Pest Megyei Hírlap, 1986. október (30. évfolyam, 231-257. szám)

1986-10-18 / 246. szám

198St OKTOBER 18., SZOMBAT

Mártonná Homok Erzsébet:

Emlékezés egy régi nyárra

Zsolt szét a foga között. Majd hangosan felszólt a káromkodó le? gényhez.

— Okosabban tennéd, ha te is legyünnél aíról a kocsiról! — Az arca, megrándult, mintha az ütések rajta csattannának.

Á vergődő lovak elé állt és nyitott tenyerével simogatta a két ló verejtéktől lucskos fejét. — Abba hagyod .végre a,verést! . szólt fel/

— Nonoi, nyugalom! Mi is segítünk

— szólt emberi hangon’ a minden ízükben remegő lovakhoz. — Nyűgöd j átok. végre... ■ 1

A kocsi alól izzadton, sárosán mászott , elő Forró gazda aratóivá. SóVány, Inas arcú ember. A kalapját billentve köszönt.

— Mondtam én a Sanyinak, nem jó lesz ez így...

— Fogja be a száját maga is! — ordított lefelé kászálódva a kocsiról a Sanyinak nevezett legény.

— Hozd a villádat is — szólt fel Halmos Pisla — te is gyere és hozd a mi villánkat is. A túlsó oldalon gyere te-te... Isten verései —Halmos elharapta a sértő szavakat. Három vasvilla ágait feszítették a kévéknek és sikerült valahogyan egyenesbe igazítani a terhelést. A kévéket átfogó rudaló köteleket is szorosabbra kellett húzni, hogy azok útközben a rázós, köves úton ne potyogjanak szét. Közben a gazda magában füstölgőit. Micsoda egy hebehurgya ember ez a Sanyi. A kocsit sem képes rendesen megrakni. Főképp a lovak veréséért füstölgött Halmos. Majd a lovakhoz ment és karjával végigsimította a rudas kolbászokkal elcsúfított hátát. Ö kapott többet A nyakát veregetve biztatta.

— No, szedjétek össze magatokat, a kocsit mindenképp ki kell innen húzni. Mi is segítünk.

Sanyi a méregtől kivörösödve hallgatott. „Mit nagyképűsködik — gondolta. .— 'Érti- is az állat, mit*

bugyog neki az ember.” ■ *■

r .—

Értették-e vagy se, ki tudhatja, ámde szemlátomást nyugodtabb lett a két ló. Az emberi hanghordozásból megérezte, nem kell ostortól tartaniok már. Nagy dióbarna szemükben a rémület is alábbhagyott. .

— No, csak jussak ki velük ebből a kátyúból, adok én ezeknek a dögöknek ostorral abrakot. Még élnek, nem felejtik el — szólt a legény fojtott méreggel. És a kocsi kerekét nézte, ami tengelyig süly- lyedt már.

Sanyi közepes növésű, szűk mellű legény volt. Katonasor előtt még. Semmitmondó arcával jóképű legénynek sem mondható.

Halmos megértve a legény szitkozódó morgását, nem állhatta szó nélkül.

— Abrakot adj inkább a lovaidnak, ostor helyett — szólt visszafojtott hangon. — A ló ott fog visszaütni a kapott ostorozásért, ahol meg sem gondolod. És tudd

meg, én a kutyámat se adnám a kezedre, nem ezt a két szerencsétlen jószágot...

— Dolgozna Velük csak egy napot is, majd megtudná! — kiabált Sanyi a fejét vesztve egészen. — Undok, kötekedő lovak!

— Azt ádják vissza, amit az embertől kapnák —..válaszolt Halmos csöndesen és az elsüllyedt kocsi kerekéhez lépett.

— Nincs ,piás, a kerék elől ki kell kotorni a láfyakot — magyarázta az aratónak ,— Hozzon égy kéve ka- parékot és" a kerék elé tesszük. Mégiscsak szilárdabb lesz, mint ez a sár.

Közben segítség is érkezett kocsival. Molnár gazda a feleségével. Szintén gabonáért mentek és kérés nélkül álltak meg és segítettek Halmosnak a kerék elől eltakarítani a sarat. Majd a hozott kaparék kévéből kemény csóvákat csavargattak és az elsüllyedt kerék elé rakták.

Meg is taposták, hogy szilárdabb legyen a talaj..

Sanyit pedig a kocsira küldték, irányítsa a lovakat a fordulásnál, a hajtószárral.

— Nehogy eszedbe jusson az ostort használni — szólt a legény után Halmos«

Sanyi, miután- felmászott a kocsirúd segítségével, nem vette kézbe az ostort, csak a hajtószárat. Forrt benne a méreg, a szégyen is, Halmos megalázta. Ha az ostor a kezében van, nem tudta volna megállni, még ne csapdossa vele a lovakat.

— No, csak jussunk ki a barázdából, megemlegetik ezek a dögök a mai napot — sziszegte fogcsikorgatva.

Halmos a lovák elé állt, a nyakukat veregetve megvárta, amíg az emberek a lőcsöknek feszülve segí.‘Ä a ikra i guruim s-'-ulír/so

K ét-három nekibuzdulás után, «Került" a” télieFréf"megrakott ’ szekeret kiszabadítani a marasztaló sárból és egyenesbe hozni

az úton.

— Kínlódhattunk vóna órákig — szólt a napszámos, megköszönve a segítséget is. — De Sanyi is megkapta az útravalót Halmos gazdától.----Tanuld meg, ha majd odakerülsz. Csak a feleségedet ütheted büntetlenül, az eltűri, mert mit is csinálhatna egyebet. Ámde, ha a lovadat vered, az százszorosán visszaüt,., ahol meg se gondolod. Csökönyössé válik és eheted velük -a mérget,~csak győzzed..

Sa

n

yi a méregtől se, látott, se hallott. A hájtószárat rángatva indította a lovakat.

— Az isten módot adott neki, de észt azt keveset — jegyezte meg Molnár a kocsi után intve.

Majd indult ki-ki a maga dolga után.

Vészi Endre arca

A hetvenéves költő köszöntése

AZ Elnöki Tanács a költőnek ízflle- tésnapja alkalmából a Magyar Nép- köztársaság Zászlórendjét adományozta.

Vészi Endre, a többszörös József Attila-díjas, a SZOT- 'és a Kossuth-dijjal kitüntetett költő, író, drámaíró október 19-én tölti be hetvenedik esztendejét

Munkáscsaládban született, 6 maga szintén segédlevelet szerzett mint vésnök. Egyszerre volt munkás és költő — az úgynevezett munkásírók táborába tartozott, ahová például Benjámin László is. A Népszava, a Nyugat, a Szép Szó közölte első verseit, s korán megírta első regényét is.

Csöndes, halk szavú, bensőséges hangú lírikus és író. Kételkedő és küszködő — talán ezzel magyarázható, hogy mindig más és más műfajban rugaszkodik a világ megfejtésének. Sok müfajúsá- gáról egy ízben így vallott: „Írói pályám verseskötetekkel indult, ősforrásom tehát a költészet. S azóta sem szakadt meg bennem a líra, azóta is folyamatosan költőnek vallhatom magam. Minden más műfajú, dimenziójú írásom ebben a közegben keletkezett, s máig ebből — a számomra legfontosabból — sarjad, táplálkozik. A prózát, drámát, hangjátékot egyaránt a költészet élteti. Mindegyik kifejezésmódban, megformálásban ugyanazt az anyagot használom, valamennyi egyazon energiát, indulatot, gondolatot és érzelmi erőt fogyasztja tehát..

1983-ban pedig így jellemezte önmaga arculatát: „Változatlan a humánus alapszín mely az évek, évtizedek során a kritikus vizsgálódással csak gazdagodott. Némi keserűség, sok önirónia, s nem kevés részvét rajzolja immár minden bizonnyal véglegessé ezt az arcot”.

Vészi Endre arca azonban most sem végleges — amíg ír, naponta újrarajzolják a müvek. Amint az alább közreadott is bizonyítja.

F. L.

Hazám az anyanyelvem

Olyan puhán leomló a sűrű ösztönélet, ámde a tudatosság világosabb, keményebb, amaz felszabadít, ez pedig kötelez, hát együtt mind a kettőt, a lélek nem felez.

És soha nincs nyugalmam, és nincs jól ahogyan van, ág hegyén az esőcsepp ezer kristályba robban, esők füstfellegében narancsköpenyek égnek.

Kinek viszem a fáklyát? magamnak? a sötétnek?

De nem vagyok próféta, sem igéket suhintó, hisz magamat se tudtam megváltani a kíntól, nem prédikálok üdvöt, nincsen szfjostorom sem, a győzelmet, s a bukást megérteni igyekszem. xortqosr.

í ISOTi rrto'T'^

Nincs ősöm, aki büszke, sem gyökerem, mely ágas;WT« hazám az anyanyelvem, nem is oly szűk világ az, s bármilyen is magányom, az emberség a létem, a hárommilliárdnak pár mondatát megértem.

Hátrányos helyzetben

'• i

•Ml

i m■■■

í

■■ '' - '<* i ¥~.^ 4:

i ,i >'i,. 1 i-.-•••• •*«;•,! i,} s

Kocsis Imre fotógrafikája

Kovaliccsal sokáig a kutya sem törődött i a munkahelyén. Mindig irigyelte- azokat, akiket felkarolt a nőtanács, a szakszervezet és a többi felkarolásra alkalmas intézmény. Aztán egyszer belebotlott a vegyesbolt előtt álló alkoholista kollégájába. Nem úszta meg két féldeci nélkül, amit a kolléga egy félliteres cseresznyésüvegből diktált bele.

Amikor visszaért a gyárba, ahonnan magánkilépővel távozott, s beszédbe elegyedett az emberekkel, összesúgtak a háta mögött: „Nahát, már Kovalics is ... Szegény családja!” A gyári vöröskeresztes szervezet titkára hamarosan megbeszélést hívott össze, amelyen ő elnökölt:

„Tisztelt tagtársak! Nem tűrhetjük, hogy az alkoholizmus tovább szedje áldozatait. Itt van ez a Kovalics kártárs. Újabban ittasan jár be dolgozni. Meg kell menteni az alkohol rabságából!”

Az .ülés után bementek Kovalics főnökéhez, .* elmondták neki, beosztottja ivásnák adta fejét, mert legutóbb nem Ijapott' fizetésemelést. Soron kívüli fizetésemelést kellene neki tadni,, mert az alkoholizmust nem lehet megszüntetni anélkül, hogy a kiváltó okot megszüntetnénk. . ■

Kovalics meglepetéssel vette észre, hogy a következő fizetésnél több volt a borítékban. Este feleségével elmentek egy kisvendéglőbe, s megünnepelték az. eseményt. Sajnos emiatt másnap majdnem elkésett munkahelyéről, csak az utolsó pillanatban vágódott be, karikás szemekkel, kialvatlanul, borostásan.

Nem kerülhette el a hölgyek megrökönyödött pillantásait. .„Zül- lik ez a férfi, a hóna alá kell nyúlnunk — mondta a nőtanács elnöke. — Ha ez így folytatja, egész biztosan elyálik tőle a felesége. Vajon nem . valami konfliktus rejlik emö- gött, hisz az a családi élet legfőbb elrontója?”

A nőtanács elnöke nyomozni kezdett, s hamarosan kiderítette, legutóbb Kovalics összeveszett . egyik munkatársával. Felkereste az illetőt, s jól összeszidta. Aztán elment Kovalics főnökéhez, s megkérdezte, nem lehetne-e valamit csinálni ezzel a Kovaliccsal, míg nem késő. A munkahelyi konfliktusok miatt veszélybe kerülhet a családi élete. A főnök kicsit ideges lett, de megígérte, hogy tesz valamit. Kinevezte önálló főelőadónak, hogy ne kerülhessen faséba munkatársaival. A két agilis hölgy azonban arról is tenni akart, hogy ne érhessék káros behatások Kovalicsot, amíg megteszi az otthonáig vezető utat. Noha akkor már alkonyodott, egy napon este hazakísérték munkatársukat.

A szakszervezeti bizalmi csak azt látta, hogy Kovalics a sötét utcán nem is egy, hanem két hölggyel az oldalán spacírozik. „Micsoda fertő” — gondolta magában, de becsületére legyen mondva, a segítség módozatain kezdett gondolkodni. Ügy gondolta, legjobb, ha tapasztalatát megosztja az asszonnyal.

— Kedves Kovalicsné — mondta, amikor találkoztak a bizalmi kérésére egy közeli presszóban. — Az ön férje sajnos iszik!

— Igen, nekem is mondta, hogy van egy iszákos kollégája, aki be- lediktáija az alkoholt, pedig ő maga kifejezetten utálja.

— De ez még nem lenne baj. A

fiú lumpolni is szokott!

— Igen, a múltkor csaptunk egy görbe éjszakát, mert együtt ünnepeltük a fizetésemelését, mesélte is, hogy másnap majdnem elkésett.

— De nőzik is, legutóbb két kis kával láttam!

— Igen, a nőtanács elnöke és a Vöröskerésztes titkár kísérte házáig, mert úgy féltették. Utána négyesben együtt vacsoráztunk.

A bizalmi beszámolt küldetéséről. Kovalicsot visszahelyezték régi beosztásába, régi fizetésével. „Visszaélt a bizalmunkkal: Nincs is hátrányos helyzetben” — mondták.

GŐZ JÓZSEF

Misztérium

1 y . , . . 1. . i

A

z ötvenes évek elején történt az alábbi eset. Hordás közben kétnapos eső szakadt az emberek nyakába. Először úgy látszott, gyorsai) tovább szalad, hisz’ a népi bölcsesség is azt tartja: A reggeli vendég nem szokott meghálni. Hát a reggel érkező ' vendég nem mozdult. A kiadós zápor után, olyan csöndes csöpőrgésre váltott és a kősziklák mozdulatlanságával .ült meg a falu felett, az eget beborító szürke felhő. : £

Az emberek tétlenségre voltak kárhoztatva. Az első, amit tehették — jók kialudták magukat.

Jaj, de az eső még másnap Se tágított a falu felől és csak estefelé szűnt meg a kétnapos csepergés, ami rosszabb volt az átvonuló zápornál. A szérűkben a megkezdett kazlakat fenékig áztatta. A földeken maradt csomókat is. A harmadik napon már reggel, szinte perzselő forrósággal sütött ki a nap. j:

Az emberek azt sem tudták, hová kapjanak. A fenékig nedves kazlat teregessék-e széjjel a szérűbe, vagy a kinti csomókat szárogassák, mielőtt hordásba kezdenek, ami teljes lehetetlenség volt az elázott földekről. Tengelyig süllyed még az üres kocsi is, így hát a csomók szá- rogatására indult a fél falu, miután otthon is széjjelrakták a beázott kazalon az átázott kévéket.

Úgy délután, miután a szérűben újra kazalba rakták a megszáradt kévéket, indultak a határba, de már a vendégrudakkal szélesített kocsival, hogy a széjjelrakott kévéket csomókba rakják és ha a föld engedi, néhány köteget sötétedésig haza is rántanak.

Halmos gazda a ház végéhez ragasztott fészerben a gereblye eltörött fogát cserélte ki a gyalupadon. Pista fia tizennyolc éves, hosszúra nőtt, nyurga legény jött édesapját kérdezni — Foghatja-e a lovakat, mert többen is indultak már . .,f; ■ ,

4“:'yirj#nk;f.tnég. 'Wddj szikkadjon az az üt. A főd is; az ember csák kínlódna, a jószág is. Készíts be takarmányt a szénatartóba, addigra kész leszek én is és indulunk.

A legény szó, ellenvetés nélkül fogadta -édesapja szavait és indult. A csinos, szőke legény arca komor volt, ami sehogy sem illett vidáman csillogó kék szeméhez. Először lett szerelmes Pista, ami nagyon megzavarta eddigi nyugodt termék szetét, hogy már maga sem tudta, mit kezdjen a bensejében forrongó érzéseivel. Érzelmeit még jobban fölkavarta, hogy vetélytársa is akadt Forró Sanyiban. Az amúgy is kevés beszédű.. fiú még • szótla- nabbá vált szüleivel szemben is. ...JHalhiosék hárman indultak a kocsin. Pista és öccse, a tizenkét éves, vállas, fekete hajú, lobogó szemű Ferkó. No, meg az édesapjuk. Maguk aratták le a gabonatermésüket. Ferkó is nagy fiú már, ügyesen állt kezében a marokszedéshez a sarló.

A rét felett a gazdák dűlőjébe indultak. Szerencsére az árpaterméssel kézdték a hordást és így az árpakazlat betetőzve érte a kétnapos eső, és mint sörárpa, nem veszített értékéből.

„Ugyanis, ha eső veri a learatott tavaszi árpa kalászait, könnyen besárgul, takarmányárpaként értékesíthető és eladáskor jóval olcsóbban számolják a beadásba is.”

A dűlőúton egy elakadt kocsi kínlódott. A kocsi búzakévékkel magosán völt • megrakva. Valahogyan a fordulásnál csúszhatott a barázdába az első kerék. A barázda mély volt, az eső miatt tele iszapos hordalékkal, úgy, hogy se előre, sem hátra nem mozdult a kocsi. A rajta lévő rakomány is kínlódás közben félrecsúszott és várható, földre billenti a szekeret mindenestől.

Amikor Halmosék odaértek, Pista arca megrándult, midőn a méregtől' vörösló arcban felismerte vetély- társát a rakomány tetején.' Forró Sanyi, megérdemelnéd, hogy itthagyjunk — gondolta teliszaladva méreggel a legény látásától.

Régen ott kínlódhattak már. A két ló szügye habos volt, a hátuk is kolbászokkal teleszabdalva a csattogó ostorütésektől. Szegény párák már nem is előre, inkább hátra fgrolva még jobban belenyomták a terhelt alkotmányt az iszappal teli barázdába.

Halmos gazda leszállt a kocsiról, két fia is.

A gazda jó kiadós szitkot mór-