Pest Megyei Hírlap, 1986. október (30. évfolyam, 231-257. szám)
1986-10-25 / 252. szám
6 tn»ft « MF. UV Ei 1986. OKTÓBER 25., SZOMBAT »Színházi levéld» Hit és árulás A tehetséges ember szeret tanítani Michelangelo széklábat farag Talán nem veszi sértésnek Engelsz József, ha azt írom: az ötvösművészet nagy öregje. Nem is korára értem ezt, munkásságával érdemli ki e jelzőt. Több mint három évtizeddel ezelőtt — még főiskolás korában — állított ki először. Munkáit láthatta a közönség az összes jelentős hazai és íöisorolhataí- lanul sok külföldi kiállítóteremben. Számos középületünket díszítik alkotásai. Mestere Borsos 'Miklós veit, ö maga pedig tizennyolc esztendeje tanszékvezető az Iparművészeti Főiskolán. így az sem túlzás, hogy a mai ötvösgeneráció tagjai szinte kivétel nélkül az ő keze alatt tanulták a szakmát. Az sem lehet tehát véletlen, hogy az első Pest megyei iparművészeti kiállításon a Munkácsy-díjas Engelsz .József érdemelte ki a Pest Megyei Tanács, az SZMT, a HNF megyei bizottsága, a mezőgazdasági, az ipari és a fogyasztási szövetkezetek megyei szövetségei, a Közép-Bitna-vidéki Intéző Bizottság és a KISZ megyei bizottsága által alapított művészeti díjat. , Igazi felfedezést tett a vállalkozó kedvű rendező, Misz- lay István, épp tizenöt évvel ezelőtt Békéscsabán^ alig egy évvel a megjelente után színre vitte Páskándi Géza Vendégség című 'drámáját. Nem egyszerűen egy magyar ősbemutató volt ez a sok közül. Páskándi ugyanis akkor még Erdélyben élt, s drámája, noha a Temesvári Állami Magyar Színház azonnal be akarta mutatni, ott nem kerülhetett színre. A békéscsabai premier tehát egyszerre tett ismertté egy igen ígéretes tehetségű drámaírót meg egy kiváló drámát, s egyszerre hozott üzenetet a határainkon kívüli magyar irodalom új értékeiről. Az ekkor harminchét éves Páskándi Géza ezzel a névjeggyel lépett be a -hazai drámaírók táborába, ettől kezdve vált ismertté, s kerültek darabjai egymás után a magyarországi színpadokra. Amikor — 1974-ben — Budapestre települt át, hírnevét már megalapozták más rpű- veinék színire vitelei, így megint csak Békéscsabán, s ismét Miszlay rendezésében, az Apáczai Csere Jánosról szóló Tornyot választok, majd a Vendégség nagy visszhangot kiváltó budapesti bemutatója a Pesti Színházban, Várkonyi Zoltán rendezésében, Básti Lajossal, Darvas Ivánnal, Szegedi Erikával, később ugyané darab győri, kecskeméti, debreceni bemutatói. S i/ár azóta Páskándi legalább tucatnyi darabbal volt jelen a magyar színpadokon, sokan, és nem is ok nélkül, azt tartják: máig legjobb két darabja éppen a Vendégség s a Tornyot választok. E kis visszapillantásra azért volt szükség, mert a budapesti Játékszín, folytatva azt a törekvését, hogy a régebbi, s a közelmúlt legjobb* ma gyár drámáit sorra felújítsa, most épp a Vendégség színre vitelét választotta. S mivel ez a dráma ma már egy új nézői korosztály számára újnak tűnhet —1 hiszen oly rég nem lehetett látni a fővárosban, de máshol se igen —, nem árt szólni a mű előéletéről sem. Mint ahogyan nem árt szólni arról a férfiúról sem, akit Páskándi a Vendégség hőséül választott. Dávid Ferencről van szó, a nagy hírű teológusról és hitvitázóról, az erdélyi reformáció egyik legkimagaslóbb alakjáról — és az ellenreformáció áldozatáról. Dávid Ferenc Franz Hertelként született; apja David Hertel szász varga volt. Születésének éve bizonytalan, csak halálát jegyezték fel pontosan: 1579. november 15-én Déva várában, fogságba vetve halt meg. Életútja szinte alig követhetően mozgalmas. A híres wittenbergi egyetemre járt, itt Erasmús és Luther Márton követőjévé vált. Aztán visszakerült Erdélybe, Kolozsvárra, ahol evangélikus pap lett, majd a reformátusok gyülekezetének lelkipásztora, aztán az unitáriusoké, mely felekezetet éppen ő alapította meg Erdélyben. A század a vérig menő hitviták kora. Nemcsak az ortodox római katolicizmus vitázik már a reformációval, hanem a reformáción belül is kialakultak újabb vélemények, létrejöttek új felekezetek. Dávid Ferenc, akiből szász származása ellenére magyar lelkipásztor lett, az antitrinitá- rius, azaz a római katolikus vallás egyik sarktétele, az úgynevezett szentháromságtant (egy istenben három személy; Atya, Fiú, Szentlélek) elvető felekezet igehirdetője. Később az egyedül Krisztus istenségében hivő antitrinitáriusokkal is szembefordult, s az unita- rizmust hirdette, azaz az egy- istenhitet (nnus est deus — egy az isten; innen az unitárius név). Dávid már Jézus Krisztusnak istenként történő imádását-is elvetette. És éppen ez okozta a vesztét. Az unitáriusokkal ugyanis, akiknek egyik vezéralakjáról, Szervét Mihályról, egy másik jeles erdélyi drámaíró, Sütő András írt remek drámát, Csillag a máglyán címmel, nemcsak a római katolikus egyház szállt szembe, hanem a protestáns egyházak is. Szervét máglyán végezte Genfben; Dávidot életfogytiglani börtönre ítélték Erdélyben. Nem volt azanos a két sors, de azonos volt a drámájuk: mindketten a hit és az árulás malomkövei között őrlődtek fel. A Vendégség ennek a felőr- lődésnek a folyamatát ábrázolja. Páskándi az ismert tényekből indul lei: 1578-ban Báthory Kristóf erdélyi fejedelem Blandrata Györgynek, az udvarában élő unitáriusnak és udvari orvosnak a javaslatára meghívja Erdélybe az olasz unitáriust, Socino Faustot, és Dávid Ferenc házában szállásolja el. Nem titkoltan azzal a céllal, hogy Socino tartsa megfigyelés alatt Dávidot, jelentse, mit, miről beszélt, beszámoljon eszméiről, hitbéli elveiről. Az idős Dávidot aztán később épp Socino feljelentései alapján fogják perbe 1579-ben, s ítélik várbörtönre, ahol pár hónap múlva meghal. Roppant erős és feszült drámai szituációt bont ki ebből Páskándi\. Tulajdonképpen hitbeli testvéreket zárnak össze, s kényszerítik őket, hogy mint hajdan az egyformán rabszolga gladiátorok, egymás ellen életre-halálra küzdjenek. A hit csap itt össze az árulással, de az a rettenetes, hogy az áruló s az elárult hite tulajdonképpen azonos. És még tragifcusabb, hogy mind az árulást vállaló Socino, mind az áldozat Dávid külső manipulációk áldozata is egyben, hiszen Socinót a fejedelem az ellenreformáció, s az azt támogató konzervatív antitrini- táriusok nevében- bízza meg a kémkedéssel (tehát olyan oldalról. amelyet tulajdonképpen maga Socino sem támogat), s egy együgyű szolgálólány, Mária személyében az ördögi Biandrata Socinót is megfigyelteti. Iszonyatos kör ez. Aki belékerül, csak vesztes lehet. agy mégsem? Páskén- di éppen aft írja meg ebben a kemény, etika? drámában, hogy a hitét vállaló, azt megváltó ember végül is még akkor is győztes maradhat, ha bukásra, megsemmisítésre ítélik. Dávid Ferenc hitvallóként, s hite mártírjaként áll előttünk. Bátorsága, morális tisztasága, megtöfheteílensége példa és intelem, s egyben jelképes is, hiszen nem 'csak a XVI. századi erdélyi hitbéli küzdelmekre gondolunk az ő sorsát szemlélve. A Játékszín kitűnő előadását most vendégként az a Taub János rendezte, aki annak idején Temesvárott elsőként szerette volna színre vinni a Vendégséget, és aki most Izraelben él és dolgozik, Tel Avivban rendez és tanít... Szentendrén, a pismányi részen, egy csöndes kis utcácskában áll a művész háza. A lakás csöppet sem fényűző, a tágas nappalinak a kényelmes, süppedős bőr ülőgarnitúra adja meg a hangulatát. Az amúgy szánté teljesen dísztelen szobát a művész alkotásai uralják. Maga Engelsz József sem olyan — megjelenésében és viselkedésében — amilyennek a nagy, sikeres művészeket szokás elképzelni. Olyan ember benyomását kelti, aki pontosan tisztában van tehetségével, aki a sikert munkája megérdemelt gyümölcseként könyveli el. Mint interjúalany is rutinos. Kedvtelés is — Kérdezzen csak nyugodtan — xlől hátra a bőr fotelban és már mondja is, amire szerinte kíváncsi lehetek. — Az igazság az, hogy nem szeretek kiállítani. Elsősorban azért, mert — különösen itthon — nem nagyon tudják szavatolni munkáim biztonságát, elsősorban szállítás közben. Márpedig az én dolgaim ■nem két fillért érnek. Egy közepes méretű plasztikában egy évi munka van és ér vagy 2— 300 ezer forintot. Ugyanakkor szükségem is van ezekre a bemutatkozásokra két-három évenkint, hiszen profi vagyok, ebből élek. Több mint egy évtizede vagyok szentendrei lakos, ezúttal tehát egy kicsit kötelességemnek is éreztem, hogy ezen a tárlaton szerepeljek. Az itt bemutatott munkáim nem az igazi repertoáromból valók, mert én elsősorban a nagyméretű plasztikákat szeretem. Amiket a kiállításon, látott, azokat inkább kedvtelésből csináltam. Széles skálán Harminc év után a szakma teljes fegyverzetét ismerem, foglalkozom tehát mindennel, az apró ékszerektől kezdve az ötvenméteres plasztikáig. Egy sajátos ötvöstechnikái használok, munkáim ettől sokkal dekoratívabbak, mint például a szobrászoké. Sajátos művészet ez, napjainkra nagyon sokat változott. Régen az ötvösművészet tárgyai — tálak, serlegek, kardok — egy bizonyos léptéken belül mozogtak. Az ötvenes években azonban. amikor a művészetekre általában a sematizmus nyomta rá a bélyegét, az építészet rohamosan fejlődött. A kettő nem volt szinkronban. Ez az építészeti stílus egy adekvát díszítőművészetet igényelt. Ezt a feladatot az iparművészek, az ötvösök vállalták a szobrászok helyett. így jöttek divatba a nagyméretű plasztikák. Szerencsés változás volt, új színt hozott a szakmába. I LUKACS ERVIN. Egy kisfiú áll a rádió előtt és vezényel. Pontosabban: beint az egyes hangszereseportoknak, hogy mikor kell 'belépniük. Ez az egykori kisfiú most az Állami Hangverseny-zenekarnál karmester. Mint Boros Attila műsorából kiderült, nem vezetett egyenes úí idáig, bár szülei figyelembe vették érdeklődését és taníttatták. A rajongás majdnem megszűnt, amikor az előre megbeszélt mozi helyett váratlanul a zeneiskolában találta magát. Később apja kérésére beiratkozott az orVosi egyetemre is, hogy legyen biztos szakmája. Az utolsó évet már párhuzamosan végezte az akadémia első évével; orvosként egyáltalán nem dolgozott. Diplomával a zsebében egy évre Miskolcra kerül, ott akkor még megvolt az opera- társulat. Ez új feladatot is jelentett, mert korábban csak hangszeres műsorokat vezényelt. Következő állomása viszont az Operaház. Itt ismerkedett meg Ferencsik Jánossal, akinek rengeteget köszönhet. Például egy mesterkurzust Olaszországban, Franco Ferraránál, aki példaképévé lett. Tanárként, karmesterként igyekszik megközelíteni Ezért kedvelem én is ezt a műfajt. — Ilyen megrendelést feltehetően nem minden nap kap, különösen mostanában. — Az utolsó megbízásom a kongresszusi központ plasztikája volt. Régi tervem például, hogy csinálok egy fal nagyságnyi kálváriát, de ez félmillióba kerülne. Képzelje el, egy kiló réz 130 forint, egy kiló zománc 10—15 ezer! És van amiből egy tonnát is fel kell használni! Nem tartom magam okos embernek, de van egy elvem: tisztességesen akarolc élni és saját gyönyörűségemre alkotni. Mindkettőhöz sok pénz kell. Kereskedelemből és reklámból élek tehát. Ajándéktárgyakat csinálok nagy szériában, van olyan év, hogy 3—4 ezer szelencét szállítok. Ami szenvedély —■- Szóval Michelangelo széklábakat farag. — Valahogy' úgy. Nem szeretem, de megértem, hogy ez egy s/egény ország, az államnak ^nem futja többre. A fiatalokat is arra tanítom, hogy ne várjanak a sültgalambra. Még az a szerencse, hogy a megrendelőim többnyire nem szólnak bele, milyen legyen az a díszdoboz. Én viszont tudom, hogy olyat kell csinálnom, amit el lehet adni, csinos, érdekes tárgyakat. — És a tanítás? — Az egészen más. Az a szenvedélyem. Minden tehetséges ember szeret tanítani, hiszen saját magát teljesítheti ki tanítványaiban. Intelligens embereknek alkotok és ilyeneket tanítok, ez egvb.en lehetőség saját fejlődésemre is. azt az ideált, amit nála ismert meg. Szerény, halkszavú ember Lukács Ervin. Nem akart és nem is próbált saját érdemeivel dicsekedni. Azt azért sajnáltam, hogy Ferencsikről viszonylag keveset beszélt — a fentebb leírtak ellenére. Persze lehet, hogy az egy órába csak ennyi fért, hiszen természetszerűleg a zenének is teret kellett hagyni. S a szubjektív vélemény: kár, hogy a válogatásból kimaradt Haydn Öra szimfóniája — a karmester szerintem egyik legjobb lemezfelvétele. MINT(A)FJLM. Űjrafutó- zott álom. Éz volt Fiala János műsorának központi gondolata. Ami azt jelenti, hogy vágyunk egy baldachi- nos ágy, de kevesebbel is beérjük. A lányok filmsztárok képét teszik az ágyuk fölé, de tudják, hogy akikről a fotó készült, azok soha el nem érhetők. És mindez nem zavarja a kapcsolatteremtésüket. Vajon valóban alábbadjuk álmainkat, elképzeléseinket? Megalkuvás ez? Tény, hogy a felnőtteknak is hiányzik a mese. Történetek kellenek saját életünk esetleges esemény- telenségánek ellensúlyozására. Ezért is tört mostanában ismét előre a mese műfaja. Szívesen képzeljük magunkat Művei sajátos technikával készülnek Éneikül például soha nem foglalkoztam volna éltszerekkel. Állítom, a tanítás nélkül fele ennyi sikert sem értem volna el. Másrészt, amit nem lehet egy művel kifejezni, azt át lehet adni a tanítványoknak. Az sem utolsó szempont, hogy így állandó kontaktusban vagyok az ifjúsággal, ami szintén hat a művészetemre. Egyszóval szenvedélyesen szeretek tanítani és tanulni. De én csak beszélek, beszélek, maga meg alig kérdez valamit... M. Nagy Péter a szereplők helyébe, sőt, gondolatban továbbjátszuk a történetet. De azt hiszem, azért tesszük ezt, mert valójában illúzióról van szó. Nem örülnénk, ha valóság és álom összekeveredne. Az idilli kép mindig csak egy pillanat, egy esemény kimerevítése — de ettől a játéktól szépek a hétköznapok. Szerencsére a tizenéves fiatalok között — akik erről beszélgettek — szintén van, aki így gondolkodik. De nemcsak ők szólaltak meg. A riporter faggatta Vitray Tamást is. Például arról, nem jelent-e veszélyt, hogy a nvugati filmek olyan életformát mutatnak be, amelynek feltételei nálunk még évtizedek múlva sem biztos, hogy meglesznek. A válasz szeript, ha erre hivatkozva nem engednénk a közönség elé a filmeket, o képzelet túltenne a valóságon. FELTÉTLENÜL meg kell említenem Pálosi István zenei szerkesztő munkáját. Az elválasztó-összekötő zenei részek kiválogatása, elhelyezése kiemelkedően jó volt, a tartalomhoz szorosan illett. Ismét olyan beszélgetést sugárzott a rádió, amelybe hallgatóként azonnal szerettem volna bekapcsolódni. Kár, hogy nem tehettem. Sz. L. Z. Takács István Jelenet a Vendégségben előadásából: Bubik István (Dávid Ferenc) és Balkay.Géza (Socino). Rád i öf i g y e l ő
