Pest Megyei Hírlap, 1986. október (30. évfolyam, 231-257. szám)

1986-10-04 / 234. szám

1983. OKTÓBER 4.. SZOMBAT

A PÁRT SAJTÓPOLITIKÁJA ÉS TÖMEGKAPCSOLATA

írta: Lakatos Ernő, az MSZMP KB agitácids és propagandaosztályának vezetője

A tömegtájékoztatás közügy. Mindenkinek természetes és jogos igénye, hogy tájé- « kozott legyen hazája és a világ dolgaiban. A gyors, pontos tájékoztatás kellően felvilágosít és eligazodást szolgál. Része a szocialista demokratizmus elmélyítésének, ösztönzője, motorja a társadalmi előrehaladásnak. Ezért a tájékozottság iránti alapvető emberi igény nálunk teljes egészében találkozik a társadalom érdekeivel, törekvéseivel is. Hazánkban immár három évtizedes politikai gyakorlat, hogy rendszeresen az ország nyilvánossága elé tárjuk elképzeléseinket, gondjainkat, megoldásukra javasolt intézkedéseinket. Az állampolgárok így minden lényeges döntés előtt tájékozódhatnak a társadalmat szolgáló és irányító párt céljairól, meggyőződhetnek azok realitásáról, véleményt mondhatnak, javaslatokat tehetnek. Ily módon milliók válnak részeseivé a döntéseknek.

Nyílt politika, őszinte szó

Tapasztalataink azt bizonyítják, hogy az őszinteség, a nyílt viszony az erős összekötő kapocs a párt és a nemzet, az állampolgárok között. Biztosítja, hogy a politikai tevékenység ne szakadjon el a realitásoktól, s tartós maradjon az egész nép bizalma pártunk politikai céljai, gyakorlata iránt. Ebből következően a nyílt politika, az őszinte szó, a szavak és a tettek egységének hírei vagyunk. Ennek köszönhető, hogy a tömegek a nehezebbé vált körülmények között is elfogadják a párt iránymutatását. Megértik az adott helyzetet.

Pártunk az 1956-os ellenforradalom leverése után — okulva a személyi kultusz időszakának tanulságaiból — a hatalom önkorlátozó, önellenőrző gyakorlatát érvényesítette: a döntésék meghozatala során tudatosan épít a tömegek véleményére, s következetesen arra törekszik, hogy a tömegekkel ellenőriztesse tevékenységét, illetve döntéseit. Ugyanezt. a szemléletet kell helyi szinten — a területi szerveknél, a vállalatoknál, intézményeknél, minden fórumon — általánossá tennünk.

A demokrácia nem szavakkal való játék, nem a könnyelmű ígérgetések területe, hanem a nyilvános felelősségvállalás fóruma, végső soron a szocialista társadalom létezési módja. Gyakorlásában még nem vagyunk igazán profik. Miközben éljük a szocialista demokráciát,' egyúttal tanuljuk 'is. Nincs ,okunk arra, hogy megpihenjünk valamiféle babérokon, de kapkodnunk sem szabad. Kijelölt utunk helyes — ezt az élet bizonyítja —, s mint a mögöttünk lévő három évtized tanúsítja, politikai gyakorlatunk képes egyre szélesebb' 'féret biztosítani a demokratikus intézmények működéséhez.

Felfogásunk szerint a magyar társadalom mostani állapotában sem szűkíteni, hanem biztosítani és erősíteni kell a demokratikus fórumok működését. A jelen gazdasági kihívásra adandó válasz az egész magyar nép alkotóerejének összefogását, értő, cselekvő támogatását igényli, s ez elképzelhetetlen a szocialista demokratizmus 6zéles körű térhódítása, a párt tömegkapcsolatainak szakadatlan erősítése nélkül. Pártunk álláspontja szerint ennek nélkülözhetetlen feltétele a tájékoztatás további javítása, a társadalmi nyilvánosság szerepének erősítése is.

Nyilvánosság illúziók nélkül

A nyilvánosság a mi társadalmi viszonyaink között a szocialista demokráciának egyszerre eszköze, érvényesülési és megjelenési formája. A nyilvánosságot nem korlátozzuk csupán az eszmecsere nyilvánosságára, hanem a társadalom közös ügyeiben való részvételt, beleszólást, politizálást is értünk alatta.

Politikai nyilvánosságunk részét alkotja a sajtó nyilvánossága is. Fontos, hogy a köz- érdeklődésre számot tartó kérdések nyilvánosságra, napvilágra kerüljenek a sajtóban, a tömegkommunikációban. Amennyire veszélyes lenne azonban fontos információk visz- szatartása, hasonlóképpen kárt okoz a sajtónyilvánosság mindenhatóságába vetett illúzió.

A társadalom morális működése megköveteli — minden társadalmi berendezkedésben —, hogy államtitkok, katonai titkok, gazdasági, sőt bizonyos üzleti titkok ne kerüljenek nyilvánosságra. Léteznek hivatali titkok is. Mindamellett bármely közösségnek vagy egyénnek humanisztikus, emberi joga a belső ügyek, intim szférák elzárása a nyilvánosság elől. Hogy mást ne említsünk, ezzel függ össze többek között az orvosi titoktartás is.

Gyakran maga a konkrét ügy — közösségi tartalma ellenére is — megkívánja a nyilvánosság kizárását. Az alig megindult nemzetközi politikai tárgyalások előrehaladása; bűncselekmények esetén a nyomozás bizonyos fázisában a bűnfeiderítés sikere; a bírósági tárgyalások során a személyes belső ügyeket érintő kérdések esetén a személyi szuverenitás védelme a nyilvánosság kizárását indokolja. De lehetnek bizalmas, titkos területei a műszaki-technikai fejlesztésnek, a tudományos kutatásnak is. Ez természetes.

Vannak, akik úgy vélik, hogy. ez a szabadság valamiféle korlátozása. Ám legyen. Sohasem titkoltuk, nem azonosítjuk magunkat a totális szabadság híveivel, az anarchistákkal. Felfogásunk szerint a szabadság felismert szükségszerűség A lehetőségek és korlátok józan ismerete, tudatos számbavétele. Cselekedeteinknek határt szabnak a

természet és a társadalom törvényszerűségei, az objektív körülmények, a józan ész, a jóindulat és az emberség.

Tulajdonos a társadalom

Amikor tájékoztatáspolitikáról, tömegtájékoztatásról, sajtóról, tömegkommunikációról beszélünk, figyelembe kell vennünk, hogy tömegtájékoztatási rendszerünk nem légüres térben, hanem meghatározott társadalmi közegben helyezkedik el, annak integráns része. A párt politikájának nyíltságából következik, hogy meg sem kíséreljük úgymond függetlennek kikiáltani a sajtót, hiszen nyilvánvalóan nem független az adott társadalomtól, a fennálló rendtől. Ez így van a világon mindenütt. A sajtó mint a közvélemény formálója és tükre a politikai intézményrendszer lényeges eleme.

Minden politikai rendszerben döntő, hogy a szétszórt és sokféle szempont szerint tagolt egyéni és csoportvéleményekből mi megy át és mi akad fenn a sajtó szűrőjén, mit emel a sajtó a közvélemény rangjára. Ezért a polgári társadalmakban ádáz harc folyik a tájékoztatási eszközök fölötti hatalomért. A sajtó működésében kialakított, számunkra elképzelhetetlenül szigorú rend a tőkés érdekeknek van alárendelve, s az állítólagos függetlenség, amelyre oly büszkék, a valóságban csupán látszat. Tény, hogy fejlett és sokoldalú az információszolgáltatás, de többnyire súlyosan torzító, körmönfonton manipulált, s az igazság, bár gyakran szóhoz jut, elenyészik az információs zűrzavarban.

A szocializmus társadalmasítja a közvélemény formálásának eszközeit, kialakítja a tömegtájékoztatás társadalmi ellenőrzésének intézményes _ rendszerét^ de ez nem vezethet a közvélemény uniformizálására. Álláspontunk szerint a szocialista, demokratizmusnak az is követelménye, ‘hogy nemcsak alakítani, hanem figyelembe is kell venni a közvéleményt, mert a politikai vezetés céljai és a társadalmi cselekvés csupán a nyilvánosság közegében hangolódhat össze.

Az újságot, a rádiót, ß televíziót társadalmi szükségletek hívták életre. Működésük végső értelme csak az lehet, hogy biztosítsák a szükségas információkat a társadalom működéséhez. Ha ennek a funkciónak nem tudnak eleget tenni, nem tudják helyes irányba orientálni a társadalmi cselekvést.

Minthogy a tömegkommunikációs eszközöket a társadalom hozta létre, sajátos mechanizmusokon keresztül a társadalom gyakorolja felettük a tulajdonosi funkciókat. Egy- egy adott lap nem az újságíróé, még csak nem is a szerkesztőségé vagy a kiadóé, hanem a nép köztulajdona■ Ezért irányvonala, tevékenysége nem lehet egy kisebb csoport részéről szubjektiven meghatározott, önkényes, ad hoc jellegű. A társadalom érdekében, az alkotmányos normák szerint kell működnie, elkötelezetten, felelősséggel kell szolgálnia a szocialista társadalmat, a társadalmat irányító párt politikáját. Minden sajtóorgánum, tájékoztatási eszköz mögött áll valamilyen testület, adott szervezet, amely a társadalom megbízásából gyakorolja a tulajdonosi funkciókat, demokratikusan ellenőrzi, s ha kell, befolyásolja a szerkesztőség tevékenységét.

Bővülő lehetőségek

A közelmúltban életbe lépett sajtótörvény megalkotásának ténye újabb bizonyítéka és biztosítéka annak, hogy a szocializmus felépítését elválaszthatatlannak tartjuk a tömegek folyamatos, reális tájékoztatásától, a közös feladatokba, gondokba való beavatásától. Azt is jelzi: a társadalmi köz- megegyezés szellemében lankadatlanul munkálkodunk azon, hogy honfitársainkat közös ügyünk felkészült támogatóivá, széles horizontot áttekinteni képes emberekké tegyük.

Az elfogadott törvény megőrizte sajtópolitikánk minden pozitív vonását, összegezte a több évtizedes társadalmi-politikai fejlődés eredményeit, egyben korszerűsítette, egyszerűsítette a sajtóigazgatás szabályait is. Jogokat ad és kötelezettségeket szab meg. Nem pusztán elvont, deklaratív módon biztosítja a vélemények sajtó útján való szabad kifejezését, hanem rögzíti is'* az állampolgároknak a tájékozódáshoz való jogát.

A sajtótörvény igen elmélyülten foglalkozik az újságírók jogaival és kötelességeivel. Ennek célja az, hogy még jobb feltételeket biztosítsunk a sajtó szocialista tudatformáló, tájékoztató és mozgósító szerepének kiteljesítéséhez, hitelének, tömegbefolyásának növeléséhez.

A paragrafusok teljesítése nemcsak azújságíróktól, hanem az. őket informálóktól is felelősebb magatartási igényel. Igen jelentős ezért a felvilágosítási kötelezettség kodifikálása, amelyet mindenkinek, akinek a. köz számára lényeges információi vannak, nagyon komolyan kell vennie. Ahogy eddig, úgy a jövőben sem lesz szükség cenzúrára, arra viszont igen, hogy növekedjék a főszerkesztők, a felelős szerkesztők és a sajtó minden munkatársának fegyelmezettsége, szakmai-politikai felelőssége.

Vannak azonban jogi formulákban nem megfogalmazható követelmények is. Nem lehet az emberekhez, újságolvasók, rádióhallgatók, tévénézők százezrekből vagy milliókból álló tömegeihez szólni a hivatás tisztelete, a felelősség tudata nélkül. A szakmai, tárgyi tudás, a becsületes emberi szándék mellett attól az igénytől sem tekinthetünk el, hogy az újságírók azonosuljanak társadalmunk szocialista céljaival, s nyílt szívvel, elkötelezetten képviseljék a közügyeket. 1

A sajtótörvény, amely jogi garanciákat nyújt a jól bevált sajtópolitika gyakorlásához, nem szigorít, nem szűkíti, hanem bővíti a tájékoztatás lehetőségeit. A lapok, hír- szolgálati intézményünk, az MTI, a rádió és a televízió most még több információ birtokában végezhetik felelősségteljes munkájukat, növelhetik hitelüket az olvasók, a nézők, a hallgatók előtt. Nincsenek tilalmi listák, korlátok a tájékoztatásban. Az újságíró elkötelezetten, felelősséggel bármiről írhat.

A sajtó közvetítő szerepe kézenfekvő, de korlátlanok-e a lehetőségei? Nyilvánvalóan nem, mint ahogy a politikai vezetés lehetőségei sem korlátlanok. Az ország helyzetét nem lehet úgy ábrázolni, ahogyan látni szeretnénk, úgy kell láttatni, amilyen a valóságban, s csupán ennek megfelelő következtetéseket, döntéseket lehet hozni. A sajtónak és a vezetésnek egyaránt ez a pozíciója. Ezért válik nagyon fontossá, mit karol fel a sajtó, milyen törekvések mellé áll, kit, hogyan támogat. Mit bagatelizál, mit emel ki, mit kezel kis, vagy éppen nagy ügyként. Privatizál vagy társadaímasít.

Viták nélkül nincs közélet

Ma társadalmunk fejlődésének különösen bonyolult időszakát éljük, bár éltünk már ennél sokkal nehezebb körülmények között is. Gazdásági nehézségeink leküzdésé hosz- szabb időt vesz igénybe, mint gondoltuk. A társadalomban különféle egymástól eltérő, adott esetben egymással ellentétes nézetek, érdekek léteznek, hatnak, igyekeznek érvényt szerezni maguknak. A szocialista társadalom nem mentes az ellentmondásoktól, konfliktusoktól, ám ezek feloldásához, rendezéséhez viták is szükségesek. Ezt természetes jelenségnek tartjuk, mert valóságos közélet eleven viták nélkül nincs, mint ahogy élő nyilvánosság is lehetetlen viták nélkül. Elgondolkodtató, hogy egyesek a vitáktól az egységet féltik, ezért vannak a viták ellen. Pedig a vita éppen az egység megteremtésének nélkülözhetetlen eszköze.

Változatlanul kitartunk harminc éve bevált szövetségi politikánk mellett, vagyis amellett, hogy — világnézetétől függetlenül — mindenkivel együtt akarunk működni, aki nem áll szemben a szocialista rendszerrel, elismeri annak alkotmányos rendjét, munkájával is közreműködik a szocialista társadalom építésében, még ha kérdések egész sorában más véleményt vall is. A szocializmus politikai rendszerében a párt egyik legfontosabb küldetése éppen az, hogy a különböző nézeteket és érdekeket egyeztesse, hogy a munkásosztály, az egé^z nemzet céljainak elsődlegessége alapján, Valameny- nyi dolgozóréteg érdekeinek figyelembevételével alakítsa politikáját.

Nem szoktuk és a jövőben sem áll szándékunkban ideológiai kampányokkal megterhelni a szövetségi politikát. De merő tévedés azt hinni, hogy a szélsőséges, ilyen- olyan ellenzéki csoportokhoz, nézetekhez való viszonyunk a szövetségi politika kérdései közé tartozik. Arra ne számítson senki, hogy szövetségesként kezeljük azokat, akik helyzetünk rosszabbodására spekulálva vívmányaink kikezdésére törekednek, törvényeinket semmibe veszik. Tévedés volna kiterjeszteni a szövetségi politika ismert toleranciájának fogalmát és normáit azokra, akik — akár akarják, akár nem — összejátszanak a szocializmus ellenségeivel és ártani próbálnak hazánknak, népünknek.

Egészen más tőről fakad, ha az újságíró jogosan olyasmit tesz szóvá, amit valamelyik illetékes szervnek már meg kellett volna oldania, vagy ha valamilyen mulasztásra, visszásságra, törvénytelenségre, fegyelmezetlenségre, a szocialista erkölcsi normák megsértésére hívja fel a figyelmet. Ugyan miért kellene felszisszennünk, ha kényes témát érint a riporter, ha ostorozza a rideg, érzéketlen bürokráciát? Ha nem engedjük meg, hogy a nyilvánosság előtt essék szó ezekről a káros társadalmi jelenségekről, éppen azoknak a malmára hajtjuk a vizet akik ilyesmiben vétkesek, az emberek pedig nem értik, hol is fogják pártjukat, miért hagyjuk, hogy az emberek életét megkeserítse a bürokrácia, a nemtörődömség, a rendetlenség, miközben állandóan azt hangsúlyozzuk, hogy a mi társadalmunkban legfőbb érték az ember.

Indokolailap aggályoskodásunk oda vezethet, hogy teljesen eltorzulnak irányadó erkölcsi normáink. Á sajtó és az egész tömegtájékoztatás jó ügyet szolgál, a szocialista építés ügyét szolgálja, amikor a társadalom szocialista erkölcsi értékítéletére, az emberek lelkiismeretére és igazságérzetére apellálva pellengérre állít lelkiismeretlen és felelőtlen vezetőket, beosztottakat, akik elmulasztották kötelességüket megtenni, s ezáltal emberek kisebb-nagyobb, közösségeinek kárt okoztak. Miért hagynánk szó nélkül a fegyelmezetlenséget, a rendetlenséget, a munkaidő elfecsérlését, a csalást, a sikkasztást, az ügyeskedést, a pazarlást, a közvagyon fosztogatását, hiszen ezeknek a jelenségeknek a tolerálása már eddig is felbecsülhetetlen erkölcsi és anyagi károkat okozott nekünk? Éppen ellenkezőleg, bátorítani kívánjuk a sajtót, segítsen abban, hogy a társadalmi normáinkat semmibe vevők ne érezzék magukat biztonságban.

Kétségtelenül van a sajtónak erkölcsi missziója, ezt nem lehet elvitatni. De túlzásba sem lehet vinni a visszásságok leleplezését, hiszen a sajtó akkor látja el feladatát, ha tárgyilagosan, hitelesen, reálisan ábrázolja valós viszonyainkat. Nyilvánvalóan torzítana, ha csak gondjainkról, bajainkról beszélnénk, vívmányainkat, eredményeinket viszont elhallgatnánk. Társadalmi méretű az elvárás, az igény: sajtónk a változó valóságot faggassa. Kutassa, keresse, mutassa fel az újat, a frisset, az előrevivőt. Legyen híd a politika és a közvélemény között, legyen összekötő kapocs. Legyen a hiteles, a tényleges küzdelmeiben is reális szocializmuskép formálója, alakítója.

Nélkülözhetetlen segítőtárs

A politika az újságírót nem kellemetlenkedő ellenfélnek tekinti, hanem szövetségesnek, harcostársnak, nélkülözhetetlen segítőtársnak. Olyan szellemi munkásnak, aki a párt politikáját naponta elviszi minden lakásba. Az újságíró, a riporter nem azáltal válik ellenszenvessé, hogy kérdez, még csak nem is azáltal, hogy bírál. Ez a dolga: kérdezzen és bíráljon, ha kell! Akkor vált ki ellenérzést — nemcsak az interjúalanyból, hanem az olvasóból, a rádióhallgatóból, a tévénézőből is —, ha rosszul kérdez. Ha tulajdonképpen nem is annyira a másik fél véleményére kíváncsi, hanem csupán saját előfeltevéseit, előítéleteit kívánja általa visszaigazoltatni, bizonygatni. Ha felkészületlenségét, hozzá nem értését okoskodással, szerénytelenséggel leplezi, Ha nem segít, haném zavart okoz. Ha az úgynevezett blickfahgot többre becsüli a többnyire nem blickfangos valóságnál.

Az újságírók elkötelezett többsége nap mint nap lelkiismeretesen végzi dolgát és nem ért egyet azokkal, akik tudatosan vagy felkészületlenség híján félreértelmezik sajtópolitikánk elveit és gyakorlatát, s a forradalmi, szocialista tartalmú sajtóból úgynevezett leleplező sajtót akarnak csinálni. Olyan sajtót, amely kívülállóként és felülről csak a hibákat látja, csak a negatívumokban talál közérdeklődésre számot tartó témát, félinformációkkal eltorzítja a valóságot, az általa megfestett torz k'épet ostorozza, hogy ily módon nevet és rangot szerezzen magának a szakmában és ismert személyiséggé váljon a közvélemény előtt. Ezek az újságírók nem kiutat mutatnak, hanem a tehetetlenség érzetét keltik, válsághangulatot szítanak. Nemegyszer homályba borítják a becsületesen dolgozó józan többség szakmaipolitikai érdemeit. Ez a jelenség egyúttal felveti azt a kérdést is, vajon megteszünk-e minden tőlünk telhetőt a munkájukat naponta elkötelezetten, lelkiismeretesen végző újságírók erkölcsi és anyagi megbecsüléséért? Nehéz, küzdélmes és bizony nem a legjobban honorált pályát választja ma Magyarországon, aki újságíró akar lenni.

A világot ugyan nem a tömegtájékoztatás mozgatja, de gyorsíthatja vagy akár fékezheti az előrehaladást. Gyorsíthatja, ha mel- léáll mindannak, ami előrevisz — fékezheti, ha minden dolognak csak a fonákját mutatja meg. Kádár János, pártunk főtitkára a XIII. kongresszuson mondott beszédében ismételten utalt rá, hogy az újságíróknak különösen nagy felelősségük van társadalmi építőmunkánk tennivalóinak, új követelményeinek hiteles bemutatásában, az alkotó- készség kibontakoztatásában, a jó kezdeményezések elősegítésében. „Mi a sajtó dolgozóinak munkáját — ideértve a nyomtatott sajtót, a rádiót, a televíziót és a hírügynökséget is — vagyon fontosnak tartjuk. Nem mindig mondjuk így vagy ilyen szépen, de a lényeg ez... óriási szerepe van a sajtónak” — hangoztatta.

Magyarországon ma 27 központi, megyei és városi napilap jelenik meg, mintegy 3 millió példányban. A csaknem két tucat politikai és képes hetilap példányszáma megközelíti a 6 milliót. A tizenhat egyházi újság, 666 üzemi lap, híradó, a 133 egyetemi, főiskolai újság mellett 119 kulturális, művészeti láp működik. A rádió naponta csaknem 60, a televízió pedig hetente mintegy „IQ, órányi műsort sugároz. Kibírjuk az ösz- "yzehasonlítást bármilyen tekintetben. Szocialista társadalmunk megbecsüli a sajtóját ős azt várja tőle, hogy szövetségesként, harcostársként segítse a párt politikáját, amely Magyarország felvirágzásában, a magyar nép társadalmi, gazdasági és kulturális fel- emelkedésében leli meg végső célját és értelmét.