai Nagy Lexikona Kamatot is fizetnek Kamat jár a Révai Nagy Lexikon hasonmás kiadására előjegyzőknek, függetlenül at­tól, hogy az előleget vissza­kapták-e már. ‘A 'Művelődési Minisztérium Kiadói Főigaz­gatóságának közlése alapján ez a kamát a befizetett ősz­­szegnek megfelelően adható, 9 hónapos időtartamot figye­lembe véve, egységesen 8 szá­zalékot. számolva.. Betonút épült Dunaharasztin Az idén mór a második Az év döntő részében sá­ros és alig járható dunaha­­raszti Martos Flóra közben ezekben a napokban készül a pormentes betonút. Ez az idén már a második a környékep, ugyanis a közelmúltban ad­ták át a betonozott Martos Flóra utcát. Mindez nem len­ne rendkívüli esemény, még azzal együtt sem, hogy a szű­kös tanácsi költségvetésből nem túl sok utca portalanítá­sára futja, Hát még betonúi­ra. A Martos Flóra utca és köz betonozása nem tanácsi pénz­ből történt, a helyi tanácstag, ölvedi Jenöné szervezésével az ut?á- lakói vállalták föl az útépítés gondját, az anyag­beszerzéstől a géprendelésen át egészen a munka irányítá­sáig. Az ötszáz méteres útsza­kasz átadását pedig külön ün­nepelték a közeli focipályán, utcagyűlés keretében. Az ese­ményre, ahól napirendi pont volt a piknik és a szalonnasü­tés. kedves meghívóval! invi­tálták a vendégeket, így a ta­nács elnökét és az országgyű­lési képviselőt .is. Számítások szerint az elké­szült Martos Flóra utcai be­tonút értéke meghaladja a há­rom és fél millió forintot, a most készülő rövidke kis köz betonozása is több százezer forint lett volna, ha kivitelező vállalatot. Tógádnak. A lakók költségeihez a tanács csupán egy jelképes összeggel járult hozzá, ugyanis ők rendelték a munkálatokhoz szükséges só­dert. ' ~~1“ , M. K. Pozsony—Moszkva Szomszédaink tévéiből pozsonyi TV 18.33: Telesport 19.30: Tv-híradó 29.00: Is nerelc olyan gyógyfű vet. 21.45: Így aztán neon! Feliratos NDK tévéfilm 2. MŰSOR 17.33: Maja, a méhecske. Rajzfilm 18.30: A hét eseményei magyar nyelven 20.00: Népszínházi álarcok. Do* kumentumfiim 20.30: Sportkör 22.10: Színművészeti magazin A MOSZKVAI ILLLVIZIO MŰSORABÖL Magyar idő «szerint! €.40: Labdarúgószemle RADIO MŰSORÁBÓL KOSSUTH RÁDIÓ 4.30: Jó reggelt 8.00: Hírek. Időjárás 8.05: Műsorismertetés 8.15: Mai kulturális programok 8.20: Mit üzen a rádió? 9.00: A hét zeneműre 3.30: A hét költője: Csorba Győ­ző 9.40: Ki kopog? ÍO.Oő: Hírek. Időjárás 10.05: Nyiinikék. Kisiskolások műsora 10.35: Haydn: D-dúr (Miracle) szimfónia 11.00: Orosz szemtanúk az 1848— 49-es magyar szabadság­­harcról 11.20: Az MRT énekkara éneke! 11.34: Kun Béla 11.54: Reklám U.OÓ: DéLi krónika 12.30: Ki nyer ma? 12.45: Házunk tája 13.00: Magyar előadóművészek albuma 14.00: Hírek. Időjárás 14.05: Műsorismertetés 14.10: Nyelvrokonaink zenéjéből 14.30: Músocajánlat 11.37: A beosztott altábornagy 11.55: Édes anyanyelvűnk 15.TMH Yész/élybén".......... 15.30: Kóruspódium li>.09: Hírek. Időjárás 1G.03: Játék-teíemtő 1G.40: Illik — nem illik? 17.00: Eco-mix 17.30: Táncház Pesten 18.09: Chopin: E-dúr scherzo 18.15: Hol volt, hol nem volt.. • 18.25: Könyvújdonságok 18.28: Műsorismertetés 13.30: Esti magazin 19.15: A Ka») áré színház műsora (bolgár) 20.13: Rek 1 amk ok tél 20.20: Aranylemezek 20.59: Az elsőszülött 22.09: Hírek. Időjárás. Sport 22.30: Tíz perc külpolitika 22.30: Zenekari operettrészletek 23.20: Balettzene 24.00: H rek. Időjárás 0.10: Himnusz 0.15: Éjfél után PETŐFI RÁDIÓ 4.30: Reggeli zenés műsor 6.05: Reggeli csúcs 8.00: Hírek. Időjárás 8.05: Verbunkosok, nóták 8.-0: Délelőtti torna 9.00: Hírek. Időjárás. Útközben 9,05: Napközben. Zenés délelőtt 12.00: Hírek németül, oroszul és angolul 12.10: Pitti Katalin operettdalokat éneke! * ! 13.25: Kis magyar néprajz 12.39: Déki Lakatos Sándor népi zenekara játszik 13.58: Műsorismertetés 13.00: Hírek. Időjárás. Útközben 13.03: Slágermúzeum 13.45: Időjárás- és vízállásjelentés 14.00: Kettőtől Ötig ... 17.00: Hírek. Időjárás. Útközben 17.03: Ú jdonságainkból 17.30: Ótödik sebesség 18.30: Zenek ö ? elb en 10.30: SoortviH’r 20.05: Show, ami show 21.05: Nemcsak zene 22.00: Randevú a Jókai klubban 23.00: Hírek. Időjárás. Sport 23.20: Mikisz TheJdorakisz dalai­ból 5.15: Éjfél után 3. MŰSOR 9.00: Hírek. Időjárás 9.03: Műsorismertetés 9.05: A kiállító termek program­jából 9.08: j^emutatjuk Lauriinäo Al­meida—Charlie Byrd együt­tesének „Tangó” című új dzsrsszlemezét 9.48: Sári József müveiből 10.33: Népda’feldolgozások 11.90: Operanyitányok 11.22: Händel: Acisz és Gaiathca — pásztorjáték 13.03: Hírek. Időjárás * 13.03: Műsorismertetés 13.03: Jákob lajtorjája 1-4.04: Bergen! fesztivál 15.33: Zenekari muzsika 17.00: Iskolarádió 17.30: A hét zeneműve 18.091 Zsebrádiószinház: A dió­­torta 18.19: Zenekari muzsika 19.00: Hírek. Időjárás 19.03: Műsorismertetés 19.05: Újra olvasva 19.35: Új operaleme7einkbő! 29.39: Új Melódia-lemezeinkből 21.40: A Jeunesses Musicale« ének- és zenekarának hang­­versen vé 23.20: Régi fúvó szene 23.20: Hírek. Időjárás 23.33: Műsorzárás 7.f0: Világutazók klubja 8.10: Az élő szivárvány 12.30: Dokumentumfilmek 13.35: Hangverseny 14.05: Tudd és csináld 14.35: J. Ivanov: Hegedűverseny 13.10: Dokumentumfilm 15.40: Alkotó ifjúság 16.15: Agroipari komplexum jele­ne és jövője 18.15: Világhíradó 17.00: Rajzfilm 17.15: A s/zovjet milícia napja 18.15: Hangverseny 21.49: Súlyemelő-világbajnokság 22.00: Nem templomban esküd­tünk 23.23: Hírek 23.28: N. Szlicsenko szerzői estje Szombaton egészségesen el­hagyta a kórházat az a nyolc ember, aki szerdán a figyel­metlenségből bor helyett eti­­lénglikollal feltöltött vadpör­költből evett, és ettől rosszul lett. A mérgezés szerencsére nem volt súlyos, így a szokásos ke­zelés után a betegek csupán megfigyelés céljából maradtak néhány napig a miskolci kór­ház toxikológiai osztályán. A gondatlanság okainak pontos felderítése folyamatban van. Egyéni kívánságokat is figyelembe vesznek Biztosítás kerékpárra is Néhány hónapja tevékeny­kedik — az Állami Biztosító versenytársaként — a Hungá­ria Biztosító hazánkban. A jú­lius 1-jei megalakulás óta me­gyénkben is kiterjesztette mű­ködési körét, ma már 23 he­lyen — községekben és na­gyobb településeken egyaránt — fogadja az ügyfeleket, s 10 kirendeltségben foglalkozik gépkocsikár-felvétellel. Létre­jöttekor 66 880 cascokötvónyt vett át, amelyek „gondozása” alkotja egyik feladatát. Emel­lett életbiztosításokat is köt, az elmúlt 100 naip alatt ösz­­saasen kettőszázat. November 1-jétől a biztosító­fiókok módosították a casco­kedvezményeiket. Aki egy­szerre fizeti ki egész évi dí­ját, attól csak 11 hónapos ta­rifát kérnek, s a gépköcsijü­­kat oktatásra használóknak ezentúl nem számolnak el pótdíjat. Néhány hónapos működésük során 1341 káresetre több mint 6,5 millió forintot fizet­tek ki'. Nemcsak a lakosság­gal, hanem állami vállalatok­kal is tartják a kapcsolatot, összesen 62-vel a megyében. Az eddig előforduló 192 kár­ra körülbelül 7 millió 400 ezer forintot: fizettek ki. Ezek zö­mét — 71 százalékát — úgy­nevezett betöréses és felelős­ségi károk alkották. Fenyőfák karácsonyra Szerződtek, az áfiészek Már most gondolva a kará­csonyi fenyővásárra, az áfé­­szek máris utánanéztek: hon­nan szerezhetik be az idén az ünnep elengedhetetlen kellé­két. Általában az erdészetek­től és a magántermelőktől vá­sárolják fel a tűlevelű fákat. Az idén több szövetkezet lé­pett partneri kapcsolatba az Ipolyvidéki Erdő- és Fafeldol­gozó gazdasággal. A Tápió­­szele és Vidéki Áfész 2500, a Nagykáta és Vidéke Áfésj 1000 fenyőt rendelt tőlük. A dabasiak 1200, a szobiak pe­dig 400 fa szállítására kötöt­tek szerződést. A Budakor­­nyéki Áfész és a hozzá tarto­zó Érdi Skála Áruház össze­sen 600 fenyőfát kap az erdő­­gazdaságtól— ebből egy az .áruház előtt feldíszítve várja majd az ünnepek táján a vá­sárlókat. mTv-figyelq Kaleidoszkóp. A november 7-i ünnep alkalmából látoga tott el Leningrádba a televí­zió forgatócsoportja, hogy ott egy képes-hangos mustrát ké­szítsen a színházak és más előadótermek házatáján. Ami a magyar nézők elé tárt produkciókat illeti, nos, azok között természetesen akadt balettrészlet is, hiszen onnan, a Néva partjáról el nem lehet jönni úgy, .hogy e klasszikus táncművészetből he kerüljön az ajándékkosárba Kos to ló," de a ' Ki nein fé fejthe­tő piruettek mellé olyan mu­tatványok is társultak, ame­lyeket nagy örömmel és még nagyobb meglepetéssel fogad­hatott a Tisza és a Duna tá­ján élő előfizető. Ezek a látnivalók egyaránt a paródia műfajának nagy­szerű virágzását tanúsították, hiszen mind az a televíziós magánszám, mind a kemény­kalapos dalárdisták freneti­kus hatású együgyűségo, mind pedig az amatőr táncosok seprős táncszvitje egyaránt azt tanúsította, hogy micsoda harsány kedvvel művelik oda­fent északon a kifigurázás művészetét. Jobbnál jobb truppok alakulnak ott az eltúlozva leleplezés szándéká­val, és kacagtatónál kaCagta­­tóbb jelenetek születnek eme elhatározás jegyében! S lé­gyen szó hangos avagy néma fellépésekről, ezekben is, azokban is a tehetséges fia­talság aratja le az igazán meg­érdemelt tapsokat. Nagyon elégedettek lehet­tünk tehát az imént dicsért gyűjteménnyel. Sokkal ke­vésbé derülhettünk viszont azon a tálaláson, amellyel a Szabadság téri illetékesek ezt a műsorcsokrot elibénk enged­ték. Akik ott ültek készülé­keik előtt a Leningrádi kalei-Balra kanyarodás hőzben Gázolás a gyalogátkelőn Földkupacra hajtott. Val­­kón Kolozs István 30 éves portás személygépkocsijával egy földkupacra hajtva fel­borult. A gépkocsi vezetője ás utasa. Kolozs Istvánná 28 éves csecsemőgondozó megsé­rült. Súlyosan megsérült. Vecsé­­sen Antal Ottóné 65 éves nyugdíias személygépkocsijá­val a gyalogátkelőhelyen el­ütötte Budai Dezsőné 72 éves nyugdíjast, aki súlyosan meg­sérült. Körültekintés nélkül. Új­szilváson Hever Géza 35 éves gépkocsivezető személyautójá­val balra kanyarodás közben elütötte Jáger János 46 éves kerékpárost, aki megsérült. A rendőrség tovább vizsgál­ja a balesetek körülményeit. doszkóp sugárzásakor, tudhat­ják, hogy egy afféle keretjá. tékkal igyekeztek, úgymond, földobni a most emlegetett vizitációt. középpontjában Ko­vács Katival és Koós János­sal, a szovjet esztrádszínpa­dok kedvenceivel. Hát ez a különben rokonszenyes páros ezúttal formán kívül köny­­nyedkedett, szellemeskedeit. Ráadásul az a tévés csapat sem tudta eljátszani önmagát, amelyet Sugár András tobor­zott. Így aztán a Néva-partiak két szipofkázása között min­dig'5''' élsZöhtyolödtunk, egy­szerre sajnálva a hálátlan sze­repre kiszemelt szólistáinkat és saját magunkat. Modor. Szintén a könnyű műfaj zömében ifjú képviselői seregeitek elő a Telcvarieié legújabb másfél órájában a Budapest Kongresszusi Köz­pont színpadán. Különösebb attrakciót nem lehetett ettől a válogatástól várni, hiszen ahogyan, a fel­lépők neveit előzetesen vé­gigböngészgettük, tökéletesen tisztában lehettünk azzal, hogy mi vár ránk: egy Kis nóí'a, egy kis bűvészet, egy kis ar­­tistáskodás. S hogy mégis tátva maradt a szánk néhány minutáig, azt annak a csehszlovák vendég­­művésznek köszönhettük, akit Jiri Komnak hívnak, és aki egyszerűen világszihvonalú előadóművész a maga műfa­jában. Mint mondani szokás, mindent tud, amit egy ilyen dalnoknak és . táncmesternek tudnia kell! Tökéletes a moz­gása, a hangja Karel .Gott szintjén iskolázott — egyszó­val méltó utódja nagyhírű honfitársának és kollégájá­nak. Hanem ahogyan Rózsa György ezt a vetélkedővel megspékelt összeállítást vé­gigvezette, arra a kurjopga­­tásra nehéz jelzőket találni. Rikkantott, ha kellett, ha nem, ott kellemkedett a vendégse­reg előtt, amikor csak tehette, Egy oldottabb hangulatú zár­­számadási birkavacsoráh talán elviselhető az ilyen dirigensi jövés-menés, de a kamerák össztüzében azért feltétlenül illene jobb modort gyakorol­ni. Még a Világ nagy cirku­szait bemutató felvételek programgazdái sem az ido­márok meg a hajcsárok stí­lusában tereferélnek, hanem épp ellenkezőleg, az iskolá­zott fesztelenség jellemzi je­lenlétüket Akácz László

Next

/
Thumbnails
Contents