Pest Megyei Hírlap, 1986. november (30. évfolyam, 258-281. szám)
1986-11-29 / 281. szám
Qünteielíjeink arcképcsarnoka Csak az út, az ügy volt állandó Hát akkor hogyan is kezdjem ...? Azi, ugye, nem írhatom, hogy emberről és munkájáról külön-külön képtelenség beszélni, mert ez esetben részletesen kellene szólnom a Penomah pilisi Idájánajt'észtentíéjeről, egyszersmind annak igazgatójáról mint vezetőről és mint magánemberről. És természetesen azzal sem kezdhetem, hogy „minden ember élete kész regény", mert bár ez tényleg így van — Polinger Ferenc esetében pedig főképpen azért van így, mert a mély vizekben úszók gyakrabban találkoznak örvénnyel, cápával és életveszedelemmel, mint a parti horgászok — a regény nem a napilapok műfaja. És mégis be kell mutatnom az embert, a pártmunkást, a vezetőt, küzdelmeit az ügy szolgálatában, hétköznapjait, indulását, s megérkezését arra a pontra, amikor most, november 7-én a Munka ÉrdemrendTarany fokozatának birtokosa lett. És már _a, bevezetőben elnézését kell kérnem azért, ha ez nem sikerült — mert nem sikerülhetett — maradéktalanul. Beszélgettünk. Évszámokról, adatokról, sorsfordulókról, munkáról, eredményekről. Jó- és rosszízű történeteket mesélt Polinger Ferenc, ma már történelminek nevezhető időkből. Én egyre nagyobbakat hallgattam, mint a diák, aki kíváncsian ül be az iskolapadba, s egyszer csak azt veszi észre, hogy tanárának robbanó energiája időgépet is működtet, tapasztalatainak sugárzása homályos foltokat tesz világossá, lendülete magával ragad, s végül már lényegtelen, hogy ki a diák és ki a tanár — közös az utazás. — Azt kell mondanom, hogy 1945 nekem kapóra jött. Üt nyílt nekem akkor kifelé egy keservesen küzdelmes életből. Kispesten születtem kilencgyerekes családban. Anyám úgy halt meg, hogy nem is ismerhettem, apám halálakor 6 éves voltam, árvaházba kerültem, onnan vitt ki egy biharkeresztesi család. A nevelőapám részeges, kötekedő, verekedő ember volt, ma is emlékszem, hányszor elmondta: „belőled soha nem lesz semmi!” Már nem láthatta, hogy valami mégis lett, neki nem tudtam megmutatni, de összeszorított foggal akartam. hogy a víz felszínén maradjak. Sőt: én úszni akartam! És borzasztóan vágytam igazi családra, boldogan léptem át a küszöböt ott, ahol — ha nagy volt is a szegénység, de — szépen éltek. Ez aztán megmaradt bennem mindvégig. A családsze- Tetet. És azt is tudom, vallom, hogy a bátorság, a családi háttér mennyire fontos abban, hogyan, meddig képes előremenni az ember. Én előre igyekeztem, s találkoztam a mozgalommal. Legelőször a Madisszal. Tudja. hogyan választottak meg Biharkeresztesen Madisz-titkárnak? Ott sem voltam a választáson, de annyira ott voltam a fiatalok közös megmozdulásaiban, hogy amikor arról volt szó, erre a posztra „kulcsember” kell — én voltam a kulcsember. Mi vitte azután tovább? A vágy, hogy megmutassa, csak azért is? A szorgalom? Az akarat? Az egyre erősebbé váló elkötelezettség? — Valahogyan mindig többet akartam tenni az átlagnál. Ez alighanem egyéniség dolga is. Amit rám bíztak, azt feltétlenül el kellett végeznem, s amikor már láttam a munkám eredményét — a mindig nagyobb feladatok pedig több eredménnyel jártak —, az vitt tovább. 1950-ben a párt megbízása szerint ott volt a helyem, ahol az állami gazdaságok szerveződtek Baranyában, a főhercegi uradalmakból. aztán a különböző, más-más súlyú megbízatások ... Párttitkár például nem úgy lett az emberből, hogy alája tettek egy kényelmes széket, hanem azzal: te most állatgondozó leszel, mert ott van szükség rád — és utána párttitkár. Sokszor dolgoztam végig a napot fél liter tejen és negyed kiló kenyéren. De hát ez a „hőskor” volt... Es ha valaki megkérdezné, végigcsinálnám-e még egyszer, azt. mondanám: igen. Állomások. Én úgy fogalmazok — és Polinger Ferenc rábólint —: hontalan csaták. Mert az otthon nem volt állandó és biztos, csak az út. Az ügy. Bihar, Baranya, Pomáz, Monor, budai járás, Pilis. Pártmunka — amelyben helyt kellett állni. — 1977-ben lettem a pilisi hizlalda igazgatója. Valaki megkérdezte egyszer: Feri. hogy érzed magad? Én azt mondtam, köszönöm, valahogy úgy, mint a vadászaton. Tudniillik a gyakorlatban kellett kipróbálnom és bebizonyítanom, hogy amit addig elméletben próbáltam átadni, az megvalósítható. Most már azt is elmondhatom, hogy ez a tíz év a koronája volt életem munkájának. A párt politikai funkcióiban olyan élet- és munkatapasztalatokat gyűjthettem, ami segített ebben. A pilisi hizlalda kollektívája elérte, hogy beruházás, fejlesztés, létszámnövelés nélkül 1986-ban a Kiváló Hizlalda kitüntető cím birtokosa lett, s a VI. ötéves terv öt esztendeje alatt mintegy 8 millió dollár értéket exportra sikerült kitermelnie. Kívülállónak az összehasonlító adatok imponálóak — a közreműködőnek szívmelengetöek, s az eredményekhez vezető út buktatóinak ismeretében az tudja igazán, hogy jogos a büszkeség, aki végigcsinálta. Nemritkán úgy, hogy a nyolcórás munkaidőt csaknem a duplájára nyújtotta. —Nem gyűjtöttem vagyont — mondja most Polinger Ferenc. — Mégis olyan vagyonúm van, amelyet pénzértékben nem is lehet kifejezni. A Munka Érdemrend bronz fokozata, az Ifjúságért érdemérem, a Felszabadulási Emlékérem, a munkásőrség kitüntetéseinek va’amennyi fokozata, s a legutóbbi, a Munka Érdemrend arany fokozata valóban nem váltható át forintokra. És i\em váltható át a tisztelet, a megbecsülés, az, hogy akikkel hosszú-hosszú évekig nem találkozott, ma is tisztelettel és barátsággal köszönnek. Nincs forintértékük a megbízatásoknak — pedig Polinger Ferenc, a megyei pártbizottság aktivistája, tagja a pilisi pártbizottságnak, s a párt-végrehajtóbizottságnak, töretlen aktivitással. Hogy is mondta? — ... az embernek van egyénisége, akarata, szándéka — és van az ügy, amelynek mindezeket szolgálatába állítja. Amivel én többet tettem — azt az ügy kapta vissza. Koblencz Zsuzsa A PEST MEGYEI HÍRLAP KÜLÖNKIADÁSA XXVIII. ÉVFOLYAM, 281. SZÁM 1986. NOVEMBER 29., SZOMBAT Hugó Kamitól Pixi Mixiig Az ajándékozás hatalmas öröm Felmentem a minap a karácsonyra ünneplőbe öltöztetett monori Forrás Aruház emeletére, hogy csomagolópapírt vásároljak. Ilyentájt azonban az ember már nehezen bírja ki, hogy ne vessen egy pillantást a játékosztályra. És akkor azt mondtam, hogy hó, és ha, és ejha, és rögvest megkerestem az iparcikkosztály vezetőjét, Erős Pált: mondja már el, mitől támadt ez a soha nem látott, káprázatos bőség? Elmondta, mosolyogva. Ha én kereskedő lennék, és tudnám, hogy kis híján 3 millió Hétfői megnyitó Gyermekkönyvhét kezdődik A jövő hét elején, hétfőn az ünnepélyes monori megnyitóval kezdődnek a hagyományos Pest megyei gyermek- és ifjúsági könyvnapok. December 1-jén 10 órakor a pártbizottság nagytermében a nyitórendezvény résztvevőit Tóthné Fiel Mariann, az MSZMP Monori Városi Jogú Nagyközségi Bizottságának titkára köszönti. Ünnepi beszédet mond Solymosi Sándor. a KISZ Pest 'Megyei Bizottságának titkára. A rövid hivatalos program keretében sor kerül kitüntetések átadására, majd a helyi zeneiskola tanulóinak műsorát láthatják. hallhatják a résztvevők. Tizenegy órától — szakmai tanácskozás keretében — párbeszéd kezdődik az olvasótáborokról. Véleményt cserél többek között Maróti István, a HNF OT, Kocsis István, a hatvani városi könyvtár, valamint Békés György, a Pest Megyei Művelődési Központ és Könyvtár munkatársa. Ebéd után, 14 órától 'a nagyközségi tanács nagytermében dr. Nagy Attila olvasáspszichológus tart előadást „A2 olvasásra nevelés az irodalomtanításban” címmel. A legérdekeltebbek — a gyerekek — számára azonban már reggel 9 órától lesznek rendezvények. A gyermekkönyvtárban először a Művelt Nép budapesti antikváriumának munkatársai árusítanak olvasnivalókat és szakbecslést is vállalnak. Tizenegy órától ugyanott az óvodások számára kezdődik játékos foglalkozás. A szakmunkástanulókat — szintén li órától — a monori házasságkötő teremben várják a Helyi járat együttes zenés irodalmi műsorára. Délután egy órakor Illés György íróval a gyermekkönyvtárban találkozhatnak olvasói. Fél háromkor pedig Kulcsár Katalin. a rádió szerkesztője várja irodalmi beszélgetésre a fiatal könyvbarátokat a gimnáziumban, A Kossuth iskolában szintén reggel kilenctől késő délutánig árusítják az Ifjúsági Lapkiadó gondozásában megjelent könyveket, köztük ritkaságokat is. Az pedig csak természetes, hogy — a hétfői szünnap ellenére — a Monor Vidéki Afész monori könyvesboltja is gazdag kínálattal várja a könyvbarátokat. V. J. A szokásosnál is nagyobb a sürgés-forgás a Forrás Aruház előtti téren. (Aszódi László Antal felvétele) forint értékű játék talál majd gazdára karácsonyig, miközben a készlet az újabb szállítmányokból folyamatosan töltődik és talán csak a leghajmeresztőbb kívánságot nem tudják' teljesíteni — én is mosolyognék. Vásárlóként viszont attól vagyok elégedett, amit ott a helyszínen Koncsik Gézáné fogalmazott meg megrakott kosárral a kezében. — ... tegnap bent voltunk Pesten. Állítom, hogy nincs ennyi minden, s ráadásul a tömegben válogatni is sokkal nehezebb, kényelmetlenebb. Monoron mindig az volt a nem kizárólag alapvető élelmiszerekre irányuló vásárlások refrénje: mindenért Pestre kell menni. Nem mondom, hogy a teljességgel érvényét veszítette — de sok tekintetben már igen, s illik észrevenni, hogy az iparcikkosztályon igen erős a törekvés a vásárló tökéletesebb kiszolgálására. Hogy a játékoknál maradjunk: három helyről igyekeztek az idén megszerezni az árut. A Trióihoz és a Skálához már szeptember közepén bementek, hogy szemügyre vegyék a kínálatot, s a Pest Megyei Iparcikk Kereskedelmi Vállalattól is sok mindenhez hozzájutottak. A kínálat pedig úgy áll össze, hogy olcsó, közepesen drága és nagyon drága ajándék is bőséggel akad; ki-ki pénztárcája szerint válogathat. Hugó Hami most épp nincs. De volt. a, száz darabot fél óra alatt élkapkodták, és lesz is még. A Pixi-Mixit viszik, mint a cukrot. Pixi -Mixi a majdnem hatszáz forintba kerülő fodrászszalon. többet mondani róla felesleges, a televíziós reklámból ismerős. S amit a tévé reklámoz, az úgy fogy, mintha ingyen adnák. ::::: Körbejártam a polcokat, megpróbáltam feljegyezni, mi minden van. Nem sorolom fel. Már csak azért sem, mert a jövő héten már újabb játékok is érkeznek — a meglevő 30- féle baba mellé például még több. és autók, és legók, és . .. A kákán pedig szinte lehetetlen csomót találni, mert bőséggel van fantáziát mozgató logikai, konstrukciós, elmeköszörülő játék is, s a család közös ünnepi „tevékenységét” célozza a társasjátékok halmaza. Az osztály két eladója panaszkodott: ők hiába vannak ott, ha egy percre eltávoznak, a vevő kiszaggatja az Ász- Basic celofánját, beletúr a dobozokba, addig lökdösi a kis tűzoltót a létrán felfelé, amíg a kis tűzoltó végleg megszűnik lépegetni. Pedig vannak bemutató példányok és azért vannak az eladók, hogy mindent megmutassanak. Idő is van. Igaz, szombati napokon a Forrásban is nehéz lenne egy tűt leejteni, de a hétköznapokon kényelmesen, tülekedés nélkül vásárolhatunk. Sőt: akár el is ragadhat bennünket az ajándékozás hatalmas öröme, s miközben megpróbáljuk arányba állítani az ünnepre spórolt forintjainkat a pompás kínálattal, magunk elé képzelhetjük gyerrnekünk sugárzó ábrázatát... Én azért megkérdeztem az enyémeket, mit szeretnének, ez ugyanis stabil támpontja a felnőtt lelkesedésnek. A nagy azt mondta, fogalma sincs. A kicsi vagy egy nagy halat akar a piacról, vagy egy kis kutyát a szomszéd lépcsőház esővédő eresze alatt kucorgó kóbor eb minap született kölykei közül. Ennyit a karácsonyi játékvásárról. K. Zs. CsiUagszemű Mesejáték A CsiUagszemű Tünde és a boszorkány című mesejáték kerül bemutatásra december 3-án, szerdán délután 3 órakor Úriban, a Klapka György Művelődési Házban. Pilisen Gyerekeknek Süsü cirkusza címmel maszkas mesejátékkal mutatkoznak be a Magyar Cirkusz és Varieté artistái, december 5-én délután fél öt órai kezdettel a pilisi Móricz Zsigmond Művelődési Házban. Jegyek 25 forintos áron már kaphatók a művelődési ház irodájában. Gyömrö, Táncsics Mihály út 43. sz. alatti cipészműhelyünkbe cipész szakmunkást felveszünk LAKATOS ÉS SZOLGÁLTATÓ IPARI SZÖVETKEZET Gyömrő, Steinmetz kapitány út 12. XS3N om—2631 (Monori Hírlap) jj Sebeket nem lehet kéz^ rátevéssel gyógyítani. Se\ hezni viszont könnyű, akár £ rossz szándék, tudatosság ^ híján is. A napokban olyan ^ emberekkel találkoztam, í akik megtapasztalták az ? élet édes és keserű tör^ vényszerfisegeit, az igazság ^ kétálűségét. Sebeket kap^ tak és adtak. Néha vélet^ len. akaratlan, néha kény^ szerből, önvédelemből. Még ^ hordoznak, de pár napja talán kicsit könnyebben vi^ selnek beforratlan hegeket. Idegenként, s már korom miatt is nyilvánvalóan kívülállóként figyelhettem gyülekezésüket. „Segítek azonosítani a neveket és az arcokat” — ígérte Spenger István. a Monorj Építők Ipari Szövetkezetének nyugdíjas személyzeti vezetője. Azután pár perc múlva őt is, akire még úttörőkoromból rfiint járási KISZ- titkárra emlékeztem, magukkal ragadták a régi emlékek. És az újból felismert régi ismerősök. Kívülről szemlélhettem, ahogy két ember bizonytalan kézfogással üdvözli egymást, és — hatvanon fölül — zavarban, mint az új iskolába került kisdiák, oldalpillantásokkal méregeti a másikat. Amikor összeakad a tekintetük. egyikük nem állja tovább: „Nem ismersz meg, ugye, öcsi?” Talán a hangsúly. talán a jellegzetes kézmozdulat teszi? „Tornyai!! Dehogynem, te vagy a Tornyai! Csak így egyenruha nélkül, annyi év után ...” Odébb többen is széket húztak a rangidős vecsési Sárközi Sándor mellé: „Sándor bácsi, emlékszik...? Sanyi bátyám, megismer...?” Tudják valamennyien, hogy kilencvennégy esztendő magas kor, de most mindenki a huszonöt-harminc év előtti szálfaegyenes veteránt és akkori önmagát látja együtt Sándor bácsi pedig sűrűn bólogat: „Tudom, igen, emlékszem.” S minduntalan a hallókészülékéhez nyúl. „Örülök fiúk, köszönöm, jól vagyok ... Csak ne hallanék ilyen roszszul”. A „fiúk” között Pék Lajos a monori Mezőgép ötvenhét éves vszb-titkára a benjámin. A többiek, bár akadnak még, akik dolgoznak — nyugdíjasok. November első napjaiban — a NOSZF ünnepe előtt — kapták kézhez a meghívót, amely az egyik november végi napon — az JMKP megalakulásának évfordulóján — a monori pártbizottságra invitálta őket. Mindazokat, 'akik tetteikkel, életükkel, munkájukkal kiérdemelték a Magyar Szabadság Érdemrendet és a Munkás—Paraszt Hatalomért kitüntetést. Akadtak köztük, akik nem Monor kör-, nyékén születtek, sőt nem is itt dolgoztak. De hamar kiderült, valahol valamikor szinte mindannyian találkoz- ' tak. i A „hivatalos”, „kötött” program-szinte csak perceket vett i igénybe. Dr. Szászik Károlynak, a monori pártbizottság ; első titkárának meleg hangú : köszöntője után — s Kovács ■ Benő megbízott tanácselnök . invitálására is — autóbuszra i ültek az egykori harcosok, hogy a múltat a jelennel jel- 1 képesen is összekötő Mezőgép i Vállalattal ismerkedjenek. Az . egykori traktor-, majd gép- < javító állomás mai igazgatója, dr. Sándorfi Lászlói többek i között elmondta: nem lettek 1 hűtlenek a jogelődök hagyó- i mányaihoz. A korszerű baromfi- és húsipari vágóhídi berendezések mellett ma is gyártanak mezőgazdasági gépalkatrészeket. S akár egy fontos fogaskerék. egyetlen mondat megindította az emlékezés gépezetét. A monori Varga Pál jegyezte meg csendesen: „Harminc éve Szolnokon, az ottani gépállomáson ért az ellenforradalom Wire.” Perceken belül nyoma sem maradt a hivataloskodásnak, a tartózkodásnak. Egymás szavába vágva sorolták, kinek mi jutott osztályrészül a nehéz napokban, ki milyen feladatot kapott az újraéledő párttól, a forradalmi kormánytól... S a felhős homlokok néha már föl is derültek. „Emlékszel, hogyan kergettük szét azokat a MUK-osokat, akik azt húzatták: Hajmási Péter, Hajmási Pál, nem kell nékünk a Kádár-kormány ...” A veszélyes rendfenntartó feladat ma pajkos csínynek tűnik, de azért egy-egy szempár néha elhomályosul. Kár, hogy csak ilyen ritkán találkozunk, mondogatták többen is. Félünk, lassan elfelejtjük egymást, elfelejtenek minket... Sj Ez az, aminek nem sza£ bad megtörténnie, jegyezte ^ meg úr. Szászik Károly. £ Ha épp őket, az úttaposó^ kát, a harcos elődöket fe£ lejtjük el, múltunk egy da^ rabját, a gyökereinket tép^ jiik ki. Akkor mi sem érí demelnénk meg az utódok '/ tiszteletét. Vereszki János Újra együtt A gyökereinket nem téphetjük ki
