Pest Megyei Hírlap, 1986. november (30. évfolyam, 258-281. szám)

1986-11-04 / 260. szám

1986. NOVEMBER 4., KEDD .MFC III 3 Jem tudom elzárni! Felrobbanunk!” Gázpalackcsere, tanulságokkal ^ „Tűz volt kedden Vámosmikolán a Szobi Afész 6-os § számú vendéglátó egységében... Az üzlet konyhájában S szabálytalanul cseréltek propán-bután gázpalackot... § Égési sérülésit szenvedett Havasi Sándorné, akit a man­­^ tők súlyos állapotban szállítottak kórházba. Renge An­­§ namária könnyebben megsérült.” A hír október 16-án jelent meg különkiadásunkban, a Váci Hírlapban. Visszafordítani az előítéletet Csak a buszjáraton múlna? ^ — Megmondom úgy, ahogy van: ha most építenénk ^ a dunakeszi áruházat, amikor már vállalati tanács mű* ^ ködik nálunk, nem a jelenlegi helyére kerülne, az biz-* tos. De akkor mindenki a lakótelepre szavazott, mond­­^ ván, az lesz majd később a város központja. Egyelőre ^ azonban jobbára csak gyalogosan közelíthető meg. Az Industrialexport A külpiacokén A gyárak és komplett be­rendezések exportjával foglal­kozó Industrialexport tovább szélesíti fővállalkozói tevé­kenységét. Az Industrialexport elsősor­ban a Szovjetunióban, Indiá­ban., Kínában, Nigériában ér­tékesíti termékeit. Az ex­portálandó berendezések je­lentős hányadát a magyar ipar gyártja, de egyes fontos technológiai részegységek csak a fejlett ipari országokból szerezhetők be. Azt tervezik, hogy ezeket nemcsak meg­vásárolják, hanem hazai gyár­tásukat is megszervezik. A közelmúltban Becsben megalakították első külföldi vegyes vállalatukat Wienna Trade néven. A hazai iparfej­lesztést elősegítő vegyes válla­lat alapításáról kezdtek előké­szítő tárgyalásokat az Egyesült Államokban is az Industrialex­port képviselői. A tervek sze­rint a vegyes váll,adatba hazai és külföldi bankokat is bevon­nának. Lángéit a ruha, az ajtó Havasi Sándorné túl van az életveszélyen. Testfelületének 36 százaléka égett meg, rész­leges bőrátültetésre is sor ke­rült nála. Most még kórház­ban ápolják. Renge Annamária, a Váci Kereskedelmi és Vendéglátó­ipari Szakmunkásképző Inté­zet harmadikosa, Vámosmiko­lán. az Ipoly vendéglőben töl­tötte szakmai gyakorlatát múlt év júniusa óta. — Itt — mutatja az arcát — egy kicsit megcsapott a láng, s a kezem is alig 10 fil­­léresnyi helyen hámiik. Fél doboz Irixet fújtunk rá. Ép­pen a húselőkészítőben vol­tam, amikor Havasiné elvitte a palackot az ajtó előtt. Kezd­te lecsavarni a műanyag vé­dőkupakot, a vakanyát, s egy­szer csak sugárban ömlött a gáz, szemmel láthatóan, mint­ha víz lenne. Kiabált: — Se­gítsetek! Nem tudom elzárni! Felrobbanunk! — Nyúlt a ku­pak után. de nem tudta visz­­szacsavarni a helyére. Azután húzta a palackot kifelé, de a legszélső gázzsámolynál a láng belekapott a gázba... Égett a ruhája, és kigyulladt a húselőkészítő ajtaja is. Me­nekültem ... A robotgép áll­ványáról egy alig 40 centis ablakon a konyhába bújtam, s onnan az étterembe nyíló átadóablakon másztam ki. Ol­csón megúsztam, de két hete gyakran rosszul vagyak. Azt mondják, sokk. Az étteremben már csak a konyhát vastagon borító fehér oltópor, s az udvarra fektetett üszkös ajtó és a félfa árulko­dik az eseményekről. Az emberekben mélyebb nyomokat hagyott a tűz. El­jöttek most mindannyian, hogy válaszoljanak a vizsgála­tot folytató Csatári Mihályné munkavédelmi felügyelő és Lőrinczi Jenő műszaki-mun­kavédelmi igazságügyi szak­értő kérdéseire. Súlyos lecke volt ez Mátyás László üzletvezető: Három perccel korábban ér­keztem a cukrászsüteménnyel, csak a kiabálásra mentem a konyhába. Lehet, hogy előfor­dult máskor is: égő gáz mel­lett cseréltek palackot, bár a szokás más. Egy héten kétszer hozom a gázt, s rendszerint kora reggel, amikor, indulok, akkor cserélik a palackot. A konyhán ketten is voltak, akikr re ezt a feladatot rábízhat­tam. De itt, faluhelyen, min­denki ért a gázhoz, otthon mindenkinek van palackja. Azt hiszem, vagy a szelep volt rossz, vagy teljesen nyitva volt a csap. Jártam a kórház­ban Hajninál, azt mondja, megnézte, de nem mozdult a csap, azt hitte, zárva van. Le­het hogy teljesen nyitva volt... Fülöp Béla, a Szobi Áfész munkavédelmi vezetője, szak­­tanácsadó: — Másfél éve va­gyak az áfésznél, azóta egyet­len gázpalack-probléma sem volt. Lehetséges, hogy a sze­lep romlott el, erről még vár­juk a szakvéleményt. De ha nem a szelep a hibás, akkor föltételezhető, hogy a sérült megnyitotta, és az ijedtség vagy a gázkiáramlás okozta dermedés miatt nem tudta el­zárni. — A szakszerűség? A sza­bályzat szerint az üzletvezető által megbízott személy végez­heti a palackcserét, más meg­kötés nincs, csak annyi, a ke­zelési utasítást be kell tar­tani. De az biztos, hogy égő láng közelében nem lehet pa­lackot cserélni. Az eset előtt, szeptemberben volt itt mun­kavédelmi szemle, jegyző­könyvbe vettünk néhány hiá­nyosságot, így a munkavédel­mi oktatás elmaradását is. Akkor egyetlen tűzhely és gázzsámoly üzemelt. Legfel­jebb három gázüzemű beren­dezést használhatnak a kony­hán egyidejűleg. Itt több van. Ezért építették ki a központi gázlefejtőt és a csővezetéket. Csak éppen még nem üzemel, be kell kötni. Azt hiszem, a baleset miatt nem terhel en­gem felelősség, csak akkor tudtam volna megakadályozni, ha itt vagyok. Egyébként a szemlén részt vett és oktatást is tartott a tűzvédelmis kollé­gám. Heil Imre, a Szobi Afész tűzvédelmi megbízottja: — Igen, volt szó a gázpalaekcse­­réről, a gázüzemű berendezé­sek kezeléséről is. Az egység vezetőjének mondtam el a tudnivalókat, ő pedig a sza­bályzat szerint a dolgozóknak tart oktatást. Az eset viszont azt bizonyítja, nem a kezelési és nem a tűzvédelmi utasítás szerint cseréltek palackot... — ...Es még sok minden nem az előírások alapján tör­tént — veszi át a szót Lőrin­czi Jenő igazságügyi szak­értő. — Először is tisztázzuk: a palack műszaki vizsgálatá­nak eredményétől függ, hogy a balesetben kit tekinthetünk vétkesnek. Nagy a valószínű­sége annak, hogy a palack műszakilag hibás volt, az ed­dig elmondottakból sejthető, hogy a szelep nem jól zárt. Sorozatban szegték meg Ám ettől függetlenül is fenn­áll több személy közvetett fe­lelőssége, ami közrejátszott a a balesetben. Először is, ha nincs láng a közelben, legfel­jebb a levegőbe megy a pa­lack tartalma. Másodszor: az egész ügyet a munkavédelmi előírások sorozatos megszegése jellemzi. Hiányzik a szerző­déses üzletvezető és a dolgo­zók munkavédelmi vizsgája, az oktatásuk nem megfelelő, szakszerűtlen, nem csoda, ha a legelemibb szabályokat sem tartották be. Elmaradt a konyhai berendezések üzemibe helyezési eljárása, hiányoznak a kezelési utasítások. Az áfész a munkavédelmi szem­lén sem kifogásolta a baleset­kor még meglevő problémá­kat. Zsúfolt, veszélyes konyha ez, sok a tűzhely, mégis leg­feljebb 3 palack lehet bent egyszerre. A csere idején isi Biztonságosabb megoldás lesz a központi gázlefejtő és a ve­zeték. Csatári Mihályné munkavé­delmi felügyelő pedig már nem sokat szól. Kezeimbe nyomja a határozatokat. Ezek szerint az Ipoly vendéglő ve­zetőjének és a szakácsnőnek a szükséges munkavédelmi vizs­gák letételéig, a többi dolgo­zónak a gyakorlatú oktatás végéig, megtiltják a . további foglalkoztatását, azaz nem dolgozhatnak, amíg hiányzik a kellő felkészültségük hozzá. Ugyancsak beszüntetik a szak­munkástanulók további gya­korlati oktatását. Helyszíni bír­ságot — ezer forintot — fizet Fülöp Béla munkavédelmi ve­zető a baleset kivizsgálásának, s a jegyzőkönyv 72 órán be­lüli felvételének elmulasztása miatt. Végül Rasman István, a Szobi Áfész elnöke áz élet­­veszélyes üzemi baleset azon­nali írásos jelentésének (ez kötelező) elmulasztásáért, va­lamint azért, mert nem tör­tént meg a vezetői szintű ki­vizsgálás, négyezer forint sza­bálysértési bírságot kapott. Mindez figyelmeztetés má­soknak, de aligha fájdalmat enyhítő vigasz egy kórházban fekvő asszonynak. Hoppon maradtak Ezt mondta dr. Papp Zoltán, a Pest Megyei Ruházati Ke­reskedelmi Vállalat igazga­tója, amikor az áruház nép­szerűtlenségének oikait kutat­tuk. Igen — töpreng tovább —, ha a főútvonal mellett lenne, szívesebben keresnék fel a vásárlók. Bár nem min­denki, hiszen a Vácra, Buda­pestre ingázók ott gazdagabb választékot találnak. Ilyen és ehhez hasonló ér­velést már nemegyszer hal­lottunk, de vajon emiatt nem megy jól az üzlet arrafelé? Magyarázható-e ezzel a lakos­ság körében kialakult előíté­let? — örültünk, amikor fel­épült, de nagyobb válaszrbékot vártunk. Idősebbeknek való ruhát, cipőt alig árulnak — sorolja Darvast Pálné nyug­díjas. — Néha még egy harisnya­nadrágot se kapni. No és gye­rekholmit ... — csattan föl Bencze Mária vegyésztechni­kus. — Mindennap be kell járni az üzletbe, és ha valami érkezik, gyorsan lecsapni rá, különben hoppon maradunk. Körénk gyűlnek a pici ba­báikat sétáltató mamák. — Vagy a drága butikban vásá­rolunk, vagy cipeljük a gyere­keket a fővárosba, fizetjük az útiköltséget. De szívesen varr­­nánk, kötnénk is odahaza, ha lenne hozzávaló. Dunakeszin tehát sokaknak igenis fontos lenne ez az áru­ház, de létéinek öt és fél esz­tendeje alatt több bosszúságot, mint elégedettséget szerzett nekik. Valami nem stimmel Dunakeszin, erre utal az is, hogy immár a harmadik irá­nyító áll az üzlet élén, ideig­lenesen, amíg az újiabb kine­vezett vezető meg nem érke­zik. — A kedvezőtlen adottságok ellenére is bíztunk az áruház jövedelmezőségében — állítja dr. Papp Zoltán. — És kezdet­ben nem is volt gond, az első vezető körülbelül 20 milliós forgalmat produkált. Az utód­ja idejében ez valamivel nőtt, de nem annyira, mint szeret­tük volna. Vevők a köziüetek — Többször változott az áru­ház profilja — veszi át a szót a vállalat áruforgalmi osztá­lyának vezetője, Ferenciné dr. Réti Zsuzsa. — Árultak pél­dául öltönyt, nem vették. Az­tán napi cikkekből úgyneve­zett sarkokat rendeztek be, azt sem kedvelték meg. Ki­települtek a művelődési ház­ba, pocsékul sikerült. Közben ránk nehezedett a bankkölcsön vissza fi zetésének kötél ezett­­sége, melyből az áruház rész­ben épült. — Ha mindent megtettek volna, akikor is legfeljebb né­hány millióval nő a lakossági forgalom — szól ismét az igazgató. — Ezért a leg­utóbbi vezető ráállt a közületi forgalmazásra, s ez szép nye­reséget, dupla bevételt hozott. így aztán az áruház, amely az utóbbi időben már jövede­lemérdekeltségben működött, nem teljesített olyan rosszul. Tavaly a válallaiti átlagnál magasabb jutalékot kapták — igaz, szerény, mindössze 2500 forintos átlagfizetésükre — Dunakeszin. Már akik itt ma­radtak. Merthogy nagy a fluk­tuáció az áruházban, megesett, hogy elegendő személyzet hí­ján bezárták. Nemcsak a fő­város csábította őket, s nem­csak a fizetést kevesellték. Bár az eladók vonakodva be­szélnek egykori főnökeikről, az mégis sejthető, nem voilt itt mindig jó a hangulat. A vevők megjegyzéseivel napon­ta szembekerülök másként ítélik meg volt főnökeik üz­letpolitikáját is. „Alig törőd­tek a lakosság igényeivel. Pél­dául a készletet jócskán meg­terhelő luxuscikkeket rendel­tek, amiből legfeljebb egy­két darabra volt kereslet. Előfordultak túlkapások. Olyan áruk jöttek be. amiik leértékelve se kellettek sen­kinek.” Utolsó kísérlet Mindent összevetve: a la­kosság ideszoikitafására tett kí­sérletek kevesebb sikerrel ke­csegtettek, mint a kétségkívül stabil vevőkört és bevételt je­lentő, kisebb energiát igénylő közületi forgalmazás. De vég­tére is, ez az áruház elsősor­ban az itt élőkért épült. Őket kell szolgálnia, még akikor is, ha vonzáskörzete kisébb, vá­sárlói összetétele más, frek­­ventáiltabb helyen levő tár­sainál. Emiatt, meglehet, nem túl vonzó a vezetői szék, ugyanis a pályázatra senki sem jelentkezett. Már-már a vállalat is azon gondolkodott, túlad az áruházon. Aztán mégis úgy döntött: tesznek egy utolsó kísérletet. Megerő­sítik a vezetői gárdát, mely­nek élére korábban áruházban dolgozó, tapasztalt kollégáju­kat szánják. Alaposan felmé­rik — először a bolt törté­netében —, milyen holmik ke­lendők, és komolyabban pro­pagálják majd portékáikat. S minthogy a lakótelep közelé­ben felépült az új szakorvosi rendelő, így elegendő utas jö­het össze egy Fótot és Duna­keszit összekötő buszjárat jö­vő évi indítására. Ezzel egy­szerűbbé válik az áruház megközelítése is. Az elképzelések megvalósí­tásával nem vártak addig, amíg az új vezető elfoglalja a helyét. Már most érezhető, hogy valami történik az áru­házban. Ottjártunfckor szebb­nél szebb áruk sorakoztak az eddig siváran üres polcokon, s még kicsomagolniváló is akad. — Folyton azon tépelődöm, minek örülnének még a vá­sárlók. Éjjel sem alszom emiatt — mondja a helyettes vezető. Csizmadia Lászlóné, ki az átmeneti időszakiban vál­lalta az áruház irányítását. Aztán megváltja, egyelőre ve­gyesek az érzésed. Jó néhány cikk az egész országban nem kapható, köti a kezét a szi­gorú készletgazdálkodás. Es nehéz visszájára fordítani a meggyökeresedett előítélete­ket. Nehéz, de talán mégsem re­ményeién, hogy áruház és vá­sárló végre találkozzon egy­mással. Tóth Andrea RANGRA VÁRVA Kisvárosban mindig esemény az ilyesmi. Művész és közönség találkozója! Illik ott lenni, kiöltözni, esetleg valami okosat — annak hallhatót — kérdezni a mostani tár­latra összegyűjtött képek valamelyikéről... kelle­mes késő délutáni prog­ram. Névre szóló maghí­vók, plakátok, szerény, mégis ízléses katalógus; amit némelyek alig palás­tolható meghökkenéssel . böngésznek. Képek és be­tűk váltakozásából ugyan­is ilyen mondatrészek ütik meg a szemüket: „...vall­ja, hogy a művész függet­len a közönségtől... neki semmi sem téma, ami mú­landó, hanem csak az a fontos számára, ami Örök.., olyan alkotó, aki­nek a belső közlendő fon­tosabb a külvilág minden impulzusánál...” A kata­lógus szerzője egyben a tárlat megnyitója is, a fes­tőművész barátja, kritikus­ként mutatkozik be, mi­után elhangzott a zeneis­kolások rövid, kedves mű­sora. A megnyitó merész öt­vözete a már-már bibliai nemességű veretes szöveg­nek és a politikai konyha­nyelv kifejezéseinek, a ki­szólás határáig eljutó meg­fogalmazásoknak és a kri­tikusi szakzsargonnak. A szavak e csillogó zuhatagá­­ban azután elhangzik egy félmondatocska, így: „...íme egy művész, aki rangra vár, aki ezerszer rászolgált arra, hogy a ki­emelkedők, a nagyok kö­zött legyen a helye .. Mondanak ilyen alkalmak­kor, ilyen helyeken na­gyobb csacskaságokat is. Azért persze éppen megra­gadhat a fejekben, hiszen lám, ő is, mint én is, te is, nincsen megbecsülve, hol­ott — mint én is, te is — ugye a kiemelkedők, a na­gyok között lenne a helye, nem mi mondjuk, hanem a szakember, aki ért hozzá, aki csak tudja ... Igen, ilyesmi is motoszkálhat a megnyitó közönségének fe­jében mivel — művészet­ben, közéletben, kutatás­ban, termelésben — tele vagyunk meg nem értett, meg nem becsült, meg nem fizetett emberekkel. Mint televíziókészüléken benyomva a választógom­bot, váltsunk műsort. Pil­lantsunk be egy másik ré­tegébe a valóságnak, mond­juk abba a dokumentum­ba, amelyet 1984. szeptem­berében fogadott el a Ma­gyar Szocialista Munkás­párt Központi Bizottsága mellett működő Művelő­déspolitikai Munkaközös­ség, s amelynek III. fejeze­te 3. pontja így kezdődik: „Az alkotók társadalmi rangját elsődlegesen mű­veik ereje hitele teremti meg." Ha tehát komolyan vesszük a megnyitóban el­hangzottakat, akkor a tár­latával a közönség elé álló művész — ő, aki vallja, hogy független a közönség­től! —, amikor rangra vár, akkor valójában művekre vár...?! Mert hiszen nagy hatóerejű, hiteles mű­vek teremthetik meg rang­ját. Kire akar azonban hatni, ha független a kö­zönségtől ... ? Távolodjunk el most már egy tárlatmegnyitó hamari bölcsességeitől — a képek egyébként, hogyan is fogal­mazzunk, a nonfiguratív irányzat tizenkettő egy tu­cat jellegű, jelentőségű al­kotásai —, bár éppen el­töprenghetnénk azon is, vajon mostanában nem túlságosan sok-e az élet minden területén a hama­ri bölcsesség? t Általáno­sabbá téve a rangra várva helyzetet, megfogalmazást, kissé megütközve, kissé el­bizonytalanodva azt kell kérdenünk: nincs valami baj — valami komoly baj — nálunk a sorrendekkel, az élet természetes logiká­jával? Ez a természetes logika ugyanis azt diktálja, hogy átlagos munka — átlagos mű, átlagos fizikai, szelle­mi, művészi teljesítmény — átlagos megbecsülés, er­kölcsiekben, anyagiakban. S ha átlag feletti a mun­ka. akkor természetes, a megbecsülésnek, ha úgy tetszik, a rangnak is annak kell lennie, ám ha átlag alatti a munka? ! Mintha ebben az országban nem léteznék a mélyen átlag alatti — fizikai, szellemi, művészi — teljesít­mény ... ! Mindenki kivá­ló, mindenki rangra vár... ! Riadtan kérdezzük, léte­zik egy általunk nem ismert központi in­tézmény, amely rangot oszt? ! S ha lenne ilyen, hol a másik, a rangok megvonásával foglalkozó? ! A kettő ugyanis csak együtt logikus rendszer, szoros kapocs elnyerhető és elveszthető között. Mégis, az utóbbit sehol senki nem emlegeti, az elsőt azonban — bár nem létezik — an­nál többen látnák öröm­mel. Van azonban egy nagy bökkenő. Minek alapján osztanák a rangot terme­lésben, szellemi, művészi munkában? S ha nem a tettek — az értékek — alapján, akkor mit érhet­ne, érne az ilyen rang? Egy félresikerült tárlat­megnyitó nem túl nagy te­her. A félresikerült gondol­kodásmód azonban vesze­delmes lehet, ha tömegek­re jellemző. Feledteti ugyanis azt, ami a döntő. Azt, hogy saját lehetősé­geink — jogaink — köré­be tartozik előléptetni ma­gunkat. Tetteink társadal­mi értéke a rangunk. Mészáros Ottó V. G. P. Föld szélén a cukorrépa A múlt heti esőzés megkönnyítette a mezőgazdasági munká­kat. A fellazult talajon könnyebben haladhatnak a betakarí­tó gépek, kevesebb alkatrész törik, kopik el. A kedvező idő­járást kihasználva dolgoznak a pátyi Zsámbéki-medencc Tsz­­ben, ahol 16 hektárról gépekkel szedik a cukorrépát

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents