Pest Megyei Hírlap, 1986. október (30. évfolyam, 231-257. szám)
1986-10-11 / 240. szám
Mrsr Ml.*, I ll, 1936. OKTÓBER 11., SZOMBAT Kerékgyártó Erzsébet: Sárkány Ambrus vendége Maszkok és figurák P éntek reggel, indult el II. Lajos seregével Budáról a török ellen, s már délben megérkezett a közeli Érdre, első állomásához. — „Nyissátok ki a kaput Magyar- ország királya előtt!” — harsant fel a házigazda, a pirospozsgás arcú, csüngös ősz bajszú, szakállas Sárkány Ambrus dörgő hangja. II. Lajos kíséretével a bejárat előtt állt ^es a kastélyt szemlélte. Árpád-kori erődítmény volt ez, a kapu fölött az „Ákosházi Sárkány” család kígyós címere. Két fekvő régi kő- oroszlárí között vonultak be az urak a belső udvarba. „Ambrosio Sarkán” — országbíró jó szívvel és bőkezűen fogadta vendégeit. Tehette, hiszen módos főúr volt, sokkal gazdagabb az adósságokban vergődő, szerencsétlen királynál. A félhomályos ebédlőházban mo- nogramos ezüsttálakon kínálták az ételkihordók a jobbnál jobb falatokat. De hiába volt a sok finom étel, hiába öritögették szorgalmasan a szolgák a tüzes borokat az ezüstkelyhekbe — csak nem derült fel a vendégek kedve. A szokott tréfálkozás, mulatozás 1 elyett. lehajtott fejjel, szomorúan ültek: keservüket némaságba fojtották. Nem vidám lakoma volt itt, hanem in- k íbb halotti, tor, ahol egy nemzetet sirattak. Lajos király törte meg a csendet — „II. Szulejmán negyvenezer emberrel átkelt a.Száván, s Buda ellen készül. Az országban végighordottuk a véres' kardot.” — S mintha gyónna, erőtlenül folytatta. — „Követeket küldtünk segítségért a császárhoz, Ferdinándhoz, a lengyel királyhoz, a pápa őszentségéhez. Mindeddig semmi válasz.” Elhallgatott. Nem mondott újdonságot. . Az urak ismerték a kémek jelentését. Tudták, hogy a fiatal szultán maga vezeti Európából és Ázsiából összeterelt tengernyi hadát az ország ellen. A magyar főnemesség mégis csak a saját meggazdagodásával törődik. Nincsenek kapitányok^.nincs pénz, nincsenek hajók. — „A veszedelem a nyakunkon van” — kiáltott fel indulatosan Trepka udvarmester. — Nem hágy- hatnak el bennünket se a napnyugati királyok, se a pápa őszentsége, de még a nyakaskodó magyar urak sem. — Nem értem, miért késik a segítség, hisz az oszmán hódítók az egész kereszténységet fenyegetik! — elégedetlenkedett Szálkái, esztergomi érsek. — Mégis békét kellett volna kötni a törökkel... — kockáztatta meg a nádorispán. — Ezt a csatát nekünk magunknak kell megvívni — felelte csendesen Lajos — ... Megyünk, amerre az események sodornak. Brodarics kancellár a királyra nézett. Mennyire megváltozott az utolsó-napokban. Hová tűnt férfias szépsége.' Szeme alatt sötét karikák, az arca sápadt, beesett, orra megnyúlt, mint a halottaké, homlokát a gond redői barázdálják. Göndör puha szakálla hosszú fürtjei teljesen megőszültek, öregember lett a huszonegy éves Ludovicus. Kár érte. Nagyon szelíd, minden jó iránt fogékony, igazságszerető, művelt ifjú. Ezenkívül fegyverforgatásban, vadászatban is jártas, és bátor is. Az ebéd hosszúra nyúlott, setéte- dett. A teremben a szolgák sorra meggyújtották a gyertyákat és a fáklyákat a vaskarikákban. A király fejét elnehezitette a bor, friss levegőre vágyott. Sárkány Ambrus társaságában kilépett a kastély orgonabokros kertjébe. Az alkonyt hűvösség megcsapta arcát, jólesett a feltámadó szél símogatása a nappali fülledtség után. A falu felől venyigék fanyar füstje szállt feléjük, ételek izei kavarogtak a levegőben. Lenn, alattuk csinos kis település bújt meg egytornvú templomával, félig földbe ásott nádtetős, mély fekvésű házaival. Jobbkéz felől a szőlőhegy. Mögötte a Duna ezüst csíkja, \ rajta két malom őrli a gabonát. S a Duna mellett ameddig a szem ellát, egészen Tétényig táborozik.a. sereg. A királynak, Mária királynénak és az esztergomi érsek csapatával együtt kb. háromezer lovas és gyalogos. Alkalmas hely ez a füves dús rét a pihenésre. A szekerekből már kifogták a lovakat, éppen itatnak a vitézek, önfeledten hancúroznak, sisakjukba merített vízzel öntözge- tik egymást. Néhányan párviadallal szórakoznak, vagy átúsznak a szemközti bokros, fás kis szigetre. Milyen vidámak, gondtalanok, nem érzik a veszedelmet. Harmadnap virradatkor megszólaltak a dobok és a trombiták. A vitézek dörmögés és káromkodás kíséretében szerszámoztak és hadirendbe álltak. A zsoldosok és szerzetesek felkötötték lapos kardjukat és kibontották a lobogókat. A király bandériuma volt a legdíszesebb, még valódi puskájuk is akadt. A budai templomok ezüsttárgyaiból szerelték fel a csapatot, hogy II. Lajos illő módon vonulhasson a csatába. Fenn a dombtetőn a király is nyergelést parancsolt. A kastélyudvar kövezetén nyugtalanul dobogtak a ^lovak patái. Ludovicus kedvenc lovát, a fekete sörényű, gyönyörű paripát utoljára vezették elő. De amint gazdája nyeregbe szökkent, váratlan dolog történt. Az állat hirtelenül élettelenül rogyott össze. Az urak rémülten ösz- szenéztek. „Rossz jel, nagyon rossz előjel” — suttogta Szerémi György udvari káplán. Sárkány Ambrus azonnal rendelkezett, hogy vigyék el a szolgák a tetemet, nem szabad, hogy az eset félelmet keltsen a katonákban. Egy hatalmas hidegvérű német lovat hoztak a király elé, Ferdinánd ajándékát. Ludovicusnak minden erejére szüksége volt, hogy féken tartsa. I enn a hadak már türelmetlenkedtek. II. Lajos még . egyszer körülhordozta tekin- I __tétét a tájon, visszanézett a kor ai napfényben ezüstösen csillogó páncélokra, vértekre, aztán vaskesztyűs kezét felemelte, s tőle szokatlan eréllyel vezényelt. — „Mehetünk! A király kész meghalni a hazáért!” fis a sereg a kastély melletti domboldalon, a kövezett római úton megindult Mohács felé. 1526. július 23-át, vasárnapot jegyezték fel ekkor a papok és a deákok. Bart a Maria festménye Várhelyi József: O, szent délután Simon Lajos: Ez a kis körtefa Ez a kis körtefa meghal, bizony, meghal, ha nem vagyok, lombját már nyáron elvesztette, s száraz ágán — képzeletemben - bagoly huhogott. Gyökerét kóbor kutyák marták képzeletemben, s farkasok! Ez a kicsiny körtefa meghal, meghal, bizony, ha nem vagyok. De láttam egy kis élet-hajtást, rügyecskét, majdan levelet, csak olyan volt, mint áléit szája előtt tükrön a lehelet, mert könnyen halni sem lehet! Mostam, locsoltam, permeteztem, dédelgettem a fa-jövőt, nagy szó: de a klinikai halálból visszahoztam öt. Azóta már engem, a doktort, virágcsokorral ünnepel, s hála-pénzét csak ősszel szórja, már deres földre, ahogy kell. Szeles József: Képeslap vascsődörök vágtatnak a verseken sutyorgó szelek parázna szalmát kavarnak szánalmas tekintetű sárga arcú fények udvarolnak nagy tomporú kirakatoknak külváros szélén hol a vasút csattog fenyegetve műfogsorával az összebújó alvó házakat — álmos köd ölel körül — rohanok hozzád s szemem előtt a Hold az arcod vágtatnak velem a lovak kavarják csillogó patáikkal a parázna szalmát lángra lobbannak vastag lábú kirakatok — megalázva a lét szélére kiraktatok I Ha a hangulatot,---------------------------Z_ amely ezen a dé lutánon öt perccel három óra előtt a Dobbantó családban (felállás: Dobbantó papa, Dobbantó mama és Dobbantó Giziké) uralkodott, egyetlen szóval kellene érzékeltetni, az a szó csak ez lehetne: síri. A papa a konyhából csoszogott befelé. Az inge ujja csak a jobb karján volt felgyűrve, a nadrágtartójának egyik kantárja lecsúszott. Félő volt, hogy lecsúszik a másik is, de nem tudta visszaigazítani, mert az egyik kezében a szifont,, a másikban a borosüveget szorongatta a pohárral együtt. A poharat úgy fogta, hogy a mutatóujjával belenyúlt, és hozzányomta az üveg oldalához. A papát nem lehet ránevelni arra, hogy ne dugja bele az ujját a tiszta pohárba. A mama úgy nyomakodott mögötte, ahogy a buszmegállóban szokott, hogy lehetőleg még az ajtónyílásban elébe fura- kodjék, mert ha nem lesz elkészítve a hely az üvegnek, a pohárnak meg a papa fenekének a tévé előtt, oda a békesség, a papával nem lehet bírni. Népeket ölhetnek halomra, az emberi szellem csodálatos alkotásai vonulhatnák fel, a papa számára egyetlen szent dolog létezik a tévében, a foci. Amióta nem jár meccsre — három évvel ezelőtt egy idegtépő mérkőzésen tévedésből leköpték a vadonatúj kalapját —, a tévéközvetítések valóságos szertartássá léptek elő, amelynek hagyományos tartozéka a liter asztali és a teljés zavartalanság. A foci-analfabéta . család csak jelbeszéddel érintkezhet, ha a szomszédasszony ilyenkor jön át, Ijedten tuszkolják a konyhába, ha pedig vendéget hoz ide a rossz sors, az ki van nézve, mert a papa előtt az olyan ember, aki a másikat meccsnézés közben zavarja, társadalmilag veszélyesnek és hivatalból üldö- zendőnek számít. Ezért a síri hangulat. Giziké bénultan figyeli az óramutatót. Giziké egy nappal múlt tizennyolc éves. < Giziké olyan frászban van, amilyenre nem is emlékszik. Két és fél perc múlva három óra. Két és fél perc múlva kezdődik a sorsdöntő nagy mérkőzés. Két és fél perc múlva csönget a Bandi. öt perc múlva ki lesz rúgva a Bandi. Most ki. Mert a Bandi mindig akkor jött, amikor a papa meccset nézett. Ebből kifolyólag, amennyire imádja Bandit Giziké, annyira utálja a papa. Pedig Bandi roppant rendes fiú. Etnográfus, és folyton úton van, ritkán és rendszerint csak hétvégeken tud átjönni a szomszédos megye- székhelyről, éppen akkor, amikor azok a dögséges meccsek vannak, de ő igazán nem tehet róla, hogy ilyenkor ér be a vonatja. A papa szuszog, tölt és iszik. A mama az asztalterítő szélét morzsolgatja, pedig ő nem is tudja, mi lesz itt máma. Ne gyere, Bandikám, csak most ne gyere. . Még egy perc. Pedig ő mindent megtett, hogy meglágyítsa a papa szívét — Igazán nem szép tőled, pápá, és igazságtalan is, hogy te utálod Bandit, pedig ő nagyon bír téged — engesztelte a múltkor is. — Hogyhogyhogy? És mi az, hogy bír? — Azt mondta, roppant érdekled őt, mert te olyan anakronisztikus vagy és monökultúrás. — Énrólam az ilyen ember, ne mondjon semmit, mert hiába vagyok én neki antikrisztus, vagy mi az isten, meg manókultúros, akiben nincs érzék a dolgok iránt, attól őrizkedni kell, neked is csak azt ajánlom, punktum. Istenem, miért is nem néztük meg a mai tévéműsort. A csapatok kifutottak a pályára. A stadion olyan, mint a hánykolódó tenger. Beúszik a riporter hangja is. Biztos a Vitray lehet, milyen jókedvű ez a méregkeverő. Szólni kellene a mamának. A magyarok kezdenek. Valaki elfutott a szélen, de milyen szépen futott el — lelkendezik a közvetítő —, ebből lehet valami — csap magasra a hangja. Csengettek. A papa keze a pohár félé nyúltá- ban félúton megáll. Giziké holdkő- rosan indul az ajtó felé. A mama egyszerűen nincs is. „Egy hosszú szöktetés, eléri? Nem éri el. Eléri!. Lövés! És a labda messze elszáll az alapvonalon túlra. Kirúgás következik.” Bandi ott áll az ajtóban. Kirúgás következik. A papa feláll. Giziké akkora kínban van, hogy semmi sem jut az eszébe. Pedig most kellene valamit mondani, valami jót, valami vicceset, mielőtt kitör a botrány. „Nem, nem, úgy látszik, ellenfelet is érintett a labda, nem kirúgás lesz. Szöglet.” A papa visszaül. Giziké magához tér. — Hallottad, papa, nem lesz kirúgás, nem lesz kirúgás. I A papa semmit sem hall. Előredőlve bűvöli a focistát, aki úgy csavarja be a labdát, hogy az érintés nélkül hull a hálóba. Kitör az őrület. A papa odarohan a tanácstalanul álldogáló fiúhoz, diadalmasan ráharsog: — Látta? — Láttam — rebegi a fiú, pedig nem is látott semmit. — Milyen volt? — A maga nemében figyelemre méltó, sőt sorsdöntő is lehet. — Akkor meg mi a fenét ácso- rog itt? Üljön le valahová. A mama tisztán hallotta, amikor Giziké kifelé osont a konyhába még egy pohárért, s így fohászkodott: —> ó, te szent focil
