Pest Megyei Hírlap, 1986. október (30. évfolyam, 231-257. szám)

1986-10-11 / 240. szám

1986. OKTÓBER 11., SZOMBAT mr % MF.t, YEii 3 Összeült az OKISZ kongresszusa Dr. Bernáth Tibor a megyeiek gondjairól, sikereiről Ez áll a megsárguít lapon Néphatalmat, munkát akarunk <Folytatás az 1. oldalról) hogy a rendeletek tágabb ke­reteket biztosítsanak egyebek közt a szövetkezeti önkor­mányzatnak, a tagság ellenőr­zési jogainak és kötelezettsé­geinek. Szükséges a szövetke­zeti belső ellenőrzési rend­szer hatékonyságának növelé­se is, ehhez kapcsolódóan a szövetkezeti ellenőrzési iro­DR. MARÓTHY LÁSZLÓ: dák átalakítása, valamint a szövetkezetek jogi képvisele­tét ellátó jogi irodai szerve­zet korszerűsítése. A szóbeli kiegészítést követően Németh László, a felügyelő bizottság elnöke tett jelentést a kong­resszusnak. A beszámoló feletti vitában felszólalt Maróthy László is. Mást kell csinálni és másként Elöljáróban átadta az MSZMP Központi Bizottsága, a kormány, valamint Kádár János személyes üdvözletét. Hangsúlyozta, hogy a magyar társadalom építésében, a szo­cialista gazdaság fejlesztésé­ben jelentős szerepük van a szövetkezeteknek, ezért nagy várakozás előzi meg a szövet­kezeti szövetségek kongresszu­sait, amelyek sorát most az ipari szövetkezetek tanácsko­zása nyitja meg. Ez a kong­resszus olyan öt évről adhat számot, amelynek során a nehézségek ellenére figyelem­re és elismerésre méltó ered­mények születtek. A kormány elnökhelyettese ezután a nemzetközi élet leg­újabb fejleményeiről szólt. A gazdaság egészének teljesítmé­nyét értékelve Maróthy Lász­ló kifogásolta, hogy gyakran tapasztalható a kölcsönös meg­értés hiánya. Az egységes cse­lekvés alapvető feltétele, hogy a gazdaság különböző szint­jein dolgozók ne mutogassa­nak egymásra, se fölfelé, se pedig lefelé — húzta alá. Em­lékeztetett arra, hogy a XIII. kongresszus határozatát ille­tően konszenzus alakult ki, s ha ma megkérdezik az embe­reket. most is a gazdasági nö­vekedésre, a műszaki-techni­kai fejlődésre, az életszínvo­nal emelésére, az antiinflációs politikára adják le voksukat. Ám — mondta —, arról sokan elfeledkeznek, hogy a megol­dás ma már nem egyszerűen a jobb, a több munka. Mást kell csinálni és másként. Ha úgy tetszik, valamennyiünk­nek meg kell újulnunk — han­goztatta. — Nem mondhatunk le ar­ról, hogy az adósságterheket csökkentsük. Ezt azonban — teherviselő képességünktől függően — csak úgy tehet­jük meg, ha lesz bátorságunk elkezdeni egy meglehetősen nagy mértékű differenciálást. Differenciálást a gazdaság fej­lesztésében, a belföldi felhasz­nálásban, a személyes fogyasz­tásban is. Az ipari szövetkezetekről szólva kiemelte, hogy termelé­sük növekedése az ipar egészé­hez képest kétszer nagyobb volt. Érdemes megvizsgálni e jelenség mozgatórugóit, a töb­bi között azt,/ hogy javult az eszközhatékonyság, gazdaságo­sabbá vált az export, jobban sikerült kielégíteni a lakosság igényeit. Mindezt úgy — ez példaként állítható —. hogy az ipari szövetkezeteknél a bérek emelkedése nem érte el a termelés növekedésének di­namikáját. . — Meggyőződésem, hogy a társadalom bizonyos megvá­laszolandó kérdéseinél figye­lembe kell venni a szövetke­zeti mozgalom tapasztalatait. Ez a mozgalom, fejlődése köz­ben sok újdonságot hozott, például a demokratizmus ki- teljesedését, amit a képvise­leti szervek új felállása is je­lez — hangoztatta. Végezetül a gazdaság előtt álló feladatok végrehajtásához kérte az ipari szövetkezetek segítségét, felelősségteljes, te­vékeny közreműködését. A vitában felszólaló küldöt­tek a helyi sajátosságok ér­zékeltetésével elemezték a szövetkezeti mozgalom elmúlt' öt évi tapasztalatait, az elkö­vetkező időszak feladatait. Ki­emelték az érdekképviselet megerősítésének fontosságát, s annak szükségességét, hogy a szervezetfejlesztést a gazda­ságpolitikai célokkal és fel­adatokkal összhangban tovább folytassák, szem előtt tartva a népgazdasági, a szövetkezeti és az egyéni érdekeket egy­aránt. A tanácskozáson bejelentet­ték, hogy az Elnöki Tanács az ipari szövetkezetek IX. kong­resszusa alkalmából, a szövet­kezeti mozgalomban kifejtett kiemelkedő munkásságuk el­ismeréseként az Április Ne­gyediké Érdemrendet adomá­nyozta Fodor Máriának, az ipari Szövetkezetek Bács-Kis- kun Megyei Szövetsége nyu­galmazott osztályvezetőjének A megújulás szándéka F ontos állomása ez a kongresszus a szövetkezeti mozgalomnak. Nemcsak azért, mert az elmúlt esz­tendőkben lezajlott változások sok területen szinte tel­jesen átformálták a kisebb-nagyobb közösségek és ez­zel együtt az őket tömörítő szövetségek arculatát, /ha­nem azért is, mert a ma elfogadásra készülő dokumen­tumok jelentős, a jövő tennivalóit döntően befolyásoló lépéseket, határozatokat tartalmaznak. Az eddig el­hangzottakból és az írásos anyagokból is kitűnik: a megújulás szándéka nem csak a mozgalom részeit, ha­nem annak egészét érinti, s így a jövőben bizonyára észrevehetően nagyobb lendülettel dolgoznak majd a szövetkezetek céljaik eléréséért. Megyénkben is az elmúlt hónapokban széles kör­ben vitatták meg a közösségek azokat a határozatter­vezeteket, amelyekről ma a kongresszuson döntenek a küldöttek. Nem mindenben volt egyetértés, s ez jelzi, akad szép számmal megoldatlan kérdés. Egy szövetke­zeti elnök — mellesleg a kis kollektíva alapító tagja — például azt kifogásolta, hogy az OKISZ döntése tilt­ja: az első számú vezető Is részesülhessen a törzsgárda- tagokat megillető anyagi elismerésben. Ugyancsak sok szó esett a szövetségek feladatairól, arról, mibe mek­kora beleszólása lehet ennek az önkéntes társulásként működő érdekvédelmi szervezetnek. Sokan — és ez a tegnapi vitában is hangot kapott a kongresszuson — a mozgalmi jelleg erősítését, vagy ellenkezőleg, visszaál­lítását kérték. A demokratizmus, amely immár nem csupán papíron létezik, szintén bővíthető, például úgv, hogy a szövetkezetek az eddiginél jobban élhessenek önállóságukkal. N ehéz lenne felsorolni mindazt, amely most ezekben az órákban a küldötteket és az általuk képviselt tagságot foglalkoztatja. Egy biztos: az ipari szövetke­zetek kongresszusának valamennyi résztvevője tudatá­ban van felelősségének, s annak, hogy szavazataival e több százezres nagy közösség jövőjét formálja. Furucz Zoltán és Szamosi Pálnénak, az Ipari Szövetkezetek Országos Tanácsa főosztályvezetőjének. Az Elnöki Tanács a Munka Érdemrend arany fokozatával tüntette ki többek között Ör­dögin Émánuelt, az ICO író­szer Szövetkezet elnökét. A IX. kongresszus első nap­ján a vitában felszólalt dr. Sernáth Tibor, a Pest Megyei KISZÖV elnöke is, aki sző­kébb pátriánk kollektíváinak gazdasági eredményeit érté­kelte — kiemelve a kisszövet­kezetek sikereit is —, majd így folytatta: — A hagyományos formá­ban működő szövetkezeteink tagsága nehezen érti még, hogy a kimagasló szocialista és tőkés exportot bonyolító, jelentős nyereséget felmutató szövetkezeteknek — mint ami­lyen például a pomázi ICO Írószer, vagy a Ceglédi Vas- és Elektromos Ipari Szövet­kezet —, ha a változó kon­tingens, a piac ingadozása, vagy az importalkatrészek hiá­nya miatt csökken az ered­ményességük, miért kell az ágazat átlagánál magasabb büntető szankciókat elviselniük Gondot jelent az is, hogy az úgynevezett hozzáadottérték- adó nem segíti eléggé a min­denkori piaci helyzethez való alkalmazkodást. Befejezésül arra kérte a kongresszust, hogy döntéseivel teremtse meg a feltételét a népgazdasági célok maradékta­lan teljesítésének, nem té­vesztve szem elől a szövet­kezetek tagságának egyéni boldogulását sem. A kongresszus szombaton folytatja munkáját. Ipar, egészségügy Az ülésszak előtt Az Országgyűlés ipari bizott­sága Gorjanc Ignác elnökleté­vel pénteken ülést tartott a Parlamentben. Kapolyi László ipari miniszter előterjesztésé­ben a képviselők az energe­tika hosszú távú fejlesztéséről, valamint az atomenergetiká­nak a hazai villamosenergia­igények kielégítésében betöl­tött szerepéről tanácskoztak Ezt követően a képviselők tájékozódtak arról, hogy az iparnak milyen feladatai van­nak a Magyar Posta szolgál­tatásainak fejlesztésében. A vitában felszólalt egyebek között Kovács László, a Dunai Kőolajipari Vállalat műszak- vezetője (Pest megye 20. vk.) és Antal Imre, a Mezőgép érdi gyáregységének igazgató­ja (Pest megye 19. vk.). Ugyancsak ülést tartott teg­nap az Országgyűlés szociális és egészségügyi bizottsága. Dr. Medve László egészségügyi miniszter előterjesztésében a képviselők megtárgyalták, vé­leményezték azt a munka­anyagot, amely az egészség- ügyi törvény módosításainak elveiről és a kapcsolódó jog­szabályi rendelkezések kor­szerűsítéséről készült. Az el­képzelések szerint — a tör­vény tervezett módosítása mellett — új jogszabály készül az egészségügyi dolgozók ma­gángyakorlatáról is. A vitában felszólalt egyebek között Vassné Nyéki Ilona (Pest megye 1. vk.) is. Egész nap hozták a sebesülteket. Minket,-------------járóbetegeket, felköltöztettek a nőgy ógyászati osztályra, hogy a sebészeten a sérülteknek legyen hely. A folyosón minde­nütt vérző, jajgató emberek és halottak he­vertek. A teljés zűrzavart az egymásnak el­lentmondó hírek fokozták. A legtöbbször az hangzott el, hogy az egyetemi ifjúságnak vol­tak követelései, s hogy felvonulás volt, de senki sem tudta akkor ott megmondani, ho­gyan vált mindez tömeges tragédiává. 1956. október 23-át írtunk, s két nappal előbb vak­bélműtéten estem át a Róbert Károly körúti kórházban. Hallottam a lövöldözést, s a legjobban az aggasztott, mi lehet az Ulászló utcában a kislányommal. A következő napokban pedig már amiatt keseregtem, hogy vége a munká­sok emberi felemelkedésének. Kisgyermek­ként jutottam árvaságra, 13 éves korom óta Cselédként tartottam el magam. A felszabadu­lás után a kábelgyárba kerültem nagyszerű kommunista munkások közé, s az ö hatásuk­ra lettem párttag. Aztán a diósdi csapágy­gyárba mentem dolgozni, s a budai járási pártbizottságon kaptam társadalmi munkát. Felidéződött' emlékezetemben mindaz, ami az előző két évben a csapágygyárban történt. Gyönyörű, korszerű épületeket emeltek, s új gépekkel teltek meg az üzemcsarnokok. A lét­szám kétszázról ezerhatszázra bővült. Gyár­tásközi ellenőr voltam: 12 görgőáteresztő gép termékeinek minőségére volt gondom. Meo- szaktanfolyamot végeztem, középfokú vizsgát tettem. Egy éve, 1955-ben a budai járásban szerveztük a tér mel őszövetkézétetcet. ~A~t.ií csoportunk Püishgrosjenőre járt. Előfordult, hogy vasviíláva! zavart TEHbennünket egy-egy gazda a portájáról, de a többséggel szót tud­tunk érteni, Bíztunk a jövőben. S ott a kór­házban akkor úgy éreztem, egy gyönyörű ál­munk foszlott széjjel. A kórház egyik adjunktusa, dr. Gálos Lász­-------------ló, tudta, hogy párttag vagyok. korább an ugyanis a kábelgyár üzemorvosa volt, s mikor néhány hónapig tartó szeren­csétlen házasságom miátt idegbeteg lettem, ő gyógyított orvossággal és emberi szóval. Most naponta fiatal medikusokkal kísértetett ki a kórház parkjába sétálni, de arról, hogy az ut­cára kilépjek, hallani sem akart. Végre telefonon beszélhettem csapágygyárl főnökömmel, Bennussi Silvióval, Érd későbbi tanácselnökével, aki kérésemre megnézte kis­lányomat és megnyugtatott, hogy a gyereknek a nagyszülőknél nem történt semmi baja. November 1-jén kérlelésemre Gálos doktor elengedett a kórházból, miután megígértette velem, hogy otthon meghúzom magam. Más­napra elfelejtettem az ígéretemet. Tisza Mar­gittal együtt autóstoppal kimentünk a csap­ágygyárba. Ott már megalakult az úgyneve­zett forradalmi bizottság, báró Vattai Antallal és Tözsér Bélával az élén. Margit nem léphe­tett be a gyárkapun, mert alapszervezeti párttitkár volt. Engem még beengedtek. Mun­ka helyett az emberek nagy csoportokba ve­rődtek, ki ezt mondta, ki azt, a nagy többség hallgatott. Budapesten éltem én át az ostromot is, de a főváros nekem most még borzalmasabb látványt nyújtott. Láttam, miként vertek agyon ártatlan embereket, s hogy úgy lövöl­dözik agyon a munkásokat, mint a kutyát. Mindszenthy hercegprímás a rádióban meg­mondta, hogy visszaállítják a régi rendet. Csak a csodában reménykedtem. Azt-------------------------mondtam, ha ez így foly­tatódhat tovább, akkor nincs igazság a föl­dön. S a csoda, vagy legalábbis számomra az, november 4-én megtörtént. A Magyar Forra­dalmi Munkás-Paraszt Kormány megalakítá­sa bizakodással töltött el. A gyárak azonban még novemberben sem termeltek. A politikai hit nehezen talált utat az emberekhez. A zűrzavart akarók minden rést kihasználtak. Ijíem tudtam otthon nyugodni, jártam az ut­cákat. Az emberek olvasták a felhívásokat, csoportosan hallgatták az úgynevezett nem­zetőrök jelszavait, szociaüzmusellenes uszí­tását. Rengeteg külföldi nyüzsgött mindenfe­lé, fényképeztek, hozták-vitték a rémhíreket. Elmentem a budai járási pártbizottságra, de ott csak honfoglalókat, vagyis önkényes beköltözőket találtam. Az Arany János utcá­ban a Pest megyei pártbizottságon viszont már a kapuban összetalálkoztam Bori Rudolf­fal, a járási pártbizottság titkárával. Mondom neki, szeretnék csinálni valamit. Ugyan mi­lyen munkát adhatna 5 nekem — válaszolta —, legjobb lesz, ha vigyázok magamra. De én Aszfaltszőnyeg simul a hídra A hét végén be­fejezik a felújítási munkákat az Ml­es autópálya 13- as kilométerkövé­nél a Pest Megyei Közútépítö Válla­lat dolgozói. A munka során új beton- és aszfalt- réteggel látták el a Törökbálintra bevezető útszakasz felett átívelő hi­dat. csak nem hagytam békén, mondván, hogy Tisza Margittal már tervünk is van, csak hagyják jóvá. Felmentünk Horváth A,ndrás megyei titkár­hoz. Előadtam, hogy szerkesztettünk mi röp­cédulát, háromfélét is. Amelyiket megfelelő­nek találják, azt írógépen sokszorosítjuk és oszlopokon, fákon, kapualjakban kifüggeszt­jük. Figyelmeztettek, hogy ez a körülménye­ket tekintve veszélyes vállalkozás, de aztán látván határozottságomat, csak azt kötötték a lelkemre, hogy nagyon vigyázzunk. Hazamentem, s elkezdtünk gépelni. Gyűltek a röpcédulák, jó érzés töltött el, hogy mégis­csak tehetünk valami hasznosat. Délután a kijárási tilalom kezdete előtt úgy szögeztük fel röpcéduláinkat, hogy szembetűnőek legye­nek. Én rajzszögeztem, Margit falazott. _ Ese­tenként visszamentünk,' s örömmel láttuk, nem tépték le, itt-ott olvasták, hol többen, hol kevesebben, íme egy megsárgult példány a sok közül: „Magyar Dolgozó Társak! Ne hagyjátok magatokat befolyásolni a grófo}t. bárók, földesurak és bérenceik'propa­gandájától. Felőlük éhen fordulhat föl min­den sápadt munkásgyerek. Sorakozzunk fel a MUNKÁS-PAR.ASZT Forradalmi Kormány mögé! Kádár János, Marosán György és tár­saik a dolgozók igazságáért szenvedtek éve­ken át a Ráhosi-klikk börtönében. Munkások! Nincsen olyan dolgozó család Magyarországon, amelyben ne lett volna MDP-tag. Az ellenforradalmárok nem nézték volna ártatlanságukat, mind-mind kivégezték volna családtagjaikkal együtt. Nem az ellen- forradalomért ontoüa a magyar ifjúság a vé­rét. Magyar Testvérek! Kezdjük meg a mun­kát és bízzunk Kádár János kormányában! Dolgozótársaink, nincs más kivezető út! Gondolkozzatok józanul! Forradalmi ifjúság” Keserű és fájdalmas napok követték \egy- mást még novemberben is. A budai járási pártbizottság visszatelepült a Bajza utcai épületbe, amelynek egy részéből eltávolították a „honfoglalókat”. Mind több elvtársunk járt ide. A hónap végén e§-vszer' dél tórül­-----------------—ahogy kijöttem az épület­ből, a Gorkij fasorból áradó tömegre lettem figyelmes. A Bajza utcáp át a Népköztársaság útja felé tartó felvonulók a munkásosztály jelszavait hangoztatták. Rögtön megfeledkez­tem arról, hogy éhes vagyok, beálltam a sor­ba, s a többiekkel együtt kiáltoztam: népha­talmat és munkát akarunk. Decem berben végre dolgozni kezdtek az üzemek. A csapágygyárban azonban, ha a munka elkezdődött is, a „nemzetőrök” és a hatásuk alatt állók uszító, kommunistákat becsmérlő hangoskodása tovább tartott. Alig győztem visszavágni a nekem címzett élcelődő, kötekedő, provokatív megjegyzésekre. Egyszer az egyik volt MDP-tag, Peier Jó­zsef gépbeállító próbált rábeszélni, hogy hagyjak már fel a kommunista agitációval, nyilván, mert féltett. Nem tehetem, Jóska — válaszoltam —, mert engem párttagból ép­pen az ellenforradalom változtatott kommu­nistává. A kábelgyárban azt hittem, hogy a társadalmi munka a párttag egyetlen köteles­sége. Most a szörnyűségekből megértettem, hogy meg is kell védeni a munkások hatal­mát. Czecző Lajos, a korábbi pártbizottsági tit­kár is azt kérdezte: Joannovicsné elvtársnő, hát nem fél? Nem látja, hogy meg van rajzol­va az akasztófája? Félek, de nem adom fel — mondtam. — Magát nagyobb veszély fe­nyegeti, mert itt lakik, ahol ezek a pribékek. Azt tudtam^ hogy báró Vattai és Tőzsér fi­gyelnek, de azt csak később vettem észre, hogy a női öltöző fehér falára rajzolt akasz­tóién lógó alak mellett ott a fenyegetés: így jár Joannovicsné Pálfi Rózsa, Ennél azonban jobban fájt, hogy nagyon sok régi párttag el­került. Hogy félelmemet leküzdjem, dolgoz­tam teljes erővel. Nagyon megörültem, amikor egyszer meg­pillantottam az üzemben Bori elvtársat. Oda­mentem hozzá, összeölelkeztünk, majd körül­néztem, hogy örömömben osztozzak a töb­biekkel, de csak lesütött szemeket, elfordított fejeket láttam. Bántott azoknak a gyávasága, akik október előtt még pártbizottsági tagok voltak. Felmentünk a pártirodára, s a járási titkár rám bízta a páncélszekrény kulcsát. Ugyanakkor, december 22-i keltezéssel, kap­tam tőle ezt az igazolványt, mely szerint ff budai járási intézőbizottság tagja vagyok. Elsőként kezdhettem meg a csapágygyárban a párt újjászervezését, a volt MDP-tagok át­igazolását. Ezt a munkámat aztán Seress Je­nő szakmunkás, korábbi alapszervezeti párt­titkár és Bohus Mihály esztergályos segítette. Közben megkezdődött a budai járási párt- bizottságon a munkásőrség szervezése is. Azt kérdezi tőlem egyszer Fabinyi Endre, az egy­ség első parancsnoka: Tudo'd-e, Rózsi, hogy munkásör vagy? Most már tudom — vála­szoltam ugyanolyan kedélyesen. Hát így let­tem nő létemre a gyár első munkásőre. Utószó: Joannovicsné Pálfi Rózsa ma is-----------munitaáor, a Fest megyei parancs­nokság munkatársa. Politikai helytállásáért, kiváló gazdasági munkájáért sok kitüntetést kapott. Tövisekkel, megpróbáltatásokkal teli életútját megismerve, szavainak jegyzetelése közben arra gondoltam, legszívesebben ko­runk egyik hősének nevezném, ha nem félnék a nagy szavak hamis csengésétől. Mérnök­tanár lánya három éve lett munkásőr. Cs eri Sándor

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents